Köszönöm ( BaekYeol)

Sziasztok! Nos, nagyon sok kérés érkezett hozzánk, és nagyon hálásak vagyunk: 1) mertetek kérni, 2) tőlünk kértetek <3 Ezt Ramcsi kérésére  írtam <3 Én elég sokat vállaltam, és meg is hoztam az egyiket közölük. A következő egy HunHan lesz. :P Jó olvasást! <3
Klau †~

Cím:Köszönöm

Szereplők: BaekHyun, ChanYeol, KyungSoo,(D.O) JongIn ( Kai) (EXO)

Mellékszereplő(k): --

Identitás:fiúxfiú szerelem

Műfaj: fantasy

Figyelmeztetés: ---

Sötétség. Ha valaki meghallja ezt a szót, mindig a fekete jut eszébe. Egyes hívők viszont alvilágnak is hívják. Démonokkal van tele, számuk egyre csak nő. De ha léteznek démonok, akkor angyalok is. Miközben Ők a jót, Istent szolgálják, addig Mi a rosszat, és az Ördögöt képviseljük. Volt már háború e két fél közt, nem is egy. Én is részt vettem bennük, bár inkább meghúztam magamat. De kezdet kicsit javulni a helyzet. A két Nagyúr tárgyalni kezdett, de hogy miről az senki sem tudja. Számomra az Ördög a nagybácsim, ezért megkapom a kellő tiszteletet. Lehet, hogy ez az alku, amit ők kötöttek, némi fényt hozna ide a sötétségbe, de ez lehetetlen. Mert ez Sötétség melyben démonok élnek.

- JongIn – nyitok be bácsikámhoz. – Azt mondták kerestél.

- Szia Baek. Igen kerestelek. Be szeretnék mutatni neked valaki, gyere. –elindul felém, szemében szomorúságot lehet látni.

Megfogja kezemet, és a tárgyaló felé kezd el húzni. Az asztalnál egy fiú ül. Kedvesnek tűnik, arca hibátlan.

- BaekHyun ő itt KyungSoo – mutat be. – Isten.

- Isten – suttogom magamnak - Miért van itt?

- Mert…..el kell menned.

- M-mi?! – lépek hátrébb.

- Nem akarom, hogy szenvedj! Baek neked nem itt a helyed! Odaát lenne a helyed! – hangja kicsit indulatos lett.

- De nem akarok elmenni! Csak te vagy nekem! Nem megyek oda! – kétségbe eseten kapaszkodok JongInba, könnyes arccal.

- Jobb lesz neked ott.. – ő sem bírja tovább. Hagyja, hogy végig folllyanak sós cseppek arcán. – Szeretlek te hülye, és nem akarom, hogy tovább szenvedj. –suttogja.

- De én akkor sem akarok! Én nem megyek oda, egyszerűen nem! JongIn ne kérj tőlem ilyet!

- BaekHyun..

- Nem, nem!

- Hallgass végig! – fogja kezei közé arcomat – Te… egyszerűen nem értem, hogy miért ide születtél, érted? Egy földre szállt angyal vagy, annak ellenére, hogy kívülről démoni vagy. Már egy ideje fontolgattam, hogy felkeresem őt – pillant hátra, majd vissza rám – Igaz vannak köztünk nézeteltérések, de… érted félre dobtam a becsületemet, és a makacsságomat, és beszéltem vele. Érted, hogy jobb életed legyen. BaekHyun te nem a pokolba való vagy! Istennel kell menned!

- JongIn..

- Ez parancs!

Szemeimből könnyek csordulnak ki, és szántják végig arcomat. Erre most mit tudnák mondani?! Felesleges ellenkeznem, hiszem ő úgy is ezt mondaná mindig. Nyakát lassan átölelve sírok tovább. Ott minden fehér, és kiutálnának engem onnan. Nekem csak JongIn van. Percekig ölelkezzünk, majd elengedjük egymást. Megsimogatja arcomat, majd a szobámba küld pakolni. Én Démon vagyok, nem pedig Angyal. Ennek születtem. El se tudom képzelni az ottani életet. Egyáltalán mit esznek? Mindenkinek van párja? Gondoldalaimba annyira elmerülök, hogy csak arra leszek figyelmes, hogy nyílik az ajtóm. Isten lép be rajta.

- Tudod – ül le ágyamra. – Mindenki az hiszi, hogy az Ördög nem tud sírni, nem szeret senkit, és semmit. De ahogy rád nézett, sugárzott a tekintetéből a szeretett, gyengédség. Még sírt is. Nagyon szerethet téged, ha azt akarja, hogy jobb legyen neked, és elenged.

- Nekem csak ő van. – adom a halk egyszerű választ.

Nem szól semmit. A szobára kínos csend telepedik. Majd öt perc után megtöri.

- Várlak a kapunál. –az ajtó halkan csukódik be utána, és ezzel egy időben a szemem is.

Lassan kezembe veszem kis táskámat, és elindulok az átjáróhoz. KyungSoot pillantom meg először, majd ahogy közeledek JongIn is feltűnik. Amint hozzá érek karjai közé zár, fejét nyakamba temeti.

- Te vagy a legjobb dolog az életemben, ezt ne feled. Szeretlek, ugye tudod? – homlokomra gyengéd csókot hint.

- Én is szeretlek.

Több szó nem esett köztünk csak öleljük a másikat. Végül csak elindulok. Mielőtt átlépném, a kaput visszapillantok rá. Arca könnyáztatja, szomorú, de mégis mosolyog. Mosolyog, mert tudja, hogy jobb lesz nekem a Mennyben.

                                                                       ****

- Én nem vagyok ide való – fordulok Soo felé.

- Be fogsz illeszkedni, nyugi. És egyébként is, fent leszel velem. Segíteni fogok. – mosolyog rám biztatóan.

- Ez az jelenti, fehér ruhát kell felvennem?

- Hát, kéne.

Miután megérkezünk, és haladunk fel Isten rezidenciájára elég sokan megnéznek. Fent az irodában kiszemelek magamnak az ablakpárkányt, amire fel is ülök. Felhúzom térdeimet, karomat rá helyezem, és nézek ki az ablakon. Itt minden olyan más. Boldogabb, nyugodtabb.

- BaekHyun be szeretnék neked mutatni valamit.

- Pont úgy kezded, mint JongIn mikor téged mutatott be. – húzom keserű mosolyra ajkaimat.

- De ez most más. Na Baek nézz ide.

Amint oda nézek lélegzetem is eláll. Egy magas fiú van mellette, elálló fülekkel. Annyira cuki. Olyan, mint Yoda.

- BaekHyun ő ChanYeol – szóval ChanYeol.

- Szia – köszön.

- Hello. – halkan válaszolok.

- Most magatokra hagylak egy kicsit. Kérlek, figyelj rá, te pedig oldódj fel egy kicsit, rendben? – adja ki az utasításokat, majd rám néz.

Én egy bólintással elintézem a dolgot. KyungSoo kimegy. Egy kis idő múlva helyet foglal velem szemben a párkányon.

- Hogy vagy? – töri meg a kínzó csendet.

- Jól… viszonylag. -Te?

- Hát… most kicsit rosszul, mert túl sokat ettem és fáj a pocim. – biggyeszti le ajkát, és megsimogatja hasát. Rohad aranyos volt.

- Te … ide születtél?

- Igen. Neked is ide kellett volna.

- Én ebben nem vagyok olyan biztos… Beszélgessünk valami másról, jó? – nézek rá.

- Hány éves vagy?

- 22.

- Én 23. Akkor a Hyungod vagyok. – mosolyog rám.

A nap további részét Yeollal töltöm. Kellemes társaság, vicces alak. Körbe vezet, megmutatja házat, amiben él, és én is élni fogok.  Együtt fogunk lakni. Amikor megláttam igen helyesnek találtam, (és tényleg az) de nem hinném, hogy lehetne köztünk valami, mert mind a ketten férfiak vagyunk, és csak egyikünk meleg.  Megkapom ruháimat, amik fehér színben úsznak. A maradék időnket már „otthon” töltjük, és ismerkedünk.

- Csináljunk valamit holnap? – pillant rám.

- Nem tudom. – sóhajtok.

- Akkor majd kitaláljuk, rendben?

- Rendben.

Megkérem, hogy meséljen a világukról, és nagy meglepetésemre nem nagyon tér el az enyémtől. Csak a színek, az emberek, és a hozzáállásuk. Nálunk mindenki mindig erőszakkal akarja megoldani a problémát, de itt…. itt megbeszélik a dolgot.

                                                                       ****

Vihar tombol. Villámlik, dörög. Eső cseppek hada potyog az égből, egyenesen az ablakra. Sose szerettem ilyenkor aludni. Átmenjek hozzá? Mi van, ha azt mondja, jöjjek vissza, majd úgy is eláll? Minek gondolna, ha befeküdnék mellé? Hosszas őrlődés után végül átmegyek hozzá. Halkan nyitok be, és osonok ágyához.

- ChanYeol – suttogom, közben megrázom vállát. – Yeol – rázom meg újra.

- Hmm mi az? Baj van? – hangja mély és rekedtes. Ez… nagyon sexy.

- I-itt aludhatok v-veled? –kérdésem közben zavarba jövök, persze ő ezt nem láthatta.

- Gyere.

Felemeli takaróját, én pedig rögtön bebújok mellé. De ismét dörög egyet, mire remegni kezdek. Remek.. Szorosan átöleli derekamat, és közelebb von magához. Félve, de mellkasába fúrom fejemet. Hallgatom egyenletes, nyugodt szuszogását. Karjai közt biztonságban érzem magamat. Végül szép lassan engem is elnyom az álom.

Reggel simogatásra ébredek. Gyengéden cirógatja arcomat, majd ujjai tincseim közé futnak, és folytatják tevékenységüket.

- Hm – morgom, és még jobban belefúrom fejemet mellkasába.

- Tudom, hogy kényelmes vagyok, de éhes is. – kuncog.

Kicsit elemelem fejemet, és felnézek rá. Elég közel van. Ajkainkat pár centi választja el. Azokat a húsos, telt, csókolgatni való ajkakat, most simán birtokba vehetném. Számnál érzem meleg leheletét. Vajon hogy csókol?  Ajkaival megérinti homlokom, s hosszan ott tartja.

- Jó reggelt. – suttogja

- Jó reggelt. -én még a szokásosnál is halkabb vagyok.

Rám mosolyog, majd kikel mellőlem. Nem sokkal később egy tálcával a kezében tér vissza, amit ölembe helyez. Nagy szemeivel rám néz, majd enni kezdünk, és beszélgetünk. A Pokol és a Menny általam egyesült. Én vagyok az első Démon, akiből Angyal lett. De mégis.. JongIn és köztem hatalmas távolság lett, még ha minden héten láthatom is… borzasztóan hiányzik. Sose gondoltam volna, hogy lehet valaha barátom. A Pokolban egy se akadta nemesi rangom miatt, de itt már van egy.

                                                                       ****

3 hónap telt el ideköltözésem óta. Sokan még most is lenéznek, vagy beszólnak, mert nem ide születtem, és valaki szörnyetegként emleget, vagy mutogat rám. Emiatt egy ideig magam alatt is voltam. De jött Yeol és újra talpra állított, és biztatott, támogatott mindenben. Kezdem úgy érezni, hogy érzéseink kölcsönösek, bár ez a tudat alatt még én sem hittem el magamnak. Sok időt töltünk együtt. Mindig megnevetet, s ilyenkor mosolyom hatalmas. Már nem csak szavakkal tud zavarba hozni, ugyan is meg szokott ölelni, vagy puszilni. Ilyenkor legszívesebb egy párnába fúrnám a fejemet. Na, és akkor az együtt alvásról ne is beszéljünk. Akkor igazán formában vagyok, vagyis kicsi BaekHyun. Viharok idején mindig együtt alszunk, de nem csak akkor, szerencsére.

- BaekHyun! – kiállt.

- Mondjad Yoda.

- Ya! Nem vagyok Yoda. – felháborodva trappol fel a lépcsőn.

- De-de az vagy. – futok szobámba.

- Na, gyere csak ide. - rohan utánam.

Kezembe fogok egy párnát, és megdobom vele. Azonban ő elkapja és visszahajítja. Belekezdünk egy nagy párnacsatába. Egyik pillanatban nem figyelek, ezért ChanYeol akcióba lendül. Meglök egy kicsit, s ennek következtében a padlóra esek a párnák közé. De én sem maradok rest. Esésnél húzom magammal. Végül rám esik nevetve. Feltámaszkodik, és belenéz szemeimbe. Elveszek nagy barna szemeiben. Nem tudom meddig nézzük egymást, de elég félre érthető helyzetben vagyunk.  A lábaim között fekszik, pólóm felcsúszott, arcom rózsaszínben úszik.

- Jól áll a rózsaszín – kacsint rám.

Zavaromban elfordítom fejemet, de ő visszafordítja,és ajkaimra hajol. Szemeim kétszeresére nőnek. M-most megcsókolt?! Ő saját maga?!  Alig bírom elhinni, de érzem. Érzem húsos ajkai enyémen. Istenem. A sokkból feleszmélve viszonzom csókját, s közbe átkarolom nyakát. Nem vad, sem heves.. Érzelmes. Halkan, mégis mohon faljuk egymás ajkát. Végül átdugja nyelvét, és vad táncba hívja enyémet. Pihegve váljunk el, homlokunk összeér.

- BaekHyun. Szeretném, ha komolyabb lenne a kapcsolatunk.

                                                                       ****

- JongIn ő itt Park ChanYeol, a barátom. – mutatom be bácsikámnak.

- Üdvözlöm. – kezet fog vele, és illedelmesen meghajol.

- Szóval te lennél az a fiú, aki meg akarja rontani az én BaekHyunom – húzza fel szemöldökét, majd méregetni kezdi.

- JongIn! – bököm oldalba.

- Vagyis.. –megköszörüli torkát. - Üdv a családba! – mosolyogva megöleli.

Szegény Yoda azt se tudja, mit csináljon. Elég vicces a helyzet. Négy ember van jelen. KyungSoo, JongIn, Yeol és én. Az utóbbi időben nem csak én kerülök közelebb kapcsolatba egy angyallal, hanem az Ördög is elégé összemelegedett Istennel.

- JongIn! Hagyd békén az angyalom. – szegény Soo alig tudja elhúzni JongInt, Yeoltol.

- Ha megbántod, megöllek, kitépem, a szemedet ledugom a torkodon, és keresztülhúzom a seggeden! Nézd édes, csoki szökőkút. – húzza párját az említett édesség felé.

- Minden rendben? –kezemet arcára simítom.

- Persze. De elégé rémisztő egy alak, ha rólad van szó. – fogja meg derekamat.

- Mondott valamit, miközben rajtad csüngött? – ujjaimat selymes tincsei közé csúsztatom.

- Hát… mondott egy két dolgot.

- Szeretném tudni?

- Nem.

Végül ajkaimra hajol.

- Khm – hallunk meg egy torokköszörülést. – Figyelek! – morogja.

- Jongin, hagyd őket. Fiatalok miért ne csókolózhatnának, mi is csináljuk. – karolja át derekát, és ad egy cuppanós puszit arcára.

- De mi többet is csinálunk – mondja halkan.

Esküszöm ezen a kijelentésen Én jöttem zavarba.

- Ahh túl fiatal vagy egy baráthoz. – kezd el érvelni.

- JongIn!

- Jól van, jól van – emeli fel kezeit védekezéskép.

ChanYeol fittyet hányva rájuk húz közelbe magához,és csókol meg ismét. Nyelvét azonnal át dugja,és mélyíti.

- Hé! Vedd ki a nyelvedet a szájából! – még szerencse, hogy van ki vissza fogja bácsikámat így nem jön ide.

Mosolyogva válik el ajkaimtól, és érinti össze homlokunkat.

- Annyira szeretlek. – leheli.

- Én is szeretlek. – nyomok puszit orrára. – Remélem nem futamodtál meg.

- Ha megfutamodnék, az lenne életem legnagyobb hibája.

Mi is célba vesszük a csoki szökőkutat, de JongIn és KyungSoo nagyon... khm... elvesztek egymás szájában.

- És még ő mondja, hogy én ne dugjam át a nyelvemet a szádba. – morogja.

Én ezen csak jót nevetek.  Végül csak abba hagyják, és én oda megyek hozzá, majd átölelem.

- Köszönöm,hogy nem engedted, hogy itt maradjak. Ha engedted volna sose ismertem meg volna ChanYeol. Köszönök mindent.