Szörnyek karmában

Cím: Szörnyek karmában

Szereplők: ChaeRin (CL - 2NE1) és Mino (Winner)

Feltűnik még: Minzy (2NE1) és JinWoo (Winner) [nem, még azóta sem nőttem ki a YGból :3 :D]

Műfaj: fantasy

Figyelmeztetés: szereplő halála

Sötét volt. Nem ragyogtak a csillagok. A Hold fekete fellegtakaróba burkolózott, sápadt fényét megvonva a világtól. Csend telepedett a vidékre. Megülte a fákat, rászállt a levelekre, leülepedett a talajon. Nem mozdult semmi. Ezúttal nem fújt a szellő se, nem rezegtette meg a vékony faágakat, nem kavarta fel az avart.

Egy templom sötét sziluettje rajzolódott ki az árnyékok között. Hatalmas tornya szinte az égig ért, s üvegablakai, mint egy-egy szem, vádlón meredtek az éjszakába. Hideg köveit benőtte a moha, s nagy, kétszárnyú ajtajára felfutott a borostyán.

Egy közeli faluban éjfélt ütött az óra.

A templom ajtaja nyikorogva kinyílt, majd hangos csattanással be is zárult. Az épület belsejében léptek csattantak fel, és hamarosan fáklyafény vetült a barátságtalan falakra. Egy sötét kesztyűs kéz meghúzott egy fogantyút, egy halk hang elsuttogott néhány rövid szót, mire a kőtömbök elmozdultak helyükről.

Rejtett folyosó nyílt a késői látogatók előtt, akik bátran folytatták útjukat a templom gondosan eldugott zugai felé. Lefelé haladtak, egyre mélyebbre és mélyebbre. Eltántoríthatatlanul meneteltek, mígnem egy vasajtó el nem zárta előlük a folyosó további részét.

-       Biztos vagy benne? – nézett a görnyedt hátú, hosszú, csuklyás köpenyt viselő alak társára.

-       Biztos – felelte az könnyed hangon, majd kihúzva magát, árgus szemekkel figyelte a másikat, ahogy egy nagy ólomkarikáról lógó kulccsal kinyitja az ajtót.

Egy egészen új, különös helyre érkeztek. A görnyedt hátú azonban megtorpant.

-       Hatástalanítom a védővarázslatokat – motyogta maga elé, és elmormolt néhány érthetetlen szót. – Most már mehetsz!

-       Te nem jössz?

-       Innentől egyedül kell folytatnod – rázta meg fejét, de társa az arcába lógó csuklya ellenére is ki tudta venni a szemeiben felcsillanó félelem szikráját.

-       Rendben – bólintott a magasabbik, és magabiztos léptekkel belevetette magát az előtte ásítozó sötétségbe.

Egy egészen más helyre érkezett. Az uralkodó feketeségben még saját kezeit se látta, majdnem orra is esett egy kiálló padlólapban. Az alak erre dühösen szitkozódni kezdett.

-       Lumpstick – ejtette ki érthetően, tisztán a furcsa szót. Parancsára kis fénygömb gyúlt fölötte, hogy gyenge, hideg fényével segítse útját.

Az alak ledobta magáról kapucniját. Hosszú haja szabadon omlott fedetlen vállaira, fekete keretbe foglalva szép ívű arcát. Barna szeme ragadozóként járt körbe, semmi sem kerülte el figyelmét.

A falak helyén vasrácsok voltak, mögöttük furcsábbnál furcsább lényekkel. Farkasok, groteszk emberek, törpék – mindenféle különös szerzet. Mindenhonnan kiáltások, nyögések, félelmetes üvöltések érkeztek. A lány azonban meg sem rezdült.

Céltudatosan indult el. Körötte gyűlölködő sziszegések, kétségbeesett rimánkodások harsantak, majd haltak el. Gonoszan mosolyogva, elégedetten sétált előre, míg körülötte kezek nyúltak át a rácsokon, arcok nyomódtak a hideg fémhez. Celláról cellára haladva, gondosan szemügyre vett minden rabot, de egyszer csak megtorpant.

Elérte célját.

Az aprócska lyukban nem volt más, csak egy hatalmas szék. Az ülőalkalmatosságon láncokat vetettek át, melyek egy békésen szunyókáló fiút lakatoltak oda. Markáns arcán kisimultak a ráncok. Felsője cafatokban lógott, nadrágjával egyetemben. Meztelen talpa a hideg kövezetre ért, de ez nem zavarta.

A lány pár pillanatig elbűvölve nézte. Megmarkolta a vasrudakat, és úgy bámulta tovább az alvót. De hirtelen hátrahőkölt, mert a fiú szemei felpattantak, és olyan gyilkos őrülettel meredtek rá, amivel azelőtt még soha nem találkozott.

Végül megrázta fejét, és a zárhoz lépett. Felemelte kezét, így láthatóvá váltak tetoválásai, melyek elkezdtek mozogni. A különös motívumok felfutottak könyökéig, és hosszú ideig vissza sem húzódtak onnan. Gyűrűs ujját a zárszerkezetre szegezte, ami engedelmeskedve a néma parancsnak, kattant egyet.

A köpenyeges óvatosan lépett be az ajtón, majd visszazárta azt maga után. Lassan a székhez sétált, és leszedte a láncokat. A fiú átható szemeivel követte minden mozdulatát.

-       Üdv nálunk, pokol küldötte, Mino – köszöntötte foglyát a lány sunyin vigyorogva.

-       Miért vagyok itt, varázsló? – kérdezett vissza, miközben megropogtatta a csontjait.

-       Azért, amiért ők is! – mutatott a többi rab felé.

-       Begyűjtöd a mágikus lényeket? – a lány csak szórakozottan bólintott. - És mit csinálsz velük? És velem mit akarsz?

-       Néhányukon kísérletezek… Másokkal nagyobb szabású terveim vannak. Bevallom, némelyik nem kisebb, mint a világuralom. Neked szántam a legfontosabb feladatot – simított végig Mino arcélén gyengéden.

-       Ki vagy te, mágus? – kérdezte a fiú kiszáradt torokkal, és kissé remegő hangon.

-       Ohh, hát nem egyértelmű? Én vagyok a rosszlány – felelte angyalian mosolyogva.

-       Ki vagy te?! – tette fel a kérdést Mino ismét, ezúttal határozottabban, és hangosabban.

-       Te ki vagy? – kérdezett vissza pimaszul.

-       Mino vagyok, a jég és tűz szülötte. – a fiú érezte, hogy visszatért belé valami régi méltóságából és felsőbbrendűségéből, melynek ragyogása elveszett az idelenn töltött napok alatt, s melynek csillogását elhomályosította ez a furcsa nőstény.

-       Lee ChaeRin vagyok, emberek szülötte, és alkut ajánlok neked! – jelentette ki a lány.

-       Mi lenne hát az ajánlatod, emberek lánya, ChaeRin?

-       Megküzdünk. Te és én. Most. Minden segítség nélkül. Minden bizonnyal észrevetted már, hogy jómagam is mágiahasználó vagyok, így hát tekints rám egyenrangú félként! Az alkum a következő: ha te nyersz, szabadon távozhatsz, és nem hallasz felőlem többször. Viszont ha én nyerek, mellettem leszel életünk végéig, és csak akkor hagysz magamra, mikor arra utasítalak. És megvédesz a rám leselkedő veszélyektől.

A társalgókra néhány percnyi csönd telepedett. A két fél egymást szemlélte, próbálva érzelmeket leolvasni a másik kifejezéstelen arcáról.

-       Elfogadom az alkudat, emberek mágusa, ChaeRin.

Az idillikus képet egy hatalmas morajlás tépte szét. Hamarosan az eső is esni kezdett. Az elsőt az ég újabb és újabb morranásai követték – vihar kerekedett.

Egy villám cikázott át az égbolton, vöröses fénybe burkolva mindent. Majd ismét, és ismét - elektromos kisülések ezrei szakították át a sötétség sűrű fátylát.

Egy hatalmas, az eddigieknél nagyobb villám vágtatott dühösen a föld felé, és a templomtól néhány méternyire álló fába csapódott.

Mino magatehetetlenül térdepelt ChaeRin előtt. Minden olyan gyorsan történt, mint ahogy a vihar kitört. A lány könnyűszerrel kijátszotta a fiú heves támadását és egy jól irányzott rúgással kigáncsolta ellenfelét. Ő elterült a földön, s a mágus mellkasára lépett.

Leguggolt hozzá. Kezéből lángnyelvek csaptak elő, és vészesen megközelítették az áldozat arcát.

-       Nyertem – jelentette ki ChaeRin fellengzősen, miközben felállt a fekvőről. – Most pedig, tartsd magad a szavadhoz, alvilág démona.

-       Ahogy óhajtod, úrnőm – hajtott fejet alázatosan Mino.

Az éjszaka lényei közül a legerősebb, a legnagyobb, a legtiszteletreméltóbb… legyőzetett.

***

     

Beesteledett. Az eső épp, hogy csöpörgött, mikor egy lány lépett ki a klub ajtaján. Egyenes járása arra engedett következtetni, hogy nem ivott egy csöpp alkoholt sem. Még hallotta a háta mögött a szórakozóhelyről kiáramló hangokat, még érezte a cigi és az alkohol szagát.

Undorodva indult el az üres utcákon lakhelye felé. Ahogy lépkedett, hatalmába kerítette valami furcsa, megfoghatatlan érzés. Körülötte a lámpák hirtelen lekapcsolódtak. A lány ijedten torpant meg, és fülelni kezdett. De nem hallatszott semmi.

Így hát nagy levegőt vett, és továbbindult. Mivel még mindig koromsötét volt, kicsit sietősebbre vette. Rémülten forgatta fejét ide-oda, de nem látott semmit. Ismét levegőt vett, hogy megnyugtassa magát. Immár kissé higgadtabban, magabiztosan emelte lábát – de tovább nem jutott cselekvésében, mert nekiment valaminek.

-       Vacsora – sziszegte egy alattomos, halk hang.

A lány hatalmasat sikítva hátraesett. Lábán felhorzsolódott a bőr, s vére nagy cseppekben kezdett a föld felé folyni.

-       Vacsora! – hangzott fel újra elragadtatottan, egészen közelről.

Hangtalan sikoly szakadt ki az áldozat torkából. Két nagy, szőrös kéz fonta át nyakát, majd egy aprócska mozdulattal el is törte. A halk reccsenést különböző bizarr, fura hang követték – mint amikor valaki iszik.

A támadó elégedetten állt fel, s csapta össze kezeit. Letörölte álláról a meleg vért, és tovább indult. De alig jutott pár méternyire, valaki hatalmas csapást mért a fejére. A szörny eszméletlenül omlott az éjszakai utca mocskos, hideg járdájára.

A lámpák ismét kigyulladtak, de sárgás fényük nem világított meg mást, csak néhány csepp vért az aszfalton.

ChaeRin egy egyszerű kézmozdulattal eltüntette a fogoly által emelt barikádokat, és közelebb ment hozzá. Rongyos szoknyája súrolta mezítelen bokáját, ahogy egyre közelebb és közelebb lépkedett. Egy apró, mezei szobában álltak, egymással szemben. Az egyik fal helyén egy hatalmas ablak volt, amit szakadt függöny takart. Egy kopott szekrény állt az egyik sarokban, teletömve ruhákkal. A tegnapi napon elfogott szörny helyén már csak egy átlagos fiú maradt, aki kétségbeesetten próbálta felvenni a harcot fogva tartója hatalmas erejével.

Egy utolsó elkeseredett kísérletet tett, és átváltozott eredeti alakjába. Egyik keze megnyúlt, kézfejei állati mancsokká alakultak. Szája helyén csak egy tátongó lyuk maradt, amiből kilógott vörös, lüktető nyelve.

De hiába vetette be teljes erejét, a mágus erejével szemben semmit sem ért. ChaeRin kinyújtotta kezét, amin a tetoválások elkezdtek fölkúszni. A következő pillanatban, a rém összerogyott. Testét hirtelen, égető fájdalom kapta el. Úgy érezte, bőre alatt hólyagok nőnek, és egyből ki is durrannak, forrósággal árasztva őt el. Fejét ismeretlen sikolyok töltötték el, így fülére tapasztotta kezét, de az nem ért semmit. A jajkiáltások egyre csak hangosodtak, ahogy a fájdalom is egyre nőtt benne.

Ekkor döbbent rá, hogy a szörnyű sikoltások belőle jönnek.

A boszorkány ajkain kegyetlen, mégis gyönyörű mosoly játszott, ahogy a földön vergődőt szemlélte.

-       Lépj a szolgálatomba, és abbamarad a szenvedésed! – mondta neki tárgyilagosan a lány.

Hogy bebizonyítsa, áldozata hitelt adhat a szavainak, lassan leengedte kezét. A szörny belsejét mardosó égető fájdalom ezzel párhuzamosan hagyott alább, majd teljesen el is tűnt. A megkínzott rémség felvette emberi formáját, és lassan letérdelt ChaeRin elé.

-       Parancsolj velem! – és óvatosan megcsókolta a felé nyújtott vékony, kecses kezet.

-       Ne aggódj, értékes tagja leszel a seregemnek! – simította meg arcát a boszorkány.

Ezután elhagyta a szobát. Gondosan bezárta maga után az ajtót, és a folyosónak támaszkodó fiúhoz fordult.

-       Mondtam, hogy megszelídítem – jelentette ki győzelemittasan ChaeRin.

-       És én el is hittem neked, mágusnő – dörmögte Mino, miközben elrugaszkodott a faltól, és védence nyomába eredt. Ahogy végigmérte a lányt, hirtelen szürreálisnak hatott, hogy ő képes lehet olyan szörnyűségekre, mint amit az előbb is tett.

-       Hamarosan… - motyogta a boszorkány, mialatt nyújtózkodott egy nagyot.

-       Hamarosan… - ismételte meg Mino az elhangzott mondatot.

***

Az intézmény szürke, barátságtalan épülete ezen a verőfényes délutánon is ugyanolyan unalmasan, és komoran állt, mint máskor. Beszélgető, nevetgélő diákok járkáltak ki-be az ajtókon, a gondterheltség legapróbb jele nélkül.

De nem volt mindenki ilyen vidám. Az igazgató irodája körül sötét, borús aura lengett.   

A hatalmas teremben kellemes félhomály uralkodott. Az ablakokat nehéz, fekete függönyök a takarták. A matériák nem engedtek át egy aprócska fénynyalábot sem. A minimális világosságot néhány, egy nagy asztalon pislákoló gyertya adta. Az asztal mögötti, faragott széken egy idősödő férfi ült.

Előtte egy lány és egy fiú térdelt. Fejüket lehajtották, úgy hallgatták parancsnokuk halk, kemény hangját.

-       Azért hívtalak ide benneteket, mert fontos feladatom van számotokra – széke hangos nyikorgással csúszott hátra a padlón, miközben felállt helyéről. Kezeit összekulcsolta háta mögött, és járkálni kezdett. – Mint tudjátok, a mi világunkat csak egy hajszálvékony hártya választja el az emberek világától. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy megóvjuk ennek a bizonyos hártyának az épségét, és megmentsük az embereket az éjszaka szörnyeitől. Ezek vagyunk mi, szörnyvadászok.

-       Ezzel mi is tisztában voltunk – szólalt meg a lány még mindig lehajtott fejjel.

-       El is várom, hogy tudjátok! – nevetett fel halkan. – De komolyra fordítva a szót; valódi problémával kell szembenéznünk. Tudom, elfoglaltak vagytok a szörnyek elfogásával, de most meg kell szakítanotok ezt a tevékenységeteket. Rendünk ezúttal akkora fenyegetéssel néz szembe, mekkorával legutóbb talán a második boszorkány idejében nézett. A mostani ellenfelünk azonban talán még nála is erősebb lesz.

-       Kiről van szó?

-       Nos, attól tartok, a harmadik boszorkány felébredt. Azonban most még gyenge. Most kell lecsapni rá.

-       Mit kell tennünk? – kérdezte a fiú.

-       Minzy, JinWoo. A ti feladatotok lesz megállítani őt, mielőtt káoszba taszítaná a földet. Drága barátaim, rajtatok múlik a világ sorsa.  

***

ChaeRin békésen aludt az ágyában. A bútor szélén ülve, Mino figyelte őt. A fiú elgondolkozva nézte a békésen szuszogó lányt. Hirtelen minden olyan távolinak tűnt számára – a kínzások, a kegyetlenség, a nagyszabású tervek. Csak egy gyönyörű, átlagos embert látott maga előtt aludni.

Gyengéden kisimította a boszorkány szemébe lógó fekete tincseit. Keze egy pillanatra elidőzött a selymes bőrön, szép ívelésű ajkakon. Mino nagyot sóhajtott, és lassan elhúzta kezét, mivel ChaeRin ébredezni kezdett.

Barna szeme kíváncsian meredt látogatójára.

-       Történt valami, hogy itt vagy? – kérdezte a lány nagyot ásítva, mire a fiú csak egy apró fejrázással felelt. – Akkor?

-       A mai napon is megyünk vadászni?

-       Nem. Ma pihenünk – jelentette ki a lány, és kikászálódott az ágyból.

Nyújtózkodott egy nagyot. A mozdulattól ruhája kicsit felcsúszott. Fedetlen combjai ellenállhatatlan vágyat ébresztettek a fiúban. ChaeRin kissé éberebben fordult Mino felé, de nem számított a démon következő lépésére. Ő ugyanis, csak erre a pillanatra várva, a lány felé lépett egy nagyot és ajkait a másikéra tapasztotta.

A boszorkány szemei először tágra nyíltak a meglepettségtől, de végül lehunyta őket, és viszonozta a csókot, átkarolva a fiú nyakát. Zihálva váltak el egymástól. De a rövid szünet nem tartott sokáig. Mino átfogta kecses derekát és a durván a falhoz vágta. A lány felszisszent, de átadta magát a kellemes érzésnek, amit a másik vállain barangoló ajka nyújtott neki.

A fiú kioldozta az aprócska hálóing fűzőit, de ChaeRin a ruha után kapott, mielőtt a lenge anyag lehullt volna a földre.

-       Ne! – hangja erőtlenül csengett, mégis, Mino abban a pillanatban ledermedt, amint meghallotta ezt a rövidke szócskát. – Mino, most kérlek, menj el! Ha szükségem lesz a szolgálataidra, hívni foglak! – a boszorkány felvette szokásos, rideg álarcát.

A démon csak bólintott egyet, majd csöndben elhagyta a szobát.

ChaeRin szeméből kigördült néhány könnycsepp, miközben felkapta magára kabátját, hogy kiszellőztethesse fejét.

A szörny távolról szemlélte áldozatát. A fiatal lány egyedül ült egy padon, gondolataiba temetkezve. A különös lény mégsem merte megtámadni – valami nyugtalanította prédájával kapcsolatban.

ChaeRin türelmetlenül dobolt ujjaival a pad deszkáin. Már rég kiszúrta a bestiát, és fölöttébb idegesítette, hogy az még nem támadta meg. Bár azt mondta Minonak, ezen a napon pihenni fog, úgy érezte, hogyha nem tesz semmit, gondolatai bekebelezik és elemésztik. Így hát szörnyvadászatra indult.

Frusztráltan állt fel. Úgy döntött, itt az ideje kezelésbe vennie ezt az ügyet. Így hát találomra elindult egy irányba, és befordult az első szűk, sötét sikátorba. Anélkül, hogy körbenézett volna, tudta, a szörny követte őt. Érezte a jelenlétét. Elérte a sikátor végét: zsákutcába került. Mögötte már fel is hangzottak a súlyos léptek. Nyugodtan fordult hátra, hogy szembetalálja magát egy vicsorgó, farkasfejű nővel.

ChaeRin ajkain kegyetlen mosoly játszott, ahogy előrenyújtotta kezét. A csuklóját körbefutó fekete kacskaringó éledezni kezdett, de mielőtt bármi történhetett volna, a szörny hatalmas puffanással a földre zuhant.

A test mögött két alak tűnt fel – egy lány, meg egy fiú.

-       Ó, szörnyvadászok! – suttogta ChaeRin elragadtatva. – Csodálatos!

-       Add meg magad, boszorkány! – csattant fel a fiú. Hatalmas szemei dühében apró réssé szűkültek.

-       Miért tenném? – kuncogott a lány.

-       Utolsó figyelmeztetés. Add meg magadat, vagy támadunk!

A boszorkány erre csak felnevetett, és a két ellenfelére mutatott. A fiú villámsebességgel nyúlt fegyveréhez, és a mágusra fogta.

A tetoválások szinte követhetetlen sebességgel kezdték el beborítani alkarját, ChaeRin már érezte ujjbegyeiben a varázslatot. A fiú ujja a ravasz felé közeledett.

Egy nagy durranás hallatszott. Pisztoly dördült. Forró, vörös vér hullt a járdára. Fájdalmas kiáltás szállt az ég felé.

Ahogy a füst eloszlott, a fiú számára láthatóvá vált a boszorkány, amint kezeit oldalára tapasztva mormolt valamit. Ahogy oldalra pillantott, társát vette észre, amint a földön fetreng, és ugyanazt éli át, mint a néhány napja befogott és a varázslónő által megszelídített szörny.

-       Sötétség ura, pokol szolgája! Segíts nekem! – ChaeRin lepillantott kezeire, és nyugodtan konstatálta; testére tapasztott tenyere alól vére szivárog. Tekintetét az égre emelte és imádkozott, hogy szólítottja meghallja gyenge fohászát.

Mino magába roskadva ült ágya szélén. Még mindig nem fért a fejébe. Egyszerűen elküldte őt! Az egyik pillanatban még háborgott, a következőben már elszégyellte magát. Hiszen nem ChaeRin tehetett róla. Ő, Mino volt az, aki letámadta a lányt. Nagyot sóhajtva kezébe temette arcát. A következő pillanatban azonban felkapta fejét.

Valami szólította belülről. Mintha az úrnője hangját hallotta volna fejében, ahogy segítségért kiált. Azon nyomban felpattant az ágyról, és koncentrálni kezdett. Ha a boszorkány tényleg bajban van, csak így mentheti meg.

Érezte a hasogató fájdalmat hátában, ahogy minden izma megfeszült. Még egy kicsit erősebben koncentrált, és abban a minutumban kitört belőle. Mino elégedetten pillantott hátra, ahol két nagy, fekete szárny ékeskedett.

Megcsattogtatta szárnyait, és nem törődve a szoba plafonjával, kiröpült a szabadba. Ösztöneire hagyatkozva, keresni kezdte ChaeRint.

ChaeRin félreugrott egy golyó elől, ami az ismeretlen lány - aki nehezen, de talpra állt az őt ért támadás után - fegyveréből érkezett. A boszorkány tudta; ha Mino nem érkezik meg hamarosan, elveszett. Kettejük ellen nincsen esélye.

-       JinWoo, fedezlek! Addig készítsd elő az ágyút! – sürgette társát a vadász.

-       Értettem, Minzy! – felelte a fiú, majd beszüntetve a tüzelést, táskájához lépett, hogy elkezdhesse összerakni a végső fegyverüket.

A mágus eközben igyekezett elkerülni Minzy támadásait, így nem tudott figyelni a háttérben ügyködő JinWoora.

-       Kész! Állj el onnan! – utasította partnerét a másik. A lány engedelmeskedett a parancsnak, így a szörnyvadász könnyűszerrel célkeresztbe vette ellenfelüket.

ChaeRin leengedte kezeit. Legapróbb porcikájában is érezte, vége van. Felkészült az utolsó csapásra, de ekkor valami elhomályosította a napot. Mindhárman egyszerre néztek fel. Minzy és JinWoo elkerekedett szemekkel bámulták az eget, míg ChaeRinben újraéledt a remény halványan lobogó tüze.

Fönt, a napot eltakarva Mino kémlelte a lenti tájat. Nagy szárnyaival néha-néha csapott egyet, hogy megtartsa magasságát. Tekintete végigsiklott a város látképén, és megállapodott három személyen. Nem tévedett. A varázslónő valóban bajban volt.

JinWoo szakította el először tekintetét a látványtól. Visszatért az ágyúhoz, és megpróbálta újra bemérni a boszorkányt. Mino azonban észrevette őt, és zuhanórepülésben indult meg úrnője felé. A vadász ezt látva, felgyorsította mozdulatait, és elsütötte az ágyút.

A lövedék azonban a boszorkány helyett elszánt védelmezőjét találta el. ChaeRin elképedve figyelte, ahogy démon testét darabokra szaggatja a támadás. Látása elhomályosult. Az ujjaiban érzett bizsergés alábbhagyott – ahogy Minoban kihunyt az élet tüze, úgy kezdte elhagyni ereje is.

Az angyal utolsó erejével a mágusra pillantott. Elöntötte valami furcsa érzés. Boldog volt, amiért feláldozta magát érte. Megnyugodva hunyta le szemeit. És az ősi, sötét legendák legijesztőbb alakja egy robbanás kíséretében elenyészett.

Minzy köhögve erőltette szemeit, hogy átlásson a porfelhőn, amit a robbanás kavart. Nem kellett sokáig próbálkoznia – a levegő hamarosan magától tisztult ki.

A két vadász megkönnyebbülten pillantott egymásra. Sikerült nekik. A harmadik boszorkány ott feküdt a sikátor végében ájultan, míg védelmezőjéből nem maradt más, csak egy pelyhes, légies, fekete tollpihe, mely könnyen vitorlázva, lassan szállt a talaj felé, majd gyengéden földet ért.

Ezúttal valóban vége volt.

***

     Minzy a dohos folyosón állva szemlélte a cellában ülő lányt. Boldog volt, amiért elkapták ellenségüket, mégis rossz érzés kerítette hatalmába. Bár az igazgató hősnek tekintette őket, és az intézmény diákjai ujjongva köszöntötték kettejüket, amikor visszatértek, mégis… Még az se tudta megnyugtatni, hogy az igazgató megfosztotta erejétől a boszorkányt. Még élesen emlékezett a fájdalomra, amit a csata során el kellett viselnie.

Valaki kezére tette vállát. Kíváncsian fordult hátra. Tekintete JinWooéval találkozott, aki szélesen rámosolygott. Őt nem viselte meg ennyire ez az egész.

-       Most szóltak, hogy egy falka farkasember megtámadott néhány civilt. Gyere, menjünk! – intett fejével a fiú. Ahogy látta társa komor pillantását, az ő arca is elkomolyodott. – Ne aggódj miatta! Minden rendben lesz vele! Úgy sem képes másra, csak annak a démonnak a nevének az ismételgetésére! Teljesen megőrült!

-       Igazad lehet… - sóhajtott nagyot Minzy, majd elindult partnere után.

ChaeRin szeme élesen villant, ahogy kinézett csapzott haja alól. Bár az utóbbi napokban valóban nem tett mást, csak védelmezőjének a nevét ismételgette és, belekarcolta azt a falakba egy kővel… nem őrült meg.

Közel állt hozzá – Mino elvesztése és a vereség, tervének romba dőlése, megtette a hatását. A cella, amibe zárták pici volt, mocskos és büdös. Ez pedig szúként rágta tovább kikezdett idegeit, egyre közelebb sodorva őt az elmebaj mély szakadékához.

-       Nem. Nem lehet így vége – suttogta elgyötörve. – Nem így lesz vége! – jelentette ki hangosan, majd fülsértően felkacagott.

Óvatosan lepillantott megláncolt kezeire. És a néma parancsnak engedelmeskedve, csuklóján a tetoválások lassan megmozdultak… 

Na sziasztok! :) Még régebben jelentkeztem egy versenyre (arra készült a Gyöngyhalász című novellám is~), és múlthét pénteken volt a határideje a második fordulónak :) Sokat gondolkoztam rajta, hogy publikáljam-e ezt a történetet, vagy ne... De végül a publikálás mellett döntöttem :D 

A feladat az volt, hogy írj egy fantasy történetet, amiben megjelenik egy fantasztikus lény :) Nos, én egy nappal a határidő előtt jöttem rá, hogy amit eddig írtam, nagyon nem fantasy, úgyhogy kezdhettem elölről az egészet - tíz évet öregedtem, de készen lett ^.^

 És ne aggódjatok, a kéréseket is folyamatosan hozni fogjuk, valamint a futó történeteinket sem hanyagoljuk el ;)

Véleményeket várok, fontosak lennének! :)