Help me... please 12.rész ( évadzáró)

~ LuHan pow ~

- HyeRi – csaptam a homlokomra.

- Kicsoda? – kérdezett vissza SeHun.

- SeHun, ő HyeRi, egy régi barátom. HyeRi ő itt SeHun a férjem – mutatom be a két félt egymásnak.

- NEKED FÉRJED VAN ÉS GYEREKEID?! FARKAS VAGY?! LUHAN! – akad ki teljesen, majd beszélni kezdett, de nem nagyon értettem.

- Maradj már csendben egy kicsit! - rugdaltam ki az ajtón – Most alszanak, maradj csendben!

- Jól van, na, csak izgatott vagyok! - fújta fel az arcát.

- A konyhába legyél izgatott – toltam le a lépcsőn.

Mikor beértünk, a konyhába rögtön az egyik bárszékre ült és én vele szembe helyezkedtem el.

- Szóval… - kezdett bele.

- Szóval… Házas vagyok, ezen kívül meleg. Terhes voltam, most szültem a kicsiket. Ikreket. SeHun a férjem, nem olyan rég volt az esküvő és nem olyan rég vagyok vámpír. SeHun mentett meg és most itt vagyunk – mondtam el egy szuszra.

Barátnőm nagy szemekkel hallgatott végig és most is úgy nézett.

- Hu… - nyögte ki az első szavakat – NEM HÍVTÁL MEG AZ EKSÜVŐRE TE SZEMÉT LÁDA! ÉN AKAROK A KERESZTANYA LENNI!  - kezdte el ütni a vállamat.

- Hé hé hé hé! Várj már egy kicsit! Figyelj... aludj ma a vendégszobában. Nagyon fáradt vagyok és kimerült. SeHunnal akarok most lenni - fogtam meg kezeit.

Megadóan sóhajtott egyet, majd felkísértem a szobájába és én is mentem a sajátomban. Rögtön az ágyba dőltem és lehunytam szemeimet. Percek teltek el mikor egy meleg tenyér simult a derekamra, majd egy csók landolt arcomon.

- Annyira szeretlek – suttogta a szavak fülembe – Annyira hálás vagyok neked, hogy két gyönyörű gyermekkel áldottál meg. Annyira hálás vagyok, hogy... vagy nekem, hogy az enyém vagy, hogy mellettem vagy, hogy csak is az enyém vagy  – hintett csókokat nyakamra és arcomra. - Köszönöm, hogy létezel. Mindent köszönök.

- Nem kell, köszönöd semmit – szólaltam meg halkan. – Nekem kéne köszönöm, hogy vagy, hogy létezel és az enyém vagy. Hogy engem választottál. A kezdetektől fogva védtél és velem voltál, velem vagy.

- Pihenj, édesem. Ma sok energiát kellett felhasználnod. Majd én figyelek a babákra – búgta a szavakat fülembe.

- Köszönöm – csukódtak le szemeim és nem is kellett sok, hogy el is aludjak.

A szoba nyögéseinktől zengett, s csak a mi hangunkat lehetett hallani. Izzadságtól csillogó testünk összetapadt és csúszkált. Hajam arcomhoz, homlokomhoz tapadt, az ott keletkező sós cseppektől. Szemeim félig nyitva voltak, fejem folyamatosan hátra bicsaklót, ajkaim elnyíltak egymástól és édes hangok, sikolyok szöktek ki rajta. Az Ő szájából is mély nyögések sokasága jött ki. Egyik lábam vállán volt, hogy jobban hozzám tudjon férni, míg másik kezével testemet járta be és simogatott ahol csak tudott, majd megtámaszkodott fejem mellett.  Hasunk összeért, s közötte volt merev férfiasságom is. Lassan karoltam át egyik kezemmel nyakát másikkal pedig hátát, s tapogattam lapockáját. Néha-néha körmömet húsába vájva és felsikoltva.  Éreztem a gyönyört, éreztem, hogy nemsokára végigsöpör rajtam az orgazmus, amitől ívbe feszül hátam és a nevét nyögöm…

- Kicsim... - szólított meg valaki és a hátamat simogatta.

- Mm – nyöszörögtem, és a fejemre húztam a párnát.

- LuHan – vette le fejemről a puhaságot.

- Még egy kicsit – motyogtam.

- Enned is kell, szépségem.

- Mi? – nyíltak ki lassan a szemeim.

Minden abban a pillanatban, tört össze teljesen. Nem azt láttam magam előtt, amit eddig. Nem láttam azt a szobát, ami a Miénk, nem láttam a kiságyakat, nem SeHunt láttam magam előtt, de nem is valamelyik barátomat. Senkit nem láttam. Egy sötét szoba, szakadt matrac és egy nagyon kicsi ablak.  Mintha csak... mindent álmodtam volna... Mintha... nem is létezne SeHun, Suhoék... A gyerekeim... Minden elveszett volna és csak egy álom lett volna az egész? Végig nézve testemen, csak egy alsó fedte, semmi más. Ajkaim remegni kezdtek, torkomban gombóc keletkezett és… feltört belőlem a keserves zokogás. Újra lecsuktam szemeimet, hogy hátha… hátha ez az álom... és…

- LuHan figyelsz rám? – lengette meg kezét előttem ChanYeol.

- M-Mi? – hol vagyok? Hogy kerültem a konyhába?

- Azt kérdeztem el megyünk- e a babákkal sétálni? Neked sem ártana egy kis friss levegő és nekik sem – ismételte meg.

- D-De, elmehetünk  – túrtam hajamba.

- Király – mosolygott.

Zavartan visszamosolyogtam, majd felálltam és felmentem a szobába felöltöztetni a piciket.

A kisbabáim fent voltak és kémlelték a szobát. Mosolyogva mentem oda hozzájuk és gügyörészve kezdtem el őket öltöztetni, de közben tisztába is raktam őket. Nagyon furcsán érzem magam… az előbbi látomás is... nagyon zavart… Megráztam a fejemet és csak a picikre koncentráltam. ChanYeol mosolyogva jött be az ajtón és vette kezébe Haneult, én meg TaekWoont. Megpusziltam az arcát, majd lesétáltunk a nappaliba és a hordozóba raktuk őket. Chan mondta, hogy az autóba rakta a babakocsikat, így el is indultunk a parkba. Yoda vezetett én meg az anyósülésen lehunytam a szemeimet. Sóhajtottam egyet és beharaptam alsó ajkaimat. Kicsit feszengtem, nem tagadtam és ilyen voltam az egész úton. ChanYeol próbált velem kommunikálni, de én nem nagyon válaszoltam. A gyerekeket beraktuk a babakocsiba és sétálni kezdtünk. A manófülű, hogy oldja a hangulatot beszélni kezdet. Mindenről beszélt, de én nem nagyon oldódtam fel. Továbbra is éreztem a gombócot hasamban, torkomban egyaránt. Reggel nem is láttam HyeRit...  lehet csak pont nem találtam akkor... majd ha hazamentem beszélek vele.

- Megint nem figyelsz rám – morgott.

- Bocsánat.

- Min gondolkozol ennyire?

- Nem lényeges. Hogy-hogy nem Baekhyunnal jöttél el.

- Hát mert te vagy az édesanyjuk és Baek most nem ért rá - biggyeszti le ajkait

- Majd legközelebb – mondtam halkan.

- Ha elengeded, majd velünk a babákat, akkor...

- Elhozhatjátok őket majd, ha szeretnétek.

- Köszönjük – mosolygott rám.

Nem néztem rá, de nem is mosolyogtam. Az ő mosolya is lelankadt, majd mentünk tovább.

- Nem vagy ma valami beszédes, de még boldog sem.

- Nem aludtam valami jól – rántottam meg a vállamat.

- SeHun mondta, hogy álmodban sírtál.

- Sírtam?

- Ühüm. Próbált felébreszteni, de nem ébredtél fel.

- Oh – csak ennyit tudtam mondani… Akkor minden álom volt?

Bementünk egy-két boltba, persze valaki mindig kint maradt a gyerekekkel és vásárolgattunk egy kicsit, majd hazamentünk. Otthon SeHun mosolyogva fogadott, majd csókolt meg és a babáknak is puszit adott az arcára.

- Este KyungSoo vigyázz a gyerekekre – karolta át a derekamat és a fülemhez hajolt – Szóval este csak mi ketten leszünk – duruzsolta.

Enyhe pír jelent meg arcomon, majd bólintottam egyet- ugyanis többre nem voltam képes ezek után - , majd beharaptam alsó ajkamat és eloldalaztam mellőle, mert ha tovább maradok, ott összeesek.  Kifújtam a tüdőmben rekedt levegőt, majd a babáknak elkészítettem az ebédjét. SeHunnal együtt etettük meg őket, majd raktuk a kiságyukba aludni. HyeRi is előkerült végre és alaposan kifaggatott engem. Mindent tudni akart és ennek következtében az este hamar eljött és Soo elvitte a babákat, HyeRi is elment aludni, ahogy mindenki más is elvonult, mi meg kettesben maradtunk, de már rég mi is a szobában voltunk.

Lassan sétált hozzám és csúsztatta kezeit oldalamra, majd húzott magához közel. Testünk összesimult. Ujjaival állam alá nyúlt és megemelte fejemet, hogy a szemeimbe nézzek, majd arcával közeledni kezdett és összeérintette ajkainkat. Várt pár pillantott mire mozgatni kezdte volna ajkait. Lassú volt és érzelmes. Én is felvettem az ő tempóját, bár félve. Kezei derekamról fenekemre csúsztak, majd az egyik combomra. Nyelvével végigsimított alsó ajkamon, amit készségesen nyitottam szét és dugta át nyelvét, majd kereste meg az enyémet és táncba hívta. Lassan hátrálni kezdtünk az ágy felé, s gyengéden döntött le rá, a csókot meg nem szakítva. Kezei most más csak a combomon voltak, majd vándorolni kezdtek testemen. Ajkai közé sóhajtottam. Nagy mancsai pólóm alá csúsztak és fedetlen bőrömet cirógatta ujjbegyeivel, majd mellbimbómra csúsztak azokat, amitől kiváltam a csókból és felnyögtem. Mutató - és hüvelykujja közé csípte az érzékeny bimbómat, majd kicsit csavargatni kezdte, s ezektől halk nyögések szaladtak ki ajkaim közül. Végül felhúzta pólómat nyakamig és ajkai közé vette a rózsaszín részt és én már ennyitől újra felnyögtem. Először csókolta, majd nyaldosta, végül szívta és fogai közé vette. Eme tetteit nyögésekkel tudtam díjazni, zihálással egyaránt. A zavaró ruhadarabot végleg levette rólam, majd újra megcsókolt. De ez sem tartott sokáig. Kezeimet fejem felé emelte, majd – nem tudom hogyan – nyakkendővel az ágytámlához kötözte őket.  Szemeim nagyra nyíltak, de rögtön felnyögtem, mikor végigsimított ágyékomon. Végig nyalt alsó ajkán, majd kajánul elvigyorodott. Combomat simogatta, majd végigcsókolta mellkasomat. Ott feküdtem alatta kiszolgáltatottan és éhezve. Éhezve rá.

- Csak nem A szürke ötven árnyalatát nézted? – haraptam be alsó ajkamat.

- De – tornyosult fölém.

Kíváncsian néztem rá.

- És tudod… láttam benne egy-két... dolgot…

- Igen...?

- És ezeket... szívesen kipróbálnám... - vette fogai közé alsó ajkamat.

- Benne vagyok... – suttogom kaján mosollyal.