Egy házi dolgozat által... 12.rész (Vége)

  - Akarom - suttogta számba. Teljesen ledermedtem ennél a szónál. Kezem megállt fenekén és csak kikerekedett szemmel néztem rá. Mit mondott? Akarja? Mi van?

  *

  - Yi... - szóltam utána, de már eltűnt. Mire felfogtam mi is történt elvesztettem a szemem előtt. Ott ültem az ágyamon és csak azok a szavak jártak a fejemben, amit az előbb mondott. "Én, nem...". Nem szeret. Erre mondta? Most mi történt?
  Előkotortam a mobilomat és hívni kezdtem, de nem vette fel. Ezerszer hívtam, de mindig kisípolt. Már kezdtem ideges lenni, hogy egy szót sem tanultam másnapra. Egész délután azon gondolkodtam, vajon most Yixing haragszik rám? Utál? Fél? Elvesztettem? Nem akartam elveszíteni, annyi... annyi minden történt, hogy képtelen lennék elengedni most. Túlságosan fontos lett nekem. Nem gondoltam volna, hogy valaha történni fog velem ilyen, hogy... így fogom magamat érezni. Azt hittem akkor megtaláltam a boldogságot mellette, de nem így lett. Azóta csak arra koncentráltam, hogy elfogadjanak a környezetemben, ami sikerült is, de mégsem éreztem magamat boldognak. Hiányzott valami az életemből, de nem tudtam mi. Ott volt nekem anya, anyai szeretettben nem volt hiányom. Ott volt Yifan, a legjobb barátom, aki mindenben támogatott és velem volt, végig. Ott voltak a barátaim, akikre bármikor számíthattam és akikkel jól éreztem magam. Ők azok a személyek, akikkel boldog voltam. És... most ott volt Yixing is. Kit mérhetetlenül szerettem, és szeretni is fogok. Sosem... sosem éreztem még ilyet. Annyira új volt ez az egész és annyira jó. Ez az egész, annyira tökéletes volt. Csodálatos. Egyszerűen felfoghatatlan volt ez az érzés. Ahogy együtt voltunk Yixinggel, az tökéletes volt. Minden tökéletes, de most talán el is vesztettem a marhaságommal. Mi a fenéért nem tudtam várni, míg ő is akarja? Miért nem tudtam visszafogni a vágyaimat? Nagyon akartam Yixinget, már egy ideje, de sosem volt rá alkalmam, hogy így közeledjek felé, de úgy tűnik most sem volt valami jó ötlet.
  Aznap nem is hívtam többet. Gondoltam egy kis időre volt szüksége, de nem hittem, hogy ennyire rosszul sül el a dolog. Egész héten, akárhányszor próbáltam beszélni vele, mindig elrohant, akárhányszor értem hozzá, egyből elugrott érintésemtől. Ennyire... fél? Ez ment egész héten. Kezdtem elveszteni a reményt, hogy mi valaha is újra együtt leszünk. Nem szakítottunk, de nekem, ez annak tűnt. Megint elvesztettem azt akit szerettem. Nem voltam képes magam mellett tartani. Őt sem tudtam. Nekem ez úgy tűnik nem ment. Nekem nem volt való a szerelem. Mindig túlzottan beleéltem magam ebbe az egészbe, és mindig én jöttek ki rosszul belőle. Én voltam az, aki elüldözte magától. Megint az én hibám volt. Miért történik ez velem?
  Pénteken képtelen voltam aludni. Egész éjjel fent voltam és csak vergődtem az ágyban. Másnap nagyon fáradtan vánszorogtam le a konyhába, ahol anyától találtam egy üzenetet, miszerint ma este nem lesz itthon. Remek, akkor azt csinálhatok, amit akarok és magamba fordulhatok, plusz depresszióba is eshetek. A nap valami irdatlan lassúsággal telt, mondjuk az ég világon semmit sem csináltam. Csak ültem a tévé előtt és néztem. Fogalmam sem volt róla, milyen műsor megy, csak Yixingre tudtam gondolni. Teljesen magam elé képzeltem. Vajon mit csinálhat most? Utál? Szeret még egyáltalán? Fontos vagyok még neki? Csak ültem és néztem ki a fejemből. Hiányzott. Nagyon hiányzott. Azt akartam, hogy itt legyen velem. Hogy ölelhessem. Érezni akartam, hogy fogja a kezemet. Miért történt ez? Miért voltam ilyen hülye? Észre sem vettem, de besötétedett. Egész nap itt poshadtam a kanapén. Remek. Sóhajtva hátradöntöttem a fejemet és lehunytam a szemem. Bárcsak itt lenne Yixing vagy anya vagy... bárki. Nem akartam egyedül lenni. Teljesen olyan érzésem kezdett lenni, mintha nem lennék egyedül. Mintha valaki figyelne. Lenne itt valaki? Épp ki akartam nyitni a szemem, mikor valaki az ölembe mászott és megcsókolt. Egyből el akartam tolni, majd mikor kinyitottam a szemem és megpillantottam Yixinget, kezemet fenekére tettem és magamhoz húztam. Biztos csak álmodok. Ez csak egy álom volt. Nem lehet ő most itt, hiszen nem szeret már. Összedörzsölte ágyékunkat, mely kisebb nyögéseket váltott ki belőlem, miközben már nyelvünket is bevetettük a csókba.
  - Akarom - suttogta számba. Teljesen ledermedtem ennél a szónál. Kezem megállt fenekén és csak kikerekedett szemmel néztem rá. Mit mondott? Akarja? Mi van? Elváltam ajkától és ekkor tudatosult bennem, hogy ez egyáltalán nem volt álom. Tényleg itt volt Yixing, ebben a házban, ebben a szobában, az ölemben. Kikerekedett szemmel néztem rá és nem értettem most mi van.
  - Te-tessék? - néztem döbbenten rá.
  - Akarom Suho - mondta még egyszer.
  - De... Te nem szeretsz engem...
  - Mi? Már miért ne szeretnélek? - nézett kerek szemekkel.
  - Mert... múltkor azt mondtad.
  - Én nem mondtam ilyet.
  - De! Mikor azt mondtam neked szeretlek, te dadogva mondtad, hogy "én nem" - néztem szemébe, mire lesütötte szemét és beharapta alsó ajkát. Elkezdte rágcsálni és mintha gondolkodott volna valamin.
  - Azt nem arra mondtam - nem nézett a szemembe.
  - Akkor mire?
  - Hát... hogy... én nem akartam, hogy... akkor megtörténjen... - mondta akadozva. - Még... - nagy levegőt vett - nem sikerült túllépnem, apám bántalmazásán. Még mindig félek, hogy valaki ugyan úgy fog bántani, mint ő. De - ekkor felnézett egyenesen szemembe - jöttél te. Teljesen megváltoztattad az életemet. Amióta megismertelek, csak jó dolgok történnek velem. Apámat végre lecsukták, a volt barátom se zaklat és megismerhettem a barátaidat. Csak jó dolgok. Veled érzem azt, hogy élek és fontos vagyok. Nem csak egy fiú vagyok, hanem a tiéd. Végre valaki igazán szeret, nem csak egy eszköz vagyok. Emberként bántál velem és ez nagyon jól esett. Ezért szerettem beléd, mert te emberként tekintettél rám. Nem csak kihasználtál. Azt érzem, veled el tudom feledni apámat, és végre tovább lépni. Elfelejteni, amit ő tett velem és helyette valami csodát adsz nekem. Nagyon szeretlek Suho - hajolt le hozzám és megcsókolt. Egyből viszonoztam csókját és közel húztam magamhoz. Átkaroltam derekát és hátát kezdtem simogatni.
  El sem hittem, hogy szeret és én ennyit jelentettem neki. Nem lehettem ennyire szerencsés. Hihetetlen nagy mázlista voltál Kim JoonMyun. Sehol sem fogsz még találni egy ilyen fiút. Miért is hittem azt, nem szeret engem? Miért gondoltam, hogy utál? Nem tudom, de már nem érdekelt, most csak az volt a fontos, hogy itt volt velem és szeretett. Engem és nem mást. Lágyan érintettem ajkát, mintha attól félnék eltűnik. Gyengéden simogattam hátát, mintha porcelán volna  minden porcikája. Annyira törékeny és én féltem, hogy összetöröm. Mielőtt még elmélyítettük volna a csókot, elváltam ajkától és a szemébe néztem.
  - El sem tudod képzelni most mennyire boldog vagyok - mosolyogtam rá. - Sosem hallottam még ilyen szép dolgot senkitől. Ezek hihetetlenül boldoggá tettél. Nagyon szeretlek Yixing. Mérhetetlenül szeretlek. Annyira jó érzés, hogy te is így érzel irántam és - itt elnevetem magam - nagyon régen szólítottál már a becenevemen, aminek örülök, mert csak kevesen szólítanak a rendes nevemen. Az meg, hogy te azon szólítasz csak még különlegesebbé teszi.
  - Persze, hogy azon szólítalak, mert ez a neved és én szeretem - mondta mosolyogva. - Nagyon szeretlek JoonMyun - hajolt le ismét hozzám és megcsókolt. Ez a csók, már nem olyan lágy, mint az előző, sokkal több szenvedély és vágy volt benne. Nem tétlenkedtem, de nem is akartam elijeszteni, így benyúltam pólója alá és bőrét kezdtem kényeztetni. Figyeltem reakcióját, de csak jóleső sóhajokat hallottam és éreztem, ahogy közelebb férközőtt hozzám. Nyakam köré fontam karját és fenekét fogva álltam fel vele. Lábát derekam köré csavarta és szorosan simult hozzám. Egy percre sem szakadt el ajkamtól és én sem övétől, mintha attól félnénk, ez csak egy álom volna. Egy álom... Nem érdekelt, hogy esetleg ezt az egészet csak álmodom, de soha sem fogom őt elengedni. Nem engedem. Ő az enyém és hozzám tartozott. Nekem ő kellett senki más. Rá volt szükségem.
  Elindultam vele fel az emeletre, közben végig azon gondolkoztam, vajon mivel érdemeltem ki, hogy az enyém legyen. Túlzottan szerencsésnek éreztem magamat, ahhoz hogy ez megtörténjen velem. Olyan dolgok és olyan érzelmek vették át az uralmat rajtam, amiket még nem ismertem és féltem, hogy ezzel Yixinget elijesztem, amit nem akartam. Meg akartam őrizni az én kis kincsemet, akit végre megszereztem és magam mellett tudhattam. Nagyon fontos lett nekem, azóta, hogy megláttam. Nem akartam beleszeretni, nem akartam, hogy újra megtörténjen az. Nem akartam, közel engedni magamhoz, de az élet nem így akarta. Azt akarta, hogy mi közelebb kerüljünk egymáshoz és egymásba szeressünk. Azt akarta, hogy mi együtt legyünk, örökre. Jól gondolta a világ, hogy mi együtt akartunk lenni. Mi mérhetetlenül szerettük egymást. Mindent meg fogok adni Yixingnek. Mindent, amit csak akar.
  Befordultam vele a szobámba és lefektettem az ágyra. Elváltam ajkától és megtámaszkodtam feje mellett, ahogy csillogó szemekkel nézet rám, mosolyogva. Fürkésztem arca minden egyes milliméterét. A szemét, ami gyönyörűen csillogott a boldogságtól, amibe beleszerettem. A szemöldökét, amit mindig összehúzott, ha nagyon gondolkodott, vagy épp mérges volt rám. Az orrát, ami annyira kicsi volt és én imádtam csókokat nyomni rá. A fülét, amibe édesen suttogtam a kedves és szerelmes szavakat, amiket teljes szívből mondtam neki mindig. Az arcát, amit ajkammal csókolgattam és ujjaimmal simogattam, olyan kellemesen puha, és teljesen hibátlan. Végül az ajkát, amit mindig édesen csókoltam, sosem voltam vele vad, csak akkor ha ő is akarta. Sosem csináltam olyat, amit ő nem akart. Mindig figyeltem rá. Édes ajka, mely most felfelé gördült és megmutatta fogait és én imádtam mikor mosolygott. Tekintetem felvándorolt szemére onnan hajára és döbbenten néztem.
  - Gyönyörű - mosolyogtam rá és beletúrtam hajába. - Jól áll ez a szín. Nagyon jól nézel ki.
  - Nem is - mosolygott szégyenlősen.
  - De - érintettem össze homlokunkat. - Nagyon jól nézel ki - csókoltam meg.
  - Köszönöm - suttogta számba és szorosan húzott magához. Kezdtem azt érezni, ez egy felejthetetlen éjszaka lesz.
   Innentől kezdve jöttek a dolgok nehezebb részei. Nagyon lassan és óvatosan tettem mindent, amit lehetett, figyeltem Yixing minden egyes reakcióját és csak azt figyeltem, hogy neki jó legyen. Ahogy csókoltam, ügyeltem ne legyek túl vad és csak akkor mélyítettem el vagy lettem szenvedélyesebb, ha megengedte. Mindent az ő engedélyével tettem. A lágy csókunk, szenvedélyes és érzelmes csók lett, miközben először csak pólóján keresztül simogattam, majd közvetlenül a bőrét. Óvatosan húztam le róla felsőjét és simogattam bőrét, miközben szenvedélyes csókunk nem szakadt meg. Lassacskán megszabadítottam nadrágjától, közben ő sem tétlenkedett. Lehúzta rólam pólómat, majd a nyakamat átkarolva húzott le magához több csókért könyörögve. Addig folytattunk ezt, míg mind a kettőnkön csak alsónadrág nem volt. Azokkal kissé több időt vártam, hogy Yixing kezdeményezzen. Nem akartam elsietni semmit. Vártam. Ameddig kell, én megvárom. Mikor alsómhoz nyúlt, kissé remegő kezekkel, majd lassan kezdte el lefelé húzni, kissé elmosolyodtam és biztatóan simogattam ott ahol lehetett, hogy önbizalmat adjak neki. Csókoltam, simogattam és édes szavakat súgtam fülébe. Minden egyes reakció egy csoda volt számomra, főleg, hogy eddig egyszer sem mutatta azt, hogy nem tetszik neki vagy esetleg félne. Élvezte. Nagyon is. Bókoltam neki végig, ami eszembe jutott. Becézgettem és mindenféle jót mondtam neki. Vagy kis milliószor elmondtam, mennyire is szeretem és mennyire boldog voltam vele. Egyszerűen a mosolyával már boldoggá tett. Egy mosollyal bearanyozta a napomat. Egy idő után már nem tudtam mit csinálok, csak arra ügyeltem, hogy neki jó legyen, az hogy mi volt nekem a jó, nem számított. Csak az ő öröme és boldogsága volt fontos más nem lebegett a szemem előtt.
  És hogy ez volt az első és nem az utolsó, amire gondoltam, egy csodálatos estét töltöttem szerelmemmel. Ahogy itt feküdt mellettem és édesen aludt karomba zárva, miközben lehelete mellkasomnak csapódott és fejét bőrömbe nyomta, mintha párna volnék. Nagyon édes. Ilyenkor úgy nézett ki, mint egy kis gyerek. Imádtam nézni, ahogy aludt. Annyira ártatlan és védtelen volt, hogy meg akartam védeni mindentől és mindenkitől. Azt akartam, hogy senki más ne lássa rajtam kívül ezt az oldalát. Nekem mutassa meg, hogy gyenge, ne másnak. Magamnak akartam, de -és itt muszáj volt vigyorognom egy hatalmasat- most már az enyém volt. Minden értelemben. Ezt az éjszakát sosem fogom elfelejteni. Ilyen éjszakám még sosem volt. Nem éreztem még senkivel sem ilyet. Azt hittem vele tanultam meg mi is a szerelem, de tévedtem. Nem vele voltam szerelmes és boldog, hanem Yixinggel. Az ami akkor volt, csupán egy halovány része volt annak, amit most éltem át. Semmihez sem tudtam hasonlítani. Túlságosan furcsa, új, izgató és kihívásokkal teli volt, hogy nem tudtam szavakba foglalni pontosan mi is ez. Ezt nevezik talán a rózsaszín felhőnek, mikor az ember szerelmes? Azt mondják, vagyis hallottam valahol, hogy ez a rózsaszín felhő kilenc hónapig tart, eddig tart a felhőtlen boldogság. Talán nekünk is csak ennyi időnk lesz arra, hogy boldogok legyünk? Vagy ez nekünk egy életre szól, kisebb-nagyobb vitákkal és veszekedésekkel? Lehetséges, hogy lesz olyan pillanat mikor nem akarjuk látni a másikat, esetleg véget akarunk vetni annak, ami köztünk van? De rájövünk mennyire nem bírjuk ki a másik nélkül és nagy bocsánat kérések közepette, ráébredünk mennyire is szeretjük egymást és miért vagyunk mi még mindig együtt? Ez volna a mi sorsunk? Hogy mi is ugyanerre az útra tévedjünk, és elkövessük ugyanezeket a hibákat? Vagy a mi kapcsolatunk más, mert mind a ketten férfiak voltunk? Kitudja. Talán a sors ezt az utat szánta nekünk, de lehet nem. Nem tudhatjuk. Majd lesz valahogy, az a lényeg, hogy az életünk egyetlen egy percét se bánjuk meg. Az élet úgy volt tökéletes, ahogy mi megéltük, ahogy mi elképzeltük. Nem úgy, ahogy mások gondolják. Nem. A mi elképzelésünk a fontos és nem a másik véleménye. Úgy lesz csak igazi életünk, ha mi irányítjuk és nem mások.
  Letekintek páromra, aki közben a hasára feküdt és a takaró lecsúszott róla, így gyönyörű meztelen háta kivillant. Már nem fedték horzsolások, zúzódások, lila és kék foltok. Most gyönyörű volt, ép és egészséges, amilyennek mindig is látni akartam. Emlékeztem arra, hogyan vándorolt rajta végig először ujjam, hogyan simogattam és csókoltam. Vállára siklott tekintetem, amin látszik a tegnap este nyoma, egy kisebb kiszívás nyom maradt ott, de mit tegyek, ha szerettem a bőrét csókolgatni. Mindig olyan puha és selymes volt, nem bírtam ellenállni. Szerintem senki sem tudott volna. Óvatosan hátára tettem kezemet és cirógatni kezdtem azt a selymes felületet. Tekintetem felsiklott nyakára, melyet mindig szívesen csókoltam végig többször is, ha kellett. Aztán arca, mely most olyan nyugodt volt, mintha nem kéne sietnünk, mondjuk sosem voltunk képesek időben elindulni egy ilyen éjszaka után, ami nem mindig adatott, de ilyenkor képesek voltunk, csak órákig csókolni a másikat. Semmi mást nem csináltuk csak csókoltuk és simogattuk egymást. Ez nekünk többet jelentett minden szeretkezésnél. Ez volt a legfontosabb, hogy ilyenekre mindig legyen időnk. Elnézve arcát, ami semmit sem változott, mióta megismertem, pedig az nem ma volt, eszembe jutott, hogyan is találkoztunk. Történelem óra volt, addig nem nagyon beszélgettem senkivel, igaz most sem, de már nem vettem fel azt a mű mosolyt, amit akkor minden egyes pillanatban hordtam. Párba kerültünk, mert egy házi dolgozatot kellett készítenünk, mi is volt ötven éve. Hát ötven év nagyon sok minden történt, de ami az utóbbi időben történt sokkal fontosabb volt. Ha akkor nem egy párba oszt minket a tanár - aminek ma igazán hálás voltam - akkor mi biztos nem jöttünk volna össze és nem lennénk ma is együtt. Úgy, ahogy Kris és Chen sem lennének együtt, mint mi. Nekik, hát a kapcsolatuk nem ment annyira zökkenő mentesen, mint a miénk - mondjuk a miénk sem. Volt egy fél éves szünetük, jobban mondva szakítottak, aminek az okát nem tudtam, mert nem mondták el, de majd ismét együtt voltak. Úgy tűnt meg tudták beszélni a dolgot, de még mindig feszültek voltak, ha szóba jött. Talán olyan szintű dolog történt, amit lehet más nem bocsátott volna meg, vagy nem jött volna újra össze azzal, akivel történt. Viszont, együtt vannak és boldogok. Ez számított semmi más. A boldogság a legfontosabb és hogy láthattam őket együtt mosolyogni a mai napig, sokat jelentett. Ahogy elmerengtem a gondolataimban, szerelmem mocorogni kezdett érintésem hatására. Elmosolyodott, mert tudta hogy én voltam, mivel minden egyes reggel így szoktam ébreszteni. Kómás tekintettel rám nézett, majd még jobban elmosolyodott és szeméből csak a szerelmet tudtam kiolvasni.
  - Jó reggelt! - köszöntem neki és homlokon csókoltam.
  - Jó reggelt! - hunyta le szemét érintésemre, majd a hátára fordult.
  - Te Lay.
  - Rég hívtál már így - mosolyodott el nagyon. - De, igen? - nézett rám kíváncsi szemekkel.
  - Emlékszel, hogy kerültünk közel egymáshoz? - fordultam a hasamra és alkaromon megtámaszkodva figyeltem arcát, ami eltorzult, mert nagyon törte a fejét.
  - Valami dolgozat volt, de hogy milyen arra már nem emlékszem.
  - Én viszont igen - mondtam diadalmasan. - Épp a napokban akadtam rá - nyúltam az éjjeli szekrényhez és levettem róla egy lapot. - Látod ezt?
  - Szép ötös - mosolygott rám.
  - Az első és utolsó ötösöm töriből.
  - Áh, szóval töriből volt ez a dolgozat. Most már emlékszem rá. Szóval egy házi...
  - Nem - vágtam a szavába. - Emiatt! - böktem a lapra és odaadtam neki. - Emiatt vagy az enyém! - mondtam és közeledtem felé.
  - Értem - szerelmesen tekintett rám és lerakta maga mellé a lapot. - Szóval egy házi dolgozat által? - karolta át nyakamat.
  - Igen. Egy házi dolgozat által... - hajoltam rá ajkára ás elvesztem benne. Ki hitte volna, hogy mi így jöttünk össze, lassan öt éve.


(Igen ezek lennének az utolsó szavak :3 Remélem nektek is annyira tetszett az egész történet, amennyire mi szerettük írni Klauval :3 Egyik kedvenc ficim lett, amit írok :3 Persze még van mit fejlődnünk mind a kettőnknek, de reméljük, így is tetszett :3 Tudom, ez most nem lett olyan hosszú és nem lett lerészletezve az első együtt töltött éjszakájuk, lehet sokan ezt várták, de azt éreztem most nem erre kell hangsúlyt fektetni, hanem az érzéseikre. Ezért is írtam meg így ezt a részt és ezért gondoltam, hogy ez lenne a tökéletes befejezés ennek a történetnek. Most úgy érzem (de javítsatok ki nyugodtan, ha nem így van) szerintem ebben fejtettem ki eddig a legjobban a dolgokat és most érzem azt, hogy október (igen azóta írok) óta rengeteget fejlődtem, de ez nem csak az én érdemem, hanem a tiétek is, mivel ti voltatok azok, akik támogattak minket és a ti dicsérő szavaitoknak köszönhetjük ezt a csodálatos történetet :3 Köszönjük szépen, hogy figyelemmel kísértétek Lay és Suho történetét, meg persze Chen és Kris kapcsolatát is. Köszönjük szépen, hogy olvastátok és kommenteltetek :3 Köszönünk szépen mindent és SZERETÜNK TITEKET :3 <3 <3 <3)

Komor színek

Cím: Komor színek
Szereplők: opitional bias
Műfaj: filozófia/gondolatfuttatás, elvontabb, drámaibb történet
Hossz: 458 szó

A hajnal koszos szürkesége teríti be a vidéket. Bekebelezi a virágokat, fákat, szunnyadó autókat és a város minden szegletét. A tízemeletes panelházak sötét sziluettjei oltalmazó bátyjaikként magasodnak az apró kertes házak fölé. És egy óriás-ház egyik szemében könnycseppként csillogva egy fiatal férfi áll. Bámész tekintettel bámul a hajnalba; magába szívja a tompa szürkeséget, feltöltve üres lelkét a város egyszínű mocskának látképével.

Lassan felkúszik a nap az égre, és harsány színekbe öltözteti a gépkocsikat, fákat, épületeket, közlekedési lámpákat - az egész világot: 

Fehér. Piszkos, mint a hótakaró, melyet sokszor megtaposnak, és a barna, sáros lábnyomok között alig-alig világít ki egy-egy tiszta rész. Bemocskolódik, mi eredetileg tiszta, és a feltétlen lojalitás jeleként él a köztudatban. Olyan, mint a lelke; patyolat selyem, melyen mélyre süppedő cipőtalpak hagytak kimoshatatlan foltot. S ezeknek a nyomoknak a gazdái egykor csábos mosolyokkal, barátságos tekintettel és elismerő pillantásokkal illették őt. Fehér... csak messze tűnő, szomorú emlékeket jelent neki.

Haragoszöld. Még a remény színére is haragszik - mintha már csupán attól dühössé válna, hogy remélni mer; mintha már attól elborzadna, hogy bármi jót várjon az élettől. Belefáradt, hogy folyton bizakodjon, tervezzen. Kimerült. Abbahagyta. Haragoszöld... csupán a feladást szimbolizálta szemében.

Kék. A város fölött elterülő, ragyogó, messzire húzódó pokróc, az ég színe. Folyamatos szövet, melyre nem rágnak lyukat a bárányfelhők fogai; csak fut, fut a messzeségbe megállíthatatlanul. Nincs rajta semmi érdekfeszítő, ilyen az idők kezdete óta, makulátlan, végtelen, örökkévaló és változatlan. Kék... kizárólag az unalommal egyenlő számára. 

Vörös. Szenvedély, vágy, mely minden megrontója; maga a bűn. Tönkreteszi és lerombolja a falakat, melyek két személy között húzódnak megdöngethetetlenül, majd miután bevette a rideg kőbástyákat és megnyitotta az emberek közötti kapukat, egy pillanatnyi belátást enged a gyönyörbe, mézesmadzagként elhúzva áldozatai előtt, hogy azok újra és újra ledöntsék ezeket a hideg falakat. Aztán a vágy elszáll, az akadályok újraképződnek, és már nincs semmi, ami áthatolhatna rajtuk. Ez a folyamat addig-addig ismétli önmagát, mígnem az ember teljesen egyedül marad, és nem enged többé a vágyak csábító suttogásának. Az élet tanszékének tanítója; megtanítja, hogy jobb nem epekedni, és kifizetődőbb szenvedélyes érzelmek nélkül élni. Vörös... a magány jelképe.

Barna. A fáról lemálló, elöregedett kéreg, amit aztán mindenki figyelmen kívül hagyhat. A tűzben ropogó, száraz farönk – elég, elhamvad. Élettelen fapadló, amit összepiszkítanak, vegyszerekkel feltörölnek és kicsinosítanak, hogy néha már fénylik – de hiába, nem hozzák vissza a régi dicsőségét, mikor még lélegzett, büszkén felszegett fejként viselt lombkoronájával az égbe nyújtózott. Barna… az elenyészés gondolatát hordozta magában.

Szürke. Por, amely ellepi az egész életet, rátelepszik az érzésekre, mélyre temeti a nevetést és boldogságot. Beborítja a magányos gondolatokat, óvó anyaként átölelve az elzüllött, kárhoztatott emlékeket. A felszínen terpeszkedve eltakarja a valót, az igazit, a létezőt; szépen lassan eluralkodik és minden poros szürkévé válik. A kavargó keserűség és fájdalom mindent magába nyelő örvénye. 

Hiszen ennyi volt ő valójában… szürke.

Nos, sziasztok! :) ^.^ Valójában csak akkor akartam felrakni ezt a történetet, amint elértük a 20 000 látogatót, de mivel nagyon közel vagyunk hozzá, és elkapott az ihlet gyorsan megírtam, úgyhogy ezt vegyétek most ilyen elő-köszönet-ajándék szerűségnek :D *-* Igyekszem a kérésekkel is haladni, már több történet is félkész állapotban van, de nem tudom, mikorra lesznek befejezve >< Én tényleg próbálkozom, de most az ilyen elvontabb, filozofikusabb történetekhez van ötletem. De tényleg sietek! :D  

Az esetleges hibákért elnézést kérek. ><Remélem tetszett mindenkinek, véleményeket szívesen fogadok! :D *-* =^.^= 

Sajnáljuk....

Sziasztok.

Nos....a blogon nem voltak mostanság friss részek, történetek, de...amit a legjobban szégyenlünk azok a kért one shotok. Sajnos, el vagyunk vele maradva....
Sára, most fog érettségizni és tanul.
Rei-channak, személyes  dolgai vannak.
DongYi, az internettel küzd.
Sooknak is sok dolga van.
Drága barátnőm Flóra sincs ..jó (?) passzban, és....és vagyok én.
Klau †~... nos... nekem nagyon sok problémám van... Egyrészt személyes dolgaim, és olvashattátok is egy bejegyzésben, más részt...nagyon nagy ihlet hiánnyal küzdök. Meg van a fejemben, hogy mit szeretnék, és hogyan, de...egyszerűen nem tudom leírni.. Erőltetett "munkát"(írást) meg nem szeretnék kiadni a kezemből.  Lelkileg még nagyon megviselt vagyok és ez az írásomra is kihat.... próbálok minél előbb rendbe jönni.
Elnézést kérünk azoktól, akik még nem kapták meg a kért one shotjukat, próbáljuk minél előbb hozni.
Sajnáljuk és köszönjük <3 <3

Egy házi dolgozat által... 11.rész

   Nos... Amikor JoonMyun áthívott magához, azt hittem ketten leszünk, vagyis hárman, az anyukájával együtt. Nem számítottam... 10 emberre - Joonmyunt nem számoltam, mert rá számítottam. Meglehetősen zavarba voltam és egyben izgatott is. Szerintem ez már nagydolog, hogy bemutatta a barátait, akik fontosak neki. Yifanról eddig is tudtam és JongDae meg az enyém! Nagyon kedvesek voltak és aranyosak is. Szerelmem is sokkal felszabadultabbnak tűnt. De amikor már oda került a sor, hogy hozzám értek, legyen az csak egy vállérintés, legszívesebben elhúzódtam volna, de ez bunkóság lett volna. Még... még... undorodtom más férfiak/ fiúk érintésétől... Csak JoonMyunét, KyungSooét, JongDaeét és még talán Yifanét tudtam elviselni. Túl... újak voltak nekem ezek az érintések. Valahogy Soo is ide keveredett, de arra már nem nagyon emlékszek, hogyan is... A játékok is tetszettek... Csak hát... a vetkőzős póker... na, vissza kellett fognom magamat, hogy ne akadjak ki, vagy valami hasonló. Kicsit furán éreztem magam... Volt, amikor nevettem, de volt olyan, amikor mindentől elment a kedvem... Fárasztó vagyok... nagyon fárasztó. Még saját magamon sem tudtam kiigazodni... Szerencsére az estét szerelmem karjaiban tölthettem. Éreztem teste melegét, egyenletes, nyugodt légzését, szívverését, mindenét. Reggel boldogan keltem egy mosoly kíséretében. Lassan viszont ki kellett kelnünk az ágyból, ugyanis a többieknek indulniuk kellett. Mikor már az ajtó is becsukódott mögöttük, Joon azonnal letámadott, vagyis felhúzott a szobájába, aztán támadott le. Be se léptünk a szobába, de már az ajkaimat birtokolta. Csókunk egyre vadabb lett, és már a derekamat simogatta. Néha csókolózás közben kiesnek dolgok, mint például, hogy mikor döntött le az ágyra. Egy percre elvált tőlem, de ajkaink között csak egy centi lehetett.
  - Szeretlek Yixing-  suttogta, majd újra birtokba vette az ajkaimat.
  Időt sem hagyott nekem, hogy azt mondjam, én is. Éreztem, hogy... ő már többet szeretne, az érintéseiből és a csókjából tudtam  De... én... megijedtem. Mintha tűzbe nyúltam volna, úgy  váltam el tőle gyorsan. Ő értetlenül nézet rám.
  - É-Én... -  csak ennyi jött ki a számon. Beharaptam alsó ajkamat - É-Én, n-nem... -  mikor ezeket mondtam egyre inkább csak dadogtam és inkább lelöktem magamról, vagyis inkább finoman letoltam magamról és az ágyból rögtön felkeltem, majd távolodni kezdtem tőle, végül kiszaladtam a szobából, egyenesen le az ajtóhoz. Felvettem a cipőmet, majd a kabátomat és kivágtattam az ajtón egyenesen haza.
  Basszus! Ez... ez így rohadtul nem jó... Most mit gondolhat? Ahhhh! Az nap már nem is beszéltem vele... Hívott, de nem vettem fel... Megijedtem. Berezeltem... Féltem... A telefonomat inkább lenémítottam és tanultam a holnapi dogákra... A legszarabb hétfőm... Minden órán dolgozat lesz... Ha csak a nemrég történtekre gondolok, akkor a szívem hevesen kezd el verni... Megráztam a fejemet és inkább tanultam tovább. Olyan... hajnali egy körül feküdtem le aludni, vagyis... aludtam el az íróasztalomnál.
  Reggel karikás szemekkel ébredtem és egy kicsit beesett arccal. Még nem is reggeliztem, meg semmi... Egy nap éhezés. Komótosan felöltöztem, majd az iskolába indultam... egyedül. Nem is bántam, hogy őszinte legyek... Egy kis... különlét... Egyedüllétre van szűkségem... Nekem ez nem megy, ilyen hamar... Az egész hetem... valahogy így telt. JoonMyun próbált velem beszélni, de én mindig elfutottam. Amikor hozzám ért, ijedten, pánikolva löktem el a kezét és mentem tőle távolabb, majd elsiettem onnan... Mire észbe kaptam már péntek volt. Yifan a nap végén megkeresett és beszélgettünk, vagyis inkább kérdezősködött. Így hát elmondtam neki az egész sztorit, de kértem tőle, hogy nem mondja el Joonnak... Döbbenten hallgatta végig a mondandómat, de amilyen gyorsan mondtam el, olyan gyorsan is iszkoltam el, minél messzebb tőle. Zhang Yixing egy gyáva alak vagy... Nem tudom, a barátja szemébe mondani, hogy erre még nem állok készen és, hogy még nem akarom... A hajamba túrtam és az agyam csak folyamatosan kattogott.
  Péntek lévén, mikor hazaértem csak leraktam a táskámat és eldöntöttem, hogy nem fogok tanulni. Ettem pár falatot, majd felmentem a szobámba és az ágyba dőltem. Nem tudtam normálisan aludni ebben az öt napban, mindig későn feküdtem le és KyungSoo, na meg JongDae is többször mondta, hogy szarul nézek ki. Igazán kedvesek... Szemeim azonnal lecsukódtak és mély álomba szenderültem, de az agyam akkor is folyamatosan járt. JoonMyun most biztosan utált... A kapcsolatunk zátonyra futott volna? Vagy ez csak egy fal, amit közösen át tudunk törni?
  Mikor felébredtem, szerintem már reggel volt, ugyanis a madarak csicseregtek. A telefonomon megnéztem az időt, ami reggel tíz órát mutatott és szombatot. Sóhajtottam egyet, majd elmentem fürdeni és itthoni viseletet vettem fel. Aztán lementem reggelizni és amikor ettem visszamentem a szobámba lustulni. A gondolataimba merültem, mint általában... Éppen az ajkaimat rágcsáltam mikor - számomra hihetetlen - valami kipattant a kicsiny fejemből. Gyorsan átöltöztem valami... szexibe, majd amilyen gyorsan csak tudtam a városba siettem.
  Még is mit hittem? Hogy majd sokáig fog rám várni, szexuális téren? Hogy majd... hónapokig? Szerettem volna JoonMyunnak mindent megadni, kielégíteni minden téren, de én... megijedtem. Érthető, nem? Érthető, hogy megijedtem... Eddig csak erőszakkal voltak bennem, semmi jó nem volt benne... Yixing, szedd össze magadat! Oké, oké. Meg kell nyugodnom... Ha jól körbe nézek, akkor a plázánál voltam... Remek... Pont erre volt szükségem. Elhatároztam valamit... Ahhoz, hogy felejtsek, egy kicsit változnom kell és én pont ezt fogom tenni... Rögtön megkerestem a hatalmas épületben a kedvenc fodrász szalonomat és beültem az egyik székbe. A fodrásznak mindent elmagyaráztam. Festés, vágás... Csak JoonMyunnak tetsszen majd... Miután kész lettem egy kicsit shoppingholtam. Feszülős, testre simulós dolgokat vettem, na meg egy-két alsót is... Khm... 8 alsót, mindegy. Miután ezzel is megvoltam haza mentem, de út közben Joon anyukájával is beszéltem és kiderítettem, vagyis... finoman rá kérdeztem, hogy otthon lesz-e ma este. Nem. Mikor már mindent megbeszéltem vele, gyorsabban szedtem a lábaimat haza. Otthon rögtön a szobámba futottam és levetkőztem, majd elmentem fürödni. Hajat mostam, meg ilyenek. Derekamra csavartam egy fehér törölközött, majd az ágyamhoz lépdeltem... Legalább egy kis izom van a hasamba... Szárazra töröltem magamat, majd az egyik új bokszeremet vettem fel. Aztán pedig egy fehér, hosszú ujjú inget, - amit nem gomboltam be teljesen - majd egy fekete, szaggatott, durván testre simulós farmert. A durva alatt azt értem, rendesen feszült rajtam és rohadt jól állt. ÉN KOMOLYAN EZT MONDTAM?! JoonMyun mit csinálsz te velem?! Még a végén önbizalmat adsz, édesem. Az inget elegánsan, lazán betűrtem, majd visszasétáltam a fürdőbe és a szememet is kihúztam  - persze fekete szemceruzával - és a hajamat is megigazítottam. Fújtam magamra egy kis parfümöt és már indulásra is készen álltam. Lementem, felvettem a cipőmet és Szerelmemhez kezdtem el lépdelni. Remélem nem haragszik... Remélem, még szeret... Remélem... nem hagy el... Jó párszor végigfutott az agyamon a kis tervem.
  A ház teljes egészében sötét volt, vagyis a nappaliban világított az egyik saroklámpa, na meg persze a tévé is ment. Mikor az ajtóhoz értem kifújtam az eddig bent tartott levegőmet, majd lassan kinyitottam az ajtót... Próbáltam meg, hangtalanul is tenni. Levettem a cipőmet és felakasztottam a kabátomat. A nappaliba  belestem és konstatáltam, hogy Joon a kanapén ült, a fejét teljesen hátra döntötte és le voltak hunyva a szemei. Nem aludt... és ezt honnan tudtam? Hát onnan, hogy ráncolta a homlokát. Lábujjhegyen lépdeltem elé, majd egy ideig néztem. Beharaptam alsó ajkamat és gyorsan cselekedtem. Rögtön az ölébe másztam. Lábaim a két combja külső részén voltak, én teljesen hozzá simultam és már birtokba vettem az ajkát. Szerintem először el akart magától lökni, de kezeit a fenekemre helyeztem, amibe belemarkolt és jobban vont magához. Ágyékunkat folyton összedörgöltem, aminek hatására, a már nyelves csókunkba nyögött.
  - Akarom - suttogtam a szájába ezt az egy szót és ezzel mindent elmondtam neki.

Egy házi dolgozat által... 10.rész

 Suho POV

  Ahogy végig hallgattam Krist, teljesen sokkolt a történet. Nem hittem volna, hogy a legjobb barátom megváltozik, ennyire, de jó értelemben. Mindenre számítottam csak erre nem. Kris és Jongdae, és együtt, hát meg kell szoknom a tudatot, de nem lesz nehéz. Eddig Krisről mindig azt gondoltam, hogy hetero. Állandóan lányokkal volt együtt, sosem hittem volna, hogy Kris meleg lenne. Ahogy mesélte az eseményeket, teljesen lesokkolt Jongdae családi háttere. Sosem gondoltam volna, hogy az a fiú, aki állandóan mosolyog, ilyen dolgokat él át, nap mint nap. Annyira sajnáltam szegényt. Vajon Lay tudja, hogy a legjobb barátja mit él át naponta? Miért ilyen az apja? Hátra pillantottam Xingékre és láttam, mosolyogva beszélgettek. Ennyire jól tudta leplezni a lelki sebeket. Mennyire erős. Pont mint Yixing. Mind a ketten erősek. Visszapillantottam Krisre, aki a reakciómat várta. Elmosolyodtam, mert mérhetetlenül boldog voltam. A legjobb barátom boldog és ez nekem mindennél fontosabb volt. Belegondoltam abba, mostantól nem állíthatok be csak úgy, mert lehet nem lesz egyedül. Halkan felkuncogtam a gondolattól és kezemet a vállára tettem. Mondjuk azt nem értettem, hogy szeretheti Jongdaet, ha nem meleg. Teljes mértékben tagadta, hogy ő nem meleg, nem akartam elhinni neki, de ahogy mondta, elhittem neki. Ennyire komolynak még sosem láttam Krist. Soha. Végre ezt az arcát is megismerhettem. Mérhetetlenül boldog voltam, hogy végre volt valakije.

  Nem kérdeztem többet tőle, és próbáltam az órára figyelni. A nap további részében figyeltem Yifant, aki hát elég felbátorodottan ölelgette szerelmét. Akárhányszor elment mellette vagy esetleg mellette sétált, akkor hozzáért, megölelte, ha senki nem volt a közelükbe akkor megcsókolta, vagy épp a fenekét taperolta. Mosolyogva néztem őket, néha Layra siklott a tekintettem, mire sunyi mosollyal az arcán letaperolta fenekemet. Elnevettem magamat, majd én is letaperoltam fenekét, de kicsit erősebben, mire olyan vörös lett, mint a paradicsom, amin jót mulattam. Annyira édes volt ilyenkor.
  A következő néhány nap is így telt. Yifan és JongDae, állandóan együtt voltak, reggel mikor a kereszteződésnél találkoztunk egyből kézen fogva sétáltak tovább. Nagyon aranyosak együtt. A suliban is, amikor lehetett próbáltak a másik közelébe férkőzni, de nem enyeleghettek csak úgy az osztályban, azt mi sem csináltuk Yixinggel. Azért az osztályban nem kell kimutatni, kit is szeretünk, főleg, ha az illető azonos nemű. Mondjuk engem nem zavarna, ha mások csinálnák ezt, de mi? Mi nem csinálhatunk szinte semmit sem nyilvánosan, főleg nem a suliban. Órák után mindig hazakísértem szerelmemet és képtelen voltam, úgy elválni tőle, hogy meg ne csókoltam volna hosszabb ideig.
   Így ment egy hétig, mikor már a haverjaimmal a hétvégét terveztük. Végre átjönnek hozzánk, annyira régen láttam már őket és hiányzik a sok hülyeség és ökörködés. Már anyával mindent lebeszéltem, meg Yifannal is, mondtam hozza magával JongDaet is nyugodtan és még Yixing is itt lesz. Végre megismerhetik és elmondhatom nekik a titkomat, amit csak Yifan ismert eddig. Kissé félek, vajon hogyan fognak reagálni rá, nem egy egyszerű dolgot kell elmondanom, hanem a beállítottságomat, amivel lehet elveszíthetem őket. Ettől félek a legjobban, hogy soha többé nem leszünk ugyanazok, akik régen. Félek, hogy eltűnnek a barátaim, az igazi barátaim.
   Már csütörtök volt, elmondtam Yixingnek, hogy aludjon nálunk a hétvégén, aminek nagyon örült, de volt egy érzésem, valamit nagyon elfelejtettem. Anyával elmentünk vásárolni, hogy a hétvégén minden meglegyen, ami csak kelhetett, nagyon sok kaját és innivalót vettünk Otthon miután hazakísértem Yixinget, kipakoltam mindent az asztalra és már csak vártam, hogy mindenki megjöjjön. Már fél hét volt, mikor csöngettek. Mint egy idióta rohantam az ajtóhoz és egyből megláttam a barátaimat.
   - Szia haver! - mondták mosolyogva, mind a heten.
   - Sziasztok! - vetettem magam Jongin karjába. - Annyira hiányoztatok már! - ölelem szorosan, majd a többieket is.
   - Te is nekünk! - beléptek a házba és egyből üdvözölték anyát, meg bókoltak neki, hogy semmit sem öregedett és milyen gyönyörű. Anya az összes barátomat nagyon szereti és örült, hogy ilyen barátaim vannak és voltak. Ismételten szólt a csengő és az ajtóban, Yifant és JongDaet találtam. Megöleltem őket, majd beinvitáltam a házba őket, a többiekhez. Kris üdvözölte a többieket, majd bemutatta nekik JongDaet, mint a barátját. Na itt mindannyiuknak kikerekedett a szeme és Krist nézték.
  - Mit mondtál? - kérdezték tőle.
  - JongDae, a barátom - fogtam meg barátja kezét a szerelmes Yifan.
  - Mindenre számítottam, de erre nem - mondta Tao.
  - Már azt hittük JoonMyunnak lesz barátja - szólaltam meg Jongin, és az igazi nevemen szólított. Nem néztem egyikükre sem és vártam, hogy Yixing befusson, végül, csak megszólalt az a fránya csengő. Odarohantam és szerelmemet pillantottam meg.
  - Szia - csókoltam meg, majd behúztam a házba, miközben a kezét fogtam. - Srácok! Szeretnék nektek bemutatni nektek valakit. Ő itt Yixing, az én barátom - vigyorogtam a többiekre. - Ők meg itt az én legjobb barátaim. Balról kezdve, Jongin, Chanyeol, Baekhyun, Yifant és JongDaet ismered már, akkor Xiumin, Sehun, Luhan és végül Tao - mondtam végig az összes barátom nevét és Yixingre pillantottam, aki teljesen lepődötten nézte a fiúkat. - Valami baj van? - kérdeztem tőle.
  - N-nem mondtad, hogy itt lesznek a barátaid - válaszolta egyszerűen és ekkor esett le mit is felejtettem el.
  - A fenébe! - vágtam magamat homlokon. - Tudtam, hogy elfelejtettem valamit! Bocsáss meg Yixing! Teljesen kiment a fejemből, hogy mondjam ők is itt lesznek a hétvégén - néztem szerelmemre bocsánatkérően.
  - Semmi baj - mosolygott rám, majd adott egy puszit arcomra. - Sziasztok Yixing vagyok! - nézett a fiúkra, akik még mindig döbbenten figyeltek minket. - Amúgy... - nézett rám Yixing - áthívtam valakit, ha nem baj...
  - Kit hívtál?
  - KyungSoot.
  - Persze, nem baj. Nyugodtan jö... - és megint jött valaki. - Ez ő lesz - mentem az ajtóhoz és ahogy tippeltem, KyungSoo állt ott az ajtóban. Beinvitáltam a házba, majd bemutattam a többieknek. Mikor a fiúk is felépültek a sokkból, egyből letámadtak minden kérdéssel, és Yixinget, sem kímélték. Próbáltam mindenre válaszolni, de nem mindig sikerült. Ahogy elfogytak a kérdések, elkezdtünk enni és hülyülni kissé, amikor ezt is meguntuk, akkor felmentünk a szobámba, ami nem volt valami kicsi, így mindannyian kényelmesen elfértünk a földön. Éppen mindenki elhelyezkedett, mikor anya bejött hozzánk.
  - Szeretnék, készíteni rólatok egy képet. Nem nagyon szoktam fényképezni, de most mind itt vagytok - mosolygott anya. Mind odafordultunk hozzá, valaki felállt, vagy rogyasztott és elkészült az a bizonyos kép.
   Mindannyian felpattantunk és lerohantuk anyát. A kép nagyon jó lett, mondjuk Xiumin nem mosolygott, mintha unatkozna, de majd úgyis jobb kedve lesz, ha Chanyeol elmondja milyen játékot tervezett az estére. Csak a szokásos hülyeségét mondja el, amiben mi mindig benne vagyunk. Ha nem mennénk bele, akkor nem lennénk a legjobb barátok. Ezt a játékot sosem szerettem, de mikor a fiúkkal játsszuk, mindig élvezem. A legjobb játék a legjobb barátokkal. Elkezdtünk beszélgetni, nassoltunk és hülyéskedtünk, annyira jó, hogy végre újra együtt van a csapat. Yixing mellettem ült, de végül csak elém került és hátulról átölelve figyeltem az eseményeket. Simogattam a kezét, majd összefontam ujjainkat. Hihetetlenül boldog voltam, főleg azért, mert a barátaim elfogadtak minket. Egyikük sem mondta, nem tetszik nekik ez, a lehető legjobban fogadták a helyzetet. A lehető legboldogabb embere voltam. Volt egy szerető édesanyám, rengeteg barátom, akiket nagyon szeretek és egy szerelmem, aki viszont szeret és velem van. Többre szükségem sincs. Mindenem megvan aminek lennie kell. Csodálatos életem volt és az is lesz, mindig, ha velem marad mindenki. Vigyorogtam, mint egy idióta és a többiek csak mosolyogtak rajtam. Mindenki mesélni kezdett magáról, hogy JongDae, KyungSoo és Yixing, tudják ki kicsoda, meg megismerjék a többieket. Fejemet szerelmem vállára helyeztem és úgy hallgattam a többieket. Végül csak eldöntöttük, hogy játszani fogunk és ekkor szólalt meg Chanyeol.
  - Vetkőzős pókert játsszunk!!! - mondta lelkesen, mire mindannyian nevetni kezdtünk. Ez a mi Chanyeolunk. Xiumin egyből fejen vágta Chanyeolt, mi meg csak még jobban nevettünk. Már Yixinget is elengedtem és a földön fetrengtem a nevetéstől. Ez hiányzott. Ez a sok hülyeség és nevetés.
  - Ugye csak hülyéskedtél a vetkőzős pókerrel? - nézett rá Xiumin.
  - Nem - nevetett Yeol. - Miért? Nem szeretnél játszani? - mosolygott a kicsire.
  - Tudod, hogy utálom ezt a játékot - vágta be a durcát.
  - Nem is utálod! - szólalt meg Jongin. - Mindig szívesen játszol velünk ilyet. Kezdjük is el, ha mindenki benne van.
  - Én benne vagyok! - jelentkezett JongDae. Ekkor Yifan döbbent arccal nézett szerelmére, aki csak vigyorgott rá. - Ne mond azt, hogy nem akarod látni, hogy nézek ki alsóban - nevetett Chen, mire mindenki nevetni kezdett még jobban, mert Yifan kissé elpirult, ami nagyon ritka esett meg.
  - Jobb lenne, ha nem nevetnél ki Suho! - mondta fenyegetően Kris.
  - Miért? - néztem barátomra.
  - Mert bajok lesznek - és ekkor kezdtem el félni, amjd becsuktam a számat.
  - Akkor játsszunk? - tereltem el a figyelmemet. - Én benne vagyok.
  - Én is - felelte Baek, KyungSoo, Yeol, Jongin, Tao, Luhan, Sehun és JongDae.
  - Ti nem aktok játszani? - néztem Xiumira.
  - De, mert úgyis bevesztek - jelentette ki.
  - Yifan? - pillantottam barátomra.
  - Én is - sóhajtott.
  - Yixing? - lestem szerelmemre. Nem mondott semmit, csak bólintott egyet. - Akkor játszunk.
  Leültünk egy körbe egymás mellé, majd el is kezdtük a játékot. Az első, akinek vetkőznie kellett az Jongin volt, így ő megszabadult a cipőjétől. Szép sorjában haladtunk és egyedül rólam került le még semmi. Csak vigyorogni tudtam. Ez azért volt játék, mert mindig én nyertem és jókat nevetem a többieken. Jonginon, Taon, Yeolon, Baekin és Sehunon csak egy alsó gatya volt. Yifanon, JongDaen, Yixingen és Xiumin nadrág is volt. KyungSoon és Luhanon még póló is volt. Én csak mosolygok rajtuk, ők meg engem szidnak.
  - Biztos csalsz... - motyogta Yixing.
  - Nem csalok. Kérdezd meg őket. Ez mindig így szokott menni, de ha vársz még két kört, akkor már nem mondod ezt - mosolyogtam és megpusziltam arcát. Ahogy mondtam úgy is lett, a következő két körben én vesztettem, így megszabadultam a a cipőmtől és a pulcsimtól, majd a pólómtól. Addig ment ez, míg az nem következett, hogy még az alsómtól is meg kellett szabadulnom. Egy pulcsival eltakartam magamat és nem mertem Yixingre nézni. Túlságosan zavarban voltam. Most látott először, így se én is őt. A szemem sarkából, felmértem teljes testét és tudatlanul megnyaltam az ajkamat. Miért csináltam ezt? Talán én... A gondolataimból a következő kör zökkentett ki, amiben én már nem játszottam, mivel rajtam nem volt semmi, a következő áldozat Jongin volt, amin jót nevettünk. Ez így ment, addig, míg mindenkiről lekerült a ruha, kívéve Yixinget. Ő nyerte meg, így eldönthette kin ne legyen ruha az este további részében. Végignézett mindenkin, majd megállt a szeme rajtam.
  - Suhon nem lesz ruha az este, max egy törölköző - kacsintott rám.
  - Köszönöm, hogy megkegyelmeztél nekem, a fiúk nem lettek volna ilyen kedvesek - vigyorogtam, majd fogtam egy törölközőt és a derekamra kötöttem.
  - És neked kell felhoznod mindent, amire szükségünk lesz - mondta Yifan nevetve.
  - Köszi - mondtam ironikusan.
  Egész este szívattak, minden hülyeségért leküldtek, és meg kellett csinálnom. Anya már nem mondott semmit, mikor meglátott, mert pontosan tudta mit csinálunk ilyenkor. Volt, hogy ő is beszállt, de ő kikötötte nem vetkőzik. Nem is kellett, mert mindannyiunkat elvert benne. Sosem gondoltam volna, hogy anya tud pókerezni, de mindenkinek van egy titka.
  Körülbelül hajnali fél háromig maradtunk fent, míg végül mindenki elterült a földön. Yifan elfoglalta az egyik legnagyobb matracot és maga mellé húzta JongDaet. Mikor mindenki lefeküdt felvettem egy alsót és Yixinggel az oldalamon feküdtem le az ágyba.
  - Jól érezted magad? - kérdeztem meg tőle suttogva.
  - Igen - mosolyodott el és szorosan hozzám bújt. - Örülök, hogy megismerhettem őket.
  - Ennek örülök. Nagyon fontosak nekem, elfogadtak téged, és ez sokat jelent. Ők a legjobb barátaim, fontos a véleményük. De nekem úgy tűnt te is már hozzánk tartozol, ehhez a csoporthoz - vigyorogtam rá.
  - Nagyon kedvesek és figyelmesek. Kedvelem őket.
  - Örülök. Ők is kedvelnek téged. Aludjunk - nyomtam csókot ajkára.
  - Rendben - mondta mosolyogva, mikor vége szakadt a csóknak. - Szeretlek.
  - Én is szeretlek - csókoltam meg újra. Magamhoz húztam jó szorosan és a karjaim közt aludt el. Képtelen voltam egyből elaludni, túlságosan boldog voltam. Hihetetlen volt ez az egész. Minden a helyén volt és ez boldoggá tett.
  Itt volt anya, aki a világ legjobb édesanyja. Elfogad olyannak, amilyen vagyok, támogat mindenben, megengedi, hogy ezek a "barmok" itt aludjanak, hogy barátom legyen, bemutathatom neki és nem undorodik tőlem. Mindenben segített és velem volt, amikor kellett. Ő a legcsodálatosabb anyuka a Földön. Itt vannak a barátaim, akikkel annyi mindent éltem már át, hogy képtelen lennék elengedni őket. A legjobb barátaim, akik velem voltak és lesznek mindig. Ennél idiótább társaságot nem kívánhat magának az ember. Annyi sok emlék köt hozzájuk, hogy egyiket sem tudtam elfelejteni. Annyi hülyeséget csináltunk már, annyi ökörséget, és mind megannyi boldog, vicces napok, hetek, hónapok és évek. Képtelen vagyok eldobni ezt az egészet. Hiányoznak az ilyen napok, de mivel eléggé messze lakunk egymástól, nehéz megoldani az ilyen napokat. Jó lenne, megint egy suliba járni, együtt hülyülni, szórakozni és nevetni. Erre volt szükségem. És itt volt nekem Yixing. Akit mindennél jobban szerettem. Sosem éreztem még ilyet. Soha. Először éreztem azt, tényleg szerelmes voltam valakibe. Ezt az érzést nem tudom szavakba foglalni. Megfogalmazhatatlan ez az érzés. Egyszerűen, imádtam Yixinggel lenni. Minden percet vele akartam tölteni, mert ha mellette voltam, akkor éreztem magamat egésznek. Ő volt az én másik felem. Amióta csak megismertem fokozatosan szerettem belé, és a mai napig, mindig bele tudok szeretni. Bármit tett azzal rabul ejtett. Egyszerűen képtelen voltam feldolgozni, hogy ő tényleg az enyém és senki másé. Ezek a gondolatok mentek össze-vissza a fejemben és végül így aludtam el, Yixinget ölelve.
   Másnap mikor kinyitottam a szememet Yixinget pillantottam meg először, majd a matracokon fekvő barátaimat. Yifan és JongDae egymást ölelve aludtak. Elmosolyodtam rajtuk és éreztem, ahogy az én kis szerelmem megmozdult mellettem. Nyomtam egy csókot arcára, mire mosolyogva felébredt. Mosolyogva néztünk egymásra, majd szépen sorjában ébredtek fel a többiek is. Mindenkinek jó komás feje volt, mi meg csak nevettünk egymáson. Nehézkesen mindannyian lementünk reggelizni, majd letelepedtünk a konyhába és ott töltöttük a nap további részét. Filmet néztünk, beszélgettünk, nevettünk és ökörködtünk, ahogy régen is tettük. Felidéztük a régi emlékeket, ahogy bajba kerültünk és általában anya szidott le minket, hogy mit is képzeltünk magunkról. Azok voltak aztán a boldog napok. Hanyat dőltem a padlón, fejemet Yixing ölébe fektettem és csak figyeltem, ahogy a többiekkel beszélgetett. Túl szép volt minden, hogy igaz legyen. Biztos csak álmodtam az egészet és épp most fogok felébredni, de nem. Ez tényleg a valóság volt. Minden, ami körülöttem volt. Mindenki. Csak az enyém. A nap annyira gyorsan eltelt, hogy mire észbe kaptam már a szobámban voltunk és hülyéskedtünk. Ismételten játszottunk, de nem vetkőzős pókert, abból elég egy találkozásra. Inkább csak hülyéskedtünk. Sokkal korábban borultunk az ágyba, mint előző este, majd korán reggel ébredtünk.
  Reggel együtt reggeliztünk, majd a srácok pakolni kezdtek, mert messze laknak és hosszú volt az út. Nagyon fognak hiányozni. Mikor mindent összepakoltak és már az ajtóban sorakoztak, hogy elinduljanak, mindannyiukhoz odamentem és megöleltem őket. Sokáig öleltem mindannyiukat, mert nagyon sok idő lesz, mire ismételten tudunk találkozni. Utolsóként, Jongint öleltem magamhoz, majd elengedtem és mosolyogva néztem rájuk.
  - Örültem, hogy itt voltatok.
  - Mi is. Jó volt végre látni. Meg... - itt Yixingre pillantottak, - hogy boldog vagy.
  - Köszi - vigyorogtam és Yixingre néztem.
  - Majd legközelebb is, hozzunk össze egy ilyen hétvégét. Lehetne a téli szünetben és akkor több időnk is lenne - vetette fel Baek.
  - Jó ötlet. Anya is biztos megengedi, én benne vagyok. Majd megbeszéljük a részleteket.
  - Ez csak természetes - nevettek. - Örülünk, hogy megismerhettünk Yixing - mosolyogtak szerelmemre, aki elpirult.
  - Én is örülök, hogy megismerhettelek titeket.
  - Akkor nemsokára ismételten találkozunk! Sziasztok! - köszöntek el.
  - Sziasztok! - köszöntem el tőlük, kikísértem őket, majd becsuktam az ajtót. Mindenki elment. Anya ma dolgozott, így csak Yixinggel maradtunk. Fogalmam sincs mi fordulhatott meg a fejemben, de megragadtam a kezét, felhúztam a szobámba és egyből az ágyhoz vittem. Megállítottam, szembe fordítottam magammal, majd arcát megfogtam és megcsókoltam. Érzékien mozgattam ajkamat, édes, puha ajkán, majd egy idő után szenvedélyesebben csókoltam. Nem tudtam pontosan mi vezérelt erre, hogy most ezt tettem.  Képtelen voltam arra, hogy ne érjek hozzá így. Kellett, hogy érezhessem. Szükségem volt rá, hogy érezhessem mindenhol. Akartam.
  Kezemet levezettem derekára és cirógatni kezdtem oldalát, ő pedig átkarolta nyakamat. Közel vontam magamhoz és arra kényszerítettem, hogy lépjen hátra, így könnyebben döntöttem le az ágyamon és tornyosultam fölé. Karját nem vette le nyakamról, csak beletúrt a hajamba és még jobban húzott magához. Oldalát simogattam, miközben szenvedélyes csókokat váltottunk. Elváltam ajkától és szemébe néztem.
  - Szeretlek Yixing - suttogtam ajkára, majd eltüntettem azt az iszonyatosan pici távolságot kettőnk közt.