Egy házi dolgozat által... 10.rész

 Suho POV

  Ahogy végig hallgattam Krist, teljesen sokkolt a történet. Nem hittem volna, hogy a legjobb barátom megváltozik, ennyire, de jó értelemben. Mindenre számítottam csak erre nem. Kris és Jongdae, és együtt, hát meg kell szoknom a tudatot, de nem lesz nehéz. Eddig Krisről mindig azt gondoltam, hogy hetero. Állandóan lányokkal volt együtt, sosem hittem volna, hogy Kris meleg lenne. Ahogy mesélte az eseményeket, teljesen lesokkolt Jongdae családi háttere. Sosem gondoltam volna, hogy az a fiú, aki állandóan mosolyog, ilyen dolgokat él át, nap mint nap. Annyira sajnáltam szegényt. Vajon Lay tudja, hogy a legjobb barátja mit él át naponta? Miért ilyen az apja? Hátra pillantottam Xingékre és láttam, mosolyogva beszélgettek. Ennyire jól tudta leplezni a lelki sebeket. Mennyire erős. Pont mint Yixing. Mind a ketten erősek. Visszapillantottam Krisre, aki a reakciómat várta. Elmosolyodtam, mert mérhetetlenül boldog voltam. A legjobb barátom boldog és ez nekem mindennél fontosabb volt. Belegondoltam abba, mostantól nem állíthatok be csak úgy, mert lehet nem lesz egyedül. Halkan felkuncogtam a gondolattól és kezemet a vállára tettem. Mondjuk azt nem értettem, hogy szeretheti Jongdaet, ha nem meleg. Teljes mértékben tagadta, hogy ő nem meleg, nem akartam elhinni neki, de ahogy mondta, elhittem neki. Ennyire komolynak még sosem láttam Krist. Soha. Végre ezt az arcát is megismerhettem. Mérhetetlenül boldog voltam, hogy végre volt valakije.

  Nem kérdeztem többet tőle, és próbáltam az órára figyelni. A nap további részében figyeltem Yifant, aki hát elég felbátorodottan ölelgette szerelmét. Akárhányszor elment mellette vagy esetleg mellette sétált, akkor hozzáért, megölelte, ha senki nem volt a közelükbe akkor megcsókolta, vagy épp a fenekét taperolta. Mosolyogva néztem őket, néha Layra siklott a tekintettem, mire sunyi mosollyal az arcán letaperolta fenekemet. Elnevettem magamat, majd én is letaperoltam fenekét, de kicsit erősebben, mire olyan vörös lett, mint a paradicsom, amin jót mulattam. Annyira édes volt ilyenkor.
  A következő néhány nap is így telt. Yifan és JongDae, állandóan együtt voltak, reggel mikor a kereszteződésnél találkoztunk egyből kézen fogva sétáltak tovább. Nagyon aranyosak együtt. A suliban is, amikor lehetett próbáltak a másik közelébe férkőzni, de nem enyeleghettek csak úgy az osztályban, azt mi sem csináltuk Yixinggel. Azért az osztályban nem kell kimutatni, kit is szeretünk, főleg, ha az illető azonos nemű. Mondjuk engem nem zavarna, ha mások csinálnák ezt, de mi? Mi nem csinálhatunk szinte semmit sem nyilvánosan, főleg nem a suliban. Órák után mindig hazakísértem szerelmemet és képtelen voltam, úgy elválni tőle, hogy meg ne csókoltam volna hosszabb ideig.
   Így ment egy hétig, mikor már a haverjaimmal a hétvégét terveztük. Végre átjönnek hozzánk, annyira régen láttam már őket és hiányzik a sok hülyeség és ökörködés. Már anyával mindent lebeszéltem, meg Yifannal is, mondtam hozza magával JongDaet is nyugodtan és még Yixing is itt lesz. Végre megismerhetik és elmondhatom nekik a titkomat, amit csak Yifan ismert eddig. Kissé félek, vajon hogyan fognak reagálni rá, nem egy egyszerű dolgot kell elmondanom, hanem a beállítottságomat, amivel lehet elveszíthetem őket. Ettől félek a legjobban, hogy soha többé nem leszünk ugyanazok, akik régen. Félek, hogy eltűnnek a barátaim, az igazi barátaim.
   Már csütörtök volt, elmondtam Yixingnek, hogy aludjon nálunk a hétvégén, aminek nagyon örült, de volt egy érzésem, valamit nagyon elfelejtettem. Anyával elmentünk vásárolni, hogy a hétvégén minden meglegyen, ami csak kelhetett, nagyon sok kaját és innivalót vettünk Otthon miután hazakísértem Yixinget, kipakoltam mindent az asztalra és már csak vártam, hogy mindenki megjöjjön. Már fél hét volt, mikor csöngettek. Mint egy idióta rohantam az ajtóhoz és egyből megláttam a barátaimat.
   - Szia haver! - mondták mosolyogva, mind a heten.
   - Sziasztok! - vetettem magam Jongin karjába. - Annyira hiányoztatok már! - ölelem szorosan, majd a többieket is.
   - Te is nekünk! - beléptek a házba és egyből üdvözölték anyát, meg bókoltak neki, hogy semmit sem öregedett és milyen gyönyörű. Anya az összes barátomat nagyon szereti és örült, hogy ilyen barátaim vannak és voltak. Ismételten szólt a csengő és az ajtóban, Yifant és JongDaet találtam. Megöleltem őket, majd beinvitáltam a házba őket, a többiekhez. Kris üdvözölte a többieket, majd bemutatta nekik JongDaet, mint a barátját. Na itt mindannyiuknak kikerekedett a szeme és Krist nézték.
  - Mit mondtál? - kérdezték tőle.
  - JongDae, a barátom - fogtam meg barátja kezét a szerelmes Yifan.
  - Mindenre számítottam, de erre nem - mondta Tao.
  - Már azt hittük JoonMyunnak lesz barátja - szólaltam meg Jongin, és az igazi nevemen szólított. Nem néztem egyikükre sem és vártam, hogy Yixing befusson, végül, csak megszólalt az a fránya csengő. Odarohantam és szerelmemet pillantottam meg.
  - Szia - csókoltam meg, majd behúztam a házba, miközben a kezét fogtam. - Srácok! Szeretnék nektek bemutatni nektek valakit. Ő itt Yixing, az én barátom - vigyorogtam a többiekre. - Ők meg itt az én legjobb barátaim. Balról kezdve, Jongin, Chanyeol, Baekhyun, Yifant és JongDaet ismered már, akkor Xiumin, Sehun, Luhan és végül Tao - mondtam végig az összes barátom nevét és Yixingre pillantottam, aki teljesen lepődötten nézte a fiúkat. - Valami baj van? - kérdeztem tőle.
  - N-nem mondtad, hogy itt lesznek a barátaid - válaszolta egyszerűen és ekkor esett le mit is felejtettem el.
  - A fenébe! - vágtam magamat homlokon. - Tudtam, hogy elfelejtettem valamit! Bocsáss meg Yixing! Teljesen kiment a fejemből, hogy mondjam ők is itt lesznek a hétvégén - néztem szerelmemre bocsánatkérően.
  - Semmi baj - mosolygott rám, majd adott egy puszit arcomra. - Sziasztok Yixing vagyok! - nézett a fiúkra, akik még mindig döbbenten figyeltek minket. - Amúgy... - nézett rám Yixing - áthívtam valakit, ha nem baj...
  - Kit hívtál?
  - KyungSoot.
  - Persze, nem baj. Nyugodtan jö... - és megint jött valaki. - Ez ő lesz - mentem az ajtóhoz és ahogy tippeltem, KyungSoo állt ott az ajtóban. Beinvitáltam a házba, majd bemutattam a többieknek. Mikor a fiúk is felépültek a sokkból, egyből letámadtak minden kérdéssel, és Yixinget, sem kímélték. Próbáltam mindenre válaszolni, de nem mindig sikerült. Ahogy elfogytak a kérdések, elkezdtünk enni és hülyülni kissé, amikor ezt is meguntuk, akkor felmentünk a szobámba, ami nem volt valami kicsi, így mindannyian kényelmesen elfértünk a földön. Éppen mindenki elhelyezkedett, mikor anya bejött hozzánk.
  - Szeretnék, készíteni rólatok egy képet. Nem nagyon szoktam fényképezni, de most mind itt vagytok - mosolygott anya. Mind odafordultunk hozzá, valaki felállt, vagy rogyasztott és elkészült az a bizonyos kép.
   Mindannyian felpattantunk és lerohantuk anyát. A kép nagyon jó lett, mondjuk Xiumin nem mosolygott, mintha unatkozna, de majd úgyis jobb kedve lesz, ha Chanyeol elmondja milyen játékot tervezett az estére. Csak a szokásos hülyeségét mondja el, amiben mi mindig benne vagyunk. Ha nem mennénk bele, akkor nem lennénk a legjobb barátok. Ezt a játékot sosem szerettem, de mikor a fiúkkal játsszuk, mindig élvezem. A legjobb játék a legjobb barátokkal. Elkezdtünk beszélgetni, nassoltunk és hülyéskedtünk, annyira jó, hogy végre újra együtt van a csapat. Yixing mellettem ült, de végül csak elém került és hátulról átölelve figyeltem az eseményeket. Simogattam a kezét, majd összefontam ujjainkat. Hihetetlenül boldog voltam, főleg azért, mert a barátaim elfogadtak minket. Egyikük sem mondta, nem tetszik nekik ez, a lehető legjobban fogadták a helyzetet. A lehető legboldogabb embere voltam. Volt egy szerető édesanyám, rengeteg barátom, akiket nagyon szeretek és egy szerelmem, aki viszont szeret és velem van. Többre szükségem sincs. Mindenem megvan aminek lennie kell. Csodálatos életem volt és az is lesz, mindig, ha velem marad mindenki. Vigyorogtam, mint egy idióta és a többiek csak mosolyogtak rajtam. Mindenki mesélni kezdett magáról, hogy JongDae, KyungSoo és Yixing, tudják ki kicsoda, meg megismerjék a többieket. Fejemet szerelmem vállára helyeztem és úgy hallgattam a többieket. Végül csak eldöntöttük, hogy játszani fogunk és ekkor szólalt meg Chanyeol.
  - Vetkőzős pókert játsszunk!!! - mondta lelkesen, mire mindannyian nevetni kezdtünk. Ez a mi Chanyeolunk. Xiumin egyből fejen vágta Chanyeolt, mi meg csak még jobban nevettünk. Már Yixinget is elengedtem és a földön fetrengtem a nevetéstől. Ez hiányzott. Ez a sok hülyeség és nevetés.
  - Ugye csak hülyéskedtél a vetkőzős pókerrel? - nézett rá Xiumin.
  - Nem - nevetett Yeol. - Miért? Nem szeretnél játszani? - mosolygott a kicsire.
  - Tudod, hogy utálom ezt a játékot - vágta be a durcát.
  - Nem is utálod! - szólalt meg Jongin. - Mindig szívesen játszol velünk ilyet. Kezdjük is el, ha mindenki benne van.
  - Én benne vagyok! - jelentkezett JongDae. Ekkor Yifan döbbent arccal nézett szerelmére, aki csak vigyorgott rá. - Ne mond azt, hogy nem akarod látni, hogy nézek ki alsóban - nevetett Chen, mire mindenki nevetni kezdett még jobban, mert Yifan kissé elpirult, ami nagyon ritka esett meg.
  - Jobb lenne, ha nem nevetnél ki Suho! - mondta fenyegetően Kris.
  - Miért? - néztem barátomra.
  - Mert bajok lesznek - és ekkor kezdtem el félni, amjd becsuktam a számat.
  - Akkor játsszunk? - tereltem el a figyelmemet. - Én benne vagyok.
  - Én is - felelte Baek, KyungSoo, Yeol, Jongin, Tao, Luhan, Sehun és JongDae.
  - Ti nem aktok játszani? - néztem Xiumira.
  - De, mert úgyis bevesztek - jelentette ki.
  - Yifan? - pillantottam barátomra.
  - Én is - sóhajtott.
  - Yixing? - lestem szerelmemre. Nem mondott semmit, csak bólintott egyet. - Akkor játszunk.
  Leültünk egy körbe egymás mellé, majd el is kezdtük a játékot. Az első, akinek vetkőznie kellett az Jongin volt, így ő megszabadult a cipőjétől. Szép sorjában haladtunk és egyedül rólam került le még semmi. Csak vigyorogni tudtam. Ez azért volt játék, mert mindig én nyertem és jókat nevetem a többieken. Jonginon, Taon, Yeolon, Baekin és Sehunon csak egy alsó gatya volt. Yifanon, JongDaen, Yixingen és Xiumin nadrág is volt. KyungSoon és Luhanon még póló is volt. Én csak mosolygok rajtuk, ők meg engem szidnak.
  - Biztos csalsz... - motyogta Yixing.
  - Nem csalok. Kérdezd meg őket. Ez mindig így szokott menni, de ha vársz még két kört, akkor már nem mondod ezt - mosolyogtam és megpusziltam arcát. Ahogy mondtam úgy is lett, a következő két körben én vesztettem, így megszabadultam a a cipőmtől és a pulcsimtól, majd a pólómtól. Addig ment ez, míg az nem következett, hogy még az alsómtól is meg kellett szabadulnom. Egy pulcsival eltakartam magamat és nem mertem Yixingre nézni. Túlságosan zavarban voltam. Most látott először, így se én is őt. A szemem sarkából, felmértem teljes testét és tudatlanul megnyaltam az ajkamat. Miért csináltam ezt? Talán én... A gondolataimból a következő kör zökkentett ki, amiben én már nem játszottam, mivel rajtam nem volt semmi, a következő áldozat Jongin volt, amin jót nevettünk. Ez így ment, addig, míg mindenkiről lekerült a ruha, kívéve Yixinget. Ő nyerte meg, így eldönthette kin ne legyen ruha az este további részében. Végignézett mindenkin, majd megállt a szeme rajtam.
  - Suhon nem lesz ruha az este, max egy törölköző - kacsintott rám.
  - Köszönöm, hogy megkegyelmeztél nekem, a fiúk nem lettek volna ilyen kedvesek - vigyorogtam, majd fogtam egy törölközőt és a derekamra kötöttem.
  - És neked kell felhoznod mindent, amire szükségünk lesz - mondta Yifan nevetve.
  - Köszi - mondtam ironikusan.
  Egész este szívattak, minden hülyeségért leküldtek, és meg kellett csinálnom. Anya már nem mondott semmit, mikor meglátott, mert pontosan tudta mit csinálunk ilyenkor. Volt, hogy ő is beszállt, de ő kikötötte nem vetkőzik. Nem is kellett, mert mindannyiunkat elvert benne. Sosem gondoltam volna, hogy anya tud pókerezni, de mindenkinek van egy titka.
  Körülbelül hajnali fél háromig maradtunk fent, míg végül mindenki elterült a földön. Yifan elfoglalta az egyik legnagyobb matracot és maga mellé húzta JongDaet. Mikor mindenki lefeküdt felvettem egy alsót és Yixinggel az oldalamon feküdtem le az ágyba.
  - Jól érezted magad? - kérdeztem meg tőle suttogva.
  - Igen - mosolyodott el és szorosan hozzám bújt. - Örülök, hogy megismerhettem őket.
  - Ennek örülök. Nagyon fontosak nekem, elfogadtak téged, és ez sokat jelent. Ők a legjobb barátaim, fontos a véleményük. De nekem úgy tűnt te is már hozzánk tartozol, ehhez a csoporthoz - vigyorogtam rá.
  - Nagyon kedvesek és figyelmesek. Kedvelem őket.
  - Örülök. Ők is kedvelnek téged. Aludjunk - nyomtam csókot ajkára.
  - Rendben - mondta mosolyogva, mikor vége szakadt a csóknak. - Szeretlek.
  - Én is szeretlek - csókoltam meg újra. Magamhoz húztam jó szorosan és a karjaim közt aludt el. Képtelen voltam egyből elaludni, túlságosan boldog voltam. Hihetetlen volt ez az egész. Minden a helyén volt és ez boldoggá tett.
  Itt volt anya, aki a világ legjobb édesanyja. Elfogad olyannak, amilyen vagyok, támogat mindenben, megengedi, hogy ezek a "barmok" itt aludjanak, hogy barátom legyen, bemutathatom neki és nem undorodik tőlem. Mindenben segített és velem volt, amikor kellett. Ő a legcsodálatosabb anyuka a Földön. Itt vannak a barátaim, akikkel annyi mindent éltem már át, hogy képtelen lennék elengedni őket. A legjobb barátaim, akik velem voltak és lesznek mindig. Ennél idiótább társaságot nem kívánhat magának az ember. Annyi sok emlék köt hozzájuk, hogy egyiket sem tudtam elfelejteni. Annyi hülyeséget csináltunk már, annyi ökörséget, és mind megannyi boldog, vicces napok, hetek, hónapok és évek. Képtelen vagyok eldobni ezt az egészet. Hiányoznak az ilyen napok, de mivel eléggé messze lakunk egymástól, nehéz megoldani az ilyen napokat. Jó lenne, megint egy suliba járni, együtt hülyülni, szórakozni és nevetni. Erre volt szükségem. És itt volt nekem Yixing. Akit mindennél jobban szerettem. Sosem éreztem még ilyet. Soha. Először éreztem azt, tényleg szerelmes voltam valakibe. Ezt az érzést nem tudom szavakba foglalni. Megfogalmazhatatlan ez az érzés. Egyszerűen, imádtam Yixinggel lenni. Minden percet vele akartam tölteni, mert ha mellette voltam, akkor éreztem magamat egésznek. Ő volt az én másik felem. Amióta csak megismertem fokozatosan szerettem belé, és a mai napig, mindig bele tudok szeretni. Bármit tett azzal rabul ejtett. Egyszerűen képtelen voltam feldolgozni, hogy ő tényleg az enyém és senki másé. Ezek a gondolatok mentek össze-vissza a fejemben és végül így aludtam el, Yixinget ölelve.
   Másnap mikor kinyitottam a szememet Yixinget pillantottam meg először, majd a matracokon fekvő barátaimat. Yifan és JongDae egymást ölelve aludtak. Elmosolyodtam rajtuk és éreztem, ahogy az én kis szerelmem megmozdult mellettem. Nyomtam egy csókot arcára, mire mosolyogva felébredt. Mosolyogva néztünk egymásra, majd szépen sorjában ébredtek fel a többiek is. Mindenkinek jó komás feje volt, mi meg csak nevettünk egymáson. Nehézkesen mindannyian lementünk reggelizni, majd letelepedtünk a konyhába és ott töltöttük a nap további részét. Filmet néztünk, beszélgettünk, nevettünk és ökörködtünk, ahogy régen is tettük. Felidéztük a régi emlékeket, ahogy bajba kerültünk és általában anya szidott le minket, hogy mit is képzeltünk magunkról. Azok voltak aztán a boldog napok. Hanyat dőltem a padlón, fejemet Yixing ölébe fektettem és csak figyeltem, ahogy a többiekkel beszélgetett. Túl szép volt minden, hogy igaz legyen. Biztos csak álmodtam az egészet és épp most fogok felébredni, de nem. Ez tényleg a valóság volt. Minden, ami körülöttem volt. Mindenki. Csak az enyém. A nap annyira gyorsan eltelt, hogy mire észbe kaptam már a szobámban voltunk és hülyéskedtünk. Ismételten játszottunk, de nem vetkőzős pókert, abból elég egy találkozásra. Inkább csak hülyéskedtünk. Sokkal korábban borultunk az ágyba, mint előző este, majd korán reggel ébredtünk.
  Reggel együtt reggeliztünk, majd a srácok pakolni kezdtek, mert messze laknak és hosszú volt az út. Nagyon fognak hiányozni. Mikor mindent összepakoltak és már az ajtóban sorakoztak, hogy elinduljanak, mindannyiukhoz odamentem és megöleltem őket. Sokáig öleltem mindannyiukat, mert nagyon sok idő lesz, mire ismételten tudunk találkozni. Utolsóként, Jongint öleltem magamhoz, majd elengedtem és mosolyogva néztem rájuk.
  - Örültem, hogy itt voltatok.
  - Mi is. Jó volt végre látni. Meg... - itt Yixingre pillantottak, - hogy boldog vagy.
  - Köszi - vigyorogtam és Yixingre néztem.
  - Majd legközelebb is, hozzunk össze egy ilyen hétvégét. Lehetne a téli szünetben és akkor több időnk is lenne - vetette fel Baek.
  - Jó ötlet. Anya is biztos megengedi, én benne vagyok. Majd megbeszéljük a részleteket.
  - Ez csak természetes - nevettek. - Örülünk, hogy megismerhettünk Yixing - mosolyogtak szerelmemre, aki elpirult.
  - Én is örülök, hogy megismerhettelek titeket.
  - Akkor nemsokára ismételten találkozunk! Sziasztok! - köszöntek el.
  - Sziasztok! - köszöntem el tőlük, kikísértem őket, majd becsuktam az ajtót. Mindenki elment. Anya ma dolgozott, így csak Yixinggel maradtunk. Fogalmam sincs mi fordulhatott meg a fejemben, de megragadtam a kezét, felhúztam a szobámba és egyből az ágyhoz vittem. Megállítottam, szembe fordítottam magammal, majd arcát megfogtam és megcsókoltam. Érzékien mozgattam ajkamat, édes, puha ajkán, majd egy idő után szenvedélyesebben csókoltam. Nem tudtam pontosan mi vezérelt erre, hogy most ezt tettem.  Képtelen voltam arra, hogy ne érjek hozzá így. Kellett, hogy érezhessem. Szükségem volt rá, hogy érezhessem mindenhol. Akartam.
  Kezemet levezettem derekára és cirógatni kezdtem oldalát, ő pedig átkarolta nyakamat. Közel vontam magamhoz és arra kényszerítettem, hogy lépjen hátra, így könnyebben döntöttem le az ágyamon és tornyosultam fölé. Karját nem vette le nyakamról, csak beletúrt a hajamba és még jobban húzott magához. Oldalát simogattam, miközben szenvedélyes csókokat váltottunk. Elváltam ajkától és szemébe néztem.
  - Szeretlek Yixing - suttogtam ajkára, majd eltüntettem azt az iszonyatosan pici távolságot kettőnk közt.

Kifogyott a tank, avagy a menedzser hyung hanyagolja a benzinkutakat

Sziasztok!
Egy ilyen hosszú és kiadós cím után jelentem, hogy egy újabb kéréssel készültünk el! Ne féljetek, folyamatosan hozzuk majd a történeteket! :D Ez Trixinek készült. ^.^ Mivel nem adtál meg semmi konkrétat, ez most csak egy random történet lett, az általam kedvelt párosokkal. Remélem tetszeni fog! :) Véleményeket szívesen fogadok ^.^
Esetleges hibákért elnézést kérek ><

Cím: Kifogyott a tank, avagy a menedzser hyung hanyagolja a benzinkutakat
Szereplők: Block B, menedzser
Párosok: ZiKyung, UJaeBomb (nem tudom eldönteni, hogy kit shippelek jobban ><) TaePyo
Műfaj: vígjáték
Figyelmeztetés: ---
Írói szemszögben játszódik

A felkelő nap első sugarai szürkés fénybe vonták a csendes kis utcát. A házak csak álltak ott tömören, megrengethetetlenül. Az egész vidék szinte teljes mozdulatlanságba dermedt. Csak a lágy szellő fújdogált, egy üres csokis papírt kergetve maga előtt.

Az ötös számú házban ugyanolyan csönd uralkodott, mint az összes többiben. Az előszobában hét pár cipő hevert szanaszét, mégis rendezetten, hét színes esernyő volt beleillesztve az esernyőtartóba és hét kabát lógott a fogasokról. Az előszobát egy tejüveg ajtó választotta el a lakás többi részétől.

Az ajtón túl is folytatódott a rendetlenség; az egybenyitott konyhát és nappalit egyaránt elborították a földre dobált különböző ruhaneműk, jelentős helyet foglalt az óriási, de üres pizzás doboz, a kanapén árválkodott két játékkonzul, melyet elfelejtettek lekötni a nagyképernyős televízióról - amin jelenleg egy fél pár zokni, meg egy alsónadrág terpeszkedett -, sőt még egy felfújt, kacsás úszógumi is előkerült valahonnan, és most diadalittasan trónolt az ebédlőasztal közepén. A drága pamutszőnyegen különböző eredetű foltok ékeskedtek, és a közepén álló asztalon egy felborult kólásüvegből még mindig csöpögött az üdítő. A már amúgy is piszkos fal és parketta találkozásánál egy szelet pizza lelte meg nyugvóhelyét, miután az elnyűtt tapétán hosszú csíkot húzott.

A nappaliból négy ajtó nyílt négy különböző szobában. Mindegyik csukva volt, egy kivételével. A nyílászáró és a fal közötti keskeny résen alattomosan bekúszott egy kevéske napfény, és rávetült az ágy lábának támaszkodó plüssmedve fényes gomborrára.

A függönyöket gondosan elhúzták, így egy apró fénynyaláb se tudott beférkőzni a helyiségbe, ahol úgy tetszett, mintha egy tornádó söpört volna végig. A helyzet nem sokban különbözött a nappali állapotától, csupán itt félig megevett pepperonis pizza maradékai helyett egy hatalmas kávéfolt díszítette a halványkék falat.

És a fejetlenség közepén elhelyezkedő ágyban egy békésen hortyogó fiú feküdt. A takarója csak lábait fedte, így látni lehetett meztelen felsőtestének egyenletes mozgását. Lepedője valami hatalmas hibát követhetett el, mert jelenleg a földön tartózkodott, gyűrötten, magányosan. Arcát a csupasz matracon pihentette, míg párnáját magához szorította. Ráncai elsimultak, ahogy fejében egymást kergették a szebbnél szebb álomképek.

Mellette az éjjeliszekrényen egy pohár víz, óra és telefonja pihent. Az óra kijelzőjén ekkor megjelent a 06:00 számsor, és telefonja – mintha csak erre a pillanatra várt volna – őrült hangerővel kezdett ordítani. A fiú szemei erre kipattantak, és ijedtében egy nőies sikollyal kísérve lefordult az ágyról.

Idegesen tapogatózott a mobilja után. Néhány elkeseredett próbálkozás után sikerült fogadnia a hívást. Fejét belefúrta az ágya mellett heverő pólókupacba – amin pár pillanata szerencsésen landolt – és úgy motyogta:

-       A mikulás beszél. Az ajándékok kiszállítását holnapra halasztom, mivel kedvenc pingvinem lesérült, így vissza kellett utaznom az Északi-sarkra. Szíves megértését köszönöm.

-       Ya, Park Kyung! Ébresztő, már hat óra van! Ma fellépés lesz, emlékszel? A te felelősséged lesz, hogy mindenki felkeljen és időben elkészüljön. Két óra múlva ott vagyok, viszem a kisbuszt. És ne merj visszaaludni!

-       Értettem, hyung! – dörmögte, miközben küzdött, nehogy leragadjanak a szemei.

-       Kyung, feladatot kaptál! Ha nem végzed el rendesen, kiraklak a kisbuszból! – fenyegette meg a vonal túloldalán lévő férfi.

-       T-tessék? – dadogott immár éberebben a megszeppent fiú.

-       Jól hallottad! – csapta le a telefont beszélgetőpartnere.

-       Aish, a menedzser hyung olyan kegyetlen! – morgolódott a megfélemlített, majd egy nagyot ásítva visszahanyatlott a párnául szolgáló ruhái közé.

Egy óra múlva a résnyire nyitott ajtó teljesen kitárult. A küszöböt egy szürke nyuszis mamusz lépte át. A mamusz elcsoszogott a nappali közepéig, és megtorpant a kanapé előtt.

-       Hm, kivel kezdjem? – gondolkodott el a mamusz viselője – nevezetesen Park Kyung. – MinHyukkie-val fogom! Őt könnyű felkelteni, én pedig már elvesztegettem egy órát, azzal, hogy próbáltam visszaaludni, de nem sikerült… - morfondírozott, majd lehuppant a mögötte lévő bútorra.

Lerúgta magáról a nyuszis mamuszát, és az egyik ruhakupacból előhalászott egy zoknit. Nézegette egy kicsit, majd fogta magát, és felhúzta csupasz lábszárára, egészen térdéig.

Útja ezután a konyhába vezetett. Ott előkeresett egy serpenyőt, amit elszántan fejére rakott. Pillantása az asztalon heverésző úszógumira esett. Gyorsan bele is ugrott, majd magához vett egy fakanalat – így indult el felébreszteni társait.

YooKwon fáradtan nyitogatta szemeit, ahogy egy fénycsík ráesett elgyötört arcára. Hirtelen azt sem tudta, hogy kicsoda ő, hol van, ki fekszik mellette, de amire a leginkább kíváncsi volt, az az, hogy ki az az idióta az ajtóban, aki térdzokniban, spongya bobos alsóban, kacsás úszógumiban és a konyhai eszközök felében parádézik, egy nagy fakanállal hadonászva.

Aztán, miután az ismeretlen őrült a fakanalat mintegy kardként feje fölé emelte, és egy csatakiáltással megspékelve rájuk vetette magát, minden beugrott neki.

-       Ya! Park Kyung! – hallotta meg JaeHyo dühös hangját. – Miért csináltad ezt? Tudod milyen szépet álmodtam? – ült föl lerázva magáról a rappert a visual. – Ah, jó reggelt YooKwon-shi! Jól aludtál? – érdeklődött negédesen.

-       Pompásan, egészen mostanáig, ameddig ez az elmeháborodott fel nem ébresztett! – kereste összeráncolt, dühtől szikrázó szemekkel Kyungot, de ő ekkor már kilépett az ajtón, hogy újabb csapattársait keltse föl, ezáltal teljesítve a rá kimért feladatot.

-       Ahh, srácok mi volt ez? – nyöszörögte szemét dörzsölgetve a kettejük között fekvő MinHyuk.

-       Nem mi. Inkább ki. – állt fel az ágyból YooKwon.

Egy pillantást vetett JaeHyora, és mivel látta, hogy a fiú épp arra készül, hogy átölelje MinHyukot, inkább visszafeküdt melléjük. A visual csak egy bosszankodó nyögéssel nyugtázta, hogy nem fogja olyan könnyen megszerezni a táncost, mint azt eltervezte.

A néma vitát végül MinHyuk döntötte el, azzal, hogy egy nagyot nyújtózkodva felült, majd nem törődve a másik kettő felháborodott pillantásaival, szemét dörzsölgetve távozott a szobából.

Kyung ezután TaeIl szobája felé vette az irányt. Agya eközben azon járt, hogy mi történhetett a táncos szobájában. YooKwon, MinHyuk és JaeHyo egy ágyban… Megrázta magát, hogy visszatérhessen a jelenbe, és az elé táruló látványra koncentrálhasson. A helyiségben TaeIl és JiHonn aludtak, egymást ölelve. Az álmos rapper máskor elmosolyodott volna az édes kép láttán, de ezúttal feladatot teljesített.

Levette fejéről a rögtönzött kalapját, és nagy hévvel elkezdte verni azt. A szörnyű ricsajra a legfiatalabb tag összeráncolta homlokát, és lassan kinyitotta a szemét.

         - Ya, hyung, mit művelsz? Még felébreszted TaeIl hyungot!

         - Pont az aaaaaaaaaaa – ásított egy hatalmasat. – célom.

         - De nyűgös lesz, ha nem alhat eleget!          JiHoon-ah, engem már egy órája felébresztett a menedzser hyung! Hidd el, én nyűgősebb leszek, ha nem kel fel, mint TaeIl hyung lesz, ha felkel. Így rád bízom a feladatot, hogy felébreszd!

          - D-d-d-d-d-de hyung! – értetlenkedett P.O. – Én nem…

          - JiHoonnie, a menedzser hyung reggel hatkor felébresztett, kiestem az ágyamból, beszorultam az úszógumiba, és a menedzser hyung megfenyegetett, hogy kirak a kisbuszból! És ennek tetejében annyira álmos vagyok, mint még soha! – fordította vissza fejét Kyung, miközben tovább haladt kifelé.

          - Vigyázz hyung, ajtó… - a maknae mondatát egy hatalmas csattanás szakította félbe. -… félfa

          - Észrevettem – motyogta a falra kenődött Kyung, miközben megpróbálta magát levakarni onnan. Végül homlokát dörzsölgetve kitámolygott a szobából, hogy a legnagyobb kihívás elébe állhasson. – Zicoya… készülj az ébredésre!

És egy csatakiáltással, a kómásan támolygó MinHyukot fellökve, az ajtót berúgva berobbant a még békésen durmoló leader birodalmába. Ott azonban olyan jelenet fogadta, amire nem számított.

Ahelyett, hogy a nyugodtan szuszogó, fülig betakarózott Zico képét látta volna, a fiú az ágy szélén ült, félmeztelenül – épp egy üveg vizet ivott. A behúzott függönyök által garantált sötétségbe belehasított az ajtó kinyitása által betörő fénycsík, egyenesen JiHot megvilágítva.

Kyung lefagyott a küszöbön, és csak nézte, ahogy csapattársa háta kis ívbe hajlik, amint iszik, gerincoszlopa láthatóvá válik, aztán nagyot nyújtózkodva feláll, ledobja az üveget, majd száját megtörölve felé fordul. Az álmos rapper elé tárult minden… a markáns, de kedves arc, a csókolgatni való nyak, az izmos mellkas és a kidolgozott has. Szeme gyorsan felmérte a meztelen felsőtestet, és megpróbálta minél jobban emlékezetébe vésni azt. Hiszen bármennyire is szeretné, valószínűleg nem láthatja újra.

Zico ekkor észrevette őt. Kyung nyelt egy hatalmasat, és belenézett a csillogó szemekbe. A vezetőből hangos sikítás tört fel, és tini lányokat meghazudtoló szégyenlősséggel maga elé kapta az ágyon heverő takaróját, valamint párnájával erősen megdobta a bámuló Kyungot.

          - Menj ki innen Kyung! Nem látod, hogy öltözöm?! – zavarta ki dühösen a fiút.

Miután a rapper állát maga után húzva távozott a helyiségből, Zico magára kapta pólóját. Egy elégedett mosollyal nyugtázta, hogy látta megjelenni Kyung szemeiben a vágy szikráit, ahogy fedetlen testét bámulta.

Végül teljes harci díszben lépett ki az ajtaján. Éppen a kilincsért nyúlt, mikor egy éktelen hangos ordítás rázta meg a házat.

         - Park Kyung! Gyere ide most azonnal! Hogy merted arra kényszeríteni JiHoonnie-t, hogy annak ellenére is felkeltsen, hogy tudja, nem volt meg a napi alvásszükségletem! Ya Park Kyung! Ne menekülj előlem! – üvöltötte el magát az utolsóként felébresztett, dühös TaeIl.

S miután Kyung nem engedelmeskedett, a legidősebb kergetni kezdte a kanapé körül. Az ülőalkalmatosságon helyet foglaló YooKwon tapsikolva figyelte a párost.

          - De, jó fogócskáztok! N is játszhatok? – majd válaszra sem várva felpattant, és TaeIl után loholt.

Hamar utolérte a fiút, s megpaskolta a vállát.

          - Te vagy a fogó! – öltötte ki rá a nyelvét, és azzal a lendülettel elsprintelt a másik irányba.

TaeIl kifáradva rogyott össze a nappali koszos szőnyegén.

          - Fe-he-hel-a-dhom – lihegte nehezen. P.O. éppen felsegítette volna, mikor a ház előtt valaki dudált, hogy maknae ettől úgy megijedt, hogy egyből elengedte hyungját.

Így a fiú tollpiheként hullt vissza, és terült el a szőnyegen.

A menedzser homlokát masszírozva szállt be az autóba. Mire odaért, mindenki készen állt az indulásra (Kyungot kivéve, akiről még le kellett operálni az úszógumit), így nem kellett betartania fenyegetését. Viszont megbánta, hogy pont a rappert ébresztette fel, mivel ő ettől volt most elmondása szerint „olyan fáradt, mint a csap, mikor nem zárják el rendesen, és egész éjszaka csöpög.”  Így eldőlt a hátsó ülésen – az egészet elfoglalva, és a csapok sanyarú sorsáról fantáziálva mély álomba merült. Szerencsére a mikrobusz elég nagy volt az ilyen akciókhoz, így Kyung hatékonyan orvosolhatta az alváshiánnyal kapcsolatos problémáit.

A csapat egy óra múlva már az elnéptelenedett országúton hajtott. Csak néhány másik elvetemült sofőr vállalkozott rajtuk kívül erre az útra, ezáltal könnyű volt a haladás. Az autóban kellemes zsivaj uralkodott; a hortyogó Kyungot és a nagyokat sóhajtozó menedzsert leszámítva mindenki vidáman énekelt, illetve rappelt. Így hát senkinek sem tűnt fel, mikor a kocsi műszerfalán a kanna jel elkezdett pirosan villogni és csipogni.

Arra is csak az elől ülő Zico, TaeIl és P.O. eszmélt, hogy lehajtottak a lehúzódó sávba, majd hamarosan meg is álltak. A többiek csak nyugodtan énekelgettek tovább, míg a menedzser a telefonját kereste, a két tag pedig nagy szemekkel, kissé aggódva nézte.

          - Nililili… - énekelte JeaHyo belefeledkezve. – Srácok, csak nekem tűnt fel, hogy egy ideje már nem suhannak el úgy a fák meg a minden az ablakon?

          -Az agyadban suhannak a fák! – kólintotta fejbe MinHyuk.

          - Az én fám máshol suhanna… ha érted mire célzok – vigyorgott perverzen a visual a táncosra.

          - Szállj le MinHyukkie-ról! – kelt B Bomb védelmére YooKwon. – Amúgy igaza van, tényleg megálltunk!

          - Köszönöm!  De miért álltunk meg?  

          - Mégis honnan tudjuk!?  - morogták kórusban a többiek.

          - Csak gondoltam… hé, hová megy a menedzser hyung? – érdeklődött JaeHyo, mikor észrevette, hogy az említett személy hangos ajtócsapódással elhagyja a járművet.

          - Nem tudom. Hé, JiHoon-ah, menj szépen utána, és kérdezd meg! – utasította a fiút TaeIl.

          - Rendben TaeIl hyung! – válaszolta készségesen a maknae, majd szintén távozott.

Miután hatan maradtak, az autóban kínos csönd uralkodott el. Csak Kyung egyenletes szuszogása törte meg a némaságot.

Odakint P.O. gyorsan közelítette meg a menedzsert. A férfi kabátját fél kézzel összehúzta magát, míg másik kezével stoppolni próbált. Az úton rakoncátlanul végigszáguldó szél  összeborzolta tincseit.

          - Hyung, mi történt? – üvöltötte a fiú, hogy a másik biztosan megértse.

          - ELFOGYOTT A BENZIN! – üvöltött vissza.

          - ÉS MOST MIT CSINÁLSZ?

          - STOPPOLOK!

          - ÉS VELÜNK MI LESZ?

          - MENJ VISSZA, S MONDD MEG, HOGY VÁRJANAK! HAMAROSAN JÖVÖK! HOZOK SEGÍTSÉGET!

          - RENDBEN!

 És JiHoon visszafelé vette az irányt a kocsihoz, ahol még mindig hullahangulat uralkodott. Eközben a menedzser előtt lefékezett az autó, és egy szépen mosolygó, mély dekoltázsú hölgy kedvesen biccentve jelezte a férfinak, hogy beszállhat.  

          - Hé, P.O! Mi történt? – kérdezte Zico.

          - Kifogyott a tank!

          - S hová ment a menedzser hyung?

          - Segítségért! – kezdett el bőszen bólogatni a legfiatalabb.

          - Na, akkor egy ideig még itt ülünk!

          - Nemrég eljöttünk egy benzinkút mellett… - jegyezte meg JaeHyo halkan.

          - Honnan tudnád? – horkant fel YooKwon. – Hiszen végig MinHyukot szuggeráltad!

          - Nem mintha te nem ezt tetted volna!

          - Igaza van, én is láttam! – szólt közbe TaeIl.

          - Akkor mi lesz most? – néztek mind Zicora.

          - Valamelyikünk elmegy a benzinkútra, és hoz egy kanna üzemanyagot! Mi addig itt várunk! – okoskodta ki a leader.

          - De ki menjen?

          - Menjen YooKwon! Neki a legjobb az irányérzéke! – javasolta P.O.

          - Nem hagyom itt JaeHyot és MinHyukot kettesben! – visszakozott egyből a táncos.

          - Akkor elmegyek veled! – sóhajtotta Bomb.

          - Azt viszont én nem hagyom! – szögezte le egyből JaeHyo.

          - Akkor menjünk hárman!

          - Nem mentek ti hárman sehová! Még a szomszéd sávba se tudnátok biztonságban átmenni!

          - Akkor ők hárman kilőve… mi maradtunk! – mutatott végig magunk TaeIl.

          - Te vagy a legidősebb! Menj te! – szólalt meg YooKwon.

          - De én elveszek!

          - Én szívesen elmegyek TaeIl hyunggal bárhová…

          - Akkor abból nem lesz benzin, mert ti ketten az első bokornál leragadnátok…

          - Akkor csak Zico maradt…

          - A kapitány soha nem hagyja el a süllyedő hajót! – hárított JiHo. – Másrészről pedig, nem mernélek egedül hagyni benneteket!

          - Miért nem keltjük föl Kyungot? – kérdezte ártatlanul a maknae.

          - Őt most lehetetlen lenne felkelteni! – nevette el magát MinHyuk. – Egész úton próbálkoztam vele!

          - Hát, csak egy megoldás maradt… tolnunk kell a kocsit! Négyen mennek hátulra, egy ember előre, egy pedig kormányozni fog! – osztotta a parancsokat a leader. – TaeIl lesz elől, YooKwon kezd a kormánynál, a többiek jönnek hátra!

          - De…

          - Nincs ellenvetés! Gyerünk! – tapsolt párat, hogy nyomatékosítsa szavait, majd mintegy példát mutatva, elindult a jármű hátulja felé. És bár nem értette minek, figyelmét az sem kerülte el, hogy néhányan áthelyezték az alvó Kyungot a sofőr melletti ülésre.

***

A fiúk már egy ideje küszködtek az autóval, mikor MinHyukot leváltotta Pyo.

          - Ahh, MinHyukom, már hiányoztál! – integetett neki csábosan JaeHyo..

          - Kipihented egy kicsit magadat? – puhatolózott kedvesen YooKwon.

          - Olyan szépen csillog a szemed!

          - A szél kicsit összeborzolta a hajadat, de még ez is jól áll!

Zico csak a fejét kapkodta, ahogy egymás után repültek a bókok, replikák, és sértések. Egy idő után összefolyt előtte, hogy ki mit mondott, nem bírta figyelemmel követni, hogy ki kicsodát szid, ki kit akar megdönteni, kit hívtak ki párbajra, mikor elviselhető a nyomulás és ki kinek bókol.

Végül fejét tenyerébe temette, és nagyot sóhajtva nekifeszült az kocsinak. Egy ideig még csöndben tűrte, csak hallgatagon szemlélte az aszfaltot, és azon gondolkozott, hogy miért tűnik hirtelen minden sokkal lassabbnak és kínkeservesebbnek.

          - Nem bírom tovább! – csattant fel. – Én jövök! – és elindult, hogy leváltsa JiHoont.

Miközben hátul a leadert az őrültbe kergették, TaeIl majd megszakadt, hogy tolást mímelve, lassan sétáljon a járgány mellett. P.O. lehúzott ablakon keresztül tartotta szóval hyungját.

          - JiHoonie, nem gondolod, hogy beülhetnék oda melléd? – kérdezte szempilláit remegtetve.

          - TaeIl hyung, nem szabad!

          - És ha az öledbe ülnék…? – vetette be ütőkártyáját a fiú.

          - D-d-de hyung… Ha a többiek észreveszik…

          - Ugyan már, nem lesz semmi baj! Bízz bennem! – és választ nem is várva, kinyitotta az ajtót, és belehuppant a megszeppent P.O. ölébe.

A legidősebb talán csak tíz-tizenöt percet utazhatott kényelmesen, mikor Zico felbukkant. A leader nagyon csúnyán nézett rájuk, így ők minden szó nélkül, sunyítva szálltak ki.

          - Ti meg mit műveltetek? Mindegy is! TaeIl, cserélj helyet MinHyukkal, te pedig, JiHoon, menj hátra az én helyemre! – intézte el a párost ennyivel, és miután megtörtént a csere, beült a kormány mögé.

Talán öt perce haladhattak az új formációban, mikor Kyung ébredezni kezdett. Orrát betöltötte a kisbusz jellegzetes illata. Ahogy kómásan ülőhelyzetbe tornázta magát, meglátott maga előtt egy ismerős üstököt.

          - Zicoya… - ásította.

          - Felébredtél?

          - Fel.

És mindennemű ellenkezést, vagy figyelmeztetést mellőzve Kyung hátulról átölelte Zicot, és tapizni kezdte, miközben valami ultrakényelmes párnáról hadovált.

          - Kispárnám… hogy hiányoztál nekem! – suttogta félálomban.

          - Kyung!

          - Mi az párnácskám?

          - Én nem vagyok párna! Inkább feküdj vissza!

          - Ne beszélj vissza párna!

          - Na jó, elegem van!

MinHyuk csak annyit vett észre, hogy hirtelen csapódik az ajtó, Zico idegesen kiszáll, kinyitja az egyik hátsó ajtót, kihalássza Kyungot, hátramegy s a csapódásokból és méltatlankodó, valamint kíváncsiskodó megjegyzésekből ítélve a csomagtartó gyömöszöli őt, és visszaül a helyére. Mindezt szó nélkül.

A táncos elmosolyodott a komikus jeleneten, ám ekkor feltűnt neki valami. A kihalt országúton egy autómentő közeledett feléjük.

          - Megmenekültünk! – kiáltott fel ujjongva, mikor az autómentő lefékezett előttük, és a menedzser kiszállt a sofőrje mellől.

          - Hát ti srácok?

          - Benzinkutat kerestünk…  - vakarta meg tarkóját Zico, aki időközben előkerült valahonnan.

          - De hol van Kyung?

          - Ja, hát a csomagtartóban.

          - Na szedjétek ki, aztán megyünk haza! A fellépést én elrendeztem.

A srácok megkönnyebbülve, fáradtan szálltak be a mikrobuszba, ami hamarosan az autómentő platóján állt. Mindenki csöndben beszélgetett. Kyung pedig a leghátsó ülésen, ezúttal buksiját Zico ölébe hajtva aludhatott.

THE END