Más vagy! 3.rész

LuHan

SeHun felkapott, és visszavitt a szobába ahol elnyomott az álom. Hangos kiabálásra, és ordítozásra ébredtem. Összeszedtem minden erőmet, és az ablakhoz mentem. Megláttam azt a nagy csatateret, ami a ház előtt keletkezet, s észre is vettem SeHun-t. Éppen földre terítetek engem meg elöntött a düh. Nem éreztem már semmi fájdalmat, nem akartak lecsukódni immáron piros szemeim. Az ajtóhoz sétáltam majd onnan az ablaknak futottam, és kitörtem, hogy kiugorhassak rajta. A talpam alig érte a földet, és én villámgyorsasággal estem neki egy szőke hajúnak, aki SeHun-t teperte le. Összetörtem mind csontját, majd széttéptem. Vérben forgó szemekkel néztem – szerintem- alfájukat, akinek szemében düh, és félelem csillogott. Egyszerre indultunk meg egymás felé. Az én lendületem nagyobb volt, így ő földre került. Aztán az összes embere rám ugrott, de én egy nyaktöréssel, majd egy fejlevágással elintéztem. A ruhám már átázott a sok vértől, s bőrömet is beterítette a vörös anyag. Egyenesen a feketére néztem, aki kereste a menekülő utat, de olyan nem volt. Nyitott ujjaimat egymás mellé szorítottam, majd egy jól irányzott mozdulattal átnyúltam rajta, ezzel szívét szorongatva, majd ki is téptem 

 

SeHun: 

 

A kezemet szorító nyomás elmúlt. Szemem kinyitottam, és LuHan-t pillantottam meg. Pólója véres volt. A körülöttünk levő emberek megfogyatkoztak. LuHan megölte őket.. Társaim mind a földön lihegtek, míg én minden maradék erőmet összeszedve oda kúsztam LuHan lábához. Lenézett rám. Szemeiben düh, és féltés csillogott. Engem féltett volna? Eldobta a nála levő szívet, kezét felsőjébe törölte és leguggolt hozzám.

 - Köszönöm!- suttogtam szemeibe nézve.

 Arcomra helyezte tenyerét, ami hideg volt, de ez testemet most melegséggel töltötte el. Elmosolyodott. Szemfogai még mindig látszottak. Izgatott.. Kíváncsi voltam milyen lehet így a csókja.. Tarkójára vezettem kezem és közelebb húztam magamhoz, halványan elmosolyodtam és összeillesztettem ajkaink. Párnáim lágyan kezdtem el mozgatni övein. Mikor Ő is elkezdett részt venni benne elmosolyodtam. Hevesebbe váltam, amit nem utasított vissza. Mögöttünk halk kuncogásokat lehetett hallani, a falkám kuncogását. Megnyaltam LuHan ajkait, amit enyhén elnyitott. Nyelvem tolakodóan csúsztattam át szájába. Ízes izomtömegét felkerestem és táncba hívtam. Eleinte csak kóstolgatta egymást, majd vadulni kezdtünk. Nyelvem hátulsó része hozzá ért szem fogához, ami begerjesztett. Miért kívánom ennyire? 

 

LuHan.: 

 

Omladoztam csókjáért. Ahogy nyelvünk találkozott elöntött a forróság és a vágy. Vágytam érintésére, és most már szájára, csókjára is. Kezdtük egyre vadabban nyomulni a másik szájába, de eléggé zavarban érzetem magam, és a tudat, hogy néznek is minket.... Lihegve váltunk el a másiktól. SeHun száján mosoly bujkált az én arcomon meg a piros szín játszott közre. Valamikor nyelve szemfogaimhoz értek ezért amint elváltunk visszahúztam azokat. 

 

Sehun.: 

Elmosolyodtam mikor lihegve elvalt tőlem. Nagy nehezen, de felültem, és átöleltem törékeny testét.
 - Jobban vagy?- nyakához fúrtam fejem és belesuttogtam.  - Aggódtam érted.. nagyon. - kicsit eltoltam magamtól és puszit hintettem ajkaira. Felálltam vele és betámolyogtunk a lakásba, majd egyenesen fel szobámba. LuHan leültetett puha ágyamra, Ő pedig elment fürdővizet engedni. Ez idő alatt bent levetettem szakadt dolgaim, és egy száll bokszernadrágban LuHan után mentem.
- Fürdesz velem?- ajkamba haraptam 

 

LuHan.: 

 

-Háá- fordulok meg, de szavam elakadt, ahogy lélegzetem is. EGY SZÁL BOKSZERBEN ÁLLT ELŐTTEM. Csak egy vékony anyag választotta el férfiasságát szemem elől. És én miért gondolok erre? Nyeltem egy hagyott a gondolatra hogy vonaglok alatta… Oké LuHan te nem vagy normális. Próbáltam valami kinyögni, de ez ilyen helyzetben lehetetlen volt. 

SeHun 

-Ezt vehetem egy igennek?- elé lépdeltem, és megfogtam vizes kezét.

Közelebb húztam magamhoz, teste hozzám simult, de mint ha megijedt volna elhúzódott és hátat fordított nekem. Nem adtam fel. Ismételten átkaroltam, de most hátulról. Kezem hasánál volt össze kulcsolva ezzel sem hagyva neki menekülést. Lassan lépdelni kezdtem vele a kád felé, majd mikor oda értünk megálltunk előtte. Elengedtem LuHan-t de Ő csak dermedten állt. Halkan elkuncogtam magam, és míg ő háttal állt nekem, levettem utolsó ruhadarabom, megkerültem, péniszem eltakarva kezemmel és beszálltam a meleg vízbe.  

- Akkor jössz?- végig nyaltam kisebesedett, duzzadt alsó ajkamon.  

 

LuHan 

 

Megkerült, és beszállt a kádba. MEZTELENÜL. Szédülni kezdtem. Sose bírtam az ilyet, mármint.. Annyira zavarban éreztem magamat, és annyira dobogott a szívem, hogy ez … egyszerűen megfojtott. Levegőt is alig kaptam. Villámgyorsasággal mentem ki a fürdőszobából. A gondolatom először az, hogy a szobába megyek, de inkább a földszintre lépdelek le. Megkeressem egyik tasakomat, s remegő kézzel kibontom azt. Szédülésem odáig fajult, hogy kiejtettem kezemből ételemet, mert muszáj voltam megkapaszkodni valamiben. Szemeim újra nehezek lettek, torkom kapart, gyengének éreztem magamat, nagyon. Belenéztem az ablakba, és elszörnyedtem magamon. Bőröm sokkal fehérebb volt, mint szokott lenni, a szám is más színű volt. Végül már nem bírtam magamat megtartani, s hátrafelé kezdtem dőlni. 

- LuHan! – kiáltja valaki nevemet, de addigra én már a konyhakővel kerültem szorosabb kapcsolatba, és minden elsötétült. 

SeHun. 

LuHan kiszaladt a födőből. Értetlenül néztem utána,azt hiszem semmi olyat sem tettem, amivel ezt válthattam ki volna. Felsóhajtottam, és lecsúsztam a víz alá majd kis idő múlva felbuktam alóla. Arcomról leráztam a vizet, ezzel együtt hajamról is. Kellemes volt a meleg vízben feküdni, mind addig, míg valaki nem kiáltotta LuHan nevét. Kiszálltam a kádból, derekam köre törülközőt tekertem és a hang forrása felé mentem. Mire leértem LuHan a kanapén feküdt pokróccal betakarva. Jobb karjába tű volt helyezve ami egy műanyag csővel volt össze köttetésben, amin keresztül a vér  szervezetébe jutott. 

- Elájult, nem tudom mitől, de mikor megérkeztem láttam, hogy szédeleg, majd a földre esik. - suttogta Kai. - Gondoltam így nem fog vissza jönni, belőle mert alapból az ereibe megy. 

- Köszönöm innentől át veszem - leültem az ülő alkalmatosságra és fejét ölembe húztam. Arcát simogatni kezdem és csak figyeltem. 

- Hozok neked ruhát, a végén rémálmai lesznek, ha így meglát téged. - ezzel el is tűnt mielőtt válaszolhattam volna majd pár percen belül egy pólóval és egy rózsaszín bokszerrel. Most komolyan.. pont a rózsaszínnel?! 

- Köszönöm!- vonakodva, de felvettem és visszaültem eredeti pózicíomba. 

- SeHun nem gondolod, hogy jobb lenne neki otthon? A saját falkájánál? Ott még is csak többet tudnak segíteni, mint mi. Ezt most ne vedd támadásnak, hogy te nem vagy jó, de nézz rá. Te farkas vagy Ő vámpír. Te normális kaját eszel, Ő vért iszik nem hi... 

- Elég! Tudom, mit csinálok, nem kell kioktatni, vigyázni akarok LuHan-ra.. mellette akarok lenni és kész. Itt marad velem. -  Kai sóhajtott majd elment fel az emeletre. 

LuHan.: 

 

Mikor magamhoz tértem már valamelyest jobban éreztem magam. Kicsit feljebb ültem, és konstatáltam, hogy egyedül vagyok. Kivettem kezemből a kanült, majd az étkező felé kezdtem menni. Az asztalnál mindenki ott volt, s mikor megérkeztem engem kezdtek figyelni. Megkerestem SeHun-t szemeimmel, majd hozzásétáltam és beleültem az ölébe, úgy hogy egymással szembe legyünk. Átöletem nyakát, és hozzá bújtam. Orromba áramlott férfias illata, s tusfürdője szaga. 

 

Sehun.: 

Miután Kai elment kicsit elszundítottam. Álmodni nem álmodtam, féltem, ha túl mélyen aludnék, elvinnék tőlem a kis bambit, amit nem akartam. Szendergésemből KyunSoo keltett fel, és a vacsora finom illata, amit Ő készített. LuHan-t óvatosan megemeltem, míg kikászálódtam alóla majd párnát helyeztem lábam helyére. Mire beértem az étkezőbe már mindenki az asztalnál ült, ami tele volt minden felé finomsággal. KyunSoo még kedvenc inni valómból is készített ki, ami nem más, mint a Bubble tea. Alfánk az asztalfő helyét foglalta el, neki jobb oldalt ChanYeol mellette BaekHyun, míg bal oldalán KyunSoo és Kai. Értelem szerűen én alfánkkal szemben foglaltam el szokásos helyemet. SuHo tartott egy kis beszédet, amiben összefoglalta az elmúlt napot, majd enni kezdtünk. Ommánk szokás szerint isteni finomat főzött, a bubble tea pedig kifejezetten finom volt! Teli hassal dőltem hátra székemben és élveztem a számban maradt íz foszlányokat. A következő pillanatban már arra eszméltem fel, hogy LuHan az ölemben ül és hozzám bújik. Meglepett, de boldog voltam, most Ő kezdeményezett, ami kifejezetten tetszett nekem. Szorosan magamhoz öleltem és beszívtam illatát.  

- Látom már jobban vagy!- kuncogtam és eltoltam egy kicsit. - Éhes vagy LuLu? 

LuHan.: 

Jelzéskép csak bólogattam egyet. 

- Oh, a francba! – hallom BaekHyun morgását. 

Oda nézek, és szememet nem tudom levenni róla. Elvágta ujját, s elég csúnyán, amiből az éltető nedű csak úgy folyt. Megnyaltam ajkaimat, majd szemfogaim is előbukkantak. Nem akartam bántani, de erős késztetést éreztem, hogy megkóstoljam milyen a vére. Nagyon vissza kelet fognom magamat, hogy inkább visszabújjak SeHun-hoz, és ne támadjam le. Frusztráltan kifújtam a levegőt, majd a másik irányba elfordítottam a fejemet, hogy ne lássa. 

 

SeHun.: 

 

BaekHyun elvágta ujját, amiből csak úgy folyt a vér. LuHan rá pillantott, aki még erősebben bujt vissza hozzám. Karjaim szorosan fonódtak köré, hogy még véletlenül se támadjon BaekHyun-ra. ChanYeol-ra pillantottam ő pedig rám. Szememben látta kérésem és elvitte közelünkből Baeket. LuHan szaporábban kezdte venni a levegőt ,mire el fogott az ijedtség. Letettem ölemből a szomszéd székre és elő szedtem neki egy tasak vért, amit a vissza úton kinyitottam.. Leültem székemre LuHan-t az ölembe húztam és amint biztos ponton ült kikapta kezemből és enni kezdte. Mosolyogva figyeltem és simogattam hátát. Nem tartottam visszataszítónak, csak furcsa volt. Mikor már semmi sem volt a tasakban, és teste kényelmesen dőlt enyémre, büfögött egy aprót és nyakhajlatomba bújt. 

- Mond csak LuHan. A falkáddal mióta vagytok itt? Ti vagytok az utolsók? Szereted SeHunniet? Jobban vagy? Nem mesélnél magadról egy kicsit?- SuHo bombázta kérdéseivel majd elmosolyodott. 

-Hyung! Még csak most lett jobban- puszit nyomtam LuHan arcára 

 

LuHan.: 

 

ChanYeol elvitte Baeket. SeHun adott nekem egy tasak vért, amit kényelmesen elfogyasztottam majd SuHo bombázott meg kérdésekkel. Beszélni akartam, de egy hangot sem tudtam kiadni. Sehunra néztem és a torkomra kezdtem mutogatni. Kitolt öléből és elment majd egy jegyzettömbbel és egy tollal tért vissza. Visszaültetett az ölébe én meg hálám ként adtam arcára egy cuppanós puszit.

- Nem rég költöztünk ide. Mielőtt iskolába mentem volna előtte 2 nappal. Az utolsók...nos, hát lehetséges, ahol eddig voltunk nem találkoztunk , vagy éreztük más vámpír szagát. - írtam  - Jobban nem vagyok, vagyis nem mondanám csak egy nagyon kicsit. Ha lesz, hangom szívesen beszélek magamról. 

- És szereted Sehunt? - kérdezi, izgatottan

Nem válaszolok, egy ideig majd lerakom kezemből a toltat és az említetthez bújok 

 

Sehun.: 

 

Szegénykémnek elment a hangja. Kezébe papírt és tollat adtam, hogy felelni tudjon a kérdésekre. Egy különösebben izgatott.. Szeret engem? Mikor hozzám és közben kérdésére gondolta jóleső bizsergés futott át rajtam. 

- Ezt vehetem egy igennek?- szólalt fel Kai.

LuHan nem nézett fel, továbbra is mellkasom menedékébe rejtőzött. Kicsit eltoltam magamtól és állánál fogva magamra rányitottam arcát. Csodálatosan szép! Ajkaim megnyaltam és puszit nyomtam övéire mire Ő csak elpirulva megszorította felsőmet.  

- Én annak veszem!- vigyorgott a mi Ommánk. 

Rápillantottam az órára, ami este tíz órát mutatott. Hamisan ásítottam egyet-kettő és fáradtságra hivatkozva felmentünk Luhannal szobámba. Természetesen nem engedtem sétálni nem akartam, hogy bármi baja essen! Leültettem az ágyra és ahelyett, hogy eltávolodtam volna, végig fektettem rajta a kis bambit én pedig fölé támaszkodtam. Arcán meglepettség látszott, szemei csillogtak ajkai enyhén elnyíltak.  

- Nem válaszoltál lent.. Szeretsz engem?- beharaptam alsó ajkam. 

 

Luhan.: 

 

Mivel számát nem tudtam arra használni, amire van, kezemet felvetettem Sehun mellkasára és írni kezdem rá ujjammal. K-e-d-v-e-l-e-k. Betűzöm magamnak,  s szerintem közben ajkaimat is mozgattam hozzá. Belenéztem csillogó szemeibe, majd megláttam száján bujkáló mosolyt. Elkezdte csökkenteni a köztünk lévő távolságot majd birtokba vette ajkaira. 

  

Sehun.: 

Birtokba vettem kívánatos ajkait miközben oldalát cirógattam. Párnáim szenvedélyesen mozogtak övéin. Oly rég éreztem már ezt csóknál, hogy azt el sem tudom mondani. Luhan csókja valahogy más volt, de jó értelemben. Gyengéd volt mégis többet követelt, amit minden gátlás nélkül megadtam neki. Lábát szétnyitottam és közé helyezkedtem kényelmes pózt felvéve majd tovább csókoltam. Nem sokszor váltunk el, csak ha nagyon muszáj volt a levegő hiányától. Nem tudom meddig csókolhattuk egymást, de már nagyon kezdtem fáradni. Kiváltam a csókból és homlokunk összeérintettem. Luhan szemei csillogtak, és mint ha kissé ködös is lett volna. 

- Meg akarlak ismerni!- ajkaira suttogtam ellentmondást nem tűrően. 

Luhan.: 

- SeHun - nyit be Yeol mint egy alatt.

Én meg úgy megijedek, hogy lelöktem magamról Hunniet. 

- Mi van már! - csattan föl. 

ChanYeol ujján észreveszek, egy kis vert ezért oda mászok és egyszerűen bekapom azt. 

Sehun.: 

- Yah!LuHan!- oda szaladok és elkezdem elhúzni a manó fülűtől. - Luhan állj le ezt nem szabad..- aggodalmaskodtam. Hátulról átkaroltam és úgy kezdtem vissza húzni magammal az ágy felé. ChanYeol ijedten elkapta ujját és megvizsgálta. 

- Eszednél vagy ChanYeol?! LuHan vámpír, tudod, a vért szereti!- kiabálok rá.

Annyira fel tud bosszantani néha. Persze szeretem, mint barát, de néha sok. Nagyon sok. LuHannal az ágyon ültem. Ő ment meg volna vissza Yeol ujjához, amin a vér ismét kiserkent, de erősen fogtam. BaekHyun az ajtóban állt -amire csak most figyeltem fel- és döbbenten nézett LuHan-ra és kedvesére felváltva.  

-Itt.. meg mi folyik?- sokkos állapotban próbált beszelni. 

-Yeol bejött véres ujjal, LuHan meg rácuppant. - közöltem vele tisztán érthetően. 

 

Luhan.: 

BaekHyun is megjött, és ő is vérzett még. Kezdtem elveszíteni a türelmemet, de nagyon.. Egyfolytában a kezüket emelgették. s fejem, úgy mozgott velük. Nem bírtam tovább. Kitéptem magamat SeHun szorításából és BaekHyun-nak mentem, akinek sokkal több vér volt a kezén. Gyorsan a nyakához hajoltam de.... Nem bírtam megtenni. Számhoz kaptam csuklómat és beleharaptam. Saját véremet szívtam, ami egy bizonyos pontig kellemes, majd borzalmas fájdalmakkal jár. Csuklómmal számban lépdeltem el gyorsan tőlük.  A kanapét választottam most menedékként. Leültem rá és szívtam magamat tovább 

Sehun.: 

Amíg a két marha vitatkozott és rájuk figyeltem, engedtem szorításomon. LuHan kitépte magát ölelésemből és megindult Baekhyun fele. Azt hittem megteszi, hogy megkóstolja, de nem. Képes volt leállni, amit én nem tudtam volna megtenni. A kis bambi csuklójába harapott és saját magát fogyasztotta, ami ha úgy vesszük semmi, hiszen ugyan azt viszi be, amit egyszer kiszívott. Vajon a vámpíroknak van vércsoportjuk vagy változó? A szobám ajtajában álló Baekot kedvese elvezette. Sokkos állapotban van az előbb történtek miatt, amit meg is értek. Ágyamról feltápászkodtam majd elő szedtem egy melegebb nadrágot és leindultam vele a konyha. LuHan a kanapén ült és meg mindig csuklójára volt cuppanva.  

-LuHan , ne a csuklódat egyed!

Kivettem a hűtőből az utolsó tasak vért, majd oda dobtam neki amit ő gyorsan elkapott.

 - Ha nem ezt eszed szolok Krisnnek hogy mit csinálsz magaddal.

 Oda mentem hozza és melle ültem. Lábait ölembe tettem és elkezdtem rá adni a nadrágot, amit nem igazan akart. 

- Megfogsz fázni! A vámpírok meg tudnak fázni? 

 

Luhan.: 

 

Dühös voltam saját magamra, mert képes voltam Baeknek esni. SeHun utánam jött, és megfenyegetett Krissel, hogy elmondja neki. Hozott nekem egy tasakot, és inkább azt kezdem el fogyasztani, közben egy nadrágot adott rám. Nem nagyon tetszett, de elviseltem. Miután rám tuszkolta ölében hagyta lábamat, és simogatni kezdte. 

- Mi történ Baekkel? – jött be Kai 

Szégyenemben lesütöttem a szememet, és elhúzódtam SeHun-tol, és felhúztam lábaimat, majd ráhelyeztem homlokomat, így ölemet kezdtem el bámulni. 

 

SeHun.: 

Lábát ölemben hagytam és simogatni kezdtem, azon részen ahol a nadrágot eltűrtem, így tenyerem közvetlen puha bőrét érte. Gyengéden cirógattam a fehéres bőr felületet. A lépcső felől lépteket lehetett hallani. Mélyen a levegőbe szippantottam és megállapítottam, hogy Kai az. Megkérdezte mi történt Baekivel, én LuHanra pillantottam, aki összekuporodva, fejét térdére hajtva próbált elbújni, eltűnni.

 - Csak megijedt egy kicsit LuHan-tól, meg.. tőlem. - elhalkultam a végére. Kai leült és szemöldökét felvonta. 

- Miért mit csináltatok? 

- Hát csak ezt-azt- megvakartam tarkómat. 

- SeHunnie, mit takar az ezt-azt?- keresztbe fonta kezeit majd lábat Nem válaszoltam neki. LuHan-t ölembe vontam, megcsókoltam majd kiváltam és átöleltem. 

- Ezt takarja. 

 

LuHan.: 

 

Kai kérdezősködni kezdet, majd SeHun ölébe húzott és megcsókolt. 

- Hol van LuHan? – lehetett hallani ChanYeol hangját. 

- SeHunnal van a nappaliban. – társul SuHo hangja. 

Hirtelen megéreztem a vér szagát, ami csak úgy vonzott. Fel akartam kelni erőszakosan, de SeHun szorosabban ölelt magához. 

- LuHan – mondja a nevemet.  

Felálltam vele, és elkezdtünk rongálni egy kicsit. Összetörtük az asztal, vázákat, felborítottuk a kanapét. A szag egyre erősödőt, én meg egyre jobban kezdtem megvadulni. Patakzó könnyekkel haraptam ismét magamba, és görnyedtünk össze SeHunnal a parkettán. 

 

SeHun.: 

LuHant megbolondította a vér szaga. Számtalan bútort összetörtünk, míg végül a parkettán találtunk biztos pontont. LuHan ismételten csuklójába harapott, amit nem igazán díjaztam. Nem akarom, hogy fájdalmat okozzon magának inkább nekem, de magának ne!ChanYeol közeledni kezdett. A karjaim közt lévő szépség forgolódni kezdett és jobban szívni csuklóját. LuHan-t nagy nehezen, de úgy vettem karomba, hogy ne tudjon elszökni. Lábaim sebesen szedtem ki a kertbe minél távolabb ChanYeol-tól. Kint mintha megnyugodott volna. Kicsit eltávolodott én pedig elvettem kezét szájától. Az ajkai közt kifolyt vért ujjammal letöröltem és szemügyre vettem. LuHan megragadta azt a kezem, amin vére volt és lenyalogatta. Elmosolyodtam tettére majd szájon pusziltam úgy éreztem most a szavak feleslegesek lettek volna. Egyrészt nem tudott volna válaszolni, más részt pedig nem lehetett mit mondani. Luhan már nem gyerek, akit le lehet szidni vagy meglehet mondani neki mit, csináljon. Én csak, aggódtam érte. Nem akarom, hogy abból, amit magával tesz, baja származzon. Feltápászkodtunk a földről LuHan megfogta kezem és húzni kezdett. A sötétben tökéletesen láttam alakját, mosolyát mikor hátra néz,a fákat és minden mást is. Sokat mentünk, talpam már nyomta a sok kitüremkedő gally és ág. Megálltam és LuHan is.  

-Gyere már nincsen sok, nem sokára ott vagyunk. - mellkasomra írta, megpuszilta arcomat és tovább mentünk.

Tényleg nem kellet már olyan sokat menni. Kiléptünk a fák takarásából és egy házat pillantottam meg. Nem volt nagyobb a mienknél, de ugyan olyan modern és szép volt. Itt laknának? Csodálattal figyeltem, ahogy egyre közelebb értünk. A villany felkapcsolódott és kilépett az ajtón a panda szemű srác. LuHan vigyorogni kezdett és kezét, amit eddig bántalmazott mögém rejtette. Készségesen segítettem neki elrejteni, amit egy puszival jutalmazott. Olyan aranyos!  

- Sziasztok, hát ti?- oldalra billentette fejét a panda. 

- Nem tudom..  LuHan ide hozott. De sajnos beszélni nem tud. Egy hang sem jön ki a torkán. És szerintem éhes is. 

- Ühm.. gyertek, adok neki enni és szólók Krisnek, meg Laynek.- kezével az utat mutatta.

 LuHan ment elöl én pedig utána. Bevallom picit féltem, eleinte de mikor LuHan-ra néztem ez mind elszállt. Éreztem, hogy nem fog bántani... Tudtam, hogy nem fog. Bent egy hatalmas bőrkanapén foglaltunk helyet.  Tao- idő közben kiderült neve- kiment a konyhába majd egy üdítős pohárral tért vissza. LuHan hevesen kikapta kezéből és szürcsölni kezdte.  Közelebb lévő kezem combjára csúsztattam és simogatni kezdtem. Rám nézett hatalmas szemeivel miközben még mindig azt itta én pedig elvesztem a két fekete íriszben. Időközben a többiek is megérkeztek és minket néztek. Én csak megszeppenve ültem LuHan mellett közelebb majd annál is közelebb csúszva, bújva hozzá 

 

LuHan 

 

Egyszerűen nem bírtam tovább. SeHun kivit a kertbe, és a friss levegő nagyon jött tett. Mivel ő még nem volt nálunk, az jutott az eszembe, hogy most el tudom vinni hozzánk. Húzni kezdtem. A mellkasára írtam, jelezve hogy nemsokára ott vagyunk. Amint oda értünk SeHun csak nézet, majd Tao lépet ki a házból. Bementünk a lakásba, leültünk a nappaliban, és Tao hozott nekem vért, amit rögtön inni kezdtem. 

- LuHan – hallom meg Kris hangját. 

Gyorsan felpattanok, és karjaiba szaladok. Fejemre nyom egy puszit, majd karjaiba is zár. 

-  Ahh te kis suttyó – nevet – hogy érzed magad? Jobban vagy? Nagyon vékony vagy. Vékonyabb, mint valaha. 

Csak tátogtam neki, majd visszamentem SeHunhoz, és hozzábújtam. Persze ezen Yifan csak kuncogott egyet, ahogy mindenki más is. Aztán kézen fogtam, és felhúztam szobámba. Nem hagytam neki nagyon, hogy körülnézzen, mert amint becsukódott szobám ajtaja, szájára tapadtam 

SeHun.: 

Csendben ültünk. Csak LuHan szürcsölése adott ki fura, vicces hangokat. Néha felkuncogtam halkan figyelmem elterelve a ránk meredő szempároktól. Egy különösen ijesztő volt.  Olyan volt, mint ha álmos lenne, vagy csak be lenne tépve,- amit kétlek- az a tipikus olyan, akit el lehet képzelni SuHo mellé. Haja össze visszaállt,pólója kétszer akkora volt, mint ő maga és vicces koala macis nadrág volt rajta. Kris megjelent a nappali bejáratánál LuHan pedig azonnal karjaiba szaladt. Féltékeny voltam. Hozzám miért nem szalad így? Kris puszit hintett fejére. Sok kérdése volt LuHan-hoz de Ő nem tudott rá felelni. Visszajött hozzám és elbujt nyakamhoz. Elmosolyodtam és kezemet arcára helyeztem ezzel is takarva pirulását. A körülöttünk lévők fel kuncogtak s volt, aki nevetett. LuHan megragadta arcánál lévő kezemet és felvonszolt szobájába. Körül nézni sem volt időm az ajtaját becsukta mögöttem, kezeit nyakam köré fonta, csípőjét enyémhez préselte ezzel együtt mellkasunk is összesimult. Ajkainkat összeforrasztotta egy szenvedélyes csókban és hátrálni kezdett ágya felé. Lábam a szivacsnak ütközött de LuHan csak azért is közeledett. Ráestünk ágyra. Én alul feküdtem míg LuHan rajtam. Ajkaim nem eresztette. Aprócska kezeit vállamra csúsztatta majd vissza melleimhez. Ezt a folyamatot többször is megismételte, míg meg nem utam, hogy én vagyok alul. Kezeim csípőjére tettem és egy könnyed mozdulattal magam alá gyűrtem. ajkaink elszakadtak egy pillanatra Luhan tüdeje fel lekalimpált és ezzel enyém sem volt másképpen. Elmosolyodtam végig szemeibe nézve, homlokunk egymásnak döntöttem és apró puszikat szórtam ajkaira. 

- Tetszik ez a LuHan!- vigyorom szélesebb lett, csípőmet pedig megmozdítottam mire egy édes nyögés szakadt fel belőle. Tudtam, hogy még nem fogok.. nem akarok lefeküdni vele. Nem, vagyok olyan, aki úgy szeretkezik mással, hogy nem ismeri. Inkább helyezem előnybe a hosszabb, érzelmekkel teli kapcsolatokat, mint a rövid, gyorsat. 

 

Luhan.: 

 

Esküszöm az érintése felér számomra egy orgazmussal. Én kerültem alulra, ő meg felettem tornyosodott, és nézett engem. Pillantásától elpirultam. 

- Se-SeHun. – mondom halkan nevét, és rekedtesen. 

- Ne erőltesd meg hangod. – simít vég arcomon. 

- Beszélgessünk. – mondom kicsit hangosabban, de rögtön megköszörülöm torkomat - Ismerkedjünk Hunnie. 

- Ó, mióta vagyok Hunnie? – kuncog. 

- Nekem az vagy. – kuncogok fel én is – Mesélj magadról. 

- Ahhj, mit szeretnél tudni? 

- Mindent. –lehelem. 

 

Sehun.: 

 

- Mi mindent szeretnél tudni?- kezem hajába vezettem és masszírozni kezdem kicsit fejbőrét 

-M.. Minden, mindent. - édesen beharapta ajkát. Feltápászkodtam LuHan-ról. Kezem-nyújtottam neki, amit elfogadott. Ülő pózba segítettem. Arca értelmetlenséget mutatott, de mikor mögé másztam, hátam az ágytámlának döntöttem és ölembe húztam. Hátát mellkasomnak döntötte én pedig átkaroltam és hasát simiztem. 

- Még egészen kicsi voltam, talán nyolc éves lehettem, mikkor a szüleimet, akik szintén farkasok, bevetésre küldték. Nagyon féltettem őket és hiányoztak, már akkor mikor kimentek az ajtón. Legbelül éreztem, hogy baj lesz amit SuHo-nak már akkor is mondtam, de nyugtatni próbált. Apukám, az alfa legjobb barátja volt, így mindenről előbb értesülhettem, ami a klánnal volt kapcsolatos. Ez sokszor nagyon jó volt, de aznap szörnyű. A szüleimet megtámadták és nem lehetett tudni mi van velük. Máig nem tudom élnek e még vagy már halottak.- suttogtam - Az itt maradt farkasok mind keresésükre indultak, csak a gyerekek maradtak meg egy két anyuka és alfánk, aki óvott minket. Akik elmentek.. Soha nem tértek vissza. Az évek teltek és heten maradtunk. Alfánk már idős volt, mi meg alig tízen öt évesek. Miután Ő meghalt, SuHo lett vezérünk és mindent megtett értünk. Sok mindenre megtanított, a vadászatra a szabályos átalakulásra, meg mindent, ami kell a túléléshez. Az iskolába, mikor bekerültünk nehezen illeszkedtem be. Olyan magamnak való voltam, néha még most is. Inkább olvastam könyvet, vagy zenét hallgattam, vagy csak aludtam. Ahogy pedig nőttem, a lányok elkezdtek közeledni felém, ami nem igazán érdekelt, egy bizonyos lányig. Nagyon szép volt, kedves, aranyos, jó szívű.. nem olyan, mint MinJi. Csak, mint kiderült azért éreztem, így mert valamit bele kevert az italomba, ami megidézi bennünk a farkas *kábulatot. Miután ez kiderült a lány elmenekült, azóta pedig nem láttam. Tanulási átlagom sosem volt rossz, de akkor romlani kezdett amit SuHo nem igazán díjazott. Volt, hogy büntetést kaptam, de elszőttem, akkor szigorított az óta nem csinálok semmi olyat, amit nem torelállt. Az idő telt és eddigi gubómból, amit a magam köré tekertem kibújtam, de csak falkámnak. A suliban maradtam az a csöndes szépfiú. Aztán jöttél te. Felforgattad az életemet, amit nem bánok. Mikor először megláttalak azt hittem lány vagy, olyan szép arcod meg alakod van, de ahogy neved elmondtad tudtam fiú vagy. Végig csak bámultalak, már annyira hogy ChanYeol-tól kérdeztem sutyiba vissza a nevedet, mert nem tudtam levenni a tekintetemet rólad. Mikor elmentél mellettünk Yeol furcsát érzett. Tudta, hogy nem vagy ember, amit leírt egy kis cetlire, a pontos szövegre nem emlékszem, de nem is fontos. Furcsa voltál és nem tudtam, hogy mit kéne tennem vagy, hogy kellett e volna. Most már tudom.. kellett volna,és sajnálom, hogy nem tettem meg. Másnap összejöttem, mint tudod MinJivel, aki szintén farkas volt. Eleinte normális volt, de ahogy egyre többet figyeltelek és írtam neved a füzetembe megbolondult. Valami megváltozott benne és ellenségként kezelt téged, vetélytársként. Aztán volt a nap mikor átjöttél hozzánk, nagyon meglepődtem, de boldog voltam. Nagyon. Mikor fent a szobámba filmet néztünk akkor is te jártál fejemben és gondolom ezt megérezte. Mikor a klánod berontott hozzánk és téged kerestek megijedtem. Azt hittem otthon, vagy de mikor kiderült, hogy nem azonnal keresésedre indultunk. Innentől pedig már tudod. - füle mögé pusziltam. - Most te jössz Bambi 

 

*farkas kábulat: egy olyan hatás, amit egy ritka virág kivonat okoz, ha egy farkasnak adják. A kábulat addig tart, amíg a farkas szervezetében van, addig azt a nőt tekinti a legszebbnek, aki a szert megitatta vele.

Más vagy! 2. rész

 Luhan

- Ez mind miattad van! – csapódik ki az ajtó egy kiabálással karöltve.
- M-mi van? – kérdezem.
- Miattad szakítottunk, te kurva. – kiabál.
- Fiú vagyok.
- Nem érdekel!
- Az, vagy amit mondok. De legalább van kin kitöltenem a dühömet.
Nem tudom, mióta vagyok bezárva, nem tudom, milyen nap van, hány óra, hányadika. Betartotta szavát, és minden egyes nap kínzott. Először csak azokkal a szerekkel, majd testileg is. Elővet egy kést amivel szurkodni kezdett, vagdosni. Én vér hiányában gyógyulni már nem tudtam, és a kiszáradás szélén álltam. A méreg is lassan szétáradt testemben ezzel megfertőzve engem, és közelebb repítve a halálhoz. Ruháimat is leszaggatta rólam, és csak alsómat hagyta meg. Minden egyes alkalommal mikor bejön vérben fürdő, vágásokkal, és sérülésekkel teli testemet látja meg. Ez most is így volt. Mosolyogva nyitotta ki a vasajtót, és kezébe vette a kést. Mellém szökkent, majd leguggolt. Oldalamba szúrta tiszta erővel a pengét, én pedig hangosan felnyögtem a fájdalom miatt, majd számat ellepte a vér, s kicsordult, ezzel beterítve szépen lassan arcomat. Számolhatatlan könnyet ejtettem. Sírtam, zokogtam, könyörögtem, de semmi. Ő csak élvezettel szurkodott, és nézte szenvedésemet.


Sehun.:


Sokkolt. Hiányzott. Megakarom keresni. Suho elbeszélgetett Kris-sel míg mi össze készülődtünk.
 - Indulunk!- kiabált Suho nekünk.
Több sem kellett ott voltunk. Kris-nek nem tetszett a dolog hogy farkasos is segítsenek de ezt most Luhanért tesszük. Össze kell fognunk miatta. Kint voltunk mar az erdőben. Suho,Kai,Kyungsoo, Chanyeol farkasként kereste míg mi emberként. Hosszasan sétáltunk míg nem KyungSoo futni kezdett. Szagot fogott! Mindannyian utána eredtük. Nem érdekelt mar semmi csak Luhan. Átváltoztam. Farkasként szaladtam szorosan barátom nyomában míg meg nem állt. Ismerem a helyet. Régen itt egy a fold alá is benyúló épület volt amit az új tulaj átépített és csak egy szoba lett lent, felül pedig egy kis raktár helység. Betörtem az ajtót majd ember alakot öltöttem.
 -Luhan!- kiáltottam de semmi.
Felnyitottam a lejáratot. Nem volt rajta lakat. Valaki itt járt. Lementem a lépcsőn majd megálltam a hatalmas ajtó előtt egy pillanatra. A kilincsre tettem kezem és lenyomtam. Nem volt bezárva.! Berontottam de az ami szemem elé tárult sokkoló volt. A helyiséget betöltötte a vér szaga. Luhanra néztem aki kikötözve , össze esve feküdt a földön míg MinJi felette állt késsel, tűvel kezében. Rám pillantott és elmosolyodott.
 - Már semmi sem állhat közénk. Semmi.. és senki!- elvigyorodott. Nem bírtam tovább. Neki támadtam minden erőmmel.
- Te utolsó mocskos idegbeteg kurva mit csináltál Luhannal? Eszednél vagy? Nem miatta szakítottam veled!- kezem a karmok kijöttek.
 Széttéptem. Semmit sem bántam meg. Minji vérbe fagyva feküdt a földön arcán mosollyal. Luhanhoz szaladtam. Bőre meg fehérebb volt ajkai lilák teste fagyos. Letéptem kezéről a láncokat. Pulcsim levettem majd ráadtam. Erősen szorítottam magamhoz törékeny testet. Nem akarom elveszíteni. Nem tudom mit érzek de ő maradjon meg nekem. Könnyeim folyni kezdtek majd Luhan arcara potyogtak. Felvettem menyasszony fogasba majd felvittem a levegőre. Akkor láttam meg nyakán lévő tűnyomokat. Mit tett veled? - térdre rogytam vele. Luhan úgy festett mint.. mint aki halott volt. Nem akarom! Kris kiabálva sietett hozzám, majd vette el kezeim közül. Luhan fejet nyakához emelte és etetni kezdte, saját magából. Megmozdult. Ujjai mozogtak , szájánál kifolyt alfaja vére. Megmentette! Kris elemelte Luhan fejet majd felállt vele.
- Köszönjük. -hajoltak meg enyhen.
- Vele akarok maradni!- jelentettem ki nemes egyszerűséggel.
- Nem lehet. Haza viszem. Ott biztonságban van.
- Nem! Kérlek.. had vigyem magammal. Kérlek.!- szemeibe néztem. Felsóhajtott és átadta.
- Meg kell etetnetek. - elhallgatott. Vérrel..


Luhan.:


Nagy robaj, léptek zaja, ordibálás, halk zokogás…Meleg pulcsiba tekertek, majd felemeltek. Megéreztem egy férfias illatot, de mozdulni nem tudtam. Aztán Kris illatát éreztem meg. Fejemet nyakához tolja, s én pedig nyakába harapok és inni kezdek. Olyan jó volt. A torkom éget, s kiszáradt. Veszekedni kezdet valakivel.
- Nem! Kérlek.. had vigyem magammal. Kérlek.! – könyörgött valaki. Sóhajtott egyet, majd átadott valakinek.
- Meg kell etetnetek. Vérrel. Küldetek át hozzátok pár tasakot, rendben?
- Köszönöm. – mondja, és elindulunk.
Az útból nem emlékszek semmire, se arra hogy ágyba dugtak, egyszerűen semmire. Gyengének, és tehetetlennek érzem magamat. A fájdalom ugyan úgy megmaradt bennem, ami miatt nyöszörögni tudtam, és görcsölni. A torkom kapart, könyörgött a vérért, de képtelen voltam enni, vagy akár felülni, bármilyen nemű mozgás kínszenvedés lett volna számomra, de most is az.


Sehun.:


Elindultunk vele haza. Úgy vigyáztam rá mint ha csak egy törékeny valami lenne amit nagyon féltek. Nyöszörgött kezeim közt. Enyhíteni akartam fájdalmán de nem tudtam. Suho elment Krisékkel és hozott haza vért. Nem is keveset. Luhant felvittem a szobámba és ágyamra fektettem, majd miután óvatosan megtisztogattam, és lecseréltem ruháit befektettem, majd bugyoláltam a takaróba. Suho hozott fel neki vért, és kezembe adta. Leültem Luhan mellé az ágyra fejét megemeltem. A tasakot kinyitottam, és szájához emeltem.
- Egyél Luhan.. ezt szeretni fogod. -haját simogattam. Kinyitotta szájat és semmi perc alatt fogyasztotta el sorjában. Szám szerint hármat  -Luhan.. kérlek nyisd ki a szemed. Mar.. nem ott vagy hanem nálam. Velem vagy.
Nem nyitotta ki a szemét. Ajkát megtöröltem, majd közelebb hajoltam. Megcsókoljam? Szabad ilyet tennem? Nem érdekel! Ajkaimat övére helyeztem gyengéden, majd pár másodperc után elemelkedtem róla.


Luhan


Valahogyan vér került szervezetembe, és újra „működésbe lendültem”. Szemeimet viszont nem tudtam kinyitni, egyszerűen nem ment. Megszólalni is nagyon nehéz volt. Rájöttem arra is, hogy hol vagyok. ChanYeoléknál vagyok, és azon belül is SeHun szobájába, aki mindig mellettem van. Ő etetett meg. S száját is megéreztem ajkamon. Nem volt hosszú, de szívemet megdobogtatta.
- Mi a helyzet? – lép be valaki.
- Semmi. – mondja SeHun komoran.
- LuHan azért nem reagál semmire, ami körülötte történik, mert először a sebei gyógyulnak be, most hogy vérhez jutott. És miután a testéből a méreganyagok is kiürültek, valószínűleg felébred.
- És ha nem? – kérdezi.
- Felfog. Viszont… LuHanba olyan méreg került, ami a vámpírokra… halálos. Kis adagokban kapa, szóval van remény Hunnie.
Ezután minden elsötétült előttem.


Sehun.:


Végig vele voltam.Nem mentem sem suliba sem órákra. Vele akartam maradni. Arcát nézni,ápolni. Vigyázni rá. Azt akartam én legyek az első akit meglát. Sebei begyógyultak köszönhetően a vérnek de szeme csukva maradt. Teste hideg volt. Féltem hogy kihűl annak ellenére is, hogy vámpír. Bebújtam melle a takaró alá -persze pizsamába- és átöleltem derekát.
- Mikor nyitod ki a szemed Lu? Látni akarlak. Látni akarom a szemeid. Ahogy mosolyogsz, mint akkor, első nap a terembe. Luhan. Nem tudom mit érzek irántad de az erős. Nem ereszt. Azt akarom hogy velem legyél. Nyisd ki kérlek. -arca fölé hajoltam és mind két szemére puszit hintettem.
Majd azt követően arcara és végül szájára. Most hosszabb ideig volt rajta. Ajkai édesek voltak, puhák, és kivonatosak. A kilincs lenyomódott. Elhajoltam ajkaitól, és az ajtó felé pillantottam. Chanyeol beleéett rajta majd letett pár tasak vért az asztalra.
-Sehun mikor mozdulsz mar el innen?Többet kéne enned ,és fürödnöd is, nem csak két naponta!- sóhajtott.
Fejem megráztam. Chanyeol lemondóan sóhajtott és kiment. Ismét Luhannak szenteltem figyelmem. Kezem arcához emeltem és simogatni kezdem.


Luhan:.


Kérlelt, hogy nyissam ki szememet, de nem ment. Szememre puszilt, arcomra, majd számra is kaptam. Ez hosszabb ideig tartott. Jól eső bizsergést váltott ki belőlem, szívem gyorsabb tempót diktált. Aztán elaludtam. Zihálva ébredtem, s könnyek között, Egész testem remegett, görcsöltek végtagjaim. Számba megéreztem a vas izét, majd végigfolyt államig.


Sehun.:


Sikerült elaludnom. Almom fő szereplője ő volt. Együtt néztük a holdat kint a szakadéknál. Boldogok voltunk. Szaladtunk a réten, játszottunk, csókolóztunk. Össze bújtunk. Álmomnak hirtelen szakadt vége. Luhan karjaim közt vergődte magát magzat pózba, és vért kezdett el felöklendezni. Azonnal felültettem és lavórt tettem szája alá hogy a többi vér ami vissza jött abba landoljon. Aggódtam érte. Teste gyenge volt. magát sem bírta tartani. Megtöröltem szájat a véres párnát ledobtam a földre, fejét mellkasomra fektettem. Így jobb lesz. Nem csak nekem,neki is.


Luhan.:


Éreztem, ahogy segít, majd fejemet mellkasára helyezett. Összeszedtem minden erőmet, és hozzábújtam. Jelezni szeretem volna neki, hogy itt vagyok, élek, nem adom fel. Aztán ismételten elaludtam. Nem tudom mikor keltem fel, de SeHun még mindig itt volt velem. Szemeimet próbáltam kinyitni. Egy kicsit sikerült is, majd tovább is tudtam, mint képzeltem. SeHun volt az akit először megpillantottam, s békés arcát figyelve elöntött a melegség. Szemem nyitva volt, de laposakat pislogtam, s néha-néha összeragadt szemem. Arca minden egyes pontját megfigyeltem. Orr, szem, homlok, s végül ajkait. Tekintetem sokáig elidőzött rajta, és csak mocorgására lettem figyelmes. Végül kinyitotta szemeit, és először megdörzsölte őket, majd letekintett rám, de csak nyitott szemeimet, és bujkáló mosolyomat láthatta.


Sehun.:


Felkeltem. Lepillantottam Luhanra és elmosolyodtam. Szemei nyitva voltak szája sarkában mosoly bujkált.
-Csak hogy felébredtél!- suttogtam lágyan majd puszit hintettem homlokára. Oldalamra fordultam kissé és közelebb húztam magamhoz. Arcunkat egy vonalba hoztam, és tenyerem arcára helyeztem.
-Ugye jobban vagy? MinJi többet nem bánthat.. soha többet. 


Luhan.:


Hogy jobban vagyok-e? Egyáltalán nem. Szólásra nyitottam számat, de egy hang se jött ki rajta. Szemeim kezdtek újra letapadni, aminek egyáltalán nem örültem. SeHun mellkasára tettem kezemet, majd megmarkoltam ruhája anyagát. Szemeimet égetni kezdték a könnyek.


Sehun.:


Nem szólalt meg.Szemeibe könnyek csillantak meg,pólóm markolta érősen. Kezem hátára vezettem, és simogattam. Teste rázkódni kezdett, ami kis idő múltán sem csillapodott. Ülő helyzetbe tornásztam magunkat és ölembe ültettem. Rám nézett. Szemei pirosak és duzzadtak voltak. Végig simítottam arcán eltüntetve ezzel kosza könnycseppjeit
-Éhes vagy?- szólni akart de közbe vágtam. - Csak bólints ha igen vagy ha nem. - rá mosolyogtam
Az ajtó kinyitódott és belépett rajta Suho egy kék tálcával ami tele volt pakolva a nekem szánt étellel.
-Hát felébredt?- hangja halk volt és kedves
-Igen, de nem tud beszelni, ébren is alig van!- hangom aggodalommal teli volt.
-Ne aggódj minden rendben lesz!-letette a tálcát és az ajtó fele ment, majd onnan vissza nézett. - Szólók Krisnek, hogy magához tért.
Bólintottam. Ő kiment, és becsukta az ajtót maga mögött 


Luhan:


Miután SuHo kiment nem telt bele két percbe, és éreztem Kris jelenlétét. Amilyen gyorsan csak tudtam felpattantam, fájdalmammal nem foglalkozva rohantam le a lépcsőn.
 - LuHan – kezdet el felém sietni.
 Én is így tettem, de egy lépés után összecsuklottak lábaim. Yifan még időben elkapott, s megtartott. A földre térdeltetett, és kezei közé vette könnyáztatta arcomat. Mindkét szememre apró puszit hintet, majd aggódva pillantott rám.
- Lázas, és nagyon magas. A szemei azért duzzadtak, mert sokat sírt, míg nem volt velünk, ahogy elnézem nem csak könnyeket, hanem vért is. Még mindig ki van száradva, és a méreg sem ürült ki a szervezetéből. A testén lévő sebek alig gyógyultak be, és iszonyat sovány.
 - S-S-S – próbáltam beszélni, de egy hang se jött ki torkomon.
- SeHun! – kiáltja el magát.
Rögtön mellettem termet, és karjaiba vett.


Sehun.:


Elszalad.amint meghallotta hogy itt van Kris erőt vett magán és lement. Több sem kellet felkeltem az ágyból felkaptam papucsom,  kezembe vettem egy meleg köntöst és Luhan után siettem. A lépcső tetején álltam mikor nevem kiáltotta. Megijedtem. Ez lenne a féltés valaki iránt? Mellé értem egy másodperc töredéke alatt és átvettem Kristől.
-Kris! Miért ilyen gyenge? Mi a baja, mikor fog meg gyógyulni? Azt akarom hogy jól legyen, csinálj valamit.. MOST!- kiabáltam rá.
-Sehun nyugodj meg! Helyre hozom de el kell magunkhoz vinnem...
-Nem! Ő velem marad. Nem mehet el.- könnyeim végig szántották arcomat.
- Rendben. - mondta lemondóan- Akkor had legyek vele egy kicsit kettesben, míg helyre hozom!
-Ott a szobám!- felkísértem őket majd kris elvette tőlem luhant és bementek a szobába.
Kint vártam. Suho és Chanyeol feljöttek hozzám hogy kimutassák velem vannak. Féltem, félek. Félek hogy kris nem tudja helyrehozni.


Luhan:


Már önkívületi állapotban voltam. A hangokat sem bírtam megkülönböztetni. Arra emlékszem, hogy SeHun visszaadott Krisnek, aki bejött velem a szobába. Leült az ágyra, s engem ölébe helyezett, úgyhogy vele szembe legyek.
- LuHan igyál belőlem. – utasít. Gyengén nyakába temetem arcomat, majd egy kicsit felemelkedek, és végignyalok rajta. Szemfogaim megnőnek, s megharapom. Felvezetem hátára kezemet, de három erőteljes szívás után, lomhán esnek az ágyra


Sehun.:


Hosszú ideig voltak bent kettesben. Kint türelmetlenül járkáltam. Körmeim rágtam, csapkodtam a falat. Kijött. Kris nyakából két kis ponton kibuggyant a vér. Luhan evett. Kissé elmosolyodtam és bementem a szobába. Az ágyon feküdt, arcán felfedezhető volt egy kis szín. Közelebb mentem és befeküdtem  mellé. Kezét megragadtam gyengéden és magamra húztam. Halkan nyöszörögni kezdett majd átkarolt és melyen szippantotta be illatom.  Elmosolyodtam.
-Egyre jobban magam mellet akarlak tudni..Mitől van ez?-suttogtam.


Luhan.:


Semmi erőm nem volt. Fáradtnak éreztem magamat, s hanyagnak. Még érzékeltem, hogy SeHun visszafekszik mellém, majd teljes sötétség. Most már sokkal könnyebben lélegeztem, ami annyit jelentet, hogy szám résnyire ki volt nyitva, és nyugodtan tudtam venni a levegőt. Reggel valaki a hajamat birizgálta, mire felmordultam, és közelebb bújtam emberemhez.


Sehun.:


Késő délután hamar elaludtunk és csak másnap keltünk fel. Jobban mondva keltem.
Luhan mocorogni kezdett de szemét nem nyitotta ki. Édes volt. Minden reggel erre akarok kelni. Arra hogy itt van, arra hogy engem néz, kedvesének szólít, megcsókol átölel. Miért gondolok én ilyenekre? mi ez az érzés? Miért érzem ezt? Tudni akarom! Haja szemébe lógott amit elkezdtem piszkálni. Megérezte. Luhan felmordult és közelebb bújt
-Jó reggelt Csipkerózsika!- kuncogtam és puszit hintettem szájára. Reméltem hogy most már jobban van. Kitudja nyitni szemét.. Beszélni tudok vele.


Luhan


Szememet ma már könnyebben nyitottam ki, mint tegnap, de hangom az egyáltalán nem volt. Annyira hozzá szeretem volna szólni, de ez jelen esetben lehetetlen volt számomra. Felnézek SeHunra, és megsimogatom arcát. Elkezdek mutogatni neki, hogy le szeretnék menni, enni, de túl gyenge vagyok még. Beletelt tízpercbe mire leeset neki, hogy mit szeretnék. Karjaiba vett, és lementünk. Nem volt időm megfigyelni a lakást belülről, de úgy érzem lesz rá még lehetőségem. Lerakott a kanapéra, és elment nekem egy tasakért. Addig én felhúztam lábamat a kanapára, s törökülésben ültem, közben ölembe vettem egy párnát. SeHun visszatért ételemmel, és még egy szívószálat is hozott. Inni kezdtem, s közben kezdtek a többiek is leszállingózni. Amikor megláttak tátott szájjal néztek engem.


Sehun


Beszélni akart de nem tudott. Arcom megsimogatta majd tátogni kezdett valamit. Egy kis időbe tellett ugyan de sikerült megfejteni. Éhes. Kezeim közé vettem,Ő átkarolta nyakam fejet pedig mellkasomnak döntötte. Legszívesebben most itt megcsókoltam de most hogy ébren volt féltem.. Lent bevittem a nappaliba és a kanapéra tettem. Rámosolyogtam majd kimentem neki a konyhába egy tasak vérért és oda vittem neki egy szívószál kíséretében. Azonnal enni kezdte, ami kicsit.. nagyon szokatlan volt még számomra. Mellette ültem Ő néha rám pillantott majd mint ha kipirult volna arcra és inkább vissza fordította fejet csak hogy ne lássam. Kezem elvezettem nyaka mögött és közelebb húztam magamhoz. A többiek lassan beszállingóztak a helyiségbe és Luhant kezdték el bámulni.
 -Nincs rossz ízé  annak?- mutatott a vérre Baekhyuun.
 -Ezt csak Luhan tudja!- elmosolyodtam majd ránéztem.
Arcát felém fordította. Szemei gyönyörűek voltak ajkain a vér bujkált meg de így is nagyon szép! Bőre fehér és puha.. Luhan tokéletes.
-Baek szívem csak ne akard megkóstolni! A végén rá szoksz és megeszel-nevette el magát chanyeol.
 -Ez inkább rólad feltételezhető!- vállba bokszolta a manó fülűt majd futásnak ered, Yeol pedig utána.
 -Fiatalok még!- sóhajtva leült suho velünk szembe és mosolyogva figyelt minket. -Olyan aranyosak lennétek együtt!- jegyezte meg.


Luhan


Muszáj volt neki ezt mondania, igaz? Zavarba akar hozni, esküszöm. Pirulva bújtam itókámba, és csak ittam.
- Minden rendben? – kérdezi kedvesen. Bólogatni kezdek.
- Gyere vissza! – kiáltja el magát ChanYeol
- Kapj el – nevet BaekHyun Lábaim már igen csak elzsibbadtak, és ki szerettem volna nyújtani őket, ezért óvatosan felálltam. De arra nem számítottam, hogy BaekHyun nekem fut, olyan erővel, hogy azonnal elterülök a padlón, és innivalóm rajta landol. Erősen csapódok neki a parkettának, s ez által, amit eddig megettem, azzal újra találkozok. Egyenesen kihányom az összes vért, ami szervezetembe kerül, és újra gyengének érzem magamat, szemeimet meg nehéznek.


Sehun.:


Luhan ismételten kihányta azt, amit szervezetébe bevitt. A lehető leggyorsabban szaladtam oda hozzá majd vettem kezembe és vittem fel szobámba. Lefektette az agyra majd a fürdőbe mentem ahol elővettem egy lavórt benne meleg vízzel és egy rongyot. Letöröltem róla a vert és többi,szabad testrészét. Mikor végeztem és vissza vittem befeküdtem melle az agyba. Hosszan néztem alvó arcát. Néha puszit hintettem rá, megcsókoltam szájat és átkaroltam. Szemeim lecsukódtak és mar majdnem aludtam mikor Suho nevem kiáltotta. Lábaim sebesen szedtem hogy minél hamarabb alfám oldalán legyek . Megijedtem! Egy ellenséges klán támadott meg minket.. Azonnal farkas alakot öltöttünk és kiszaladtunk az udvarra. Támadásba lendültek. Alig hogy kitettük lábunkat alfajuk Leo nekünk jött. A harc során kideűlt hogy ez a falka Minji falkaja. A halálát jöttek megbosszulni. A harc hosszú volt és már fáradtam. Az alfájuk a földre lökött és leszorított. Itt lenne a vég?Ennyi időt tölthettem csak Luhan-nal?

Más vagy! 1.rész

Sehun.: 

Futok! A szél játszik ezüstős fekete bundámmal,füleim hátra vetődnek gyorsaságomnak köszönhetően. Mancsomat kisebb fűszálak csiklandozzák,ágak nyomják meg olykor. A fákat könnyed mozdulatokkal kerülöm ki vagy ugrom át őket. Olykor hátra pillantok társaim keresve akik hátul kullogtak valahol. Megállok. Előttem egy több méter mély szakadék helyezkedik el amibe egy vízesés tűnik el. A víz felszínén megcsillan a hold jellegzetes fénye ami még a mai napig elkápráztat de ezt a többieknek nem kell tudniuk.
-Még mindig nem értem hogy lehetsz ilyen gyors!- sóhajt fel mellettem Suho. Fehér bundája szemem bántja majd idővel hozzá szokik.
-Szerintem szteroidokat szed! Olyan nincs hogy ilyen gyors lehessen. -Chanyeol is megérkezik közénk Baekhyunnal karöltve.
-Hahaha arra nem gondoltatok még hogy én nem vagyok olyan öreg mint ti? - nevettem fel. Lassan a többiek is megérkeztek. Kai azzal a tipikus "nem sietek mert felsértem a magam és az meglátszik" hisztijével,majd közvetlen utána jött Kyungsoo. Csak Ő képes kai hiszijeit hallgatni. Szerettem ezeket az estéket mikor együtt voltunk itt kint a telek határon. Ilyenkor nem szólt ránk Suho és Kyungsoo hyung sem vagy szidtak le minket a rendetlenségért.

***

Reggel nehezen estem ki az ágyból pedig tudtam hogy suli van, amit általánosságban szeretek mert minden lány körülöttem van egyet kivéve ami nem tagadom zavart. A leghelyesebb srác vagyok a suliban nem lehet engem nem szeretni! Egyenruhám magamra vettem, táskámba beledobáltam ami mára kell és lementem a konyhába. A pulton ott volt már a mi Kyungsoo ommánk finom szendvicsi amiket nekünk készített. Gyorsan eltettem majd amit készen voltak a többiek Suhon és Kyungsoon kívül mindenki elindult suliba. Az út nem volt hosszú mivel kocsival mentünk amit Chanyeol vezetett. Eleinte féltem beülni mellé, tudtam milyen vadul vezet ha fél hogy elkésik. Az iskola előtt parkoló volt ahol nekünk már . bérelt helyünk volt. Ahogy megállt a kocsi és ki szálltunk a lányok körénk gyűltek és sikongatni kezdtek. Gardedámunkkal együtt vonultunk be a kapunk majd mentünk a terembe ahol az óránk lesz. Elfoglaltuk helyeinket.helyeinket. Baekhyun Chanyeol mellett,Kai pedig mellettem az utolsó padba. Becsöngettek. Rofúsz Tanár Nő még sehol sem volt amit furcsálltunk mert Ő mindig pontosan érkezett meg órájára(ami ez esetben kémia).Az osztály fegyelmezetten várta legrosszabb rémálmát akinek tűsarkújának kopogó hangját hallani lehetett a távolból. A tanár nő mosolyogva lépet be a terembe majd közvetlen mögötte egy még ismeretlen fiú. Vékony volt, bőre fehér, szemei sötét barnák amik csillogtak, mosolya szelíd és kedvességgel teli. Léptei olyan kecsesek voltak mint egy Őzikének. A tanár maga mellé állította, a fiú pedig bemutatkozott. Hangja vékony volt de nem lányos, olyan kellemesen vékony, megnyugtató. Nevére nem tudtam figyelni annyira belemerültem elemzésébe. Végig nézett a termen szabad helyet keresve majd amint talált a mellettem lévő padnál elindult ide. Nem volt túl gyors és mindenki végig nézte. Mikor elhaladt Chanyeol hátra fordult és egy cetlit rakott elém. "Érezd? Olyan mást.. a szaga. Nem tudnám meg mondani miért de más!" Mélyen a levegőbe szagoltam de semmit sem éreztem. Értetlenül néztem barátom hátára majd a tanárra aki idő közben elkezdte az órát.

Luhan.: 

- LuHan ha nem kelsz fel, kirugdoslak, az ágyból esküszöm! – kiált Kris. Fáradtan felkelek, majd elvégzem reggeli teendőimet, és lemegyek.
- Tessék. – kapom meg reggelimet.
- Köszi. – mondom, és kibontom a tasakot. Egy turmixos pohárba kiöntöm magamnak, majd magamhoz veszem.
 - Lehetőleg, ne bánts senkit. Bár szerintem úgyse tennéd. – mondja az alfa
 – Legyen jó napod. – mosolyog.
 - Köszönöm. – viszonzom a gesztust.
- Gyere Lu menjünk. – húz ki az ajtón. Tao egyfolytában beszélt hozzám, én meg csak véremet szürcsölgettem. Az iskolába érve mindenki megnézet, s sugdolózni kezdett.
 - Te lennél LuHan? – kérdezi egy idős nő.
- Igen. – mondom.
- Mrs. Choi vagyok az osztályfőnököd. Gyere, bemutatlak az osztálynak. Indul meg. A teremben már mindenki bent volt. Felhívta magára azt, osztály figyelmét, és bemutatott neki, vagyis bemutattam magamat. Egy barna hajú fiú kíváncsi tekintettel fürkészet. A tanárnő a mellette lévő helyre mutatott, így odasétáltam, és leültem mellé. Aztán elkezdődött az óra. Furcsa szagokat éreztem, s sejtettem, hogy miért. A gondolataim teljesen máshol jártak így csak arra lettem figyelmes, hogy megszólal a csengő.

Sehun.: 

Lopva pillantottam rá mikor a tanár nő hátat fordított nekünk. Arca nyugodt volt mint ha nem is az órán ült volna hanem egy másik dimenzióba. Kicsöngettek. Az osztály nagy része bent maradt, a lányok vissza jöttek Luhan kiment, Chanyeol pedig utána. Én is felálltam helyemről és oda mentem ahhoz a lányhoz aki sosem jön oda hozzám, hozzánk.
-Szia!- rámosolyogtam Ő pedig felpillantott rám könyvéből. Nagyon szép arca volt még szemüvege ellenére is. Illata kellemes volt a jácintoz tudnám hasonlítani.
-Sz..szia!- letette a könyvét az asztalra majd szemüvegét is. Arca meg szebb lett ezt pedig a sárga egyenruhája csak fokozta. Haja hosszú volt, mellig érő, fekete. Szeme világos barna, szája enyhén pirosas. Kicsit szótlanul ültem ott míg gondolkoztam hogyan is kezdjem a megismerését. - Meg is szólalsz vagy csak dísznek ültél ide? Mert ha igen inkább olvasnék tovább ha nem gond! - flegma hangja fülemben csengett. Nem zavart hogy ezt meg merte velem engedni sőt! Nagyon is tetszett. Nem olyan volt mint a többi lány és ez kezdett egyre jobban kíváncsivá tenni.
-Suli után van kedved meginni velem valamit? - fejem oldalra billentettem és legédesebb mosolyom vetettem be.
-Hm..- kissé elgondolkozott, szemüvegét vissza vette és jobban szemügyre vett. Körülöttünk meghökkent emberek sóhajai hallatszottak a meglepettségtől.
- Sajnálom de nem. Nincs hangulatom hozzá, és máskor sem lesz!- kezei köze vette a könyvet és tovább olvasott. Felálltam majd vissza mentem helyemre sértett arckifejezéssel.

Chanyeol.:

Az a szag.. nem tudom meghatározni mi is lehetett de nem ember, ebben biztos vagyok. Óra után Luhan kiment én pedig utána. Egészen a tetőig követtem. Ő a padon ült és telefonozott de érezte hogy ott vagyok. Rám nézett, elmosolyodott majd vissza a készülékre.
-Szia! Chanyeolnak hívnak.- mellé sétáltam és leültem.

Luhan.: 

- Öhm szia. Engem LuHannak. – mosolygok a manófülű srácra.
- Miért jöttél át ebe a suliba?
- Mert…. terrorizáltak. – mosolygok.
 - Miért mosolyogsz ezen, ez nem jó. – néz rám értetlenül.
- Már annyi mindenen mentem keresztül, és csak reméltem, hogy jobb lesz. Sok iskolába voltam már ez előtt, és remélem, itt sokáig maradhatok.
 - Olyan törékenynek tűnsz. Miből vagy, porcelánból? – vált témát.
- Nem – kuncogok
. - Biztos? – érinti meg arcomat. Tenyere meleg, viszont az én arcom hidegecske, ezért elhúzódok.
- Hideg vagy.
- Te meg forró. – nevetek.
 - Vissza kéne menni, mindjárt becsöngetnek. – fintorodik el ChanYeol.
- Akkor menjünk vissza. – állok fel. Lassan visszaballagunk a terembe, s páran döbbent tekintettel vizslatnak minket.
 - Miért néznek ennyién? – kérdezem suttogva.
- Mert szép vagy. – kuncog – Azért néznek, mert új vagy, és fehérbőrű tökéletes srác. Helyes, szívdöglesztő.. pont, mint én. – nevet.

Sehun.: 

Chanyeol vissza jött,DE nem egyedül. Luhannal és sugdolózva. Meglepett így mikor vissza jött helyére azonnal kifaggattam.
-Hogy hogy hideg volt a bőre? Nem lehet hogy csak fázott?- suttogtam majd felvontam szemöldököm.
-Park Chanyeol! hogy érted hogy szép?! Én vagyok számodra a szép senki más! Engem szeretsz nem? Vagy megtetszett neked az újfiú?
-Csak a tied vagyok Baeki ne izgulj csak azt mondtam hogy szép. Te gyönyörű vagy és nem szép. - szorosan átkarolta majd tovább enyelegtek. A többi öt óra gyorsan elment, végig Luhant figyeltem.figyeltem. Nen tudtam hova tenni. Micsoda lehet Ő? Mit keres itt? Gonosz? vagy talán chanyeol csak téved vele kapcsolatban?. Luhan a szünetekben eltűnt,Chanyeol itt maradt. Én MinJi-t "zaklattam" mind addig míg igent nem mondott. Bevallom boldog voltam isten tudja mikor voltam utoljára randiféleségen.

Luhan.: 

Az első napom az eddigiekhez képest remekül telt. ChanYeol elszórakozatott szünetekben. Aztán a napnak is vége lett, de egy lány le nem vette rólam a szemét, és úgy nézett rám, mint akit meg akar ölni. Ha jól hallottam MinJinek hívják. Sajnos egyedül kellett hazamennem, mert Tao nélkülem lelépet valami jó dumával. Gyorsan körbenézek, hogy senki se lássa, merre megyek, majd elindulok.
 - Megjöttem! – kiáltom el magamat.
- Szia – lép elém Fan és kapok tőle egy puszit fejemre – Milyen volt az első nap?
- Jó. Sokan megnéztek. És találkoztam egy ChanYeol nevű fiúval, nagyon kedves.
 - Az remek. Jó, hogy barátokat szerzel. Én elmegyek Taoval bevásárolni, esetleg kell valami?
- Nem. – mondom, és a szobámba megyek Amint beértem levetettem magamat az ágyra, és lehunytam szemeimet. Folyamatosan az a barna hajú fiú járt a fejembe, és szeme… orra vonala, arca, és ajka. Azok a húsos ajkak, amiket egész álló nap csókolnám. De tudom, hogy nem lehetséges ez.

Sehun.: 

Suli után kint a kapunál találkoztam MinJivel. Szája sarkában kis molyost véltem, felfedezni ami engem is mosolyra késztettet. Belém karolt. Nem túl lassú tempóban indultunk él a közeli kis parkba. Az idő nem volt hűvös csak felhős. a nap sugarai néha bújtak elő majd táncot jártak a fák lombjai között, és a tavon ami mellett elhaladtunk. sok mindenről beszélgettünk. Iskoláról,barátokról,a mindennapokról, de semmi mélyebbet nem mondtunk el egymásnak. Este fele járt mikor elindultunk vissza felé. Egészen ajtajáig kísértem ahol Ő egy aranyos puszival köszönt el tőlem. Égette arcom. Nem jó értelemben. Másra számítottam.. Talán nem az ő puszijára? Ezen töprengve mentem haza.Az ajtóban már suho hyung várt. Tudtam mit akar. Kérdőre vonni. Ezt megelőztem azzal hogy inkább elmeséltem neki nagy vonalakban.
-Sehun..mi a véleményed az új osztálytársadról?- Megállított a lépcsőn. Kérdőn lenéztem rá, mire csak megrázta fejét hogy inkább felejtsem el. Mi a véleményem az új osztálytársamról? Semmi.. vagy talán. Nem, csak annyi hogy érdekes,de miért kérdezte Suho? tud valami?

***

Azóta két nap telt el. Minji és én össze jöttünk. A lányok megfogyatkoztak körülöttem. Inkább LuHan köré gyűltek. A falkám elfogadta kapcsolatom kivéve chanyeolt. Ő kifejezetten ellenezte a dolgot mondván hogy veszélyes MinJi. Szerintem nem. Barátnőm végig velem volt ami kicsit zavart mert alig kaptam levegőt tőle néha.. mindig. sokszor tereltem el gondolataim hogy kizárhassam hangját pár percre. Rá gondoltam! De nem szabad. Barátnőm van. De! Rá akarok gondolni.

Luhan.: 

Két napja kezdtem meg az új iskolát. ChanYeolal ez alatt mindig beszéltem. Viszont…. zavart valami, vagy inkább valaki. Megtudtam, hogy a barnát SeHunnak hívják, és barátnője van.. két napja.
 - Hogy vagy? – kérdezi mosolyogva Yoda
- Köszönöm Yoda jól, te? – kuncogok.
- Yah! Nem vagyok Yoda. – duzzog - És remekül köszönöm kérdésed.
 - Biztos?
 - Nem. Nem tetszik, hogy SeHun azzal a… ahh azzal van. Nem szimpatikus.
- Engem elégé bámul, és méreget. Szegény srácot megfojtja, olyan közel van hozzá, és szinte mindig.
 - De te ezt nem csak azért mondod, mert igaz. – dünnyögi.
- Igen az már más, de hanyagoljuk, oké?
 - Oké. Egyszer eljöhetnél hozzánk.
 - Nem hiszem, hogy jó ötlet.
- Miért?- Ó, szóval nem jött rá. Miért?
- Hát mert csak két napja ismersz.
 - Három!
 - Akkor három. De nem akarok most oda menni.
- Mié- Most már értem.
 - Nem kedvelem.
 - Én se. Én vagyok az egyetlen, aki nem fogadta el a kapcsolatát. – morogja.
- Majd a feleségét el kell. – kuncogok.
 - Az más.

Sehun.: 

Suli után Minji-vel elmentünk enni a szomszéd faluban lévő étterembe amit Ő annyira szerettet de a pénztárcám már kevésbe. Gyorsan elfogyasztottuk a rendelt ételt. Felsegítettem rá pulóverét és elindultunk hozzánk. Az utat szokás szerint végig beszélte minden féle marhaságról. Kezdem nagyon unni. Azt hiszem szakítani fogunk. Három nap! Ennyit bírtam ki egy lány mellett. Végig rá gondoltam. Csak LuHan járt a fejembe.Nem értem. Mi van velem? Szeretem? De nem is ismerem. Megérkeztünk hozzánk. Furcsálltam hogy senki sem volt kint fogadásunkra. Miért nincsenek kint? Bementünk és köszöntünk de semmi. Halk kacagások voltak hallhatóak. Megközelítettük a nappalit ahol megpillantottam Őt. Miért van itt? miért érzem ezt.. ezt a bizsergető érzést a gyomromba.
-Oh sziasztok!- köszöntek egyszerre és többre nem is méltattak. Minji megszorította kezem jelezve hogy menjünk. Felvezettem a szobámba Ő leült az ágyamra én bekapcsoltam egy filmet és közösen nézni kezdtük.

Luhan.: 

Végül csak rá beszélt, hogy menjek el hozzájuk. Szerintem már elég közel járhatunk mert orromat megcsapta a kutyaszag, majd négy embert láttam előttünk kemény testtartással.
 - Sziasztok. – köszönt Yeol.
- Hello? – köszöntem én. Mindannyian ellazultak, majd közelebb jöttek hozzám, és szaglászni kezdtek.
 - Furcsa illatod van. – mondja az egyik barna.
- Az most jó? . - kérdezem kicsit félve. Csak a harapásuk öl meg, csak a harapásuk.
- Te mi vagy? – kérdezi egy alacsony.
- Csak akkor mondom el, ha nem öltök meg, és ha utána nem láttok szívesen elmegyek. -Mindenki kérdően nézett rám. Vettem egy mély levegőt, majd átfutottam mit mondok.
- Vámpír vagyok.
 Az egyikőjük nekem iramodott és letepert a földre. Kezemet védekezéskép felemeltem. Szemeimbe könnyek gyűltek. Itt lenne a vég?
 - Tehát vámpírok itt két évtizede nincsenek. – mondja.
- JongIn száj le róla, megrémiszted! – szól rá Yeol.
 - Már késő. - mondom.
- Nem bántalak. Ne haragudj, csak olyan szokatlan.
- Tudod, én nem vagyok az a nagy harcos. Kerülöm a harcokat.
- Egyedül vagy? – segít fel egy szőke.
 - Nem. Van falkám. Hatan vagyunk, ők megvédenek. Én amolyan gyenge láncszem vagyok, de elfogadnak engem így is, és ezért hálás vagyok nekik. – mosolygok.
 - Menjünk be, hideg van. – rázkódik meg egy szintén barnahajú fiú.
- Kérsz inni, vagy enni?
 - Hát…. nem nagyon tudok enni, de egy pohár vizet elfogadók. – mosolygok.
 - Menjünk a nappaliba, és bemutatkozunk neked. – terel minket a szőke.
- Én SuHo vagyok ők itt pedig., BaekHyun, JongIn KyungSoo. – mutat rájuk.
- LuHan. – hajolok meg egy kicsit. Beszélgetni kezdtünk. Nevettünk, sztorizgatunk. Aztán az ajtó nyitódott, majd csapódott. SeHun jelent meg, és az a lány. Szemeim elöl gyorsan eltűntek, mivel felmentek az emeletre.
- Utálom. – szűrte fogai között ChanYeol.
- Yeol – szolok rá.

Sehun.:

Élvezetes volt a film. Végig nevettem rajta volt hogy hangosan volt hogy halkabban. Fantáziám igen csak piszkálja vajon mit kereshet itt Luhan? Min nevetgéltek? Miért nem velem nevetgélt?
-Sehunni!- húzogatta meg barátnőm felsőmet.
-Mondtam hogy nem hívhatsz így!- hangom kicsit talán komor volt de már kezdett idegesíteni nagyon is. Nem elég hogy szuszog, sokat beszél, csámcsog, de még becézget is. Felhábotító!
-Éhes vagyok..- suttogta. Megforgattam szemeim majd levezettem a konyhába. Leültettem a székre és elkezdtem neki egy szendvicset gyártani. Luhan és a többiek hangja tisztán hallatszott.Boldogok. Ott akarok lenni!
-Neki miért kell itt lennie? - fintorgott
-Már mint kinek? Luhannak?- kíváncsian figyelem mire bólint.
-És neked miért kell mindig itt lenned?- Szólal meg a Chanyeol tipikus mély hangján. Közelebb jött töltött magának inni és vissza ment. Minji lassan ette a szendvicsét majd mikor hallotta,hogy Luhan megy boldogabb lett. Miért megy el? Nem akarom! Gyere vissza. Látni akarlak. Érezni. Suho közvetlen Luhan távozása után haza küldte barátnőm. Ennyire még sose örültem annak hogy beszélni akar velem komoly dologról.

Luhan.: 

Sajnos idő volt, így mennem kellett. Elköszöntem és lassan gyalogoltam, de valaki megfogja vállamat.
- Hova hova drága LuHan? – kérdezi egy női hang.
- MinJi? – fordulok meg.
 - Tudom mi vagy. – ül ajkaira egy sejtelmes mosoly.
- Miről beszélsz? – esek kétségbe.
- Erről. – szúr nyakon. Minden forogni kezdet, majd elsötétült. Mikor magamhoz tértem karjaimon vastag lánc díszelgett, és egy lámpa világította csak meg. Gyengének éreztem magamat, hisz ki tudja, hogy valójában mióta vagyok itt?
 - Végre felébredtél. – nyitódik ki az ajtó.
 - Mit akarsz tőlem? – kérdezem erőtlenül.
 - Nem kellenek vetélytársak. – morogja.
- Miről beszélsz?
- Ah, már ennyi az idő? Mennem kell, de addig legyél el ezzel. – lép mellém, s fogja meg karomat. Injekciós tűt tart kezében, amit belém tol, és kinyomja belőle az anyagot.
 - Ez vámpírokra bizonyos dózisban halálos, de kínzásra ennyi épp megfelel. Majd jövök puszi. – libben ki az ajtón. Testemben mérhetetlen fájdalom árad szét. Vert a víz, s mozgott a szoba körülöttem. Ott a padlón szenvedtem, mire kiütött a méreg

Sehun: 

Suho mindent elmondott nekem. Ledöbbentem. Luhan vámpír.. ezt nem gondoltam volna. Régen meséltek nekem róla de sosem tudtam elképzelni milyenek is lehetnek. Szobámba feküdtem ezen töprengve, forgolódva. Telefonom pityegni kezdett. Kezembe vettem az üzenetet megnyitottam. "Szia Hunnie~ nincs kedved együtt lenni az este?..ÚGY!" Ez meghibbant?! Én nem akarok vele.. pont vele szexelni. Felhívom!Nem inkább üzenek akkor kevesebbet beszél"Nem megyek át. Sose fogok, többet nem. Minji.. végeztünk. nekem ez sok. sokkot okozol. Sajnálom." Elküldtem majd elaludtam.

***

A szakításunk óta három nap telt el. Minji folyton jött és próbálkozott de vissza utasítottam. Olyankor dühös lett és elviharzott kitudja hova. Azóta Luhan sem jött. Látni akarom. A fárasztó nap végén nem vágytam másra csak pihenésre. Mindannyian otthon voltunk. Én elterülve a földöm míg a többiek a kanapén. Az ajtó hangos csapódása zavarta meg nyugalmunk majd egy karakteres srác lepett be rajta másik néggyel. Vámpírok!
-Mit akartok?- Suho felpattant.
-Hol van Luhan?- felemelte mély hangját. - Ti láttátok utoljára Azóta mióta itt volt nem találjuk. Mit csináltatok vele?!- kiabált aggodalommal teli hangon
Eltűnt.. Luhan tényleg eltűnt. Hol van? Mi lehet vele? Luhan!

Egy házi dolgozat által... 9/2.rész

Chen POV 

Viszonozta ölelésemet, és hátamat kezdte simogatni. „Mindennek ő az oka!” „Bárcsak meg sem születtél volna!” „Bárcsak meghalnál!” „Kár, hogy nincs okom, hogy kitagadjalak!” Ezek a mondatok cikáztak a fejemben, csak ezek. Elengedtük egymást, és mentünk tovább. Kris ismét hazáig kísért. Megkérdezte nem akarok-e egy kicsit még beszélgetni, de inkább visszautasítottam, és bementem.

- Annak a kölyöknek a hibája! – ordította egy mély hang.

- Ő a fiad!

- Minden az ő hibája!

- Jesung!

- Bárcsak meg se született volna!

A szívem összeszorult, és inkább felfutottam a szobámba, és ismételten álomba sírtam magamat.

Reggel igen csendes volt a ház, s én csak remélni tudtam, hogy azért mert nincsenek itthon. Az iskolában is minden ugyan olyan volt. Mikor Xing megérkezett, én már a helyemen voltam, és mosolyogva figyeltem, ahogy oda megy Suhohoz és Krishez. Az utóbbi hátra és fordult, de én csak mosolyogni tudtam. A nap további része unalmas volt. De igazán meglepődtem, hogy Yifan ma is hazakísért engem. Azt beszéltük meg, hogy nem csináljuk ma a beadandót. A házunk előtt elköszöntük, és mentünk utunkra.

- Minden a te hibád! – nyitottam be az ajtón.

- T-tessék? – kérdeztem vissza.

- Nem is értem miért nem győztem meg anyádat, hogy vettessünk el! – kiabált rám.

- Jesung, hagy őt békén! – jelent meg anya.

- Mindennek ők az oka, csak is ő! Már várom azt a pillanatot, amikor kitagadhatlak!

Egy csomó dolgot mondott még. Halál, gyűlöllek, takarodj, legyél öngyilkos, költőz el. Nem bírtam tovább. Ledobtam táskámat az ajtóba, majd kifutottam. Könnyeim patakokban folytak, és csak egy helyre mertem menni. Bizonytalanul nyomtam meg a csengőt, és vártam, hogy ajtót nyissanak.

Ki is nyílt, és az én magas barátom nyitotta ki.

- JongDae? Minden rendben? Miért sírsz? – kérdezgetett.

- I-Itt maradhatnák egy ideig, v-vagy éjszakára? – kérdeztem sírva.

- Persze gyere. – fogta meg kezemet, és húzott beljebb - Gyere, menjünk a szobámba.

Karomat nem engedte el, csak amikor beértünk szobájába, és leültünk az ágyra.

- Jongdae, mi történt? Bántott valaki? – simogatta meg hátamat.

- A halálomat akarja. – temettem arcomat kezeim közé.

- Ugye nem gondolkoztál öngyilkosságon?

- De, gondolkodtam. Hisz mi értelme van nekem egyáltalán élnem, Yifan. Én ehhez már túl gyenge vagyok. – törtem ki zokogásba.

Nem válaszolt, semmit csak megölelt. Szorosan.

- Tudom, nem ismerjük egymást nagyon, de én még is azt kérem, bízz bennem. Mond el mi a baj.

- Apa –csak ennyit bírtam kinyögni, majd sírtam tovább.

Kris POV 

Ez mégis, hogy történhetett meg? Ma elváltunk úgy, hogy semmi baja nem volt, most meg, mint aki össze van törve, úgy állt előttem az ajtóban. Ott sírt előttem és én nem tudtam mit mondjak.

- JongDae? Minden rendben? Miért sírsz? – kérdeztem meg, aggódva.

- I-Itt maradhatnák egy ideig, v-vagy éjszakára? – kérdezte sírva. Itt akart maradni? Mi történhetett vele, hogy ezt kérdezte? Nem fogom elküldeni!

- Persze gyere. – fogtam meg kezét, és beljebb húztam - Gyere, menjünk a szobámba.

Nem engedtem el a kezét, egészen addig, míg a szobámba nem értünk és le nem ültettem magam mellé az ágyra. Mi történhetett vele?

- Jongdae, mi történt? Bántott valaki? – simogattam meg hátát. Kissé közelebb ültem hozzá, hogy érezze, mellette vagyok és nem volt egyedül.

- A halálomat akarja. – temette arcát kezeibe. Micsoda?

- Ugye nem gondolkoztál öngyilkosságon? –kérdeztem aggódva. Mond, hogy nem!

- De, gondolkodtam. Hisz mi értelme van nekem egyáltalán élnem, Yifan. Én ehhez már túl gyenge vagyok. – tört ki belőle a zokogás. Úristen! Mi történt veled Chen?

Nem szóltam semmit, csak magamhoz öleltem a lehető legszorosabban.

- Tudom, nem ismerjük egymást nagyon, de én még is azt kérem, bízz bennem. Mond el mi a baj. –kérleltem. Kérlek, mond el mi a baj! Segíteni akarok!

- Apa –csak ennyit mondott és sírt tovább. Az apja? Mi van az apjával? Mit történt az apjával? Vagy mit tett az apja? Mi történt?

- Chen… -suttogtam nevét –Mi történt az apáddal? –kérdeztem –Hátha tudok segíteni. Kérlek! Lehet, nincs közöm hozzá, de segíteni szeretnék. –mondogattam és közben elkezdtem a haját simogatni. Éreztem, ahogy egyre szorosabban ölelt magához, erősebben szorította össze felsőm anyagát, de a legkevésbé sem érdekelt,

mit tesz a cuccaimmal, csak az számított, hogy lenyugodjon és elmondja mi a baj. Így ültünk ki tudja, lehet órákon keresztül, de csak azt vettem észre, hogy szorítása meglazult és lassan eltávolodott tőlem. Aggódva fürkésztem, kivörösödött arcát. Szemei nagyon vörösek és duzzadtak voltak a sok sírástól, az orra is nagyon piros. Megfogtam arcát, hogy jobban szemügyre vehessem, mire csillogó szemekkel nézett rám. Egy-két könnycsepp megbújt még szeme sarkába, hüvelykujjammal eltávolítottam őket és kissé elmosolyodtam. Nagyon aranyos volt. Mint egy kisfiú.

Egy kis idő elteltével elmondta mi is a baja. Az apja mindenért őt okolta és nem tudta mi okból. Akármilyen probléma volt, mindenért Chen volt a felelős, ezt mondta. Mindenért a fiát okolta, még ha az egy kisebb probléma is. És ezekből tevődik össze egy nagyobb veszekedés a szülei közt. Az anyja mindig megvédi, de ekkor is az apja őt hibáztatja, hogy miatta veszik össze az anyjával és már várja a pillanatot, mikor kitagadhatja. Ezt végighallgatva… teljesen lesokkolt. Hogy lehet ilyen apa mellett élni? Hogy képes elviselni ezt minden álló nap? Úristen, Chen! Nem hittem, hogy ekkora a gond otthon.

Mikor ezt mind elmondta, és láttam megint a sírás szélén állt, magamhoz öleltem és a fülébe suttogtam, hogy megoldjuk valahogy, mire csak görcsösen belém kapaszkodott és bólogatott. Végül, egymás mellett feküdve aludtunk el, vagyis Chen, két másodperc alatt aludt, mert elfáradt a sok sírásban. Én csak feküdtem mellette és figyeltem. Annyira sajnálom Chen! Megsimogattam arcát, mire kissé elmosolyodott és közelebb férkőzött hozzám. Ekkor megdermedtem. Még sosem éreztem ilyet. Mi ez az érzés? Annyira furcsa ez az egész… 

Chen POV 

Ahogy magához ölelt, ahogy kérdezgetett, ahogy a fülembe suttogta, megoldjuk valahogy… Menthetetlenül jól esett, hogy próbált vigasztalni, és segíteni… nagyon jól esett. A zokogásom középpete el is aludtam.

- Szeretlek. – lehelte ajkaimra, majd birtokába vette.

Szenvedélyesen faltuk egymást, míg téptük a másikról a ruhákat.

- Tegyél magadévá. – nyögtem két csók között.

Csípőnk egymásnak simult, s megéreztem merevedését. Elvált tőlem, és nyakamat lepte el csókokkal. Szívta, harapta, nyalta… és ezzel már az őrületbe kergettet. Én sem tétlenkedtem. Csípőmet folyamatosan fel-fel löktem, többért könyörögve. Egész testével rám nehézkedett, így tagjához dörzsöltem férfiasságomat.

- A-hh, JohngDhe. Nem birok tovább várni. – nyögte.

- Akkor mire vársz? Dugj meg! Keményehn! – tapadtam újra ajkára.

Boxerünket leaggatta rólunk, és már tágítani is kezdett. Fájt, rohadtul fájt. De ennél csak jobb lesz.

- Ah az istenit, rakd már be!! – morgolódtam.

- De türelmetlen valaki. – nevetett.

- Érezni akarlak!- húztam le egy csókra.

- Hol az óvszer? – vált el tőlem.

- Téged akarlak érezni, nem azt a valamit. – martam ajkára.

Tagját nyílásomnak dörgölte, majd megéreztem makkját magamban.

- Ah – vetettem hátra a fejemet. Egyrészt a feszítő érzéstől, más részt az élvezettől. Nyakamat ismételten csókokkal halmozta el, míg teljesen ki nem töltött.

- Mozoghj. – nyögtem.

Közepes tempóval kezdett el lökni.

- Mégh. – nyögtem, és hátát karmolásztam.

Gyorsított, s még mélyebbeket lökött.

- A-h-a-h – nyögdécseltem.

Egy pillanatra megállt, és lábaimat vállára tette, és ahogy visszahajolt, hozzám vállai térdhajlatomnál helyezkedtek el. Újra mozogni kezdett, és én meg a mennyekben éreztem magamat. Átkaroltam nyakát, és csak nyögni tudtam.

- Mégh Yifan, mégh! Mélyebhre! – itt eltalált bennem egy pontot, amitől felsikoltottam.

Innentől kezdve csak oda célzott, én meg már csillagokat láttam az élvezettől.

- Elfoghok mehni – nyögtem.

- Gyerünk cica. - irgalmas tempót kezdett el diktálni, és a nevét nyögve élveztem el. Nem sokkal később ő is elment, majd fáradtan rám dőlt.

- Szeretlek. – hintett csókot nyakamra.

- Én is szeretlek, Yifan. – simogattam meg fejét.

Álmomból egy simogatás ébresztett fel, amint elmosolyodtam, és közelebb bújtam hozzá. Yifan. De aztán újra sötétség.

Legközelebb mikor felébredtem, erős karok öleltek engem. Egyik kezével hajamba túrt, és tincseimmel kezdett el játszani, míg a másik combomat simogatta, néha-néha fenekemet is.

- Ez több lesz... – nagyon halkan mondta, így csak az elejeét értettem.

Kris POV 

Mikor reggel felébredtem Jongdae még javában aludt. Elhelyezkedtem mellette és figyeltem, ahogy aludt. Nem akartam felkelteni, mert olyan békésen aludt. Miért éreztem azt, hogy ez már több mint barátság? Mármint… kezdett olyanná válni a szemembe, mint Suho. JoonMyun, nekem nem barát, hanem a testvéremként gondoltam rá.

Óvatosan a hajába túrtam, hogy fel ne ébresszem és elkezdtem óvatosan a tincseivel játszani. Közben nem tudom, hogyan, de kezem lecsúszott combjára és elkezdtem simogatni… Jézusom én mit teszek? Én meghibbantam? Egy idióta vagyok!

- Ez több lesz, mint barátság… olyan leszel nekem, mint a testvérem… - a mondat utolsó részét, már magamban mondtam ki. Nem tudhatja meg…

JongDae elkezdett mellettem mocorogni, így gondoltam felébredt. Vártam, hogy kinyissa pilláit és mikor megtette elmosolyodtam. Komás arccal nézett rám és nézte hol is volt. Miután sikeresen felébredt teljesen, felöltöztünk, vagyis adtam neki valami ruhát. Mondjuk ez nehéz volt, mivel sokkal nagyobb voltam, mint ő, de azért akadt néhány ruhadarab, ami jó volt rá. Ezek után lementünk reggelizni, egyik szülőm sem volt otthon, mind a kettő dolgozott. Remek. Megint túlóráznak. Nah, de most nem törődök velük, mert akkor rossz kedvem lesz.

Reggeli után inkább otthon maradtunk, kicsit foglalkoztunk a beadandóval is, majd elkezdtünk videó játékozni, ami JongDaenak nagyon ment és ezzel le is tudtuk a mai napot. Tényleg semmit sem csináltunk, viszont… Egyre furcsábban viselkedett. Többször ölelt meg, vagy ért a karomhoz, ami magába nem volt furcsa, de az tűnt fel inkább, hogy ha mosolyogva néztem rá és talán kissé túl közel is voltam, akkor elpirult és egyből a másik irányba fordult. Ez az, ami szembetűnőbb volt. Kissé furcsálltam, de mondjuk valamikor én voltam túl közel hozzá, persze, hogy elfordult tőlem, mert úgy nézhettünk ki, mint egy szerelmes pár… Öhm… ez most, hogy jutott az eszembe? Mindegy. Este sokáig filmet néztünk, majd Chent elnyomta az álom, így rendesen befektettem az ágyba, majd én is aludni tértem, ami nagyon nehéz volt. Egyáltalán nem voltam fáradt, így inkább csak néztem, ahogy aludt. Majd kitudja hány órakor elaludtam.

Másnap reggel, szokás szerinte lementünk reggelizni, majd után, mondtam JongDaenak, hogy el kellene mennünk valahova. Szórakozni vagy valami hasonló, hogy ne itthon legyünk végig. Helyesete az ötletemet és mondta, volt valami film, amit mindig is meg akart nézni. Így mikor elmosogattunk, vagyis mosogattam, mert JongDae, addig beszélt az anyával, hogy rendben van, és majd valamikor hazamegy. Furcsák a szülei, de az apját nem kedveltem, egy kicsit sem.

Mikor felöltöztünk és indulásra készen voltunk, Chennek eszébe jutott, hogy nála semmi sincsen, így mondtam, hogy én kifizetem az ő részét, és majd a többit megbeszéljük. Nagyon boldog volt, mikor közöltem vele ezt az ötletemet és egyből meg is ölelt. Elmentünk a közelben lévő plázába, ott kikerestük azt a filmet, amit meg szeretne nézni, de volt addig egy csomó időnk, így elkezdtünk nézelődni. Kintről néztük az üzleteket, míg meg nem ragadta a kezemet és be nem rángatott az egyik boltba és kérte, hogy próbáljak fel valamit. Mondta, hogy múltkor Yixinggel voltak itt és talált egy nagyon jó összeállítást, és szeretné, ha felpróbálnám. Addig győzködött, míg bele nem mentem, amíg győzködött fel sem tűnt, de végig a kezemet fogta és mikor elengedte csak akkor tűnt fel. Elkezdtem nézegetni a ruhákat, míg ő kereste azt az összeállítást. Találtam egy csomó jó cuccot, csak túl nagy voltam hozzájuk, viszont Chennek remek lenne. Leszedtem némelyiket, megnéztem más felsővel vagy nadrággal és mikor megtaláltam a megfelelő összeállítást az illető keresésére indultam. Egy fehér farmert, szürke ujjatlan felsővel és egy fekete bőrdzseki. Remekül fog állni rajta. Épp körültekintettem a bolton, mikor valaki nekem jött. Lepillantottam az illetőre, és láss csodát, akit kerestem ott állt előttem, kezében rengeteg ruhadarabbal.

- Találtam neked néhány ruhát. –mondtam neki mosolyogva.

- Én is megtaláltam… meg mást is. –mondta mosolyogva és elindultunk a próbafülkékhez. Megcseréltük a ruhákat és öltözni kezdtünk. Ahogy elkezdtem felvenni a ruhákat, akkor döbbentem rá csak igazán, mit is vettem fel. Egy ujjatlan fehér póló, hozzá egy szürke csőnadrág, és egy fehér zakó. Teljes mértékben az én ízlésem volt. Mikor megnéztem magamat a tükörben, teljesen magamra ismertem. Kiléptem a próbafülkéből és JongDaet kerestem, épp be akartam nézni a mellettem lévő fülkébe, mikor kilépett elém. Pontosan úgy állt rajta, ahogy elképzeltem.

Mosolyogva nézett, mire leesett, csak azért, mert jól állt rajtam a ruha, amit választott. Végül elhülyéskedtünk még egy kis időt az üzletben és utána mentünk a moziba. Megvettük az üdítőt és a popcont, majd megkerestük a helyünket.

Leültünk egymás mellé, betettük az italokat a helyükre és vártuk, hogy kezdődjön a film. A film nagyon érdekes volt, legalábbis nekem. Úgy nem volt olyan nagy durranás, de nem is volt unalmas. Ott ültünk egymás mellett, nevettünk és... én nagyon jól éreztem magam. Egyszer-kétszer, vagy talán többször is volt, hogy hirtelen beleüvöltöttek a főszereplő fülébe, vagy megijesztették, és ilyenkor Jongdae is megijedt, aminek a nagy többségeben, azzal járt, hogy vagy megragadta a kezemet, vagy a karomba kapaszkodott, vagy esetleg még a vállamba is fúrta az arcát és várta, mikor is lesz vége. Eléggé meglepődtem ezeken a reakciókon, de leginkább akkor lepődtem meg és éreztem, hogy valami megmozdult bennem, mikor már hozzám bújt. Itt meg is állt bennem a levegő. Nem értettem, mi ez az egész, de nem is akartam. Itt valami nem stimmelt. Nem... erre nem is akarok gondolni.

Mikor kisétáltunk a moziból, úgy döntöttünk, hogy még mászkálunk a plázában, majd ott eszünk valamit, és még utána is nézelődhetünk vagy elmehetünk még valahová. Nagyon tetszett neki az ötlet, így be is rángatott egy boltba, ahol ismételten megkért, hogy próbáljak fel pár ruhát. De ez kölcsönös volt, mivel ameddig ő nekem keresett ruhát, addig én is neki, de gondoltam, kissé megviccelem, így olyan ruhákat kerestem, amik elégg viccesek, vagy egyáltalán nem illetek hozzá. Ezzel is elpoénkodtuk az időt, és csak akkor hagytuk abba a viccelődést, mikor mind a kettőnk gyomra megkordult. Ekkor jót nevettünk, és kerestünk egy kajáldát, hogy elnémítsuk a gyomrunkat, mert eléggé hangosak voltak. Az ebéd nagyon jól esett, főleg, hogy alig tudtam enni valamit, mert Jongdae végig nevetetett. Mindenféle hülyeséggel elődrukkolt, én meg nem bírtam ki, hogy ne nevessek rajta. Nagyon vicces egy gyerek és jól esik, hogy meg tudott nevettetni. Rég volt, hogy ennyit nevettem egy húzamban, már a be is könnyeztem tőle. Épp alább hagyott a nevetőgörcsöm, és letöröltem a könnyeimet, mikor a szemem sarkából láttam, hogy Chen eléggé nézett. Nem értettem miért, inkább nem tettem szóva, nehogy elrontsam ezt a remek hangulatot. Mikor végeztünk ismételten a boltokban kötöttünk ki, de nem voltunk ott annyira sok időt, mert mikor az órára pillantottunk, észrevettük, kissé elszaladt az idő.

Elkezdtünk hazafelé sétálni, vagyis jobban mondva hozzám, de az egész hazafelé vezető utat végig poénkodtuk és hülyültük. Jól éreztem magam vele. Jól esett a társasága. Úgy éreztem vele mindent megbeszélhettem, számíthattam rá. Olyan lett ezalatt a pár nap alatt, mint Suho, vagy több. Nem tudom. Csak azt éreztem, hogy szükségem volt rá. Nálunk összepakolta minden cuccát, láttam, hogy nem nagyon akart hazamenni, de holnap suli és biztos az anyukája aggódik érte. Én is aggódnék a gyerekemért, aki csak úgy elrohan otthonról, és nem tudom hol is töltötte az éjszakát, de legalább felhívta tegnap és beszélt vele. Ez kissé megnyugtatott.

Mikor végzett, elindultunk hozzá, de ezen a hosszú úton nem igazán beszéltünk egymással. Vagyis én próbáltam, de ő csak egy szóval, vagy tőmondatokkal válaszolt. Nagyon furcsa volt. Lehet, azért mert haza kellett mennie? Vagy nem akart az apjával találkozni? Ezt értettem, de az anyja elől mégsem bújhat el örökké. Felőlem maradhatna, de az anyukája miatt kell hazamennie. Nagyon féltheti. Hallottam, ahogy tegnap nyugtatni próbálta, és eléggé elhúzódott, szóval nagyon aggódott Chenért.

Ahogy megérkeztünk a házuk elé, mintha megfagyott volna a levegő kettőnk közt. Ott álltunk egymás mellett, egyikünk sem szólt semmit. Nagyon kínos volt ez a csend. Valamit tennem kéne. De ehelyett Chen tett valamit, amire nem is számítottam... 

Chen pow

Olyan jó érzés volt reggel mellette ébredni. Meg tudnám szokni, hogy amikor felkelek ő az első, akit megláttok. Komásan nyitottam ki szemeimet, majd körülnéztem, hogy vizuáljam hol is vagyok. Yifannál. Kikeltünk az ágyból, és adott valami ruhát, bár ez nehéz feladat volt, méreteinket nézve. Öhm... most a férfiasságára gondoltam… Képzeletben arcon csaptam magamat, hogy péniszére gondolok. Lementünk reggelizni, majd a beadandóval is foglalkozni kezdtünk. Aztán beültünk a tévé elé és videojátékoztunk, és körülbelül el is ment ezzel az egész nap. Nem bírtam ki, hogy ne érjek hozzá vagy öleljem meg. De amikor rám mosolygott csak pirulni tudtam. Filmet is elkezdtünk nézni, de én bealudtam rajta, és a külvilágból csak annyit éreztem, hogy Fan felvisz a szobába, majd befekszik mellém. Innentől képszakadás.

Másnap reggel ismét lementünk reggelizni.

- JongDae nem megyünk eleste szórakozni? – kérdezte hirtelen.

- Mm elmehetünk. Most van egy film a mozikba amit szívesen megnéznék.

- Mi?

- Vicces horror.

- A címére gondoltam.

- A boritorol felismerem. – nevettem.

- Fel kéne hívnod anyukádat.

- Igen tudom. Mindjárt meg is teszem.

Előkotorásztam telefonom, és felhívtam édesanyámat. Egy szavas válaszokat adtam neki, mire közölte, hogy apa elutazott kéthétre. Aztán még váltottunk pár szót, és leraktam. Öltözködni kezdtünk, de nálam egy fillér se volt, és ezt Yifannak is megemlíttetem, aki csak annyit mondott kifizeti az én részemet. Nagyon hálás voltam neki, ezért megöleltem őt. Elindultunk a közeli plázához, és megkerestük azt a filmet. De látva mikor kezdődik…. egy csomó időnk volt. Elkezdtünk sétálni, és megláttam az egyik kedvenc boltomat. Black Jackpot. Szegény Kris konkrétan berángattam oda. Nem is olyan rég voltam itt Xinggel, és találtam egy nagyon jó összealítást Yifannak. Egy szürke csőnadrág, fehér ujjatlan póló, és egy fehér zakó. Ebben szívdöglesztően fog kinézni. Mikor megtaláltam ezeket, Yifan keresésére indultam, de nekiütköztem valakinek. Mikor felnéztem megláttam őt.

- Találtam neked néhány ruhát. –mondta mosolyogva.

- Én is megtaláltam… meg mást is. –mondtam mosollyal az arcomon.

Elindultunk a próbafülkék felé, és bementünk. Egy fehér farmert, egy szürke ujjatlan feslő, és egy fekete bőrdzseki. Mikor kész lettem kiléptem a fülkéből, de addigra már ő is kész volt. Tökéletesen állt rajta. Még egy kicsit hülyéskedtünk, majd indultunk a mozihoz. Kris vett popcornt, és üdítőt, majd beültünk a helyünkre, és vártuk a film kezdettét. A filmben néha voltak olyan jelenetek, ahol megijedtem, és ilyenkor vagy megragadtam a kezét, vagy a vállába kapaszkodtam, esetleg az arcomat is a vállába fúrtam. Aztán már csak annyit vettem észre, hogy hozzá bújtam. Amikor vége lett úgy döntöttünk eszünk itt valamit, hogy majd utána még nézelődhessünk. Aztán ismételten betévedtünk egy ruhaüzletbe, és egymásnak választottunk ruhákat. Yifan elégé vicces hangulatában volt, mivel olyan ruhákat választott nekem, amik viccesek voltak, és nem illetek hozzám. Ezzel is elütöttük az időt, majd pocink megkordult, ezért elmentünk enni. Persze nem bírtam ki hogy ne mondjak, vagy csinálja hülyeségeket, de aztán csak nézni tudtam. Majd nemsokára ismét a boltokat róttuk. Aztán Yifan mondta, hogy ideje lenne mennünk, mert igen csak elszaladt az idő. Elkezdtünk visszafele menni hozzájuk, ahol összepakoltam cuccomat, és elindultunk hozzám. Ő próbált beszélgetést kezdeményezni, de egy szavas válaszokkal válaszoltam. Megérkeztünk házunk elé, és néma csend uralkodott közöttünk. Most vagy soha JongDae. Már úgy sem bírod tovább. Egyszer csak vettem egy nagy lendületet, és elé lépek, majd ajkára nyomtam sajátomat. Kris egy kicsit megfeszült, és levegőt sem vett.

- Szeretlek. – váltam el tőle, majd befutottam a házba. Amint a biztonságot nyújtó falak közt voltam, felsóhajtottam, és könnyezni kezdtem.

Felfutottam szobámba, és az ágyra vettem magam. Párnámba nyomtam arcomat, és sírni kezdtem. Ez így ment percekig, majd amikor valamelyest megnyugodtam, felültem, és az óriásmacimat vettem a kezembe.

- Ez egy nagy hiba volt, de már nem bírtam tovább magamba tartani. Tudom, hogy ezzel lehet mindent elrontottam, de egyszerűen… nem ment. – beszéltem hozzá.

Nem mintha válaszolna, vagy valami. Végül álomba sírtam magamat. 

**** 

Reggel duzzadt, kisírt szemekkel ébredtem. Elvégeztem szokásos teendőimet, és már indultam is az iskolába. Amikor be értem le ültem helyemre, és lehajtottam a fejemet, a padon heverő kezeimre. Nem mertem Yifanra rá nézni. Nem mertem, ezek után megszólítani sem. Ahogy az idő telt úgy szállingóztak be a diákok is, és kezdődött el a tanítás. Volt, amikor azt hittem újra elsírom magamat, de tartottam magam. Néha hátra nézett, de csak azt láthatta, hogy pár könnycsepp legördül az arcomon, majd letörlöm őket. Az utolsó órának is vége lett mikor valaki megérintette a vállamat.

- JongDae, ma tovább csináljuk a beadandót? – kérdezte egy számomra túl ismerős hang.

- I-Igen csinálhatjuk. – fordultam vele szembe.

Ő csak annyit láthatott leginkább rajtam, hogy a szemeim iszonyat pirosak – ez azért volt, mert egyszer felmentem a tetőre sírni - és duzzadtak.

- Akkor menjünk a könyvtárba.

- Rendben. – mondtam halkan.

Amint be értünk kerestünk egy asztalt, majd könyveket kezdtünk keresgélni. Én éppen egy igen fontos könyvet kerestem, amit meg is találtam csak nem értem fel a könyvespolcot. Bárhogyan is nyújtózkodtam nem ment. Aztán egy másik kart is megláttam, mire megijedtem, és hátráltam. De amilyen szerencsétlen vagyok, csak ráestem valakire. Arccal előre estem, ami annyit jelent, hogy fejem egy mellkason pihent. Orromba kúszik az a jellegzetes illat, és pont, ezért féltem felnézni.

Kris POV

Mi a fene történt itt? Most komolyan az történt, amit nem akartam? Tényleg, odaért??? Jól hallottam, amit mondott? Kimondta? Komolyan gondolta? Mi a fene folyik itt? Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben ott álltam Chenék háza előtt és csak bámultam a bejárati ajtót. Jongdae... most tényleg... megcsókolt...

Kezemet egyből ajkamra tettem és csak bambultam. Nem álmodtam. Ez tényleg megtörtént. De mégis hogy? Hogy szerethet engem? Mondjuk, néha a lányok a suliban megjegyzik, milyen jól nézek, de nem nagyon érdekelt. De egyetlen srác sem mondott még nekem ilyet. Csak Suho, de ő róla tudom, hogy csak barátként gondolt rám. Nem fogok neki többet jelenteni, mint barát, és ez így volt rendjén. De Jongdae... Ő mióta gondolt, így rám? Mióta? Vagy ez csak egy hirtelen fellángolás volt? Nem! Túlságosan komolyan mondta, és... akkor ezért volt idefele úton ennyire hallgatag. Most már értem.

Megfordultam és hazafelé vettem az irányt. Végig azon gondolkodtam, amit Chen mondott, meg amit tett. Ösztönösen nyúltam állandóan a számra, de még mindig éreztem, ajka érintését. Próbáltam valahogy elfelejteni, de nem ment. Egyre jobban gondoltam rá, és éreztem, hogy a szívem gyorsabban kezdett verni. Mi történt velem? Mit tettél velem Jongdae? Hazaérkezve egyből bezárkóztam a szobámba, és levágodtam az ágyra. Miért történt ez? A fenébe! Mi van velem, hogy képtelen vagyok ésszerűen gondolkodni? Mi történik velem?

E gondolatokból a telefonom csörgése zökkentett ki és mikor megláttam Suho nevét a kijelzőn, egyből rosszabb lett a kedvem. Biztos fel fog tűnni neki, hogy valami bajom van, de mégis felvettem. Elmesélte, milyen jó volt a hétvégéje Yixinggel, és hogy úgy érzi szereti, de amiatt az idióta miatt még mindig nem tudja mi a helyzet. Komolyan mondom, azt az ember legszívesebben eltűntetném a Föld színéről, és ki is törölném Suho emlékeiből, de sajnos nem tehettem. Legalább Yixing jó hatással volt rá, nem úgy, mint rám Chen. A franba! Nem gondolhatok most rá. Szerencsére Suho egyből folytatta a mesélést, egészen este tízig, míg nem kaptam egy üzenetet Taotól, hogy szeretene velem beszélni meg a többiek is, így szóltam, hogy beszéljük kamerán keresztül, mert épp JoonMyunnal beszélgetek. Elmondtam JoonMyunak és egyből a gép elé ültünk mindannyian. Jó volt végre ezeket az idiótákat látni és beszélni velük. Mint régen. Beszéltük, hogy jó lenne találkozni végre, és ekkor toppant be Suho anyukája és egy kis beszélgetés után felajánlotta, hogy mehetünk hozzájuk. Ennek a többiek nagyon örültek, de én is, hogy végre láthatom őket.

Nem tudom mikor hagyhattuk abba a beszélgetést, mert mikor épp meséltek a többiek valamit, általában egyből Jongdae és a csók, jutott az eszembe, és ilyenkor az agyam teljesen kikapcsolt. Ezt meg is jegyezték, hogy nem is figyelek, de inkább nem mondtam semmit. Majd végül jó későn elmentünk aludni, mondván másnap suli. Egész éjjel nem aludtam. Akárhányszor lehunytam a szememet mindig a csók lebegett előttem, éreztem, ahogy puha ajkát ajkamhoz érintette és... Ne már! Nem hiszem el! Én nem vagyok meleg! Nem!

Másnap reggel hulla fáradtan kullogtam a suli felé, ezt Suho észre is vette rajtam -biztos vagyok benne- de nem tette szóvá. A suliban mikor beléptünk a terembe, Chen már ott volt, de nem néztem rá. Mit mondjak, majd neki? Hogy fogjuk egyáltalán megcsinálni a beadandót? Hogy fogunk beszélgetni? Mi a fene bajom volt? Egész álló nap, amikor csak lehetett Jongdaet néztem, de ő végig csak a padot bámulta maga előtt, vagy épp Yixinggel beszélgetett. Muszáj beszélnem vele. De mit mondjak? Mikor kicsöngettek az utolsó óráról, elhatároztam magamat és odamentem az asztalához. Nem nézett felém, így megfogtam a vállát és megszólítottam.

- JongDae, csináljuk ma tovább a beadandót? -kérdeztem tőle. Ez volt az egyetlen egy dolog, ami miatt beszélhettünk egymással.

- I-Igen csinálhatjuk. – fordult velem szembe és ledöbbentem.

A szemei olyan vörösek voltak, mint a paradicsom, duzzadtak, az orra is vörös volt. Mennyit sírtál Chen? Miért sírtál? Miattam?

- Akkor menjünk a könyvtárba.

- Rendben. – mondta halkan.

Elindultunk a könyvtár felé, ahol kerestünk egy szabad asztalt és keresni kezdtük a könyveket, amik kellettek. Mikor beszéljek vele erről? Egyáltalán megemlítsem? Megkérdezzem miért ilyen vörös a szeme? Megkérdezzem, hogy miért sírt? Hogy miattam sírt? Épp letettem az egyik könyvet az asztalra, mikor figyeltem Chent, ahogy egy könyvet keresett. Teljesen semleges arccal nézte a könyvek címét, hogy melyiket is vegye le. Nem mutatta ki, hogy mennyire összetört, de tudom, hogy az. Elindultam felé, pont a fallal szemközti könyvespolccal szemben állt és nyújtózkodott, hogy elérje az adott könyvet, de nem érte el. Mögéje álltam és kinyújtottam a kezemet, hogy levehessem neki, de hirtelen megfordult és akkora erővel jött nekem, hogy hátra lökött így a padló felé vettem az irányt testemmel. Éreztem, ahogy a hátam a falnak csapódik, majd lecsúszok a padlóra és egy kisebb súly volt még rajtam. Kezemmel megfogtam tarkómat, mert kissé fájt, miközben kinyitottam a szememet. Jongdae feküdt rajtam, ahogy belém kapaszkodott és nem emelte fel a fejét. Hirtelen elfelejtettem, hogy fáj a fejem és kezemet Jongdae fejére tettem.

– Jól vagy? - kérdeztem tőle.

Csak bólogatott mellkasomba. Megfogtam arcát - már ahogy tudtam- és felemeltem fejét. Úgy fordítottam, hogy láthassam arcát, de mindig el akarta fordítani, így mind a két kezemet arcára helyeztem.

- Ha kérdeznek valamit, akkor illik rá válaszolni. - mondtam neki – Jól vagy? - kérdeztem meg ismét. Elfordította tekintetét.

- Igen. - mondta ki végül.

Annyira aranyos volt. Egyszerűen... nem tudtam már ésszerűen gondolkodni. Nem, gondolkodni sem tudtam már. Elkezdtem óvatosan simogatni arcát és kissé elmosolyodtam, mikor elvörösödött arca - vagyis jobban, mint eddig.

- Tudod Chen... ami... - el kellett mondanom neki - tegnap történt...

- Felejtsd el, ami történt, és amit mondtam. - mondta határozottan és ki akart szabadulni kezeim közül.

- És ha én nem akarom? - kérdeztem meg tőle.

- Tessék? - nézett rám értetlenül.

- Mi van, ha én nem akarom elfelejteni, ami tegnap történt? Mi van, ha emlékezni akarok rá? Nem tudom, mióta érzel így Chen, de... nem is érdekel. Nem mondom, azt hogy nem lepődtem meg, és ijedtem meg tegnap, mikor... megcsókoltál... - itt kissé elhalkult a hangom, de ugyanolyan határozottan beszéltem- Miután elmentem tőletek, csak ezen gondolkodtam, egész álló éjjel nem aludtam semmit, mert mikor lehunytam a szememet, a csók jutott az eszembe, hogy mit éreztem közben és... féltem... - mondtam beismerően - Féltem, hogy nem tudom, mit érzek pontosan. Mi miért történik. Mi történik velem, meg a többi. Egyszerűen képtelen voltam gondolkodni és fogalmam sincs most, miért mondom el ezeket, de... –és itt egyenesen a szemébe néztem és kissé megsimogattam arcát, miközben elmosolyodtam- Chen nem tudom mit is érzek irántad, de... ez már több, mint egyszerű barátság. Ez már sokkal több annál. - mondtam mosolyogva.

Mintha Chen tudta volna miért mondtam mindezt, mert amint elhagyta számat az utolsó szó, és várt néhány másodpercet, egyből ajkamra hajolt és megcsókolt. Átkarolta nyakamat és mosolyogva csókolt. Elmosolyodtam a tettére, és kezemet átvezettem arcáról derekára és onnan hátára. Egyre közelebb húztam magamhoz, de még mindig furcsa volt számomra ez az egész, hogy én ezeket mondtam ki egy fiúnak, ezért ez a csók nem is tartott olyan sokáig.

A délutánt a könyvtárban töltöttük, leginkább a beadandóval foglalkoztunk, de néha úgy adódott, akkor Jongdae az asztalon megfogta a kezemet, ami nagyon jól esett, de még mindig volt bennem egy kis félelem és valami furcsa érzés. Annyira ismeretlen volt ez az egész számomra, hogy nem mertem ránézni. Nem azért, mert nem akartam, hanem nem tudtam, pontosan mit is éreztem. Teljesen vadidegen volt ez az egész. Nem akarom elrontani a barátságunkat, ami már több mint az. Féltem. Mi lesz, ha valamin összeveszünk, akkor már nem is leszünk barátok és elveszítem. Ezt meg nem akartam. Nem akartam semmit sem elsietni. Mit sietnék el egyáltalán? Annyira hülye vagyok. Mikor végeztünk a könyvtárban ismételten hazakísértem és a kapuban állva, nem tudtam mit is tegyek. Nem tudtam, mi volna a helyes. Nem tudtam gondolkodni. Azt vettem csak észre, hogy Chen elém lép és egy apró csókot nyomott számra, majd elpirulva tűnt el a szemem elől. Mi a fene bajom volt? Nem tudtam mit tegyek. Mi folyik itt?

És ez ment egész héten. Egyszer sem voltam képes kezdeményezni, nem mertem hozzáérni. Ha véletlenül sikerült is, akkor teljesen bepánikoztam és kikészültem. Miért vagyok ilyen? Jongdae biztos észrevette ezt az egészet, mert mikor vasárnap átjött hozzánk, mert kértem csináljuk ott a beadandót, akkor is hozzáértem a kezéhez, és meg akarta fogni, de én egyből elvettem onnan kezemet és kissé kikelt magából.

- Yifan, mi van veled? Én ezt nem értem! Mikor a könyvtárban... Megcsókoltalak, nem húzod tál el tőlem, de most csak azért elmész a közelemből, mert akartam fogni a kezedet. Mi bajod van? Én szeretlek és már egy csomószor mondtam ki és ezt nem viccből teszem. Én komolyan gondoltam Yifan! De ha te nem így érzel, akkor kérlek, ne adj hiú reményeket, mert azzal, csak még jobban rontod a helyzetet. - mondta és elfordult tőlem.

Mégis mi a fenét csinálok én? Mekkora egy seggfej vagyok! Csak mondanom kéne, hogy nem használom ki, csak... Mi az a csak ott, amit állandóan oda teszek? Éreztem, ha most nem teszek valamit, akkor elveszítem, így egy dolgot találtam csak helyesnek. Megragadtam karját és egyenesen az ágyamhoz húztam, ahol lenyomtam őt a matracra. Fölötte helyezkedtem el, láttam a tekintetében az értetlenséget, a rengeteg kérdést és a félelmet. Egyetlen egy határozott mozdulattal, ajkamat ajkára nyomtam. Minden érzelmemet, -amik nem tudom mik voltak pontosan- belevittem ebbe a csókba, hogy érezze, nem használom ki és nem akarom hiú reményeket adni neki. Egyre erőteljesebben csókoltam, és mikor megéreztem, hogy visszacsókol csak még bátrabb lettem. Nyelvemet teljesen öntudatlanul vezettem ajkához, és mikor elértem hozzá, végighúztam az alsó párnákon, hogy bebocsátást kérhessek. Egyből meg is kaptam, így szabadon folytattam utamat, míg meg nem találtam az övét, és uralmam alá nem vettem. Nem akartam, hogy ez a csók abbamaradjon, mert annyira tökéletes volt, hogy azt hittem csak álmodom az egészet, de mikor elváltam tőle és a szemébe néztem, ráébredtem ez a valóság. Nem álom. Mosollyal az arcomon, simítottam végig arcán, végül ajkán hüvelykujjammal. Elmosolyodott és egy apró puszit adott ujjamra. Elvigyorogtam a tettén és egy piciny csókot leheltem ajkára.

- Most már elhiszed, hogy nem akarlak hiú reményekben ringatni?

- Igen. - mondta karjával átfonta nyakamat. Egyre lejjebb és lejjebb húzott egészen ajkaihoz.

Másnap reggel mikor felébredtem, teljesen beleborzongtam a tegnap történtekbe. Vigyorogni kezdtem és így indultam a suliba. Most már tudtam mit éreztem eddig. Boldogan sétáltam a szokásos kereszteződés felé, ahol is nem mindennapi látványban volt részem. Legeslegjobb barátom épp nagyon el volt foglalva Yixinggel és nem is akárhogy. Úgy tűnik, hogy boldog és ez engem tesz boldoggá, de leginkább az, hogy láthatom Chent, ahogy ott állt és kikerekedett szemmel nézte őket. Olyan aranyos volt. Ahogy haladtam feléjük, mikor Suhoék abbahagyták a csókot, odaálltam mögéje és vállára tettem a kezemet.

- Látom összejöttetek. - mondtam mosolyogva, és meg sem várva a reakcióját, egyenesen Jongdae felé vettem az irányt. Ő csak kíváncsian nézett engem, amin én elmosolyodtam. Ahogy odaértem hozzá, megragadtam arcát és megcsókoltam. Nem törődve azzal, ki is láthat minket, csak az volt a fontos, hogy itt volt velem. Mikor elváltam tőle, mosollyal az arcomon mondtam ki a szót, amire várt.

- Rájöttem mit is éreztem eddig. Szeretlek Chen. 

Chen pow

Kérdezgetet, hogy jól vagyok-e. De az arcom olyan vörös volt, hogy ránézni is féltem. De aztán megadtam magamat, és engedtem neki, hogy felemelje fejemet.
- Tudod Chen... ami... - kezdte - tegnap történt...
- Felejtsd el, ami történt, és amit mondtam. – mondtam, majd szabadulni szerettem volna.
- És ha én nem akarom?
- Tessék? – néztem rá hitetlenkedve.
- Mi van, ha én nem akarom elfelejteni, ami tegnap történt? Mi van, ha emlékezni akarok rá? Nem tudom, mióta érzel így Chen, de... nem is érdekel. Nem mondom, azt hogy nem lepődtem meg, és ijedtem meg tegnap, mikor... megcsókoltál... – kicsit elhalkult, majd folytatta - Miután elmentem tőletek, csak ezen gondolkodtam, egész álló éjjel nem aludtam semmit, mert mikor lehunytam a szememet, a csók jutott az eszembe, hogy mit éreztem közben és... féltem... – ismerte be - Féltem, hogy nem tudom, mit érzek pontosan. Mi miért történik. Mi történik velem, meg a többi. Egyszerűen képtelen voltam gondolkodni és fogalmam sincs most, miért mondom el ezeket, de... –nézett szembe, és megsimogatta arcomat, elmosolyodott - Chen nem tudom mit is érzek irántad, de... ez már több, mint egyszerű barátság. Ez már több annál. – mosolygott tovább.
Több, mint barátság. Több, mint barátság. Több, mint barátság. Kételyek nélkül hajoltam újra ajkaira, s nem volt ellene. De minden jónak vége szakad egyszer. Elváltunk egymástól, majd felálltunk, és folytattuk a beadandót. Néha megfogtam kezét, s látszott zavarban van. Miután végeztünk hazakísért. Én egy csókkal váltam el tőle. Látszott rajta, hogy nem tudja, hogy most mit tegyen. Pirultan mentem be a házba, s rögtön szobába siettem, ahol ágyamba vetettem magamat, majd fangörcsöltem egyet. Apa nem volt otthon, de anya nem hagyott békén. Folyton kérdezgetett, mi volt, hogy volt. Aztán elmondtam neki mindet. Örült, hogy találtam valakit, de aztán…
Eltelt egy hét. Nem ért hozzám, s nem is kezdeményezett. Aztán vasárnap átmentem hozzá, hogy folytassuk a leckét. Meg akartam fogni a kezét, de elhúzta. Itt telt be a pohár.
- Yifan, mi van veled? Én ezt nem értem! Mikor a könyvtárban... Megcsókoltalak, nem húzodtál el tőlem, de most csak azért elmész a közelemből, mert akartam fogni a kezedet. Mi bajod van? Én szeretlek és már egy csomószor mondtam ki és ezt nem viccből teszem. Én komolyan gondoltam Yifan! De ha te nem így érzel, akkor kérlek, ne adj hiú reményeket, mert azzal, csak még jobban rontod a helyzetet. – fordultam el tőle. Megfogta karomat, és az ágy felé kezdett el húzni. Lenyomott a puha matracra, és felém tornyosult. Aztán megcsókolt, mintha ezzel akart volna, üzeni nekem. Erőteljesen csókolt, s én a kezdeti sokktól viszonoztam. Felbátorodva csókolt tovább, majd nyelvét megéreztem alsóajkamon, ahogy végigsimított rajta, s bejutást kér. Készségesen megadtam neki, s vad táncba hívta enyémet. Elvált tőlem, s hüvelykujjával végigsimított ajkamon, mosolyogva. Én puszit nyomtam ujjára, amin kuncogott, majd egy puszit, nyomot számra.
- Most már elhiszed, hogy nem akarlak hiú reményekben ringatni?
- Igen. – mondtam, és visszahúztam magamhoz, hogy ízlelgethessem még húsos ajkát.
Másnap reggel mosollyal az arcomon keltem fel, és indultam az iskolába. Útközben találkoztam KyungSooval, majd a szokásos kereszteződésnél Yixingel. De amikor Suho is megérkezett, majd igen mély, s nyelves csókot váltottak előttünk, meglepődtem, de örültem annak, hogy barátom boldog. Aztán megláttam szerelmemet.
- Látom összejöttetek. - mondta aztán felém kezdet sétálni. Kíváncsian néztem rá. Amikor elém ért megfogta arcomat, és megcsókolt. Számomra az idő megállt, s csak mi ketten léteztünk.
- Rájöttem mit is éreztem eddig. Szeretlek Chen.
Amint kimondta ezeket a szavakat a nyakába vettetem magamat, majd a fülébe súgtam: - Én is Fan. – mormogtam.
Persze barátaink ezt nem hagyták szó nélkül, és elkoboztak minket egymástól, majd jött a vallatás része. Mindent elmondtunk. Örültek nekünk, majd folytatjuk utunkat, az iskolába. Yixing és Suho kézen fogva, és nálunk is ez volt a felállás. Szegény Soo meg szingliként tenget.
A nap további része számomra boldogsággal teli volt. Yifan bátrabban ért hozzám, és khm néha le is tapizott. Sokszor csókolt meg.
- Átjössz suli után? – puszilt arcon.
- Ha nem zavarok. – kuncogotam.
- Nem, mert ha ott vagy nálunk, akkor mások zavarna. – nevetett.
Így hát elindultunk hozzá. Persze az egész utat végigbeszéltük, és a fenekemre is markolt, a ki piszok!
- Éhes vagy? – segítette le kabátomat.
- Igen. Rád! – csókoltam meg. Yifan levezettte kezeit fenekemre, és erősen belemarkolt. Egy nyögést nyögtem a csókba, amin ő elmosolyodott, s átdugta nyelvét. Olyan vehemenciával marta ajkaimat, hogy lábam megremegett. Hátrálni kezdtünk, míg nem, elértem a falhoz. Kris azonnal neki nyomott, és tépte számat. Közben keze nem mozdult fenekemről, és ismételten belemarkolt.
- Y-Yifan á-ájunk le – váltam el tőle.
- JongDae mióta tetszem neked? – nézett a szemembe.
- Mm e-egy é-éve. – motyogtam.
- Mióta vágsz rám szexuáliasn is? – passzírozott még jobban a falhoz.
- R-Rég óta.
- Itt vagyok JongDae. – csókolt meg.
- D-De ez neked, gyorsnak számit! – toltam el magamtól. -Minden értelemben érezni akarlak téged, szeretlek Fan, de ez neked túl gyors lenne.

Kris POV

Amikor elmondtam neki mit érzek, egyből a nyakamba ugrott és mondta, ő is. Ennek nagyon örültem. Boldog voltam. Amint elengedtem Jongdaet, Suho egyből elkapta a karomat, odébbrángatott és elkezdte a vallatást, amiből az lett, hogy halálra csikiztem, mivel tudta jól allergiás vagyok arra, ha valaki elrontja a hajamat, de ő nem vigyázott. Amikor végül megkíméltem neki, elengedtem és elindultunk az iskola felé. Egész végig Jongdae kezét fogtam, míg a suli területére nem értünk. Viszont, mikor a suliban leültünk a helyünkre, egyből faggatni kezdet Suho és...
- ... és így jöttünk össze. -meséltem neki, és épp becsöngettek. Jonnmyun eléggé lepődötnek látszott, de mosolygott.
- Hát... -mondta mosolyogva -Nagyon örülök neked Kris. Nem gondoltam volna, hogy...
- Én sem gondoltam volna. -mondtam mosolyogva, majd Jongdae asztala felé pillantottam, épp Yixinggel beszélgetett és mosolyogott. Elkuncogtam magamat, majd visszafordultam Suho felé.
- De az a lényeg, hogy boldog vagy, nem?
- De. -mondtam beismerően és zavaromban idiótán kezdtem vigyorogni. Mit teszel velem Chen?
- De abban biztos vagy, hogy te nem vagy me...
- Ebben száz százalékig biztos vagyok. Én senkit sem szeretek Chenen kívül, vagyis... érted, hogy gondoltam, ugye?
- Igen értem. -mondta mosolyogva. Mi fenét teszel te velem, Chen?
A nap további részében, mintha egyre bátrabb lettem volna, mert többször értem hozzá és hát... letapiztam a fenekét és tetszett. Ez jelentené azt, ha valakit szeret az ember? Annyira furcsa volt ez az egész, de mégis élveztem. Bátrabbá tett. Az utolsó óra után odállatam Jongdae mellé.
- Átjössz suli után? -pusziltam meg arcát.
- Ha nem zavarok. -kuncogott. Olyan édes. Az a két kis gödröcske az arcán, még aranyosabbá tette.
- Nem, mert ha ott vagy nálunk, akkor mások zavarnak. -nevettem el magamat.
El is indultunk hozzánk, egész úton beszélgettünk, és hát letapiztam a fenekét párszor.
- Éhes vagy? -segítettem le róla a kabátot, mikor megérkeztünk és felakasztottam a helyére.
- Igen. Rád! -mondta és megcsókolt. Kezeimet egyből fenekére csúsztattam és markolászni keztem. Jongdae egy nyögéssel díjazta tettemet, amin elmosolyodtam. Reakciója kiváltotta belőlem, hogy nyelvemet elindítsam felé. Olyan erővel csókoltam és tépni kezdtem ajkát, miközben a tolni kezdtem, míg a falhoz nem préseltem. Nem érdekelt, hogy esetleg valaki itthon volt, vagy nem az előszobában kéne ezt tenni, de nem bírtam már gondolkodni. Egyszerűen képtelen voltam ésszerűen gondolkodni. Megszűnt minden, ami csak létezett, csak Chent láttam és éreztem. Semmi mást. Kívántam, hogy minden porcikáját érezhessem, az enyém lehessen. Ismételten erősen belemarkoltam fenekébe.
- Y-Yifan á-álljunk le. -vált el tőlem. Ne tűnj el!
- Jongdae, mióta tetszem neked? -kérdeztem és a szemébe néztem. Miért érdekelt ez engem?
- Mm e-egy é-éve. -motyogta.
- Mióta gondolsz rám szexiálisan is? -egyre jobban passzíroztam neki a falnak. Mit kéreztem én?
- R-Régóta.
- Itt vagyok Jongdae. -mondtam és megcsókoltam. Érezni akarom.
- D-De ez neked gyors! -tolt el magától -Minden értelemben érezni akarlak! Szeretlek Fan, de ez neked túl gyors lenne. -mondta és éreztem hangján, mekkora akarat kellett, ahhoz hogy megállítson.
Teljesen igaza volt, ha most megtörténne... Mi? Mi történt volna? Én egyáltalán képes lennék rá? Még csak most ébredtem rá, mit is érzek iránta, és most csókoltam meg úgy, hogy akarnék is tőle valamit, de. De én még azt sem tudom, ez az egész hogy zajlik. Mi a fene történik velem?
Elengedtem Jongdaet és hátrálni kezdtem, leroskadtam a lépcsőre és fejemet kezemnek támasztottam. Mi van velem? Nem értek már semmit. Mi a fenét műveltem az előbb? Én ennyire akartam, vagy miért? Nem értem magamat. Nem értek semmit.
- Yifan, mi a baj? -kérdezte Chen és megéreztem kezét karomon. Elvettem fejemet kezemből és felnéztem, egyenesen Jongdae ragyogó szemébe.
- Nem tudom. Fogalmam sincs mi bajom van. Még csak msot ébredtem rá, hogy szeretlek és egyből letámadlak. Ez normális? -kérdeztem és megfogtam kezét.
- Yifan, voltál már valaha szerelmes?
- Tessék?
- Voltál már valaha szerelmes? -kérdezte ismét.
- Nem tudom. Biztos.
- És akkor is ezt érezted?
- Nem. Akkor nem volt ennyire intenzív, vagy... nem tudom. -mondtam és arcomat a tenyerembe temettem. Chen megfogta a karomat elhúzta arcom elől, majd arcomra helyezte kezeit és lágyan megcsókolt. Épp hogy csak hozzáért ajkamhoz, de mégis sokkal érzékibb és intenzívebb volt, mint az előbbi csókunk. Egyik kezemet óvatosan arcára helyezem és lágyan simogatom.
Ezek után sokat beszélgettünk, meg csókoloztunk és persze volt itt-ott tipi-tapi, de nem mentünk túl a határakon. Chen ráébresztett, beszélgetés közben, hogy én eddig sosem voltam igazán szerelmes, csak az akartam lenni, és ezért érzem így magamat. Most már értem mi is az a szerelem és miről beszélt Suho nekem állandóan. Már mindent értek. Köszönöm neked Chen, hogy ráébresztettél erre és, hogy veled ismerhettem meg ezt az új érzést. Szeretlek.

Már egy hónapja voltunk együtt Jongdaeval, és a lehető legboldogabbak voltunk. Voltak kissebb-nagyobb vitáink, de megoldottuk őket. Ma voltunk egy hónapja együtt és gondoltam ezt megünnepelhetnénk, így a mai napra kiürítettem a házat, senki sem lehet otthon kettőnkön kívül. Mikor anyáéknak elmondtam egy barátom van kissé sokkolta őket, apa egyből közölte ne várjam az áldását, és el is tűnt, azóta alig beszélt velem. Ez rohadt szarul esett, de legalább anya mellettem állt. Ő elfogadott olyannak, amilyen voltam, mondta kissé sokkolta, de elfogadja a helyzetet, mert ő akárhogy is, de szeret. Elintézte nekem valahogy, hogy apával ne legyenek itthon és ezért nagyon hálás voltam neki. Áthívtam Jongdaet este hétre, hogy aludjon itt, addigra mindennel el kell készülnöm. Anya még segített annyiban, hogy elkészítette nekünk a vacsorát. Imádom. Egyszerűen tudta mire volt szükségem és mondta is, csak másnap este jönnek, ha esetleg történne valami. Ilyenkor meg, megőrjit! A vacsit a tűzhelyre tettem, hogy ne hűljön ki, és elkezdtem teríteni.
Közben azon gondolkodtam, mivel is lehetne különlegesebbé tenni ezt az estét. Egyre tudtam csak gondolni, de nem akartam elsietni semmit, így majd ha mind a ketten készen álltunk rá, akkor lehet róla szó. Nem akartam, hogy elrontsam az estét, egy hülyeséggel. Tökéletesnek kell lennie. Mikor elkészültem mindennel, gyorsan a fürdőbe mentem, hogy rendbe szedjem magamat. Beállítottam a hajamt, megmostam az arcomat és elgondolkodtam. Meg fog ma történni? Mi van ha igen? És ha nem? Mi lesz, ha elrontok valamit? Ha fájdalmat okozok neki? Meg fog utálni, ha elrontok valamit? Egyáltalán ő is akarja? Mostanában kissé furcsa volt, mintha titkolt volna valamit és nem értettem miért. Valami baja lenne? Vagy otthon történt valami? Talán... már nem szeret? Nem. Amikor hozzám ért vagy megcsókolt, nem ezt éreztem. Egyre idegesebb és idegesebb lettem, ahogy közeledett a hét óra. Már nem bírtam egy helyben ülni, így fel s alá sétáltam a házban. Miért idegeskedtem? Miért görcsölt a gyomrom? Miért nem bírtam magammal? Miért gondoltam ilyenekre? Gondolataimból a csengő zökkentett ki, ami annyit jelentett, megérkezett Chen. Nagy levegőt véve, gyorsan a konyhában megmostam, majd megtöröltem az arcomat és mentem is az ajtóhoz.
Mikor az ajtóhoz értem még egyszer s utoljára vettem egy nagy levegőt és kinyitottam az ajtót. Amint kinyílt Chen mosolygós, kipirult arcával találtam szembe magamat. Egyből elmosolyodtam, és mindent elfelejtettem, ami eddig aggasztott egyedül csak azt nem tudtam kiverni a fejemből, hogy esetleg valami baj történhetett otthon és ezért ilyen furcsa velem mostanában, vagy más lenne az oka? Beljebb invitáltam, elvettem tőle táskáját, lettem a fal mellé és amint már nem volt rajta a cipője és kabátja, magamhoz húztam és megcsókoltam. Automatikusan fonta karjait nyakam köré, és húztam egyre közelebb magamhoz. A csókunk eléggé elhúzódott, de nem bántam, legalább nem gondoltam semmire, csak rá. Mosollyal az arcomon váltam el tőle és homlokomat homlokának támasztottam.
- Boldog egy hónapot! -mondtam és egy kis puszit nyomtam. Egy hatalmas mosoly terült el az arcán.
- Ezért hívtál át? -kérdezte és homlokát mellkasomnak nyomta.
- Ezért is... -mondtam beismerően.
- Mi a másik ok vagy okok? -nézett rám kíváncsian.
- Majd megtudod. -mondta és csókot hintettem homlokára. Megfogtam kezét az étkezőbe vittem, ahol már minden elő volt készítve, már csak a vacsora hiányzik. Leültettem a helyére és már mentem is az ételért. Vigyorogva figyelte minden tettemet és mikor szedtem az ételből, egyből neki is láttunk. Jóízűen fogyasztotta a vacsorát és a végén meg is jegyezte, mennyire finom és milyen finomat főztem. Erre elmosolyodtam és közöltem, anya készítette, és majd neki mondja ezt.
Mikor befejeztük az evést kivittem a tányérokat a mosógatóba, és a hűtőből elővettem a meglepetést. A kedvenc tortáját vettem meg, amit az anyukájától tudtam meg. Oroszkrémes. Vágtam belőle neki és magamnak egy-egy szeletet, majd visszamentem hozzá. Letettem elé a tortát, mire mosollyal az arcán lehúzott magához egy csókra. Édes ajka épphogy hozzáért ajkamhoz, majd el is húzódott és már csak a tortának szentelte minden figyelmét. Nah szép. Egy torta fontosabb, mint én. Jobban leköti egy torta, mint én, lehet bekenem magam tortával, hogy magamra vonzam a figyelmét. Amint végzet vele, kérte a következő szeletet, így kimentem a konyhába, hogy vágjak neki, mire a hűtőben kutakodva, valaki átölelt hátulról.
- Köszönöm. -mondta és arcát hátamba temette.
- Érted bármit. -mondtam és a tortát letettem a pultra. Megfordultam ölelésében és kezemet derekára tettem. Mosolyogva tekintett rám, mire azt éreztem itt az idő.
Kezemet arcára tettem, lágyan simogatni kezdtem, mire belefúrta arcát tenyerembe. Egyre jobban eluralkodott rajtam a vágy, de tűrtőztettem magam. Egyre közelebb húztam magamhoz és végül ajkunk találkozott. Lágyan érintettem, mintha egy szűzies csókot akarnék küldeni neki. Jobban vontam magamhoz, egyik kezem derekán pihent, míg a másik arcán pihengetett, majd tarkójára tettem, hogy még közelebb legyen. Elfordítottam kissé fejemet, hogy elmélyíthessem a csókot, és elindítottam nyelvemet feléje. Amint hozzáértem alsó ajkához, egyből folytathattam utamat, míg meg nem találtam a nyelvét, az uralmam alá vontam. Chen kezeit felvezette mellkasom, ahol kissé elidőzött, majd nyakam köré fonta és került közelebb.
Mind a két kezem a derekán állapodott meg, és lassan hátráltatni kezdtem. Ügyeltem rá, hogy ne ütközzünk neki senkinek és egyből a nappali felé toltam. Nem akartam elválni tőle, egy pillanatra sem, és ha a szobámba mennénk, akkor el kellene válnom tőle. Nem akartam. Mikor a nappaliba értünk, egy laza mozdulattal a kanapéra döntöttem. Figyeltem, nehogy ránehezedjek és megriasszam. Kezeim oldalára vándoroltak és simogatni kezdtem, néha pólója alá nyúlva is. Jóleső sóhajok hagyták el száját, és tudtam nem tettem rosszat. Eddig. Kicsit szenvedélyesebbre vettem a csókot, majd elváltam tőle és nyakát kezdtem kényeztetni. Lágyan csókoltam végig minden egyes millimétert rajta és ha kellett egy ponton elidőztem kicsit. Chenből egyre több sóhaj szökött ki és ezek ösztönöztek arra, hogy ne hagyjam abba. Kezem egyre többet tévedt pólója alá, mire azt vettem észre, hogy egyre följebb és följebb húzom, már szinte a nyakánál jártam. Jongdae elvette kezét nyakamról, ezzel jelezve vehetem le róla a pólót. Elmosolyodtam, egy pillanatra elváltam tőle, kissé felemelte a felsőtesét, hogy könnyebb dolgom legyen, és amint eltűnt a pólója, visszatértem nyakához. Elkezdtem lejebb és lejebb haladni, de nem túl gyorsan. Inkább legyen órákig tartó és kellemes, mint gyors és fájdalmas folyamat. Kezemmel kényeztettem oldalát, hasát és mellkasát, miközben keze hátamra tévedt és egyre jobban húzott magához. Éreztem, ahogy nyakamnál a pólóm alá nyúlt és bőrömhoz ért. Egyre lejebb és lejebb haladt, de mikor véletlenül -ami nem volt az- megszívtam nyakát, ujjait hátamba vájta, miközben kissé felszisszent. Elmosolyodtam, minden ilyesfajta reakcióján, de egyszer sem álltam le. Mikor pólóm keresztül éreztem, ahogy egyre feljebb húzza rajtam, abbahagytam az addigi tevékenységemet, és levettem magamról a pólót és ismételten egy csókra hajoltam hozzá. Keze most már csupasz hátamat járta be, de így még édesebb volt minden perc.
Közelebb férkőztem hozzá és most már meztelen mellkasunk ért egymáshoz, és szinte biztos voltam benne, éreztem, ahogy a szíve hevesen vert. Kezem önmagától mozgott fel s alá Chen testén, míg le nem tévedt csípőcsontjára. Itt kissé megdermedtem, de nem törődtem vele, így elkezdtem alhasát simogatni, cirógatni. Kisebb nyögés került a csókunkba, de ettől csak jobban akartam. Oldala mentén a nadrágja alá csúsztattam kezemet és kezdtem lefelé tolni róla. Mikor már valahol combja közepénél járhatott a nadrág, elváltam ajkától, a lehető legóvatosabban levettem róla a nadrágot és visszamásztam rá, vagyis ajkaira. Ez egészen addig volt aktuális, míg kezét fenekemre nem tette és belemarkolt. Egy morgás tört fel torkomból, amit még magam sem értettem. Elkezdte ő is letolni rólam nardágomat, és valamiért az ő lassúsága nagyon zavart, így lemásztam róla, lehúztam magamról nadrágomat és föléje tornyosultam. Most már csak boxerünk választott el egymástól, de mikor valamilyen oknál fogva Chen fölemelte csípőjét, akkor ágyékunk egymásnak nyomodott és mind a kettőnkből egy nyögés tört ki. Egyikünk sem volt már nyugalmi állapotban, de mondjuk érthető is volt, mégis tartottam ettől az egésztől.
Egy pillanatra elváltam ajkától és mélyen a szemébe néztem. Kerestem félelmet vagy riadságot, ami talán megakadályozna, de semmi ezekhez hasonlót nem találtam. Csak szeretetett, önbizalmat, bizalmat, szenvedélyt, vágyat és szerelmet.
- Biztos... akarod? -halkult el egyre jobban a hangom. Kezét nyakam köré fonta és elmosolyodott.
- Szerinted, ha nem akarnám most itt lennék? -vigyorodott el és lehúzott magához. Igaza volt. Ha nem akarná akkor már rég eltolt volna magától. Mekkora hülye vagyok!
Édesen ízlelgettem ajkát, néha megharaptam, ezzel is fokozva a vágyat. Kezemet derekára helyeztem és ott is maradt. Egyre jobban akartam, kívántam, de nem akartam siettni. Nem két percre akarom, hogy az enyém legyen, hanem egy örökkévalóságra. Simogatni kezdtem alhasát és már boxere szegélyénél jártam mikor kissé megremegett a kezem. Már a szegély ott volt a ujjaim közt, de képtelen voltam lejebb húzni. Miért fostam be? Mitől féltem ennyire? Végül erőt vettem magamon és elkezdtem lefelé húzni a zavaró anyagot. Mikor lehúztam róla, nem mertem lenézni inkább a szemét kémleltem. Nem értettem, a reakciómat még magam sem. Lehet, hogy még mindig furcsa volt, hogy egy fiút szerettem, akivel éppen készülök lefeküdni? Végül megunta tétlenkedésemet, megragadta csuklomat és kezemet merevedésére tette. Ijedtem néztem szemébe, mire csak elmosolyódott.
- Ne... nézz ilyen... bambán... -mondta és elvigyorodott- mert sosem fogunk végezni... abba meg beleőrölök. -mondta és kissé rászorította tenyeremet merev tagjára, mire egy kisebb nyögés hagyta el száját. Bizonytalanul, de elkezdtem mozgatni kezemet, de nem túl erősen, mert nem tudtam hol vannak a határok. Mikor kezdtem "ráérezni az ízére" kissé erősebben szorítottam kezemet össze, így könyörgő nyögéseket hallhattam Chentől. Ilyen állapotban sem láttam még. Lehajoltam ajkára, hogy megköszönjem neki a bizalmát, a szenvedélyét, a türelmét és a szerelmét. Így ment ez egy ideig, míg nem Chen egyik kezét rá nem tette merevedésemre, amitől egy nagyobb nyögés hagyta el torkomat. Önelégült mosoly terült el arcán, majd elkezdte lejebb tolni rólam a boxert, mire gyorsan lekaptam magamról és ismételten ajkára hajoltam. Elengedtem merevedését és arcát fogva csókoltam meg a lehető legszenvedélyesebben. Karját hátamra vezette és ujjait hátamba mélyesztette, mert merevedésünk összeért, mire mind a ketten felnyögtünk.
Azt éreztem, itt az idő. Az utóbbi időben utána olvastam, hogy is zajlik ez az egész, de annyira képtelenségnek tartottam, hogy mindig nevettem rajtuk. Képtelenség, hogy én oda... betegyem... Képtelen voltam elképzelni az egészet, még akkor is, mikor tudtam, akarom, de valamiért mégis... annyira távol állt tőlem. Nem tudom, jól fogom-e csinálni, fájdalmat okozok neki, vagy élveztetet, mert a kettő közt hatalmas különbség van. Nem akarok, fájdalmat okozni. Nem akarom, hogy sírjon. Nem akarom, hogy...
- Elkezdjük valaha? -hallottam meg Chen sürgető hagngját. Rá emeltem a tekintetmet és szemében csak úgy lángolt a vágy.
- Biztos, hogy...
- Kris! -mondta ki a nevemet határozottan -Ha nem lennék biztos benne, akkor nem lennék itt, nem engedtem volna eddig fajulni. Nem is tudod, mióta várok már erre a pillanatra, de nem akartalak sietetni, mert tudom nem lehet könnyű. Azt akartam, hogy te tedd meg az első lépést, te akard annyira, amennyire én. Szeretlek és ez nem fog változni. Tudom, hogy vigyázni fogsz rám. Megbízok benned. -mondta, mosolyogva átkarolta a nyakamat és a szemembe nézett. -Szeretlek. -lehúzott magához. Ajka egyből vadul falta az enyémet. Ennél szebb szerelmi vallomást még sosem hallottam. Mosollyal az arcomon csókoltam vissza, és öleltem magamhoz, szorosabban a kelleténél, mert merevedésünk összeért, így nyögésünk belerontott a romantikus pillanatba. Elnevetjük magunkat és felkészülök, hogy most tényleg meg fog történni. Nem hagyhatom abba, mert akkor Chen mérhetetlenül dühös lenne, egyrészt. Másrészt én is meg utálnám magamat, hogy nem tettem meg. Ha megfutamodom, akkor sosem fogom megtudni, milyen érzés is. Kezemet lejebb vezettem oldalán egészen fedetlen fenekére, mire Jongdae elvált tőlem.
- Amúgy... -kezdet bele, mire kíváncsian néztem rá -van sikósító és óvszer a táskámba. -mosolygott rám. Ekkor rudatosult benne, azokra tényleg szükségünk lesz, de... most komolyan azt akarja, hogy ekkora merevedéssel odasétáljak az előszobába és hozzam ide? Nagy sóhaj hagyta el számat és lemásztam róla. Hát ennél nagyobb kínt még sosem éltem át. Egy kínszenvedés volt ez a rövid út. Mikor visszértem hozzá, föléje tornyosultam, a cuccokat letettem a kanapé mellé tisztes távolságba.
- Kim Jongdae... -kezdtem bele mosolyogva.
- Igen? -kérdezte.
- Ezt még nagyon meg fogod bánni. -mondtam egy sejtelmes mosoly keretében és nyakát vettem kezelésbe, mire egy kisebb nyögés hagyta el száját.
Fokozni akartam a hangulatot, feszegetni a határaimat, és csak utána megtenni. Mikor azt éreztem, eléggé fokoztam a hangulatot, elváltam ajkától, elővettem a sikósítót, egy keveset nyomtam a közzépső ujjamra, és bejáratát kezdtem ingerelni. Felszisszent a hideg anyagtól, de egy pillanat alatt megszokta, és nagyon lassan beléje toltam ujjamat. Egy kisebb nyögést hagyott el ajka, vártam, hogy kissé megszokja, majd elkezdtem benen mozgatni ujjamat. Mennyire szűk és forró itt minden. Jongdae ajkai egyre több nyögést és könyörgő sóhaj hagyta el, majd lassan betársult még egy ujjamat. Addig nem mozgattam tovább, míg nem láttam arcán, hogy ez kellemes. Lassan mozgattam benne két ujjamat, kissé oldalra is mozgattam ujjaimat, hogy tágítsam, de nem akartam, hogy hirtelen legyen. Mikor egyre több és hangosabb könyörgő sóhaj hagyta el csodálatos ajkát, betárult a harmadik ujjam, itt már egy nagyobb felszisszenést hallottam, így ilyedten kaptam rá tekintetemet, de csak megsimogatta arcomat és biztatott, hogy folytathatom. Nem akarok fájdalmat okozni. Ezzel sokkal több időt töltöttem el, hogy semmiféle képpen ne okozak egy fikarcnyi fájdalmat sem. Azt nem élném túl. Mikor Chen egy hangosabban nyögött, de ezek olyan könyörgő nyögések voltak, akkor kihúztam belőle ujjaimat. Most fog jönni a neheze csak.
Felvettem a kanapé mellől az óvszert, kibontottam és felhúztam férfiasságomra. Megfogtam a sikósítót nyomtam egy nagyobb adagot a kezembe melyet végig kenek férfiasságomon, majd a maradékot a bejáratához teszem, elkenem rajta és benne. Felszisszent a hideg anyag érintésére, majd egy jól eső sóhajt hallottam. Lábai közé férkőztem, egyre közelebb hozzá. Egy kezemmel kissé megemeltem derekánál fogva, míg másikkal merevedésemet bejáratához tettem. Sóhajtottam egy nagyot, még utoljára ránéztem Chenre, hátha meggondolta magát, de nem.
Beszívva a levegőt helyezkedtem el, és lassan érintettem bejáratodhoz merevedésemet. Először csak ingereltelek, majd csak makkomat toltam be. Egy kisebb nyögés hagyta el ajkadat, mire lehajoltam hozzád és megcsókoltalak. Bólitottál, hogy folytathatom, és megtettem. Féltem, hogy fájdalmat okozok, így lassan toltam beljebb magamat, csak addig, míg meg nem láttam fájdalmat mutató arcodat. Egyből megálltam és vártam. Egy centit sem mozdultam, míg meg nem szoktál és azt nem mondtad, mehetek tovább. A fenébe! Ezért nem akartam! Nem akartam fájdalmat okozni, de mégis megtettem. Szeretlek Chen. Mikor egy kisebb sóhajt hallottam és ismételten bólintottál, beljebb férkőztem és végül majdnem teljes hosszom benned volt. Ekkor már én álltam meg. Nem tudtam meddig mehettem tovább és megláttam arcát, amitől nagyon rosszul éreztem magamat. Szemeidet összeszorítottad, görcsösen kapaszkodtál a kanapéba, miközben a fogaidon keresztül vetted a levegőt. Fájdalmat okoztam neked. Miért történik ez? Tudtam, hogy fájdalmat okozok neki. Tudtam.
- Meg ne... próbáld... kivenni... -hallottam meg ziháló hangját. Rákaptam a tekintetemet és figyeltem. -Én tudtam... hogy fájni fog... de nem vészes... -mosolygott rám -Most már nem is érzem, csak a te szeretetedet. Kérlek, folytasd! Kérlek! -kérlelt én meg nem tudtam mit mondnai. Lehajoltam hozzá, megsimogattam arcát és megcsókoltam homlokát.
- Sajnálom...
- Ne sajnáld, mert nincs mit. Ez jól esik Kris. Mindig, mindenben az első a legrosszabb, de nekem nem. Mert te vagy az akivel megteszem, ezért nem érzem a fájdalmat. -mosolygott rám és megcsókolt. Egyre közelebb húztál magadhoz, miközben egyik kezedet fenekemre tetted és ott is toltál lejebb. Ellenkeztem, de nagyon lassan engedtem neked. Mikor majdnem teljesen benned voltam egy teljesen új és kellemes érzés járta át a testemet. Annyira szűk és forró vagy, szinte könyörőgsz, hogy ne hagyjalak itt. Annyira csodálatos ez az érzés. Hihetetlen. Sosem éreztem még ilyet. Felsóhajtok e érzés miatt, majd rád nézek. Nem tudtam elhinni, hogy ami nekem ekkora öröm és csoda volt, az neked pont az ellenkező. Nem akartam fájdalmat okozni. Nem akarom, hogy fájjon.
Simogatni kezdtem arcodat, csókokkal hintettem minden egyes porcikádat, amit csak értem és egy csókot nyomtam ajkadra. Nagyon szeretlek Chen. Elváltam tőled és a lehető leglasabban kezdtem el mozogni benned, de amint meg ki és be mozdultam, egyből egy csodálatos érzés fogott közre és majd bele őrültem, hogy ne akarjam még érezni. Figyeltem végig Jongdae arckifejezését, hogy mikor fájt neki vagy volt kellemes. Egyre jobban nyögött, valamikor a kisebb fájdalmakkor, de inkább, mert kellemes érzés fogadta. Elkezdtem kissé gyorsabban mozogni, mire a következő pillanatban két kar volt nyakam körül és húzta feljebb magát. Lábával átfonta derekamat, így már teljes hosszom benne volt és egy hangosabb nyögés hagyta el ajkát. Rátapadtam ajkára, és a kanapéba préseltem. Elkezdtem ismételten mozogni benne, de kissé gyorsabban, mint az előbb. Elvált ajkamtól és egy hangosat nyögött. Egyre jobban ölelt magához és egyre bátrabb lettem. Ahogy ölelt magához és lökte fel hozzám csípőjét, úgy fokoztam a tempót.
Egyre hevesebb lett a tempónk, alig tudtam a szemébe nézni, mert fejét hátravetve, vonaglott alattam, miközben fejét hátravetette, hangosan nyögött, miközben kezével hátamat simogatta, vagyis inkább markolta. Mikor éppen olyan szögben löktem, úgy tűnik megtaláltam Chen érzékeny pontját, a gyönyörtől felsikított, és ezzel egy lépéssel előrébb vitt az orgazmushoz. Egyre jobban karmolta össze hátamat, miközben nyakát kényeztettem.
Szép lesz holnapra a hátam. Mondjuk, ezt ő is elmondhatja majd a nyakáról. Annyira jól esett, hogy én okozhattam neki ezt az örömöt, leírhatatlan.
Mikor éreztem, hogy közeledett a csúcshoz, egyik kezemet, mellyel épp nem épp öleltem, megfogtam merevedését, és kezdtem kielégíteni. Egyre hangosabb nyögések hagyták el ajkát és éreztem neki már nincs messze a végállomás, de nekem ezektől a hangoktól már épp a végállomásnál jártam. Mikor erre gondoltam, épp abban a pillanatban Chen elélvezet, miközben a nevemet nyögte. Egy pillanattal később követtem őt, és én is a nevét nyögtem, miközben elélveztem.

El sem tudnám mondani mennyire is csodálatos érzés volt. Olyan gyönyörű volt az arca. Leírhatatlan volt. Mikor véget ért az orgazmushullám, lassan kihúzódtam belőled, hogy ne okozhassak fájdalmat. Lehúztam magamról az óvszert, összekötöttem a végét és a kanapé mellé tettem. Majd reggel kidobom. Anyák úgyis későn jönnek. Felvettem a földről a boxereinket, rá adtam a sajátját, majd felvettem a sajátomat, és egy zsepi keretében letöröltem hasadat. Vegül felemeltelek a kanapéról és felmentem vele a szobámba. Letettem az ágyra, gyorsan rendett tettem lent, felvittem két pohár vizet és befeküdtem mellé. Mellkasomra húztam, átölelte derekamat és arcá nyakamba fúrta, végül magunkra húztam a takarót.

- Szeretlek Chen. -mondtam és megcsókoltam feje búbját.

- Én is szeretlek Yifan! -mondta, megcsókolt és elaludtunk.

Másnap reggel mosollyal az arcomon nyitottam ki a szememet. Boldog voltam. Észrevettem, hogy valami jóleső keményen feküdtem. Megmozdítottam kezemét, egy bőrt éreztem meg. Éreztem, amint megmozdult valami alattam és ekkor tudatosult bennem, hogy Chenen feküdtem, vagyis őt használtam párnának. Felemeltem a fejemet és Jongdae komás fejét pillantottam meg.

- Jó reggelt. -mondtam neki és melléje feküdtem.

- Jó reggelt. -fordult felém és megcsókolt. Nem tartott sokáig, mert hirtelen megszakította. -Van számodra egy meglepetésem. -mondta mosolyogva és már ki is pattant az ágyból. Milyen meglepetésről beszélt? Felültem az ágyban és vártam, hogy visszatérjen. Nem telt el kis idő és már ott ült előttem kipirult arccal, és a háta mögé rejtett valamit. Elővette háta mögül és átnyújtotta. Egy kisebb doboz volt az, nem volt nehéz, inkább túlságosan könnyű. Mi lehetett benne?

- Miért kapom? -kérdeztem.

- Nyisd ki és megtudod. -mondta és én követtem utasítását.

Kibontottam a kis dobozt és egy kép volt benne, amin én voltam. Ez mikor készült? Kérdően néztem Chenre, mire megfogta magát és megcsókolt. Sokkos állapotban fordítottam meg a fényképet és ott virított egy dátum. 2013. 09. 02. Felnéztem Jongdaera ismét.

- 2013. 09. 02.? Mi történt akkor?

- Azóta szeretlek... -mondta alig hallhatóan.

- De miért kapom?

Nem mondott semmit csak ismételten megcsókolt, miközben lenyomott a matracra.

-Boldog szülinapot Kris!