Egy házi dolgozat által... 9/1.rész

Kris POV


Mikor reggel felébredtem és elindultam szokásosan az iskolába, nem számítottam erre. Legjobb barátom ölelt magához. Rikán ölelt meg, de ez most furcsább volt. Régen nem volt semmi baj, ha megölelt, de mióta tudtam, hogy biszex, kissé más lett az egész. Nem mondhatom azt, hogy nem rázott meg a hír, és esetleg nem fordult meg a fejemben, hogy nem szólok hozzá többé, de mikor eszembe jutott, hogy a legjobb baromról volt szó... A legjobb barátom, akit már nem tudom mióta ismertem, mennyi hülyeségen mentünk keresztül együtt, mindent elmondtunk a másiknak, és bármikor számíthattunk a egymásra. Igen, és ez volt az a pont mikor eldöntöttem, hogy mellette fogok maradni, mert elmondott nekem egy olyan dolgot, amit szerintem nem nagyon híresztelt senkinek. Egyedül nekem mondta el. Nekem. Mert bennem megbízott, és nem hagyhatom magára. Most nem. Sosem fogom egyedül hagyni. Az elején, kissé még távolságtartó voltam Suhoval, de miután eltelt egy kis idő, ugyanúgy tudtam vele beszélgetni, hülyéskedni és egyáltalán nem éreztem azt, hogy más lenne, mint én. Suho elmondta, egyáltalán nem vagyok az esete, így nem kellett attól tartanom, hogy esetleg próbálkozna. Ekkor kissé megkönnyebbültem, de mégis elszomorodtam. Nem tudtam, miért, de… egyszerűen… nem tudom.
Mikor elmesélte, hogy van egy fiú, aki tetszik neki és szerelmes belé, kissé furcsa volt hallgatni azt, ahogy egy fiúról mesélt, de végighallgattam és támogattam. Mikor mesélte, hogy összejöttek és nagyon boldog, ekkor is megölelt, mert örült, hogy elmondhatja nekem. Én is örültem, hogy elmondja ezeket és ennyire megbízott bennem. Majd aztán jött a legrosszabb, amit nem akartam. Szakítottak és Suho, mély depresszióba esett. Ahogy egyik este, épp készültem, hogy aludjak, de hirtelen csöngettek és Suho ott állt, kisírt szemekkel az ajtóban és bőgött. Teljesen falfehér volt és tudtam mi történt. Behúztam a házba, mire egyből megölelt és elkezdte bőgve mondani mi is történt. Szidta. Gyűlölte. Utálta. Ezeket hangoztatta, miközben levettem róla a kabátját, cipőjét és felvittem a szobámba. Leültettem az ágyamra, és amint mellé ültem, egyből hozzám bújt, én meg megöleltem és simogatni kezdtem hátát. Nem szóltam semmit, csak hallgattam és nyugtattam. Ahogy lenyugodott, úgy kezdett egyre érthetetlenebbül beszélni és végül elaludt. Álomba sírta magát, épp akartam hozni neki egy pohár vizet, hátha szüksége lesz rá az éjjel, mire olyan erősen megszorította csuklómat, hogy el nem tudtam, menni mellőle. Másnap reggel már nyugodtabb volt, de láttam rajta, még nem dolgozta fel, mondjuk meg is értettem. Nem könnyű a szakítás.
Ahogy telt az idő, úgy Suho is próbált felejteni. Elkezdett lányokkal randizni, de láttam, csak azért tette, hogy felejtsen. Azt hittem sosem fog boldog lenni, de talán mégis sikerült. Azóta eltelt fél év. Ennyi kellett, hogy teljesen jól legyen, vagy annak tűnjön.
Ahogy haladtunk a suli felé, láttam, hogy próbál valami jó dologra gondolni, és ezért kérdezett a fiúkról. Hát igen, a fiúk. Nah, de ebbe ne menjünk bele, mert sosem lesz vége. Beértünk a suliba, Suhot egyből letámadták, azok az idióták. Nem tudták, hogy Suho egyáltalán nem foglalkozik velük. Nem szerette őket, elege volt belőlük.
Talpnyalók, ahogy ő mondta. Bementem a terembe, de rájöttem, hogy az előadóban leszünk, mert filmet fogunk nézni. Beérve a terembe, leültem a szokásos helyemre, és foglaltam Suhonak is. Ott ültem és vártam, hogy elkezdődjön az óra. Kinéztem az ablakon és gondolkodtam. Suho vajon boldog lesz? Talál végre valakit maga mellé? És az a valaki egy fiú lesz, aki végre elfelejtteti vele, azt az idiótát!!!
Gondolkodásomból Suho zökkentett ki, ahogy megérkezett a terembe, és nem sokkal utána Zhan Yixing és barátai. Yixingről csak egyet tudtam, meleg. Mögötte a két barátja Jongdae és KyungSoo. Róluk semmit nem tudtam. Ahogy figyeltem Yixinget, feltűnt, hogy Jongdae engem nézett, de mikor ránéztem egyből elfordult. Ennek mi baja?
Elkezdődött az óra és a tanár el is indította a filmet. Nem nagyon érdekelt, de figyeltem, mert nem véletlenül néztük. Kis idő elteltével Suho oldalba bökött és észrevettem egy papír fecnit magam előtt. Azt kérdezte mi bajom. Elmosolyodtam. Ő mindent észrevett. Mondtam, jobban mondva írtam neki, hogy semmi bajom, mire oldalba böktem. Így ezzel már tényleg a filmre koncentráltunk. A film végén a tanár elmondta, hogy házi dolgozatot kell írnunk, majd erről a filmről. Hát ez jó… Az lenne a legjobb, ha Suho lenne a párom, mert akkor könnyen megoldjuk ezt. Ahogy haladt a nevekkel a tanár, úgy fogyatkoztak a lehetőségek.
- Kim Jongdae és… -itt tartott egy kis szünetet –Wu Yi Fan. –mondta ki az ítéletet. Jongdaera pillantottam, aki úgy nézett ki, mintha a lehető legrosszabb pár lennék a világon. Hát akkor nem Suhoval leszek. Nah, mindegy. Vajon ő kivel lesz? Fejét a padba verte. Hát ő sem erre számított. Ki lesz a párja?
- Zhan Yixing. –mondta a tanár és láttam, ahogy Suho hátranézett Yixingre. Most komolyan? Ő lesz… Itt mi lesz?!
Kicsöngettek, így gondoltam odamegyek Jongdaehoz, hogy megbeszéljük a beadandót. Ahogy odasétáltam hozz, láttam rajta egy kis félelmet. Mitől félt?
- Szia, valamikor meg tudnánk beszélni ezt a beadandót? –mosolyogtam rá, nehogy féljen tőlem. Az emberek azért féltek tőlem, mer magas voltam és „félelmetes”. Ránéztem és…



Chen POV


Mikor Yixing elmondta, hogy meleg, nem kicsit lepődtem meg. Szegény miután elmondta sírni kezdted, hogy biztos undoritoknak találom, és hogy nem akarok vele soha többet találkozni vagy beszélni. Szorosan megöleltem őt ekkor, s elmondtam neki, hogy ilyenre ne is gondoljon. És ha meleg? Engem nem zavar. Három órán át vigasztaltam, mire elhitte, hogy a barátja maradok. De van itt más is… én meg biszex… és tetszik is valaki… akinek nem kellene. Éppen töri óra volt, és házi dolgozatot kaptunk.
-Kim Jongdae és… - állt meg egy percre a tanár –Wu Yi Fan.
Esküszöm, hogy az arcom falfehérré változott. Miért pont Ő? Miért istenem, miért?
Aztán kiderült, hogy Yixing JoonMyunnal lesz. Ebből tuti szerelem lesz.
- Szia, valamikor meg tudnánk beszélni ezt a beadandót? – jött oda hozzám óra után a "párom".
- Szia, persze. Mikor beszéljük meg? Vagy most? – mosolyogtam.
- Nekem teljesen mindegy.
- Hát az van, hogy nekem is. Akkor mi legyen?
- Szerintem akkor… a könyvtárban órák után?
- Nekem jó.
- Akkor ott. Szia. – intett egyet, és már ment is.
Oh shit… Én, hogy fogom ezt kibírni úgy, hogy ne törjön össze a szívem vagy hatmilliószor? A következő órák… hát, hogy is mondjam, egyrészt unalmasak voltak, másrészt nem figyeltem. Kris húsos ajkain járt az eszem, és hogy ajkaim közé fogom alsó ajkát, majd… OKÉ ELÉG! Ezt abba kell hagynom. De azok az ajkak komolyan. Milyen lehet őket csókolni, harapdálni, szívni… Ez az Chen folytasd, had legyen merevedésed. Órák után nem egyből a könyvtár felé mentem. Hogy miért? Azért az egyik felsős elhurcolt magával. Erősen nekicsapott a takarítószertár melletti falnak. Könnyeim azonnal végigszántották arcomat.
- Ha jól emlékszem kicsi JongDae akkor nekünk van egy befejezetlen ügyünk. – szorította a csuklóimat fejem fölé.
- Enghedj ehl – mondtam, még nem sírva.
- Azt már ne… -és ezt a pillanatot választottam a legjobbnak, hogy megrúgjam kincsét.
Azonnal futásnak eredtem. Nem akartam találkozni Krissel, de az isten nem így akarta. Mikor kiértem a tornatermi folyosóról, hirtelen valami keménynek ütköztem. Amikor felnézek Yifan kíváncsian nézett le rám, majd összeráncolta szemöldökét. Az arcom könnytől ázott, s csak úgy folytak le orcámon. Vajon most mit fog tenni? Megkérdezi, hogy mi történt? Valahol a lelkem mélyén reménykedtem, hogy megkérdezi, magához ölel, nyugtat...



Kris POV


Akkor a könyvtárban. Csak el ne felejtsem, és ne induljak haza Suhoval. Szerencsém volt, mert Suho Yixinggel fog találkozni órák után, így biztos nem fogok hazaindulni. Suho már elment, amint kicsöngettek az utolsó óráról eltűnt. Épp készültem a könyvtár felé, mikor a tornatermi folyóson nekem jött valaki. Nem lehet odafigyelni merre, megy az ember? Komolyan mondom! Letekintettem ütközőmre és nem hittem a szememnek. Jongdae ült a földön előttem és… sírt? Kíváncsian tekintettem rá, de annyira nem értettem, miért sírt. Leguggoltam elé, előhalásztam közben pár zsepit a zsebemből és feléje nyújtottam.
- Jól vagy? –kérdeztem meg és figyeltem, ahogy csodálkozva elveszi a zsepiket.
- Nem… -hebbegte. A könnyei még mindig folytak. Láttam, amint egy felsőbb éves felénk tart eléggé dühösen. Rátekintettem, felhúzott szemöldökkel, mire csak ijedten elrohant a másik irányban. Szóval ő volt? Felálltam és letekintettem Jongdaera.
- Gyere. –mondtam és nyújtottam feléje kezemet. Kikerekedett szemmel nézett rám, majd elfogadta kezemet és felállítottam. Biccentettem neki és elindultunk a kapu felé. Nem szóltunk egymáshoz, csak mentünk. Néhány lépéssel előtte mentem, míg ő mögöttem koslatott, amit egy idő után meguntam, így megállt és kértem jöjjön mellém. Mi baja lehetett? Nem akartam rákérdezni. Mit akarhatott tőle az a felsőbb éves?
Ahogy haladtunk észre sem vettem, de hazáig sétáltunk. Hát nem gondoltam, hogy hozzánk jövünk, de mindegy.
- Gyere be! És ezt ne vedd kérésnek. –mondtam neki, kis mosollyal az arcomon, hogy ne ijesszem meg. Ő készségesen követett, szerencsére senki sem volt itthon. Levettük a cipőnket és a zakót, majd bekísértem a konyhába.
- Kérsz valamit inni? –kérdeztem meg, mire csak bólintott. Előhalásztam egy doboz narancslevet és kitöltöttem két pohárba. Eléje tettem és elkezdte inni. Egy szót sem szólt, csak a csend telepedett ránk. Utálom ezt. Mondtam, hogy menjünk fel a szobámba, érvelve, ott könnyebb megbeszélni a beadandót, mert ha anyámék megjönnek, akkor itt nagy nyüzsgés lesz. Felmentünk a szobámba, figyeltem, ahogy csodálkozva körültekint. Mindent megnézett és megcsodált. Leültem az ágyamra, hátravetettem a fejemet és sóhajtottam egyet. Ránéztem Jongdaera, aki rögtön elnézett a másik irányba. Mi baja?
- Jongdae! –mondtam ki a nevét, mire rám nézett –Ülj le ide! –mutattam magam mellett a helyet. Tétovázott egy kicsit, de leült mellém, de lehajtotta a fejét. Még volt egy-két könnycsepp arcán, szeme meg nagyon vörös lett a sírástól.
- Jongdae, mi történt, hogy sírsz? –kérdeztem meg végül, ami eddig foglalkoztatott. Kissé meglepődött, majd még jobban összekuporodott mellettem. –Ha nem akarod elmondani, nem kell, de jobban fogod érezni magadat. Felőlem ülhetünk itt órákig, nekem nem baj, de jobb, ha elmondod mi bánt. –mondtam és hátradőltem az ágyon. El fogja mondani, tudom. Pont olyan, mint Suho. Beszélni fog, csak idő kell neki.
- Meg akart dugni. –mondta alig hallhatóan.
- Tessék? –kérdeztem vissza és értetlen fejjel néztem rá.
- Meg akart dugni, mint minden felső éves.
- De miért?
- Mit miért?! Nézz csak rám! Egy könnyen összetörhető, nyomi, nyápic gyerek vagyok, akit kihasználnak a nagyobbak. Képtelen vagyok megvédeni magamat. Semmire sem vagyok képes. –hadarta el az egészet én meg csak döbbenten figyeltem. Komolyan ezt gondolja magáról? Végignéztem rajta, igaz kis vékonyka és teljesen kisfiús arca van, de nem nyomi és nyápic. Főleg, nem néztem ki belőle, hogy olyan könnyen kihasználják a felsőbb évesek, vagy csak én látom ezt így?
- Tényleg ezt gondolod magadról? –kérdeztem tőle –Szerintem ezt csak bebeszéled magadnak.
- Miből gondolod? –nézett rám dühösen –Nem is ismersz!
- Lehet, de én, most ismerlek meg és eddig nem ez a benyomásom rólad. –mondtam és megfogtam állát –Szerinted helyes ennyire lehordanod magadat? Szerintem, csak azért állítod ezeket, mert mások ezt mondják. Ne törődj mások véleményével! Te alakítsd magadat, ne mások! Felejtsd el azt, amit eddig mondtak rólad! Csak az számít, amit te gondolsz. Mit gondolsz magadról? –kérdeztem meg és egyenesen a szemébe néztem, miközben nem engedtem el állát.



Chen POV


Adott zsepit, és maga után invitált. Azt mondta be kell, hogy menjek hozzájuk. Végül is semmi elnevetésem nem volt. Megkérdezte miért sírtam, én meg elmondtam neki.
- Lehet, de én, most ismerlek meg és eddig nem ez a benyomásom rólad. –mondta és megfogta államat –Szerinted helyes ennyire lehordanod magadat? Szerintem csak azért állítod ezeket, mert mások ezt mondják. Ne törődj mások véleményével! Te alakítsd magadat, ne mások! Felejtsd el azt, amit eddig mondtak rólad! Csak az számít, amit te gondolsz. Mit gondolsz magadról? –kérdezte, és egyenesen a szemembe nézet.
- Gyengének – suttogom – gyengének, és törékenynek. Yifan én minden nap félek, hogy most mit találnak ki a felsősök, és még a legjobb barátomnak sem mondtam el ezt. – folytak végig ismételten a könnycseppek arcomon. – Gyengének gondolom magamat.
- Ne gondold magadat gyengének JongDae. – ült közelebb hozzám.
- Megölelhetlek? – kérdeztem félve. Nem válaszolt, semmit csak kezét derekamra csúsztatta, és közelebb húzott magához. Automatikusan öleltem át nyakát, és kezdtem el sírni. Ő húzott magához, és megengedte, hogy megöleljem. Szívem gyorsabban kezdett el verni, s csak reménykedtem, hogy nem érzi meg.
- Ez olyan fura. – morogta nyakamba.
- Miért? – kérdeztem szipogva.
- Mert eddig csak JoonMyun ölelt meg. – kuncogta.
- Bocsánat. – távolodtam el tőle.
- Nem, semmi baj. – mosolygott rám.
- Nem is vagy olyan félelmetes. – mosolyogtam én is.
Ha jobban megismeri az ember, akkor kiderül, hogy a nagy félelmetes óriás valójában egy szeretetre méltó medve.
- Köszönöm, hogy így gondolod. –nevetett.
- Beszéljünk a beadandóról, jó?
- Rendben, de erről még beszélünk, esküszöm.



Kris POV


Gyengének? Pont, hogy nem volt gyenge. Ki önbizalom hiányosom. Közelebb ültem, miközben próbáltam benne tartani a lelket. Mikor megkérdezte, hogy megölelhet-e, nem haboztam. Derekánál fogva húztam közelebb magamhoz, mire egyből átölelte nyakamat és sírni kezdett. Pont, mint JoonMyun. Ennek emlékére kissé megfeszültem és rossz érzés keltet bennem. Nem Jongdae vagy JoonMyn, hanem az érzés, hogy bántották őket. Furcsa ez az egész. Sosem ölelt meg más, csak Suho. Senki más. Csak ő. Ez így nagyon furcsa volt. Én meg nem tudtam befogni a számat, így kimondtam, ami az eszemben volt. Ezzel még nem volt baj, de mikor közölte, hogy nem is vagyok olyan félelmetes, itt már muszáj volt nevetnem. Már ő is kezdi. Suho is ugyanezt mondta az elején. Tisztára hasonlítanak ők ketten. Azért ezt nem hagyom annyiban, erre még visszatérek veled Jongdae, ezt nem úszod meg ennyivel.
Elkezdtünk beszélgetni a beadandóról, leginkább arról, mit kellene leírnunk, honnan kéne gyűjtenünk anyagot hozzá. Ezzel olyan gyorsan eltelt az idő, -mert azért eléggé sokat nevettünk és hülyültünk, ezzel mosolyt csalva Jongdae arcára –hogy mire észbe kaptunk már besötétedett és anyámék is hazaértek. Mikor Chen –most komolyan így neveztem? –épp indulni késült, anyám megállította, hogy szemügyre vehesse, de azzal érveltem, hogy Chennek már mennie kell és hazakísérem.
Ahogy ballagtunk feléjük, néma csend telepedett ránk, de ez nem az a kínos csend. Mikor megérkeztünk, elbúcsúztam tőle és épp menni akartam, mire csak megölelt. Meglepődtem, nem is kicsit.
- Mi a baj Chen? –kérdeztem tőle és kezemet a vállára helyeztem. Én… most komolyan hangosan is így neveztem? Lassan elhúzódott, majd felnézett rám.
- Semmi. –mondta mosolyogva –Köszönöm, hogy meghallgattál.
- Nem tesz semmit. –mondtam, kezemet a fejére tettem, és összeborzoltam a haját, hogy nevesen egy kicsit. El is értem a várt hatást.
- Még egyszer köszönöm. –mondta és bement a házba. Elindultam hazafelé, és azon törtem a fejemet, hogy mit is kellene csinálni azokkal a felsőévesekkel. Ki kell derítenem arról az alakról valamit, és akkor már meg tudom kissé félemlíteni és így nem fogja Chent piszkálni. Utáltam, mikor ehhez kellett folyamodnom, de muszáj lesz.
Mikor hazaértem, bezárkóztam a szobámba, felhívtam néhány „barátomat”, hogy derítsenek ki mindent nekem bizonyos emberekről. Néhány órával később meg is kaptam a legjobb infokat, és már tudtam is mi lesz a dolgom másnap reggel.
Reggel, első dolgom az volt, miután megérkeztem a suliba, hogy megkerestem azt a felsőévest, akit tegnap láttam. Kissé elbeszélgettem vele, és szerintem elértem, amit akartam. Chen sokkal jobban nézett ki, mint tegnap. Egész nap mosolygott Yixinggel, és ez jól eset. Remélem, tényleg nem fogják bántani többé. Utáltam, mikor a kisebbeket bántják. Délután, ahogy megbeszéltük este a könyvtárba mentünk, és folytattuk a beadandóhoz gyűjteni az anyagot. Egész délután ott voltunk, sokat nevettünk és ez jól esett. Boldog voltam, hogy mosolyogni láthattam.
- Mond Chen! –szólítottam meg, mikor épp egy könyvet keresett.
- Igen Yifan? –kérdezett mosolyogva és rám nézett.
- Miért tartasz félelmetesnek? Vagyis mindenki. –mondtam és elmosolyodtam, mert nem ő az egyetlen, aki félelmetesnek tartott.
- Hát… -gondolkodott el, de mintha el is pirult volna –ezt nehéz megmagyarázni, de inkább a megjelenésed miatt. Magas vagy, kitűnsz a tömegből és az arcvonásaid is erőteljesek, ez adja a félelmetes megjelenést.
- Szóval az arcom. Akkor talán helyre kéne pofoztatnom valakivel, hogy ne legyek ennyire félelmetes…
- Ne!!! –tiltakozott Chen. Döbbenten néztem rá, mire hebegni kezdett. –Mármint… miért kéne helyre pofozni, ha ezzel félnek tőled az emberek. Ez… jól jön néha nem? –kérdezte.
- Ebben lehet valami. Akkor ezért félnek tőlem a felsőévesek is. Igazad van, inkább így hagyom, ahogy van. –mosolyogtam rá, mire elfordította tekintetét és kereste tovább a könyvet. Ez furcsa volt. Mi lehet vele? Ugyanezt csinálta, mikor bejött a terembe, mikor megkaptuk a beadandót. Miért ilyen?
Késő délutánig voltunk a könyvtárban, mikor arra gondoltunk ideje lenne már hazamenni. Chen el akart tőlem búcsúzni a sulinál, de mondtam, hogy hazakísérem. Próbált ellenkezni, de nem hagytam magam. Némán sétáltunk egymás mellett, mikor egy kereszteződéshez értünk, ahol épp jött egy autó, én megálltam, de Chen sétált tovább, így utánakaptam és visszarántottam. Szinte magamhoz rántottam, mert az-az autó valami hihetetlenül gyorsan haladt el mellettünk. Mikor az idióta elhajtott mellettünk magam felé fordítottam Chent, aki kikerekedett szemmel nézett rám.
- Megőrültél? –akadtam ki –Mi lett volna, ha nem rántalak vissza? Mehetnénk a kórházba! Hol járt az eszed? –keltem ki magamból, de a következő pillanatban magamhoz öleltem –Ezt ne csináld többet! A szívbajt hoztad rám. –mondtam szinte suttogva, miközben öleltem magamhoz.



Chen POV


Minden egyes alkalommal, mikor rá nézek, szívem összeszorult. A tudat, hogy köztünk csak szimpla barátság lehet, összetört. A tudat, hogy megtudja, tetszik nekem, és undoritoknak fog tartani, porig rombolt. A tudat, hogy nem beszélne velem, megölt. Amikor hozzám ért, vagy megölelt, ami csak egyszer fordult elő, mindig újraépülök, majd újra összetörök, mint egy váza. Lehet újat venni, de már akkor sem a régi.
Végül elkezdtünk a beadandóról is beszélni, de annyira elment az idő, hogy besötétedett. Yifan hazakísért, de amikor elköszönt, és menni akart én megöleltem őt. Csak érezni akartam. Megkérkedte mi a baj, de én csak megköszöntem neki, hogy meghallgatott, még utoljára megöleltem, ő összeborzolta hajamat, majd bementem a házba. Amint becsuktam az ajtót, kifújtam a benntartott levegőt, s lecsúsztam a falapmentén.
- Miért vagyok ilyen? Miért kell nekem őt szeretnem? Miért? – sírtam el magamat.
Ilyenkor örültem, hogy a szüleim sokáig dolgoznak, mert ki tudtam sírni magamat, vagy tudtam mást is csinálni. És legalább nem hallom, ahogy üvöltöznek egymással, és veszekszenek. Bementem a konyhába, és összedobtam magamnak valami kaját, s a tévé elé beülve meg is ettem. Nem tudom, hogyan de felkeveredtem a szobámba. Már a pizsamámba voltam, s könnyezni kezdett a szemem.
Végül álomba sírtam magamat.


****


- Ez nagyon furcsa. – motyogtam magamnak.
Ma egy felsőéves sem volt körülöttem, csak ha nagyon muszáj volt. Konkrétan nem csak a közelembe nem mertek jönni, de a szemembe se mertek nézni. Nem rángattak félre, nem követelőztek, semmi.
- Mi az JongDae? – kérdezte Yixing.
- Semmi, csak elgondolkozta. – mosolyogtam.
A mai napom mosolygással, és nevetéssel teli volt. Néha Krisre pillantottam, s volt, amikor elkaptam tekintettét. Az órák után a könyvtárban találkoztunk, és kerestük a szükséges könyveket.
- Mond Chen! –szólt hozzám
- Igen Yifan? –kérdeztem, majd mosolyogva ránéztem.
- Miért tartasz félelmetesnek? Vagyis mindenki.
- Hát… -gondolkodtam el, de szerintem még el is pirultam –ezt nehéz megmagyarázni, de inkább a megjelenésed miatt. Magas vagy, kitűnsz a tömegből és az arcvonásaid is erőteljesek, ez adja a félelmetes megjelenést.
- Szóval az arcom. Akkor talán helyre kéne pofoztatnom valakivel, hogy ne legyek ennyire félelmetes…
- Ne!!! –tiltakoztam. Nagy szemekkel nézet rám. –Mármint… miért kéne helyre pofozni, ha ezzel félnek tőled az emberek. Ez… jól jön néha nem? –kérdeztem.
- Ebben lehet valami. Akkor ezért félnek tőlem a felsőévesek is. Igazad van, inkább így hagyom, ahogy van. –mosolyogott rám.
Éreztem, hogy elpirultam, így inkább elfordítottam s fejemet. Nem tudom meddig voltunk a könyvtárban, de Yifan mondta, hogy ideje lenne menni. Én a sulinál el akartam tőle köszöni, de nem hagyta, és azt mondta hazakísér inkább, nehogy bajom essen. Csöndben sétáltunk egymás mellett. Éppen egy kereszteződéshez értünk. Én át akartam menni, de nem vettem észre az autót, ahogy száguldott felém.
Hirtelen valaki megragadta a kezemet, és visszarántott az útestről. Az autó villámgyorsasággal haladt el mellettünk, majd amikor elment, Yifan maga felé fordított.
- Megőrültél? –akadt ki –Mi lett volna, ha nem rántalak vissza? Mehetnénk a kórházba! Hol járt az eszed? –kelt ki magamból, aztán magához ölelt –Ezt ne csináld többet! A szívbajt hoztad rám. –mondta szinte suttogva.
Karjaimat megmozdítottam, és a hona alatt átkaroltam hátát, majd görcsösen megmarkoltam kabátja anyagát. Arcomat nyakába fúrtam, és próbáltam nem elsírni magamat.
- Sajnálom, nem figyeltem elégé. – remegett meg a hangom. – Bocsánat.
- Figyel jobban JongDae. Nem akarom azt nézni, se átélni, hogy itt vérzel el előttem, vagy a karjaimban. – szorított jobban magához.
- Pedig én néha a halált kívánom. – suttogtam.
- Mi? Miért? – tolt el egy kicsit magától, így kezei derekamra csúsztak.
- Semmi. – hajtottam le fejemet.
- Ilyen nagy baj van? Vagy bajok? – láttam arcán az aggodalmat.
- Hm –ráztam meg fejemet, majd Krishez bújtam.
- Emlékszel mit mondtam? Jobban fogod érezni magad, ha elmondod, de nem erőltettem. – simogatta meg hátamat.
- O-Otthon. – motyogtam nyakéba.
- Bajok vannak otthon? –kérdezte a fülem mellett.
Nem válaszoltam, csak még közelebb préseltem magamat hozzá, s szorosabban bújtam.



Kris POV


Mikor meghallottam, hogy a halált kívánja, megrémültem. Ki akarhatja a halált, ilyen fiatalon? Ekkor baj lenne? Mi lehet vele? Miért kívánhatja a halált? Mikor nem akarta elmondani mi is a baj és hozzám bújt, emlékeztettem, hogy jobban fogja magát érezni, ha kimondja, azt, ami nyomja a lelkét. Arra viszont nem számítottam, hogy otthon voltak gondjai.
- Bajok vannak otthon? –kérdeztem a füle mellett.
Nem válaszolt, csak jobban bújt hozzám. Szorosan öleltem magamhoz, és simogatni kezdtem hátát, nyugtatásképp. Pont, mint Suho. Ott álltunk, együtt, ölelkezve, nem nagyon tudott érdekelni, hogy az emberek megnéztek minket, mondjuk nem is láthatták, hogy egy fiút öleltem magamhoz, de ez lényegtelen.
Ott álltunk percekig, míg Chen meg nem nyugodott vagy nem tudom, de mikor ránéztem, mosolygott. Nem tudom, minek örülhetett, de örültem, hogy mosolygott. Nem mondta el végül mi a baj otthon náluk, de úgy tűnt megnyugodott. hazáig kísértem, megkérdeztem nem akar-e még egy kicsit beszélgetni, de mondta inkább bemegy, és majd holnap találkozunk.
Kissé furcsa Chen. Nem tudom, hogy, de furcsa. Kicsi, másnak tűnt. Mikor hazaértem, beszéltem egy keveset Suhoval, majd házit írtam és végül aludtam.
Másnap reggel Suhoval szokásosan találkoztam a megszokott kereszteződésünknél. Megint letámadták őt a sulinál a talpnyalói, de láttam, hogy már nagyon elege volt belőlük. Egyre idegesebb és ingerültebb lett és ez nem jelentett jót. Elküldtem az össze idiótát, Suho egy mosollyal köszönte meg, majd megjelent Yixing. Köszönt nekünk, és visszaköszöntem, majd mondta Suhonak, hogy el kell intéznie valamit, ezért nem tudnak találkozni, de Suho felajánlotta, hogy menjen át hozzá Lay. Direkt hecceltem, hogy sokat alszik, de sajna visszanyalt a fagyi, így egy kis ütést kaptam a mellkasomra. Mosolyogva néztem hátra Chenre, aki mosolyogva figyelte az eseményeket. Szép volt a mosolya… Mit mondtam?
Délután ismételten hazakísértem Chent, megbeszéltük, hogy ma nem csináljuk a beadandót, inkább csak beszélgettünk hazafelé, így sokkal később értünk hozzájuk. Mikor megérkeztünk elköszöntünk egymástól és végül hazafelé vettem az irányt. Otthon kivételesen mind két szülőmet megtaláltam, köszöntem nekik, majd felmentem a szobámba. Tanulni kezdtem, de mivel péntek volt, ezért inkább átmentem Suhohoz.
Hát nem erre számítottam, mikor elindultam hozzá. Megint sírva találtam rá, és megint miatta. Mikor felejti már el végre? Nem tettem semmit csak öleltem magamhoz, egészen addig, míg az anyukája haza nem ért. Egyből kiszúrta, ha valami baj volt Suhoval. Mikor Suho lenyugodott, kikísért, nem akartam ilyen állapotban itt hagyni, de tudtam, az anyukája vigyázz rá.
Hazakullogtam, végleg. Otthon rávetettem magamat az ágyra és próbáltam valamivel elfoglalni magamat, de nem jutott eszembe semmit. Mintha meghallotta volna, valaki a kérésemet, mert hirtelen megszólalt a csengő. Ránéztem az órára, és tudatosult bennem, hogy igen késő volt már. Ki lehetett az? Levágtattam az ajtóhoz és mikor kinyitottam, nem akartam hinni a szememnek…

Help me... please 11.rész

~LuHan Pow~

- Magzatvíz. – mondta KyungSoo.
Csönd honolt a házra, és csak az én nyögéseim hallatszódtak.
- Hívom az orvost. – szaladt el Joonma.
- Mit csinálunk most? – kérdezte kétségbe esetten Chen.
- Lay csinálj valamit. – szólalt SeHun.
- Egyértelmű, hogy fel kell vágni. Nem tud szülni, csaj császármetszéssel. – mutatott rá a lényegre.
- Valaki mérje az időt a fájások között. – jött be telefonálna SuHo.
- Ötpercesek. – mondta Kris.
- Nagyon figyeljetek rám. Már elindultam, de nem fogok időben odaérni. Nektek kell világra hozni őket. – hallatszódott az orvos hangja telefonon keresztül. - Kellenek, törölközök, és egy lavór meleg víz. És egy kés, lehetőleg nem recést.
- M-Minek kés? – kérdezte SeHun.
- Szedjétek össze a dolgokat. – mondta JoonMyun.
- LuHan nyugodj meg. vedd egyenletesen a levegőt. – mondta a doki.
Én megpróbáltam, de nem ment.
- Kicsim itt vagyok. Nyugodj meg. – lehelt csókot homlokomra.
- M-mégh mindig mérghes vahgyok. – ziháltam.
- Tudom, én… Össze akarok veled házasodni, fel akarom nevelni veled a gyerekeket, nem akarlak elhagyni, nem csaltalak meg, és nem is foglak, soha. – gördültek le arcán könnycseppek.
- Túlságosan szeretlek, már ahhoz, hogy ne engedjem meg, hogy megmagyarázd. És már túlságosan szeretlek ahhoz, hogy tudjam, nem csalnál meg. – könnyeztem én is.
- Itt van minden. – jöttek meg a többiek.
- Vágjátok föl! – hallatszott Dr. Taeil hangja.
- Mi? – estem kétségbe.
- Nem vagyok, ott nem tudok érzéstelenítőt adni. Közvetlenül a hasa alatt el kell vágnotok. Emeljétek ki a babákat, majd vágjátok el a köldökzsinórokat. De sietnetek kell, mert gyorsan gyógyul LuHan.
- Tehát az fáj neki! – kelt ki magából SeHun.
- Nincs más választásunk SeHun. A kérdés az ki fogja megcsinálni? – SuHo körbetekintett.
- Kris csináld te! – szólalt meg Bacon.
- M-Mi? Miért én? – kérdezett vissza.
- Mert legelőször is te szúrtad le LuHant.
- Véletlen volt!
- Ahh – nyögtem.
- Csináld már, a fenébe is!
Yifan a kezébe vette a kést, és rám nézett. De én csak nyögni tudtam a fájdalomtól, és a görcstől. A kést gyorsan, mégis mélyen húzta végig hasamon. Egy pillanatra minden elsötétült, elhalkult. Éreztem, ahogy kezek turkáltak bennem, majd megragadtak valamit. Éreztem, ahogy kihúzták belőlem őket, és rögtön utána meghallottam azt a jellegzetes csecsemősírást, és szemeim megteltek könnyekkel.
- Kisfiú – mondta SeHun, és konkrétan bőgött.
- Kislány. – mondta Fan sírva, nem már ő is bőgött. A hangján érezni lehetett.
- Gyorsan tekerjétek be őket meleg törölközővel. – mondta Xing.
- LuHan- hallottam meg szerelmem hangját.
Szemeimet lassan kinyitottam, és nagy levegővételek között rá néztem.
- Kicsit feljebb ültetlek, jó? – jött fejemhez, és az ölébe húzott óvatosan.
- Tessék. – adta a kezembe BaekHyun a rózsaszín törölközős gyermeket.
Édes arca nyugodt volt, és szuszogott. Néha-néha hangot adott ki magából, és felemelgette kis kezecskéjét.
- Lány? – kérdeztem halkan.
- Igen az. El se hiszem. – hallottam hangján, hogy meg volt hatódva.
- Itt vagyok – jött be az ajtón Dr. Taeil.

****

Már szobámba voltam gyermekeimmel. A hasam még fájt, a gyors gyógyulás ellenére. Az orvos megnézte a kicsiket, és engem is. Holnap, vagyis ma vissza kell mennünk hozzá, hogy megmérje őket.
- LuHan. – hallottam meg kellemes hangját.
- Hm? – néztem felé.
- Szeretném megmagyarázni. – ült le mellém az ágyba.
Egy ideig nem szólt semmi, majd kifújta a levegőt, és megfogta kezemet.
- Én soha nem csaltalak meg. Az a nő.. egy pióca.
- Kurva. – javítottam ki.
- Csak meglepetést szerettem volna neked okozni. Ő egy lakberendező volt, és már a legelején leszögeztem, hogy vőlegény vagyok, és a párom terhes a gyerekeinkkel. -szorította meg kezemet – Tudta, hogy farkas vagyok, és konkrétan ő is az. Tudom, hogy érezted rajtam a parfümének illatát, és az a rúzsfoltot is láttad a nyakamon. De ő nem értette meg, nem akarta elfogadni, hogy van valakim. Nyíltan el is mondta, hogy bejövök neki. És így én is nyíltan elmondtam, hogy meleg vagyok. Mindennel próbálkozott, de tényleg mindennel. Minden ürüggyel elhívott, ezért mentem el sokszor itthonról. És amikor megláttál minket abban a helyzetben… az teljességgel az ő reszortja volt. Azért nem mentem veletek, mert másik embert akartam keresni, aki farkas, és nem nő, meg nem meleg. Amikor ez elmondtam neki elkezdtet hisztizni, és megcsókolt. Pont akkor mikor kinyitottad az ajtót. Amit mondott, hogy nem szeretlek, nem akarom a babákat, az mind hazugság volt. Én, kimondhatatlanul szeretlek, és veled akarok lenni jobban, rosszban az örökkévalóságig, egy életen át. Veled akarom felnevelni a gyerekeinket. – nézett rám könnyes szemekkel.
- Mit akartál SeHun?
- Egy külön házat ez mellé. Már beszéltem az építésszel is, csak kellett egy lakberendező is. nem akarok távol lenni tőlük, pont most nem mikor a legnagyobb szükségünk van rájuk. De amint elég idősekk lesznek a kicsik és mi is belejövünk, a dolgokba külön életet szeretnél.
- SeHun. – borultam a nyakába sírva.
- Szeretlek. – ölelt szorosabban.
- Én is szeretlek. – hirtelen eltolt magától, majd letérdelt elém.
-LuHan hozzám jössz?
- Igen. – mondtam, és ismét felhúzta az ujjamra a gyűrűt.
- Szeretlek. – ölelt meg, és közben ledönt az ágyra.
- Hey skacok. Megzavartunk valamit? – jött be ChanYeol mögötte a többiekkel.
- Nem semmit. – nevettem.
- Hogy fogják őket hívni? – kérdezte a lényeget Yifan.
- A fiút Taek Woonak, Oh Taek Woon. – mondtam büszkén.
- És ezt a szépséget? – vette ki a kiságyból Kris.
- Oh Haneul. – mondta Hunnie.
- Gyönyörű név. – néztem rá.
Ő csak rám néztt, és megcsókolt. A kicsik gügyögni kezdtek. Mindenki meg akarta fogni, meg nézni. Addig én lementem, és keverek nekik tápszert. Visszamentem két cumisüveggel, és Kris, majd KyungSoo kezébe adtam az egyiket. A babák készségesen megették, majd mély álomba szenderültek újra.
- Most már had fogjam meg én is őket. – mentem a magas szőkéhez, és elvettem kislányomat.
SeHun meg karjaiba vette fiát.
- Akkor… mikor lesz az esküvő? – kérdezte BaekHyun izgatottan.
- Ezt majd esetleg holnap megbeszéljük, de most biztos nem. – pillantottam SeHunra. - Remélhetőleg mind a ketten olyanok, mint az apjuk. Átalszanak egy atomrobbanást. – kuncogtam - De én már fáradt vagyok, szóval jó éjt srácok. Ugye kitaláltok?
- Pff micsoda vendégszeretett. – pufogott Tao.
- Megértjük. Jó éjt. – mentek ki.
Visszatettem a piciny testet, és ledőltem a puha ágyamra. SeHun is követte példámat, majd amint egymás mellett lettünk átölelte derekamat.
- Te… mikor szeretnéd? – kérdezte szeretett teljes hanggal.
- Már, mint az esküvőt?
- Igen. – kuncogott.
- Nem tudom. Várjuk egy hetet, jó? Most biztos nem. Rondának érzem magamat. És minden meg kell még beszélni is.
- Nem vagy ronda! Nagyon sexy vagy, és alakod is lenyűgöz. Mintha nem is lettél volna terhes. – csókolt meg.
- Szerintem meg az vagyok. – húztam számat.
- Ezt most azonnal hagyd abba! Kicsim te… konkrétan el se hiszem ,hogy ilyen jó pasim van, de komolyan. – bújt nyakamba.
- Én meg azt nem hiszem el, hogy ilyen kedves, őszinte, erős, és igazán csábító vőlegényem van. – kuncogtam.
- Nem haragszol?
- Hát őszintén, még egy kicsit haragszok. SeHun össze fogunk házasodni őszintének kell lenünk egymás előtt. Elmondhattad volna. Kitalálhattunk valami egyszerűbb módot is. De te makacs vagy és hallgattál erről. Tőlem még azt is elmondhatnád, hogy maszturbáltál, míg terhes voltam az se érdekelne. Ez a kölcsönös bizalom lényege, hogy megbízzunk egymásba. Én vesztettem ebből a bizalomból.
- Sajnálom. Tudom, hogy el kellett volna mondanom, de azt hittem tudom kezelni a helyzetet. De nem tudtam. Vissza fogom szerezni a bizalmadat, édesem. – simogatta meg arcomat.
- Tudom SeHun, tudom. – csókoltam meg.
- Sajnálom LuHan, hogy igy kellett megtudnod.
- Én is – haraptam be alsóajkamat – Kérdezhetek valamit?
- Bármit.
- Neked ének még a… szüleid?
- Igen, élnek. De nagyon messze vannak tőlünk. Miért?
- Csak érdekelt. Soha nem beszéltünk még erről, vagy ilyenekről.
- Ha szeretnél, beszélhetünk ezekről.
- Nem, most nem szeretnék róla beszélni.
Felkeltam mellőle, és a kiságyak elé sétáltam.
- Gyönyörűek – karolta át derekamat.
- Igen. – bújtam hozzá.
- Haneul olyan szép, mint az anyukája. – puszilt meg.
-TaekWoon meg olyan jóképű, mint az apukája. – mosolyogtam – De a tudat, hogy miattatok indult be a szülés elszomorít. – néztem rá szomorúan.
- Nagyon sajnálom. – ölelt meg.
- De, hogy jött ez a külön házas dolog? – kérdezem pólójában.
- Már egy ideje gondolkodtam rajta. De szeretnék, egy szerelmi fészket ahol addig szeret…
- Oké oké! Elég lesz! Bár amikor terhes voltam akkor is a tudtomra adtad, hogy szívesen csinálnád.
- Nekem mindenhogy gyönyörű vagy, és kívánatos.! Persze, hogy csináltam volna. Nem tagadom most is. – ekkor eltávolodtsm tőle.
- Perverz! – csaptsm rá mellkasára.
- Ennyi erővel te is az vagy! – vágott vissza.
- Én? Miért?
- Amikor félmeztelenül jövök ki a fürdőből, végigmérsz, majd megnyalod az ajkaidat, a végén meg beharapod őket! A szemeiddel meglovagolsz!
- Azért mert kívántalak, meg most is! Baszki!
- Ó szóval kívánsz – kezdett el tolni az ágy felé, egy huncut mosollyal az arcán.
- SeHun, ne! – löktem el magamtól – Az egy tény, hogy kívánlak, de az istenért most szültem, vagy mi, és rondának, kövérnek érzem magamat. – döltem el az ágyon.
- Dehogy vagy kövér! Sexy vagy, édesem. – dőlt RÁM!
- Ah SeHun összenyomsz. – nyögtem.
- Akkor jobb így? – kezdett el helyezkedni.
Végül oda lyukadtunk ki, hogy a lábaim között van, és felém tornyosul.
- Hunnie – sóhajtotta – Várjál rám, rendben? – simogattam meg arcát.
- Rendben – csókolt bele tenyerembe.
- Fáradt vagyok. – hunytam le szememet.
- Akkor aludj, szívem.
- De a babák, és már reggel van, ahj – dörzsöltem meg arcomat.
- Én még egy kicsit fent leszek, de te aludj nyugodtan. Szolok valamelyiküknek, hogy néha nézzenek ránk. – adott puszit számra.
- Hm, rendben. – fordultam vele oldalra.
Szorosan hozzábújtam, és lecsuktam szememet.
- Te szemétláda! – csapódott ki az ajtó, egy nagy kiáltás középpete.

Egy házi dolgozat által... 8.rész

Lay POV

- Itt meg mi történt? – hallottam meg édesanyám hangját. Én csak menthetetlenül szorítottam magamhoz, és bújtam JoonMyunhoz. Nem akartam mást, csak hogy hyungal legyek valahol kettesben.
-Yixing … mi… - kezdett bele anya.
- A férje bántotta Yixinget, én meg leütöttem. –mondta hyung. Megfeszültem karjai közt, ahogy eszembe jutottak az előbb történtek, és a többi... Elkezdte simogatni hátamat.
- Micsoda? Mégis… Yixing ez igaz? –kérdezte anya. Én csak sírva bólogattam, és fejemet JoonMyun mellkaséba temettem. Anya mellénk lépdelt, és magához ölelt, ezzel hyung öleléséből kiszedve. Nem akarom... Én csak is őt akarom most ölelni. Senki mást…
-Annyira sajnálom… - mondta sírva –Sajnálom Xing! Sajnálom! Borzalmas anya vagyok! Sajnálom! Sajnálom! –zokogott, és vagy még ezerszer elmondta mennyire sajnálja. Tehetetlenül kapaszkodtam belé, de amikor Suho megmozdult, pánikolva kaptam keze után, s nem engedtem.
Kimásztam anya ölelő kezei közül, és visszamásztam hyung ölébe, s karjai közé. Anya még ott guggolt mellettünk egy darabig, majd a mobiljához nyúlt, és telefonálni kezdett. Pár perc múlva hangos sziréna hasított végig az utca csendjén, és egyre jobban közeledet hozzánk. Az ajtóban rendőrök jelentek meg, s vitték el apámat. Apámat? Én még ezek után is apámnak hívom öt? Be akartak vinni az őrsre, hogy kihalhassanak, de én nem akartam semmi mást, csak JoonMyunnal ágyba bújni, és aludni. Végül felálltunk, s rám adta pólómat. Hyung magához ölelt, míg anya másikoldalamon támogatott. Beszálltunk egy autóba ahol, Joonma kezét szorosan fogtam, s édesanyámét is. De hyungét jobban.
Amikor odaértünk, bevittek minket egy szobába, majd nemsokára két rendör is jött.
- Mi történt pontosan Yixing? –szólalt meg a feketehajú. Hangja nem volt erőszakos, inkább együtt érző.
- Az édesapám szexuálisan bántalmazott. – Joonma megszorította kezemet. Itt volt mellettem.
- Hogyan bántalmazta?
- Megerőszakolt, különböző eszközökkel is megtette és megvert, mindennel, ami a keze ügyébe akadt. –mondtam ajkamat összeszorítottam amint befejeztem. Hyung simogatni kezdte kézfejemet. Ekkor rá néztem és egy halvány mosolyt küldtem felé.
- Mióta bántalmazta, az édesapja?
- Tizenöt éves korom óta. –mondtam semlegesen.
- Miért nem szólt az édesanyjának vagy hívta a rendőrséget?
- Mikor először megtörtént megfenyegetett, hogy ha bárkinek is szólók erről, akkor bántja anyát. Én meg azt nem akartam… Tizenöt éves voltam, mikor ezt mondta és persze, hogy nem ellenkeztem. Mit tehettem volna? –kérdeztem sírva.
- Értem. –felelte a rendőr, majd anya felé fordult – Ön nem sejtett semmit? Nem tudott róla, hogy a férje a fiát bántalmazta?
- Nem. –felelte –Fogalmam sem volt róla. Yixing, sosem mutatta ki, hogy most épp valami bántja. Nem láttam rajta. És ezért gyűlölöm magamat, amiért nem vettem észre. Egy anyának észre kellett volna vennie ezeket. Én meg nem! –mondta és eleredtek a könnyei. Anya kezére raktam kezemet, és megszorítottam.
- Nem a te hibád! Nem szólhattam, mert különben bántott volna…
- De téged bántott! –mondta sírva –Bántotta a fiamat, és ezt nem bocsátom meg neki, se magamnak, hogy nem vettem észre. Annyira sajnálom Yixing. –mondta és megölelt.
- Hölgyem, nem tudta, hogy a férje ült már börtönben, mert kisgyerekeket bántalmazott?
- Tessék? –kérdezte hitetlenkedve –Nem tudtam róla.
- Értem. –felelte és végül Suho felé fordult –És te mit tudsz erről?
- Épp Yixinget kísértem haza, de nálam maradt a telefonja, vissza akartam vinni, de ekkor pillantottam, hogy épp az apja bántja, így leütöttem. –mondta.
- Mivel ütötted le?
- Az öklömmel.
- Rendben. Köszönjük szépen. Nincs több kérdésünk. –mondta a rendőr, majd felálltunk. –Hölgyem, velem tudna jönni egy kicsit? –nézett anyára és ő hyungra pillantott. Megpuszilta arcomat, majd elment a rendőrökkel.
JoonMyunnal kimentünk a váróba, és leültünk. Magához húzott, simogatta hátamat, és csókokkal hintette be arcomat. Amikor anya megérkezett beszálltunk egy taxiba, és hazamentünk.
Én otthon a kanapéra kuporodtam, és néztem ki a fejemből, és próbáltam feldolgozni a történteket. Anya megköszönte Joonmanak, hogy segített, és itt volt. Azt is mondta nyugodtan hazamehet, de én...:
- Nem!. – vágtam rá rögtön.
Hyung kicsit megilletődőtt, de anya azt mondta, rendben. Bementünk az ebédlőbe, és ettünk egy kicsit. Miután végeztünk felmentünk a szobámba, és lefeküdtünk. Magához húzott, és én azonnal mellkasába temetkeztem, addig az egyik keze derekamat, és közelebb vont magához.
- Jól vagy? –kérdezte.
- Igen, most hogy itt vagy mellettem. –mondtam és még jobban hozzábújtam.
- Biztos?
- Igen. –mondtam ránéztem. Megsimogatta arcomat, és megcsókolt. Hosszúidéig nem váltunk el egymástól, majd amikor ezt megtettük visszahelyezte fejemet mellkasára.
- Suho…
- Igen?
- Mesélnél nekem a volt barátodról? –kérdeztem halkan.
- Biztos hallani akarsz róla? –kérdezte.
- Igen. –mondtam és jobban bújtam hozzá.
- Rendben. –vett egy mély levegőt és mesélni kezdett. –Taeilnek hívták. Fél évvel ezelőtt szakított velem, mert talált valaki más helyettem. Tökéletes volt. Az érzés, mikor megpillantottam, ragyogó arcát, ahogy rám mosolygott, ahogy láttam a csillogást a szemében. Amikor már a távolból kiszúrt és üvöltötte a nevemet. Amikor magához ölelt, minden porcikám bizsergett, a szívem vadul vert, a lélegzetem is elállt egy pillanatra, és a lábaim remegni kezdtek. Mikor először értem, úgy bőréhez, hogy már szerettem. Mikor először öleltem őt, szerelemből. Mikor… először mondtam ki neki azt a szót. Ő napokig került, majd egyik nap, magához ölelt, kimondta a várt szót és megcsókolt. Ahogy az a puha, édes ajka az enyémhez ért, minden megszűnt körülöttem. Nem volt semmi, csak ő. Ahogy ajka mozogni kezdett, én később reagáltam, de utána már képtelen voltam elengedni. Amikor megfogta derekamat és közelebb vont magához, én azt hittem a mennyországban voltam. Képtelen voltam, elvonatkoztatni tőle. Amikor már tényleg együtt voltunk, mindent együtt csináltunk. Mindent. Amikor csak lehetett megölelt, megcsókolt, bókokat súgott a fülembe. Boldog voltam. Nem csodálatosan voltam. Tökéletes volt minden. Egészen addig, míg nem szakított velem. Közölte, ő már nem szeret és talált valaki mást. Nem hittem a saját fülemnek mikor meghallottam azokat a szavakat. Teljesen sokkos állapotba kerültem, mozdulni nem tudtam. Valamit mondani akartam, de nem jött ki hang a torkomon. Utána akartam nyúlni, de nem mozdultak végtagjaim. Valamit tenni akartam, de nem ment. Csak sírtam. A könnyek, persze nem akartak abba maradni. Mikor megfordult és elindult volna, akkor léptem hozzá, öleltem magamhoz, szorítottam, és vagy százszor mondtam el neki, mennyire is szeretem. Kértem, hogy maradjon, de ő nem tágított. Még egyszer, s utoljára megcsókolt, majd kisétált az életemből. Szerettem. Szeretem. De… -itt szünetet tartott és felemelte fejemet –mióta veled találkoztam, mióta megcsókoltalak, mióta rájöttem mi ez az egész, nem tudok rá gondolni. Csak te vagy előttem Lay. Szeretlek. –mondta. Szeret engem. Szemem megtelt könnyel, s lassan csordogálni kezdtek. A sós cseppeket lecsókolta, majd tényleg megcsókolt. Lágyan csókolt, közben szorosan magamhoz öleltem, és végül karjai közt aludtam el.
Reggel egy kellemes simogatásra ébredtem, és mikor kinyitottam szememet JoonMyunnal találtam magamat szembe.
- Jó reggelt. –mondta és közelebb húzta fejemet.
- Jó reggelt. –mondtam álmosan.
- Szeretlek. –mondta. Már épp megcsókolt volna, mikor hirtelen elhúzódtam –Mi a baj? –kezdte el simogatni arcomat.
- Hogy szerethetsz engem… - kérdeztem halkan.
- Tessék?
- Hogy tudsz egy olyan roncshalmazt szeretni, mint én? Mocskos vagyok, szétvertek, össze-vissza vagyok törve! Én…
- Ezt azonnal hagyd abba! –mondta és maga alá fordított. Egyik kezét felemelte és arcomra helyezte, majd hüvelykujját végighúzta ajkam vonalán. –Tudod, nem azért szeretlek, ahogy kinézel. Engem nem érdekel, hogy tele van a tested horzsolásokkal, véraláfutásokkal és karmolásokkal… Persze, érdekel, de tudom, hogy nem tehetsz róla és elfogadlak olyannak, amilyen vagy. Nem a külső a fontos. Ezt jegyezd meg. Lehet, mocskosnak érzed magadat, de majd én elveszem ezt a fajta mocskosságát tőled. Elfelejtettem veled őt! Nem engedem, hogy többé rá gondolj! Csak én leszek előtted! Meg foglak védeni mindentől és mindenkitől. Fontos vagy nekem Yixing. És, ami nekem fontos, azt megvédem, bármi is legyen az ára. Szeretlek. Ez az, ami fontos. Ne hidd azt, hogy téged nem szerethet senki, a múltad miatt. A múlt az veled együtt él, de csak te tudod, mennyire tartod fontosnak. –érintette össze homlokunkat –A múlt, az adja a jelent és a jelen a jövőt, mert minden egyes perc, ami előttünk áll, az a jövő és én ezt veled szeretném megismerni. Az ismeretlent. Szükségem van rád, Yixing. Te kellesz nekem, hogy ne gondoljak a múltra, hanem előre tekintsek. Fontos vagy nekem. Előttünk áll az egész élet, hogy megtapasztaljuk, kiismerjük. Én veled szeretném megismerni. Szeretlek Zhang Yixing. –suttogta, majd megcsókolt.
Most már értem, hogy hogyan tudtam belészeretni. Amiket mondott, ahogy mondta. Egyrészt az igazságot mondta, másrészt, szerelmet vallott nekem. Ahogy kimondta: Szeretlek. Minden érzelme benne volt. Örülök, hogy én lehetek az, akinek először mondta Taeil után, hogy Szeretlek.
Mikor tudatosult bennem minden, átkaroltam nyakát, és közelebb húztam magamhoz. Egyre jobban faltuk a másikat, de amikor megéreztem kezét oldalamon és simogatni kezdett, akaratlanul is megfeszültem. Rögtön elvette kezét, majd el is vált tőlem.
- Sajnálom… - lihegte –Nem akartam…
- Semmi baj… - mondtam és megsimogattam tarkóját –Ezen felül kell, majd kerekednem. Ahogy mondtad. El kell felejtenem és te elfelejtetted velem. Köszönöm. – nyomtam puszit ajkára–Szeretlek –suttogtam egyenesen bele a csókba, mire a következő pillanatban elmélyítettem.
A nap további részét itthon töltöttük. Anyát nagyon megrázták a történtek, és ez látszott is rajta. JoonMyun próbálta elterelni a figyelmünket, de nem nagyon ment neki. Már igen késő volt mikor hazaindult, és kettesben maradtunk szülőmmel. Nem szerettem volna beszélni vele, inkább egyedül akartam most lenni, ezért visszamentem a szobámba. Tudom, hogy ezt meg kellene beszélnünk, és azt, hogyan tovább, de ez egyszerűen jelen pillanatban nem ment nekem. Aztán valahogy elaludtam.
Másnap, anyának be kellett mennie az őrsre, és párom is áthívott. Ah ezt meg kell szoknom. Jonnma kedves volt, és törődő. Ölelgetett, simogatott, puszilt ahol csak tudott, de.., néha kicsit erősebben szorított magához, és ilyenkor megfeszültem. Szerintem magától is rájött, hogy most rosszat csinált, ezért az arcomra, homlokomra, vagy éppen számra kaptam tőle puszit. Közben anya is megérkezett, és elkezdett hyung anyukájával is beszélgetni. Remekül kijöttek egymással. Aztán szóltak, hogy megyünk. Ekkor JoonMyun elszomorodott, és én már nem bírtam magammal, ezért a nyakába vettetem magamat, és szenvedélyesen megcsókoltam őt. Nehezen elváltunk egymástól, majd hazaindultunk. Útközben elmondtam, hogy együtt vagyunk, aminek anya nagyon örült. Ezeket után nem hoztuk fel témát, inkább hagytuk, hogy a neve, és a létezése elhomályosuljon elménkben. Aznap boldogan aludtam el, puha ágyamban.
Hétfőn konkrétan rózsaszín felhőkkel egyetemben keltem, és csak mosolyogtam. Gyorsan felöltöztem, lementem reggelizni, és elindultam az iskolába. A szokásos kereszteződésnél jártam ahol általában KyungSooval és JongDaecal találkozni szoktam, és most is találkoztam velük.
- Miért mosolyogsz ennyire? – kérdezte Soo kuncogva.
- Hát...- mosolyogtam. Mind a ketten elkezdtek mosolyogni, majd két kart éreztem meg derekam körül.
Az ijedtségtől ugrottam egyet, de mikor megláttam szerelmemet, mellkason ütöttem.
- Nah! –mondta és simogatni kezdte az ütés helyét –Ez fájt! –mondta szomorúan.
- Kellett neked, megijeszteni. –mondtam kuncogva.
- Igazad van. –mondta mosolyogva és átölelte derekamat, és egyre közelebb vont magához. –Bocsánat.
- Megbocsátok. –mondtam és közelebb hajoltam. Egyből rám vetettem magát, és csókolózni kezdtünk. Annyira jó érzés, és annyira boldognak éreztem magamat, hogy az leírhatatlan volt.
Mikor cuppogva elváltunk egymástól megláttam Yifant.
- Látom összejöttetek. – mondta, majd JongDae elé sétált, és...
OMG! Mikor jöttek ezek össze? Konkrétabban mikor is, hol, hogyan? Ők most előttem csókolóznak.
Mikor abba hagyták Suhoval szinte egyszerre nyúltunk barátunkért, és húztuk félre őket.
- Kim Jong Dae azonnali magyarázatott követelek!. – estem neki.
- Hát... izé - pirult el.
- Mikor jöttetek össze? – kérdezte KyungSoo nagy szemekkel.
- Mióta vagy melege?
- Ahh túl sok kérdés egyszerre. – vörösödött el még jobban.
- Oké a legfontosabb kérdés… Mikor jöttetek össze és hogyan? – Sooval egyetemben araszoltunk hozzá közelebb.
- Hát az úgy volt, hogy...

Ez most más..

Hűűű, hogy ősszinte legyek a blogot 2014. 12. 02 -án nyitottuk meg. Azóta letelt egy hónap, és... 5000 fölött van a megtekintésünk *-*. lett 7 feliratkozónk, és nagyon hálásak vagyunk nekik, nektek.
Köszönjük, hogy elolvassátok a történeteinket, és, hogy véleményt is irtok ide a blogra, vagy facebookra. Amit elértünk azt nektek köszönhetjük. KÖSZÖNJÜK! Szeretünk titeket <3

Help me... please 10.rész

~LuHan pow~

Miután napvilágot látott, hogy babák lesznek a háznál, és még esküvő is lesz... a többiek elégé bezsongtak. Voltak napok mikor nagyon rosszul voltam, lemenni is alig bírtam. A srácok nagyon kedvesek voltak, és volt, hogy mindannyian feljöttek a szobámba és beszélgettünk. De persze elmaradhatatlan volt az is, hogy babaholmikat vegyenek, pedig még azt sem tudtuk,, hogy fiuk vagy lányok, vagy mindkettő. Most éppen kocsiban ülünk, és az orvoshoz megyünk. Ma fog kiderülni minden. Karácsony óta eltelt kéthét, és én egyhónapos lettem, és én minden egyes nap kövérnek érzem magamat.
- LuHan figyelsz te rám? – simította kezét combomra vőlegényem.
- Kövér vagyok. – néztem ki az ablakon.
- Én arról beszéltem, hogy nem vagy-e éhes, de hogy jön ez ide? Nem vagy kövér szívem. Még így is sexy alakod van, és szívesen ágytornáznák veled. – fogta meg kezemet.
- Perverz vagy. – szorítottam meg kezét.
- Te meg sexy. – húzta szájához, s hint készfejemre egy csókot.
Több szó nem esett közöttünk, s meg is érkeztünk az orvoshoz. Dr. Tael az ajtóban várt minket.
- Ön az apa? – kérdezte egyből, majd kezet fogott SeHunnal.
- Igen, Oh SeHun. – rázta meg.
- Dr. Kim Taeil.
- Örvendek. – mosolygott.
- Szintúgy. Nocsak LuHan mi az az ujjadon. Csak nem? – csipte meg arcomat.
- Eljegyzett. – pirultam el.
- Oh gratulálok.
- Köszönjük. – mosolyogtunk.
- És mikor lesz? – sétálunk be a vizsgálóba.
- Még nem tűztük ki, de miután meglesznek a babák, csak akkor. – ültem le helyemre, s húzom fel pólómat. - Már nagyon jól megy neked. – mondta Dr. Taeil, és már ultrahangozott is. Sehun mellém ült, és megfogta a kezemet. Az orvos ismét csak hümmögőt, majd felém fordult.
- Mit szeretnétek tudni? – kérdezte.
- A nemét. – vágta rá Hunnie.
 - Hát az egyikőjük biztos, hogy fiú. – mondta, majd és ismét a képernyő felé nézett – Viszont a testvére háttal van nekem minden értelemben, így nem tudom az ő nemét. Szépen nőnek. De szerintem lehet előbb fognak megjönni.
- Három hónapnál előbb? – tágultak ki szemeim.
- Az apa teljesen farkas, míg te félvér vagy. És ez egy igen nagy ritkaság, hogy két baba van. Akikkel eddig találkoztam csak egy volt. És igen különleges helyzetben is vagytok. Míg mások úgy jöttek hozzám, hogy félvérek, vagy teljesek, addig ti nem. Gyorsan fejlődnek… szerintem ez nem három hónap, hanem kettő és fél, vagy csak kettő.
- Gyorsan fejlődnek? És az baj? – Sehun hangja aggódó volt.
- Nem. Ez teljességgel normális. De, mint említtetem, különleges helyzetben vagytok, hogy mind a kettőtök más. Más az erő, és a gyógyulási folyamatotok. Akikkel eddig találkoztam, mindannyian három hónap alatt hordták ki. És LuHan te most vagy az első hónapban. Fel kell arra készülnünk, hogy lehet egy hónap múlva szülni fogsz. És a hasad is nagyobb, mint egy egyhónapos terhes nőnek, vagy más férfinak. Olyan, mintha már a hatodik-hetedik hónapban lennél. De inkább azt mondom, hogy öt. Ne aggódjatok minden rendben lesz. – mosolygott ránk biztatóan – Akkor készen is vagyunk. Egy hét múlva találkozunk újra.
- Köszönjük. – mondtam.
SeHun, és az orvos kezet fogtak, és már indultunk is.

****

- Na, na, na,na? Naa – támadt le Baekhyun, amint beléptünk a házba.
- Minden rendben volt. – mosolyogtam.
- És…?
- És…? – húztam fel szemöldökömet.
- Fiú, vagy lány?
- Az egyikőjük biztos, hogy fiú. – mondta SeHun, és nyomott egy puszit arcomra.
Baek beharapta alsóajkát, és arcán látszott az izgatottság. Mintha egy fan lett volna, és egy nagy fangörcsre készülne.
- Minden rendben? - kérdeztem.
- ChanYeol! Szoba. Most! – kiálltotta le magát.
ChanYeol úgy rontott ki a konyhából, mint ha az élete múlna rajta. Gyorsan felkapta BaekHyunt, és rohant fel vele az emeletre.
- Most komolyan? Pont most kell nektek azt csinálni? – kelt ki magából JongIn.
Jah igen, JongIn szobája pont ChanYeol szobája mellett volt, és BakeHyunnal inkább ott szoktak lenni…. Van ilyen.
- Éhes vagy LuHan? – jelent meg KyungSoo.
- Igen, az vagyok. – mosolyogtam.
- Akkor gyere. – ment be a konyhába. Én is így tettem, viszont amikor leülök az asztalhoz, egy tál gőzölgő étel elé, még is inkább turkáltam, minthogy egyek.
- Minden rendben? – kérdezte.
Gyorsan körülnézek, hogy ki van lent, vagy ki nincs.
- SeHun. – mondtam sóhajtva.
- Mi van vele? – ült le mellém.
- Sokszor megy el itthonról mostanság. Vagyis mióta elmondtam neki, hogy terhes vagyok. Amikor hozzám ér, olyan mintha undorodna… tőlem. – haraptam be alsó ajkamat.
- Tényleg sokszor megy el itthonról.
- És amikor megölelem női parfüm szaga van a ruhájának. És múltkor egy rúzsfolt volt a nyakán is. – gyűlnek könnyek a szemembe – Megcsal...
- Nem, SeHun nem ilyen!
- Akkor adj valami ésszerűbb magyarázatott! - rivaltam rá. Soo megszeppenve nézett engem, de megszólalni sem bírt.
- Bocsánat. – néztem rá megbánóan.
- Nem, semmi baj. Érhető volt a kiborulásod.
Nem válaszoltam, csak felálltam, és a szobámba mentem.

****

A napok csak úgy teltek, és SeHun egyre furcsább lett. A következő ultrahangra is eljött, és az orvos még nem tudta megmondani a másik baba nemét. Ezáltal letelt az egy hét, és mire észbe kaptam már a második hét is, és már majdnem a harmadik is. SeHun a másodikra is eljött. Ezután még furcsább lett. Sokkal többet járt el, nem csókolt meg, alig ölelt, és már az ágyban sem ölel már úgy át.
A többiek felvettetek az ötletet, hogy menjünk el valahova pihenni. Persze vőlegényem valami ürüggyel nemet mondott. A háztól nem messze volt egy kis nyaraló odamentünk. A srácok nem kíméltek… Beszélgettünk, hülyültünk, valakik még ittak is. Én fáradságra hivatkozva bementem a nekem szánt szóbába, és kimásztam az ablakon. Még jó hogy földszintes a ház. Szépen visszasétáltam észrevétlenül. Természetesen nyitottam be az ajtón, de azonnal könnyek gyűltek a szemembe. SeHun, és egy nő voltak a nappaliban. És csókolóztak.
- SeHun. – mondtam remegő hangon.
- LuHan? – vált el a nőttől.
- Gyühlölek! – mondtam sírva.
- Ne! Meg tudom magyarázni!. – jött közelebb.
- Ne gyere a közelembe! Még is mit csinálsz? – keltem ki magamból.
- Meg tudom magyarázni!
- Te elméletileg meleg vagy, nem? Akkor ő ki? Ha? Ki az a kurva?
- Tudod ki a kurva! – szólt vissza a nő.
- Takarodj a lakásomból, te ribanc!
- LuHan, figyelj... –kezdett bele SeHun.
- Tudod, mit mondott a drága vőlegényed? Azt, hogy ő nem is akarja a babákat. – nevetett gúnyosan.
- Nem én voltam az, aki nem védekezett! Nem én voltam az, aki felcsinálta saját magát! És még van bőr a képeden azt mondani nekem, hogy szeretsz? Miközben kitudja, mióta csalsz, te szemétláda!?
- Ez nem igaz! Én szeretném őket… Szeretlek téged - kezdett el ő is sírni.
- Tudod mit? Nem kell engem elvenned, és a babákat sem kell nézned, nem hogy felnevelned! Tessék itt a szaros gyűrűd, seggfej! – vettem le újamról, és dobtam mellkasának.
- LuHan kérlek ne... – kezdett zokogni.
Kikerülve őt indulok meg a lépcső felé, de hasamba nyilalt a fájdalom. Szédülni kezdtem, és meginogtam. Már felkészültem, hogy hátra esek, de valaki elkapott.
- Luhan mi történt? – láttam meg SeHun aggódó tekintettét.
- Enhgedj e- ahh – kaptam hasamhoz.
- LuHan.
- LuHan itt vagy? – rontott be az ajtón Kris – Mi történt? – sietett oda hozzánk.
Nem kellett sok, hogy mindenki itt legyen, és körém gyűljenek.
- Ahh – kiáltottam fel ismét hangosan.
- Mit öntöttetek ki? – kérdezte Tao.
- Semmit. Miért? – kérdezett vissza SeHun.
- Akkor mi az a nagy pocsolya LuHan lába között? – kérdezte Chen.
- Magzatvíz. – mondta KyungSoo.

Help me... please 9.rész

- Ön terhes. – mosolygott rám.

Könnyeim akaratlanul is előtörtek, és halk zokogásba kezdtem. JoonMyun azonnal mellettem termet, és magához ölelt.

- H-Hogy érti, hogy ketten vannak? – kérdezte Joonma.

- Ikrek, látja – fordította felénk a monitort.

- Istenem. – suttogtam.

- Nem tudom, hogy tisztába vannak-e egy farkas születésének menetével, de a biztonság kedvéért elmondom.  Előtte viszont kérdéseket szeretnék feltenni.

- Rendben. – mondtam.

- Farkasként születtél?

- Nem.

- Akkor félvér vagy. És a párod?

- Ő igen. – felelte helyettem Suho.

- Akkor a kicsik tejesek lesznek, vagyis tisztavérű farkasok. Három hónapig fejlődnek.

- Három hónapig? Nem kettő? – estem kétségbe.

- A farkas is egy kutyafajta. De nektek, farkasoknak több idő kell, hogy ki tudjatok fejlődni.

- Értem. – mondtam halkan.

- Sokkal többet fogsz enni, a hasad is kezd, majd kerekedni.

- Mikor kezd el kerekedni a pocakom?

- Mivel az első hétben vagy, így már bármikor elkezdhet kerekedni. Kérsz képeket róla?

- É-Én nem tudom.

- LuHan jövő héten karácsony van. Miért nem mondod el akkor SeHunnak?

- Mikor kellene legközelebb jönnöm?

- Öt nap múlva.

- Addigra már hasam lesz, hogy fogom elrejteni? – estem kétségbe.

- Megoldjuk. – mosolygott rám biztatóan JoonMyun.

- É-Én kérek most is róla…

- Rendben. De van itt még valami. Sokkal indulatosabb, és érzékenyebb leszel.

- Igen ezt már reggel megtapasztaltam. –nevetett Joonma

- Héé – bokszoltam bele vállába.

 Körülbelül egy órát voltunk távol. Megkaptam a képeket is. Még csak két fekete pötty látszódott rajtuk. A hazavezető utat csöndben töltöttük. Suho beállt a garázsba, és ki is nyitotta nekem az ajtót. Arcom megviselt volt, szemei pirosak, és duzzadtak. Lassan besétáltunk a házba, ami az ürességtől kongott.

- Nem kéne átváltoznod, mert lehet, bajuk esne a babáknak. – suttogta nekem oda.

- Nem terveztem nyugi.

- Ahh végre itthon vagytok azt hitte- LuHan minden rendben? – jött felénk Kris.

- Persze, minden. – mosolyogtam rá hamisan.

- Hol voltatok? Így kettesben? – húzta fel szemöldökét.

- Csak bementünk a városba nézelődni, majd kajáltunk. – mondta Suho közben besétálunk a nappaliba. Szemeimmel BaekHyunt kerestem, és meg is találtam a nappaliban.

- BaekHyun – szólítottam meg remegő hangon.

- LuHan, minden rendben? – jött közelebb.

- LuHan hát hazaértél? – jelent meg SeHun is.

Már a sírás szélén álltam, így karon ragadtam Bacont, és felfutottam vele s szobámba.

- LuHan megijesztesz! Mi a baj?  - fogta kezei közé arcomat.

Nem válaszoltam neki, csak a kezébe nyomtam az egyik ultrahangos képet.  Nem szólt semmit csak sírva megölelt. Most már nem csak ő sírt, hanem én is. Nem, én egyenesen bőgtem. Percekig, öleltük, és könnyeket ejtetünk.

- Gratulálok. – suttogta.

- Nem mondhatod el senkinek. – toltam el magamtól – SeHun sem tudja. Nem tudhatja meg, még. Rajtad kívül még Suho van képben.

- Mikor akarod neki elmondani? – ültünk le az ágyra.

- Karácsonykor. De félek a reakciójától.

- SeHun a boldogságtól padlót fog fogni.

- Gondolod?

- Biztos. Na, de mikor mentek újra?

- Mivel szerda van, így hétfőn. De addigra már kerekedni fog a hasam.

- Mehetek veletek?

- Persze.

- Mondjuk, látszik, hogy van egy kis pocid.

- Mi? – pattantam föl.

- Csak egy nagyon kicsit nyugi. Ha jól láttam a képen, akkor ketten vannak.

- Igen.

- Hogy fogod ezt SeHun elöl titkolni?

- Hát nem tudom. De ha ágyban vagyunk és átölel, akkor érezhető, hogy kerek pocim van, vagy csak megjegyzi, hogy híztam. Lehet el kéne, küldenem, hogy aludjon a saját szobájában.

- Akkor ki is kell találnod valami jó sztorit, hogy miért nem aludhat veled.

- Éhes vagyok.

- Gyere, megetetlek. – nevetett.

Nevetve mentünk le, és a többiek meg csak néztek. Meg kell, hogy mondjam elégé sokat ettem. Ezt KyungSoo meg is jegyezte.

- SeHun. – szólítottam meg.

- Mondjad, szívem. – csókolt homlokon.

- Nem aludhatunk együtt egy hétig. – mondtam komoly arccal.

- Mi? Miért? – húzta fel szemöldökét.

- Hát, mert… így élvezetesebb. – kacsintottam.

- Mi élve- Jah, hogy az. Értem.

- Ugye nem bánod?

- De, de bánom. Nem akarom ezt. – mondta durcásan.

- Jó, ha nem te alszol, máshol akkor, majd én! – mondtam hisztérikusan.

- Mikor lettél te ilyen hisztis?

- Mikor lettél te ilyen seggfej? – kiáltottam rá, és szaladtam fel a szobámba, majd csaptam be az ajtómat.

- LuHan szívem beszéljük meg. – kopogtat.

- Hagyjál. – dobtam az ajtónak egy párnát – Menj vissza szobádba, mert biztos lehetsz benne, hogy nem alszol velem!

- Kicsim, beszéljük meg jó?

- Nem. – vágtam hanyatt magamat az ágyon.

Még egy ideig kopogtatott, és próbálkozott, majd minden abba maradt. Én felálltam az ágyról, s a nagy tükröm elé sétáltam. Felhúztam pólómat, és oldalra fordultam. Tényleg van egy kicsi pocakom. Ha este SeHun átölelne, érezné is. Végül lefürödtem, és ágyba bújtam aludni, egyedül. Másnap bocsánatot kért, és én is. Három napig lehettem társaságba, de a negyedik napot már a szobámba töltöttem. Hogy miért? Azért mert már egész kis pofás hasam volt. Ha SHhun be is jött hozzám, akkor a takarót összegyűrtem a hasam előtt. BaekHyun és JoonMyun szórakoztatott engem igazán. Ágyba hozták nekem a reggelit, ebédet, vacsorát, és én még többet ettem, mint valaha bármikor. Aztán eljött az újabb ultrahang ideje. JoonMyun valamilyen ürüggyel elküldte a többieket, hogy mi nyugodtan lemehessünk a lépcsőn, és hogy ne kelljen kapkodnunk.

- Fáj a hátam. –nyafogtam.

- Még nincs is akkora hasad, hogy fájjon. – nevetett Bacon.

- De ha azt nézzük, milyen vékonyan kerültem ide, és hogy most mekkora hasam van. Elégé szembetűnő.

- Szerintem Kris gyanakszik. És SeHun sem nézi jó szemmel ez az „egyedül alszok és kész ”dolgot. – mondta Joonma – És tényleg szembetűnő a hasad. Na de menjünk. Minden megvan?

- Igen. BaekHyun segíts fel. – nyújtottam ki kezeimet.

- Igen is őfelsége. – kuncogott.

- Ez nem vicces. – morogtam.

BaekHyunba karolva lassan lépkedtünk el az autóig, és ültünk bele. Az orvoshoz vezető út számomra csendes volt. Baek és JoonMyun beszélgettek erről-arról.

- Lulu holnap karácsony. – csipkedte meg az arcomat Bacon.

 - Tudooom. – sóhajtottam.

- Holnap lesz a nagy nap.

- Ne is mond. Így is be vagyok tojva.

- Minden rendben lesz.

- Egyébként hova küldted a többieket? – fordultam a sofőr felé.

- Nagyon messze. Felderítésre küldtem őket. –felelte Suho.

- Hova?

- Hát… öö… Igazság szerint azt mondtam nekik, hogy fésüljék át az egész terültetett. És a mi telkünk elég nagy. Megérkeztünk. – állította le a motort.

Minél közelebb kerültünk az épülethez, én annál jobban féltem. A múltkori orvos mosolyogva fogadott engem, és megjegyezte szépen gömbölyödök.

- Na, akkor LuHan feküdj fel, és húzd fel a pólód. – mondta.

Én ismételten eleget tettem kérésének.

- Remélem, a következő alkalommal már a párod jön veled. – mosolygott rám.

- Hát… Remélem én is.

Dr. Taeil – időközben megmondta, hogy hívják – hasamra nyomta a hideg zselét, majd a műszert. Hümmögőt egy sort, majd felém fordult.

- Egészségesek, és megfelelő a méretük is. Nézd. – fordította felém a monitort.

Ismét sírva fakadtam.

- Ezek a hülye hormonok. – sírtam.

- Oh LuHan. – ölelt meg Bacon és Joonma

- Legközelebb két hét múlva kell jönnöd, akkora már egy hónapos leszel. – törölte le hasamat.

- Kaphatok képet? – szipogtam.

- Persze.

                                                                                ****

- Hogy fogod Sehun tudtára adni a babákat? – kérdezte Baek az autóban ülve.

- Az legyen az én meglepetésem. – mosolyogtam.

- Mit fogsz felvenni?

- Egy fehér bő ingre gondoltam. Ugye… nem haragszotok, hogy nektek nem vettem semmit?

- Nekünk az az ajándékod, mint SeHunnak. – paskolja meg combomat Suho.

- Sírni fogok. – mondtam síros hangon.

- Nehogy!

- Bassza meg! – csattant föl JoonMyun.

- Mi az? – kérdeztem.

- Itthon vannak.

- Most szórakozol velem? – estem kétségbe.

- Beállok a garázsba, Baek te nézd meg, hogy mindenki itthon van-e. – adta ki a parancsot.

- Rendben.

Amint a motor leállt Baekhyun ki is pattant az autóból. Aztán eltűnt a barna ajtó mögött. Pár perc múlva vissza is tért.

- Na? – kérdeztem.

- Csak KyungSoo van itthon. – mondta.

- Akkor menjünk.

- Biztos? – kérdezte Joonma

- Igen, csak segítsetek. Elégé elfáradtam.

- Gyere. – nyitotta ki nekem az ajtót Baek, és segített ki.

Lassan mentünk be a házba.

- Éhesek vagytok? – kiáltott Soo.

- Én igen! - kiáltottam vissza.

- Menjünk tovább. – mondta Suho.

- Majd felvisszük neked.

- Rendben.

Most valahogy a lépcsőfokok többnek tűntek, és a szobámba vezető út is hosszú volt. A szobámba érve azonnal az ágyra dőltem, és elaludtam. Reggel simogatásra, és egy csókra ébredtem.

- Jó reggelt kicsim. – morogta a hajamba.

Szemeim azonnal kipattantak, és kitapogattam takarómat. Szerencsére a hasam előtt volt, és eltakarta pocimat.

- Jó reggelt. – dörzsöltem meg szemeimet.

- Karácsony van. – hallottam hangján, hogy mosolygott.

- Tudom. – mosolyogtam rá.

- Gyere, díszítsünk fát. – kezdett el felhúzni az ágyból.

- Várj – kaptam kezéhez – fel szeretnék előtte öltözni.

- Oké. –feküdt vissza.

- Kimennél?

- Már miért mennék ki?

- Mert szeretnék felöltözni?

- LuHan mi van veled? Már nem is öltözöl előttem?

- Szeretnék valami sexyt felvenni, hogy tetszek neked.

- Nekem mindenben tetszel. – csókolt meg.

- Na, kifelé. – kezdtem el tolni.

Ő csak mosolyogva, nevetve kiment. Sóhajtottam egyet. Óvatosan felültem, majd kimásztam az ágyamból. Szekrényem elé léptem, majd kivettem belőle egy fekete csőfarmert, és egy fehér viszonylag bő inget. Talán így nem látszik. Az istenért karácsony volt, és én is szeretnék fát díszíteni. Komótosan felöltöztem, majd lementem a nappaliba, ahol már egy nagy zöld fenyő állt.  Négy-öt doboz volt ellőtte, amiből díszek lógtak ki. Mikor leértem Kris, éppen Taoval veszekedett az egyik díszen.

- Én akarom felrakni az elsőt! – mondta felháborodottan a panda.

- Én vagyok a magasabb, és az idősebb! – érvelt Kris.

- Én akarom!

- Én!

- Én!

- Én!

- Szerintem rakja föl LuHan. – vágott közbe Suho.

- Igen szerintem is. – mosolygott Bacon.

- Gyere, kicsim. – nyújtotta ki felém kezét.

- Tiéd a megtiszteltetés, hogy felrakd az első díszt. – mosolyogott rám Chen.

- Oh. –csak ennyit tudtam mondani.

Találomra belenyúltam az egyik dobozba, és kivettem egy lilagömböt. Közelebb mentem a fához, és ráakasztottam.

- Mikor ajándékozunk? – kezdett el ugrálni Minseok, és JongIn.

- Feldíszítjük a fát, aztán elmaradhatatlan az ünnepi vacsora, és majd utána. – sorolta KyungSoo.

- Ahh. Miért csak akkor? – kérdezte SeHun durcásan.

- Mert akkor. Sehun, JongIn, Tao, Chen, ChanYeol ti jöttök és segítetek nekem, LuHan te pedig ülj a kanapén, és pihenj. – adja ki az utasítások JoonMyun.

- LuHan miért pihen? – kérdezte Tao.

- Mert.

Suho még kiosztott pár feladatot, majd neki is álltak a teendőknek. Kris, Lay, BaekHyun díszítették a fát, amibe én is beszálltam. BaekHyun minden lépésemet figyelte, és segített, ha úgy volt. Egész nap mindenki szorgosan készülődött az estére, csak én nem.

- Ez nem ér. LuHan egész nap csak ül. – nyafogott Tao.

- Ez nem igaz, ő is segített ezt-azt. – mondta Bacon.

- Kész a fa! – kiáltott fel Yifan.

- Na, ideje volt. – jelentette meg KyungSoo.

- Gyertek, mert akkor bedugom a világítást is. – kiáltotta el magát JongDae.

Két perc alatt mindenki a nappaliban volt.

- Itt van mindenki? – kérdezte JongDae.

- Igen. – mondtuk egyszerre.

- Oké megy!

A fények kigyúltak a fán, s ez tette különlegessé. SeHun mellém lépett, és átkarolta derekamat.

- Hány óra? – kérdezte Kris.

- Délután négy. – mondta lassan Soo.

- Már ennyi az idő? – kérdeztem.

- Igen, és szerintem hozzuk le az ajándékokat. – vetette fel az ötletet SeHun.

Mindenki azonnal felsietett, kivéve én. Én lassan mentem fel szobámba. Elvettem az éjjeliszekrényemen pihenő borítékot, majd belecsúsztattam a képet, és lezártam azt. Ha nem fogadja jól a hírt, ha már nem akar velem lenni… Én azt nem fogom túlélni. Visszasétáltam a nappaliba, és a fa alatti rész még üres volt. Oda sétáltam hozzá, majd a fatartó lábához állítottam a borítékot, és bementem a konyhába. Mikor leültem, az egyik székre akkor trappoltak le a többiek, és rakták le ajándékaikat.

- Lulu a te ajándékaidat nem láttam sehol. – jött be az ajtón JongIn.

- Pedig ott van. – mosolyogtam rá.

- Van? Nem vannak? – húzta fel szemöldökét.

- Csak ülj le kasza nova. – mondtam nevetve.

Szépen lassan mindenki leült azt asztalhoz. Sehun természetesen mellém, és kezdetét vette az ünnepi vacsora. Próbáltam nem feltűnően sokat enni. De ezt Tao észrevette, és meg is jegyezte, hogy így elfogok hízni. Én csak vágtam rá egy fintort, és kortyoltam egyet vizemből.

- Ajándékozzunk! – kiáltott fel Chen.

- JongDae még csak most végeztünk az evéssel. – dőlt hátra a székben Minseok.

- Nem baj. Menjünk! – állt fel.

Ezáltal mindenkit arra késztetve, hogy átsétáljunk a nappaliba, és leüljünk a kanapéra.

- Ki adja át először? – kérdezte ChanYeol.

- Kris. – mondtam.

- Miért én? – kérdezte.

- Csak ad át.

Kris kezdte a kört, majd Utána jött Tao, Chen, Suho, Lay.

- LuHan, most te. – szólított meg Yixing.

Akaratlanul is könnyek szöktek a szemembe. BaekHyunra néztem segítségkérően. Vette az adást, majd mellém lépett.

- A fatartónál. – mondtam neki.

Odasétált, és elhozta nekem a borítékot.

- LuHan nagyon furcsa vagy. Minden rendben? – kérdeztr SeHun aggódva.

-  Boldog Karácsonyt. –adtam a kezébe a borítékot.

Ő csak értetlenül nézett, majd felállt és megcsókolt.

- Köszönöm. – mondta.

Nézegette kezében a fehér borítékot, majd kinyitotta. Könnyeim utat törtek maguknak, s végig szántották arcomat. Kihúzta belőle a fényképet, s csak néztem, nem szólt semmit. Balkezében fogta a képet, s én megfogtam azt.

- Mondj valamit… kérlek. – suttogtam.

- Szeretlek. – sírta el magát, s megölelt.

- Mi az? – kérdezte JongIn.

- Mond ki. A te szádból akarom hallani, mond ki. – tolt el egy kicsit magából.

- Terhes vagyok. – mondtam.

Ajkaimra hajolt, és gyengéd csókba vont.

- Most szívattok! – vette ki SeHun kezéből a képet Kris - Tényleg… – mondta síros hangon.

- Yifan te sírsz? – kérdeztem.

- N-nem. – mondta, majd elfordult – Gratulálok. – fordult vissza.

- Akkor én is átadnám az ajándékom. – mondja Sehun.

JongInhoz fordult, s elvett tőle valamit, majd visszafordult felém. Olyan gyorsan történt minden. Egyszer csak letérdelt elém, s megfogta bal kezemet.

- LuHan, mikor először megláttalak rögtön beléd szerettem. Nem voltál a toppon, de én úgy is szépnek tartottalak. Aztán hazahoztalak, és a falkán tagja lettél. A tudat, hogy az első közös gyermekünket-

- Gyermekeinket. – javítottam ki nevetve, s sírva.

- Gyermekeinket hordod a szíved alatt, felülmúlja minden eddigi elképzeléseimet LuHan, és halálosan beléd szerettem, s szeretném, ha örökre a társam lennél, a szerelmem. Hozzám jössz?

- Igen, igen. – mondtam sírva.

Sehun felhúzta ujjamra a gyűrűt, majd azonnal megcsókolt. Körülütünk, mindenki tapsolt, fütyült.

- Szeretlek – váltam el tőle.

- Én is. – mondta, s homlokunkat összeérintette.

- Folytassuk az ajándékozást. – mondtam, és ültem le vele a kanapéra.

SeHun ült le először, majd én oldalasan. Jobb karjával átölelte derekamat, s tenyerét hasamra tette. A másikkal is ugyan úgy tett.

- Ezt senki sem tudja felülmúlni. – mondta Yixing.

- Én tudtam. – emelte fel kezét BaekHyun.

- Én is. – követte Suho – Ezért mi ideillő ajándékot adunk.

Mind a ketten egyszerre adtak át két kis dobozt. Mind a kettőben babaruha volt, és értelem szerűen kettő volt belőlük. Mindegyik ruha kék volt.

- Köszönjük. – mondtam.

- És mikorra várható? – tette fel a nagy kérdést Tao.

- Három hónap múlva. – mondtam – De két hét múlva ismét megyek orvoshoz.

- Mindenképp megyek. – mondta SeHun.

- Ha az mondtad volna, hogy nem jössz, kiheréltelek volna. – mosolyogtam rá.

Ő erre csak nyelt egyet, majd homlokon csókolt.

- Én ezt még nem fogtam fel. Hogyan, mikor? – kérdezgetett JongIn.

- Hát múlthét szerdán történt a dolog, és ez a nagyokos itt mellettem nem védekezett. És a héten derült ki.

- Amikor megtudtad, mit reagáltál?

- Sírt. – mondta egyszerre Baek, és Joonma – Aztán pedig kétségbe esett, hogy Sehun mit fog ehhez szólni. És az egész hazavezető utat végigbőgte.

- Féltem a reakciódtól. – motyogtam.

- Uuuu, velem kell megvenned a kiságyat. – lett izgatott KyungSoo.

- Majd ha eljön, a kiságy ideje szólni fogok. – mosolyogtam rá.

Hirtelen hányinger fogott el, s szédülni kezdtem.

- Menjünk aludni. – húzkodtam meg SeHun felsőjét.

- Tehát még csak este tíz van. – kezdett el érvelni Tao.

- Fáradt vagyok. – mondtam.

- Akkor menjünk. – állt fel velem SeHun.

- Jó éjszakát. – mondtam.

- Nektek is. – válaszoltak.

Egész végig SeHun karjába kapaszkodtam, s ő szorosan ölelt derekamnál.

- Jól vagy?

- Igen, csak a mai nap fárasztó volt. – sóhajtottam.

Bementünk a szobámba, és én megálltam az ágy előtt. Hunnie hátulról átölelt, majd az ingem gombjaival kezdett babrálni. Vállaimról óvatosan csúsztatta le a fehér anyagot. Nadrágomat már én vettem le, s bújtam bele egy pólóba, ami természetesen SeHuné. Hátamra feküdve feküdtem be helyemre, és hunyta le pilláimat. Öt perc elteltével éreztem, hogy pólómat felhúzta, majd megsimogatta hasamat. Puszikat hintett rá, ami engem mosolygásra késztetett.

- Tudod, mikor a kezembe adtad az a borítékot, és kivettem belőle azt a fényképet, alig akartam elhinni, hogy ez a valóság. Hogy tényleg apa leszek.

- Pedig az leszel. – simítottam tincsei közé.

- Szeretlek. – hajolt fel, s hívott csókba.

- Én is szeretlek. – váltam el tőle – Aludjunk rendben?

- Rendben.

Gyorsan átöltözött, és mellém feküdt. Óvón, de mégis szorosan magához ölelt. Homlokomra hintet egy gyengéd puszit, majd tényleg az álmok világába repültem.