2015. január 2., péntek

Help me... please 9.rész

- Ön terhes. – mosolygott rám.
Könnyeim akaratlanul is előtörtek, és halk zokogásba kezdtem. JoonMyun azonnal mellettem termet, és magához ölelt.
- H-Hogy érti, hogy ketten vannak? – kérdezte Joonma.
- Ikrek, látja – fordította felénk a monitort.
- Istenem. – suttogtam.
- Nem tudom, hogy tisztába vannak-e egy farkas születésének menetével, de a biztonság kedvéért elmondom.  Előtte viszont kérdéseket szeretnék feltenni.
- Rendben. – mondtam.
- Farkasként születtél?
- Nem.
- Akkor félvér vagy. És a párod?
- Ő igen. – felelte helyettem Suho.
- Akkor a kicsik tejesek lesznek, vagyis tisztavérű farkasok. Három hónapig fejlődnek.
- Három hónapig? Nem kettő? – estem kétségbe.
- A farkas is egy kutyafajta. De nektek, farkasoknak több idő kell, hogy ki tudjatok fejlődni.
- Értem. – mondtam halkan.
- Sokkal többet fogsz enni, a hasad is kezd, majd kerekedni.
- Mikor kezd el kerekedni a pocakom?
- Mivel az első hétben vagy, így már bármikor elkezdhet kerekedni. Kérsz képeket róla?
- É-Én nem tudom.
- LuHan jövő héten karácsony van. Miért nem mondod el akkor SeHunnak?
- Mikor kellene legközelebb jönnöm?
- Öt nap múlva.
- Addigra már hasam lesz, hogy fogom elrejteni? – estem kétségbe.
- Megoldjuk. – mosolygott rám biztatóan JoonMyun.
- É-Én kérek most is róla…
- Rendben. De van itt még valami. Sokkal indulatosabb, és érzékenyebb leszel.
- Igen ezt már reggel megtapasztaltam. –nevetett Joonma
- Héé – bokszoltam bele vállába.
 Körülbelül egy órát voltunk távol. Megkaptam a képeket is. Még csak két fekete pötty látszódott rajtuk. A hazavezető utat csöndben töltöttük. Suho beállt a garázsba, és ki is nyitotta nekem az ajtót. Arcom megviselt volt, szemei pirosak, és duzzadtak. Lassan besétáltunk a házba, ami az ürességtől kongott.
- Nem kéne átváltoznod, mert lehet, bajuk esne a babáknak. – suttogta nekem oda.
- Nem terveztem nyugi.
- Ahh végre itthon vagytok azt hitte- LuHan minden rendben? – jött felénk Kris.
- Persze, minden. – mosolyogtam rá hamisan.
- Hol voltatok? Így kettesben? – húzta fel szemöldökét.
- Csak bementünk a városba nézelődni, majd kajáltunk. – mondta Suho közben besétálunk a nappaliba. Szemeimmel BaekHyunt kerestem, és meg is találtam a nappaliban.
- BaekHyun – szólítottam meg remegő hangon.
- LuHan, minden rendben? – jött közelebb.
- LuHan hát hazaértél? – jelent meg SeHun is.
Már a sírás szélén álltam, így karon ragadtam Bacont, és felfutottam vele s szobámba.
- LuHan megijesztesz! Mi a baj?  - fogta kezei közé arcomat.
Nem válaszoltam neki, csak a kezébe nyomtam az egyik ultrahangos képet.  Nem szólt semmit csak sírva megölelt. Most már nem csak ő sírt, hanem én is. Nem, én egyenesen bőgtem. Percekig, öleltük, és könnyeket ejtetünk.
- Gratulálok. – suttogta.
- Nem mondhatod el senkinek. – toltam el magamtól – SeHun sem tudja. Nem tudhatja meg, még. Rajtad kívül még Suho van képben.
- Mikor akarod neki elmondani? – ültünk le az ágyra.
- Karácsonykor. De félek a reakciójától.
- SeHun a boldogságtól padlót fog fogni.
- Gondolod?
- Biztos. Na, de mikor mentek újra?
- Mivel szerda van, így hétfőn. De addigra már kerekedni fog a hasam.
- Mehetek veletek?
- Persze.
- Mondjuk, látszik, hogy van egy kis pocid.
- Mi? – pattantam föl.
- Csak egy nagyon kicsit nyugi. Ha jól láttam a képen, akkor ketten vannak.
- Igen.
- Hogy fogod ezt SeHun elöl titkolni?
- Hát nem tudom. De ha ágyban vagyunk és átölel, akkor érezhető, hogy kerek pocim van, vagy csak megjegyzi, hogy híztam. Lehet el kéne, küldenem, hogy aludjon a saját szobájában.
- Akkor ki is kell találnod valami jó sztorit, hogy miért nem aludhat veled.
- Éhes vagyok.
- Gyere, megetetlek. – nevetett.
Nevetve mentünk le, és a többiek meg csak néztek. Meg kell, hogy mondjam elégé sokat ettem. Ezt KyungSoo meg is jegyezte.
- SeHun. – szólítottam meg.
- Mondjad, szívem. – csókolt homlokon.
- Nem aludhatunk együtt egy hétig. – mondtam komoly arccal.
- Mi? Miért? – húzta fel szemöldökét.
- Hát, mert… így élvezetesebb. – kacsintottam.
- Mi élve- Jah, hogy az. Értem.
- Ugye nem bánod?
- De, de bánom. Nem akarom ezt. – mondta durcásan.
- Jó, ha nem te alszol, máshol akkor, majd én! – mondtam hisztérikusan.
- Mikor lettél te ilyen hisztis?
- Mikor lettél te ilyen seggfej? – kiáltottam rá, és szaladtam fel a szobámba, majd csaptam be az ajtómat.
- LuHan szívem beszéljük meg. – kopogtat.
- Hagyjál. – dobtam az ajtónak egy párnát – Menj vissza szobádba, mert biztos lehetsz benne, hogy nem alszol velem!
- Kicsim, beszéljük meg jó?
- Nem. – vágtam hanyatt magamat az ágyon.
Még egy ideig kopogtatott, és próbálkozott, majd minden abba maradt. Én felálltam az ágyról, s a nagy tükröm elé sétáltam. Felhúztam pólómat, és oldalra fordultam. Tényleg van egy kicsi pocakom. Ha este SeHun átölelne, érezné is. Végül lefürödtem, és ágyba bújtam aludni, egyedül. Másnap bocsánatot kért, és én is. Három napig lehettem társaságba, de a negyedik napot már a szobámba töltöttem. Hogy miért? Azért mert már egész kis pofás hasam volt. Ha SHhun be is jött hozzám, akkor a takarót összegyűrtem a hasam előtt. BaekHyun és JoonMyun szórakoztatott engem igazán. Ágyba hozták nekem a reggelit, ebédet, vacsorát, és én még többet ettem, mint valaha bármikor. Aztán eljött az újabb ultrahang ideje. JoonMyun valamilyen ürüggyel elküldte a többieket, hogy mi nyugodtan lemehessünk a lépcsőn, és hogy ne kelljen kapkodnunk.
- Fáj a hátam. –nyafogtam.
- Még nincs is akkora hasad, hogy fájjon. – nevetett Bacon.
- De ha azt nézzük, milyen vékonyan kerültem ide, és hogy most mekkora hasam van. Elégé szembetűnő.
- Szerintem Kris gyanakszik. És SeHun sem nézi jó szemmel ez az „egyedül alszok és kész ”dolgot. – mondta Joonma – És tényleg szembetűnő a hasad. Na de menjünk. Minden megvan?
- Igen. BaekHyun segíts fel. – nyújtottam ki kezeimet.
- Igen is őfelsége. – kuncogott.
- Ez nem vicces. – morogtam.
BaekHyunba karolva lassan lépkedtünk el az autóig, és ültünk bele. Az orvoshoz vezető út számomra csendes volt. Baek és JoonMyun beszélgettek erről-arról.
- Lulu holnap karácsony. – csipkedte meg az arcomat Bacon.
 - Tudooom. – sóhajtottam.
- Holnap lesz a nagy nap.
- Ne is mond. Így is be vagyok tojva.
- Minden rendben lesz.
- Egyébként hova küldted a többieket? – fordultam a sofőr felé.
- Nagyon messze. Felderítésre küldtem őket. –felelte Suho.
- Hova?
- Hát… öö… Igazság szerint azt mondtam nekik, hogy fésüljék át az egész terültetett. És a mi telkünk elég nagy. Megérkeztünk. – állította le a motort.
Minél közelebb kerültünk az épülethez, én annál jobban féltem. A múltkori orvos mosolyogva fogadott engem, és megjegyezte szépen gömbölyödök.
- Na, akkor LuHan feküdj fel, és húzd fel a pólód. – mondta.
Én ismételten eleget tettem kérésének.
- Remélem, a következő alkalommal már a párod jön veled. – mosolygott rám.
- Hát… Remélem én is.
Dr. Taeil – időközben megmondta, hogy hívják – hasamra nyomta a hideg zselét, majd a műszert. Hümmögőt egy sort, majd felém fordult.
- Egészségesek, és megfelelő a méretük is. Nézd. – fordította felém a monitort.
Ismét sírva fakadtam.
- Ezek a hülye hormonok. – sírtam.
- Oh LuHan. – ölelt meg Bacon és Joonma
- Legközelebb két hét múlva kell jönnöd, akkora már egy hónapos leszel. – törölte le hasamat.
- Kaphatok képet? – szipogtam.
- Persze.
                                                                                ****

- Hogy fogod Sehun tudtára adni a babákat? – kérdezte Baek az autóban ülve.
- Az legyen az én meglepetésem. – mosolyogtam.
- Mit fogsz felvenni?
- Egy fehér bő ingre gondoltam. Ugye… nem haragszotok, hogy nektek nem vettem semmit?
- Nekünk az az ajándékod, mint SeHunnak. – paskolja meg combomat Suho.
- Sírni fogok. – mondtam síros hangon.
- Nehogy!
- Bassza meg! – csattant föl JoonMyun.
- Mi az? – kérdeztem.
- Itthon vannak.
- Most szórakozol velem? – estem kétségbe.
- Beállok a garázsba, Baek te nézd meg, hogy mindenki itthon van-e. – adta ki a parancsot.
- Rendben.
Amint a motor leállt Baekhyun ki is pattant az autóból. Aztán eltűnt a barna ajtó mögött. Pár perc múlva vissza is tért.
- Na? – kérdeztem.
- Csak KyungSoo van itthon. – mondta.
- Akkor menjünk.
- Biztos? – kérdezte Joonma
- Igen, csak segítsetek. Elégé elfáradtam.
- Gyere. – nyitotta ki nekem az ajtót Baek, és segített ki.
Lassan mentünk be a házba.
- Éhesek vagytok? – kiáltott Soo.
- Én igen! - kiáltottam vissza.
- Menjünk tovább. – mondta Suho.
- Majd felvisszük neked.
- Rendben.
Most valahogy a lépcsőfokok többnek tűntek, és a szobámba vezető út is hosszú volt. A szobámba érve azonnal az ágyra dőltem, és elaludtam. Reggel simogatásra, és egy csókra ébredtem.
- Jó reggelt kicsim. – morogta a hajamba.
Szemeim azonnal kipattantak, és kitapogattam takarómat. Szerencsére a hasam előtt volt, és eltakarta pocimat.
- Jó reggelt. – dörzsöltem meg szemeimet.
- Karácsony van. – hallottam hangján, hogy mosolygott.
- Tudom. – mosolyogtam rá.
- Gyere, díszítsünk fát. – kezdett el felhúzni az ágyból.
- Várj – kaptam kezéhez – fel szeretnék előtte öltözni.
- Oké. –feküdt vissza.
- Kimennél?
- Már miért mennék ki?
- Mert szeretnék felöltözni?
- LuHan mi van veled? Már nem is öltözöl előttem?
- Szeretnék valami sexyt felvenni, hogy tetszek neked.
- Nekem mindenben tetszel. – csókolt meg.
- Na, kifelé. – kezdtem el tolni.
Ő csak mosolyogva, nevetve kiment. Sóhajtottam egyet. Óvatosan felültem, majd kimásztam az ágyamból. Szekrényem elé léptem, majd kivettem belőle egy fekete csőfarmert, és egy fehér viszonylag bő inget. Talán így nem látszik. Az istenért karácsony volt, és én is szeretnék fát díszíteni. Komótosan felöltöztem, majd lementem a nappaliba, ahol már egy nagy zöld fenyő állt.  Négy-öt doboz volt ellőtte, amiből díszek lógtak ki. Mikor leértem Kris, éppen Taoval veszekedett az egyik díszen.
- Én akarom felrakni az elsőt! – mondta felháborodottan a panda.
- Én vagyok a magasabb, és az idősebb! – érvelt Kris.
- Én akarom!
- Én!
- Én!
- Én!
- Szerintem rakja föl LuHan. – vágott közbe Suho.
- Igen szerintem is. – mosolygott Bacon.
- Gyere, kicsim. – nyújtotta ki felém kezét.
- Tiéd a megtiszteltetés, hogy felrakd az első díszt. – mosolyogott rám Chen.
- Oh. –csak ennyit tudtam mondani.
Találomra belenyúltam az egyik dobozba, és kivettem egy lilagömböt. Közelebb mentem a fához, és ráakasztottam.
- Mikor ajándékozunk? – kezdett el ugrálni Minseok, és JongIn.
- Feldíszítjük a fát, aztán elmaradhatatlan az ünnepi vacsora, és majd utána. – sorolta KyungSoo.
- Ahh. Miért csak akkor? – kérdezte SeHun durcásan.
- Mert akkor. Sehun, JongIn, Tao, Chen, ChanYeol ti jöttök és segítetek nekem, LuHan te pedig ülj a kanapén, és pihenj. – adja ki az utasítások JoonMyun.
- LuHan miért pihen? – kérdezte Tao.
- Mert.
Suho még kiosztott pár feladatot, majd neki is álltak a teendőknek. Kris, Lay, BaekHyun díszítették a fát, amibe én is beszálltam. BaekHyun minden lépésemet figyelte, és segített, ha úgy volt. Egész nap mindenki szorgosan készülődött az estére, csak én nem.
- Ez nem ér. LuHan egész nap csak ül. – nyafogott Tao.
- Ez nem igaz, ő is segített ezt-azt. – mondta Bacon.
- Kész a fa! – kiáltott fel Yifan.
- Na, ideje volt. – jelentette meg KyungSoo.
- Gyertek, mert akkor bedugom a világítást is. – kiáltotta el magát JongDae.
Két perc alatt mindenki a nappaliban volt.
- Itt van mindenki? – kérdezte JongDae.
- Igen. – mondtuk egyszerre.
- Oké megy!



A fények kigyúltak a fán, s ez tette különlegessé. SeHun mellém lépett, és átkarolta derekamat.
- Hány óra? – kérdezte Kris.
- Délután négy. – mondta lassan Soo.
- Már ennyi az idő? – kérdeztem.
- Igen, és szerintem hozzuk le az ajándékokat. – vetette fel az ötletet SeHun.
Mindenki azonnal felsietett, kivéve én. Én lassan mentem fel szobámba. Elvettem az éjjeliszekrényemen pihenő borítékot, majd belecsúsztattam a képet, és lezártam azt. Ha nem fogadja jól a hírt, ha már nem akar velem lenni… Én azt nem fogom túlélni. Visszasétáltam a nappaliba, és a fa alatti rész még üres volt. Oda sétáltam hozzá, majd a fatartó lábához állítottam a borítékot, és bementem a konyhába. Mikor leültem, az egyik székre akkor trappoltak le a többiek, és rakták le ajándékaikat.
- Lulu a te ajándékaidat nem láttam sehol. – jött be az ajtón JongIn.
- Pedig ott van. – mosolyogtam rá.
- Van? Nem vannak? – húzta fel szemöldökét.
- Csak ülj le kasza nova. – mondtam nevetve.
Szépen lassan mindenki leült azt asztalhoz. Sehun természetesen mellém, és kezdetét vette az ünnepi vacsora. Próbáltam nem feltűnően sokat enni. De ezt Tao észrevette, és meg is jegyezte, hogy így elfogok hízni. Én csak vágtam rá egy fintort, és kortyoltam egyet vizemből.
- Ajándékozzunk! – kiáltott fel Chen.
- JongDae még csak most végeztünk az evéssel. – dőlt hátra a székben Minseok.
- Nem baj. Menjünk! – állt fel.
Ezáltal mindenkit arra késztetve, hogy átsétáljunk a nappaliba, és leüljünk a kanapéra.
- Ki adja át először? – kérdezte ChanYeol.
- Kris. – mondtam.
- Miért én? – kérdezte.
- Csak ad át.
Kris kezdte a kört, majd Utána jött Tao, Chen, Suho, Lay.
- LuHan, most te. – szólított meg Yixing.
Akaratlanul is könnyek szöktek a szemembe. BaekHyunra néztem segítségkérően. Vette az adást, majd mellém lépett.
- A fatartónál. – mondtam neki.
Odasétált, és elhozta nekem a borítékot.
- LuHan nagyon furcsa vagy. Minden rendben? – kérdeztr SeHun aggódva.
-  Boldog Karácsonyt. –adtam a kezébe a borítékot.
Ő csak értetlenül nézett, majd felállt és megcsókolt.
- Köszönöm. – mondta.
Nézegette kezében a fehér borítékot, majd kinyitotta. Könnyeim utat törtek maguknak, s végig szántották arcomat. Kihúzta belőle a fényképet, s csak néztem, nem szólt semmit. Balkezében fogta a képet, s én megfogtam azt.
- Mondj valamit… kérlek. – suttogtam.
- Szeretlek. – sírta el magát, s megölelt.
- Mi az? – kérdezte JongIn.
- Mond ki. A te szádból akarom hallani, mond ki. – tolt el egy kicsit magából.
- Terhes vagyok. – mondtam.
Ajkaimra hajolt, és gyengéd csókba vont.
- Most szívattok! – vette ki SeHun kezéből a képet Kris - Tényleg… – mondta síros hangon.
- Yifan te sírsz? – kérdeztem.
- N-nem. – mondta, majd elfordult – Gratulálok. – fordult vissza.
- Akkor én is átadnám az ajándékom. – mondja Sehun.
JongInhoz fordult, s elvett tőle valamit, majd visszafordult felém. Olyan gyorsan történt minden. Egyszer csak letérdelt elém, s megfogta bal kezemet.
- LuHan, mikor először megláttalak rögtön beléd szerettem. Nem voltál a toppon, de én úgy is szépnek tartottalak. Aztán hazahoztalak, és a falkán tagja lettél. A tudat, hogy az első közös gyermekünket-
- Gyermekeinket. – javítottam ki nevetve, s sírva.
- Gyermekeinket hordod a szíved alatt, felülmúlja minden eddigi elképzeléseimet LuHan, és halálosan beléd szerettem, s szeretném, ha örökre a társam lennél, a szerelmem. Hozzám jössz?
- Igen, igen. – mondtam sírva.
Sehun felhúzta ujjamra a gyűrűt, majd azonnal megcsókolt. Körülütünk, mindenki tapsolt, fütyült.
- Szeretlek – váltam el tőle.
- Én is. – mondta, s homlokunkat összeérintette.
- Folytassuk az ajándékozást. – mondtam, és ültem le vele a kanapéra.
SeHun ült le először, majd én oldalasan. Jobb karjával átölelte derekamat, s tenyerét hasamra tette. A másikkal is ugyan úgy tett.
- Ezt senki sem tudja felülmúlni. – mondta Yixing.
- Én tudtam. – emelte fel kezét BaekHyun.
- Én is. – követte Suho – Ezért mi ideillő ajándékot adunk.
Mind a ketten egyszerre adtak át két kis dobozt. Mind a kettőben babaruha volt, és értelem szerűen kettő volt belőlük. Mindegyik ruha kék volt.
- Köszönjük. – mondtam.
- És mikorra várható? – tette fel a nagy kérdést Tao.
- Három hónap múlva. – mondtam – De két hét múlva ismét megyek orvoshoz.
- Mindenképp megyek. – mondta SeHun.
- Ha az mondtad volna, hogy nem jössz, kiheréltelek volna. – mosolyogtam rá.
Ő erre csak nyelt egyet, majd homlokon csókolt.
- Én ezt még nem fogtam fel. Hogyan, mikor? – kérdezgetett JongIn.
- Hát múlthét szerdán történt a dolog, és ez a nagyokos itt mellettem nem védekezett. És a héten derült ki.
- Amikor megtudtad, mit reagáltál?
- Sírt. – mondta egyszerre Baek, és Joonma – Aztán pedig kétségbe esett, hogy Sehun mit fog ehhez szólni. És az egész hazavezető utat végigbőgte.
- Féltem a reakciódtól. – motyogtam.
- Uuuu, velem kell megvenned a kiságyat. – lett izgatott KyungSoo.
- Majd ha eljön, a kiságy ideje szólni fogok. – mosolyogtam rá.
Hirtelen hányinger fogott el, s szédülni kezdtem.
- Menjünk aludni. – húzkodtam meg SeHun felsőjét.
- Tehát még csak este tíz van. – kezdett el érvelni Tao.
- Fáradt vagyok. – mondtam.
- Akkor menjünk. – állt fel velem SeHun.
- Jó éjszakát. – mondtam.
- Nektek is. – válaszoltak.
Egész végig SeHun karjába kapaszkodtam, s ő szorosan ölelt derekamnál.
- Jól vagy?
- Igen, csak a mai nap fárasztó volt. – sóhajtottam.
Bementünk a szobámba, és én megálltam az ágy előtt. Hunnie hátulról átölelt, majd az ingem gombjaival kezdett babrálni. Vállaimról óvatosan csúsztatta le a fehér anyagot. Nadrágomat már én vettem le, s bújtam bele egy pólóba, ami természetesen SeHuné. Hátamra feküdve feküdtem be helyemre, és hunyta le pilláimat. Öt perc elteltével éreztem, hogy pólómat felhúzta, majd megsimogatta hasamat. Puszikat hintett rá, ami engem mosolygásra késztetett.
- Tudod, mikor a kezembe adtad az a borítékot, és kivettem belőle azt a fényképet, alig akartam elhinni, hogy ez a valóság. Hogy tényleg apa leszek.
- Pedig az leszel. – simítottam tincsei közé.
- Szeretlek. – hajolt fel, s hívott csókba.
- Én is szeretlek. – váltam el tőle – Aludjunk rendben?
- Rendben.

Gyorsan átöltözött, és mellém feküdt. Óvón, de mégis szorosan magához ölelt. Homlokomra hintet egy gyengéd puszit, majd tényleg az álmok világába repültem.
Bejegyezte: dátum: 9 megjegyzés:

Help me... please 8.rész

- Akkor most együtt vagytok? – kérdezte BaekHyun.
Éppen a konyhába voltunk, és beszélgetünk. Konkrétan rólam, meg SeHunról volt szó.
- Hát… nem tudom? – fordítottam el fejemet.
- Mi az, hogy nem tudod?
- Hát úgy, hogy nem tudom. Nem beszéltünk ilyenekről.
- Tehát csókolóztok, letapizzátok a másikat, szerelmesen néztek egymásra, szerelmeskedtek… – az utolsó szónál rám néztek, kicsit sokkolva. - Vagy nem?
- Az utolsó nem igaz. – pirultam el.
- Még nem feküdtetek le? – döbbenten meg.
- Nem. – mondtam halkan.
- Én azt hittem már meg volt az a dolog.
- Nem. Mindig elutasítottam, vagy ellöktem magamtól.
- Miért?
- Mert én még nem állok készen arra.
- LuHan...
- Én félek Baek, nagyon.
BaekHyun megfogta az asztalon heverő kezemet, és megszorította.
- Mitől?
- Mindannyian jól tudjátok, hogy mi történt velem. És ezt ott minden napos dolog volt… Én szó szerint szenvedem az aktustól, semmi élvez nem volt benne az én részemről. –szorítottam meg kezét.
- Elmondok neked valamit. Mielőtt idekerültél volna SeHun igencsak… hogy is mondjam… agresszív volt. Néha még valamelyik falka tagot is bántotta. De miután rád talált, tudod mi történt vele? – én erre csak megráztam a fejemet. - Szerelmes lett egy LuHan nevű bambifiúba. Azóta Sehun teljesen megváltozott. Mosolyog, nevet. – mosolygott rám. - Nincs mitől félned mellette.
- Áhh LuHan hát itt vagy. Beszélünk, kell. – jelent meg JoonMyun. – Nem is. Gyertek a nappaliba.
Felálltunk az asztaltól, és átsétáltunk a nappaliba, de SeHunt nem láttam sehol. Így hát leültem Tao mellé, aki biztatóan mosolygott rám.
- Lenne valami, amit meg kéne beszélnünk. – vált komoly hangszínre.
- Mi? – kérdeztem ijedten.
- Nyugi nem kell megijedni. Csak tényleg valami fontosról szeretnék neked beszélni, amire te eddig nem tudhattál. – Tartott egy kis hatásszünetet, majd folytatta. - Nálunk, farkasoknál a párválasztás, majdnem olyan, mint az embereknél, csak kicsit… más.
- Miben más?
- Nálunk nem nagyon számít a nem. Mint nálad és SeHunál. De van itt még valami.
- Mi?
- Ugye normál esetben csak a nők eshetnek teherbe – itt rám nézett – Nos, ez nálunk is máshogy van.
- Most azt próbálod nekem elmondani, hogy egy férfi is eshet teherbe? – kérdeztem meg.
- Igen. – sóhajtott fel.
- Ez már megbocsájts, de hülyeség, és egyben képtelenség. És egyáltalán ez, hogy lehetséges?
- Hát, hogyha két egynemű között történik az aktus, akkor ugye kialakul az is, hogy ki a dominánsabb, és ki a passzív fél. Érthetőbben ki van alul, ki van felül. És a passzív félnek kialakulnak szervei… - néztem rám, de én csak kíváncsian, és értetlenül néztem rá. - Ahogy múlik az idő, úgy a… fenekedből… női szerv… lesz…
- A fenekemből vagina lesz? – néztem rá kérdőn.
- Valami olyasmi…
- Ezt nem tudtuk volna megbeszélni kettesben? – vörösödöttem el.
- Ennyire zavar, ha ilyenekről beszélek neked, még másik tíz ember előtt? –nevetett fel.
- Igen! – temettem arcomat kezembe.
Mindenki kuncogni kezdett.
- De ez, hogy lehetséges? – néztem vissza Suhora.
- A szervezeted hozzászokik, és… ez lesz belőle.
- Akkor ezek szerint SeHun is tisztában van ezzel, ugye?
- Igen, de néha elfelejti…
- Mond, hogy még nem feküdtetek le. – nézett rám Kris.
- Még nem. –mondtam tűzvörös fejjel. – De ő lesz alul!
- Ki lesz alul? – lépett be a bejárati ajtón Sehun.
- Te! – mutattam rá.
- Ohh. És miben?
- El kell, hogy keserítselek LuHan… te vagy az, akit alulra tudok elképzelni nem őt. – mondta Kai.
- Nem nem nem!!! Nem lesz hasam! – tiltakoztam.
- Most miről is van szó? – ült le mellém.
- LuHan nem akar terhes lenni. – röhögött Tao.
- Már miért lenne terhes?
- Oké elég! Most már tudom, amit tudnom kell, és… és most még jobban félek. Köszi JoonMyun. –álltam fel, s rohantam a szobámba.
Ez nem történhet meg. Ez annyira abszurd. Férfi, aki farkas, és teherbe tud esni? A fenekem vagina lesz? Eddig is féltem a SeHunnal való együtt léttől, de így… Ha nem védekezünk, akkor ki tudja teherbe is eshetek. Milyen az, hogy egy pasi terhes? Ez a nők dolga nem? És egy farkaskölyök nem is kilenc hónapig fejlődik, hanem két hónapig, mint egy kutya, nem? Ez annyira zavaros. Gondolat menetemet egy ajtókopogás zavarta meg.
- Gyere. – mondtam sóhajtva.
A nagy falap mögül Kris bújt elő, majd sétált az ágyamhoz és leült rá.
- Minden rendben? – fordult felém.
- Nem tudom. Mióta itt vagyok, és „együtt” vagyunk SeHunnal – macska körmöztem a levegőben - Próbálja a tudtomra adni, hogy ő többet szeretne már. De én eleve félek ettől az egésztől. És most hogy Suho tudtomra adta, hogy egy férfi is lehet terhes akár az első aktustól…
- Azt nem mondta, hogy első aktus után lehetsz terhes.
- De gondold a helyembe magad, Yifan. Én már nem vagyok szűz, én mocskos vagyok. Szerinted három éven keresztül ki volt alul? Hát elárulom nem azok a férfik, aki fogvatartottak. – keltem ki magából. – Én félek Yifan, és most már rohadtul.
- Nyugodj meg. SeHun sose bántana, vagy tenne olyat, amivel fájdalmat okoz neked.
- Tudom, de akkor is megrémiszt ez az egész.
- Lehet, meg kellene ezt beszélnetek.
- Igen, meg kellene. De… Mi van akkor, ha ő már nem bírja tovább? Néz csak rá Fan. Bárkit megkaphat, legyen nő, vagy férfi. Bárkit. Én még nem állok készen arra, hogy lefeküdjünk, s idő kérdése, és elhagy, mert nem tudom kielégíteni. Mert nem tejesítem a „kötelességemet”. Végül is tényleg igaz, hogy én vagyok a kapcsolatunkban a „nő”. Idő kérdése, és visszamegy Hanahoz…
- Tényleg ezt gondolod? – hallottam meg SeHun hangját. Felkaptam fejemet, s az ajtóban állt.
- Én most magatokra hagylak titeket. – Kris felállt az agyról, majd kiment, és becsukta maga mögött az ajtót.
SeHun felém kezdett elsétálni, majd leült Yifan helyére. Csönd telepedett ránk. Vajon mennyit hallott?
- Tényleg ezt gondolod rólam? Hogy képes lennék elhagyni, csak azért mert még nem feküdtünk le? – mondta kicsit dühösen, s felém fordult.
- De most komolyan SeHun néz magadra! Te tényleg bárkit megkaphatsz, és nem is értem miért engem, egy lelkileg roncs, testileg bántalmazott, mocskos fiút szeretsz.
- Tudod miért? Azért mert te vagy az az ember, aki ilyen rövid idő alatt megdobogtatta a szívemet. Te vagy az, akibe első látásra beleszerettem. Te vagy az, akivel le tudnám élni az egész életemet, s akivel családot is szeretnék alapítani. – fogta meg kezeimet, majd a szemembe nézett. - Szeretlek LuHan.
Szemembe könnyek gyűltek, amik szép lassan ellepték arcomat.
- Ez nyálas volt. – nevetek sírva.
- Az előbb vallottam neked szerelmet, és azt mondod rá, hogy nyálas? – húzott ölébe.
- Ooo. Szóval ez egy szerelmi vallomás volt? – karoltam át nyakát, közben az ő keze fenekemre csúszott.
- Hmm igen. – markolta meg.
Egy jól eső sóhajt hallattok magamból, s már ajkaimra is tapadt. Nyelvét azonnal átdugta, és hívta táncba enyémet. Időközben keze pólóm alá csúszott, s hátamat, hasamat kezdte simogatni.
- S-SeHun. – toltam el.
- Ennyire félsz? – kérdezte kétségbe esetten.
- Sajnálom. – hajtottam le fejemet.
- LuHan én már nagyon szeretném, de ha kell, várok.
- Sajnálom… – a fejem még mindig le van hajtva, és csak most vettem észre, hogy nekem merevedésem volt! Nekem komolyan merevedésem van?
- Lulu ez itt mi? – fogta meg férfiasságomat.
- Ah – nyögtem fel.
- Hisz nem csináltunk szinte semmi, de már ennyitől áll? – kezdte el simogatni.
- L-légy óvatos, kérlek. - mondtam sóhajtozva.
- Ez most azt jelenti, hogy-
- Vi-vigyázz rám. – remegtem meg keze alatt.
- Vigyázok rád, Hercegnőm. –csókolt meg.
Hátradöntött az ágyon, majd fölém mászott. A csókot egy percre sem szakította meg, amit nem is bántam. Egyik keze hasamra csúszott, míg a másikkal oldalamat simogatta. Én sem tétlenkedtem. Egyik kezemmel vállába kapaszkodtam, a másikat pedig fenekére csúsztattam, s belemarkoltam. Erre egy állatias morgás hagyta el száját, majd elvált tőlem.
- Ha nem tetszik, vagy fáj, nem akarod, nyugodtan szólj, és leállok. – mondta, majd még egy nyelves csókot adott, s átért nyakamra.
Finom puszikat lehelt rá, néhol megszívta érzékeny bőrömet, ezzel nyomot hagyva maga után. Addig fészkelődött felettem, míg lábaim közt nem feküdt. Csípőjét kezdte mozgatni, s így megéreztem nem éppen nyugalmi állapotban lévő tagját. Én meg csak ott sóhajtoztam alatta, néha-néha fellökve csípőmet, többért könyörögve. Hirtelen felültettet, majd levette rólam pólómat, s magáról is. Visszafektetett az ágyra, és ismét ostromolni kezdte nyakamat. Nyalta, szítva, harapta, s én ezektől már oly’ kemény voltam. Pedig csak a nyakamat kényeztette, és még is… Meguntam a passzív szerepet, ezért fordítottam a helyzeten. Magam mellé löktem, s a merevedésére ültem. Egy nyögés szaladt ki száján, ezért mozgatni kezdtem csípőmet. A levegőt kezdte egyre szaporábban venni, közben nyögdécselt alattam.
- L-LuHan még n-nem akarok e-elmenni. – kezeit csípőmre tette, ezzel megállásra késztetve.
SeHun nagy lendületet vett, és ismét maga alá tepert. Kulcscsontomat, kezdte el csókolgatni, majd végig nyalt egészen jobb mellbimbómig. Először csak megpuszilta, majd nyaldosta, szopogatni kezdte. Jobb mancsomat barna fürtjei közé vezettem, és megmarkoltam azt. Én tehetetlenül nyögtem alatta, a kelleténél kicsit (nagyon) hangosabban. Csípőmet fel-fel löktem. Kivette szájából bimbómat, majd nyálas puszikkal haladt lefelé. Köldökömnél elidőzött egy kicsit, még a végén meg is harapta azt, amit egy hangos nyögéssel díjaztam. Aztán áttért alhasamra, amit nedves puszikkal halmozott el, közben kigombolta nadrágomat, lehúzta sliccemet, s leszedte rólam azt. Rajtam egy szál bokszer volt, míg rajta az egész nadrág. Felültem, s nyomtam felfelé SeHunt is. Kezemmel övéhez nyúltam, kicsatoltam, kigomboltam, lehúztam róla nadrágját. Visszadöntött az ágyra egy csók közepette. A fekete textil már igencsak szűkös volt, s már elég nagy dudor volt rajta. SeHun keze rá csusszant, én meg élvezettől hátravettetem a fejemet. Már amennyire tudtam az ágyon. Pár percig nem csinált semmit, majd ráfújt merev tagomra.
- Ah – szakadt fel belőlem egy nyögés.
Egyik ujját beakasztotta alsóm korcába, s lefelé kezdte húzni.
- Ne ne ne ne ne! Állj, állj állj állj! - rémülten kaptam kezéhez, és csúsztam feljebb az ágyon.
- LuHan semmi baj. – simította kezét enyémhez – Semmi baj. Mi történt?
- K- Kicsit megijedtem. – sóhajtottam remegve – F-Folytasuk.
- Biztos? – húzta fel szemöldökét.
- Igen. – hajoltam vissza, majd megcsókoltam.
SeHun visszatette ujját nadrágom széléhez, s lassan, óvatosan kezdte el lehúzni. Miután lekerült rólam a zavaró ruhadarab, ösztönösen csaptam össze lábamat. SeHun elvált tőlem, majd a felhúzott térdemre adott csókot. Tenyerét combjaim közé simította, s komótosan szétválasztotta őket. Gyorsan egy párnáért nyúltam, majd az arcomra tettem.
- Hé. Látni akarom az arcodat. – mondta, majd elvette a fehér anyagot – Szép piros. – nevetett.
Arcom két oldalára puszit hintett, majd visszatért, ahol eddig volt. Ujjbegyeivel végigsimított combomon, egészen férfiasságomig, amit körbefont ujjaival.
- Ah – szakadt fel belőlem sokadjára egy nyögés.
Lassan húzogatni kezdte rajta a bőrt, így még ezer sóhajt, nyögés kicsikarta belőlem.
- S-sehuhhn – nyögtem nevét.
Keze mozgása abba maradt, majd valami nedves ért tagomhoz. Szerelmem végig nyalt rajta, s bekapta makkomat.
- Grrhh – morogtam.
Nyelve játszadozott velem egy ideig, majd egész hosszomat szájába vette.
- Ah - feszült ívbe hátam.
Először komótosan mozgatta fejét, de aztán gyorsítani kezdett.
- S-Sehun ehl fohfh mehhnii –próbáltam értelmesen beszélni.
Még párszor megmozdította fejét, majd egy cuppanással elvált tőlem. Kezemet kinyújtotta felé, és lehúztam magamhoz egy csókra. Én is tenni akartam érte… Jobb kezemmel végig simítottam oldalán, majd le egészen merevedéséig, amit megmarkoltam.
- Ahh – szakadt el tőlem.
Most én voltam az, aki csókokkal lepte el nyakát, és közben ledönti. Kezemet időközben nadrágjába csúsztattam, s próbáltam neki örömöt okozni. Elhajoltam kiszívott nyakától, és tagját vettem célba.
- L-Luhan nem muszáj. – kezdett bele.
- Azt akarom, hogy te is élvezd.
- Én már most évezem. Úgy hogy nem kell.
Nem hallgattam rá, inkább egész hosszát számba vettem.
- Ah – ismételten egy állatias morgás hagyta el száját.
Nyelvemmel ignoráltam mákját, néha-néha megszívtam.
SeHun ajkain nem csak sóhajok, hanem nyögések szöknek ki. Baszki, picsába… Végül elválok tőle, majd kicsit felültem. SeHun nem tétlenkedett, azonnal letepert. Lábaim közé helyezkedett, ezáltal férfiasságaink összeértek, összesimultak.
- Ahh – nyögtünk egyszerre.
SeHun középső ujját szájába rakta, majd nyaldosni kezdte. Most jön a legrosszabb… Végül kivette, és gyűrűmet kezdte el simogatni.
- Nyugi, semmi baj. Vigyázok rád. – hint csókot nyakamra, orromra, szememre, s megállapodott számon.
Próbáltam a csókra koncentrálni. Szépen lassan tolta be ujját. Az érzéstől megremegtem, de végül betolta az egészet. Elváltam ajkától, s egy reszketeg sóhaj hagyta el számat. Kicsit szaporábban kezdtem el venni a levegőt, de szerencsére SeHun nem mozdult. Amint kellőképpen lenyugodtam mozgatni kezdte ujját. Az első öt perc szörnyű, majd a fájdalom helyét átvette valami kellemes. Még egy ujját belém csúsztatta, de itt már felszisszentem. Ismételten egy csókba hívott, s nyelvünk azonnal vad táncot jártak. Ki-be mozgatta, néha ollózott is vele. Aztán bekerült a harmadik új is, ami igencsak fájdalmas. De egy idő után helyét az évezett vette át. Ujjacskáit aztán véglegesen kihúzta belőlem, és tagjával kezdte el dörzsölni bejáratomat.
- Mehet? – kérdezte.
- Mehet. – suttogtam rekedtes hangon.
Még fészkelődött egy kicsit, majd óvatosan, lassan tolta belém magát. Először makkját éreztem meg.
- Ahh – nyögtem fel sírosan.
- Ne haragudj. – hintett csókot homlokomra.
- Mehet… behlejebb… de nem sokat!
Ő ezen csak kuncogott egyet, majd beljebb csúszott, míg végül nem töltött ki teljesen.
- Ah – gördültek le arcomon könnycseppek.
- Sajnálom – mondta, s lecsókolja a sós cseppeket.
- Mozog... hatsz – mondtam pár perc elteltével.
Lassan lökte előre csípőjét, majd húzta vissza. A kellemetlen, fájó, szúró érzés helyet, élvezett vette át az egész testemet. Tempót váltott. Én csak ott nyögdécseltem alatta az élvezettől, karmoltam hátát. Eltalál bennem egy pontot, amitől felsikoltottam, s minden egyes lökésénél odacélozott. Sóhajtoztam, nyögtem, sikoltoztam… Csak ennyit tudtam tenni. Változtatott helyzetünkön, így én kerültem felülre.
- Emlékszel mikor Hana itt volt, és azt mondtad neki, hogy meglovagoltál, s alattad élvezettel nyögtem. – lökött egyet.
- Ahh Ihgehn.
- Lovagold meg oppát. – mosolygott.
- Nem vagy az oppám. És én a hyungod vagyok. – csaptam mellkasára.
Ő nem felelt semmit, inkább megmozdította csípőjét. Nekem ennyi elég volt ahhoz, hogy fel-le kezdjek el mozogni. Feje mellett támaszkodtam meg, s folytattam tevékenységemet. SeHun arca eltorzult az élvezettől, vagyis reméltem attól.
- S-sehun a téhrdhem… fáhjhn
Több sem kellett neki, és visszafordított minket. Azonnal gyors tempót kezdett diktálni, én meg csak ott élvezkedtem… hangosan.
- Ehhl fohgohk mehnhi – nyögöm.
- Még eghy kicsiht. – mondta, majd még gyorsabban, s mélyebben lökött.
Hátába vájtam körmeimet, és egy hangos nyögéssel elélveztem. Neki sem kellett több pár perc múlva ő is követett engem. Egész testével rám nehézkedett, s szaporán vette a levegőt. Miután lenyugodott kihúzódott belőlem, és mellém gördült.
- Köszönöm – mondta, majd magához ölelt.
Nem szóltunk egymáshoz. Kellemes csend telepedett ránk. Nem is tudom, hogy mitől féltem…
- LuHan – szólított meg – Fájt? – simította egyik kezét csupasz fenekemre.
- Kicsit. – mondtam.
- Most fürödjünk le, vagy majd holnap?
- Holnap. Most nem tudok felállni.
- Hát… lesz még olyan este miután nem tudsz, majd felállni. – nevetett.
Még egy ideig beszélgetünk semleges dolgokról, majd betakart minket, és az álmok világába repültünk.

****

A SeHunnal való együttlét után a kapcsolatunk még mélyebb lett, és egyben szorosabb is. Azóta egy hét telt el, és én mindennapos rosszulléttel küszködtem. Hányinger fejfájás, reggeli rosszullét, szédülés. Most is épp a wc felett görnyedtem, és adtam ki magamból a reggelimet.
- LuHan. Ez nem normális. – mondta BaekHyun.
- Csak valamivel elrontottam a gyomromat. – töröltem meg számat.
- Egy hete folyamatosan elrontod a gyomrodat? Szerintem ennél többről van szó.
- Még is miről? – sétáltunk ki a fürdőből.
- Ez akkor sem normális. –mentünk le a lépcsőn.
Viszont a lépcső alján JoonMyun várt egy dobozzal a kezében.
- Most jött is ki valami? – kérdezte.
- Az egész reggelit. – felelte helyettem Baek.
- LuHan gyere ide.
Kérésének eleget téve megyek oda hozzá.
- Mi az a kezedbe hyung? – kérdezte Tao.
BaekHyun lenézett Suho kezére, majd gyorsan felkapta fejét.
- Tao gyere csak láttam, hogy Jongin egy egész tábla Milkát eldug a hűtő mögött. – tolta ki a másikat.
- Tényleg? – csillantak fel szemei, és sprintelt ki a konyhába.
Miután eltűntek látókörünkből Suho kezembe adta a dobozt. Na ne!
- Minek nekem ilyen? – kérdeztem.
- Csak csináld meg, gyere. – kezdett el húzni.
Visszatolt a fürdőbe, ahonnan öt perce jöttem is ki. Kelletlenül kibontottam a dobozt, és kivettem belőle azt a vackot. Csak rá kell pisilned LuHan, csak rá kell pisilned… Miután végeztem lehajtottam a vécéülőkét, és vártam. Három percet kellett várni. Kínzólassúsággal telt le az a három perc. Megnéztem azt a hosszú fehér „rudat”, s teljesen lesokkoltam. Könnyes arccal léptem ki a csempékkel borított helyről, s JoonMyun aggódva nézett rám.
- Pozitív. – mondtam sírva.
Suho teljesen ledöbbent, majd az ő szemében is könnyek csillantak meg, és megölelt.
- Orvoshoz kell menned. – suttogta.
- Tudom. –feleltem halkan.
- Valakinek el akarod még mondani?
- Nem, még nem. De… van saját orvosotok?
- Igen van. És már nem egy ilyen esete volt.
- Mikor mehetünk.
- Akár most is.
- Menjünk most.
Még pár percig ölelkeztünk, majd készülődni kezdtünk. Mikor leértem a nappaliba JoonMyun már indulásra kész volt.
- Hova mentek? – jelent meg Kris.
- El. – mondtam.
- Mikor lettél te ilyen?
- Milyen? – kérdezem talán egy kicsit dühösen.
- Nekünk most menünk kell. – húzott el Joonma.
Beszálltunk az autóba, és elindulunk.
- Félek. – mondtam.
- Én is.
- Te mitől?
- A falkában még nem fordult elő ilyen. Te vagy az első. És te mitől?
- SeHuntól. A reakciójától, meg a többiekétől.
- Nem kell félned.
- Pedig félek.
Több szó nem esett közöttünk, és idővel az orvoshoz is megérkeztünk.
- Jó napot! –köszöntünk egyszerre.
- Áhh JoonMyun – shi! Mi szél hozott erre? – jelent meg előttünk egy viszonylag magas, őszülő férfi.
- Mi szeretnénk, ha segítene. – kezdett bele Suho.
- Miben?
- Meg tudná vizsgálni őt? – mutatott rám.
- Tehát süt róla, hogy egészséges.
- Nem olyan vizsgálatokra gondoltam.
A férfi nem szólt semmit. Rám nézett, majd intett egyet, hogy menjek utána.
- Mikor történt? – értünk be egy fehér szobába.
- Múlthét szerdán. – mondtam.
- Feküdj le, és húzd fel a pólód. – adta az utasításokat.
Eleget tettek kérésének.
- Ez most hideg lesz. – mondta, majd valami zselészerű dolgot nyomott a hasamra. Felszisszentem, mert tényleg hideg.
Időközben JoonMyun is bejött, és leült a mellettem lévő székre. A férfi hasamra rakta a műszert, majd azonnal a monitort kezdte el nézni.
- Ketten vannak. – szólalt meg.
- Tessék? – kérdeztem meg.
- Ön terhes. – mosolygott rám.
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)