Light in the blackness 4.rész

ChanYeol pow

Mindenkinek tetszett az ötlet, aminek örültem. Elbeszélgettük az időt, ezért észre sem vettem és már az ajtót nyitottam. Amint kinyílt az ajtó mindenki a nappaliba szaladt, miután ledobálták magukról a kabátot, cipőt. Én is levettem, majd Baek kezét fogva bementünk. A kanapé, ahogy a maradék két fotelt is elfoglalták már. Jobb ötlet híján leültem a szőnyegre, s az ölembe húztam.

 - Ha fáradt vagy menj fel nyugodtan a szobámba - mosolyogtam.

BaekHyun pow.

Leült a szőnyegre és az ölébe húzott.

- Oké - hajtottam hátra a fejemet, s ezáltal vállán pihentem.

Pillám maguktól csukódtak le, de nem aludtam.

- Szerintem elaludt. – hallottam meg Kai hangját.

- Szerintem is. – simogatta meg hasamat Yeol.

- Sose láttalak még ilyen boldognak ChanYeol. – mondta Tao.

- Ha mellette vagyok, sokkal felszabadultabbnak érzem magamat. És melegség áraszt el. – vallotta be.

- Jó hatással van rád. Vigyáz rá. – hallottam meg Kris hangját is.

- Ő a legféltettebb kincsem.

- Mióta?

- A mai naptól kezdve.

ChanYeol pow

Kicsit nevettek a dolgon, de aranyosak voltak, mert semmilyen bunkó beszólást nem kaptam. Féltem, hogy nem nagyon lesz közéjük való Baek, de kedvelik. Pár percig csendben ültünk, amit Chen tört meg.

- Éhes vagyok - s ezzel a lendülettel már a konyhába is ment.

- Én is - hallottam még körülbelül öt hangot, mire ők is eltűntek.

- Akkor én felviszem BaekHyunt. Tőlünk úgy sem tudna így aludni - nyúltam térdhajlata és háta alá, majd felvittem a szobámba. Lefektettem az ágyra jól betakartam, s megpusziltam arcát.

BaekHyun pow

Felvitt a szobájába, és gondosan betakart. Megpuszilta arcomat is. De mikor távolodott, el keze után kaptam, és berántottam őt az ágyba. Szerencsére pont mellém esett, így rögtön oldalra fordultam, és lábammal, kezemmel átöleltem, s fejemet mellkasába fúrtam. Helyezkedett egy ideig, majd ő is átölelt.

- Jó illatod van. – dünnyögtem mellkasába.

- Neked is. – vont közelebb magához.

- Kedvesek a barátaid. Még Kai is mosolygott.

- Örülök, hogy így látod. Igen Kai felszabadultabb lett.

ChanYeol pow

- Aludj nyugodtan. Nem hallatszik fel a zaj úgy sem - csókoltam arcára. - Örülök, hogy szimpatikusan lettek. Lehetnél velük többet a jövőben - mosolyogtam. - Szeretnéd, hogy melletted maradjak?

- Igen - suttogta.

- Aranyos vagy - kezdtem arcát simogatni, hogy el tudjon aludni.

BaekHyun pow

Úgy éreztemm, mindjárt újra látom az a két sütit, ami megettem.

- Merre van a mosdó? - ültem fel gyorsan.

- Itt a piros ajtó a szobámba. – amint elmondta, rögtön felpattantam, és a fürdőbe futottam.

Épp időben hajtottam fel a vécé ülőkét, mert már jöttek is a sütik. ChanYeol sietett hozzám, és a hátamat kezdte el simogatni. A szívem is szúrni kezdett.

- BaekHyun minden rendben? – kérdezte miután abba hagytam a hányást.

- Nehm. – gördültek le könnyek az arcomon.

- Srácok minden rendben? Lent hallani, hogy zajongtok. – jelent meg az ajtóban Kris, és még mögötte páran.

- ChanYeohl fáhj. – markoltam egyik kezemmel zakómba szívemnél, míg a másikkal Yeol ingjét szorongattam.

ChanYeol pow

Ijedten rohantam Baek után, s hátát simogatva próbáltam segíteni neki. Aztán felbukkantak a többiek is, BaekHyun meg még rosszabbul kezdett lenni. Hirtelen azt sem tudtam, mit csináljak.

- Kris, hívj egy orvost - néztem felé, s már beszélt is.

Felkaptam az ölembe BaekHyunt és visszafektettem az ágyamra. KyungSoo hozott egy vizes konyharuhát, amit rá rakott homlokára, egy másik pedig kezére.

- Mindjárt itt az orvos - ült le Kris az ágy mellé.

Baekhyun pow

A fájdalom erősödni kezdett. ChanYeol felkapott, és visszafektett az ágyra, de én azonnal az oldalamra fordultam, és magzatpózt vettem fel, közben a kezemet a szívemhez szorítottam.

- Fáhj- sírtam – ChhahnYeohl.

- Itt vagyok, semmi baj. Már az orvos is úton van. Valaki menjen le és várja. – mondta valakinek. Mellém mászott és arcomat kezdte el simogatni. Nem tudom mennyi idő telt el, de már szóltak, hogy itt az orvos.

- Itt az orvos. – hallottam a lépteket.

- Mi történt? – kérdezte.

- Hányt, majd a mellkasát kezdte el fogni, és azt monda fáj neki. – mászott el mellőlem.

- Kérem, fáradjanak ki, hogy meg tudjam vizsgálni. – hallottm, ahogy ki mentek, s becsukták maguk mögött az ajtót.

- Minden rendben. Hogy hívnak?

- BaekHyun, Byun BaekHyun. – próbáltam értelmesen beszélni.

Az orvos még kérdezett párat, majd próbált megvizsgálni.

ChanYeol pow

Megjött az orvos és kiküldött minket, aminek én nem örültem, de kimentem. Leültem az ajtó mellé, s ujjaimat tördelve próbáltam lenyugodni.

- Nem lesz baja - mosolygott elég bizonytalanul XiuMin.

- Csak egy kis rosszullét lehet a sok kajától, ne aggódj miatta - próbálkozott Kris is, de jelen pillanatban senki nem tudott megnyugtatni, csak az orvos.

Még úgy tíz percig vártunk, mindenki nyugtalan, majd nyílt az ajtó, mire felugrottam és kérdezgetni kezdtem, jól van-e.

BaekHyun pow

Miközben vizsgál, hümmög párszor. Majd elrakta dolgait.

- Hány éves vagy?

- Húsz.

- Elég fiatal vagy. – tűnődött el.

- Mihez képest?

- Egy szívizomgyulladáshoz… Bár most hallottam egy kis szívritmus zavart. Jobb lenne, ha orvoshoz mennél minél előbb, hogyha baj van, időben kiderüljön. Beszélek a barátaiddal. – mondta és már ki is lépett az ajtón.

ChanYeol pow

- Mi baja van? Ugye semmi komoly, csak egy kis rosszullét vagy ilyesmi? - itt inkább elhallgattam, mert láttam, hogy szeretne beszélni az orvos.

Nagy vonalakban elmesélte a gondot és azt tanácsolta, hogy vigyük orvoshoz egy alapos kivizsgálásra. Én ekkor otthagytam őket még beszélni és bementem BaekHyunhoz. Már szinte sírva ültem le mellé, megszólalni sem tudtam. Rajta is látszott a zavartság, félelem, de nem mutatta, ki mint én.

- Hogy vagy? - nyögtem ki ennyit. - Mármint a helyzethez képest.

BaekHyun pow

- Félek ChanYeol – suttogtam, remegő hangon – Még csak most ismertük meg egymást, de tőled több szeretete, törődést kaptam egy óra alatt, mint bárkitől. Ölelsz, puszilsz, meg akarsz védeni, ami nagyon jól esik. Még a barátaidnak is bemutattál. Elmentük sütizni, jól éreztem magamat. De én már most félek, hogy mi lesz. – sírtam el magamat.

Ő sincs másképp. A könnyek beterítették arcát, ezzel nedvessé tette. Leguggolt mellém, és összeérintette fejünket.

- Minden rendben lesz. – suttogta.

ChanYeol pow

Látszott, hogy félt, s ettől még jobban elszomorodtam. Szeretném megnyugtatni, de nem tudom. Én is nagyon féltem.

- Ne aggódj, az orvosok segítenek majd. Ma kipihened magad és holnap azzal kezdjük a napot - szorongattam kezeit.

 Hallottam, ahogy nyílt az ajtó.

- Elment az orvos. Csak ezt akartam... - jött be félve KyungSoo, aztán mellém ült. - Biztos jobban leszel - mosolyogott Baekre. - Mi lent leszünk, szóljatok, ha valamire szükségetek lenne - mondta, majd megsimogatta Baek arcát és kiment.

BaekHyun pow

- Nincs erőm haza menni – suttogtam.

- Nyugodtan itt aludhatsz. – simított végig arcomon.

- De nem akarok a terhedre lenni.

- Boldog lennék, ha itt maradnál. – nyomott puszit homlokomra.

- Köszönöm, és köszönök mindent. – mosolyogtam rá, és most én pusziltam meg – Éhes vagyok.

- Lemegyek, és hozok enni. – nyomott még egy puszit homlokomra, és kiment az ajtón.

ChanYeol pow

Lementem, ahol mindenki feszülten ült, néha meg-megszólaltak.

- Miért jöttél le? - érdeklődött Sehun. - Baja van Baeknek?

- Nem, csak éhes lett - erőltettem valami mosolyt magamra.

 - Majd én csinálok valamit gyorsan - ajánlotta fel Soo.

Én addig kint beszélgettam a többiekkel. Sokat kérdezgetgek a dologról, de Tao terelte a témát valami másra.

- Kész van - hozott ki két tálat Soo.

- Finomnak tűnik - vettem el.

- Holnap mi is elkísérünk, ha akarjátok - ajánlotta fel Chen.

Mosolyogva visszautasítottam, aztán megkértem Soot, hogy nekik is csináljon valamit, majd Baekhez mntem.

- Tessék! - tette elé az ételt. - Sokat egyél - pusziltam ajka szélére.

BaekHyun pow

- Jól néz ki. –erőltettem magamra egy mosolyt.

Számba vettem egy kis falatot, majd lenyeltem. És ezt addig csináltam, míg rám nem tört újra a hányinger.

- Megint rosszul vagy? – kezdett el aggódni.

- I-Igen, de most remélem, nem jön vissza. – vettem egy mély lélegzettet.

- Feküdj vissza, én meg leviszem ezeket. – nyomott vissza az ágyra, s szám sarkára adott egy puszit.

ChanYeol pow

Aggódva fektettem vissza, s lesiettem a tálcákkal. Gyorsan ledobtam valahová őket, s már futottam is vissza nehogy nagyobb baja legyen. Kicsit megkönnyebbülten sóhajtottam, amikor látom, semmi gond. Befeküdtem mellé.

- Szólj, ha megint hánynod kell vagy ilyesmi - elkezdtem simogatni arcát, ami eléggé sápadt volt.

- Most annyira nincs baj - motyogta hozzám bújva.

- Aludj, hátha jobb lesz úgy. Végig itt leszek - pusziltam szeme alá biztatólag.

BaekHyun pow

- Lent van a telefonom a táskámba, majd írj anyunak egy üzenetet léci. – motyogtam pólójába – Nem fognak a szüleid haragudni, hogy itt vagyok?

- Nem. Majd elmondom nekik, hogy mi történt. És akkor majd írok édesanyádnak is. – simogatott.

- Sajnálom, hogy elrontottam a napotokat.

- Ne beszélj hülyeségeket!

- Mi van a többiekkel?

- Sokkolva vannak. Ők is aggodnak érted.

- Köszönöm nekik - suttogtam.

Lehunytam pilláimat, s próbáltam aludni. A mai napfárasztó volt, és egyben fájdalmas is. ChanYeolhoz bújva aludtam el.

ChanYeol pow

Én még nem tudtam aludni, csak simogattam hátát. Hallottam az ajtó nyílását.

- Elmegyünk, már késő van. Hívj, ha baj van - mondta Soo, s kiment. Még egy kis ideig néztem Baek arcát, majd kimásztam az ágyból. Lementem előkeresni a telefonját, írtam egy üzenetet, ahogy érte, majd felvittem.

BaekHyun pow

Nem tudom mikor keltem, de már az utca sötétbe borult, és Yeol nem volt mellettem. Éppen másztam volna ki az ágyból, hogy megkeressem, de kinyílt az ajtó és ő lépet be rajta.

- ChanYeoool – húztam el nevét, és kitártam karjaimat.

- Baj van? – jött közelebb.

Amint elég közel volt hozzám átöleltem nyakát, és eldőltem vele az ágyon.

- Ne hagyj magamra. – suttogtam nyakára.

- Nem foglak, édesem - simított végig hátamon.

- ChanYeol – toltam el kicsit magamtól.

- Igen. – nézett rám.

Megnyaltam ajkaimat, majd közelebb hajoltam hozzá.

ChanYeol pow

Kezeimmel feje mellett könyököltem. Meglepetten pislogtam rá. Közelebb hajolt én is, míg ajkunk össze nem ér, megcsókoltam. Félve mozgattam ajkam, de mikor érzem, nincs ellenére a dolognak, kicsit mélyítem a csókot.

BaekHyun pow

Azt hittem sose fog ez megtörténni. Elkezdtük mélyíteni a csókot. Nyelvével végig simított alsó ajkamon, majd átdugta, s vad táncba hívta enyémet.

- Ah – szakadtam el tőle, s kaptam szívemhez.

- Fáj? Mi történt? - fogta meg kezemet.

- Várj pár percet – sóhajttam nagyot.

- BaekHyun lehet be kéne menünk a sürgősségire.

- N-Nehm – remegtem meg.

- BaekHyun – fektetett vissza, s felém tornyosult.

- Chany..Yeol – leheletm nevét, majd megfogtam arcát. De nem sokkal később minden elsötétült.

ChanYeol pow

Annyira tökéletes volt az egész. Végre BaekHyun ajkát érezhettem sajátomon. Nagyon boldog lettem, míg szívéhez nem kapott, majd elájult. Teljesen ledöbbentem, de egyből pattantam, hogy mentőt hívjak. Még az egyik porcelán díszt is levertem a polcon, ahogy idegesen járkáltam a szobában, miközben beszéltem. Miután leraktam a telefont anya bejött érdeklődni, mi történt. Elmondtam, ő pedig próbált valamit segíteni, mivel ápoló. Kicsit megpofoztam BaekHyunt hátha felkel, de nem jött össze. Anya eközben a szívénél masszírozta vagy nem tudom. Úgy éreztem, az én hibám, amit történt. Akkor ájult el, mikor megcsókoltam. Nem sokat gondolkodtam ezen, jött a mentő Baeket pedig elvitték, vele engem is. A kórházban nekem várnom kellett, így leültem. Azt mondtál szólnak, ha végeztek.

BaekHyun pow

Mikor magamhoz tértem egy fehér szobában voltam, és valami pittyegett mellettem. No meg a kezemben is volt valami. Elkezdtem forgatni fejemet, és rá kellett jönnöm, hogy egy kórházban vagyok.

- Áh hát felébredt? – jött be egy fehér-köpenyes férfi. – Dr. KiBum vagyok a kezelő orvosa. Hogy érzi magát?

- Tűrhetően. Hogy kerülök ide?

- Egy fiú, nevezetes Park ChanYeol hívta ki tegnap este a mentőt önhöz, mert szív fájdalomra panaszkodott, és elájult.

- Ő hol van?

- Kint vár, és ideges. Beküldjem?

- Igen. – gyűltek könnyek a szememben.

Az orvos megnézte a kor lapomat, majd kiment. Pár perc elteltével ChanYeol jött be meggyötört arccal.

- ChanYeol – suttogtam nevét.

Közelebb jött hozzám, és megölelt, amennyire csak tudott. Fejemet nyakhajlatába temettem, ő meg egy reszketeg sóhajt engedett el.

- Annyira aggódtam. – mondta halkan.

ChanYeol pow

Már kezdtem bekattanni, hogy semmit nem bírtak mondani, nem láthatom, mikor egy orvos beküldött. Örültem, mégis nagyon féltem. Vajon milyen állapotban van? Hamar meg is tudtam erre a választ.

- Azért jobban nézel ki - simítottam végig arcán, halványan mosolyogva. - A többiek is meg lesznek könnyebbülve kicsit. De... mit mondtak az orvosok? Nagyon súlyos? - faggattam.

Baekhyun pow

- Nem mondtak még semmit. Várj t-te felhívtad őket az éjszaka közepén? – döbbentem le.

- Először LuHan hívott, mert ő is az utcánkba lakik, és látta a mentőautót. Másodszor mindenkinek leadta a drótot, hogy baj van, és ahogy ismerem őket kiszedte anyumból, hogy melyik kórházban vagyunk.

- Aigoo Yeoli. Még csak most találkoztunk először, nem akarom, hogy azt gondolják rólam, hogy nyápic vagyok vagy valami. És nem akarom, hogy aggódjanak – temettem kezembe arcomat.

- Hé. Mindenki közül én aggódok a legjobban –vette el kezeimet arcom elöl.

- ChanYeol tudod, mitől lennék jobban? – mosolyogtam rá.

- Mitől?

- Egy csóktól – suttogtam.

Miután eljutottak szavaim tudatáig, ajkamra hajolt, és egy mély csókba vont. De szívem ezt nem hagyta. A mellettem lévő gép hangos pityegésbe kezdett. Yeol gyorsan elvált tőlem, én meg csak ziháltam.

- ChanYeol minden rend- nyitót be az ajtón Kai, és mögötte ott voltak a többiek.

Kezemmel szívemhez kaptam, és megmarkoltam ruhámat.

- Kérek mindenkit, hogy azonnal távozzon – rohant be hozzám négy nővér, és az egyik már tolni is kezdték őket kifelé.

ChanYeol pow

Kis idő kellett, míg értelmeztem kérését, de aztán megcsókoltam. Megint jó kedvel töltött el, amíg nem az történt, mint múlt este. Nem akartam kimenni, vele akartam maradni, de mégis kiküldtek. Szinte sírva öleltem meg KyungSoot. Tényleg az én hibám, részben biztosan. Elhatározásra jutottam, nem csókolom meg többször!

BaekHyun pow

A nővérek beadtak valami szert az infúziómba, és két perc után abba maradt a fájdalom.

- Mi a bajom? – kérdeztem halkan.

- Van egy jó hírem – nyitotta ki az ajtót az orvos.

- Tényleg?

- Tényleg. Tudom miért voltál rosszul – nézett a papírjaimat. – Ettél valami édes dolgot?

- Igen oroszkrém tortát. Kettő szeletet is.

- Valószínűleg nagyon alacsony volt a cukrod. Mikor a szervezeted hirtelen sokhoz jutott nem tudta feldolgozni, ezért hánytál.

- És a szívem? – estem kétségbe.

- További vizsgálatokra lesz szükség. Kirendelek magam mellé egy ápoló nőt. Mrs. Parkot, és felhívóm a szüleit. Kint az a sok ember az önbarátai?

- I-Igen – mondtam halkan.

- Beszélek velük is – lépet ki az ajtón majd becsukta maga után.

ChanYeol pow

Míg ki nem jött az orvos, Soora borulva idegeskedtem. Az orvos elmesélte, hogy miért hányt BaekHyun és most jobban van, meg a további vizsgálatokról is beszélt, szóval bent marad egy ideig. Szerencsére visszamehettem hozzá. Megbeszéltem a srácokkal, hogy nem sokára szólok és ők is jöjjenek be, de előbb hadd beszéljek vele. Ketten maradtunk bent, minden nővér elment.

- Sajnálom, hogy megint ez történt, biztos aggódtatok - mondta szomorúan sóhajtva.

- Semmi gond - simogattam meg arcát és nyomtam egy puszit arcára. - De egyezzünk meg abban, nincs több csók - fogtam meg kezeit, s hüvelykujjammal simogatni kezdtem kézfejét.

BaekHyun pow

- Mi? Miért? De én akarom a csókodat. – durcáztam be.

- Azért mert amikor megcsókollak, mindig baj történik. A szíved, majd elájultál, és most újra a szíved. Nincs csók, amíg rendbe nem jössz.

- De Yeooool – dünnyögtem.

- Nem BaekHyun, nem akarom, hogy még nagyobb baj legyen.

- A gyors szájra puszi nem csók, vagy a hosszú, csak ha nyelvezünk is – próbáltam érvelni.

Elkezdte ajkait rágcsálni.

- Jó... szájra puszit kapsz és most behívom a többieket. – állt fel mellőlem.

ChanYeol pow

Még csak kétszer csókolóztunk, mégis úgy felháborodott, hogy megtiltottam. Azt hittem csak vállat von majd. Behívtam a többieket, akik megtámadták a kérdésekkel. Soo persze a nyakába is ugrott. Nem is ő lenne.

- Jobban vagy? - kérdezte Suho, meg még mindenki szinte.

 - Igen - bólintott Baek.

 Visszaültem az ágyra, s ölembe húzva hajtottam fejem nyakába, miközben ő beszélgeett a többiekkel.

Baekhyun pow

- Nagyon aggódtunk érted. Mikor LuHan felhívott minket, és közölte velünk, hogy mentő van ChanYeolléknál, nagyon megijedtünk – mondta Soo.

- Köszönöm az aggódásotokat, de már nincs semmi baj –mosolygok.

- Meddig leszel bent? – kérdezte Chen.

- Hát ez az, hogy még én sem tudom. De kaptam személyes ápolónőt. Mrs. Parkot, akivel még nem találkoztam.

- Anyut kaptad? – kaptam fel a fejét Channie.

- Hát, mint említettem még nem találkoztam vele, de kitudja? Lehet.

- Most, hogy érzed magadat? – simogatta meg karomat Tao.

- Mint akinek egy nap leforgása alatt volt két szívinfarktusa. – nevettem.

- Hihetetlen vagy komolyan! Még ilyen helyzetben is nevetsz. – mosolygott rám JongIn.

ChanYeol pow

- Biztató azért, hogy ilyen jó kedved van - mosolyogtam.

Remélem, tényleg anyut kapta. Legalább folyton faggathatnám.

- Ha megtudod, mikor engednek ki, azonnal mond - szólalt meg Tao.

- Szerintem sok vizsgálatot végeznek majd el - gondolkozott el XiuMin, csak sajnos hangosan. - Bocsi - hajtott le fejét.

- Nem sokára a nővér is jön, ugye? - kérdezte kíváncsian Luhan.

- Nem tudom, nem mondta az orvos - rázta Baekie a fejét, mire kapott tőlem egy arcra puszit a cukisága miatt.

BaekHyun pow

Amikor kaptam tőle egy puszit szívem nagyot dobban, és ezt a gép is kijelzi egy hangos pityegéssel. LuHan lekezdett nevetni, KyungSoo mosolyogott, míg a többiek kuncogtak.

- ChanYeol adj BaekHyunnak még egy puszit hátha jobban lesz – kuncogott Kris.

- Mi? – fordultam Yeol felé, és ajkát megéreztem sajátomon.

Mindenki halk „huu”- zásba kezdett, én meg elpirultam. A gép ismét pityegett, ezzel jelezve gyors szívverésem. Az óriás elvált tőlem, és mosolyogva nézett rám.

- Már ennyitől gyorsan ver a szíved? – incselkedett velem, és homlokon csókolt.

Én csak fülig pirultam, és hozzábújtam.

ChanYeol pow

De édes, még egy puszim is nagy hatással volt rá. Jót kuncogtunk a dolgon, én pedig nagyon büszke lettem magamra. Kezeimmel átkaroltam derekát, s még egy apró puszit nyomtam homlokára. Egy ajtónyitódást hallottunk, mindenki odakapta a fejét, s örülve mosolyogtunk. Anya jött be, ami azt jelenti, ő az ápolója. Odajött hozzánk, adott nekem egy puszit.

- Hogy vagy? - kérdezte mosolyogva Baekiet, aztán be is mutatkozott neki. - ChanYeol anyukája - tette hozzá.

Baekhyun pow

- Ó, akkor tényleg az anyukád lesz az apólom. – nézett rá mosolyogva.

- BaekHyun ugye tudod, hogy a szüleid nem tartózkodnak az országban? – kérdezte az anyuka.

- Csap apuról tudom, hogy nem. Édes anyám viszont itthon van. – ráncoltam homlokomat.

- Dehát tegnap délelőtt utazott el – nézett rám.

- Én nem emlékszek ilyenre - kezdtek összezavarodni.

- Ne izgasd fel magadat kincsem, mert meglátszik az EKG-n a vonalaidon. Mivel nekem is, és szerintem neked is egyszerűbb lenne, ezért otthoni ápolást kapsz nálunk - simogatta meg hátamat.

- Ez azt jelenti, hogy hozzánk költözik? – lelkesült fel Yeol.

- Igen, azt. Már ma hazajöhetsz. De sajnos az eredményeidre várni kell, mert az orvos rengeteg szűrést kért, hogy komoly betegségeket kizárhassunk. Ennek érdekében még vért kell még, majd vennem, hogy mást is elvégezhessünk.

- Rendben – sóhajtottam.

ChanYeol pow

Elengedtem BaekHyunt, hogy tudjon anya tőle vért venni. Magamban csak vigyorogni tudtam, hogy hozzánk jön, de a szülei miatt dühös is voltam. Itt fekszik a fiú a kórházban, ők meg kitudja, hol utazgatnak. Én értem, nem számítottak erre, bár akkor sem kéne szó nélkül elmennie az anyukájának. Megvártam, míg végeznek anyával, majd mosolyogva pusziltam arcára Baeknek.

BaekHyun pow

Utálom, ha vért vesznek tőlem. De ChanYeol puszija mosolygásra késztetett.

 - Szerintem már öltözhetsz is. Csak döntsétek el, hogy haza gyalogoltok vagy vigyelek én titeket - mosolygott ránk.

- Séta - vágtuk rá egyszerre

- Akkor már menjünk együtt, de nem fogunk bemenni - szólalt meg Kris.

- Miért? - kérdezte Yeol.

- Azért hogy turbékolhassatok, ketten - kacsintott ránk.

ChanYeol pow

- Nagyon figyelmes - forgattam szemeim.

 Azt eltekintve, hogy már egy csóktól is rosszul lesz, nem fogunk belemerülni a dolgokba. Baek összekapta magát, én elköszöntem anyától, s kiléptünk a rideg kórházból. Kezét fogva sétáltunk a fiúkkal együtt hazáig. Szerencsére a fiúk jó hangulatot teremtettek még a körülmények ellenére is, ezért hálás voltam. Mikor hozzánk értünk, a fiúk tényleg leléptek, miután ki aggódták magukat. Elmondták, hogy hívjuk őket, ha megint gond van meg hasonlók.

BaekHyun pow

Kettesben. Nem hiszem, hogy csókolózáson és tappin kívül bármi mást csinálnánk. Persze az út hangulatosan telt. Aztán megérkeztünk a házhoz, és tényleg leléptek.

 - Mit szeretnél csinálni?- kérdezte miközben lesegítette a kabátomat.

- Enni - nevettem - És utána pihenni.

- Akkor gyorsan összedobok valamit, addig helyezd kényelemben magadat - csókolt nyakamba.

ChanYeol pow

Tényleg nagyon gyorsan csináltam neki valamit, amit egy tálcán kivittem neki.

- Jó étvágyat! - tettem ölébe. Szemügyre vette, aztán enni is kezdett.

- Finom - mondta, bár tuti nem mondott igazad, mert én is kóstoltam. Összeborzolom haját, adva rá egy puszit.

- Ha baj van, mond el. Este is ellenkeztél és mentőt kellett hívnom. Vigyáznunk kell, ezért nincs csók, se idegesség, oké?

- Oké - nem tetszik neki, láttam.

- Egyél sokat. Anya este jön haza szerintem, szóval addig vigyázok rád.

BaekHyun pow

- De hosszú szájra puszi van! - loptam egyet tőle.

- Igen az van - kuncogott.

Elkezdtem falatozni és nem is volt olyan rossz!

- Finom volt - dőltem hátra

- Örülök, hogy ízlett - simogatta meg arcomat.

- Nézzük valami filmet?

- Nézhetünk, mit szeretnél?

- Valami vígjátékot. Nagyfiúk!

- Te tudod, hogy mit szeretek. Imádlak - nyomott hosszú puszit ajkamra.

Leültünk a kanapéra és Yeol elindította a filmet. Szorosan összebújva néztük.

ChanYeol pow

Szorosan öleltem magamhoz a film nézése közben. Sokszor pusziltam meg. Kellemes volt az egész légkör.  Sokat nevettünk, de elég csend volt. Nem beszélgettünk, csak pár mondatot. Én kezdtem bealudni, szemeim is lecsukódtam, aztán elaludtam teljesen.

BaekHyun pow

ChanYeol volt az, aki először bealudt. Ébresztés kép belemásztam az ölében és nyakát kezdtem el csókolgatni, egyre jobban haladtam lefele, ő meg egyre jobban mocorgott. Éppen nyakát szívtam mikor derekamra rakta mindkét kezét. 
- BaekHyun mit csinálsz? - tolt el egy kicsit magától

- Ébresztelek, hogy foglalkozz velem - ütöttem meg játékosan mellkasát.

- Ó, és mit szeretne őfelsége?

- Ezt! - érintettem össze ajkunkat, s nyelvemet rögtön át is dugtam.

ChanYeol pow

Éreztem, hogy bemászik az ölemben, aztán a puszik egyre inkább kezdtem felébreszteni. Derekát simogatva, hevesen csókoltam vissza. Szerencsére most nem látszott rajta rosszullét, szóval bátran húztam még közelebb magamhoz. Meglepett a kis hevessége, de nagyon édesnek találtam. Sok ideig csak csókolóztunk, néha csak lihegtünk, míg a következő csók közben ki nem nyílt az ajtó. Mindketten odakaptuk a fejünket és anya megdöbbent arcát láttuk meg. Baek egyből nyakamba rejtette el fejét, amin kuncogtam egyet.

BaekHyun pow

Ahogy visszacsókolt a mennyekben éreztem magamat. De a pillanatunkat megzavarta a bejárati ajtó nyitódása. ChanYeol anyukája meglepődve nézett minket. Annyira elvörösödtem, hogy nyakába rejtettem arcomat.

- Anya mi csak - kezdett el hebegni.

- Uh ChanYeol én nem vagyok az ellen, hogy fiúd legyen, de ha csináljátok, akkor fent, és ne akkor, amikor itthon vagyok, vagy vagyunk - miközben beszélt én egyre jobban ChanYeolhoz bújtam és az arcom csak úgy égett.

ChanYeol pow

- Nem voltál eddig itthon - magyarázkodtam. - Felmegyünk inkább - felkaptam Baek-et az ölembe és felvittem a szobámba. - Ez ciki volt - nevettem zavartan, miután leraktam az ágyra.

Mellé térdeltem, s arcát kezdtem simogatni.

- Nyugi, anyát nem zavarja, csak meglepődött - nevettem.

- De nagyon ciki volt - bújt szorosan hozzám.

- Hát, ez igaz. Majd elfelejti, mi meg nem csináljuk többet lent - öleltem át derekánál egy puszit adva ajkára.

BaekHyun pow

- Mennyi az idő? – fordultam egész testemmel felé.

- Este nyolc. – nyögte.

- Fürödhetek? – támaszkodtam meg könyökömön.

- Persze. De... mi van, ha fürdés közben leszel rosszul? – húzta huncut mosolyra ajkait.

- Mit akarsz? – húztam fel szemöldököm.

- Fürödjünk együtt!

- Mi? Nem! ChanYeol még együtt sem vagyunk!

- De bevallottuk egymásnak, hogy érzünk valamit a másik iránt! És csókolózunk is!

- Az más, mint az együtt fürdés. Ha megkérdezed, hogy leszek-e a barátod, akkor gátlások nélkül fogok veled fürödni. – nyomtam puszit arcára.

- BaekHyun leszel a-

- Romantikusan kérdezd meg! És ne most, hogy felhoztam ezt...

ChanYeol pow

Felcsillantak a szemeim a fürdés hallatán, de tudtam, hogy nem akarja majd. Kicsit szomorúan gondolkoztam el, hogy kell romantikusabban megkérdezni. Nem vagyok ebben valami jó, szóval elég gyatra lesz szerintem.

- Muszáj? - néztem rá reménykedve.

- Igen! - mondta durcásan, karba tett kezekkel.

- Azért segíthetnél - mondtam morcosan.

Lassan átöleltem, s adta egy gyengéd puszit arcára, aranyosan mosolyogva mellé.

- Baekie, szeretlek, lennél a barátom? - nyomtam még egy puszit, de most ajkaira. Hát, ez nagyon romantikus.

Jobb ötlet híján még le is térdeltem a földre, de ott meg hülyén éreztem magam. Nem a kezét akartam megkérni, hülyén néz ki. Valószínűleg nem fogtam meg a puszikkal meg a szereltekkel. Nem mondott semmit, nem tudtam, mire gondolhat.

- Hyunie, mondj valamit - ültem vissza megölelve.

BaekHyun pow

Nem gondoltam volna, hogy most rögtön megkérdezi, de ilyen a szerelem nem? Szegény annyira kétségbe volt esve, és szerintem felkészült arra, hogy azt mondom, nem. Eltolom magamtól, és végigsimítok hüvelyujjammal alsó ajkán, majd szájára nyomok egy hosszú puszit.

- Hm – haraptam be alsó ajkamat - Igen. – csókoltam meg rendesen – De majd kapok virágot is, ugye?

- Az összes virágot megveszem neked. – hajolt vissza számra.

- De Yeol, fürdeni szeretnék. – toltam el magamtól nevetve.

- Akkor menjünk! – húzott fel.

-  Most úgy érzem, hogy csak azért kérdezted meg, mert mondtam, és mert fürödni akarsz velem! – mondtam mérgesen.

- Ez nem igaz!

- Akkor ne erőltesd, kérlek.

ChanYeol pow

- Nem erőltetem, sajnálom - hajtottam le fejem. - De igazából tényleg aggódom. Össze is eshetsz - érveltem.

- Áh, oké - sóhajtott.

Derekát átölelve mentünk be a fürdőbe.

- De ne meztelenül - mondta, aztán mindent lekapott magáról, csak a bokszerét nem. Én is magamon hagytam sajátom, úgy állok be mellé, s vizet kezdtem engedni.

BaekHyun pow

Végül csak együtt fürödtünk. Zavarban voltam, nem is kicsit. A zuhanyba belépve, már mellettem is termett, és megengedte a vizet. Hajam teljesen elázott, de nem csak az enyém, övé is. Szembe fordultam vele, és csak tátott szájjal tudtam bámulni. Rohadt jó teste van.

- Mi az? – kérdezte.

- S-semmi. – kaptam a kezembe tusfürdőt, majd nyomtam ki kezemre, és mellkasát kezdtem el simogatni.

- Ha te is, akkor én is. – nyomott kezébe ő is, és átölelt.

Keze bejárja hátamat, aztán letévedt csípőmre, onnan fenekemre, ami nagyon tetszhetett neki, mert alig akart elszakadni tőle. Sőt! Olyan hosszú karjai voltak, hogy a combom hátsó felére is leértek.

- C-chanYheol. – remegett meg lábam, s egy kicsit össze is csuklot.

ChanYeol pow

- Nagyon aranyos vagy, Baekie - pusziltam homlokára, s úgy tartottam combja hátsó felét kezeimmel, hogy el ne essen.

 A kis remegő kezeivel ő is hátamra tévedt, s elkezdte beborítani habbal. Elhúzódva vigyorogtam rá, majd mellkasát mostam tovább, közben csókolva. Nyelvem elég gyorsan szájában kötött ki, majd mikor nem kaptunk levegőt, lihegve elváltunk egymástól. Tovább haladtam kezeimmel testén. Alhasán kis ideg el is szórakoztam, mire remegni kezdett újra. Csak elmosolyodtam, majd a bokszert kikerülve, combján folytattam.

BaekHyun pow

Annyira izgalomba jöttem, hogy zihálni kezdtem és majdnem összecsuklottam. De nyelves csókja után még jobban remegni kezdtem és zihálni.

- C- ChahnYheol vigyél ki. Neh birohn - folyt le pár könnycsepp arcomon.

- Rosszul vagy? Mi történt? - tartott meg jobban.

- Nehnm bihrohm - csak ennyit tudtam mondani.

Gyorsan elzárta a vizet, majd kivitt és felültett a mosdó kagyló melletti komódra. Levett a mellettünk lévő polcról két törölközőt majd rám téríti es megölelt.

- Mi történt? Rosszul lettél? Miután éreztem, hogy nagyon remegni kezdtél meg zihálni megijedtem.

- C- Csak nagyon izgalomba jöttem - vörösödtem el.

ChanYeol pow

Megfagyott az ereimben a vér. Azt hittem a karjaimban esik össze kezdtem megint megbánni, hogy közeledtem felé. Láttam, hogy azért még mindig zihál, mégis megnyugodtam.

- Kis buta, ne ijesztgess már folyton - öleltem át szorosan. - Azt hittem megint a szíveddel van baj.

- Ne haragudj - bújt cicásan hozzám. De édes, megeszem.

- Csak megijedtem. Nem akarom, hogy bajod legyen - mosolyogtam megnyugtatóan, s letörlöm a homlokán lévő nedvességet. - Pihenj kicsit, aztán leveszlek innen - csókoltam nyakára, arcát simogatva közben.

BaekHyun pow

Nem tudom hány percig öleltem, de eltoltam magamtól.

- ChanYeol tudod mit nem mondtam neked? - simítottam végig mellkasán.

- Nem - nézett le rám

- Azt ami te már egyszer mondtál - hajloltam közelebb - Szeretlek - csókoltam meg, karjaimmal körbeöleltem nyakát, míg a ő derekamnál húzott közelebb magához.

- Gyerekek minden rendben? - kopogott be az ajtón ChanYeol anyu.

- Persze anya. Mi lenne? - érintette össze homlokunkat.

- Semmi, gondolom én, de már egy ideje bent vagytok.

- Mindjárt megyünk - szól vissza, az óriás karjaiba kapott és visszavitt a szobába.

- Adsz egy alsót meg egy pólót? - kérdeztem pirulva.

- Ühüm - kezdett el kotorászni. - Tessék - adta kezembe őket.

- Nincs kisebb bokszered?

- Ennél kisebb már nincs. Most örülök, hogy azt az egyet megtartottam.

- Nem akarok kimenni, elfordulsz?

- Hát... oké - fordított hátat.

Gyorsan átvettem ruháimat, de azt nem gondoltam, hogy amikor megfordul és meglát ruháiban, levetkőztet a szemével. Még az ajkát is megnyalta és utána be is harapta az alsót.

- Túl..... Sexy vagy.- mondta huncutan.

ChanYeol pow

Megszólalni sem tudtam, miután kimondtam. Hirtelen jött, hogy pont most, de annyira örültem. Ő is szeretett, és remélem, nem hiszi még mindig, hogy az együtt fürdés miatt mondtam neki. Sajnos a "romantikus" csókot anya megzavarta, ezért visszamentünk a szobába felöltözni. Miután felöltözött csak elé léptem egy huncut mosollyal, majd átölelve megcsókoltam.

- Baekie, te mindenben jól nézel ki - mondtam elválva ajkától.

 Kezét megfogva az ágyhoz vezettem, s miután leültem, ölembe húztam, s nyakra pusziltam.

- Tudom, hogy beteg vagy, de ha anya megengedi, elmész, ugye?

- Azt hiszem - gondolkodott el, aztán meglepetten elkerekedtek szemei. - Azt akarod, hogy elmenjek?

- Dehogy! Szeretnék elmenni veled egy randira, ha már együtt vagyunk mától. Mit szólsz? - vigyorgtam.

BaekHyun pow

- Hmm, egy randi? Veled? Bármikor - csókoltam meg, de mellkasomba ismét szúró fájdalmat érztem.

- Minden rendben? - kérdezte aggódva.

- Csak kicsit fáj - mosolyogtam rá, de arcom eltorzult mikor erősebb lett.

- Szólok anyának – kelt volna ki.

- Ne hagy magamra - kaptam keze után.

- De nem akarom, hogy rosszabb legyen - aggodalmaskodott.

- Csak feküdj vissza mellém és simogass - húztam be az ágyba.

- De ha rosszabb lesz, szólok anyunak, meg majd ezt is el kell neki mondani - húzta ránk a takarót.

- Rendben.

 Lefeküdt teljesen én meg azonnal mellkasához bújtam, míg ő egyik kezével átölelte derekamat a másikat meg fejem alá dugta és simogatja karomat, majd arcomat.

Köszönjük !

Mikor ma felmentem az oldalra - vagyis most - csak annyit láttok, hogy 15 329-cen látogatták meg a blogunkat.. Én.. el se hiszem, hogy túlléptük a 15 000 látogatottságot. Sose hittem volna, hogy valaha is lesz egy ilyen blogom ami túllépi ezt a számot.
Nagyon szépen köszönjük, hogy ennyien olvastok minket és, hogy véleményt is irtok. El se tudom mondani, hogy most mit érzek. .. Egyszerűen leírhatatlan minden.. Nagyon szépen köszönjük nektek, mert ez nélkületek nem sikerülhetett volna. Nagyon szeretünk titeket.  Ha elérjük a 20 000 látogatottságot ismételten tervezünk egy történet kérést, szóval.. KÖSZÖNJÜK NEKTEK: <3 <3 <3 <3

LuKai ( EXO); Választanod kell!

Itt lenne az enyém is^^ Én kicsit lassabban haladok az írással, de kész lett :) Már régebben, de lusta voltam felrakni -.-" Bocsánat :) Ezt Kitti kérésére írtam. Remélem elolvasod és tetszeni fog. Mindenkitől szívesen várok rá véleményt :3

LuKai

Választanod kell OS

Kai POV

Sikolyokra kelek. Már megint? - ülök fel idegesen. Nem bír megpusztulni Tao ezzel a folytonos kínzással a mellettem lévő szobába. Francnak sincs kedve napi szinte erre kelni. Játssza a nagy keményet, aki utálja a fogvatartottját, közbe meg másról sem tud beszélni csak róla. Teljesen szerelmes. Idegesen veszem fel fekete ruháim, majd lemegyek enni valamit.

- Lay, JongIn felkelt! - ordítja a konyha felé Suho. Remek! - Mitől van ilyen jó kedved? - röhög a képembe, miután mellé ültem. - A fiúcskádba megint nem sikerült belebotlani? Hát, hogy fogod idehozni, ha szerencsétlenkedsz? - kuncog, mire még idegesebb leszek. Ledöntöm az ágyon és felé mászva, nyakát veszem célba. Erősen szorítom köré kezeim, egy vicsorral arcomon. - Ide fogom hozni Luhant! - ordítom képébe, majd elengedem, mivel Lay gyors lépteit hallom meg. Még jó, hogy erős hallásom van. Idegesen csap fejemre, aztán megcsókolja Suhot.

- Édes, ne hozz fel ilyen témát. Érzékeny rá Jonggie. Egyébként...

- Nem érdekel senki véleménye! - osztom meg velük, majd lelépek. Látnom kell.

Luhan POV

Kis kutyám hangos nyöszörgésére kelek fülem mellett. Ma is egy fárasztó nap, három műtét, kemény napom lesz, de mindent meg kell tennem. Utálom, ha meghal egy ember, ezért minél jobban szoktam teljesíteni minden műtétemen. Lehetetlen, hogy néha ne haljon meg valaki, mégis ehhez a munkához húzott a szívem. Bár szerencsém van. A két éves orvosi pályám alatt egy ember sem halt meg kezeim közt. Barátom viszont ennek az ellentéte. Kiváló szakember ő is, valahogy mégis mindig meghalnak a betegei. Ez szomorú dolog, de mintha őt nem zavarná. Persze meg is értem. Egy idő után hozzá lehet szokni. Kudarc kudarc hátán. Fájdalmas, de ezzel jár ez a munka. Én mégsem tapasztaltam még meg ezt a kudarcot. Nem is szeretném.

Lassan kikelek az ágyból, mivel kutyusom olyan éhes, hogy orrom kezdte harapdálni. Nevetve siettek le és rakok elé egy tál kutyakaját. Visszavánszorgom az emeletre, s a fürdőt megcélozva embert varázsolok hulla kinézetemből. Imádok orvos lenni, ez tény. De éjfélig bent maradni, reggel hatkor indulni nem vicces dolog. Már unnom az egész alváshiányt.

Kai POV

Zavartan ballagtam lent a Földön. Nem szeretek itt lenni. Túl sok a vidám ember. Késztetést érzek arra, hogy megkeserítsem az életüket. Vajon én milyen lennék emberként? Akkor is szeretném? Nem tudom, de soha nem lehetek ember, feleslegesek ezek a gondolatok. Luhan munkahelye felé ballagok. Minden embert jól megfigyelek közben. Egy pár sétál előttem és arról beszélnek, szeretik egymást, de ez hazugság. A srácnak két barátnője is van ezen kívül. Meglátom az emberekben a rosszat, a hibát. Mindenkiben, kivéve Luhanban. Benne semmi rossz nincs. Önzetlen, kedves, segítőkész. Ez vonz benne. Nem a pokolban a helye, viszont mellettem, tudom. Már majdnem a  kórház előtt vagyok, mikor valaki szembe jön velem. Fura volt, hogy nem oda megy, vagy én haladok rossz irányba? Ahogy elhalad mellettem, követni kezdem.

Luhan POV

Sietek munkahelyem felé. Már a kapuban vagyok, mikor eszembe jut valami. Egy nagyon fontos valami. Nem ettem semmit még. Sietve indulok meg a másik irányba, ahol egy aranyos cukrászda van, mellette egy bolt. Itt is van büfé, ez igaz, de ott rettenetes a kaja. Egyszer vettem, vissza is jött hamar. Mosolyogva siettem a bolt felé, mikor elmentem valaki mellett, egy fura érzés fogott el. Nem tudom mire vélni, de megijeszt. Nem akarok semmi rosszat az életembe, félek ettől az alaktól. A bolt felé haladva éreztem magamon tekintetét, követ. Miután rájöttem, futni kezdtem. Nem akarok ránézni, nem akarok vele beszélni. Bántani akar, érzem magamban, mélyen. A boltba érve elkezdek a sorok között keresgélni, miközben elkerülöm az alakot. Ép veszem lefelé a tejet a legfelső kis polcról, de valaki megzavar ebben.

Kai POV

Ahogy látom, retteg tőlem. Ez rosszul esik, mégis boldogsággal tölt el. Valamilyen érzelmet már kiváltottam belőle. A boltba már nem is láttam sehol, viszont megláttam mást.

A tükör előtt állok, nézem, hogyan áll rajtam a feszülős szaggatott nadrág és a fehér póló. Nem csodálom sokáig magam. A kukába dobom fekete göncöm, majd a rajtam lévőket kifizetem, s az ételes sorokhoz megyek. Hirtelen rátaposok valamire, amit azonnal fel is veszek és kinyitom. „Luhan” olvasom rajta a nevet. Odaosontam a tej termékekhez, s megszólítottam.

- Elnézést, ez a tiéd? - nyújtom felé az igazolványtartóját. Meglepetten pislog szemeimben, el nem szakadva tőlük.

Luhan POV

Gyönyörű, fekete szemeiben elveszem, miközben sármos, sexy hangja cseng vissza füleimben.

- Igen, az enyém – nyúlok a kis tárgy után, véletlenül megfogva kezét. Hideg, mégis jól esik bőrömnek.

- JongIn vagyok. Örülök a találkozásnak – hajol meg udvariasan.

- Viszont – biccentek. - De most rohannom kell. Elnézést! - kapom le a tejet, majd a korsárba dobom.

- Várj egy kicsit! - szól utánam mély hangjával. Áh, de helyes. - Nem vagyok ismerős errefelé, ma még nem ettem, nincs pénzem. Tudom, ez olyan helyzet, hogy egy vad idegen csóroskodik neked, de nincs más választásom – hajtja le félénken fejét. Ennek nem tudok ellenállni, még ha átverés is lehet.

- Gyere velem, JongIn – mosolygok rá barátságosan, mire ő boldogan követ. Mindent megvettem, ami kellett, ezért kifizetem, aztán elindulunk a kórház felé.

- Köszönöm, Hyung – hajol meg menet közben. Felvont szemöldökkel nézek rá.

- Honnan veszed, hogy idősebb vagyok? - kérdezem gyanúsan.

- Felnőttes kisugárzásod van – vigyorodik el.

Kai POV

A kórházban leültünk saját öltözőjébe, s kipakolta ételeit, egy-két üdítővel együtt.

- Egyél nyugodtan – ül le velem szembe egy szendviccsel. - Nemsokára dolgoznom kell, ezért gyors légy.
Bólintva nyúlok egy ugyan olyan étel után, majd majszolni kezdem. Nagy csend. Meg kell ezt törnöm valahogy. Mit mondhatnék.

- Csak nem műtét, vagy ilyesmi? - nézek rá kíváncsian, mire felemeli tekintettét ételéről, ami biztos érdekesebb neki, mint én.

- Eltaláltad! Neked mi a munkád?

- Az titok – mosolyodom el sejtelmesen. Vállat vonva folytatja az evést.

- Kedvellek Hyung!

Ez volt az utolsó szó, ami elhangzott köztünk. Elé léptem, majd egy csókkal elaltattam.

Luhan POV

„Kevellek Hyung” Erre a mondatra emlékszem csak. Ezt hallottam utoljára. A műtéteimre nem tudtam elmenni.

Egy sötét szobában ébredek. Nem tudom, hol vagyok. Egy ismerős illat száll a levegőben. JongIn illata.

- Hyung... - hallom meg hangját. Ahogy a hang irányába kapom a fejem, megdöbbenek. Az alak, aki követett áll előttem. Az az ijesztő ember JongIn volt? Hogy nem vettem észre? Igaz, az arcát nem láttam annak az alaknak, de... miért tűnt el az a kisugárzása, amikor elém állt? - Ne félj tőlem – közelebb lép, mire én hátrább húzódom az ágyban.

- Kai, jönnöd kéne – vágja ki az ajtót egy ismeretlen személy.

- Tűnj el Suho! - ordítja felé JongIn, aki már közel sem mosolyog.

- Értem, hogy vele akarsz lenni, de KyungSooék... - mond ennyit, majd felém néz.

Kai POV

Sajnáltam, hogy ezt tettem szegénnyel. Szerintem mellettem a helye, bár szerinte biztos nem. De addig próbálkozom, míg nem szeret viszont. Suho is a legjobbkor toppan be. Épp elmagyaráznám, hogy ne féljen, én vagyok. KyungSooék viszont nem várhatnak, vagy mindenki meghal. Ők a legerősebb angyalok. Soha nem tudtuk őket legyőzni. Mindenki úgy képzeli el, hogy a Pokol és a Menny harcol egymással, de nem! Csak mi. Isten szokta megakadályozni a harcunkat, miután elfajul a helyzet. KyungSoo azonnal rám támad, amint meglát. Egyre durvul a helyzet. Én csupa véresen fekszem Soo alatt, aki nem kímél. Nem vagyok gyenge. Cseppet sem. Soo csak egy olyan ember, akit nem szeretnék bántani, soha sem, ezért mindig alul maradok a csatákban. Most is – mint mindig – Isten kedves hangja hívja vissza őket.

- Nem végeztünk! Amíg nem halsz meg Kai, mindig itt leszek! - vicsorít véres arccal felém.

Luhan POV

Jongin elment, én pedig egyedül maradtam. Megkerestem kezemmel a lámpát, amit egyből felkapcsoltam. Körül néztem a szobában, azonban valaki benyitott, mielőtt elemezhettem is volna.

- Hello! Lay vagyok – nyújtja felém kezét.

- Itt miért él mindenki feketében? - kérdezem meg, figyelembe se véve bemutatkozását.

- Hát, a Pokolban nem szokás rózsaszínt felvenni, de kösz a hülye kérdést – röhög.

- Hol? - értetlenkedek. - Most azt mondod, hogy a Pokolban vagyok, mi? - röhögök fel én is. Az enyém tele van rosszindulattal, lenézéssel. Huh, még magamat sem hallottam ilyennek. Idegesen rám néz, aztán valami megjelenik a hátán. Szárnyak. Tűzbe burkolózott szárnyak. Lányosan felsikítok, tudatva vele, hogy nem vagyok megelégedve a válasszal, cseppet sem tetszik.

- Nem vagy éhes? - kérdezi, szárnyak végül. Köszönöm istenem, hogy eltüntetted róla. Ijesztő volt. A szeme is fekete lett akkor.

- Inkább nem – válaszolom, vissza ülve az ágyra.

Kai POV

- Visszajöttem – ugrok be ajtómon. - Hyung – vidulok fel ahogy megszeppent arcára nézek. - Hiányoztál.

Befekszik az ágyba, elfordulva tőlem. Nem tetszésemnek egy morgással adok hangot. Ez volt estig. Nem nézett rám, duzzogott, dühös volt, félt. Minden rossz indulatú érzelmet lehetett rajta látni. Este már rég aludt, mire én megfürödtem, ezért nem is ellenkezett, hogy mögé bújva, derekát átöleltem.

Reggel nem volt mellettem, miután kinyitottam a szemem. Ijedtem néztem körül.

- Jó reggelt, Hyung – láttam meg a szoba végében. Bólint. - El kell sajnos mennünk a fiúkkal és félek, hogy elszöksz, ezért...

Luhan POV

A karjai közt ébredtem. Meglepően jó érzés volt. Kibújtam öleléséből, majd a szoba másik végégbe léptem. Mit tudnék csinálni? El akarok menni, nem akarom többé látni. Amint felkel ideges leszek. A félelem átveszi testem fölött az irányítást, nem tudom mozdulni sem. Kedves hangjára megborzongok. Nem értem magam. Félek is tőle, meg nem is. Most viszont a félelem az erősebb.

JongIn, csak elém lép, s egy újabb csókot kapok tőle. Minden elsötétül.

Kai POV

Maga az Ördög hivatott minket. Ami egyet jelent; KyungSoo is ott lesz. A bátyám.

Dühösen ront be valaki az ajtón, miközben mi Istennel beszélgetünk. KyungSoo tekintette fogad, ami újra megvetést közvetít.

- JongIn, tűnj el, ez nem rád tartozik! - utasít. De ki ő, hogy megmondja nekem mit tegyek. Senki! Továbbra is csak ülök a székemben. - Süket vagy? - ordít elém állva.

- KyungSoo! - hasít át a pár másodperces csenden Ördög kíméletlen hangja. - Menj el kérlek JongIn.

Meghajolok tisztelettudóan, aztán„ véletlenül”nekimenve Soo vállának, megyek haza, Luhanhoz.

Luhan POV

Puszikra kelek fel. Mi ez? Jó érzés árad szét testemben, s mosolyra húzódnak ajkaim.

- Sajnálom, hogy megint ezt tettem – suttogja egy szájra puszi után. Végre hajlandó vagyok kinyitni szemeim, amik találkoznak övéivel. Halkan sóhajt egyet, majd ajkaimhoz kezd közeledni.

- Nem akarom! - húzódom hátra.

- Most nem fogsz elájulni – nyugtat kedvesen csengő hangja. Bólintok, de ezután sem közeledem. Már ajkaimat súrolják övéi, mégsem csókol meg. Miért nem? Érezni akarom, milyen, ha nem ájulok el tőle.

- Csak akkor csinálom, ha akarod – adja meg a választ, fel nem tett kérdésemre. Viszont én erre nem tudok mit mondani. Nem tudhatja meg, hogy kíváncsi vagyok. - Nem akarod? - néz rám édes szemeivel. - Hát jó – húzódik el tőlem, majd ki is megy a szobából, ki tudja hová.

Kai POV

Úristen de hülye vagyok! - csapom magam fejbe gondolatba. Mégis miből gondoltam, hogy vidáman egyezik majd bele? Csak le kellett volna tepernem, vagy bármi mást, ami akkor éppen a fejemben megfordult. Mégis hagytam, hogy ő döntsön, mikor tudtam a válaszát. Tényleg ennyire szeretném? Még a véleménye is tud érdekelni? Mi lett velem? Nem akarom, hogy egy ember irányítsa a keményen megszerzett kapcsolatom. A többieknél persze ez könnyű volt. Nekik nem kellett hónapokig figyelniük párjukat, ők nem szerettek bele, míg meg nem tört partnerük. Én is az erőszak híve vagyok, de Luhanhoz egy ujjal sem akarok hozzáérni. Túlságosan fontos lett nekem ahhoz.

Luhan POV

Teljesen egyedül voltam a házban. Mosdó, szobák, mindenhol kerestem valakit. Azt hittem végre egy kis nyugalmat kapok, mikor az ajtó betört, s tűz lepte el. Ijedten rándultam össze. Mi lehet ez? Még el sem gondolkozhattam a kérdésen, egy fekete hajú vörös szemű srác lépett be az ajtón. Kezei sárgában pompáztak, miközben erősen ökölbe szorította őket, így közeledve egyre hozzám. Féltem. Éreztem, hogy nincs, aki megvédjen ettől az embertől. Magamban JongInért könyörögtem, azt akartam visszajöjjön hozzám, védjen meg, s nyugtasson meg egy csókkal. Nem tudom honnan jönnek ezek az érzelmek, de nem is érdekel. Rá van most szükségem, nem akarok meghalni anélkül, hogy beszéltem volna vele.

Kai POV

El kellett megint mennünk egy kis Isten-Ördög találkára. Tízen együtt ültünk ott, vártunk. Senki nem tudta mit történt, miért kell itt lennünk, egy embert kivéve. Soo nem volt undok velem, rám sem nézett, ő biztosan meg van világosodva.

- Fiúk! - lépnek be a hatalmas kapun a vezetők. Mindketten helyet foglalnak, majd nagy sóhajjal Isten belekezd.

- JongIn, jó látni a kapcsolatod Luhannal. Örülünk a boldogságodnak, amiért veled van. De meg kell értened, amit most kérek. Engedd el – szól hozzám lágyan, barátságosan. Szavai hallatán sírnom kell. Nem engedhetem el, még nem szeret viszont. - Tudom, ez most rossz neked. Megértem – bólint aprót helyeslően. - Neki a Mennyben a helye. Soha nem csinált semmi rosszat, semmi gond nincs vele, neki a Pokolban büntetés élni.

- Elengedem, ha ő is beleegyezik – mondom hosszas hatásszünet után. Átgondoltam magamban. Ha nemet mond, nem szeret. Akkor mi értelme fogva tartanom? Ha igent mond, együtt fogunk élni. Én lennék akkor a legboldogabb.

- Tudod mivel jár ez, ugye? - bólintok. - Soha többé nem fog rád emlékezni, ha velünk jön – újra bólintok. - Megbeszéltük! Kapsz egy napot! - mondja komoly hangján, mire sírós, döbbent szemeimmel néz szembe. - Sajnálom, addig kell lépnünk, míg nem késő rá nézve.

Futva megyek haza. Látni akarom, elbúcsúzni tőle, utoljára megcsókolni.

A ház már szemeim elé tárul, de a látvány nem szimpatikus. Háromszoros sebességgel rontok be a nem létező ajtón, majd lerúgom Luhanról a támadóját.

Luhan POV

Köhögve kapok nyakamhoz, amit pár másodperce még szorítottak.

- JongIn... - sírom karjaiba bújva. - Már nagyon látni akartalak, védj meg! - karolom át nyakát sírva, s egy gyengéd csókot nyomok ajkaira. Arcom megsimogatva csókol vissza egy másodpercre, aztán már csak azt látom, ahogy villám csap támadómba, majd tűz keletkezik körülötte, még több villám kíséretében. JongIn határozottan, bátran néz rá, öli szemeivel. Halkan sírva követem az eseményeket, míg ketten nem maradunk. Meghalt. Először láttam valakit meghalni. És ezt az csinálta, akit szeretek. JongIn ölte meg. Sírásom erősödni kezd. Ő nyugtatólag hátam kezdi el simogatni, letérdelve mellém. Csak hajtogatja, hogy sajnálja, de most nem érdekel. Meg kell ezt emésztenem. Azért lettem a legjobb orvos a kórházamban, hogy ne kelljen senki halálát végignéztem, most pedig... előttem történt.

A szobában fekszünk az ágyon, összebújva. Már eltelt két óra és én lassan lenyugodtam. Még szipogok egyet, aztán teljesen helyrehozom magam.

- Választanod kell! - töri meg a csendet hangja. Felnézek mellkasáról, egyenesen szomorú szemébe. - Szeretlek! Ezt kell tudnod legelőször – nyom egy puszit ajkaimra. Pirultan bólintok, jelezve, tudom. - Ha szeret velem maradsz, ezzel együtt a Pokolban. Ha a Mennyben szeretnél éni, csak mondanod kell, de tud; Soha többé nem fogsz rám emlékezni, látni sem. Mit választasz?

Magamban méregetni kezdem a mondatait. Magamban felidézem mennyi érzelmem van iránta. Megéri egy jobb helyért ezeket elfelejteni? Úgy érzem nem. Vele együtt élni, még a Pokolban sem egy rossz dolog. Ő a lényeg.

- Átgondoltam! - ülök fel határozottan. Törökülésbe felé fordulok, s lenézek fekvő testére. Míg szemeit figyelem ő is felül. Farkasszemet nézünk egymással egy kis ideig. - Veled maradok – simítom meg arcát, majd megcsókolom. - Szeretlek Kai! - döntöm homlokom övének.  

Do you exist ? +18 (HunHan)

 Nos, megérkeztem a következő kéréssel is. EZt az egyik írótársamnak/társunknak írtam Elizabetnek.  Szerintem sokat kellett erre várni, de.. tudjátok mi a helyzet velem mostanság. Ahogy megígértem ez egy HunHan sztori és a következő is az lesz, majd utána jön egy ChanYeolos yaoi és azután pedig egy HunHan. nem is húzom tovább az időt, jó olvasást. ^^


Cím: Létezel?

Szereplők: LuHan, SeHun ( EXO)

Műfaj: Yaoi

Figyelmeztetés: +18

Hópelyhek száza hullt alá a szürke égboltból, ezáltal befehérítve a tájat szemeim előtt. Ablakom a párás, s jéghideg. Forró ujjaim hozzáérintettem az átlátszó üveghez, és csak néztem kifelé.

Egyedül az élet, nem volt jó.

Magányos voltam, nagyon magányos. Soha nem volt senki sem az életemben, és most sincs. Egyedül tengettem mindennapjaimat, egy szinte majdnem romos épületben. A szobához – amit elfoglaltam – egy fürdő tartozott. Nem volt se konyhám, nappalim, étkezőm… semmim. 

A napjaimat azzal töltöttem, hogy az ablakpárkányon ültem, és néztem a kinti világot. Néztem, ahogy leesnek az első hópelyhek, a tavasz első bimbói megjelennek, a nyarat, amikor minden olyan életteli, majd az őszt, mikor minden különböző színekben, árnyalatokban pompázik. Aztán minden kezdődött elölről…

Ha pedig nem az ablaknál voltam, a kis rozoga ágyamon feküdtem, és a repedezett plafont bámultam. Gondolkoztam. Nincs munkám, és már pénzem is alig, s a kevés étel híján bordáim már kilátszanak. Az egészségem sem az igazi. Bőröm fehér, sápadt színű, arcom beesett, és csúnyán köhögök. Közel állok a csontsoványsághoz, a betegségekhez, amik talán elvisznek e világról. Minden ruhadarabom, ami egykor kecsesen simult a testemhez, most lóg rajtam. Minden egyes darabba négyszer beleférnék. Az alsónadrágjaim is majdnem leesnek rólam.

Most is éppen a plafont nézem, de… ehhez most nincs kedvem. Lassan felültem ágyamban, majd felálltam, és a szekrényemül szolgáló kis komódhoz sétáltam, amiről már pattogott le a festék.  Elővettem egy fekete csőfarmert, ami egykor feszült rajtam, és kiemelte fenekemet, de most csak lomhán „lebeg” testemen. Előkerestem még egy bordó, enyhén V kivágású pólót.  Lábaimra nem húztam zoknit, se pedig cipőt.

Így, mezítláb nyitottam ki az ajtót, majd kezdtem el sétálni. Szinte mindenhol bomladozott a fal, de legalábbis megrepedt. Az ablakok vagy be voltak törve, vagy pedig meg voltak repedve. A tél kacér hidege ezeken keresztül becsörtetett az egész épületbe, ezzel fagyossá téve mindent. Meleg talpam csattanása töltötte be az egész helyet, ahogyan a hideg betonnal találkozik.

A szürke képződményen szilánkok hevertek szerte széjjel, felsértve a talpamat, ha belelépek, ezzel piros színt hagyva magam után. Ujjbegyeimmel a falat érintve haladtam előre, céltalanul. A csípős hideg néhol beszökött, megfújta hajkoronámat, s ezzel arcomat még hidegebbé tette.

Minden csendes volt.

Csak az én lépteimet lehetett hallani valamennyire, és a szél süvítését…

Már nemcsak ujjaim hegye érintette a falat, hanem nekidőlve haladtam előre.  Aztán a szokásos migrén tört rám, és elsötétült egy időre minden.

Újra egy sötét helyen találtam magamat, s előttem egy feketébe öltözött, tejfehér hajú fiú állt. Tekintetét rám emelte, én meg mozdulni sem tudtam. Lépkedni kezdett felém, s nem állt meg, amíg szorosan hozzám nem simult, miközben átölelte derekamat.

- Gyönyörű vagy – suttogta fülembe. Mindig. Ezt mondja mindig.

Ezután hevesen esett nekem, és valahogyan egy szobában termettünk, és szeretkeztünk…

De csak az elmémben. Nem tudom, ki az a fiú. Ahogyan azt sem tudom, hogy miért vágyakozok ennyire utána. Még ha csak a képzeletem szüleménye is a szeretkezésünk, és ő maga, miután magamhoz térek, érzem az érintését, csókjait. Egész testem bizsereg és forr.

Ezt nem értem… miért? Miért reagál így a testem, ha még sosem láttam, sehol?

Mikor kinyitottam a szememet, egy fal mellett térdeltem a porban és koszban. Legbelül éreztem, hogy ő nem ilyen. Olyan, mintha csak sexre vágyna, semmi töbre. Mint egy démon. Hisz csak játszik velem!

Játszik az érzéseimmel, amik meghalni készülnek.  Ő maga nem létezik, csak a tudatomban.  Csak beképzelem magamnak azt az embert… Egyszerűen lehetetlen, hogy ő létezzen. 

Mindezek után erőtlen voltam, és alig bírtam visszamenni a szobámba, ami menedékként szolgált számomra. Fejemet fogva, lehunyt szemekkel, nehézkesen felálltam s megtámaszkodtam a fal mellett.  Szemeimet kinyitva néztem bele egy másik szempárba.

Az én démonom állt velem szemben.  Meg kéne lepődnöm, nem?  Hogy itt van álmaim szereplője, az orrom előtt, és engem néz.  De...  Valamiért nem tudok meglepődni.

Igéző szemeivel végigmért, majd megnyalta száját. Hozzá akartam érni, megölelni, megcsókolni, de a józan eszem mindenre nemet mondott. Érezni akartam őt, mindennél jobban - viszont ő nem létezik, és csak a levegőt ölelném, csókolnám.

Ismételten behunytam a szemeimet, és mély levegőt vettem, majd megfordultam, és visszasétáltam a szobámban.

Éreztem.

Éreztem, ahogy egy szempillantás alatt mögöttem termett. Ahogyan szorosan hátamnak simult, így mellkasa nekem nyomódott. Próbáltam nem foglalkozni vele, de szívem annál is jobban ellenkezett vele. Olyan hevesen vert...

Már félúton járhattam, mikor kezeit derekamra helyezte. Nagy tenyere volt.  Az érintésére összerezzentem, mivel váratlanul ért. Egyre gyengébbnek éreztem magamat, és kábának. Azt sem tudtam, hogy mi történik, vagy mi fog történi; úgy hullottam a földre, mint egy báb, melynek a bábjátékos eleresztette a zsinórjait, és lecsukódtak szemeim.

Ezek szerint, ő igazi lenne?

Tényleg létezik, és nem csak beképzeltem magamnak?

Minden olyan kusza. Hisz nem is ismerem, de mégis megveszek érte. Csak álmaimban láttam, de akkor is szenvedélyesen csókolóztunk, és szeretkeztünk. Én ezt… a valóságban is akarom?

Olyan régóta vagyok egyedül… Nincs senki, akit barátnak, rokonak, szerelmemnek hívhatnák. Teljesen egyedül vagyok. Arról nem is beszélve, hogy gyengén, védtelenül élem mindennapjaimat; egy ütéstől eltörne valamim, vagy esetleg én magam törték ketté.

Mióta lehetek eszméletlen? Vajon az ágyamba fogok ébredni? Most is éreztem az érintését, ahogy végigsimított meztelen karomon, majd felfele haladva kulcscsontomon, nyakamon, végül arcomon. Ajkaimhoz érintette egyik ujját, s többször is végigsimított rajta. Szám résnyire elnyílt, hogy levegőhöz jussak. Szemeimet apróra nyitottam, hogy megnézzem őt.

Ekkor már háttal állt nekem. Válla megemelkedett, ahogy sóhajtott egy aprót, és lehajtotta fejét. Kezemet nyújtottam felé, hogy megérinthessem, de ekkor elindult a nagy feketeségbe, és addig menetelt, míg el nem tűnt szemeim elől. Annyi kérdés halmozódott most fel bennem, de még is csak egyet tudok kérdezni…

Hol vagyok?

Mert nem a „saját otthonomban”. Itt minden fekete, vagy bordó színű. Ugyanolyan volt minden, mint az álmaimban. A selyemtakaró komfortosan simult csupasz testemhez, amit nem fedett semmi.

Én teljesen meztelen vagyok.

Minden ugyanolyan.

Fehér, vékonyka testem kitűnt a bordó ágyneműből. Kezemmel a takaró széléért nyúltam, hogy feljebb húzzam magamon, de amikor elértem, egy kéz simult az enyémre. Ez a kéz nagy, és meleg. Szívem hatalmasat dobbant, és gyorsan kezdett verni.

Igazi.

Ujjai vándorútra indultak testemen. Mindenhol megérintett, ahol lehetséges. Simogatott, cirógatta a bőrömet, néhol puszit is adott. Már biztos voltam benne, hogy ez a valóság, és hogy ő létezik.

- A neved. Mi a neved? Soha nem mondtad – hangom halkan csengett, és erőtlenül.

- Szeretnéd tudni a nevemet? – kérdezte rekedtes, mély hangon.

- Igen.

- SeHun. A nevem SeHun – karjaival vállam mellett támaszkodott meg, és belenézett szemeimbe.

- SeHun – suttogtam kábultam, miközben elvesztem szempárjában, ami egy külön univerzumot tárt fel nekem.

- Ezt a nevet fogod nyögni ez elkövetkezendő órákban. Most megteszem veled azt, amit eddig csak a fejedben csináltam – a szavakat suttogta, és egyre lejjebb hajolt arcomhoz, míg végül ajkaink között csak pár milliméter maradt.

Ajkaimon éreztem forró leheletét. Szája éppen súrolta enyémet – egy ellopott érintés, melyet olyan gyöngéden, és hibátlanul loptak el, hogy soha nem indulok keresésére.

Én… vágynék rá? Miért? Hisz… eddig csak fejben láttam, de mégis… Minden porcikám kívánta, üvöltött érte.

- Miért kívánlak ennyire? – kérdeztem halkan, miközben már oldalamat cirógatta.

- Én is kívánlak – lehelte hasamra, majd csókot nyomott rá.

- Nem is láttalak soha életemben, mégis...

- Mégis őrülten kívánsz, és azt akarod, hogy hozzád érjek – fejezte be mondatomat.

- Igen...

- Én teszek róla, hogy ma mindent megkapj! – emelkedett el bőrömtől, és fölém hajolt.

Nem válaszoltam, csak bámultam tökéletes arcát. Én… tényleg ezt akarom? Hogy az övé legyek? S valamiért ezekre a kérdésekre már meg is volt a válaszom…

Kezeim maguktól mozogtak. Megfogtam pólója alját, és felfele kezdtem el húzni, míg elém nem tárult csupasz felsőteste. Hasán kockák díszelegtek, s mellkasán egy tetoválás, ami egy démont ábrázolt. Ujjbegyeimet véguhuztam a festésen, s ezzel megéreztem hideg bőrét.

- Ez vagyok én... Remélem így is elfogadsz – mondta halkan.

Mire azonban válaszolhattam volna neki, ajkait enyémekre tapasztotta. Egész testemen libabőrös lettem, s végigfutott rajtam valami ismeretlen. Mellkasom fel-le emelkedett, s szaporább lett a szívverésem.

Alsó ajkamat ajkai közé vette, majd egy kicsit megszívta azt. Eme tettére ajkaim elnyíltak egymástól, s ezt kihasználva csókolt meg rendesen, és dugta át nyelvét. Belesóhajtottam a sóhajtottam a csókba, mire felkereste nyelvemet, majd száját kezdte el mozgatni.

Soha életemben nem csókolóztam, így ügyetlenkedve próbáltam lemásolni azt, amit csinált és ennek a következménye az lett, hogy egy aprót kuncogott. Övé az első csókom, persze hogy ügyetlen vagyok!

Kezeim időközben hátára csúsztattam, és bejártam az egész területet. Végig simítottam, gerince vonalán mire belemorgott a csókba, és lábaim közé furakodott. Viszont engem csak a takaró fedett, s így csupasz péniszemet megcsapta a hideg levegő.

Jobb tenyeremmel ismételten gerincén simítottam végig, de most lefele, és kezem a fekete nadrágjába csúszott.

- Te kis huncut – vált el ajkaimtól, és nyakamat kezdte el csókolgatni.

Számból sóhajok szöktek ki, közben lehunytam szemeimet. Kezem viszont nem állt meg. Továbbra is nadrágjával küszködtem, míg végül fel nem fújtam arcomat.

- Mi az szívem, nem sikerül? – hallottam hangján, hogy mosolyog.

- Vedd már le! Nem fair, ha csak én vagyok meztelen! – dünnyögtem.

- Milyen türelmetlen vagy – mormolta fülembe, majd eltűnt mellőlem a súly.

Hallottam azt a jellegzetes ruhasusmogást, majd újra besüppedt mellettem a matrac. Egyenesen a lábaim közé mászott, s már merev tagjaink összeértek, mire hangosan felsóhajtottam.

Mikor lett nekem ilyen merev a férfiasságom?

Alhasamtól kezdve egészen államig nyalt fel, maga után hagyva egy hosszú nyálcsíkot.  Államra lágy csókot hintett, majd ajkamra tapadt és egy érzelmes csókba vont.

Mintha ezzel azt akarta volna közölni, hogy szeret engem… bár kitudja… lehet, tényleg szeret, de ez butaság...

Mindkét tenyerével térdhajlatom alá nyúlt és felhúzta a lábaimat, ezzel még közelebb jőve hozzám. Lábaimat dereka köré kulcsoltam, addig ő kezeivel oldalamat simogatta, vagy megfogta csípőmet.  Számtól elvált, és két ujját dugta vissza, amit alaposan körbenyaltam és benyálaztam. Amint elég nedvesnek érezte kihúzta számból, majd a nyílásomhoz vezette ujját és ingerelni kezdte.

- Lazulj el, és nyugodj meg. Vigyázok, rád amennyire csak tudok – térdemre csókot hint, majd egyből betolta két ujját.

Hangosan felszisszentem, vagyis inkább felsikoltottam. Egyből mozgatni kezdte és ollózni. Rettentően fájt, könnyeim is kibuggyantak, amit lecsókolt arcomról és számra tapadt.

Szerintem nem akar velem túl sokat vacakolni. Két ujjnál tovább már nem megy, és azonnal be fogja nekem rakni.

De aztán megéreztem magamban a harmadik ujját. Mi a…? Ő komolyan megtette ezt, vagy csak olvas a gondolataimban?!

Bár tényleg nem vacakolt annyit tágításommal. Kihúzta belőlem ujjait és egy perc sem telt el, már bennem volt a tagja amitől hangosan felkiáltottam és sikítottam. Oldalamat kezdte el simogatni, közben bőrömön apró csókokat hintett, minden egyes szegletére.  Néhol megszívta, harapta a húsomat fedő, érzékeny bőrömet, ezzel nyomot hagyva maga után.

Közben kezei derekamra markoltak és csípőjét mozgatni kezdte.  Egy hangos és egyben fájdalmas sóhaj, nyögés hagyta el számat.  Feszített, fájt, de mégis… ezek ellenére kívántam őt. Kezeimet megmozdítottam és nyaka köré fontam, eközben ő sokkal nagyobb terpeszbe nyitotta szét lábaimat és az egyiket alkarjára vette, majd úgy lökött tovább.

Hasamban gombóc keletkezet, de nem a rossz értelemben mikor félünk valamitől, vagy valakitől... Ez egy jól eső gombóc volt, és fogalmam sincs hogyan került a hasamba.  De minden egyes lökésével ez a gombóc bizseregni kezdett bennem, ahogyan a péniszem nedves hegye is. A fájdalom helyét kezdte át venni az élvezett és ettől sokkal gyakrabban nyögtem, ő meg gyorsítani kezdet tempóján. Egy pillanatra abba hagyta és feltérdelt, majd a térdeire húzott csípőmnél fogva, nem kihúzódva belőlem, majd fojtatta kényeztetésünket.  

Untam a kiszolgáltatott ember szerepét, ezért hullámozni kezdtem alatta, mire egy férfias morgás, nyögés hagyta el száját és mélyebbeket kezdet el lökni.  Aztán kezeimet lefejtette nyakáról és a fejem fölé nyomta őket, közben a fenekem az ágyra hullott és már nem térdelt. Térdhajlataim már combjánál voltak s ő már sokkal gyorsabban mozgott.

- Miéhr mindigh ő-ként gonohlsz ráhm – kérdezte nyögve, és hüvelyujjával kézfejemet kezdte el simogatni.

- Mih? – nyitottam ki pilláimat résnyire. Honnan tudja?

- Ahhh, ah nevehm, ahhh nyögdh ah nevehm – ejtette ki nehezen a szavakat és még gyorsabban kezdett el mozogni.

- Ah, S-seH-hun – nyögtem ki akadozva.

- Méhg – kezdte el nyakamat csókolni.

- S-Se, ahh – sikítottam fel, mikor eltalált bennem egy pontot.

Innentől kezdve csak sikítani tudtam. Mindig eltalálta bennem azt a bizonyos pontot, amitől a hasamban lévő gombóc még jobban bizseregni kezdett. Egy kisebb erőfeszítést tettem, hogy újra nyakát tudjam karolni, de valami megváltozott.

Mikor átöleltem, valami puha, mégis érdes anyagba ütközött kezem.  Jobb kezecskémmel végig simítottam rajta, mire ő - vagyis SeHun megremegett és felnyögőt.  Éreztem a csontot, majd a tollakat…

Mi?

Hirtelen nyitottam ki pilláimat, majd SeHunt kezdem el szuggerálni. Igaz, hogy pont felettem volt, és egymás szemébe néztünk, de akkor sem tudtam nem észrevenni, hogy háta mögött valami fekete tollas valami van. Meg akartam nézni, hogy mi az, ezért nyújtózkodni kezdtem érte.

- Lu – nyomta tövig magát bennem, amit egy nyögéssel díjaztam.

- Hun – kezdtem el lábammal kicsit kapálózni, és nyújtózkodni felfele a hátán, mire megéreztem a tollakat.

- Lu, én – látszólag elakadt és nem tudta, hogyan is folytassa – én, nem vagyok ember – nézett mélyen a szemembe.

- Tudod, nem tudok meglepődni, mert az, hogy a fejemben látlak, pedig nem is ismerlek, és nem is találkoztunk… Elég furcsa volt, hogy a fejemben vagy, és ráadásul szexeltünk is. Ez mind olyan… szürreális.  Mi vagy te? Mert az biztos, hogy nem angyal.

- Démon – sóhajtotta – Ezek szerint hiszel a természetfeletti erőkben. Akkor azt is elhiszed, hogy démon vagyok… – tárta ki hatalmas szárnyát, amit fekete tollak fedtek – Mindent tudok rólad LuHan, mindent. Mindig figyeltelek és az álmaidba is bemerészkedtem.

- Vettem észre – motyogtam.

- Én… ezért mondtam az álmaidban, hogy más vagyok, más leszek... De tényleg gyönyörű vagy.

- Nem vagyok az – néztem bele íriszeibe.

- Ha azt mondom, hogy gyönyörű vagy, akkor az is vagy.

- Ezt csak azért mondod, hogy ágyba vigyél… megint.

- Most is az ágyamban vagy, én meg benned – száján egy huncut mosoly jelent meg -  És többször is lesz ilyen alkalom, de úgy, hogy te is akarni fogod.

- Nem hiszem, hogy majd miattam fogsz a Földre lejárni.

- Ki mondta, hogy visszamész? – lökött egyet csípőjével, mire hangosan felnyögtem – Uh, baby, ezt majd megbeszéljük később, most te vagy a fontos – folytatta tovább gyönyörtől kába hangon.

Most sokkal mélyebbeket lökött, és gyorsabban mozgott.  Fogalmam sem volt, hogy most nappal van, vagy éjszaka. Fogalmam sem volt róla, hogy hány óra, milyen nap, hónap… Fogalmam sincs, hogy meddig szeretkeztünk, de azt kívántam... bárcsak öröké tartana. Olyan gyengéd volt, érzelmes.. Kezeivel óvatosan simogatott, fogott, markolt. Minden olyan tökéletes volt.

Izzadtan, fáradtan, lihegve feküdtem az ágyon, derekamon egy kéz, ami tűzforró, mint a testem jelen helyzetben.  Világosbarna tincseim most gyöngyöző homlokomhoz tapadtak, míg szemeim lehunyva. 
Az élvezetig hajszolt mind a kettőnket. Míg én körülbelül négyszer élveztem el, addig SeHun háromszor. Ez egy szexfüggő démon.

- Nem vagyok szexfüggő – mormolta fülembe – Hallom a gondolataidat.

- Ezt… csak úgy gondoltam magamban – sóhajtottam, majd nagy erőfeszítések árán az oldalamra fordultam, hogy egymással szembe legyünk.

- Csak úgy, mi? – vonta fel szemöldökét.

- Most mi lesz? – kérdeztem halkan.

- Nem értelek.

- Most hogyan tovább? Visszaviszel a Földre, vagy vissza a házamba, vagy nem is tudom, hova és több menetnek elkönyvelsz engem, majd egyedül hagysz, aztán mindenki éli az életét?

- Hé, hé, hé! Állj le, Bambi, nyugi! Nincs itt szó több menetről és, hogy ennek tudlak be téged.  Nyugodj le, oké? Nem akarom, hogy visszamenj, azt akarom, hogy velem maradj.

- Honnan tudjam, hogy nem hazudsz?! Hisz Démon vagy.

- Való igaz, hogy az vagyok. Mi inkább a hazugságunkról vagyunk híresek, de az nem hazugság, hogyha azt mondom neked, hogy szeretlek.

- M-mi? – kerekedett ki a szemem.

- LuHan, én a kezdetektől fogva figyellek téged. Mindent tudok rólad. Tudom, mik történtek veled, és hogyan, miért... Mindent tudok rólad… és ez idő alatt... beléd szerettem. Részben ezért voltam az álmaidban, mert ott érintkezhettünk. Igaz, most is azt tesszük, csak eddig nem mertem lépni.

- É-én – kezdtem el dadogni – nem tudom, hogy most mit mondjak, mert ha azt mondanám, nem szeretlek, vagy nem érzek irántad semmit, akkor hazudnék. Én… érzek irántad valamit, valamit, ami nagyon erős és számomra megmagyarázhatatlan... Vonzódok hozzád, minden értelemben.

- Remélem tisztában vagy azzal, hogy itt maradsz lent velem és nem engedlek el sosem – magasodott fölém, miközben én a hátamra gurultam.

- Nem is akarom, hogy elengedj – nyaltam végig alsó ajkamon, majd a hajába túrtam és lehúztam magamhoz egy csókra.

Nem érdekelt akkor már senki. Lehet, a szüleim eldobtak maguktól és egyedül kellett felnőnöm, lehet, hogy loptam az életben maradás érdekében, lehet, hogy megvertek egy csomószor... de ez mind arra buzdított, érdemes várni, valamire - vagy az én esetembe valakire -, aki mostantól mindig mellettünk lesz.