Kifogyott a tank, avagy a menedzser hyung hanyagolja a benzinkutakat

Sziasztok!
Egy ilyen hosszú és kiadós cím után jelentem, hogy egy újabb kéréssel készültünk el! Ne féljetek, folyamatosan hozzuk majd a történeteket! :D Ez Trixinek készült. ^.^ Mivel nem adtál meg semmi konkrétat, ez most csak egy random történet lett, az általam kedvelt párosokkal. Remélem tetszeni fog! :) Véleményeket szívesen fogadok ^.^
Esetleges hibákért elnézést kérek ><

Cím: Kifogyott a tank, avagy a menedzser hyung hanyagolja a benzinkutakat
Szereplők: Block B, menedzser
Párosok: ZiKyung, UJaeBomb (nem tudom eldönteni, hogy kit shippelek jobban ><) TaePyo
Műfaj: vígjáték
Figyelmeztetés: ---
Írói szemszögben játszódik

A felkelő nap első sugarai szürkés fénybe vonták a csendes kis utcát. A házak csak álltak ott tömören, megrengethetetlenül. Az egész vidék szinte teljes mozdulatlanságba dermedt. Csak a lágy szellő fújdogált, egy üres csokis papírt kergetve maga előtt.

Az ötös számú házban ugyanolyan csönd uralkodott, mint az összes többiben. Az előszobában hét pár cipő hevert szanaszét, mégis rendezetten, hét színes esernyő volt beleillesztve az esernyőtartóba és hét kabát lógott a fogasokról. Az előszobát egy tejüveg ajtó választotta el a lakás többi részétől.

Az ajtón túl is folytatódott a rendetlenség; az egybenyitott konyhát és nappalit egyaránt elborították a földre dobált különböző ruhaneműk, jelentős helyet foglalt az óriási, de üres pizzás doboz, a kanapén árválkodott két játékkonzul, melyet elfelejtettek lekötni a nagyképernyős televízióról - amin jelenleg egy fél pár zokni, meg egy alsónadrág terpeszkedett -, sőt még egy felfújt, kacsás úszógumi is előkerült valahonnan, és most diadalittasan trónolt az ebédlőasztal közepén. A drága pamutszőnyegen különböző eredetű foltok ékeskedtek, és a közepén álló asztalon egy felborult kólásüvegből még mindig csöpögött az üdítő. A már amúgy is piszkos fal és parketta találkozásánál egy szelet pizza lelte meg nyugvóhelyét, miután az elnyűtt tapétán hosszú csíkot húzott.

A nappaliból négy ajtó nyílt négy különböző szobában. Mindegyik csukva volt, egy kivételével. A nyílászáró és a fal közötti keskeny résen alattomosan bekúszott egy kevéske napfény, és rávetült az ágy lábának támaszkodó plüssmedve fényes gomborrára.

A függönyöket gondosan elhúzták, így egy apró fénynyaláb se tudott beférkőzni a helyiségbe, ahol úgy tetszett, mintha egy tornádó söpört volna végig. A helyzet nem sokban különbözött a nappali állapotától, csupán itt félig megevett pepperonis pizza maradékai helyett egy hatalmas kávéfolt díszítette a halványkék falat.

És a fejetlenség közepén elhelyezkedő ágyban egy békésen hortyogó fiú feküdt. A takarója csak lábait fedte, így látni lehetett meztelen felsőtestének egyenletes mozgását. Lepedője valami hatalmas hibát követhetett el, mert jelenleg a földön tartózkodott, gyűrötten, magányosan. Arcát a csupasz matracon pihentette, míg párnáját magához szorította. Ráncai elsimultak, ahogy fejében egymást kergették a szebbnél szebb álomképek.

Mellette az éjjeliszekrényen egy pohár víz, óra és telefonja pihent. Az óra kijelzőjén ekkor megjelent a 06:00 számsor, és telefonja – mintha csak erre a pillanatra várt volna – őrült hangerővel kezdett ordítani. A fiú szemei erre kipattantak, és ijedtében egy nőies sikollyal kísérve lefordult az ágyról.

Idegesen tapogatózott a mobilja után. Néhány elkeseredett próbálkozás után sikerült fogadnia a hívást. Fejét belefúrta az ágya mellett heverő pólókupacba – amin pár pillanata szerencsésen landolt – és úgy motyogta:

-       A mikulás beszél. Az ajándékok kiszállítását holnapra halasztom, mivel kedvenc pingvinem lesérült, így vissza kellett utaznom az Északi-sarkra. Szíves megértését köszönöm.

-       Ya, Park Kyung! Ébresztő, már hat óra van! Ma fellépés lesz, emlékszel? A te felelősséged lesz, hogy mindenki felkeljen és időben elkészüljön. Két óra múlva ott vagyok, viszem a kisbuszt. És ne merj visszaaludni!

-       Értettem, hyung! – dörmögte, miközben küzdött, nehogy leragadjanak a szemei.

-       Kyung, feladatot kaptál! Ha nem végzed el rendesen, kiraklak a kisbuszból! – fenyegette meg a vonal túloldalán lévő férfi.

-       T-tessék? – dadogott immár éberebben a megszeppent fiú.

-       Jól hallottad! – csapta le a telefont beszélgetőpartnere.

-       Aish, a menedzser hyung olyan kegyetlen! – morgolódott a megfélemlített, majd egy nagyot ásítva visszahanyatlott a párnául szolgáló ruhái közé.

Egy óra múlva a résnyire nyitott ajtó teljesen kitárult. A küszöböt egy szürke nyuszis mamusz lépte át. A mamusz elcsoszogott a nappali közepéig, és megtorpant a kanapé előtt.

-       Hm, kivel kezdjem? – gondolkodott el a mamusz viselője – nevezetesen Park Kyung. – MinHyukkie-val fogom! Őt könnyű felkelteni, én pedig már elvesztegettem egy órát, azzal, hogy próbáltam visszaaludni, de nem sikerült… - morfondírozott, majd lehuppant a mögötte lévő bútorra.

Lerúgta magáról a nyuszis mamuszát, és az egyik ruhakupacból előhalászott egy zoknit. Nézegette egy kicsit, majd fogta magát, és felhúzta csupasz lábszárára, egészen térdéig.

Útja ezután a konyhába vezetett. Ott előkeresett egy serpenyőt, amit elszántan fejére rakott. Pillantása az asztalon heverésző úszógumira esett. Gyorsan bele is ugrott, majd magához vett egy fakanalat – így indult el felébreszteni társait.

YooKwon fáradtan nyitogatta szemeit, ahogy egy fénycsík ráesett elgyötört arcára. Hirtelen azt sem tudta, hogy kicsoda ő, hol van, ki fekszik mellette, de amire a leginkább kíváncsi volt, az az, hogy ki az az idióta az ajtóban, aki térdzokniban, spongya bobos alsóban, kacsás úszógumiban és a konyhai eszközök felében parádézik, egy nagy fakanállal hadonászva.

Aztán, miután az ismeretlen őrült a fakanalat mintegy kardként feje fölé emelte, és egy csatakiáltással megspékelve rájuk vetette magát, minden beugrott neki.

-       Ya! Park Kyung! – hallotta meg JaeHyo dühös hangját. – Miért csináltad ezt? Tudod milyen szépet álmodtam? – ült föl lerázva magáról a rappert a visual. – Ah, jó reggelt YooKwon-shi! Jól aludtál? – érdeklődött negédesen.

-       Pompásan, egészen mostanáig, ameddig ez az elmeháborodott fel nem ébresztett! – kereste összeráncolt, dühtől szikrázó szemekkel Kyungot, de ő ekkor már kilépett az ajtón, hogy újabb csapattársait keltse föl, ezáltal teljesítve a rá kimért feladatot.

-       Ahh, srácok mi volt ez? – nyöszörögte szemét dörzsölgetve a kettejük között fekvő MinHyuk.

-       Nem mi. Inkább ki. – állt fel az ágyból YooKwon.

Egy pillantást vetett JaeHyora, és mivel látta, hogy a fiú épp arra készül, hogy átölelje MinHyukot, inkább visszafeküdt melléjük. A visual csak egy bosszankodó nyögéssel nyugtázta, hogy nem fogja olyan könnyen megszerezni a táncost, mint azt eltervezte.

A néma vitát végül MinHyuk döntötte el, azzal, hogy egy nagyot nyújtózkodva felült, majd nem törődve a másik kettő felháborodott pillantásaival, szemét dörzsölgetve távozott a szobából.

Kyung ezután TaeIl szobája felé vette az irányt. Agya eközben azon járt, hogy mi történhetett a táncos szobájában. YooKwon, MinHyuk és JaeHyo egy ágyban… Megrázta magát, hogy visszatérhessen a jelenbe, és az elé táruló látványra koncentrálhasson. A helyiségben TaeIl és JiHonn aludtak, egymást ölelve. Az álmos rapper máskor elmosolyodott volna az édes kép láttán, de ezúttal feladatot teljesített.

Levette fejéről a rögtönzött kalapját, és nagy hévvel elkezdte verni azt. A szörnyű ricsajra a legfiatalabb tag összeráncolta homlokát, és lassan kinyitotta a szemét.

         - Ya, hyung, mit művelsz? Még felébreszted TaeIl hyungot!

         - Pont az aaaaaaaaaaa – ásított egy hatalmasat. – célom.

         - De nyűgös lesz, ha nem alhat eleget!          JiHoon-ah, engem már egy órája felébresztett a menedzser hyung! Hidd el, én nyűgősebb leszek, ha nem kel fel, mint TaeIl hyung lesz, ha felkel. Így rád bízom a feladatot, hogy felébreszd!

          - D-d-d-d-d-de hyung! – értetlenkedett P.O. – Én nem…

          - JiHoonnie, a menedzser hyung reggel hatkor felébresztett, kiestem az ágyamból, beszorultam az úszógumiba, és a menedzser hyung megfenyegetett, hogy kirak a kisbuszból! És ennek tetejében annyira álmos vagyok, mint még soha! – fordította vissza fejét Kyung, miközben tovább haladt kifelé.

          - Vigyázz hyung, ajtó… - a maknae mondatát egy hatalmas csattanás szakította félbe. -… félfa

          - Észrevettem – motyogta a falra kenődött Kyung, miközben megpróbálta magát levakarni onnan. Végül homlokát dörzsölgetve kitámolygott a szobából, hogy a legnagyobb kihívás elébe állhasson. – Zicoya… készülj az ébredésre!

És egy csatakiáltással, a kómásan támolygó MinHyukot fellökve, az ajtót berúgva berobbant a még békésen durmoló leader birodalmába. Ott azonban olyan jelenet fogadta, amire nem számított.

Ahelyett, hogy a nyugodtan szuszogó, fülig betakarózott Zico képét látta volna, a fiú az ágy szélén ült, félmeztelenül – épp egy üveg vizet ivott. A behúzott függönyök által garantált sötétségbe belehasított az ajtó kinyitása által betörő fénycsík, egyenesen JiHot megvilágítva.

Kyung lefagyott a küszöbön, és csak nézte, ahogy csapattársa háta kis ívbe hajlik, amint iszik, gerincoszlopa láthatóvá válik, aztán nagyot nyújtózkodva feláll, ledobja az üveget, majd száját megtörölve felé fordul. Az álmos rapper elé tárult minden… a markáns, de kedves arc, a csókolgatni való nyak, az izmos mellkas és a kidolgozott has. Szeme gyorsan felmérte a meztelen felsőtestet, és megpróbálta minél jobban emlékezetébe vésni azt. Hiszen bármennyire is szeretné, valószínűleg nem láthatja újra.

Zico ekkor észrevette őt. Kyung nyelt egy hatalmasat, és belenézett a csillogó szemekbe. A vezetőből hangos sikítás tört fel, és tini lányokat meghazudtoló szégyenlősséggel maga elé kapta az ágyon heverő takaróját, valamint párnájával erősen megdobta a bámuló Kyungot.

          - Menj ki innen Kyung! Nem látod, hogy öltözöm?! – zavarta ki dühösen a fiút.

Miután a rapper állát maga után húzva távozott a helyiségből, Zico magára kapta pólóját. Egy elégedett mosollyal nyugtázta, hogy látta megjelenni Kyung szemeiben a vágy szikráit, ahogy fedetlen testét bámulta.

Végül teljes harci díszben lépett ki az ajtaján. Éppen a kilincsért nyúlt, mikor egy éktelen hangos ordítás rázta meg a házat.

         - Park Kyung! Gyere ide most azonnal! Hogy merted arra kényszeríteni JiHoonnie-t, hogy annak ellenére is felkeltsen, hogy tudja, nem volt meg a napi alvásszükségletem! Ya Park Kyung! Ne menekülj előlem! – üvöltötte el magát az utolsóként felébresztett, dühös TaeIl.

S miután Kyung nem engedelmeskedett, a legidősebb kergetni kezdte a kanapé körül. Az ülőalkalmatosságon helyet foglaló YooKwon tapsikolva figyelte a párost.

          - De, jó fogócskáztok! N is játszhatok? – majd válaszra sem várva felpattant, és TaeIl után loholt.

Hamar utolérte a fiút, s megpaskolta a vállát.

          - Te vagy a fogó! – öltötte ki rá a nyelvét, és azzal a lendülettel elsprintelt a másik irányba.

TaeIl kifáradva rogyott össze a nappali koszos szőnyegén.

          - Fe-he-hel-a-dhom – lihegte nehezen. P.O. éppen felsegítette volna, mikor a ház előtt valaki dudált, hogy maknae ettől úgy megijedt, hogy egyből elengedte hyungját.

Így a fiú tollpiheként hullt vissza, és terült el a szőnyegen.

A menedzser homlokát masszírozva szállt be az autóba. Mire odaért, mindenki készen állt az indulásra (Kyungot kivéve, akiről még le kellett operálni az úszógumit), így nem kellett betartania fenyegetését. Viszont megbánta, hogy pont a rappert ébresztette fel, mivel ő ettől volt most elmondása szerint „olyan fáradt, mint a csap, mikor nem zárják el rendesen, és egész éjszaka csöpög.”  Így eldőlt a hátsó ülésen – az egészet elfoglalva, és a csapok sanyarú sorsáról fantáziálva mély álomba merült. Szerencsére a mikrobusz elég nagy volt az ilyen akciókhoz, így Kyung hatékonyan orvosolhatta az alváshiánnyal kapcsolatos problémáit.

A csapat egy óra múlva már az elnéptelenedett országúton hajtott. Csak néhány másik elvetemült sofőr vállalkozott rajtuk kívül erre az útra, ezáltal könnyű volt a haladás. Az autóban kellemes zsivaj uralkodott; a hortyogó Kyungot és a nagyokat sóhajtozó menedzsert leszámítva mindenki vidáman énekelt, illetve rappelt. Így hát senkinek sem tűnt fel, mikor a kocsi műszerfalán a kanna jel elkezdett pirosan villogni és csipogni.

Arra is csak az elől ülő Zico, TaeIl és P.O. eszmélt, hogy lehajtottak a lehúzódó sávba, majd hamarosan meg is álltak. A többiek csak nyugodtan énekelgettek tovább, míg a menedzser a telefonját kereste, a két tag pedig nagy szemekkel, kissé aggódva nézte.

          - Nililili… - énekelte JeaHyo belefeledkezve. – Srácok, csak nekem tűnt fel, hogy egy ideje már nem suhannak el úgy a fák meg a minden az ablakon?

          -Az agyadban suhannak a fák! – kólintotta fejbe MinHyuk.

          - Az én fám máshol suhanna… ha érted mire célzok – vigyorgott perverzen a visual a táncosra.

          - Szállj le MinHyukkie-ról! – kelt B Bomb védelmére YooKwon. – Amúgy igaza van, tényleg megálltunk!

          - Köszönöm!  De miért álltunk meg?  

          - Mégis honnan tudjuk!?  - morogták kórusban a többiek.

          - Csak gondoltam… hé, hová megy a menedzser hyung? – érdeklődött JaeHyo, mikor észrevette, hogy az említett személy hangos ajtócsapódással elhagyja a járművet.

          - Nem tudom. Hé, JiHoon-ah, menj szépen utána, és kérdezd meg! – utasította a fiút TaeIl.

          - Rendben TaeIl hyung! – válaszolta készségesen a maknae, majd szintén távozott.

Miután hatan maradtak, az autóban kínos csönd uralkodott el. Csak Kyung egyenletes szuszogása törte meg a némaságot.

Odakint P.O. gyorsan közelítette meg a menedzsert. A férfi kabátját fél kézzel összehúzta magát, míg másik kezével stoppolni próbált. Az úton rakoncátlanul végigszáguldó szél  összeborzolta tincseit.

          - Hyung, mi történt? – üvöltötte a fiú, hogy a másik biztosan megértse.

          - ELFOGYOTT A BENZIN! – üvöltött vissza.

          - ÉS MOST MIT CSINÁLSZ?

          - STOPPOLOK!

          - ÉS VELÜNK MI LESZ?

          - MENJ VISSZA, S MONDD MEG, HOGY VÁRJANAK! HAMAROSAN JÖVÖK! HOZOK SEGÍTSÉGET!

          - RENDBEN!

 És JiHoon visszafelé vette az irányt a kocsihoz, ahol még mindig hullahangulat uralkodott. Eközben a menedzser előtt lefékezett az autó, és egy szépen mosolygó, mély dekoltázsú hölgy kedvesen biccentve jelezte a férfinak, hogy beszállhat.  

          - Hé, P.O! Mi történt? – kérdezte Zico.

          - Kifogyott a tank!

          - S hová ment a menedzser hyung?

          - Segítségért! – kezdett el bőszen bólogatni a legfiatalabb.

          - Na, akkor egy ideig még itt ülünk!

          - Nemrég eljöttünk egy benzinkút mellett… - jegyezte meg JaeHyo halkan.

          - Honnan tudnád? – horkant fel YooKwon. – Hiszen végig MinHyukot szuggeráltad!

          - Nem mintha te nem ezt tetted volna!

          - Igaza van, én is láttam! – szólt közbe TaeIl.

          - Akkor mi lesz most? – néztek mind Zicora.

          - Valamelyikünk elmegy a benzinkútra, és hoz egy kanna üzemanyagot! Mi addig itt várunk! – okoskodta ki a leader.

          - De ki menjen?

          - Menjen YooKwon! Neki a legjobb az irányérzéke! – javasolta P.O.

          - Nem hagyom itt JaeHyot és MinHyukot kettesben! – visszakozott egyből a táncos.

          - Akkor elmegyek veled! – sóhajtotta Bomb.

          - Azt viszont én nem hagyom! – szögezte le egyből JaeHyo.

          - Akkor menjünk hárman!

          - Nem mentek ti hárman sehová! Még a szomszéd sávba se tudnátok biztonságban átmenni!

          - Akkor ők hárman kilőve… mi maradtunk! – mutatott végig magunk TaeIl.

          - Te vagy a legidősebb! Menj te! – szólalt meg YooKwon.

          - De én elveszek!

          - Én szívesen elmegyek TaeIl hyunggal bárhová…

          - Akkor abból nem lesz benzin, mert ti ketten az első bokornál leragadnátok…

          - Akkor csak Zico maradt…

          - A kapitány soha nem hagyja el a süllyedő hajót! – hárított JiHo. – Másrészről pedig, nem mernélek egedül hagyni benneteket!

          - Miért nem keltjük föl Kyungot? – kérdezte ártatlanul a maknae.

          - Őt most lehetetlen lenne felkelteni! – nevette el magát MinHyuk. – Egész úton próbálkoztam vele!

          - Hát, csak egy megoldás maradt… tolnunk kell a kocsit! Négyen mennek hátulra, egy ember előre, egy pedig kormányozni fog! – osztotta a parancsokat a leader. – TaeIl lesz elől, YooKwon kezd a kormánynál, a többiek jönnek hátra!

          - De…

          - Nincs ellenvetés! Gyerünk! – tapsolt párat, hogy nyomatékosítsa szavait, majd mintegy példát mutatva, elindult a jármű hátulja felé. És bár nem értette minek, figyelmét az sem kerülte el, hogy néhányan áthelyezték az alvó Kyungot a sofőr melletti ülésre.

***

A fiúk már egy ideje küszködtek az autóval, mikor MinHyukot leváltotta Pyo.

          - Ahh, MinHyukom, már hiányoztál! – integetett neki csábosan JaeHyo..

          - Kipihented egy kicsit magadat? – puhatolózott kedvesen YooKwon.

          - Olyan szépen csillog a szemed!

          - A szél kicsit összeborzolta a hajadat, de még ez is jól áll!

Zico csak a fejét kapkodta, ahogy egymás után repültek a bókok, replikák, és sértések. Egy idő után összefolyt előtte, hogy ki mit mondott, nem bírta figyelemmel követni, hogy ki kicsodát szid, ki kit akar megdönteni, kit hívtak ki párbajra, mikor elviselhető a nyomulás és ki kinek bókol.

Végül fejét tenyerébe temette, és nagyot sóhajtva nekifeszült az kocsinak. Egy ideig még csöndben tűrte, csak hallgatagon szemlélte az aszfaltot, és azon gondolkozott, hogy miért tűnik hirtelen minden sokkal lassabbnak és kínkeservesebbnek.

          - Nem bírom tovább! – csattant fel. – Én jövök! – és elindult, hogy leváltsa JiHoont.

Miközben hátul a leadert az őrültbe kergették, TaeIl majd megszakadt, hogy tolást mímelve, lassan sétáljon a járgány mellett. P.O. lehúzott ablakon keresztül tartotta szóval hyungját.

          - JiHoonie, nem gondolod, hogy beülhetnék oda melléd? – kérdezte szempilláit remegtetve.

          - TaeIl hyung, nem szabad!

          - És ha az öledbe ülnék…? – vetette be ütőkártyáját a fiú.

          - D-d-de hyung… Ha a többiek észreveszik…

          - Ugyan már, nem lesz semmi baj! Bízz bennem! – és választ nem is várva, kinyitotta az ajtót, és belehuppant a megszeppent P.O. ölébe.

A legidősebb talán csak tíz-tizenöt percet utazhatott kényelmesen, mikor Zico felbukkant. A leader nagyon csúnyán nézett rájuk, így ők minden szó nélkül, sunyítva szálltak ki.

          - Ti meg mit műveltetek? Mindegy is! TaeIl, cserélj helyet MinHyukkal, te pedig, JiHoon, menj hátra az én helyemre! – intézte el a párost ennyivel, és miután megtörtént a csere, beült a kormány mögé.

Talán öt perce haladhattak az új formációban, mikor Kyung ébredezni kezdett. Orrát betöltötte a kisbusz jellegzetes illata. Ahogy kómásan ülőhelyzetbe tornázta magát, meglátott maga előtt egy ismerős üstököt.

          - Zicoya… - ásította.

          - Felébredtél?

          - Fel.

És mindennemű ellenkezést, vagy figyelmeztetést mellőzve Kyung hátulról átölelte Zicot, és tapizni kezdte, miközben valami ultrakényelmes párnáról hadovált.

          - Kispárnám… hogy hiányoztál nekem! – suttogta félálomban.

          - Kyung!

          - Mi az párnácskám?

          - Én nem vagyok párna! Inkább feküdj vissza!

          - Ne beszélj vissza párna!

          - Na jó, elegem van!

MinHyuk csak annyit vett észre, hogy hirtelen csapódik az ajtó, Zico idegesen kiszáll, kinyitja az egyik hátsó ajtót, kihalássza Kyungot, hátramegy s a csapódásokból és méltatlankodó, valamint kíváncsiskodó megjegyzésekből ítélve a csomagtartó gyömöszöli őt, és visszaül a helyére. Mindezt szó nélkül.

A táncos elmosolyodott a komikus jeleneten, ám ekkor feltűnt neki valami. A kihalt országúton egy autómentő közeledett feléjük.

          - Megmenekültünk! – kiáltott fel ujjongva, mikor az autómentő lefékezett előttük, és a menedzser kiszállt a sofőrje mellől.

          - Hát ti srácok?

          - Benzinkutat kerestünk…  - vakarta meg tarkóját Zico, aki időközben előkerült valahonnan.

          - De hol van Kyung?

          - Ja, hát a csomagtartóban.

          - Na szedjétek ki, aztán megyünk haza! A fellépést én elrendeztem.

A srácok megkönnyebbülve, fáradtan szálltak be a mikrobuszba, ami hamarosan az autómentő platóján állt. Mindenki csöndben beszélgetett. Kyung pedig a leghátsó ülésen, ezúttal buksiját Zico ölébe hajtva aludhatott.

THE END

 

      

Light in the blackness 4.rész

ChanYeol pow

Mindenkinek tetszett az ötlet, aminek örültem. Elbeszélgettük az időt, ezért észre sem vettem és már az ajtót nyitottam. Amint kinyílt az ajtó mindenki a nappaliba szaladt, miután ledobálták magukról a kabátot, cipőt. Én is levettem, majd Baek kezét fogva bementünk. A kanapé, ahogy a maradék két fotelt is elfoglalták már. Jobb ötlet híján leültem a szőnyegre, s az ölembe húztam.

 - Ha fáradt vagy menj fel nyugodtan a szobámba - mosolyogtam.

BaekHyun pow.

Leült a szőnyegre és az ölébe húzott.

- Oké - hajtottam hátra a fejemet, s ezáltal vállán pihentem.

Pillám maguktól csukódtak le, de nem aludtam.

- Szerintem elaludt. – hallottam meg Kai hangját.

- Szerintem is. – simogatta meg hasamat Yeol.

- Sose láttalak még ilyen boldognak ChanYeol. – mondta Tao.

- Ha mellette vagyok, sokkal felszabadultabbnak érzem magamat. És melegség áraszt el. – vallotta be.

- Jó hatással van rád. Vigyáz rá. – hallottam meg Kris hangját is.

- Ő a legféltettebb kincsem.

- Mióta?

- A mai naptól kezdve.

ChanYeol pow

Kicsit nevettek a dolgon, de aranyosak voltak, mert semmilyen bunkó beszólást nem kaptam. Féltem, hogy nem nagyon lesz közéjük való Baek, de kedvelik. Pár percig csendben ültünk, amit Chen tört meg.

- Éhes vagyok - s ezzel a lendülettel már a konyhába is ment.

- Én is - hallottam még körülbelül öt hangot, mire ők is eltűntek.

- Akkor én felviszem BaekHyunt. Tőlünk úgy sem tudna így aludni - nyúltam térdhajlata és háta alá, majd felvittem a szobámba. Lefektettem az ágyra jól betakartam, s megpusziltam arcát.

BaekHyun pow

Felvitt a szobájába, és gondosan betakart. Megpuszilta arcomat is. De mikor távolodott, el keze után kaptam, és berántottam őt az ágyba. Szerencsére pont mellém esett, így rögtön oldalra fordultam, és lábammal, kezemmel átöleltem, s fejemet mellkasába fúrtam. Helyezkedett egy ideig, majd ő is átölelt.

- Jó illatod van. – dünnyögtem mellkasába.

- Neked is. – vont közelebb magához.

- Kedvesek a barátaid. Még Kai is mosolygott.

- Örülök, hogy így látod. Igen Kai felszabadultabb lett.

ChanYeol pow

- Aludj nyugodtan. Nem hallatszik fel a zaj úgy sem - csókoltam arcára. - Örülök, hogy szimpatikusan lettek. Lehetnél velük többet a jövőben - mosolyogtam. - Szeretnéd, hogy melletted maradjak?

- Igen - suttogta.

- Aranyos vagy - kezdtem arcát simogatni, hogy el tudjon aludni.

BaekHyun pow

Úgy éreztemm, mindjárt újra látom az a két sütit, ami megettem.

- Merre van a mosdó? - ültem fel gyorsan.

- Itt a piros ajtó a szobámba. – amint elmondta, rögtön felpattantam, és a fürdőbe futottam.

Épp időben hajtottam fel a vécé ülőkét, mert már jöttek is a sütik. ChanYeol sietett hozzám, és a hátamat kezdte el simogatni. A szívem is szúrni kezdett.

- BaekHyun minden rendben? – kérdezte miután abba hagytam a hányást.

- Nehm. – gördültek le könnyek az arcomon.

- Srácok minden rendben? Lent hallani, hogy zajongtok. – jelent meg az ajtóban Kris, és még mögötte páran.

- ChanYeohl fáhj. – markoltam egyik kezemmel zakómba szívemnél, míg a másikkal Yeol ingjét szorongattam.

ChanYeol pow

Ijedten rohantam Baek után, s hátát simogatva próbáltam segíteni neki. Aztán felbukkantak a többiek is, BaekHyun meg még rosszabbul kezdett lenni. Hirtelen azt sem tudtam, mit csináljak.

- Kris, hívj egy orvost - néztem felé, s már beszélt is.

Felkaptam az ölembe BaekHyunt és visszafektettem az ágyamra. KyungSoo hozott egy vizes konyharuhát, amit rá rakott homlokára, egy másik pedig kezére.

- Mindjárt itt az orvos - ült le Kris az ágy mellé.

Baekhyun pow

A fájdalom erősödni kezdett. ChanYeol felkapott, és visszafektett az ágyra, de én azonnal az oldalamra fordultam, és magzatpózt vettem fel, közben a kezemet a szívemhez szorítottam.

- Fáhj- sírtam – ChhahnYeohl.

- Itt vagyok, semmi baj. Már az orvos is úton van. Valaki menjen le és várja. – mondta valakinek. Mellém mászott és arcomat kezdte el simogatni. Nem tudom mennyi idő telt el, de már szóltak, hogy itt az orvos.

- Itt az orvos. – hallottam a lépteket.

- Mi történt? – kérdezte.

- Hányt, majd a mellkasát kezdte el fogni, és azt monda fáj neki. – mászott el mellőlem.

- Kérem, fáradjanak ki, hogy meg tudjam vizsgálni. – hallottm, ahogy ki mentek, s becsukták maguk mögött az ajtót.

- Minden rendben. Hogy hívnak?

- BaekHyun, Byun BaekHyun. – próbáltam értelmesen beszélni.

Az orvos még kérdezett párat, majd próbált megvizsgálni.

ChanYeol pow

Megjött az orvos és kiküldött minket, aminek én nem örültem, de kimentem. Leültem az ajtó mellé, s ujjaimat tördelve próbáltam lenyugodni.

- Nem lesz baja - mosolygott elég bizonytalanul XiuMin.

- Csak egy kis rosszullét lehet a sok kajától, ne aggódj miatta - próbálkozott Kris is, de jelen pillanatban senki nem tudott megnyugtatni, csak az orvos.

Még úgy tíz percig vártunk, mindenki nyugtalan, majd nyílt az ajtó, mire felugrottam és kérdezgetni kezdtem, jól van-e.

BaekHyun pow

Miközben vizsgál, hümmög párszor. Majd elrakta dolgait.

- Hány éves vagy?

- Húsz.

- Elég fiatal vagy. – tűnődött el.

- Mihez képest?

- Egy szívizomgyulladáshoz… Bár most hallottam egy kis szívritmus zavart. Jobb lenne, ha orvoshoz mennél minél előbb, hogyha baj van, időben kiderüljön. Beszélek a barátaiddal. – mondta és már ki is lépett az ajtón.

ChanYeol pow

- Mi baja van? Ugye semmi komoly, csak egy kis rosszullét vagy ilyesmi? - itt inkább elhallgattam, mert láttam, hogy szeretne beszélni az orvos.

Nagy vonalakban elmesélte a gondot és azt tanácsolta, hogy vigyük orvoshoz egy alapos kivizsgálásra. Én ekkor otthagytam őket még beszélni és bementem BaekHyunhoz. Már szinte sírva ültem le mellé, megszólalni sem tudtam. Rajta is látszott a zavartság, félelem, de nem mutatta, ki mint én.

- Hogy vagy? - nyögtem ki ennyit. - Mármint a helyzethez képest.

BaekHyun pow

- Félek ChanYeol – suttogtam, remegő hangon – Még csak most ismertük meg egymást, de tőled több szeretete, törődést kaptam egy óra alatt, mint bárkitől. Ölelsz, puszilsz, meg akarsz védeni, ami nagyon jól esik. Még a barátaidnak is bemutattál. Elmentük sütizni, jól éreztem magamat. De én már most félek, hogy mi lesz. – sírtam el magamat.

Ő sincs másképp. A könnyek beterítették arcát, ezzel nedvessé tette. Leguggolt mellém, és összeérintette fejünket.

- Minden rendben lesz. – suttogta.

ChanYeol pow

Látszott, hogy félt, s ettől még jobban elszomorodtam. Szeretném megnyugtatni, de nem tudom. Én is nagyon féltem.

- Ne aggódj, az orvosok segítenek majd. Ma kipihened magad és holnap azzal kezdjük a napot - szorongattam kezeit.

 Hallottam, ahogy nyílt az ajtó.

- Elment az orvos. Csak ezt akartam... - jött be félve KyungSoo, aztán mellém ült. - Biztos jobban leszel - mosolyogott Baekre. - Mi lent leszünk, szóljatok, ha valamire szükségetek lenne - mondta, majd megsimogatta Baek arcát és kiment.

BaekHyun pow

- Nincs erőm haza menni – suttogtam.

- Nyugodtan itt aludhatsz. – simított végig arcomon.

- De nem akarok a terhedre lenni.

- Boldog lennék, ha itt maradnál. – nyomott puszit homlokomra.

- Köszönöm, és köszönök mindent. – mosolyogtam rá, és most én pusziltam meg – Éhes vagyok.

- Lemegyek, és hozok enni. – nyomott még egy puszit homlokomra, és kiment az ajtón.

ChanYeol pow

Lementem, ahol mindenki feszülten ült, néha meg-megszólaltak.

- Miért jöttél le? - érdeklődött Sehun. - Baja van Baeknek?

- Nem, csak éhes lett - erőltettem valami mosolyt magamra.

 - Majd én csinálok valamit gyorsan - ajánlotta fel Soo.

Én addig kint beszélgettam a többiekkel. Sokat kérdezgetgek a dologról, de Tao terelte a témát valami másra.

- Kész van - hozott ki két tálat Soo.

- Finomnak tűnik - vettem el.

- Holnap mi is elkísérünk, ha akarjátok - ajánlotta fel Chen.

Mosolyogva visszautasítottam, aztán megkértem Soot, hogy nekik is csináljon valamit, majd Baekhez mntem.

- Tessék! - tette elé az ételt. - Sokat egyél - pusziltam ajka szélére.

BaekHyun pow

- Jól néz ki. –erőltettem magamra egy mosolyt.

Számba vettem egy kis falatot, majd lenyeltem. És ezt addig csináltam, míg rám nem tört újra a hányinger.

- Megint rosszul vagy? – kezdett el aggódni.

- I-Igen, de most remélem, nem jön vissza. – vettem egy mély lélegzettet.

- Feküdj vissza, én meg leviszem ezeket. – nyomott vissza az ágyra, s szám sarkára adott egy puszit.

ChanYeol pow

Aggódva fektettem vissza, s lesiettem a tálcákkal. Gyorsan ledobtam valahová őket, s már futottam is vissza nehogy nagyobb baja legyen. Kicsit megkönnyebbülten sóhajtottam, amikor látom, semmi gond. Befeküdtem mellé.

- Szólj, ha megint hánynod kell vagy ilyesmi - elkezdtem simogatni arcát, ami eléggé sápadt volt.

- Most annyira nincs baj - motyogta hozzám bújva.

- Aludj, hátha jobb lesz úgy. Végig itt leszek - pusziltam szeme alá biztatólag.

BaekHyun pow

- Lent van a telefonom a táskámba, majd írj anyunak egy üzenetet léci. – motyogtam pólójába – Nem fognak a szüleid haragudni, hogy itt vagyok?

- Nem. Majd elmondom nekik, hogy mi történt. És akkor majd írok édesanyádnak is. – simogatott.

- Sajnálom, hogy elrontottam a napotokat.

- Ne beszélj hülyeségeket!

- Mi van a többiekkel?

- Sokkolva vannak. Ők is aggodnak érted.

- Köszönöm nekik - suttogtam.

Lehunytam pilláimat, s próbáltam aludni. A mai napfárasztó volt, és egyben fájdalmas is. ChanYeolhoz bújva aludtam el.

ChanYeol pow

Én még nem tudtam aludni, csak simogattam hátát. Hallottam az ajtó nyílását.

- Elmegyünk, már késő van. Hívj, ha baj van - mondta Soo, s kiment. Még egy kis ideig néztem Baek arcát, majd kimásztam az ágyból. Lementem előkeresni a telefonját, írtam egy üzenetet, ahogy érte, majd felvittem.

BaekHyun pow

Nem tudom mikor keltem, de már az utca sötétbe borult, és Yeol nem volt mellettem. Éppen másztam volna ki az ágyból, hogy megkeressem, de kinyílt az ajtó és ő lépet be rajta.

- ChanYeoool – húztam el nevét, és kitártam karjaimat.

- Baj van? – jött közelebb.

Amint elég közel volt hozzám átöleltem nyakát, és eldőltem vele az ágyon.

- Ne hagyj magamra. – suttogtam nyakára.

- Nem foglak, édesem - simított végig hátamon.

- ChanYeol – toltam el kicsit magamtól.

- Igen. – nézett rám.

Megnyaltam ajkaimat, majd közelebb hajoltam hozzá.

ChanYeol pow

Kezeimmel feje mellett könyököltem. Meglepetten pislogtam rá. Közelebb hajolt én is, míg ajkunk össze nem ér, megcsókoltam. Félve mozgattam ajkam, de mikor érzem, nincs ellenére a dolognak, kicsit mélyítem a csókot.

BaekHyun pow

Azt hittem sose fog ez megtörténni. Elkezdtük mélyíteni a csókot. Nyelvével végig simított alsó ajkamon, majd átdugta, s vad táncba hívta enyémet.

- Ah – szakadtam el tőle, s kaptam szívemhez.

- Fáj? Mi történt? - fogta meg kezemet.

- Várj pár percet – sóhajttam nagyot.

- BaekHyun lehet be kéne menünk a sürgősségire.

- N-Nehm – remegtem meg.

- BaekHyun – fektetett vissza, s felém tornyosult.

- Chany..Yeol – leheletm nevét, majd megfogtam arcát. De nem sokkal később minden elsötétült.

ChanYeol pow

Annyira tökéletes volt az egész. Végre BaekHyun ajkát érezhettem sajátomon. Nagyon boldog lettem, míg szívéhez nem kapott, majd elájult. Teljesen ledöbbentem, de egyből pattantam, hogy mentőt hívjak. Még az egyik porcelán díszt is levertem a polcon, ahogy idegesen járkáltam a szobában, miközben beszéltem. Miután leraktam a telefont anya bejött érdeklődni, mi történt. Elmondtam, ő pedig próbált valamit segíteni, mivel ápoló. Kicsit megpofoztam BaekHyunt hátha felkel, de nem jött össze. Anya eközben a szívénél masszírozta vagy nem tudom. Úgy éreztem, az én hibám, amit történt. Akkor ájult el, mikor megcsókoltam. Nem sokat gondolkodtam ezen, jött a mentő Baeket pedig elvitték, vele engem is. A kórházban nekem várnom kellett, így leültem. Azt mondtál szólnak, ha végeztek.

BaekHyun pow

Mikor magamhoz tértem egy fehér szobában voltam, és valami pittyegett mellettem. No meg a kezemben is volt valami. Elkezdtem forgatni fejemet, és rá kellett jönnöm, hogy egy kórházban vagyok.

- Áh hát felébredt? – jött be egy fehér-köpenyes férfi. – Dr. KiBum vagyok a kezelő orvosa. Hogy érzi magát?

- Tűrhetően. Hogy kerülök ide?

- Egy fiú, nevezetes Park ChanYeol hívta ki tegnap este a mentőt önhöz, mert szív fájdalomra panaszkodott, és elájult.

- Ő hol van?

- Kint vár, és ideges. Beküldjem?

- Igen. – gyűltek könnyek a szememben.

Az orvos megnézte a kor lapomat, majd kiment. Pár perc elteltével ChanYeol jött be meggyötört arccal.

- ChanYeol – suttogtam nevét.

Közelebb jött hozzám, és megölelt, amennyire csak tudott. Fejemet nyakhajlatába temettem, ő meg egy reszketeg sóhajt engedett el.

- Annyira aggódtam. – mondta halkan.

ChanYeol pow

Már kezdtem bekattanni, hogy semmit nem bírtak mondani, nem láthatom, mikor egy orvos beküldött. Örültem, mégis nagyon féltem. Vajon milyen állapotban van? Hamar meg is tudtam erre a választ.

- Azért jobban nézel ki - simítottam végig arcán, halványan mosolyogva. - A többiek is meg lesznek könnyebbülve kicsit. De... mit mondtak az orvosok? Nagyon súlyos? - faggattam.

Baekhyun pow

- Nem mondtak még semmit. Várj t-te felhívtad őket az éjszaka közepén? – döbbentem le.

- Először LuHan hívott, mert ő is az utcánkba lakik, és látta a mentőautót. Másodszor mindenkinek leadta a drótot, hogy baj van, és ahogy ismerem őket kiszedte anyumból, hogy melyik kórházban vagyunk.

- Aigoo Yeoli. Még csak most találkoztunk először, nem akarom, hogy azt gondolják rólam, hogy nyápic vagyok vagy valami. És nem akarom, hogy aggódjanak – temettem kezembe arcomat.

- Hé. Mindenki közül én aggódok a legjobban –vette el kezeimet arcom elöl.

- ChanYeol tudod, mitől lennék jobban? – mosolyogtam rá.

- Mitől?

- Egy csóktól – suttogtam.

Miután eljutottak szavaim tudatáig, ajkamra hajolt, és egy mély csókba vont. De szívem ezt nem hagyta. A mellettem lévő gép hangos pityegésbe kezdett. Yeol gyorsan elvált tőlem, én meg csak ziháltam.

- ChanYeol minden rend- nyitót be az ajtón Kai, és mögötte ott voltak a többiek.

Kezemmel szívemhez kaptam, és megmarkoltam ruhámat.

- Kérek mindenkit, hogy azonnal távozzon – rohant be hozzám négy nővér, és az egyik már tolni is kezdték őket kifelé.

ChanYeol pow

Kis idő kellett, míg értelmeztem kérését, de aztán megcsókoltam. Megint jó kedvel töltött el, amíg nem az történt, mint múlt este. Nem akartam kimenni, vele akartam maradni, de mégis kiküldtek. Szinte sírva öleltem meg KyungSoot. Tényleg az én hibám, részben biztosan. Elhatározásra jutottam, nem csókolom meg többször!

BaekHyun pow

A nővérek beadtak valami szert az infúziómba, és két perc után abba maradt a fájdalom.

- Mi a bajom? – kérdeztem halkan.

- Van egy jó hírem – nyitotta ki az ajtót az orvos.

- Tényleg?

- Tényleg. Tudom miért voltál rosszul – nézett a papírjaimat. – Ettél valami édes dolgot?

- Igen oroszkrém tortát. Kettő szeletet is.

- Valószínűleg nagyon alacsony volt a cukrod. Mikor a szervezeted hirtelen sokhoz jutott nem tudta feldolgozni, ezért hánytál.

- És a szívem? – estem kétségbe.

- További vizsgálatokra lesz szükség. Kirendelek magam mellé egy ápoló nőt. Mrs. Parkot, és felhívóm a szüleit. Kint az a sok ember az önbarátai?

- I-Igen – mondtam halkan.

- Beszélek velük is – lépet ki az ajtón majd becsukta maga után.

ChanYeol pow

Míg ki nem jött az orvos, Soora borulva idegeskedtem. Az orvos elmesélte, hogy miért hányt BaekHyun és most jobban van, meg a további vizsgálatokról is beszélt, szóval bent marad egy ideig. Szerencsére visszamehettem hozzá. Megbeszéltem a srácokkal, hogy nem sokára szólok és ők is jöjjenek be, de előbb hadd beszéljek vele. Ketten maradtunk bent, minden nővér elment.

- Sajnálom, hogy megint ez történt, biztos aggódtatok - mondta szomorúan sóhajtva.

- Semmi gond - simogattam meg arcát és nyomtam egy puszit arcára. - De egyezzünk meg abban, nincs több csók - fogtam meg kezeit, s hüvelykujjammal simogatni kezdtem kézfejét.

BaekHyun pow

- Mi? Miért? De én akarom a csókodat. – durcáztam be.

- Azért mert amikor megcsókollak, mindig baj történik. A szíved, majd elájultál, és most újra a szíved. Nincs csók, amíg rendbe nem jössz.

- De Yeooool – dünnyögtem.

- Nem BaekHyun, nem akarom, hogy még nagyobb baj legyen.

- A gyors szájra puszi nem csók, vagy a hosszú, csak ha nyelvezünk is – próbáltam érvelni.

Elkezdte ajkait rágcsálni.

- Jó... szájra puszit kapsz és most behívom a többieket. – állt fel mellőlem.

ChanYeol pow

Még csak kétszer csókolóztunk, mégis úgy felháborodott, hogy megtiltottam. Azt hittem csak vállat von majd. Behívtam a többieket, akik megtámadták a kérdésekkel. Soo persze a nyakába is ugrott. Nem is ő lenne.

- Jobban vagy? - kérdezte Suho, meg még mindenki szinte.

 - Igen - bólintott Baek.

 Visszaültem az ágyra, s ölembe húzva hajtottam fejem nyakába, miközben ő beszélgeett a többiekkel.

Baekhyun pow

- Nagyon aggódtunk érted. Mikor LuHan felhívott minket, és közölte velünk, hogy mentő van ChanYeolléknál, nagyon megijedtünk – mondta Soo.

- Köszönöm az aggódásotokat, de már nincs semmi baj –mosolygok.

- Meddig leszel bent? – kérdezte Chen.

- Hát ez az, hogy még én sem tudom. De kaptam személyes ápolónőt. Mrs. Parkot, akivel még nem találkoztam.

- Anyut kaptad? – kaptam fel a fejét Channie.

- Hát, mint említettem még nem találkoztam vele, de kitudja? Lehet.

- Most, hogy érzed magadat? – simogatta meg karomat Tao.

- Mint akinek egy nap leforgása alatt volt két szívinfarktusa. – nevettem.

- Hihetetlen vagy komolyan! Még ilyen helyzetben is nevetsz. – mosolygott rám JongIn.

ChanYeol pow

- Biztató azért, hogy ilyen jó kedved van - mosolyogtam.

Remélem, tényleg anyut kapta. Legalább folyton faggathatnám.

- Ha megtudod, mikor engednek ki, azonnal mond - szólalt meg Tao.

- Szerintem sok vizsgálatot végeznek majd el - gondolkozott el XiuMin, csak sajnos hangosan. - Bocsi - hajtott le fejét.

- Nem sokára a nővér is jön, ugye? - kérdezte kíváncsian Luhan.

- Nem tudom, nem mondta az orvos - rázta Baekie a fejét, mire kapott tőlem egy arcra puszit a cukisága miatt.

BaekHyun pow

Amikor kaptam tőle egy puszit szívem nagyot dobban, és ezt a gép is kijelzi egy hangos pityegéssel. LuHan lekezdett nevetni, KyungSoo mosolyogott, míg a többiek kuncogtak.

- ChanYeol adj BaekHyunnak még egy puszit hátha jobban lesz – kuncogott Kris.

- Mi? – fordultam Yeol felé, és ajkát megéreztem sajátomon.

Mindenki halk „huu”- zásba kezdett, én meg elpirultam. A gép ismét pityegett, ezzel jelezve gyors szívverésem. Az óriás elvált tőlem, és mosolyogva nézett rám.

- Már ennyitől gyorsan ver a szíved? – incselkedett velem, és homlokon csókolt.

Én csak fülig pirultam, és hozzábújtam.

ChanYeol pow

De édes, még egy puszim is nagy hatással volt rá. Jót kuncogtunk a dolgon, én pedig nagyon büszke lettem magamra. Kezeimmel átkaroltam derekát, s még egy apró puszit nyomtam homlokára. Egy ajtónyitódást hallottunk, mindenki odakapta a fejét, s örülve mosolyogtunk. Anya jött be, ami azt jelenti, ő az ápolója. Odajött hozzánk, adott nekem egy puszit.

- Hogy vagy? - kérdezte mosolyogva Baekiet, aztán be is mutatkozott neki. - ChanYeol anyukája - tette hozzá.

Baekhyun pow

- Ó, akkor tényleg az anyukád lesz az apólom. – nézett rá mosolyogva.

- BaekHyun ugye tudod, hogy a szüleid nem tartózkodnak az országban? – kérdezte az anyuka.

- Csap apuról tudom, hogy nem. Édes anyám viszont itthon van. – ráncoltam homlokomat.

- Dehát tegnap délelőtt utazott el – nézett rám.

- Én nem emlékszek ilyenre - kezdtek összezavarodni.

- Ne izgasd fel magadat kincsem, mert meglátszik az EKG-n a vonalaidon. Mivel nekem is, és szerintem neked is egyszerűbb lenne, ezért otthoni ápolást kapsz nálunk - simogatta meg hátamat.

- Ez azt jelenti, hogy hozzánk költözik? – lelkesült fel Yeol.

- Igen, azt. Már ma hazajöhetsz. De sajnos az eredményeidre várni kell, mert az orvos rengeteg szűrést kért, hogy komoly betegségeket kizárhassunk. Ennek érdekében még vért kell még, majd vennem, hogy mást is elvégezhessünk.

- Rendben – sóhajtottam.

ChanYeol pow

Elengedtem BaekHyunt, hogy tudjon anya tőle vért venni. Magamban csak vigyorogni tudtam, hogy hozzánk jön, de a szülei miatt dühös is voltam. Itt fekszik a fiú a kórházban, ők meg kitudja, hol utazgatnak. Én értem, nem számítottak erre, bár akkor sem kéne szó nélkül elmennie az anyukájának. Megvártam, míg végeznek anyával, majd mosolyogva pusziltam arcára Baeknek.

BaekHyun pow

Utálom, ha vért vesznek tőlem. De ChanYeol puszija mosolygásra késztetett.

 - Szerintem már öltözhetsz is. Csak döntsétek el, hogy haza gyalogoltok vagy vigyelek én titeket - mosolygott ránk.

- Séta - vágtuk rá egyszerre

- Akkor már menjünk együtt, de nem fogunk bemenni - szólalt meg Kris.

- Miért? - kérdezte Yeol.

- Azért hogy turbékolhassatok, ketten - kacsintott ránk.

ChanYeol pow

- Nagyon figyelmes - forgattam szemeim.

 Azt eltekintve, hogy már egy csóktól is rosszul lesz, nem fogunk belemerülni a dolgokba. Baek összekapta magát, én elköszöntem anyától, s kiléptünk a rideg kórházból. Kezét fogva sétáltunk a fiúkkal együtt hazáig. Szerencsére a fiúk jó hangulatot teremtettek még a körülmények ellenére is, ezért hálás voltam. Mikor hozzánk értünk, a fiúk tényleg leléptek, miután ki aggódták magukat. Elmondták, hogy hívjuk őket, ha megint gond van meg hasonlók.

BaekHyun pow

Kettesben. Nem hiszem, hogy csókolózáson és tappin kívül bármi mást csinálnánk. Persze az út hangulatosan telt. Aztán megérkeztünk a házhoz, és tényleg leléptek.

 - Mit szeretnél csinálni?- kérdezte miközben lesegítette a kabátomat.

- Enni - nevettem - És utána pihenni.

- Akkor gyorsan összedobok valamit, addig helyezd kényelemben magadat - csókolt nyakamba.

ChanYeol pow

Tényleg nagyon gyorsan csináltam neki valamit, amit egy tálcán kivittem neki.

- Jó étvágyat! - tettem ölébe. Szemügyre vette, aztán enni is kezdett.

- Finom - mondta, bár tuti nem mondott igazad, mert én is kóstoltam. Összeborzolom haját, adva rá egy puszit.

- Ha baj van, mond el. Este is ellenkeztél és mentőt kellett hívnom. Vigyáznunk kell, ezért nincs csók, se idegesség, oké?

- Oké - nem tetszik neki, láttam.

- Egyél sokat. Anya este jön haza szerintem, szóval addig vigyázok rád.

BaekHyun pow

- De hosszú szájra puszi van! - loptam egyet tőle.

- Igen az van - kuncogott.

Elkezdtem falatozni és nem is volt olyan rossz!

- Finom volt - dőltem hátra

- Örülök, hogy ízlett - simogatta meg arcomat.

- Nézzük valami filmet?

- Nézhetünk, mit szeretnél?

- Valami vígjátékot. Nagyfiúk!

- Te tudod, hogy mit szeretek. Imádlak - nyomott hosszú puszit ajkamra.

Leültünk a kanapéra és Yeol elindította a filmet. Szorosan összebújva néztük.

ChanYeol pow

Szorosan öleltem magamhoz a film nézése közben. Sokszor pusziltam meg. Kellemes volt az egész légkör.  Sokat nevettünk, de elég csend volt. Nem beszélgettünk, csak pár mondatot. Én kezdtem bealudni, szemeim is lecsukódtam, aztán elaludtam teljesen.

BaekHyun pow

ChanYeol volt az, aki először bealudt. Ébresztés kép belemásztam az ölében és nyakát kezdtem el csókolgatni, egyre jobban haladtam lefele, ő meg egyre jobban mocorgott. Éppen nyakát szívtam mikor derekamra rakta mindkét kezét. 
- BaekHyun mit csinálsz? - tolt el egy kicsit magától

- Ébresztelek, hogy foglalkozz velem - ütöttem meg játékosan mellkasát.

- Ó, és mit szeretne őfelsége?

- Ezt! - érintettem össze ajkunkat, s nyelvemet rögtön át is dugtam.

ChanYeol pow

Éreztem, hogy bemászik az ölemben, aztán a puszik egyre inkább kezdtem felébreszteni. Derekát simogatva, hevesen csókoltam vissza. Szerencsére most nem látszott rajta rosszullét, szóval bátran húztam még közelebb magamhoz. Meglepett a kis hevessége, de nagyon édesnek találtam. Sok ideig csak csókolóztunk, néha csak lihegtünk, míg a következő csók közben ki nem nyílt az ajtó. Mindketten odakaptuk a fejünket és anya megdöbbent arcát láttuk meg. Baek egyből nyakamba rejtette el fejét, amin kuncogtam egyet.

BaekHyun pow

Ahogy visszacsókolt a mennyekben éreztem magamat. De a pillanatunkat megzavarta a bejárati ajtó nyitódása. ChanYeol anyukája meglepődve nézett minket. Annyira elvörösödtem, hogy nyakába rejtettem arcomat.

- Anya mi csak - kezdett el hebegni.

- Uh ChanYeol én nem vagyok az ellen, hogy fiúd legyen, de ha csináljátok, akkor fent, és ne akkor, amikor itthon vagyok, vagy vagyunk - miközben beszélt én egyre jobban ChanYeolhoz bújtam és az arcom csak úgy égett.

ChanYeol pow

- Nem voltál eddig itthon - magyarázkodtam. - Felmegyünk inkább - felkaptam Baek-et az ölembe és felvittem a szobámba. - Ez ciki volt - nevettem zavartan, miután leraktam az ágyra.

Mellé térdeltem, s arcát kezdtem simogatni.

- Nyugi, anyát nem zavarja, csak meglepődött - nevettem.

- De nagyon ciki volt - bújt szorosan hozzám.

- Hát, ez igaz. Majd elfelejti, mi meg nem csináljuk többet lent - öleltem át derekánál egy puszit adva ajkára.

BaekHyun pow

- Mennyi az idő? – fordultam egész testemmel felé.

- Este nyolc. – nyögte.

- Fürödhetek? – támaszkodtam meg könyökömön.

- Persze. De... mi van, ha fürdés közben leszel rosszul? – húzta huncut mosolyra ajkait.

- Mit akarsz? – húztam fel szemöldököm.

- Fürödjünk együtt!

- Mi? Nem! ChanYeol még együtt sem vagyunk!

- De bevallottuk egymásnak, hogy érzünk valamit a másik iránt! És csókolózunk is!

- Az más, mint az együtt fürdés. Ha megkérdezed, hogy leszek-e a barátod, akkor gátlások nélkül fogok veled fürödni. – nyomtam puszit arcára.

- BaekHyun leszel a-

- Romantikusan kérdezd meg! És ne most, hogy felhoztam ezt...

ChanYeol pow

Felcsillantak a szemeim a fürdés hallatán, de tudtam, hogy nem akarja majd. Kicsit szomorúan gondolkoztam el, hogy kell romantikusabban megkérdezni. Nem vagyok ebben valami jó, szóval elég gyatra lesz szerintem.

- Muszáj? - néztem rá reménykedve.

- Igen! - mondta durcásan, karba tett kezekkel.

- Azért segíthetnél - mondtam morcosan.

Lassan átöleltem, s adta egy gyengéd puszit arcára, aranyosan mosolyogva mellé.

- Baekie, szeretlek, lennél a barátom? - nyomtam még egy puszit, de most ajkaira. Hát, ez nagyon romantikus.

Jobb ötlet híján még le is térdeltem a földre, de ott meg hülyén éreztem magam. Nem a kezét akartam megkérni, hülyén néz ki. Valószínűleg nem fogtam meg a puszikkal meg a szereltekkel. Nem mondott semmit, nem tudtam, mire gondolhat.

- Hyunie, mondj valamit - ültem vissza megölelve.

BaekHyun pow

Nem gondoltam volna, hogy most rögtön megkérdezi, de ilyen a szerelem nem? Szegény annyira kétségbe volt esve, és szerintem felkészült arra, hogy azt mondom, nem. Eltolom magamtól, és végigsimítok hüvelyujjammal alsó ajkán, majd szájára nyomok egy hosszú puszit.

- Hm – haraptam be alsó ajkamat - Igen. – csókoltam meg rendesen – De majd kapok virágot is, ugye?

- Az összes virágot megveszem neked. – hajolt vissza számra.

- De Yeol, fürdeni szeretnék. – toltam el magamtól nevetve.

- Akkor menjünk! – húzott fel.

-  Most úgy érzem, hogy csak azért kérdezted meg, mert mondtam, és mert fürödni akarsz velem! – mondtam mérgesen.

- Ez nem igaz!

- Akkor ne erőltesd, kérlek.

ChanYeol pow

- Nem erőltetem, sajnálom - hajtottam le fejem. - De igazából tényleg aggódom. Össze is eshetsz - érveltem.

- Áh, oké - sóhajtott.

Derekát átölelve mentünk be a fürdőbe.

- De ne meztelenül - mondta, aztán mindent lekapott magáról, csak a bokszerét nem. Én is magamon hagytam sajátom, úgy állok be mellé, s vizet kezdtem engedni.

BaekHyun pow

Végül csak együtt fürödtünk. Zavarban voltam, nem is kicsit. A zuhanyba belépve, már mellettem is termett, és megengedte a vizet. Hajam teljesen elázott, de nem csak az enyém, övé is. Szembe fordultam vele, és csak tátott szájjal tudtam bámulni. Rohadt jó teste van.

- Mi az? – kérdezte.

- S-semmi. – kaptam a kezembe tusfürdőt, majd nyomtam ki kezemre, és mellkasát kezdtem el simogatni.

- Ha te is, akkor én is. – nyomott kezébe ő is, és átölelt.

Keze bejárja hátamat, aztán letévedt csípőmre, onnan fenekemre, ami nagyon tetszhetett neki, mert alig akart elszakadni tőle. Sőt! Olyan hosszú karjai voltak, hogy a combom hátsó felére is leértek.

- C-chanYheol. – remegett meg lábam, s egy kicsit össze is csuklot.

ChanYeol pow

- Nagyon aranyos vagy, Baekie - pusziltam homlokára, s úgy tartottam combja hátsó felét kezeimmel, hogy el ne essen.

 A kis remegő kezeivel ő is hátamra tévedt, s elkezdte beborítani habbal. Elhúzódva vigyorogtam rá, majd mellkasát mostam tovább, közben csókolva. Nyelvem elég gyorsan szájában kötött ki, majd mikor nem kaptunk levegőt, lihegve elváltunk egymástól. Tovább haladtam kezeimmel testén. Alhasán kis ideg el is szórakoztam, mire remegni kezdett újra. Csak elmosolyodtam, majd a bokszert kikerülve, combján folytattam.

BaekHyun pow

Annyira izgalomba jöttem, hogy zihálni kezdtem és majdnem összecsuklottam. De nyelves csókja után még jobban remegni kezdtem és zihálni.

- C- ChahnYheol vigyél ki. Neh birohn - folyt le pár könnycsepp arcomon.

- Rosszul vagy? Mi történt? - tartott meg jobban.

- Nehnm bihrohm - csak ennyit tudtam mondani.

Gyorsan elzárta a vizet, majd kivitt és felültett a mosdó kagyló melletti komódra. Levett a mellettünk lévő polcról két törölközőt majd rám téríti es megölelt.

- Mi történt? Rosszul lettél? Miután éreztem, hogy nagyon remegni kezdtél meg zihálni megijedtem.

- C- Csak nagyon izgalomba jöttem - vörösödtem el.

ChanYeol pow

Megfagyott az ereimben a vér. Azt hittem a karjaimban esik össze kezdtem megint megbánni, hogy közeledtem felé. Láttam, hogy azért még mindig zihál, mégis megnyugodtam.

- Kis buta, ne ijesztgess már folyton - öleltem át szorosan. - Azt hittem megint a szíveddel van baj.

- Ne haragudj - bújt cicásan hozzám. De édes, megeszem.

- Csak megijedtem. Nem akarom, hogy bajod legyen - mosolyogtam megnyugtatóan, s letörlöm a homlokán lévő nedvességet. - Pihenj kicsit, aztán leveszlek innen - csókoltam nyakára, arcát simogatva közben.

BaekHyun pow

Nem tudom hány percig öleltem, de eltoltam magamtól.

- ChanYeol tudod mit nem mondtam neked? - simítottam végig mellkasán.

- Nem - nézett le rám

- Azt ami te már egyszer mondtál - hajloltam közelebb - Szeretlek - csókoltam meg, karjaimmal körbeöleltem nyakát, míg a ő derekamnál húzott közelebb magához.

- Gyerekek minden rendben? - kopogott be az ajtón ChanYeol anyu.

- Persze anya. Mi lenne? - érintette össze homlokunkat.

- Semmi, gondolom én, de már egy ideje bent vagytok.

- Mindjárt megyünk - szól vissza, az óriás karjaiba kapott és visszavitt a szobába.

- Adsz egy alsót meg egy pólót? - kérdeztem pirulva.

- Ühüm - kezdett el kotorászni. - Tessék - adta kezembe őket.

- Nincs kisebb bokszered?

- Ennél kisebb már nincs. Most örülök, hogy azt az egyet megtartottam.

- Nem akarok kimenni, elfordulsz?

- Hát... oké - fordított hátat.

Gyorsan átvettem ruháimat, de azt nem gondoltam, hogy amikor megfordul és meglát ruháiban, levetkőztet a szemével. Még az ajkát is megnyalta és utána be is harapta az alsót.

- Túl..... Sexy vagy.- mondta huncutan.

ChanYeol pow

Megszólalni sem tudtam, miután kimondtam. Hirtelen jött, hogy pont most, de annyira örültem. Ő is szeretett, és remélem, nem hiszi még mindig, hogy az együtt fürdés miatt mondtam neki. Sajnos a "romantikus" csókot anya megzavarta, ezért visszamentünk a szobába felöltözni. Miután felöltözött csak elé léptem egy huncut mosollyal, majd átölelve megcsókoltam.

- Baekie, te mindenben jól nézel ki - mondtam elválva ajkától.

 Kezét megfogva az ágyhoz vezettem, s miután leültem, ölembe húztam, s nyakra pusziltam.

- Tudom, hogy beteg vagy, de ha anya megengedi, elmész, ugye?

- Azt hiszem - gondolkodott el, aztán meglepetten elkerekedtek szemei. - Azt akarod, hogy elmenjek?

- Dehogy! Szeretnék elmenni veled egy randira, ha már együtt vagyunk mától. Mit szólsz? - vigyorgtam.

BaekHyun pow

- Hmm, egy randi? Veled? Bármikor - csókoltam meg, de mellkasomba ismét szúró fájdalmat érztem.

- Minden rendben? - kérdezte aggódva.

- Csak kicsit fáj - mosolyogtam rá, de arcom eltorzult mikor erősebb lett.

- Szólok anyának – kelt volna ki.

- Ne hagy magamra - kaptam keze után.

- De nem akarom, hogy rosszabb legyen - aggodalmaskodott.

- Csak feküdj vissza mellém és simogass - húztam be az ágyba.

- De ha rosszabb lesz, szólok anyunak, meg majd ezt is el kell neki mondani - húzta ránk a takarót.

- Rendben.

 Lefeküdt teljesen én meg azonnal mellkasához bújtam, míg ő egyik kezével átölelte derekamat a másikat meg fejem alá dugta és simogatja karomat, majd arcomat.