Komor színek

Cím: Komor színek
Szereplők: opitional bias
Műfaj: filozófia/gondolatfuttatás, elvontabb, drámaibb történet
Hossz: 458 szó

A hajnal koszos szürkesége teríti be a vidéket. Bekebelezi a virágokat, fákat, szunnyadó autókat és a város minden szegletét. A tízemeletes panelházak sötét sziluettjei oltalmazó bátyjaikként magasodnak az apró kertes házak fölé. És egy óriás-ház egyik szemében könnycseppként csillogva egy fiatal férfi áll. Bámész tekintettel bámul a hajnalba; magába szívja a tompa szürkeséget, feltöltve üres lelkét a város egyszínű mocskának látképével.

Lassan felkúszik a nap az égre, és harsány színekbe öltözteti a gépkocsikat, fákat, épületeket, közlekedési lámpákat - az egész világot: 

Fehér. Piszkos, mint a hótakaró, melyet sokszor megtaposnak, és a barna, sáros lábnyomok között alig-alig világít ki egy-egy tiszta rész. Bemocskolódik, mi eredetileg tiszta, és a feltétlen lojalitás jeleként él a köztudatban. Olyan, mint a lelke; patyolat selyem, melyen mélyre süppedő cipőtalpak hagytak kimoshatatlan foltot. S ezeknek a nyomoknak a gazdái egykor csábos mosolyokkal, barátságos tekintettel és elismerő pillantásokkal illették őt. Fehér... csak messze tűnő, szomorú emlékeket jelent neki.

Haragoszöld. Még a remény színére is haragszik - mintha már csupán attól dühössé válna, hogy remélni mer; mintha már attól elborzadna, hogy bármi jót várjon az élettől. Belefáradt, hogy folyton bizakodjon, tervezzen. Kimerült. Abbahagyta. Haragoszöld... csupán a feladást szimbolizálta szemében.

Kék. A város fölött elterülő, ragyogó, messzire húzódó pokróc, az ég színe. Folyamatos szövet, melyre nem rágnak lyukat a bárányfelhők fogai; csak fut, fut a messzeségbe megállíthatatlanul. Nincs rajta semmi érdekfeszítő, ilyen az idők kezdete óta, makulátlan, végtelen, örökkévaló és változatlan. Kék... kizárólag az unalommal egyenlő számára. 

Vörös. Szenvedély, vágy, mely minden megrontója; maga a bűn. Tönkreteszi és lerombolja a falakat, melyek két személy között húzódnak megdöngethetetlenül, majd miután bevette a rideg kőbástyákat és megnyitotta az emberek közötti kapukat, egy pillanatnyi belátást enged a gyönyörbe, mézesmadzagként elhúzva áldozatai előtt, hogy azok újra és újra ledöntsék ezeket a hideg falakat. Aztán a vágy elszáll, az akadályok újraképződnek, és már nincs semmi, ami áthatolhatna rajtuk. Ez a folyamat addig-addig ismétli önmagát, mígnem az ember teljesen egyedül marad, és nem enged többé a vágyak csábító suttogásának. Az élet tanszékének tanítója; megtanítja, hogy jobb nem epekedni, és kifizetődőbb szenvedélyes érzelmek nélkül élni. Vörös... a magány jelképe.

Barna. A fáról lemálló, elöregedett kéreg, amit aztán mindenki figyelmen kívül hagyhat. A tűzben ropogó, száraz farönk – elég, elhamvad. Élettelen fapadló, amit összepiszkítanak, vegyszerekkel feltörölnek és kicsinosítanak, hogy néha már fénylik – de hiába, nem hozzák vissza a régi dicsőségét, mikor még lélegzett, büszkén felszegett fejként viselt lombkoronájával az égbe nyújtózott. Barna… az elenyészés gondolatát hordozta magában.

Szürke. Por, amely ellepi az egész életet, rátelepszik az érzésekre, mélyre temeti a nevetést és boldogságot. Beborítja a magányos gondolatokat, óvó anyaként átölelve az elzüllött, kárhoztatott emlékeket. A felszínen terpeszkedve eltakarja a valót, az igazit, a létezőt; szépen lassan eluralkodik és minden poros szürkévé válik. A kavargó keserűség és fájdalom mindent magába nyelő örvénye. 

Hiszen ennyi volt ő valójában… szürke.

Nos, sziasztok! :) ^.^ Valójában csak akkor akartam felrakni ezt a történetet, amint elértük a 20 000 látogatót, de mivel nagyon közel vagyunk hozzá, és elkapott az ihlet gyorsan megírtam, úgyhogy ezt vegyétek most ilyen elő-köszönet-ajándék szerűségnek :D *-* Igyekszem a kérésekkel is haladni, már több történet is félkész állapotban van, de nem tudom, mikorra lesznek befejezve >< Én tényleg próbálkozom, de most az ilyen elvontabb, filozofikusabb történetekhez van ötletem. De tényleg sietek! :D  

Az esetleges hibákért elnézést kérek. ><Remélem tetszett mindenkinek, véleményeket szívesen fogadok! :D *-* =^.^= 

Sajnáljuk....

Sziasztok.

Nos....a blogon nem voltak mostanság friss részek, történetek, de...amit a legjobban szégyenlünk azok a kért one shotok. Sajnos, el vagyunk vele maradva....
Sára, most fog érettségizni és tanul.
Rei-channak, személyes  dolgai vannak.
DongYi, az internettel küzd.
Sooknak is sok dolga van.
Drága barátnőm Flóra sincs ..jó (?) passzban, és....és vagyok én.
Klau †~... nos... nekem nagyon sok problémám van... Egyrészt személyes dolgaim, és olvashattátok is egy bejegyzésben, más részt...nagyon nagy ihlet hiánnyal küzdök. Meg van a fejemben, hogy mit szeretnék, és hogyan, de...egyszerűen nem tudom leírni.. Erőltetett "munkát"(írást) meg nem szeretnék kiadni a kezemből.  Lelkileg még nagyon megviselt vagyok és ez az írásomra is kihat.... próbálok minél előbb rendbe jönni.
Elnézést kérünk azoktól, akik még nem kapták meg a kért one shotjukat, próbáljuk minél előbb hozni.
Sajnáljuk és köszönjük <3 <3

Egy házi dolgozat által... 11.rész

   Nos... Amikor JoonMyun áthívott magához, azt hittem ketten leszünk, vagyis hárman, az anyukájával együtt. Nem számítottam... 10 emberre - Joonmyunt nem számoltam, mert rá számítottam. Meglehetősen zavarba voltam és egyben izgatott is. Szerintem ez már nagydolog, hogy bemutatta a barátait, akik fontosak neki. Yifanról eddig is tudtam és JongDae meg az enyém! Nagyon kedvesek voltak és aranyosak is. Szerelmem is sokkal felszabadultabbnak tűnt. De amikor már oda került a sor, hogy hozzám értek, legyen az csak egy vállérintés, legszívesebben elhúzódtam volna, de ez bunkóság lett volna. Még... még... undorodtom más férfiak/ fiúk érintésétől... Csak JoonMyunét, KyungSooét, JongDaeét és még talán Yifanét tudtam elviselni. Túl... újak voltak nekem ezek az érintések. Valahogy Soo is ide keveredett, de arra már nem nagyon emlékszek, hogyan is... A játékok is tetszettek... Csak hát... a vetkőzős póker... na, vissza kellett fognom magamat, hogy ne akadjak ki, vagy valami hasonló. Kicsit furán éreztem magam... Volt, amikor nevettem, de volt olyan, amikor mindentől elment a kedvem... Fárasztó vagyok... nagyon fárasztó. Még saját magamon sem tudtam kiigazodni... Szerencsére az estét szerelmem karjaiban tölthettem. Éreztem teste melegét, egyenletes, nyugodt légzését, szívverését, mindenét. Reggel boldogan keltem egy mosoly kíséretében. Lassan viszont ki kellett kelnünk az ágyból, ugyanis a többieknek indulniuk kellett. Mikor már az ajtó is becsukódott mögöttük, Joon azonnal letámadott, vagyis felhúzott a szobájába, aztán támadott le. Be se léptünk a szobába, de már az ajkaimat birtokolta. Csókunk egyre vadabb lett, és már a derekamat simogatta. Néha csókolózás közben kiesnek dolgok, mint például, hogy mikor döntött le az ágyra. Egy percre elvált tőlem, de ajkaink között csak egy centi lehetett.
  - Szeretlek Yixing-  suttogta, majd újra birtokba vette az ajkaimat.
  Időt sem hagyott nekem, hogy azt mondjam, én is. Éreztem, hogy... ő már többet szeretne, az érintéseiből és a csókjából tudtam  De... én... megijedtem. Mintha tűzbe nyúltam volna, úgy  váltam el tőle gyorsan. Ő értetlenül nézet rám.
  - É-Én... -  csak ennyi jött ki a számon. Beharaptam alsó ajkamat - É-Én, n-nem... -  mikor ezeket mondtam egyre inkább csak dadogtam és inkább lelöktem magamról, vagyis inkább finoman letoltam magamról és az ágyból rögtön felkeltem, majd távolodni kezdtem tőle, végül kiszaladtam a szobából, egyenesen le az ajtóhoz. Felvettem a cipőmet, majd a kabátomat és kivágtattam az ajtón egyenesen haza.
  Basszus! Ez... ez így rohadtul nem jó... Most mit gondolhat? Ahhhh! Az nap már nem is beszéltem vele... Hívott, de nem vettem fel... Megijedtem. Berezeltem... Féltem... A telefonomat inkább lenémítottam és tanultam a holnapi dogákra... A legszarabb hétfőm... Minden órán dolgozat lesz... Ha csak a nemrég történtekre gondolok, akkor a szívem hevesen kezd el verni... Megráztam a fejemet és inkább tanultam tovább. Olyan... hajnali egy körül feküdtem le aludni, vagyis... aludtam el az íróasztalomnál.
  Reggel karikás szemekkel ébredtem és egy kicsit beesett arccal. Még nem is reggeliztem, meg semmi... Egy nap éhezés. Komótosan felöltöztem, majd az iskolába indultam... egyedül. Nem is bántam, hogy őszinte legyek... Egy kis... különlét... Egyedüllétre van szűkségem... Nekem ez nem megy, ilyen hamar... Az egész hetem... valahogy így telt. JoonMyun próbált velem beszélni, de én mindig elfutottam. Amikor hozzám ért, ijedten, pánikolva löktem el a kezét és mentem tőle távolabb, majd elsiettem onnan... Mire észbe kaptam már péntek volt. Yifan a nap végén megkeresett és beszélgettünk, vagyis inkább kérdezősködött. Így hát elmondtam neki az egész sztorit, de kértem tőle, hogy nem mondja el Joonnak... Döbbenten hallgatta végig a mondandómat, de amilyen gyorsan mondtam el, olyan gyorsan is iszkoltam el, minél messzebb tőle. Zhang Yixing egy gyáva alak vagy... Nem tudom, a barátja szemébe mondani, hogy erre még nem állok készen és, hogy még nem akarom... A hajamba túrtam és az agyam csak folyamatosan kattogott.
  Péntek lévén, mikor hazaértem csak leraktam a táskámat és eldöntöttem, hogy nem fogok tanulni. Ettem pár falatot, majd felmentem a szobámba és az ágyba dőltem. Nem tudtam normálisan aludni ebben az öt napban, mindig későn feküdtem le és KyungSoo, na meg JongDae is többször mondta, hogy szarul nézek ki. Igazán kedvesek... Szemeim azonnal lecsukódtak és mély álomba szenderültem, de az agyam akkor is folyamatosan járt. JoonMyun most biztosan utált... A kapcsolatunk zátonyra futott volna? Vagy ez csak egy fal, amit közösen át tudunk törni?
  Mikor felébredtem, szerintem már reggel volt, ugyanis a madarak csicseregtek. A telefonomon megnéztem az időt, ami reggel tíz órát mutatott és szombatot. Sóhajtottam egyet, majd elmentem fürdeni és itthoni viseletet vettem fel. Aztán lementem reggelizni és amikor ettem visszamentem a szobámba lustulni. A gondolataimba merültem, mint általában... Éppen az ajkaimat rágcsáltam mikor - számomra hihetetlen - valami kipattant a kicsiny fejemből. Gyorsan átöltöztem valami... szexibe, majd amilyen gyorsan csak tudtam a városba siettem.
  Még is mit hittem? Hogy majd sokáig fog rám várni, szexuális téren? Hogy majd... hónapokig? Szerettem volna JoonMyunnak mindent megadni, kielégíteni minden téren, de én... megijedtem. Érthető, nem? Érthető, hogy megijedtem... Eddig csak erőszakkal voltak bennem, semmi jó nem volt benne... Yixing, szedd össze magadat! Oké, oké. Meg kell nyugodnom... Ha jól körbe nézek, akkor a plázánál voltam... Remek... Pont erre volt szükségem. Elhatároztam valamit... Ahhoz, hogy felejtsek, egy kicsit változnom kell és én pont ezt fogom tenni... Rögtön megkerestem a hatalmas épületben a kedvenc fodrász szalonomat és beültem az egyik székbe. A fodrásznak mindent elmagyaráztam. Festés, vágás... Csak JoonMyunnak tetsszen majd... Miután kész lettem egy kicsit shoppingholtam. Feszülős, testre simulós dolgokat vettem, na meg egy-két alsót is... Khm... 8 alsót, mindegy. Miután ezzel is megvoltam haza mentem, de út közben Joon anyukájával is beszéltem és kiderítettem, vagyis... finoman rá kérdeztem, hogy otthon lesz-e ma este. Nem. Mikor már mindent megbeszéltem vele, gyorsabban szedtem a lábaimat haza. Otthon rögtön a szobámba futottam és levetkőztem, majd elmentem fürödni. Hajat mostam, meg ilyenek. Derekamra csavartam egy fehér törölközött, majd az ágyamhoz lépdeltem... Legalább egy kis izom van a hasamba... Szárazra töröltem magamat, majd az egyik új bokszeremet vettem fel. Aztán pedig egy fehér, hosszú ujjú inget, - amit nem gomboltam be teljesen - majd egy fekete, szaggatott, durván testre simulós farmert. A durva alatt azt értem, rendesen feszült rajtam és rohadt jól állt. ÉN KOMOLYAN EZT MONDTAM?! JoonMyun mit csinálsz te velem?! Még a végén önbizalmat adsz, édesem. Az inget elegánsan, lazán betűrtem, majd visszasétáltam a fürdőbe és a szememet is kihúztam  - persze fekete szemceruzával - és a hajamat is megigazítottam. Fújtam magamra egy kis parfümöt és már indulásra is készen álltam. Lementem, felvettem a cipőmet és Szerelmemhez kezdtem el lépdelni. Remélem nem haragszik... Remélem, még szeret... Remélem... nem hagy el... Jó párszor végigfutott az agyamon a kis tervem.
  A ház teljes egészében sötét volt, vagyis a nappaliban világított az egyik saroklámpa, na meg persze a tévé is ment. Mikor az ajtóhoz értem kifújtam az eddig bent tartott levegőmet, majd lassan kinyitottam az ajtót... Próbáltam meg, hangtalanul is tenni. Levettem a cipőmet és felakasztottam a kabátomat. A nappaliba  belestem és konstatáltam, hogy Joon a kanapén ült, a fejét teljesen hátra döntötte és le voltak hunyva a szemei. Nem aludt... és ezt honnan tudtam? Hát onnan, hogy ráncolta a homlokát. Lábujjhegyen lépdeltem elé, majd egy ideig néztem. Beharaptam alsó ajkamat és gyorsan cselekedtem. Rögtön az ölébe másztam. Lábaim a két combja külső részén voltak, én teljesen hozzá simultam és már birtokba vettem az ajkát. Szerintem először el akart magától lökni, de kezeit a fenekemre helyeztem, amibe belemarkolt és jobban vont magához. Ágyékunkat folyton összedörgöltem, aminek hatására, a már nyelves csókunkba nyögött.
  - Akarom - suttogtam a szájába ezt az egy szót és ezzel mindent elmondtam neki.

Egy házi dolgozat által... 10.rész

 Suho POV

  Ahogy végig hallgattam Krist, teljesen sokkolt a történet. Nem hittem volna, hogy a legjobb barátom megváltozik, ennyire, de jó értelemben. Mindenre számítottam csak erre nem. Kris és Jongdae, és együtt, hát meg kell szoknom a tudatot, de nem lesz nehéz. Eddig Krisről mindig azt gondoltam, hogy hetero. Állandóan lányokkal volt együtt, sosem hittem volna, hogy Kris meleg lenne. Ahogy mesélte az eseményeket, teljesen lesokkolt Jongdae családi háttere. Sosem gondoltam volna, hogy az a fiú, aki állandóan mosolyog, ilyen dolgokat él át, nap mint nap. Annyira sajnáltam szegényt. Vajon Lay tudja, hogy a legjobb barátja mit él át naponta? Miért ilyen az apja? Hátra pillantottam Xingékre és láttam, mosolyogva beszélgettek. Ennyire jól tudta leplezni a lelki sebeket. Mennyire erős. Pont mint Yixing. Mind a ketten erősek. Visszapillantottam Krisre, aki a reakciómat várta. Elmosolyodtam, mert mérhetetlenül boldog voltam. A legjobb barátom boldog és ez nekem mindennél fontosabb volt. Belegondoltam abba, mostantól nem állíthatok be csak úgy, mert lehet nem lesz egyedül. Halkan felkuncogtam a gondolattól és kezemet a vállára tettem. Mondjuk azt nem értettem, hogy szeretheti Jongdaet, ha nem meleg. Teljes mértékben tagadta, hogy ő nem meleg, nem akartam elhinni neki, de ahogy mondta, elhittem neki. Ennyire komolynak még sosem láttam Krist. Soha. Végre ezt az arcát is megismerhettem. Mérhetetlenül boldog voltam, hogy végre volt valakije.

  Nem kérdeztem többet tőle, és próbáltam az órára figyelni. A nap további részében figyeltem Yifant, aki hát elég felbátorodottan ölelgette szerelmét. Akárhányszor elment mellette vagy esetleg mellette sétált, akkor hozzáért, megölelte, ha senki nem volt a közelükbe akkor megcsókolta, vagy épp a fenekét taperolta. Mosolyogva néztem őket, néha Layra siklott a tekintettem, mire sunyi mosollyal az arcán letaperolta fenekemet. Elnevettem magamat, majd én is letaperoltam fenekét, de kicsit erősebben, mire olyan vörös lett, mint a paradicsom, amin jót mulattam. Annyira édes volt ilyenkor.
  A következő néhány nap is így telt. Yifan és JongDae, állandóan együtt voltak, reggel mikor a kereszteződésnél találkoztunk egyből kézen fogva sétáltak tovább. Nagyon aranyosak együtt. A suliban is, amikor lehetett próbáltak a másik közelébe férkőzni, de nem enyeleghettek csak úgy az osztályban, azt mi sem csináltuk Yixinggel. Azért az osztályban nem kell kimutatni, kit is szeretünk, főleg, ha az illető azonos nemű. Mondjuk engem nem zavarna, ha mások csinálnák ezt, de mi? Mi nem csinálhatunk szinte semmit sem nyilvánosan, főleg nem a suliban. Órák után mindig hazakísértem szerelmemet és képtelen voltam, úgy elválni tőle, hogy meg ne csókoltam volna hosszabb ideig.
   Így ment egy hétig, mikor már a haverjaimmal a hétvégét terveztük. Végre átjönnek hozzánk, annyira régen láttam már őket és hiányzik a sok hülyeség és ökörködés. Már anyával mindent lebeszéltem, meg Yifannal is, mondtam hozza magával JongDaet is nyugodtan és még Yixing is itt lesz. Végre megismerhetik és elmondhatom nekik a titkomat, amit csak Yifan ismert eddig. Kissé félek, vajon hogyan fognak reagálni rá, nem egy egyszerű dolgot kell elmondanom, hanem a beállítottságomat, amivel lehet elveszíthetem őket. Ettől félek a legjobban, hogy soha többé nem leszünk ugyanazok, akik régen. Félek, hogy eltűnnek a barátaim, az igazi barátaim.
   Már csütörtök volt, elmondtam Yixingnek, hogy aludjon nálunk a hétvégén, aminek nagyon örült, de volt egy érzésem, valamit nagyon elfelejtettem. Anyával elmentünk vásárolni, hogy a hétvégén minden meglegyen, ami csak kelhetett, nagyon sok kaját és innivalót vettünk Otthon miután hazakísértem Yixinget, kipakoltam mindent az asztalra és már csak vártam, hogy mindenki megjöjjön. Már fél hét volt, mikor csöngettek. Mint egy idióta rohantam az ajtóhoz és egyből megláttam a barátaimat.
   - Szia haver! - mondták mosolyogva, mind a heten.
   - Sziasztok! - vetettem magam Jongin karjába. - Annyira hiányoztatok már! - ölelem szorosan, majd a többieket is.
   - Te is nekünk! - beléptek a házba és egyből üdvözölték anyát, meg bókoltak neki, hogy semmit sem öregedett és milyen gyönyörű. Anya az összes barátomat nagyon szereti és örült, hogy ilyen barátaim vannak és voltak. Ismételten szólt a csengő és az ajtóban, Yifant és JongDaet találtam. Megöleltem őket, majd beinvitáltam a házba őket, a többiekhez. Kris üdvözölte a többieket, majd bemutatta nekik JongDaet, mint a barátját. Na itt mindannyiuknak kikerekedett a szeme és Krist nézték.
  - Mit mondtál? - kérdezték tőle.
  - JongDae, a barátom - fogtam meg barátja kezét a szerelmes Yifan.
  - Mindenre számítottam, de erre nem - mondta Tao.
  - Már azt hittük JoonMyunnak lesz barátja - szólaltam meg Jongin, és az igazi nevemen szólított. Nem néztem egyikükre sem és vártam, hogy Yixing befusson, végül, csak megszólalt az a fránya csengő. Odarohantam és szerelmemet pillantottam meg.
  - Szia - csókoltam meg, majd behúztam a házba, miközben a kezét fogtam. - Srácok! Szeretnék nektek bemutatni nektek valakit. Ő itt Yixing, az én barátom - vigyorogtam a többiekre. - Ők meg itt az én legjobb barátaim. Balról kezdve, Jongin, Chanyeol, Baekhyun, Yifant és JongDaet ismered már, akkor Xiumin, Sehun, Luhan és végül Tao - mondtam végig az összes barátom nevét és Yixingre pillantottam, aki teljesen lepődötten nézte a fiúkat. - Valami baj van? - kérdeztem tőle.
  - N-nem mondtad, hogy itt lesznek a barátaid - válaszolta egyszerűen és ekkor esett le mit is felejtettem el.
  - A fenébe! - vágtam magamat homlokon. - Tudtam, hogy elfelejtettem valamit! Bocsáss meg Yixing! Teljesen kiment a fejemből, hogy mondjam ők is itt lesznek a hétvégén - néztem szerelmemre bocsánatkérően.
  - Semmi baj - mosolygott rám, majd adott egy puszit arcomra. - Sziasztok Yixing vagyok! - nézett a fiúkra, akik még mindig döbbenten figyeltek minket. - Amúgy... - nézett rám Yixing - áthívtam valakit, ha nem baj...
  - Kit hívtál?
  - KyungSoot.
  - Persze, nem baj. Nyugodtan jö... - és megint jött valaki. - Ez ő lesz - mentem az ajtóhoz és ahogy tippeltem, KyungSoo állt ott az ajtóban. Beinvitáltam a házba, majd bemutattam a többieknek. Mikor a fiúk is felépültek a sokkból, egyből letámadtak minden kérdéssel, és Yixinget, sem kímélték. Próbáltam mindenre válaszolni, de nem mindig sikerült. Ahogy elfogytak a kérdések, elkezdtünk enni és hülyülni kissé, amikor ezt is meguntuk, akkor felmentünk a szobámba, ami nem volt valami kicsi, így mindannyian kényelmesen elfértünk a földön. Éppen mindenki elhelyezkedett, mikor anya bejött hozzánk.
  - Szeretnék, készíteni rólatok egy képet. Nem nagyon szoktam fényképezni, de most mind itt vagytok - mosolygott anya. Mind odafordultunk hozzá, valaki felállt, vagy rogyasztott és elkészült az a bizonyos kép.
   Mindannyian felpattantunk és lerohantuk anyát. A kép nagyon jó lett, mondjuk Xiumin nem mosolygott, mintha unatkozna, de majd úgyis jobb kedve lesz, ha Chanyeol elmondja milyen játékot tervezett az estére. Csak a szokásos hülyeségét mondja el, amiben mi mindig benne vagyunk. Ha nem mennénk bele, akkor nem lennénk a legjobb barátok. Ezt a játékot sosem szerettem, de mikor a fiúkkal játsszuk, mindig élvezem. A legjobb játék a legjobb barátokkal. Elkezdtünk beszélgetni, nassoltunk és hülyéskedtünk, annyira jó, hogy végre újra együtt van a csapat. Yixing mellettem ült, de végül csak elém került és hátulról átölelve figyeltem az eseményeket. Simogattam a kezét, majd összefontam ujjainkat. Hihetetlenül boldog voltam, főleg azért, mert a barátaim elfogadtak minket. Egyikük sem mondta, nem tetszik nekik ez, a lehető legjobban fogadták a helyzetet. A lehető legboldogabb embere voltam. Volt egy szerető édesanyám, rengeteg barátom, akiket nagyon szeretek és egy szerelmem, aki viszont szeret és velem van. Többre szükségem sincs. Mindenem megvan aminek lennie kell. Csodálatos életem volt és az is lesz, mindig, ha velem marad mindenki. Vigyorogtam, mint egy idióta és a többiek csak mosolyogtak rajtam. Mindenki mesélni kezdett magáról, hogy JongDae, KyungSoo és Yixing, tudják ki kicsoda, meg megismerjék a többieket. Fejemet szerelmem vállára helyeztem és úgy hallgattam a többieket. Végül csak eldöntöttük, hogy játszani fogunk és ekkor szólalt meg Chanyeol.
  - Vetkőzős pókert játsszunk!!! - mondta lelkesen, mire mindannyian nevetni kezdtünk. Ez a mi Chanyeolunk. Xiumin egyből fejen vágta Chanyeolt, mi meg csak még jobban nevettünk. Már Yixinget is elengedtem és a földön fetrengtem a nevetéstől. Ez hiányzott. Ez a sok hülyeség és nevetés.
  - Ugye csak hülyéskedtél a vetkőzős pókerrel? - nézett rá Xiumin.
  - Nem - nevetett Yeol. - Miért? Nem szeretnél játszani? - mosolygott a kicsire.
  - Tudod, hogy utálom ezt a játékot - vágta be a durcát.
  - Nem is utálod! - szólalt meg Jongin. - Mindig szívesen játszol velünk ilyet. Kezdjük is el, ha mindenki benne van.
  - Én benne vagyok! - jelentkezett JongDae. Ekkor Yifan döbbent arccal nézett szerelmére, aki csak vigyorgott rá. - Ne mond azt, hogy nem akarod látni, hogy nézek ki alsóban - nevetett Chen, mire mindenki nevetni kezdett még jobban, mert Yifan kissé elpirult, ami nagyon ritka esett meg.
  - Jobb lenne, ha nem nevetnél ki Suho! - mondta fenyegetően Kris.
  - Miért? - néztem barátomra.
  - Mert bajok lesznek - és ekkor kezdtem el félni, amjd becsuktam a számat.
  - Akkor játsszunk? - tereltem el a figyelmemet. - Én benne vagyok.
  - Én is - felelte Baek, KyungSoo, Yeol, Jongin, Tao, Luhan, Sehun és JongDae.
  - Ti nem aktok játszani? - néztem Xiumira.
  - De, mert úgyis bevesztek - jelentette ki.
  - Yifan? - pillantottam barátomra.
  - Én is - sóhajtott.
  - Yixing? - lestem szerelmemre. Nem mondott semmit, csak bólintott egyet. - Akkor játszunk.
  Leültünk egy körbe egymás mellé, majd el is kezdtük a játékot. Az első, akinek vetkőznie kellett az Jongin volt, így ő megszabadult a cipőjétől. Szép sorjában haladtunk és egyedül rólam került le még semmi. Csak vigyorogni tudtam. Ez azért volt játék, mert mindig én nyertem és jókat nevetem a többieken. Jonginon, Taon, Yeolon, Baekin és Sehunon csak egy alsó gatya volt. Yifanon, JongDaen, Yixingen és Xiumin nadrág is volt. KyungSoon és Luhanon még póló is volt. Én csak mosolygok rajtuk, ők meg engem szidnak.
  - Biztos csalsz... - motyogta Yixing.
  - Nem csalok. Kérdezd meg őket. Ez mindig így szokott menni, de ha vársz még két kört, akkor már nem mondod ezt - mosolyogtam és megpusziltam arcát. Ahogy mondtam úgy is lett, a következő két körben én vesztettem, így megszabadultam a a cipőmtől és a pulcsimtól, majd a pólómtól. Addig ment ez, míg az nem következett, hogy még az alsómtól is meg kellett szabadulnom. Egy pulcsival eltakartam magamat és nem mertem Yixingre nézni. Túlságosan zavarban voltam. Most látott először, így se én is őt. A szemem sarkából, felmértem teljes testét és tudatlanul megnyaltam az ajkamat. Miért csináltam ezt? Talán én... A gondolataimból a következő kör zökkentett ki, amiben én már nem játszottam, mivel rajtam nem volt semmi, a következő áldozat Jongin volt, amin jót nevettünk. Ez így ment, addig, míg mindenkiről lekerült a ruha, kívéve Yixinget. Ő nyerte meg, így eldönthette kin ne legyen ruha az este további részében. Végignézett mindenkin, majd megállt a szeme rajtam.
  - Suhon nem lesz ruha az este, max egy törölköző - kacsintott rám.
  - Köszönöm, hogy megkegyelmeztél nekem, a fiúk nem lettek volna ilyen kedvesek - vigyorogtam, majd fogtam egy törölközőt és a derekamra kötöttem.
  - És neked kell felhoznod mindent, amire szükségünk lesz - mondta Yifan nevetve.
  - Köszi - mondtam ironikusan.
  Egész este szívattak, minden hülyeségért leküldtek, és meg kellett csinálnom. Anya már nem mondott semmit, mikor meglátott, mert pontosan tudta mit csinálunk ilyenkor. Volt, hogy ő is beszállt, de ő kikötötte nem vetkőzik. Nem is kellett, mert mindannyiunkat elvert benne. Sosem gondoltam volna, hogy anya tud pókerezni, de mindenkinek van egy titka.
  Körülbelül hajnali fél háromig maradtunk fent, míg végül mindenki elterült a földön. Yifan elfoglalta az egyik legnagyobb matracot és maga mellé húzta JongDaet. Mikor mindenki lefeküdt felvettem egy alsót és Yixinggel az oldalamon feküdtem le az ágyba.
  - Jól érezted magad? - kérdeztem meg tőle suttogva.
  - Igen - mosolyodott el és szorosan hozzám bújt. - Örülök, hogy megismerhettem őket.
  - Ennek örülök. Nagyon fontosak nekem, elfogadtak téged, és ez sokat jelent. Ők a legjobb barátaim, fontos a véleményük. De nekem úgy tűnt te is már hozzánk tartozol, ehhez a csoporthoz - vigyorogtam rá.
  - Nagyon kedvesek és figyelmesek. Kedvelem őket.
  - Örülök. Ők is kedvelnek téged. Aludjunk - nyomtam csókot ajkára.
  - Rendben - mondta mosolyogva, mikor vége szakadt a csóknak. - Szeretlek.
  - Én is szeretlek - csókoltam meg újra. Magamhoz húztam jó szorosan és a karjaim közt aludt el. Képtelen voltam egyből elaludni, túlságosan boldog voltam. Hihetetlen volt ez az egész. Minden a helyén volt és ez boldoggá tett.
  Itt volt anya, aki a világ legjobb édesanyja. Elfogad olyannak, amilyen vagyok, támogat mindenben, megengedi, hogy ezek a "barmok" itt aludjanak, hogy barátom legyen, bemutathatom neki és nem undorodik tőlem. Mindenben segített és velem volt, amikor kellett. Ő a legcsodálatosabb anyuka a Földön. Itt vannak a barátaim, akikkel annyi mindent éltem már át, hogy képtelen lennék elengedni őket. A legjobb barátaim, akik velem voltak és lesznek mindig. Ennél idiótább társaságot nem kívánhat magának az ember. Annyi sok emlék köt hozzájuk, hogy egyiket sem tudtam elfelejteni. Annyi hülyeséget csináltunk már, annyi ökörséget, és mind megannyi boldog, vicces napok, hetek, hónapok és évek. Képtelen vagyok eldobni ezt az egészet. Hiányoznak az ilyen napok, de mivel eléggé messze lakunk egymástól, nehéz megoldani az ilyen napokat. Jó lenne, megint egy suliba járni, együtt hülyülni, szórakozni és nevetni. Erre volt szükségem. És itt volt nekem Yixing. Akit mindennél jobban szerettem. Sosem éreztem még ilyet. Soha. Először éreztem azt, tényleg szerelmes voltam valakibe. Ezt az érzést nem tudom szavakba foglalni. Megfogalmazhatatlan ez az érzés. Egyszerűen, imádtam Yixinggel lenni. Minden percet vele akartam tölteni, mert ha mellette voltam, akkor éreztem magamat egésznek. Ő volt az én másik felem. Amióta csak megismertem fokozatosan szerettem belé, és a mai napig, mindig bele tudok szeretni. Bármit tett azzal rabul ejtett. Egyszerűen képtelen voltam feldolgozni, hogy ő tényleg az enyém és senki másé. Ezek a gondolatok mentek össze-vissza a fejemben és végül így aludtam el, Yixinget ölelve.
   Másnap mikor kinyitottam a szememet Yixinget pillantottam meg először, majd a matracokon fekvő barátaimat. Yifan és JongDae egymást ölelve aludtak. Elmosolyodtam rajtuk és éreztem, ahogy az én kis szerelmem megmozdult mellettem. Nyomtam egy csókot arcára, mire mosolyogva felébredt. Mosolyogva néztünk egymásra, majd szépen sorjában ébredtek fel a többiek is. Mindenkinek jó komás feje volt, mi meg csak nevettünk egymáson. Nehézkesen mindannyian lementünk reggelizni, majd letelepedtünk a konyhába és ott töltöttük a nap további részét. Filmet néztünk, beszélgettünk, nevettünk és ökörködtünk, ahogy régen is tettük. Felidéztük a régi emlékeket, ahogy bajba kerültünk és általában anya szidott le minket, hogy mit is képzeltünk magunkról. Azok voltak aztán a boldog napok. Hanyat dőltem a padlón, fejemet Yixing ölébe fektettem és csak figyeltem, ahogy a többiekkel beszélgetett. Túl szép volt minden, hogy igaz legyen. Biztos csak álmodtam az egészet és épp most fogok felébredni, de nem. Ez tényleg a valóság volt. Minden, ami körülöttem volt. Mindenki. Csak az enyém. A nap annyira gyorsan eltelt, hogy mire észbe kaptam már a szobámban voltunk és hülyéskedtünk. Ismételten játszottunk, de nem vetkőzős pókert, abból elég egy találkozásra. Inkább csak hülyéskedtünk. Sokkal korábban borultunk az ágyba, mint előző este, majd korán reggel ébredtünk.
  Reggel együtt reggeliztünk, majd a srácok pakolni kezdtek, mert messze laknak és hosszú volt az út. Nagyon fognak hiányozni. Mikor mindent összepakoltak és már az ajtóban sorakoztak, hogy elinduljanak, mindannyiukhoz odamentem és megöleltem őket. Sokáig öleltem mindannyiukat, mert nagyon sok idő lesz, mire ismételten tudunk találkozni. Utolsóként, Jongint öleltem magamhoz, majd elengedtem és mosolyogva néztem rájuk.
  - Örültem, hogy itt voltatok.
  - Mi is. Jó volt végre látni. Meg... - itt Yixingre pillantottak, - hogy boldog vagy.
  - Köszi - vigyorogtam és Yixingre néztem.
  - Majd legközelebb is, hozzunk össze egy ilyen hétvégét. Lehetne a téli szünetben és akkor több időnk is lenne - vetette fel Baek.
  - Jó ötlet. Anya is biztos megengedi, én benne vagyok. Majd megbeszéljük a részleteket.
  - Ez csak természetes - nevettek. - Örülünk, hogy megismerhettünk Yixing - mosolyogtak szerelmemre, aki elpirult.
  - Én is örülök, hogy megismerhettelek titeket.
  - Akkor nemsokára ismételten találkozunk! Sziasztok! - köszöntek el.
  - Sziasztok! - köszöntem el tőlük, kikísértem őket, majd becsuktam az ajtót. Mindenki elment. Anya ma dolgozott, így csak Yixinggel maradtunk. Fogalmam sincs mi fordulhatott meg a fejemben, de megragadtam a kezét, felhúztam a szobámba és egyből az ágyhoz vittem. Megállítottam, szembe fordítottam magammal, majd arcát megfogtam és megcsókoltam. Érzékien mozgattam ajkamat, édes, puha ajkán, majd egy idő után szenvedélyesebben csókoltam. Nem tudtam pontosan mi vezérelt erre, hogy most ezt tettem.  Képtelen voltam arra, hogy ne érjek hozzá így. Kellett, hogy érezhessem. Szükségem volt rá, hogy érezhessem mindenhol. Akartam.
  Kezemet levezettem derekára és cirógatni kezdtem oldalát, ő pedig átkarolta nyakamat. Közel vontam magamhoz és arra kényszerítettem, hogy lépjen hátra, így könnyebben döntöttem le az ágyamon és tornyosultam fölé. Karját nem vette le nyakamról, csak beletúrt a hajamba és még jobban húzott magához. Oldalát simogattam, miközben szenvedélyes csókokat váltottunk. Elváltam ajkától és szemébe néztem.
  - Szeretlek Yixing - suttogtam ajkára, majd eltüntettem azt az iszonyatosan pici távolságot kettőnk közt.