Chen POV
Viszonozta ölelésemet, és hátamat kezdte
simogatni. „Mindennek ő az oka!” „Bárcsak meg sem születtél volna!”
„Bárcsak meghalnál!” „Kár, hogy nincs okom, hogy kitagadjalak!” Ezek a
mondatok cikáztak a fejemben, csak ezek. Elengedtük egymást, és mentünk
tovább. Kris ismét hazáig kísért. Megkérdezte nem akarok-e egy kicsit
még beszélgetni, de inkább visszautasítottam, és bementem.
- Annak a kölyöknek a hibája! – ordította egy mély hang.
- Ő a fiad!
- Minden az ő hibája!
- Jesung!
- Bárcsak meg se született volna!
A szívem összeszorult, és inkább felfutottam a szobámba, és ismételten álomba sírtam magamat.
Reggel
igen csendes volt a ház, s én csak remélni tudtam, hogy azért mert
nincsenek itthon. Az iskolában is minden ugyan olyan volt. Mikor Xing
megérkezett, én már a helyemen voltam, és mosolyogva figyeltem, ahogy
oda megy Suhohoz és Krishez. Az utóbbi hátra és fordult, de én csak
mosolyogni tudtam. A nap további része unalmas volt. De igazán
meglepődtem, hogy Yifan ma is hazakísért engem. Azt beszéltük meg, hogy
nem csináljuk ma a beadandót. A házunk előtt elköszöntük, és mentünk
utunkra.
- Minden a te hibád! – nyitottam be az ajtón.
- T-tessék? – kérdeztem vissza.
- Nem is értem miért nem győztem meg anyádat, hogy vettessünk el! – kiabált rám.
- Jesung, hagy őt békén! – jelent meg anya.
- Mindennek ők az oka, csak is ő! Már várom azt a pillanatot, amikor kitagadhatlak!
Egy
csomó dolgot mondott még. Halál, gyűlöllek, takarodj, legyél öngyilkos,
költőz el. Nem bírtam tovább. Ledobtam táskámat az ajtóba, majd
kifutottam. Könnyeim patakokban folytak, és csak egy helyre mertem
menni. Bizonytalanul nyomtam meg a csengőt, és vártam, hogy ajtót
nyissanak.
Ki is nyílt, és az én magas barátom nyitotta ki.
- JongDae? Minden rendben? Miért sírsz? – kérdezgetett.
- I-Itt maradhatnák egy ideig, v-vagy éjszakára? – kérdeztem sírva.
- Persze gyere. – fogta meg kezemet, és húzott beljebb - Gyere, menjünk a szobámba.
Karomat nem engedte el, csak amikor beértünk szobájába, és leültünk az ágyra.
- Jongdae, mi történt? Bántott valaki? – simogatta meg hátamat.
- A halálomat akarja. – temettem arcomat kezeim közé.
- Ugye nem gondolkoztál öngyilkosságon?
- De, gondolkodtam. Hisz mi értelme van nekem egyáltalán élnem, Yifan. Én ehhez már túl gyenge vagyok. – törtem ki zokogásba.
Nem válaszolt, semmit csak megölelt. Szorosan.
- Tudom, nem ismerjük egymást nagyon, de én még is azt kérem, bízz bennem. Mond el mi a baj.
- Apa –csak ennyit bírtam kinyögni, majd sírtam tovább.
Kris POV
Ez
mégis, hogy történhetett meg? Ma elváltunk úgy, hogy semmi baja nem
volt, most meg, mint aki össze van törve, úgy állt előttem az ajtóban.
Ott sírt előttem és én nem tudtam mit mondjak.
- JongDae? Minden rendben? Miért sírsz? – kérdeztem meg, aggódva.
-
I-Itt maradhatnák egy ideig, v-vagy éjszakára? – kérdezte sírva. Itt
akart maradni? Mi történhetett vele, hogy ezt kérdezte? Nem fogom
elküldeni!
- Persze gyere. – fogtam meg kezét, és beljebb húztam - Gyere, menjünk a szobámba.
Nem
engedtem el a kezét, egészen addig, míg a szobámba nem értünk és le nem
ültettem magam mellé az ágyra. Mi történhetett vele?
- Jongdae,
mi történt? Bántott valaki? – simogattam meg hátát. Kissé közelebb ültem
hozzá, hogy érezze, mellette vagyok és nem volt egyedül.
- A halálomat akarja. – temette arcát kezeibe. Micsoda?
- Ugye nem gondolkoztál öngyilkosságon? –kérdeztem aggódva. Mond, hogy nem!
-
De, gondolkodtam. Hisz mi értelme van nekem egyáltalán élnem, Yifan. Én
ehhez már túl gyenge vagyok. – tört ki belőle a zokogás. Úristen! Mi
történt veled Chen?
Nem szóltam semmit, csak magamhoz öleltem a lehető legszorosabban.
-
Tudom, nem ismerjük egymást nagyon, de én még is azt kérem, bízz
bennem. Mond el mi a baj. –kérleltem. Kérlek, mond el mi a baj! Segíteni
akarok!
- Apa –csak ennyit mondott és sírt tovább. Az apja? Mi
van az apjával? Mit történt az apjával? Vagy mit tett az apja? Mi
történt?
- Chen… -suttogtam nevét –Mi történt az apáddal?
–kérdeztem –Hátha tudok segíteni. Kérlek! Lehet, nincs közöm hozzá, de
segíteni szeretnék. –mondogattam és közben elkezdtem a haját simogatni.
Éreztem, ahogy egyre szorosabban ölelt magához, erősebben szorította
össze felsőm anyagát, de a legkevésbé sem érdekelt,
mit tesz a
cuccaimmal, csak az számított, hogy lenyugodjon és elmondja mi a baj.
Így ültünk ki tudja, lehet órákon keresztül, de csak azt vettem észre,
hogy szorítása meglazult és lassan eltávolodott tőlem. Aggódva
fürkésztem, kivörösödött arcát. Szemei nagyon vörösek és duzzadtak
voltak a sok sírástól, az orra is nagyon piros. Megfogtam arcát,
hogy jobban szemügyre vehessem, mire csillogó szemekkel nézett rám.
Egy-két könnycsepp megbújt még szeme sarkába, hüvelykujjammal
eltávolítottam őket és kissé elmosolyodtam. Nagyon aranyos volt. Mint
egy kisfiú.
Egy kis idő elteltével elmondta mi is a baja. Az apja
mindenért őt okolta és nem tudta mi okból. Akármilyen probléma volt,
mindenért Chen volt a felelős, ezt mondta. Mindenért a fiát okolta, még
ha az egy kisebb probléma is. És ezekből tevődik össze egy nagyobb
veszekedés a szülei közt. Az anyja mindig megvédi, de ekkor is az apja
őt hibáztatja, hogy miatta veszik össze az anyjával és már várja a
pillanatot, mikor kitagadhatja. Ezt végighallgatva… teljesen lesokkolt.
Hogy lehet ilyen apa mellett élni? Hogy képes elviselni ezt minden álló
nap? Úristen, Chen! Nem hittem, hogy ekkora a gond otthon.
Mikor ezt
mind elmondta, és láttam megint a sírás szélén állt, magamhoz öleltem és
a fülébe suttogtam, hogy megoldjuk valahogy, mire csak görcsösen belém
kapaszkodott és bólogatott. Végül, egymás mellett feküdve aludtunk el,
vagyis Chen, két másodperc alatt aludt, mert elfáradt a sok sírásban. Én
csak feküdtem mellette és figyeltem. Annyira sajnálom Chen!
Megsimogattam arcát, mire kissé elmosolyodott és közelebb férkőzött
hozzám. Ekkor megdermedtem. Még sosem éreztem ilyet. Mi ez az érzés?
Annyira furcsa ez az egész…
Chen POV
Ahogy
magához ölelt, ahogy kérdezgetett, ahogy a fülembe suttogta, megoldjuk
valahogy… Menthetetlenül jól esett, hogy próbált vigasztalni, és
segíteni… nagyon jól esett. A zokogásom középpete el is aludtam.
- Szeretlek. – lehelte ajkaimra, majd birtokába vette.
Szenvedélyesen faltuk egymást, míg téptük a másikról a ruhákat.
- Tegyél magadévá. – nyögtem két csók között.
Csípőnk
egymásnak simult, s megéreztem merevedését. Elvált tőlem, és nyakamat
lepte el csókokkal. Szívta, harapta, nyalta… és ezzel már az őrületbe
kergettet. Én sem tétlenkedtem. Csípőmet folyamatosan fel-fel löktem,
többért könyörögve. Egész testével rám nehézkedett, így tagjához
dörzsöltem férfiasságomat.
- A-hh, JohngDhe. Nem birok tovább várni. – nyögte.
- Akkor mire vársz? Dugj meg! Keményehn! – tapadtam újra ajkára.
Boxerünket leaggatta rólunk, és már tágítani is kezdett. Fájt, rohadtul fájt. De ennél csak jobb lesz.
- Ah az istenit, rakd már be!! – morgolódtam.
- De türelmetlen valaki. – nevetett.
- Érezni akarlak!- húztam le egy csókra.
- Hol az óvszer? – vált el tőlem.
- Téged akarlak érezni, nem azt a valamit. – martam ajkára.
Tagját nyílásomnak dörgölte, majd megéreztem makkját magamban.
-
Ah – vetettem hátra a fejemet. Egyrészt a feszítő érzéstől, más részt
az élvezettől. Nyakamat ismételten csókokkal halmozta el, míg teljesen
ki nem töltött.
- Mozoghj. – nyögtem.
Közepes tempóval kezdett el lökni.
- Mégh. – nyögtem, és hátát karmolásztam.
Gyorsított, s még mélyebbeket lökött.
- A-h-a-h – nyögdécseltem.
Egy
pillanatra megállt, és lábaimat vállára tette, és ahogy visszahajolt,
hozzám vállai térdhajlatomnál helyezkedtek el. Újra mozogni kezdett, és
én meg a mennyekben éreztem magamat. Átkaroltam nyakát, és csak nyögni
tudtam.
- Mégh Yifan, mégh! Mélyebhre! – itt eltalált bennem egy pontot, amitől felsikoltottam.
Innentől kezdve csak oda célzott, én meg már csillagokat láttam az élvezettől.
- Elfoghok mehni – nyögtem.
-
Gyerünk cica. - irgalmas tempót kezdett el diktálni, és a nevét nyögve
élveztem el. Nem sokkal később ő is elment, majd fáradtan rám dőlt.
- Szeretlek. – hintett csókot nyakamra.
- Én is szeretlek, Yifan. – simogattam meg fejét.
Álmomból egy simogatás ébresztett fel, amint elmosolyodtam, és közelebb bújtam hozzá. Yifan. De aztán újra sötétség.
Legközelebb
mikor felébredtem, erős karok öleltek engem. Egyik kezével hajamba
túrt, és tincseimmel kezdett el játszani, míg a másik combomat
simogatta, néha-néha fenekemet is.
- Ez több lesz... – nagyon halkan mondta, így csak az elejeét értettem.
Kris POV
Mikor
reggel felébredtem Jongdae még javában aludt. Elhelyezkedtem mellette
és figyeltem, ahogy aludt. Nem akartam felkelteni, mert olyan békésen
aludt. Miért éreztem azt, hogy ez már több mint barátság? Mármint… kezdett
olyanná válni a szemembe, mint Suho. JoonMyun, nekem nem barát, hanem a
testvéremként gondoltam rá.
Óvatosan a hajába túrtam, hogy fel ne
ébresszem és elkezdtem óvatosan a tincseivel játszani. Közben nem
tudom, hogyan, de kezem lecsúszott combjára és elkezdtem simogatni…
Jézusom én mit teszek? Én meghibbantam? Egy idióta vagyok!
- Ez
több lesz, mint barátság… olyan leszel nekem, mint a testvérem… - a
mondat utolsó részét, már magamban mondtam ki. Nem tudhatja meg…
JongDae
elkezdett mellettem mocorogni, így gondoltam felébredt. Vártam, hogy
kinyissa pilláit és mikor megtette elmosolyodtam. Komás arccal nézett
rám és nézte hol is volt. Miután sikeresen felébredt teljesen,
felöltöztünk, vagyis adtam neki valami ruhát. Mondjuk ez nehéz volt,
mivel sokkal nagyobb voltam, mint ő, de azért akadt néhány ruhadarab,
ami jó volt rá. Ezek után lementünk reggelizni, egyik szülőm sem volt
otthon, mind a kettő dolgozott. Remek. Megint túlóráznak. Nah, de most
nem törődök velük, mert akkor rossz kedvem lesz.
Reggeli után
inkább otthon maradtunk, kicsit foglalkoztunk a beadandóval is, majd
elkezdtünk videó játékozni, ami JongDaenak nagyon ment és ezzel le is
tudtuk a mai napot. Tényleg semmit sem csináltunk, viszont… Egyre
furcsábban viselkedett. Többször ölelt meg, vagy ért a karomhoz, ami
magába nem volt furcsa, de az tűnt fel inkább, hogy ha mosolyogva néztem
rá és talán kissé túl közel is voltam, akkor elpirult és egyből a másik
irányba fordult. Ez az, ami szembetűnőbb volt. Kissé furcsálltam, de
mondjuk valamikor én voltam túl közel hozzá, persze, hogy elfordult
tőlem, mert úgy nézhettünk ki, mint egy szerelmes pár… Öhm… ez most,
hogy jutott az eszembe? Mindegy. Este sokáig filmet néztünk, majd Chent
elnyomta az álom, így rendesen befektettem az ágyba, majd én is aludni
tértem, ami nagyon nehéz volt. Egyáltalán nem voltam fáradt, így inkább
csak néztem, ahogy aludt. Majd kitudja hány órakor elaludtam.
Másnap
reggel, szokás szerinte lementünk reggelizni, majd után, mondtam
JongDaenak, hogy el kellene mennünk valahova. Szórakozni vagy valami
hasonló, hogy ne itthon legyünk végig. Helyesete az ötletemet és mondta, volt valami film, amit mindig is meg akart nézni. Így mikor
elmosogattunk, vagyis mosogattam, mert JongDae, addig beszélt az
anyával, hogy rendben van, és majd valamikor hazamegy. Furcsák a szülei,
de az apját nem kedveltem, egy kicsit sem.
Mikor felöltöztünk és
indulásra készen voltunk, Chennek eszébe jutott, hogy nála semmi
sincsen, így mondtam, hogy én kifizetem az ő részét, és majd a többit
megbeszéljük. Nagyon boldog volt, mikor közöltem vele ezt az ötletemet
és egyből meg is ölelt. Elmentünk a közelben lévő plázába, ott
kikerestük azt a filmet, amit meg szeretne nézni, de volt addig egy
csomó időnk, így elkezdtünk nézelődni. Kintről néztük az üzleteket, míg
meg nem ragadta a kezemet és be nem rángatott az egyik boltba és kérte,
hogy próbáljak fel valamit. Mondta, hogy múltkor Yixinggel voltak itt és
talált egy nagyon jó összeállítást, és szeretné, ha felpróbálnám. Addig
győzködött, míg bele nem mentem, amíg győzködött fel sem tűnt, de végig
a kezemet fogta és mikor elengedte csak akkor tűnt fel. Elkezdtem
nézegetni a ruhákat, míg ő kereste azt az összeállítást. Találtam egy
csomó jó cuccot, csak túl nagy voltam hozzájuk, viszont Chennek remek
lenne. Leszedtem némelyiket, megnéztem más felsővel vagy nadrággal és
mikor megtaláltam a megfelelő összeállítást az illető keresésére
indultam. Egy fehér farmert, szürke ujjatlan felsővel és egy fekete
bőrdzseki. Remekül fog állni rajta. Épp körültekintettem a bolton, mikor
valaki nekem jött. Lepillantottam az illetőre, és láss csodát, akit
kerestem ott állt előttem, kezében rengeteg ruhadarabbal.
- Találtam neked néhány ruhát. –mondtam neki mosolyogva.
- Én is megtaláltam… meg mást is. –mondta mosolyogva és elindultunk a
próbafülkékhez. Megcseréltük a ruhákat és öltözni kezdtünk. Ahogy
elkezdtem felvenni a ruhákat, akkor döbbentem rá csak igazán, mit is
vettem fel. Egy ujjatlan fehér póló, hozzá egy szürke csőnadrág, és egy
fehér zakó. Teljes mértékben az én ízlésem volt. Mikor megnéztem magamat
a tükörben, teljesen magamra ismertem. Kiléptem a próbafülkéből és
JongDaet kerestem, épp be akartam nézni a mellettem lévő fülkébe, mikor
kilépett elém. Pontosan úgy állt rajta, ahogy elképzeltem.
Mosolyogva
nézett, mire leesett, csak azért, mert jól állt rajtam a ruha, amit
választott. Végül elhülyéskedtünk még egy kis időt az üzletben és utána
mentünk a moziba. Megvettük az üdítőt és a popcont, majd megkerestük a
helyünket.
Leültünk egymás mellé, betettük az italokat a helyükre
és vártuk, hogy kezdődjön a film. A film nagyon érdekes volt,
legalábbis nekem. Úgy nem volt olyan nagy durranás, de nem is volt
unalmas. Ott ültünk egymás mellett, nevettünk és... én nagyon jól
éreztem magam. Egyszer-kétszer, vagy talán többször is volt, hogy
hirtelen beleüvöltöttek a főszereplő fülébe, vagy megijesztették, és
ilyenkor Jongdae is megijedt, aminek a nagy többségeben, azzal járt,
hogy vagy megragadta a kezemet, vagy a karomba kapaszkodott, vagy
esetleg még a vállamba is fúrta az arcát és várta, mikor is lesz vége.
Eléggé meglepődtem ezeken a reakciókon, de leginkább akkor lepődtem meg
és éreztem, hogy valami megmozdult bennem, mikor már hozzám bújt. Itt
meg is állt bennem a levegő. Nem értettem, mi ez az egész, de nem is
akartam. Itt valami nem stimmelt. Nem... erre nem is akarok gondolni.
Mikor kisétáltunk a moziból, úgy döntöttünk, hogy még mászkálunk a
plázában, majd ott eszünk valamit, és még utána is nézelődhetünk vagy
elmehetünk még valahová. Nagyon tetszett neki az ötlet, így be is
rángatott egy boltba, ahol ismételten megkért, hogy próbáljak fel pár
ruhát. De ez kölcsönös volt, mivel ameddig ő nekem keresett ruhát, addig
én is neki, de gondoltam, kissé megviccelem, így olyan ruhákat
kerestem, amik elégg viccesek, vagy egyáltalán nem illetek hozzá. Ezzel
is elpoénkodtuk az időt, és csak akkor hagytuk abba a viccelődést, mikor
mind a kettőnk gyomra megkordult. Ekkor jót nevettünk, és kerestünk egy
kajáldát, hogy elnémítsuk a gyomrunkat, mert eléggé hangosak voltak. Az
ebéd nagyon jól esett, főleg, hogy alig tudtam enni valamit, mert
Jongdae végig nevetetett. Mindenféle hülyeséggel elődrukkolt, én meg nem
bírtam ki, hogy ne nevessek rajta. Nagyon vicces egy gyerek és jól
esik, hogy meg tudott nevettetni. Rég volt, hogy ennyit nevettem egy
húzamban, már a be is könnyeztem tőle. Épp alább hagyott a
nevetőgörcsöm, és letöröltem a könnyeimet, mikor a szemem sarkából
láttam, hogy Chen eléggé nézett. Nem értettem miért, inkább nem tettem
szóva, nehogy elrontsam ezt a remek hangulatot. Mikor végeztünk
ismételten a boltokban kötöttünk ki, de nem voltunk ott annyira sok
időt, mert mikor az órára pillantottunk, észrevettük, kissé elszaladt az
idő.
Elkezdtünk hazafelé sétálni, vagyis jobban mondva hozzám, de az
egész hazafelé vezető utat végig poénkodtuk és hülyültük. Jól éreztem
magam vele. Jól esett a társasága. Úgy éreztem vele mindent
megbeszélhettem, számíthattam rá. Olyan lett ezalatt a pár nap alatt,
mint Suho, vagy több. Nem tudom. Csak azt éreztem, hogy szükségem volt
rá. Nálunk összepakolta minden cuccát, láttam, hogy nem nagyon akart
hazamenni, de holnap suli és biztos az anyukája aggódik érte. Én is
aggódnék a gyerekemért, aki csak úgy elrohan otthonról, és nem tudom hol
is töltötte az éjszakát, de legalább felhívta tegnap és beszélt vele.
Ez kissé megnyugtatott.
Mikor végzett, elindultunk hozzá, de ezen a
hosszú úton nem igazán beszéltünk egymással. Vagyis én próbáltam, de ő
csak egy szóval, vagy tőmondatokkal válaszolt. Nagyon furcsa volt.
Lehet, azért mert haza kellett mennie? Vagy nem akart az apjával
találkozni? Ezt értettem, de az anyja elől mégsem bújhat el
örökké. Felőlem maradhatna, de az anyukája miatt kell hazamennie. Nagyon
féltheti. Hallottam, ahogy tegnap nyugtatni próbálta, és eléggé
elhúzódott, szóval nagyon aggódott Chenért.
Ahogy megérkeztünk a házuk
elé, mintha megfagyott volna a levegő kettőnk közt. Ott álltunk egymás
mellett, egyikünk sem szólt semmit. Nagyon kínos volt ez a csend.
Valamit tennem kéne. De ehelyett Chen tett valamit, amire nem is
számítottam...
Chen pow
Olyan jó
érzés volt reggel mellette ébredni. Meg tudnám szokni, hogy amikor
felkelek ő az első, akit megláttok. Komásan nyitottam ki szemeimet,
majd körülnéztem, hogy vizuáljam hol is vagyok. Yifannál. Kikeltünk az
ágyból, és adott valami ruhát, bár ez nehéz feladat volt, méreteinket
nézve. Öhm... most a férfiasságára gondoltam… Képzeletben arcon csaptam
magamat, hogy péniszére gondolok. Lementünk reggelizni, majd a
beadandóval is foglalkozni kezdtünk. Aztán beültünk a tévé elé és
videojátékoztunk, és körülbelül el is ment ezzel az egész nap. Nem
bírtam ki, hogy ne érjek hozzá vagy öleljem meg. De amikor rám
mosolygott csak pirulni tudtam. Filmet is elkezdtünk nézni, de én
bealudtam rajta, és a külvilágból csak annyit éreztem, hogy Fan felvisz a
szobába, majd befekszik mellém. Innentől képszakadás.
Másnap reggel
ismét lementünk reggelizni.
- JongDae nem megyünk eleste szórakozni? – kérdezte hirtelen.
- Mm elmehetünk. Most van egy film a mozikba amit szívesen megnéznék.
- Mi?
- Vicces horror.
- A címére gondoltam.
- A boritorol felismerem. – nevettem.
- Fel kéne hívnod anyukádat.
- Igen tudom. Mindjárt meg is teszem.
Előkotorásztam
telefonom, és felhívtam édesanyámat. Egy szavas válaszokat adtam neki,
mire közölte, hogy apa elutazott kéthétre. Aztán még váltottunk pár
szót, és leraktam. Öltözködni kezdtünk, de nálam egy fillér se volt, és
ezt Yifannak is megemlíttetem, aki csak annyit mondott kifizeti az én
részemet. Nagyon hálás voltam neki, ezért megöleltem őt. Elindultunk a
közeli plázához, és megkerestük azt a filmet. De látva mikor kezdődik….
egy csomó időnk volt. Elkezdtünk sétálni, és megláttam az egyik kedvenc
boltomat. Black Jackpot. Szegény Kris konkrétan berángattam oda. Nem is
olyan rég voltam itt Xinggel, és találtam egy nagyon jó összealítást
Yifannak. Egy szürke csőnadrág, fehér ujjatlan póló, és egy fehér zakó.
Ebben szívdöglesztően fog kinézni. Mikor megtaláltam ezeket, Yifan
keresésére indultam, de nekiütköztem valakinek. Mikor felnéztem
megláttam őt.
- Találtam neked néhány ruhát. –mondta mosolyogva.
- Én is megtaláltam… meg mást is. –mondtam mosollyal az arcomon.
Elindultunk
a próbafülkék felé, és bementünk. Egy fehér farmert, egy szürke
ujjatlan feslő, és egy fekete bőrdzseki. Mikor kész lettem kiléptem a
fülkéből, de addigra már ő is kész volt. Tökéletesen állt rajta. Még egy
kicsit hülyéskedtünk, majd indultunk a mozihoz. Kris vett popcornt, és
üdítőt, majd beültünk a helyünkre, és vártuk a film kezdettét. A filmben
néha voltak olyan jelenetek, ahol megijedtem, és ilyenkor vagy
megragadtam a kezét, vagy a vállába kapaszkodtam, esetleg az arcomat is a
vállába fúrtam. Aztán már csak annyit vettem észre, hogy hozzá bújtam.
Amikor vége lett úgy döntöttünk eszünk itt valamit, hogy majd utána még
nézelődhessünk. Aztán ismételten betévedtünk egy ruhaüzletbe, és
egymásnak választottunk ruhákat. Yifan elégé vicces hangulatában volt,
mivel olyan ruhákat választott nekem, amik viccesek voltak, és nem
illetek hozzám. Ezzel is elütöttük az időt, majd pocink megkordult,
ezért elmentünk enni. Persze nem bírtam ki hogy ne mondjak, vagy
csinálja hülyeségeket, de aztán csak nézni tudtam. Majd nemsokára ismét a
boltokat róttuk. Aztán Yifan mondta, hogy ideje lenne mennünk, mert igen
csak elszaladt az idő. Elkezdtünk visszafele menni hozzájuk, ahol
összepakoltam cuccomat, és elindultunk hozzám. Ő próbált beszélgetést
kezdeményezni, de egy szavas válaszokkal válaszoltam. Megérkeztünk házunk
elé, és néma csend uralkodott közöttünk. Most vagy soha JongDae. Már
úgy sem bírod tovább. Egyszer csak vettem egy nagy lendületet, és elé
lépek, majd ajkára nyomtam sajátomat. Kris egy kicsit megfeszült, és
levegőt sem vett.
- Szeretlek. – váltam el tőle, majd befutottam a
házba. Amint a biztonságot nyújtó falak közt voltam, felsóhajtottam, és
könnyezni kezdtem.
Felfutottam szobámba, és az ágyra vettem magam.
Párnámba nyomtam arcomat, és sírni kezdtem. Ez így ment percekig, majd
amikor valamelyest megnyugodtam, felültem, és az óriásmacimat vettem a
kezembe.
- Ez egy nagy hiba volt, de már nem bírtam tovább
magamba tartani. Tudom, hogy ezzel lehet mindent elrontottam, de
egyszerűen… nem ment. – beszéltem hozzá.
Nem mintha válaszolna, vagy valami. Végül álomba sírtam magamat.
****
Reggel
duzzadt, kisírt szemekkel ébredtem. Elvégeztem szokásos teendőimet, és
már indultam is az iskolába. Amikor be értem le ültem helyemre, és
lehajtottam a fejemet, a padon heverő kezeimre. Nem mertem Yifanra rá
nézni. Nem mertem, ezek után megszólítani sem. Ahogy az idő telt úgy
szállingóztak be a diákok is, és kezdődött el a tanítás. Volt, amikor
azt hittem újra elsírom magamat, de tartottam magam. Néha hátra nézett,
de csak azt láthatta, hogy pár könnycsepp legördül az arcomon, majd
letörlöm őket. Az utolsó órának is vége lett mikor valaki megérintette a
vállamat.
- JongDae, ma tovább csináljuk a beadandót? – kérdezte egy számomra túl ismerős hang.
- I-Igen csinálhatjuk. – fordultam vele szembe.
Ő
csak annyit láthatott leginkább rajtam, hogy a szemeim iszonyat pirosak
– ez azért volt, mert egyszer felmentem a tetőre sírni - és duzzadtak.
- Akkor menjünk a könyvtárba.
- Rendben. – mondtam halkan.
Amint
be értünk kerestünk egy asztalt, majd könyveket kezdtünk keresgélni. Én
éppen egy igen fontos könyvet kerestem, amit meg is találtam csak nem
értem fel a könyvespolcot. Bárhogyan is nyújtózkodtam nem ment. Aztán
egy másik kart is megláttam, mire megijedtem, és hátráltam. De amilyen
szerencsétlen vagyok, csak ráestem valakire. Arccal előre estem, ami
annyit jelent, hogy fejem egy mellkason pihent. Orromba kúszik az a
jellegzetes illat, és pont, ezért féltem felnézni.
Kris POV
Mi a fene történt itt? Most komolyan az
történt, amit nem akartam? Tényleg, odaért??? Jól hallottam, amit
mondott? Kimondta? Komolyan gondolta? Mi a fene folyik itt? Ezek a
gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben ott álltam Chenék háza előtt
és csak bámultam a bejárati ajtót. Jongdae... most tényleg...
megcsókolt...
Kezemet egyből ajkamra tettem és csak bambultam. Nem
álmodtam. Ez tényleg megtörtént. De mégis hogy? Hogy szerethet engem?
Mondjuk, néha a lányok a suliban megjegyzik, milyen jól nézek, de nem
nagyon érdekelt. De egyetlen srác sem mondott még nekem ilyet. Csak
Suho, de ő róla tudom, hogy csak barátként gondolt rám. Nem fogok neki
többet jelenteni, mint barát, és ez így volt rendjén. De Jongdae... Ő
mióta gondolt, így rám? Mióta? Vagy ez csak egy hirtelen fellángolás
volt? Nem! Túlságosan komolyan mondta, és... akkor ezért volt idefele
úton ennyire hallgatag. Most már értem.
Megfordultam és hazafelé vettem
az irányt. Végig azon gondolkodtam, amit Chen mondott, meg amit tett.
Ösztönösen nyúltam állandóan a számra, de még mindig éreztem, ajka
érintését. Próbáltam valahogy elfelejteni, de nem ment. Egyre jobban
gondoltam rá, és éreztem, hogy a szívem gyorsabban kezdett verni. Mi
történt velem? Mit tettél velem Jongdae? Hazaérkezve egyből bezárkóztam a
szobámba, és levágodtam az ágyra. Miért történt ez? A fenébe! Mi van
velem, hogy képtelen vagyok ésszerűen gondolkodni? Mi történik velem?
E
gondolatokból a telefonom csörgése zökkentett ki és mikor megláttam Suho
nevét a kijelzőn, egyből rosszabb lett a kedvem. Biztos fel fog tűnni
neki, hogy valami bajom van, de mégis felvettem. Elmesélte, milyen jó
volt a hétvégéje Yixinggel, és hogy úgy érzi szereti, de amiatt az
idióta miatt még mindig nem tudja mi a helyzet. Komolyan mondom, azt az
ember legszívesebben eltűntetném a Föld színéről, és ki is törölném Suho
emlékeiből, de sajnos nem tehettem. Legalább Yixing jó hatással volt
rá, nem úgy, mint rám Chen. A franba! Nem gondolhatok most rá.
Szerencsére Suho egyből folytatta a mesélést, egészen este tízig, míg
nem kaptam egy üzenetet Taotól, hogy szeretene velem beszélni meg a
többiek is, így szóltam, hogy beszéljük kamerán keresztül, mert épp
JoonMyunnal beszélgetek. Elmondtam JoonMyunak és egyből a gép elé ültünk
mindannyian. Jó volt végre ezeket az idiótákat látni és beszélni velük.
Mint régen. Beszéltük, hogy jó lenne találkozni végre, és ekkor toppant
be Suho anyukája és egy kis beszélgetés után felajánlotta, hogy
mehetünk hozzájuk. Ennek a többiek nagyon örültek, de én is, hogy végre
láthatom őket.
Nem tudom mikor hagyhattuk abba a beszélgetést,
mert mikor épp meséltek a többiek valamit, általában egyből Jongdae és a
csók, jutott az eszembe, és ilyenkor az agyam teljesen kikapcsolt. Ezt
meg is jegyezték, hogy nem is figyelek, de inkább nem mondtam semmit.
Majd végül jó későn elmentünk aludni, mondván másnap suli. Egész éjjel
nem aludtam. Akárhányszor lehunytam a szememet mindig a csók lebegett
előttem, éreztem, ahogy puha ajkát ajkamhoz érintette és... Ne már! Nem
hiszem el! Én nem vagyok meleg! Nem!
Másnap reggel hulla fáradtan
kullogtam a suli felé, ezt Suho észre is vette rajtam -biztos vagyok
benne- de nem tette szóvá. A suliban mikor beléptünk a terembe, Chen már
ott volt, de nem néztem rá. Mit mondjak, majd neki? Hogy fogjuk
egyáltalán megcsinálni a beadandót? Hogy fogunk beszélgetni? Mi a fene
bajom volt? Egész álló nap, amikor csak lehetett Jongdaet néztem, de ő
végig csak a padot bámulta maga előtt, vagy épp Yixinggel beszélgetett.
Muszáj beszélnem vele. De mit mondjak? Mikor kicsöngettek az utolsó
óráról, elhatároztam magamat és odamentem az asztalához. Nem nézett
felém, így megfogtam a vállát és megszólítottam.
- JongDae,
csináljuk ma tovább a beadandót? -kérdeztem tőle. Ez volt az egyetlen
egy dolog, ami miatt beszélhettünk egymással.
- I-Igen csinálhatjuk. – fordult velem szembe és ledöbbentem.
A szemei olyan vörösek voltak, mint a paradicsom, duzzadtak, az orra is vörös volt. Mennyit sírtál Chen? Miért sírtál? Miattam?
- Akkor menjünk a könyvtárba.
- Rendben. – mondta halkan.
Elindultunk
a könyvtár felé, ahol kerestünk egy szabad asztalt és keresni kezdtük a
könyveket, amik kellettek. Mikor beszéljek vele erről? Egyáltalán
megemlítsem? Megkérdezzem miért ilyen vörös a szeme? Megkérdezzem, hogy
miért sírt? Hogy miattam sírt? Épp letettem az egyik könyvet az
asztalra, mikor figyeltem Chent, ahogy egy könyvet keresett. Teljesen
semleges arccal nézte a könyvek címét, hogy melyiket is vegye le. Nem
mutatta ki, hogy mennyire összetört, de tudom, hogy az. Elindultam felé,
pont a fallal szemközti könyvespolccal szemben állt és nyújtózkodott,
hogy elérje az adott könyvet, de nem érte el. Mögéje álltam és
kinyújtottam a kezemet, hogy levehessem neki, de hirtelen megfordult és
akkora erővel jött nekem, hogy hátra lökött így a padló felé vettem az
irányt testemmel. Éreztem, ahogy a hátam a falnak csapódik, majd
lecsúszok a padlóra és egy kisebb súly volt még rajtam. Kezemmel
megfogtam tarkómat, mert kissé fájt, miközben kinyitottam a szememet.
Jongdae feküdt rajtam, ahogy belém kapaszkodott és nem emelte fel a
fejét. Hirtelen elfelejtettem, hogy fáj a fejem és kezemet Jongdae
fejére tettem.
– Jól vagy? - kérdeztem tőle.
Csak
bólogatott mellkasomba. Megfogtam arcát - már ahogy tudtam- és
felemeltem fejét. Úgy fordítottam, hogy láthassam arcát, de mindig el
akarta fordítani, így mind a két kezemet arcára helyeztem.
- Ha kérdeznek valamit, akkor illik rá válaszolni. - mondtam neki – Jól vagy? - kérdeztem meg ismét. Elfordította tekintetét.
- Igen. - mondta ki végül.
Annyira
aranyos volt. Egyszerűen... nem tudtam már ésszerűen gondolkodni. Nem,
gondolkodni sem tudtam már. Elkezdtem óvatosan simogatni arcát és kissé
elmosolyodtam, mikor elvörösödött arca - vagyis jobban, mint eddig.
- Tudod Chen... ami... - el kellett mondanom neki - tegnap történt...
- Felejtsd el, ami történt, és amit mondtam. - mondta határozottan és ki akart szabadulni kezeim közül.
- És ha én nem akarom? - kérdeztem meg tőle.
- Tessék? - nézett rám értetlenül.
-
Mi van, ha én nem akarom elfelejteni, ami tegnap történt? Mi van, ha
emlékezni akarok rá? Nem tudom, mióta érzel így Chen, de... nem is
érdekel. Nem mondom, azt hogy nem lepődtem meg, és ijedtem meg tegnap,
mikor... megcsókoltál... - itt kissé elhalkult a hangom, de ugyanolyan
határozottan beszéltem- Miután elmentem tőletek, csak ezen gondolkodtam,
egész álló éjjel nem aludtam semmit, mert mikor lehunytam a szememet, a
csók jutott az eszembe, hogy mit éreztem közben és... féltem... -
mondtam beismerően - Féltem, hogy nem tudom, mit érzek pontosan. Mi miért történik. Mi történik velem, meg a többi. Egyszerűen képtelen
voltam gondolkodni és fogalmam sincs most, miért mondom el ezeket, de...
–és itt egyenesen a szemébe néztem és kissé megsimogattam arcát,
miközben elmosolyodtam- Chen nem tudom mit is érzek irántad, de... ez
már több, mint egyszerű barátság. Ez már sokkal több annál. - mondtam
mosolyogva.
Mintha Chen tudta volna miért mondtam mindezt, mert
amint elhagyta számat az utolsó szó, és várt néhány másodpercet, egyből
ajkamra hajolt és megcsókolt. Átkarolta nyakamat és mosolyogva csókolt.
Elmosolyodtam a tettére, és kezemet átvezettem arcáról derekára és onnan
hátára. Egyre közelebb húztam magamhoz, de még mindig furcsa volt
számomra ez az egész, hogy én ezeket mondtam ki egy fiúnak, ezért ez a
csók nem is tartott olyan sokáig.
A délutánt a könyvtárban töltöttük,
leginkább a beadandóval foglalkoztunk, de néha úgy adódott, akkor
Jongdae az asztalon megfogta a kezemet, ami nagyon jól esett, de még
mindig volt bennem egy kis félelem és valami furcsa érzés. Annyira
ismeretlen volt ez az egész számomra, hogy nem mertem ránézni. Nem
azért, mert nem akartam, hanem nem tudtam, pontosan mit is éreztem.
Teljesen vadidegen volt ez az egész. Nem akarom elrontani a
barátságunkat, ami már több mint az. Féltem. Mi lesz, ha valamin
összeveszünk, akkor már nem is leszünk barátok és elveszítem. Ezt meg
nem akartam. Nem akartam semmit sem elsietni. Mit sietnék el egyáltalán?
Annyira hülye vagyok. Mikor végeztünk a könyvtárban ismételten
hazakísértem és a kapuban állva, nem tudtam mit is tegyek. Nem tudtam,
mi volna a helyes. Nem tudtam gondolkodni. Azt vettem csak észre, hogy
Chen elém lép és egy apró csókot nyomott számra, majd elpirulva tűnt el a
szemem elől. Mi a fene bajom volt? Nem tudtam mit tegyek. Mi folyik
itt?
És ez ment egész héten. Egyszer sem voltam képes kezdeményezni, nem
mertem hozzáérni. Ha véletlenül sikerült is, akkor teljesen
bepánikoztam és kikészültem. Miért vagyok ilyen? Jongdae biztos
észrevette ezt az egészet, mert mikor vasárnap átjött hozzánk, mert
kértem csináljuk ott a beadandót, akkor is hozzáértem a kezéhez, és meg akarta fogni, de én egyből elvettem onnan kezemet és kissé kikelt magából.
-
Yifan, mi van veled? Én ezt nem értem! Mikor a könyvtárban...
Megcsókoltalak, nem húzod tál el tőlem, de most csak azért elmész a
közelemből, mert akartam fogni a kezedet. Mi bajod van? Én szeretlek és
már egy csomószor mondtam ki és ezt nem viccből teszem. Én komolyan
gondoltam Yifan! De ha te nem így érzel, akkor kérlek, ne adj hiú
reményeket, mert azzal, csak még jobban rontod a helyzetet. - mondta és
elfordult tőlem.
Mégis mi a fenét csinálok én? Mekkora egy
seggfej vagyok! Csak mondanom kéne, hogy nem használom ki, csak... Mi az
a csak ott, amit állandóan oda teszek? Éreztem, ha most nem teszek
valamit, akkor elveszítem, így egy dolgot találtam csak helyesnek.
Megragadtam karját és egyenesen az ágyamhoz húztam, ahol lenyomtam őt a
matracra. Fölötte helyezkedtem el, láttam a tekintetében az
értetlenséget, a rengeteg kérdést és a félelmet. Egyetlen egy határozott
mozdulattal, ajkamat ajkára nyomtam. Minden érzelmemet, -amik nem tudom
mik voltak pontosan- belevittem ebbe a csókba, hogy érezze, nem
használom ki és nem akarom hiú reményeket adni neki. Egyre
erőteljesebben csókoltam, és mikor megéreztem, hogy visszacsókol csak
még bátrabb lettem. Nyelvemet teljesen öntudatlanul vezettem ajkához, és
mikor elértem hozzá, végighúztam az alsó párnákon, hogy bebocsátást
kérhessek. Egyből meg is kaptam, így szabadon folytattam utamat, míg meg
nem találtam az övét, és uralmam alá nem vettem. Nem akartam, hogy ez a
csók abbamaradjon, mert annyira tökéletes volt, hogy azt hittem csak
álmodom az egészet, de mikor elváltam tőle és a szemébe néztem,
ráébredtem ez a valóság. Nem álom. Mosollyal az arcomon, simítottam
végig arcán, végül ajkán hüvelykujjammal. Elmosolyodott és egy apró
puszit adott ujjamra. Elvigyorogtam a tettén és egy piciny csókot
leheltem ajkára.
- Most már elhiszed, hogy nem akarlak hiú reményekben ringatni?
- Igen. - mondta karjával átfonta nyakamat. Egyre lejjebb és lejjebb húzott egészen ajkaihoz.
Másnap
reggel mikor felébredtem, teljesen beleborzongtam a tegnap történtekbe.
Vigyorogni kezdtem és így indultam a suliba. Most már tudtam mit
éreztem eddig. Boldogan sétáltam a szokásos kereszteződés felé, ahol is
nem mindennapi látványban volt részem. Legeslegjobb barátom épp nagyon
el volt foglalva Yixinggel és nem is akárhogy. Úgy tűnik, hogy boldog és
ez engem tesz boldoggá, de leginkább az, hogy láthatom Chent, ahogy ott
állt és kikerekedett szemmel nézte őket. Olyan aranyos volt. Ahogy
haladtam feléjük, mikor Suhoék abbahagyták a csókot, odaálltam mögéje és
vállára tettem a kezemet.
- Látom összejöttetek. - mondtam
mosolyogva, és meg sem várva a reakcióját, egyenesen Jongdae felé vettem
az irányt. Ő csak kíváncsian nézett engem, amin én elmosolyodtam. Ahogy
odaértem hozzá, megragadtam arcát és megcsókoltam. Nem törődve azzal,
ki is láthat minket, csak az volt a fontos, hogy itt volt velem. Mikor
elváltam tőle, mosollyal az arcomon mondtam ki a szót, amire várt.
- Rájöttem mit is éreztem eddig. Szeretlek Chen.
Chen pow
Kérdezgetet,
hogy jól vagyok-e. De az arcom olyan vörös volt, hogy ránézni is
féltem. De aztán megadtam magamat, és engedtem neki, hogy felemelje
fejemet.
- Tudod Chen... ami... - kezdte - tegnap történt...
- Felejtsd el, ami történt, és amit mondtam. – mondtam, majd szabadulni
szerettem volna.
- És ha én nem akarom?
- Tessék? – néztem rá hitetlenkedve.
- Mi van, ha én nem akarom elfelejteni, ami tegnap történt? Mi van, ha
emlékezni akarok rá? Nem tudom, mióta érzel így Chen, de... nem is
érdekel. Nem mondom, azt hogy nem lepődtem meg, és ijedtem meg tegnap,
mikor... megcsókoltál... – kicsit elhalkult, majd folytatta - Miután
elmentem tőletek, csak ezen gondolkodtam, egész álló éjjel nem aludtam
semmit, mert mikor lehunytam a szememet, a csók jutott az eszembe, hogy
mit éreztem közben és... féltem... – ismerte be - Féltem, hogy nem
tudom, mit érzek pontosan. Mi miért történik. Mi történik velem, meg a
többi. Egyszerűen képtelen voltam gondolkodni és fogalmam sincs most,
miért mondom el ezeket, de... –nézett szembe, és megsimogatta arcomat,
elmosolyodott - Chen nem tudom mit is érzek irántad, de... ez már több,
mint egyszerű barátság. Ez már több annál. – mosolygott tovább.
Több, mint barátság. Több, mint barátság. Több, mint barátság. Kételyek
nélkül hajoltam újra ajkaira, s nem volt ellene. De minden jónak vége
szakad egyszer. Elváltunk egymástól, majd felálltunk, és folytattuk a
beadandót. Néha megfogtam kezét, s látszott zavarban van. Miután
végeztünk hazakísért. Én egy csókkal váltam el tőle. Látszott rajta,
hogy nem tudja, hogy most mit tegyen. Pirultan mentem be a házba, s
rögtön szobába siettem, ahol ágyamba vetettem magamat, majd
fangörcsöltem egyet. Apa nem volt otthon, de anya nem hagyott békén.
Folyton kérdezgetett, mi volt, hogy volt. Aztán elmondtam neki mindet.
Örült, hogy találtam valakit, de aztán…
Eltelt egy hét. Nem ért hozzám, s nem is kezdeményezett. Aztán vasárnap
átmentem hozzá, hogy folytassuk a leckét. Meg akartam fogni a kezét, de
elhúzta. Itt telt be a pohár.
- Yifan, mi van veled? Én ezt nem értem! Mikor a könyvtárban...
Megcsókoltalak, nem húzodtál el tőlem, de most csak azért elmész a
közelemből, mert akartam fogni a kezedet. Mi bajod van? Én szeretlek és
már egy csomószor mondtam ki és ezt nem viccből teszem. Én komolyan
gondoltam Yifan! De ha te nem így érzel, akkor kérlek, ne adj hiú
reményeket, mert azzal, csak még jobban rontod a helyzetet. – fordultam
el tőle.
Megfogta karomat, és az ágy felé kezdett el húzni. Lenyomott a puha
matracra, és felém tornyosult. Aztán megcsókolt, mintha ezzel akart
volna, üzeni nekem. Erőteljesen csókolt, s én a kezdeti sokktól
viszonoztam. Felbátorodva csókolt tovább, majd nyelvét megéreztem
alsóajkamon, ahogy végigsimított rajta, s bejutást kér. Készségesen
megadtam neki, s vad táncba hívta enyémet. Elvált tőlem, s
hüvelykujjával végigsimított ajkamon, mosolyogva. Én puszit nyomtam
ujjára, amin kuncogott, majd egy puszit, nyomot számra.
- Most már elhiszed, hogy nem akarlak hiú reményekben ringatni?
- Igen. – mondtam, és visszahúztam magamhoz, hogy ízlelgethessem még
húsos ajkát.
Másnap reggel mosollyal az arcomon keltem fel, és indultam az iskolába.
Útközben találkoztam KyungSooval, majd a szokásos kereszteződésnél
Yixingel. De amikor Suho is megérkezett, majd igen mély, s nyelves
csókot váltottak előttünk, meglepődtem, de örültem annak, hogy barátom
boldog. Aztán megláttam szerelmemet.
- Látom összejöttetek. - mondta aztán felém kezdet sétálni. Kíváncsian
néztem rá. Amikor elém ért megfogta arcomat, és megcsókolt. Számomra az
idő megállt, s csak mi ketten léteztünk.
- Rájöttem mit is éreztem eddig. Szeretlek Chen.
Amint kimondta ezeket a szavakat a nyakába vettetem magamat, majd a
fülébe súgtam: - Én is Fan. – mormogtam.
Persze barátaink ezt nem hagyták szó nélkül, és elkoboztak minket
egymástól, majd jött a vallatás része. Mindent elmondtunk. Örültek
nekünk, majd folytatjuk utunkat, az iskolába. Yixing és Suho kézen
fogva, és nálunk is ez volt a felállás. Szegény Soo meg szingliként
tenget.
A nap további része számomra boldogsággal teli volt. Yifan bátrabban ért
hozzám, és khm néha le is tapizott. Sokszor csókolt meg.
- Átjössz suli után? – puszilt arcon.
- Ha nem zavarok. – kuncogotam.
- Nem, mert ha ott vagy nálunk, akkor mások zavarna. – nevetett.
Így hát
elindultunk hozzá. Persze az egész utat végigbeszéltük, és a fenekemre
is markolt, a ki piszok!
- Éhes vagy? – segítette le kabátomat.
- Igen. Rád! – csókoltam meg. Yifan levezettte kezeit fenekemre, és
erősen belemarkolt. Egy nyögést nyögtem a csókba, amin ő elmosolyodott, s
átdugta nyelvét. Olyan vehemenciával marta ajkaimat, hogy lábam
megremegett. Hátrálni kezdtünk, míg nem, elértem a falhoz. Kris azonnal
neki nyomott, és tépte számat. Közben keze nem mozdult fenekemről, és
ismételten belemarkolt.
- Y-Yifan á-ájunk le – váltam el tőle.
- JongDae mióta tetszem neked? – nézett a szemembe.
- Mm e-egy é-éve. – motyogtam.
- Mióta vágsz rám szexuáliasn is? – passzírozott még jobban a falhoz.
- R-Rég óta.
- Itt vagyok JongDae. – csókolt meg.
- D-De ez neked, gyorsnak számit! – toltam el magamtól. -Minden
értelemben érezni akarlak téged, szeretlek Fan, de ez neked túl gyors
lenne.
Kris POV
Amikor
elmondtam neki mit érzek, egyből a nyakamba ugrott és mondta, ő is.
Ennek nagyon örültem. Boldog voltam. Amint elengedtem Jongdaet, Suho
egyből elkapta a karomat, odébbrángatott és elkezdte a vallatást, amiből
az lett, hogy halálra csikiztem, mivel tudta jól allergiás vagyok arra,
ha valaki elrontja a hajamat, de ő nem vigyázott. Amikor végül
megkíméltem neki, elengedtem és elindultunk az iskola felé. Egész végig
Jongdae kezét fogtam, míg a suli területére nem értünk. Viszont, mikor a
suliban leültünk a helyünkre, egyből faggatni kezdet Suho és...
- ... és így jöttünk össze. -meséltem neki, és épp becsöngettek.
Jonnmyun eléggé lepődötnek látszott, de mosolygott.
- Hát... -mondta mosolyogva -Nagyon örülök neked Kris. Nem gondoltam
volna, hogy...
- Én sem gondoltam volna. -mondtam mosolyogva, majd Jongdae asztala felé
pillantottam, épp Yixinggel beszélgetett és mosolyogott. Elkuncogtam
magamat, majd visszafordultam Suho felé.
- De az a lényeg, hogy boldog vagy, nem?
- De. -mondtam beismerően és zavaromban idiótán kezdtem vigyorogni. Mit
teszel velem Chen?
- De abban biztos vagy, hogy te nem vagy me...
- Ebben száz százalékig biztos vagyok. Én senkit sem szeretek Chenen kívül, vagyis... érted, hogy gondoltam, ugye?
- Igen értem. -mondta mosolyogva. Mi fenét teszel te velem, Chen?
A nap további részében, mintha egyre bátrabb lettem volna, mert többször
értem hozzá és hát... letapiztam a fenekét és tetszett. Ez jelentené
azt, ha valakit szeret az ember? Annyira furcsa volt ez az egész, de
mégis élveztem. Bátrabbá tett.
Az utolsó óra után odállatam Jongdae mellé.
- Átjössz suli után? -pusziltam meg arcát.
- Ha nem zavarok. -kuncogott. Olyan édes. Az a két kis gödröcske az
arcán, még aranyosabbá tette.
- Nem, mert ha ott vagy nálunk, akkor mások zavarnak. -nevettem el
magamat.
El is indultunk hozzánk, egész úton beszélgettünk, és hát letapiztam a
fenekét párszor.
- Éhes vagy? -segítettem le róla a kabátot, mikor megérkeztünk és
felakasztottam a helyére.
- Igen. Rád! -mondta és megcsókolt.
Kezeimet egyből fenekére csúsztattam és markolászni keztem. Jongdae egy
nyögéssel díjazta tettemet, amin elmosolyodtam. Reakciója kiváltotta
belőlem, hogy nyelvemet elindítsam felé. Olyan erővel csókoltam és tépni
kezdtem ajkát, miközben a tolni kezdtem, míg a falhoz nem préseltem.
Nem érdekelt, hogy esetleg valaki itthon volt, vagy nem az előszobában
kéne ezt tenni, de nem bírtam már gondolkodni. Egyszerűen képtelen
voltam ésszerűen gondolkodni. Megszűnt minden, ami csak létezett, csak
Chent láttam és éreztem. Semmi mást. Kívántam, hogy minden porcikáját
érezhessem, az enyém lehessen. Ismételten erősen belemarkoltam fenekébe.
- Y-Yifan á-álljunk le. -vált el tőlem. Ne tűnj el!
- Jongdae, mióta tetszem neked? -kérdeztem és a szemébe néztem. Miért
érdekelt ez engem?
- Mm e-egy é-éve. -motyogta.
- Mióta gondolsz rám szexiálisan is? -egyre jobban passzíroztam neki a
falnak. Mit kéreztem én?
- R-Régóta.
- Itt vagyok Jongdae. -mondtam és megcsókoltam. Érezni akarom.
- D-De ez neked gyors! -tolt el magától -Minden értelemben érezni
akarlak! Szeretlek Fan, de ez neked túl gyors lenne. -mondta és éreztem
hangján, mekkora akarat kellett, ahhoz hogy megállítson.
Teljesen igaza volt, ha most megtörténne... Mi? Mi történt volna? Én
egyáltalán képes lennék rá? Még csak most ébredtem rá, mit is érzek
iránta, és most csókoltam meg úgy, hogy akarnék is tőle valamit, de. De
én még azt sem tudom, ez az egész hogy zajlik. Mi a fene történik velem?
Elengedtem Jongdaet és hátrálni kezdtem, leroskadtam a lépcsőre és
fejemet kezemnek támasztottam. Mi van velem? Nem értek már semmit. Mi a
fenét műveltem az előbb? Én ennyire akartam, vagy miért? Nem értem
magamat. Nem értek semmit.
- Yifan, mi a baj? -kérdezte Chen és megéreztem kezét karomon. Elvettem
fejemet kezemből és felnéztem, egyenesen Jongdae ragyogó szemébe.
- Nem tudom. Fogalmam sincs mi bajom van. Még csak msot ébredtem rá,
hogy szeretlek és egyből letámadlak. Ez normális? -kérdeztem és
megfogtam kezét.
- Yifan, voltál már valaha szerelmes?
- Tessék?
- Voltál már valaha szerelmes? -kérdezte ismét.
- Nem tudom. Biztos.
- És akkor is ezt érezted?
- Nem. Akkor nem volt ennyire intenzív, vagy... nem tudom. -mondtam és
arcomat a tenyerembe temettem. Chen megfogta a karomat elhúzta arcom
elől, majd arcomra helyezte kezeit és lágyan megcsókolt. Épp hogy csak
hozzáért ajkamhoz, de mégis sokkal érzékibb és intenzívebb volt, mint az
előbbi csókunk. Egyik kezemet óvatosan arcára helyezem és lágyan
simogatom.
Ezek után sokat beszélgettünk, meg csókoloztunk és persze volt itt-ott
tipi-tapi, de nem mentünk túl a határakon. Chen ráébresztett,
beszélgetés közben, hogy én eddig sosem voltam igazán szerelmes, csak az
akartam lenni, és ezért érzem így magamat. Most már értem mi is az a
szerelem és miről beszélt Suho nekem állandóan. Már mindent értek.
Köszönöm neked Chen, hogy ráébresztettél erre és, hogy veled ismerhettem
meg ezt az új érzést. Szeretlek.
Már egy hónapja voltunk együtt
Jongdaeval, és a lehető legboldogabbak voltunk. Voltak kissebb-nagyobb
vitáink, de megoldottuk őket. Ma voltunk egy hónapja együtt és gondoltam
ezt megünnepelhetnénk, így a mai napra kiürítettem a házat, senki sem
lehet otthon kettőnkön kívül. Mikor anyáéknak elmondtam egy barátom van
kissé sokkolta őket, apa egyből közölte ne várjam az áldását, és el is
tűnt, azóta alig beszélt velem. Ez rohadt szarul esett, de legalább anya
mellettem állt. Ő elfogadott olyannak, amilyen voltam, mondta kissé
sokkolta, de elfogadja a helyzetet, mert ő akárhogy is, de szeret.
Elintézte nekem valahogy, hogy apával ne legyenek itthon és ezért nagyon
hálás voltam neki. Áthívtam Jongdaet este hétre, hogy aludjon itt,
addigra mindennel el kell készülnöm. Anya még segített annyiban,
hogy elkészítette nekünk a vacsorát. Imádom. Egyszerűen tudta mire volt
szükségem és mondta is, csak másnap este jönnek, ha esetleg történne
valami. Ilyenkor meg, megőrjit! A vacsit a tűzhelyre tettem, hogy ne
hűljön ki, és elkezdtem teríteni.
Közben azon gondolkodtam, mivel is
lehetne különlegesebbé tenni ezt az estét. Egyre tudtam csak gondolni,
de nem akartam elsietni semmit, így majd ha mind a ketten készen álltunk
rá, akkor lehet róla szó. Nem akartam, hogy elrontsam az estét, egy
hülyeséggel. Tökéletesnek kell lennie.
Mikor elkészültem mindennel, gyorsan a fürdőbe mentem, hogy rendbe
szedjem magamat. Beállítottam a hajamt, megmostam az arcomat és
elgondolkodtam. Meg fog ma történni? Mi van ha igen? És ha nem? Mi lesz,
ha elrontok valamit? Ha fájdalmat okozok neki? Meg fog utálni, ha
elrontok valamit? Egyáltalán ő is akarja? Mostanában kissé furcsa volt,
mintha titkolt volna valamit és nem értettem miért. Valami baja lenne?
Vagy otthon történt valami? Talán... már nem szeret? Nem. Amikor hozzám
ért vagy megcsókolt, nem ezt éreztem. Egyre idegesebb és idegesebb
lettem, ahogy közeledett a hét óra. Már nem bírtam egy helyben ülni, így
fel s alá sétáltam a házban. Miért idegeskedtem? Miért görcsölt a
gyomrom? Miért nem bírtam magammal? Miért gondoltam ilyenekre?
Gondolataimból a csengő zökkentett ki, ami annyit jelentett, megérkezett
Chen. Nagy levegőt véve, gyorsan a konyhában megmostam, majd
megtöröltem az arcomat és mentem is az ajtóhoz.
Mikor az ajtóhoz értem még egyszer s utoljára vettem
egy nagy levegőt és kinyitottam az ajtót. Amint kinyílt Chen mosolygós,
kipirult arcával találtam szembe magamat. Egyből elmosolyodtam, és
mindent elfelejtettem, ami eddig aggasztott egyedül csak azt nem tudtam
kiverni a fejemből, hogy esetleg valami baj történhetett otthon és ezért
ilyen furcsa velem mostanában, vagy más lenne az oka? Beljebb invitáltam, elvettem tőle táskáját, lettem a fal mellé és amint már nem volt rajta a cipője és kabátja, magamhoz húztam és megcsókoltam. Automatikusan fonta karjait nyakam köré, és húztam egyre közelebb magamhoz. A csókunk eléggé elhúzódott, de nem bántam, legalább nem gondoltam semmire, csak rá. Mosollyal az arcomon váltam el tőle és homlokomat homlokának támasztottam.
- Boldog egy hónapot! -mondtam és egy kis puszit nyomtam. Egy hatalmas mosoly terült el az arcán.
- Ezért hívtál át? -kérdezte és homlokát mellkasomnak nyomta.
- Ezért is... -mondtam beismerően.
- Mi a másik ok vagy okok? -nézett rám kíváncsian.
- Majd megtudod. -mondta és csókot hintettem homlokára. Megfogtam kezét az étkezőbe vittem, ahol már minden elő volt készítve, már csak a vacsora hiányzik. Leültettem a helyére és már mentem is az ételért. Vigyorogva figyelte minden tettemet és mikor szedtem az ételből, egyből neki is láttunk. Jóízűen fogyasztotta a vacsorát és a végén meg is jegyezte, mennyire finom és milyen finomat főztem. Erre elmosolyodtam és közöltem, anya készítette, és majd neki mondja ezt.
Mikor befejeztük az evést kivittem a tányérokat a mosógatóba, és a hűtőből elővettem a meglepetést. A kedvenc tortáját vettem meg, amit az anyukájától tudtam meg. Oroszkrémes. Vágtam belőle neki és magamnak egy-egy szeletet, majd visszamentem hozzá. Letettem elé a tortát, mire mosollyal az arcán lehúzott magához egy csókra. Édes ajka épphogy hozzáért ajkamhoz, majd el is húzódott és már csak a tortának szentelte minden figyelmét. Nah szép. Egy torta fontosabb, mint én. Jobban leköti egy torta, mint én, lehet bekenem magam tortával, hogy magamra vonzam a figyelmét. Amint végzet vele, kérte a következő szeletet, így kimentem a konyhába, hogy vágjak neki, mire a hűtőben kutakodva, valaki átölelt hátulról.
- Köszönöm. -mondta és arcát hátamba temette.
- Érted bármit. -mondtam és a tortát letettem a pultra. Megfordultam ölelésében és kezemet derekára tettem. Mosolyogva tekintett rám, mire azt éreztem itt az idő.
Kezemet arcára tettem, lágyan simogatni kezdtem, mire belefúrta arcát tenyerembe. Egyre jobban eluralkodott rajtam a vágy, de tűrtőztettem magam. Egyre közelebb húztam magamhoz és végül ajkunk találkozott. Lágyan érintettem, mintha egy szűzies csókot akarnék küldeni neki. Jobban vontam magamhoz, egyik kezem derekán pihent, míg a másik arcán pihengetett, majd tarkójára tettem, hogy még közelebb legyen. Elfordítottam kissé fejemet, hogy elmélyíthessem a csókot, és elindítottam nyelvemet feléje. Amint hozzáértem alsó ajkához, egyből folytathattam utamat, míg meg nem találtam a nyelvét, az uralmam alá vontam. Chen kezeit felvezette mellkasom, ahol kissé elidőzött, majd nyakam köré fonta és került közelebb.
Mind a két kezem a derekán állapodott meg, és lassan hátráltatni kezdtem. Ügyeltem rá, hogy ne ütközzünk neki senkinek és egyből a nappali felé toltam. Nem akartam elválni tőle, egy pillanatra sem, és ha a szobámba mennénk, akkor el kellene válnom tőle. Nem akartam. Mikor a nappaliba értünk, egy laza mozdulattal a kanapéra döntöttem. Figyeltem, nehogy ránehezedjek és megriasszam. Kezeim oldalára vándoroltak és simogatni kezdtem, néha pólója alá nyúlva is. Jóleső sóhajok hagyták el száját, és tudtam nem tettem rosszat. Eddig. Kicsit szenvedélyesebbre vettem a csókot, majd elváltam tőle és nyakát kezdtem kényeztetni. Lágyan csókoltam végig minden egyes millimétert rajta és ha kellett egy ponton elidőztem kicsit. Chenből egyre több sóhaj szökött ki és ezek ösztönöztek arra, hogy ne hagyjam abba. Kezem egyre többet tévedt pólója alá, mire azt vettem észre, hogy egyre följebb és följebb húzom, már szinte a nyakánál jártam. Jongdae elvette kezét nyakamról, ezzel jelezve vehetem le róla a pólót. Elmosolyodtam, egy pillanatra elváltam tőle, kissé felemelte a felsőtesét, hogy könnyebb dolgom legyen, és amint eltűnt a pólója, visszatértem nyakához. Elkezdtem lejebb és lejebb haladni, de nem túl gyorsan. Inkább legyen órákig tartó és kellemes, mint gyors és fájdalmas folyamat. Kezemmel kényeztettem oldalát, hasát és mellkasát, miközben keze hátamra tévedt és egyre jobban húzott magához. Éreztem, ahogy nyakamnál a pólóm alá nyúlt és bőrömhoz ért. Egyre lejebb és lejebb haladt, de mikor véletlenül -ami nem volt az- megszívtam nyakát, ujjait hátamba vájta, miközben kissé felszisszent. Elmosolyodtam, minden ilyesfajta reakcióján, de egyszer sem álltam le. Mikor pólóm keresztül éreztem, ahogy egyre feljebb húzza rajtam, abbahagytam az addigi tevékenységemet, és levettem magamról a pólót és ismételten egy csókra hajoltam hozzá. Keze most már csupasz hátamat járta be, de így még édesebb volt minden perc.
Közelebb férkőztem hozzá és most már meztelen mellkasunk ért egymáshoz, és szinte biztos voltam benne, éreztem, ahogy a szíve hevesen vert. Kezem önmagától mozgott fel s alá Chen testén, míg le nem tévedt csípőcsontjára. Itt kissé megdermedtem, de nem törődtem vele, így elkezdtem alhasát simogatni, cirógatni. Kisebb nyögés került a csókunkba, de ettől csak jobban akartam. Oldala mentén a nadrágja alá csúsztattam kezemet és kezdtem lefelé tolni róla. Mikor már valahol combja közepénél járhatott a nadrág, elváltam ajkától, a lehető legóvatosabban levettem róla a nadrágot és visszamásztam rá, vagyis ajkaira. Ez egészen addig volt aktuális, míg kezét fenekemre nem tette és belemarkolt. Egy morgás tört fel torkomból, amit még magam sem értettem. Elkezdte ő is letolni rólam nardágomat, és valamiért az ő lassúsága nagyon zavart, így lemásztam róla, lehúztam magamról nadrágomat és föléje tornyosultam. Most már csak boxerünk választott el egymástól, de mikor valamilyen oknál fogva Chen fölemelte csípőjét, akkor ágyékunk egymásnak nyomodott és mind a kettőnkből egy nyögés tört ki. Egyikünk sem volt már nyugalmi állapotban, de mondjuk érthető is volt, mégis tartottam ettől az egésztől.
Egy pillanatra elváltam ajkától és mélyen a szemébe néztem. Kerestem félelmet vagy riadságot, ami talán megakadályozna, de semmi ezekhez hasonlót nem találtam. Csak szeretetett, önbizalmat, bizalmat, szenvedélyt, vágyat és szerelmet.
- Biztos... akarod? -halkult el egyre jobban a hangom. Kezét nyakam köré fonta és elmosolyodott.
- Szerinted, ha nem akarnám most itt lennék? -vigyorodott el és lehúzott magához. Igaza volt. Ha nem akarná akkor már rég eltolt volna magától. Mekkora hülye vagyok!
Édesen ízlelgettem ajkát, néha megharaptam, ezzel is fokozva a vágyat. Kezemet derekára helyeztem és ott is maradt. Egyre jobban akartam, kívántam, de nem akartam siettni. Nem két percre akarom, hogy az enyém legyen, hanem egy örökkévalóságra. Simogatni kezdtem alhasát és már boxere szegélyénél jártam mikor kissé megremegett a kezem. Már a szegély ott volt a ujjaim közt, de képtelen voltam lejebb húzni. Miért fostam be? Mitől féltem ennyire? Végül erőt vettem magamon és elkezdtem lefelé húzni a zavaró anyagot. Mikor lehúztam róla, nem mertem lenézni inkább a szemét kémleltem. Nem értettem, a reakciómat még magam sem. Lehet, hogy még mindig furcsa volt, hogy egy fiút szerettem, akivel éppen készülök lefeküdni? Végül megunta tétlenkedésemet, megragadta csuklomat és kezemet merevedésére tette. Ijedtem néztem szemébe, mire csak elmosolyódott.
- Ne... nézz ilyen... bambán... -mondta és elvigyorodott- mert sosem fogunk végezni... abba meg beleőrölök. -mondta és kissé rászorította tenyeremet merev tagjára, mire egy kisebb nyögés hagyta el száját. Bizonytalanul, de elkezdtem mozgatni kezemet, de nem túl erősen, mert nem tudtam hol vannak a határok. Mikor kezdtem "ráérezni az ízére" kissé erősebben szorítottam kezemet össze, így könyörgő nyögéseket hallhattam Chentől. Ilyen állapotban sem láttam még. Lehajoltam ajkára, hogy megköszönjem neki a bizalmát, a szenvedélyét, a türelmét és a szerelmét. Így ment ez egy ideig, míg nem Chen egyik kezét rá nem tette merevedésemre, amitől egy nagyobb nyögés hagyta el torkomat. Önelégült mosoly terült el arcán, majd elkezdte lejebb tolni rólam a boxert, mire gyorsan lekaptam magamról és ismételten ajkára hajoltam. Elengedtem merevedését és arcát fogva csókoltam meg a lehető legszenvedélyesebben. Karját hátamra vezette és ujjait hátamba mélyesztette, mert merevedésünk összeért, mire mind a ketten felnyögtünk.
Azt éreztem, itt az idő. Az utóbbi időben utána olvastam, hogy is zajlik ez az egész, de annyira képtelenségnek tartottam, hogy mindig nevettem rajtuk. Képtelenség, hogy én oda... betegyem... Képtelen voltam elképzelni az egészet, még akkor is, mikor tudtam, akarom, de valamiért mégis... annyira távol állt tőlem. Nem tudom, jól fogom-e csinálni, fájdalmat okozok neki, vagy élveztetet, mert a kettő közt hatalmas különbség van. Nem akarok, fájdalmat okozni. Nem akarom, hogy sírjon. Nem akarom, hogy...
- Elkezdjük valaha? -hallottam meg Chen sürgető hagngját. Rá emeltem a tekintetmet és szemében csak úgy lángolt a vágy.
- Biztos, hogy...
- Kris! -mondta ki a nevemet határozottan -Ha nem lennék biztos benne, akkor nem lennék itt, nem engedtem volna eddig fajulni. Nem is tudod, mióta várok már erre a pillanatra, de nem akartalak sietetni, mert tudom nem lehet könnyű. Azt akartam, hogy te tedd meg az első lépést, te akard annyira, amennyire én. Szeretlek és ez nem fog változni. Tudom, hogy vigyázni fogsz rám. Megbízok benned. -mondta, mosolyogva átkarolta a nyakamat és a szemembe nézett. -Szeretlek. -lehúzott magához. Ajka egyből vadul falta az enyémet. Ennél szebb szerelmi vallomást még sosem hallottam. Mosollyal az arcomon csókoltam vissza, és öleltem magamhoz, szorosabban a kelleténél, mert merevedésünk összeért, így nyögésünk belerontott a romantikus pillanatba. Elnevetjük magunkat és felkészülök, hogy most tényleg meg fog történni. Nem hagyhatom abba, mert akkor Chen mérhetetlenül dühös lenne, egyrészt. Másrészt én is meg utálnám magamat, hogy nem tettem meg. Ha megfutamodom, akkor sosem fogom megtudni, milyen érzés is. Kezemet lejebb vezettem oldalán egészen fedetlen fenekére, mire Jongdae elvált tőlem.
- Amúgy... -kezdet bele, mire kíváncsian néztem rá -van sikósító és óvszer a táskámba. -mosolygott rám. Ekkor rudatosult benne, azokra tényleg szükségünk lesz, de... most komolyan azt akarja, hogy ekkora merevedéssel odasétáljak az előszobába és hozzam ide? Nagy sóhaj hagyta el számat és lemásztam róla. Hát ennél nagyobb kínt még sosem éltem át. Egy kínszenvedés volt ez a rövid út. Mikor visszértem hozzá, föléje tornyosultam, a cuccokat letettem a kanapé mellé tisztes távolságba.
- Kim Jongdae... -kezdtem bele mosolyogva.
- Igen? -kérdezte.
- Ezt még nagyon meg fogod bánni. -mondtam egy sejtelmes mosoly keretében és nyakát vettem kezelésbe, mire egy kisebb nyögés hagyta el száját.
Fokozni akartam a hangulatot, feszegetni a határaimat, és csak utána megtenni. Mikor azt éreztem, eléggé fokoztam a hangulatot, elváltam ajkától, elővettem a sikósítót, egy keveset nyomtam a közzépső ujjamra, és bejáratát kezdtem ingerelni. Felszisszent a hideg anyagtól, de egy pillanat alatt megszokta, és nagyon lassan beléje toltam ujjamat. Egy kisebb nyögést hagyott el ajka, vártam, hogy kissé megszokja, majd elkezdtem benen mozgatni ujjamat. Mennyire szűk és forró itt minden. Jongdae ajkai egyre több nyögést és könyörgő sóhaj hagyta el, majd lassan betársult még egy ujjamat. Addig nem mozgattam tovább, míg nem láttam arcán, hogy ez kellemes. Lassan mozgattam benne két ujjamat, kissé oldalra is mozgattam ujjaimat, hogy tágítsam, de nem akartam, hogy hirtelen legyen. Mikor egyre több és hangosabb könyörgő sóhaj hagyta el csodálatos ajkát, betárult a harmadik ujjam, itt már egy nagyobb felszisszenést hallottam, így ilyedten kaptam rá tekintetemet, de csak megsimogatta arcomat és biztatott, hogy folytathatom. Nem akarok fájdalmat okozni. Ezzel sokkal több időt töltöttem el, hogy semmiféle képpen ne okozak egy fikarcnyi fájdalmat sem. Azt nem élném túl. Mikor Chen egy hangosabban nyögött, de ezek olyan könyörgő nyögések voltak, akkor kihúztam belőle ujjaimat. Most fog jönni a neheze csak.
Felvettem a kanapé mellől az óvszert, kibontottam és felhúztam férfiasságomra. Megfogtam a sikósítót nyomtam egy nagyobb adagot a kezembe melyet végig kenek férfiasságomon, majd a maradékot a bejáratához teszem, elkenem rajta és benne. Felszisszent a hideg anyag érintésére, majd egy jól eső sóhajt hallottam. Lábai közé férkőztem, egyre közelebb hozzá. Egy kezemmel kissé megemeltem derekánál fogva, míg másikkal merevedésemet bejáratához tettem. Sóhajtottam egy nagyot, még utoljára ránéztem Chenre, hátha meggondolta magát, de nem.
Beszívva a levegőt helyezkedtem el, és lassan érintettem bejáratodhoz merevedésemet. Először csak ingereltelek, majd csak makkomat toltam be. Egy kisebb nyögés hagyta el ajkadat, mire lehajoltam hozzád és megcsókoltalak. Bólitottál, hogy folytathatom, és megtettem. Féltem, hogy fájdalmat okozok, így lassan toltam beljebb magamat, csak addig, míg meg nem láttam fájdalmat mutató arcodat. Egyből megálltam és vártam. Egy centit sem mozdultam, míg meg nem szoktál és azt nem mondtad, mehetek tovább. A fenébe! Ezért nem akartam! Nem akartam fájdalmat okozni, de mégis megtettem. Szeretlek Chen. Mikor egy kisebb sóhajt hallottam és ismételten bólintottál, beljebb férkőztem és végül majdnem teljes hosszom benned volt. Ekkor már én álltam meg. Nem tudtam meddig mehettem tovább és megláttam arcát, amitől nagyon rosszul éreztem magamat. Szemeidet összeszorítottad, görcsösen kapaszkodtál a kanapéba, miközben a fogaidon keresztül vetted a levegőt. Fájdalmat okoztam neked. Miért történik ez? Tudtam, hogy fájdalmat okozok neki. Tudtam.
- Meg ne... próbáld... kivenni... -hallottam meg ziháló hangját. Rákaptam a tekintetemet és figyeltem. -Én tudtam... hogy fájni fog... de nem vészes... -mosolygott rám -Most már nem is érzem, csak a te szeretetedet. Kérlek, folytasd! Kérlek! -kérlelt én meg nem tudtam mit mondnai. Lehajoltam hozzá, megsimogattam arcát és megcsókoltam homlokát.
- Sajnálom...
- Ne sajnáld, mert nincs mit. Ez jól esik Kris. Mindig, mindenben az első a legrosszabb, de nekem nem. Mert te vagy az akivel megteszem, ezért nem érzem a fájdalmat. -mosolygott rám és megcsókolt. Egyre közelebb húztál magadhoz, miközben egyik kezedet fenekemre tetted és ott is toltál lejebb. Ellenkeztem, de nagyon lassan engedtem neked. Mikor majdnem teljesen benned voltam egy teljesen új és kellemes érzés járta át a testemet. Annyira szűk és forró vagy, szinte könyörőgsz, hogy ne hagyjalak itt. Annyira csodálatos ez az érzés. Hihetetlen. Sosem éreztem még ilyet. Felsóhajtok e érzés miatt, majd rád nézek. Nem tudtam elhinni, hogy ami nekem ekkora öröm és csoda volt, az neked pont az ellenkező. Nem akartam fájdalmat okozni. Nem akarom, hogy fájjon.
Simogatni kezdtem arcodat, csókokkal hintettem minden egyes porcikádat, amit csak értem és egy csókot nyomtam ajkadra. Nagyon szeretlek Chen. Elváltam tőled és a lehető leglasabban kezdtem el mozogni benned, de amint meg ki és be mozdultam, egyből egy csodálatos érzés fogott közre és majd bele őrültem, hogy ne akarjam még érezni. Figyeltem végig Jongdae arckifejezését, hogy mikor fájt neki vagy volt kellemes. Egyre jobban nyögött, valamikor a kisebb fájdalmakkor, de inkább, mert kellemes érzés fogadta. Elkezdtem kissé gyorsabban mozogni, mire a következő pillanatban két kar volt nyakam körül és húzta feljebb magát. Lábával átfonta derekamat, így már teljes hosszom benne volt és egy hangosabb nyögés hagyta el ajkát. Rátapadtam ajkára, és a kanapéba préseltem. Elkezdtem ismételten mozogni benne, de kissé gyorsabban, mint az előbb. Elvált ajkamtól és egy hangosat nyögött. Egyre jobban ölelt magához és egyre bátrabb lettem. Ahogy ölelt magához és lökte fel hozzám csípőjét, úgy fokoztam a tempót.
Egyre hevesebb lett a tempónk, alig tudtam a
szemébe nézni, mert fejét hátravetve, vonaglott alattam, miközben fejét
hátravetette, hangosan nyögött, miközben kezével hátamat simogatta, vagyis
inkább markolta. Mikor éppen olyan szögben löktem, úgy tűnik megtaláltam Chen
érzékeny pontját, a gyönyörtől felsikított, és ezzel egy lépéssel előrébb vitt
az orgazmushoz. Egyre jobban karmolta össze hátamat, miközben nyakát kényeztettem.
Szép lesz holnapra a hátam. Mondjuk, ezt ő is elmondhatja
majd a nyakáról. Annyira jól esett, hogy én okozhattam neki ezt az örömöt, leírhatatlan.
Mikor éreztem, hogy közeledett a csúcshoz, egyik kezemet,
mellyel épp nem épp öleltem, megfogtam merevedését, és kezdtem kielégíteni.
Egyre hangosabb nyögések hagyták el ajkát és éreztem neki már nincs messze a
végállomás, de nekem ezektől a hangoktól már épp a végállomásnál jártam. Mikor
erre gondoltam, épp abban a pillanatban Chen elélvezet, miközben a nevemet
nyögte. Egy pillanattal később követtem őt, és én is a nevét nyögtem, miközben
elélveztem.
El sem tudnám mondani mennyire is csodálatos érzés volt. Olyan gyönyörű volt az arca. Leírhatatlan volt. Mikor véget ért az orgazmushullám, lassan kihúzódtam belőled, hogy ne okozhassak fájdalmat. Lehúztam magamról az óvszert, összekötöttem a végét és a kanapé mellé tettem. Majd reggel kidobom. Anyák úgyis későn jönnek. Felvettem a földről a boxereinket, rá adtam a sajátját, majd felvettem a sajátomat, és egy zsepi keretében letöröltem hasadat. Vegül felemeltelek a kanapéról és felmentem vele a szobámba. Letettem az ágyra, gyorsan rendett tettem lent, felvittem két pohár vizet és befeküdtem mellé. Mellkasomra húztam, átölelte derekamat és arcá nyakamba fúrta, végül magunkra húztam a takarót.
- Szeretlek Chen. -mondtam és megcsókoltam feje búbját.
- Én is szeretlek Yifan! -mondta, megcsókolt és elaludtunk.
Másnap reggel mosollyal az arcomon nyitottam ki a szememet. Boldog voltam. Észrevettem, hogy valami jóleső keményen feküdtem. Megmozdítottam kezemét, egy bőrt éreztem meg. Éreztem, amint megmozdult valami alattam és ekkor tudatosult bennem, hogy Chenen feküdtem, vagyis őt használtam párnának. Felemeltem a fejemet és Jongdae komás fejét pillantottam meg.
- Jó reggelt. -mondtam neki és melléje feküdtem.
- Jó reggelt. -fordult felém és megcsókolt. Nem tartott sokáig, mert hirtelen megszakította. -Van számodra egy meglepetésem. -mondta mosolyogva és már ki is pattant az ágyból. Milyen meglepetésről beszélt? Felültem az ágyban és vártam, hogy visszatérjen. Nem telt el kis idő és már ott ült előttem kipirult arccal, és a háta mögé rejtett valamit. Elővette háta mögül és átnyújtotta. Egy kisebb doboz volt az, nem volt nehéz, inkább túlságosan könnyű. Mi lehetett benne?
- Miért kapom? -kérdeztem.
- Nyisd ki és megtudod. -mondta és én követtem utasítását.
Kibontottam a kis dobozt és egy kép volt benne, amin én voltam. Ez mikor készült? Kérdően néztem Chenre, mire megfogta magát és megcsókolt. Sokkos állapotban fordítottam meg a fényképet és ott virított egy dátum. 2013. 09. 02. Felnéztem Jongdaera ismét.
- 2013. 09. 02.? Mi történt akkor?
- Azóta szeretlek... -mondta alig hallhatóan.
- De miért kapom?
Nem mondott semmit csak ismételten megcsókolt, miközben lenyomott a matracra.
-Boldog szülinapot Kris!