JongKi füzér

Sziasztok! :) 

Húú, jó régen nem írtam semmit - azaz írtam, csak még nem vagyok készen vele. :D 

Ezt a rövid - nem is tudom mi ez - valamit megrendelésre írtam. :D

Nos, több egyperces (egészen pontosan négy) történetet olvashattok - tudom, nem olyan, mint egy igazi os, de azért remélem tetszik! A szereplők pedig (megtörve az EXO áradatot) az FT.Island vezetője és énekese, JongHoon és HongKi! ^.^ 

Jó olvasást kívánok! Véleményeket szívesen elfogadok! :D ^.^

 ~~~

- Hazaviszel? - HongKi hangja reszelősen csengett a szőnyegre ejtett telefonból.
JongHoon az ágy szélén ülve, csupasz térdeire könyökölve temette tenyerébe arcát. Nagyot sóhajtva emelte fel a keserűségében földhöz vágott telefont.
Már megint részeg volt... Mostanában egyre többször esett meg, hogy az aranyhangú énekest esténként berúgva kellett összeszednie különböző bárokból - HongKi ezidáig sem vetette meg az italt, de valamiért ebben a hónapban a szokásosnál többször részegedett le, és mint a csapat vezetőjének, JongHoonnak kellett hazacipelnie. Részeg barátjának látványa alaposan megviselte lelki világát, de kötelességének érezte, hogy segítsen.
- Merre vagy? - vette fel telefonját a földről.
- Találj meg - suttogta HongKi, majd éles sípolás jelezte, hogy megszakadt a vonal.
A hang betöltötte az üres szobát, melynek ajtaja hangtalanul nyílt ki, ahogy JongHoon pulcsijába bújva kisietett rajta.

HongKi dühösen csapta le a korsót a pultra. Még mindig nem ért ide! Mióta felhívta csapattársát, egyik adag italt a másik után hajtotta le; pillái egyre nehezebbek lettek, s szemei előtt húzódó színes fátyol mögül, a világ sokkal szebb és viccesebb lett.
Az eddig sötét, néhány neoncső által megvilágított helyiségben hirtelen szétáradt a fény, s a dolgok kezdtek megváltozni; az előbb még az egyik sarokban búskomoran gubbasztó férfi a következő pillanatban a párnázott pad helyett már egy sivatagi kaktuszon lovagolt, színes poncsóban, vidáman lengetve sombreróját; a pincérnek uszonyai nőttek, és labdává alakult tálcáját az orrán pörgetve indult felvenni a rendeléseket.
HongKi elmosolyodott a vicces látványra - észre sem vette, hogy feje nagyot koppan az asztalon, és szemei kezdenek lecsukódni. Az utolsó, amit látott, hogy a bár ajtaja kicsapódik, és egy zilált, fénykoszorú övezte JongHoon lép be rajta.

JongHoon egy nagy nyögés kíséretében dobta le társát a kanapéra. Elgondolkozva szemlélte az üveges szemeket és az édes arcot.
- Aish, miért csinálod ezt HongKi?
- Mert szeretlek. - A vezető összerezzent a dallamos hangra. Nem számított válaszra.
- Az még nem ok arra, hogy minden második este részegen kelljen összeszednem téged egy bárból.
- De te nem szeretsz viszont... - biggyesztette le ajkait HongKi.
- HongKi... Részeg vagy.
- Ettől még nem szeretsz, igaz?
- Részeg vagy. Aludj egy kicsit!
- Ha felébre... - mondatát egy ásítás szakította félbe. - Ha felébredek, már szeretni... fogsz?
Mielőtt JongHoon válaszolhatott volna, az énekes légzése egyenletessé vált, s arcán kisimultak a ráncok, ahogy az álmok világába lépett. A fiú ráterített egy plédet, aztán néhány centi távolságra húzódott tőle. Pár percig csak csendben bámulta, majd ajkait puhán a másikéra tapasztotta.
Az egész csak pár másodpercig tartott, azonban amikor elhúzódott, szemei különleges fénnyel csillogtak.
- Igen, szeretni foglak.

~~~

JongHoon a tükör előtt állva szugerálta mérgesen a nyakában rakoncátlanul logó ruhadarabot, és magában kiátkozta a világból a youtube-os nyakkendőkötős videókat. Megnézett vagy tucatnyit, de sehogy sem sikerült boldogulnia sajátjával.

Frusztráltan túrt hajába, majd letépte nyakából az anyagot és ágyára hajította. Ekkor nyílt az ajtó, és egy útrakész, nyakkendős-öltönyös HongKi lépett be rajta. Szemei fel és le jártak szerelme és az elhajított ruha között - nem kellett sok idő, mire kitalálta, mi történt. Halkan felkuncogva társához lépett, és minden szó nélkül az ágyhoz terelte a vezetőt. Gondosan ügyelve rá, hogy mozdulata közben szexisen bepucsítson JongHoonnak, lehajolt, és felvette a nyakkendőt.

Ujjai fürgén jártak, ahogy megkötötte, megigazította azt a fiú nyakában.

- Készen is vagy! - ütött játékosan mellkasára.

- Köszönöm HongKi... - suttogta JongHoon, ahogy közelebb húzta magához az énekest.

Pár pillanatra elkerekedett, ragyogó íriszeibe nézett, majd óvatosan megcsókolta. HongKi automatikusan viszonozta a gesztust, de amint eltávolodtak egymástól, teste nem akart engedelmeskedni parancsainak. 

Mikor felocsúdott kábulatából, JongHoon már az ajtónál járt, és játékosan pillantott rá vissza. Az énekes szájához emelte pár ujját, majd remegő lábakkal sietett a vezető után.

~~~

JongHoon foteljében ülve szemlélte az ágyon fetrengő HongKit. Párja már régóta tartózkodott szobájában, elfoglalva ágyát, s mindenféle idiótaságról fecsegett.

- Kaphatok egy tengeri uborkát? - ült fel hirtelen csillogó szemekkel. 

- Minek neked tengeri uborka? - nevette el magát a másik fiú.

- Mert kell...

A vezető ekkor a fiókhoz lépett, hogy előhalászhasson egy fehér alsót és egy piros tollat. Rejtélyesen elfordulva szerelmétől kezdte díszíteni a ruhadarabot. Kezei gyorsan siklottak a matérián, és amerre csak jártak, kecses, piros vonalakat hagytak maguk után. Pár perc múlva lelkesen, büszkén, társa mellé mászva megmutatta kész művét.

- Miért írtad rá a tőlem kapott fehér alsónadrágodra, hogy tengeri uborka? - vágott értetlen képet HongKi.

- Nem érted? - csapta magát homlokon JongHoon.

- Nem... Miért?

- Mindegy... Tengeri uborkáról jut eszembe, el kéne mennünk valahová nyaralni.

- Menjünk egy arab országba! - ragyogott fel az énekes arca a gondolatra.

- Hát, nem vagyok benne biztos, hogy ez egy jó ötlet.

- Miért?

- Értem én, hogy nem nagyon támogatják a nudizmust, meg minden, de szörnyen meleg van ott. Még a végén hőgutát kapnál!

- Nem akarok hőgutát kapni... - biggyesztette le ajkát.

- Így olyan elképesztően elbűvölő vagy... - nyalta meg száját JongHoon, miközben ujjai rutinosan gombolták ki barátja nadrágját...

HongKi fejét pihentette JongHoon föl-le emelkedő mellkasán, miközben ujjbegyeivel apró mintákat rajzolt a fiú meztelen hasfalára. Deréktól lefelé takaró fedte őket, s arcukon édes mosolyt rajzolt a szerelem tolla.
HongKi hangja madárként szállt a rájuk telepedő csend jótékony függönyén át:

- Na, akkor kapok tengeri uborkát?

~~~

  Az északi félgömb keleti féltekén a Koreai Köztársaság fővárosának, Szöulnak forgalmas útkereszteződése mellett közvetlenül állt egy egyemeletes, harminc lakásos ház. Sárga falait a nagyvárosi suhancok graffitije borította, a rácsozott ajtót és ablakokat pedig barátságossá varázsolta a párkányokon viruló különböző virágok áradata. Többnyire nyugdíjasok éltek ott, ám néhány fiatal pár, ambiciózus kölyök is meghúzta ott magát.
 Ebben a házban élt Choi JongHoon is, egy fiatal újságkihordó fiú, a mindig jókedvű Dong bácsi és a kedves, ámde pletykás Koo néni között. Az öreg hölgy gyakran hívta meg magához egy sütire; épp a minap vendégelte meg egy kis gofirval, mialatt elpanaszolta neki, hogy nem rossztevője ő senkinek sem, de a fölötte élő Mrs. Gong még mindig nem hívta fel a vízvezeték szerelőt, így az ő plafonja minduntalan beázik; sőt, amikor felküldte hozzá szólni a szemközt lakó kedves barátnőjét, a mindenlébenkanál Park nénit - az ő csípőprotézisével már veszedelmes lett volna fölmászni azon a csúszós, hosszú lépcsőn -, az a vén szipirtyó épp, csak résnyire nyitotta az ajtót, a sokadik  csengetés után, és miután arra hivatkozott, hogy éppen ádámkosztümben van, mindent letagadt a drága barátnő előtt, és váltig állította, hogy már járt nála szerelő, és megcsinált mindent.
 Végül megesett a szíve a fáradt gyermeken, s egy figyelmeztetéssel, miszerint ne mulassza el a két nap múlva tartandó lakógyűlést, útjára is engedte őt.
 JongHoon éppen ezen a gyűlésen ült - a ház apraja-nagyja összegyűlt a közös kis kertben, melyet egy hosszú folyosó ölelt körbe, ahonnét a lakások ajtajai nyíltak. Egy kis félkörben foglaltak helyet, és a legtöbben árgus szemekkel figyelték a közösség vezetőjét, a jó kedélyű Song bácsit, ahogy előterjeszti az első napirendi pontot; a közös költségbeli elmaradásokat.
 Miután felhangzottak a nevek, hogy kik nem fizették be a kötelező pénzt - JongHoon nem szerepelt a listán - az emberek több helyütt is összesúgtak, és a fiú tisztán ki tudta venni a mellette ülő Koo néni és Park néni sugdolózását.
- Nem szeretnék én itt rosszmájúnak tűnni, de már megint az a Lee JiYoung, meg a bátyja! Még mindig nem fizették be a közös költséget! - kezdeményezett Mrs. Koo.
- Itt laknak még egyáltalán?
- Persze, hogy itt laknak!
- De nem elköltöztek egy fél éve a lány élettársához?
- De igen, de azóta szétváltak és két hónapja visszaköltöztek ide!
- De egy hónapja megint elmentek!
- Igen, de csak azért, mert meg kellett várni, amíg megjavítják a lakásukban a fűtést, de pár hete már visszajöttek!
- Valóban?
- Hát még ennyit sem tudsz, Park SeoEun? A gyerekeket is elosztották! Kettő az anyánál, egy az apánál.
- Az nem lehet, hiszen csak két gyereke van! - tiltakozott hevesen Park néni.
 JongHoon már-már elmosolyodott volna a két nénin, mikor mindenki elhallgatott. A gyűlés közepén egy fiatal szőke fiú tűnt fel - maga, a huszonhetes szám alatti lakásban lakó, titokzatos beszédtéma, nevezetesen Lee HongKi, akiről a pletykásabbak azt suttogták, ferde hajlamai vannak (Koo néni a világért sem mondott volna rosszat senkiről és semmiről, pláne nem egy ilyen jóvágású fiatalemberről, de ő már jó ideje lakik ebben a házban, és még egyszer sem látta, hogy a fiú egy lányt hozott volna fel a lakásába. És ilyenkor JongHoon elszégyellte magát, mert még ő sem hozott fel soha egy lányt sem.) Tehát HongKi olyan alakként élt a képzeletében, aki a liftben megkérdezi az embertől, hányas alsót hord.
 Így nagyon megdöbbent, mikor a fiú csöndesen átnyújtott egy borítékot Song bácsinak, majd helyet foglalt, nem messze tőle. Döbbenete pedig akkor hágott tetőfokára, mikor az "aktualitások" napirendi pontnál még fel is ugrott, és javaslattal élt.
- Egy olyan kérést terjesztenék a tisztelt gyűlés elé, miszerint szeretnék egy bicikli tározót építeni...
- Várjon csak fiatalember! - pattant fel a helyéről Kwon bácsi, egy tiszteletreméltó, zsémbes, kiállhatatlan úr. - Javasolom, hogy hogy cseréljük le a gondnokot, a szemtelenjit!
- Na de JaeSung, az előzőt is miattad küldtük el! - horkant fel az eddig csak csöndesen kuncogó Dong bácsi.
- Nem tudjátok, milyen csúfot űzött belőlem az a szemtelen suhanc! Múlthéten késve jött a szemétért a szemtelenje, csöngetett, én meg épp a dolgomat végeztem. Tovább csöngetett, én pedig amint végeztem ajtót nyitottam neki. Azt kérdem tőle; "maga honnan jött jóember?", mire azt felelte a szemtelenje; "a földszintről papa!". Ilyen csúfság tizenéves sihederkorom óta nem esett meg vele! Azt a szemtelen kölkét...
- Milyen tiszteletlen! - dobbantott nagyot lábával Dong bácsi, miközben a többi lakón helyeslő moraj futott végig. - Tényleg ki kéne rúgni!
- Tehát akkor, szavazásra bocsátom a kérdést! Ki szavaz arra, hogy új gondnokot keressünk?
 Három kéz kivételével mind a magasba emelkedett. Csak JongHoon, HongKi, meg Dong bácsi ült tovább mozdulatlanul (akinek eszébe jutott, hogy az a kedves rózsaszín sapkás fiú, aki a múltkor segített neki cipekedni, bizonyára a gondnok volt, így mégse kéne kirúgni), ahogy a gyűlés döntött a régi-új gondok sorsáról.
 Ezután a szőke fiú is előállhatott végre a problémájával, amit egyhangúlag, amolyan "haladjunk" módon elfogadtak. JongHoon azonban kifejezetten örült neki, hogy végre száraz helyen tarthatja majd biciklijét, így nem kell egy-egy esős éjjel után zacskóba burkolt nyergen ülve újságot szállítania.
 A gyűlés után hálás mosollyal indult felkeresni HongKit, akit hamar meg is talált a lépcsőfordulóban.
- Segíthetek valamiben? - fordult felé mosolyogva.
- Csak meg akartam köszönni, hogy előálltál a bicikli tároló ötletével, igazán nagy szükségem volt már rá!
- Ugyan, semmiség! De ha mindenképp meg akarod köszönni, egy ölelést elfogadok!
 JongHoon felkészült mindenféle fizetségre, de erre nem. Megölelni egy vadidegen embert! Mégis úgy érezte, egy ölelésből nem lesz baj - hiszen a barátok is ölelkeznek néha. Így hát HongKi felé fordult, s széttárta karjait. A másik készségesen fonta JongHoon köré karjait, ám következő lépésére a fiú szökkent egy aprót - ugyanis a szőke fenekébe markolt, és ezzel egyidőben apró csókot lehelt nyakhajlatába.
- Remélem még találkozunk! - vált el tőle, majd búcsút intve indult felfelé a lépcsőn.
 JongHoon pedig, mintha robot irányítaná, visszalépdelt saját lakásához, miközben két dolog járt az agyában.
 Van oka, hogy HongKi nem hoz fel lányokat.
 Csak Mrs. Koo meg ne tudja!