Egy házi dolgozat által... 9/2.rész

Chen POV 

Viszonozta ölelésemet, és hátamat kezdte simogatni. „Mindennek ő az oka!” „Bárcsak meg sem születtél volna!” „Bárcsak meghalnál!” „Kár, hogy nincs okom, hogy kitagadjalak!” Ezek a mondatok cikáztak a fejemben, csak ezek. Elengedtük egymást, és mentünk tovább. Kris ismét hazáig kísért. Megkérdezte nem akarok-e egy kicsit még beszélgetni, de inkább visszautasítottam, és bementem.

- Annak a kölyöknek a hibája! – ordította egy mély hang.

- Ő a fiad!

- Minden az ő hibája!

- Jesung!

- Bárcsak meg se született volna!

A szívem összeszorult, és inkább felfutottam a szobámba, és ismételten álomba sírtam magamat.

Reggel igen csendes volt a ház, s én csak remélni tudtam, hogy azért mert nincsenek itthon. Az iskolában is minden ugyan olyan volt. Mikor Xing megérkezett, én már a helyemen voltam, és mosolyogva figyeltem, ahogy oda megy Suhohoz és Krishez. Az utóbbi hátra és fordult, de én csak mosolyogni tudtam. A nap további része unalmas volt. De igazán meglepődtem, hogy Yifan ma is hazakísért engem. Azt beszéltük meg, hogy nem csináljuk ma a beadandót. A házunk előtt elköszöntük, és mentünk utunkra.

- Minden a te hibád! – nyitottam be az ajtón.

- T-tessék? – kérdeztem vissza.

- Nem is értem miért nem győztem meg anyádat, hogy vettessünk el! – kiabált rám.

- Jesung, hagy őt békén! – jelent meg anya.

- Mindennek ők az oka, csak is ő! Már várom azt a pillanatot, amikor kitagadhatlak!

Egy csomó dolgot mondott még. Halál, gyűlöllek, takarodj, legyél öngyilkos, költőz el. Nem bírtam tovább. Ledobtam táskámat az ajtóba, majd kifutottam. Könnyeim patakokban folytak, és csak egy helyre mertem menni. Bizonytalanul nyomtam meg a csengőt, és vártam, hogy ajtót nyissanak.

Ki is nyílt, és az én magas barátom nyitotta ki.

- JongDae? Minden rendben? Miért sírsz? – kérdezgetett.

- I-Itt maradhatnák egy ideig, v-vagy éjszakára? – kérdeztem sírva.

- Persze gyere. – fogta meg kezemet, és húzott beljebb - Gyere, menjünk a szobámba.

Karomat nem engedte el, csak amikor beértünk szobájába, és leültünk az ágyra.

- Jongdae, mi történt? Bántott valaki? – simogatta meg hátamat.

- A halálomat akarja. – temettem arcomat kezeim közé.

- Ugye nem gondolkoztál öngyilkosságon?

- De, gondolkodtam. Hisz mi értelme van nekem egyáltalán élnem, Yifan. Én ehhez már túl gyenge vagyok. – törtem ki zokogásba.

Nem válaszolt, semmit csak megölelt. Szorosan.

- Tudom, nem ismerjük egymást nagyon, de én még is azt kérem, bízz bennem. Mond el mi a baj.

- Apa –csak ennyit bírtam kinyögni, majd sírtam tovább.

Kris POV 

Ez mégis, hogy történhetett meg? Ma elváltunk úgy, hogy semmi baja nem volt, most meg, mint aki össze van törve, úgy állt előttem az ajtóban. Ott sírt előttem és én nem tudtam mit mondjak.

- JongDae? Minden rendben? Miért sírsz? – kérdeztem meg, aggódva.

- I-Itt maradhatnák egy ideig, v-vagy éjszakára? – kérdezte sírva. Itt akart maradni? Mi történhetett vele, hogy ezt kérdezte? Nem fogom elküldeni!

- Persze gyere. – fogtam meg kezét, és beljebb húztam - Gyere, menjünk a szobámba.

Nem engedtem el a kezét, egészen addig, míg a szobámba nem értünk és le nem ültettem magam mellé az ágyra. Mi történhetett vele?

- Jongdae, mi történt? Bántott valaki? – simogattam meg hátát. Kissé közelebb ültem hozzá, hogy érezze, mellette vagyok és nem volt egyedül.

- A halálomat akarja. – temette arcát kezeibe. Micsoda?

- Ugye nem gondolkoztál öngyilkosságon? –kérdeztem aggódva. Mond, hogy nem!

- De, gondolkodtam. Hisz mi értelme van nekem egyáltalán élnem, Yifan. Én ehhez már túl gyenge vagyok. – tört ki belőle a zokogás. Úristen! Mi történt veled Chen?

Nem szóltam semmit, csak magamhoz öleltem a lehető legszorosabban.

- Tudom, nem ismerjük egymást nagyon, de én még is azt kérem, bízz bennem. Mond el mi a baj. –kérleltem. Kérlek, mond el mi a baj! Segíteni akarok!

- Apa –csak ennyit mondott és sírt tovább. Az apja? Mi van az apjával? Mit történt az apjával? Vagy mit tett az apja? Mi történt?

- Chen… -suttogtam nevét –Mi történt az apáddal? –kérdeztem –Hátha tudok segíteni. Kérlek! Lehet, nincs közöm hozzá, de segíteni szeretnék. –mondogattam és közben elkezdtem a haját simogatni. Éreztem, ahogy egyre szorosabban ölelt magához, erősebben szorította össze felsőm anyagát, de a legkevésbé sem érdekelt,

mit tesz a cuccaimmal, csak az számított, hogy lenyugodjon és elmondja mi a baj. Így ültünk ki tudja, lehet órákon keresztül, de csak azt vettem észre, hogy szorítása meglazult és lassan eltávolodott tőlem. Aggódva fürkésztem, kivörösödött arcát. Szemei nagyon vörösek és duzzadtak voltak a sok sírástól, az orra is nagyon piros. Megfogtam arcát, hogy jobban szemügyre vehessem, mire csillogó szemekkel nézett rám. Egy-két könnycsepp megbújt még szeme sarkába, hüvelykujjammal eltávolítottam őket és kissé elmosolyodtam. Nagyon aranyos volt. Mint egy kisfiú.

Egy kis idő elteltével elmondta mi is a baja. Az apja mindenért őt okolta és nem tudta mi okból. Akármilyen probléma volt, mindenért Chen volt a felelős, ezt mondta. Mindenért a fiát okolta, még ha az egy kisebb probléma is. És ezekből tevődik össze egy nagyobb veszekedés a szülei közt. Az anyja mindig megvédi, de ekkor is az apja őt hibáztatja, hogy miatta veszik össze az anyjával és már várja a pillanatot, mikor kitagadhatja. Ezt végighallgatva… teljesen lesokkolt. Hogy lehet ilyen apa mellett élni? Hogy képes elviselni ezt minden álló nap? Úristen, Chen! Nem hittem, hogy ekkora a gond otthon.

Mikor ezt mind elmondta, és láttam megint a sírás szélén állt, magamhoz öleltem és a fülébe suttogtam, hogy megoldjuk valahogy, mire csak görcsösen belém kapaszkodott és bólogatott. Végül, egymás mellett feküdve aludtunk el, vagyis Chen, két másodperc alatt aludt, mert elfáradt a sok sírásban. Én csak feküdtem mellette és figyeltem. Annyira sajnálom Chen! Megsimogattam arcát, mire kissé elmosolyodott és közelebb férkőzött hozzám. Ekkor megdermedtem. Még sosem éreztem ilyet. Mi ez az érzés? Annyira furcsa ez az egész… 

Chen POV 

Ahogy magához ölelt, ahogy kérdezgetett, ahogy a fülembe suttogta, megoldjuk valahogy… Menthetetlenül jól esett, hogy próbált vigasztalni, és segíteni… nagyon jól esett. A zokogásom középpete el is aludtam.

- Szeretlek. – lehelte ajkaimra, majd birtokába vette.

Szenvedélyesen faltuk egymást, míg téptük a másikról a ruhákat.

- Tegyél magadévá. – nyögtem két csók között.

Csípőnk egymásnak simult, s megéreztem merevedését. Elvált tőlem, és nyakamat lepte el csókokkal. Szívta, harapta, nyalta… és ezzel már az őrületbe kergettet. Én sem tétlenkedtem. Csípőmet folyamatosan fel-fel löktem, többért könyörögve. Egész testével rám nehézkedett, így tagjához dörzsöltem férfiasságomat.

- A-hh, JohngDhe. Nem birok tovább várni. – nyögte.

- Akkor mire vársz? Dugj meg! Keményehn! – tapadtam újra ajkára.

Boxerünket leaggatta rólunk, és már tágítani is kezdett. Fájt, rohadtul fájt. De ennél csak jobb lesz.

- Ah az istenit, rakd már be!! – morgolódtam.

- De türelmetlen valaki. – nevetett.

- Érezni akarlak!- húztam le egy csókra.

- Hol az óvszer? – vált el tőlem.

- Téged akarlak érezni, nem azt a valamit. – martam ajkára.

Tagját nyílásomnak dörgölte, majd megéreztem makkját magamban.

- Ah – vetettem hátra a fejemet. Egyrészt a feszítő érzéstől, más részt az élvezettől. Nyakamat ismételten csókokkal halmozta el, míg teljesen ki nem töltött.

- Mozoghj. – nyögtem.

Közepes tempóval kezdett el lökni.

- Mégh. – nyögtem, és hátát karmolásztam.

Gyorsított, s még mélyebbeket lökött.

- A-h-a-h – nyögdécseltem.

Egy pillanatra megállt, és lábaimat vállára tette, és ahogy visszahajolt, hozzám vállai térdhajlatomnál helyezkedtek el. Újra mozogni kezdett, és én meg a mennyekben éreztem magamat. Átkaroltam nyakát, és csak nyögni tudtam.

- Mégh Yifan, mégh! Mélyebhre! – itt eltalált bennem egy pontot, amitől felsikoltottam.

Innentől kezdve csak oda célzott, én meg már csillagokat láttam az élvezettől.

- Elfoghok mehni – nyögtem.

- Gyerünk cica. - irgalmas tempót kezdett el diktálni, és a nevét nyögve élveztem el. Nem sokkal később ő is elment, majd fáradtan rám dőlt.

- Szeretlek. – hintett csókot nyakamra.

- Én is szeretlek, Yifan. – simogattam meg fejét.

Álmomból egy simogatás ébresztett fel, amint elmosolyodtam, és közelebb bújtam hozzá. Yifan. De aztán újra sötétség.

Legközelebb mikor felébredtem, erős karok öleltek engem. Egyik kezével hajamba túrt, és tincseimmel kezdett el játszani, míg a másik combomat simogatta, néha-néha fenekemet is.

- Ez több lesz... – nagyon halkan mondta, így csak az elejeét értettem.

Kris POV 

Mikor reggel felébredtem Jongdae még javában aludt. Elhelyezkedtem mellette és figyeltem, ahogy aludt. Nem akartam felkelteni, mert olyan békésen aludt. Miért éreztem azt, hogy ez már több mint barátság? Mármint… kezdett olyanná válni a szemembe, mint Suho. JoonMyun, nekem nem barát, hanem a testvéremként gondoltam rá.

Óvatosan a hajába túrtam, hogy fel ne ébresszem és elkezdtem óvatosan a tincseivel játszani. Közben nem tudom, hogyan, de kezem lecsúszott combjára és elkezdtem simogatni… Jézusom én mit teszek? Én meghibbantam? Egy idióta vagyok!

- Ez több lesz, mint barátság… olyan leszel nekem, mint a testvérem… - a mondat utolsó részét, már magamban mondtam ki. Nem tudhatja meg…

JongDae elkezdett mellettem mocorogni, így gondoltam felébredt. Vártam, hogy kinyissa pilláit és mikor megtette elmosolyodtam. Komás arccal nézett rám és nézte hol is volt. Miután sikeresen felébredt teljesen, felöltöztünk, vagyis adtam neki valami ruhát. Mondjuk ez nehéz volt, mivel sokkal nagyobb voltam, mint ő, de azért akadt néhány ruhadarab, ami jó volt rá. Ezek után lementünk reggelizni, egyik szülőm sem volt otthon, mind a kettő dolgozott. Remek. Megint túlóráznak. Nah, de most nem törődök velük, mert akkor rossz kedvem lesz.

Reggeli után inkább otthon maradtunk, kicsit foglalkoztunk a beadandóval is, majd elkezdtünk videó játékozni, ami JongDaenak nagyon ment és ezzel le is tudtuk a mai napot. Tényleg semmit sem csináltunk, viszont… Egyre furcsábban viselkedett. Többször ölelt meg, vagy ért a karomhoz, ami magába nem volt furcsa, de az tűnt fel inkább, hogy ha mosolyogva néztem rá és talán kissé túl közel is voltam, akkor elpirult és egyből a másik irányba fordult. Ez az, ami szembetűnőbb volt. Kissé furcsálltam, de mondjuk valamikor én voltam túl közel hozzá, persze, hogy elfordult tőlem, mert úgy nézhettünk ki, mint egy szerelmes pár… Öhm… ez most, hogy jutott az eszembe? Mindegy. Este sokáig filmet néztünk, majd Chent elnyomta az álom, így rendesen befektettem az ágyba, majd én is aludni tértem, ami nagyon nehéz volt. Egyáltalán nem voltam fáradt, így inkább csak néztem, ahogy aludt. Majd kitudja hány órakor elaludtam.

Másnap reggel, szokás szerinte lementünk reggelizni, majd után, mondtam JongDaenak, hogy el kellene mennünk valahova. Szórakozni vagy valami hasonló, hogy ne itthon legyünk végig. Helyesete az ötletemet és mondta, volt valami film, amit mindig is meg akart nézni. Így mikor elmosogattunk, vagyis mosogattam, mert JongDae, addig beszélt az anyával, hogy rendben van, és majd valamikor hazamegy. Furcsák a szülei, de az apját nem kedveltem, egy kicsit sem.

Mikor felöltöztünk és indulásra készen voltunk, Chennek eszébe jutott, hogy nála semmi sincsen, így mondtam, hogy én kifizetem az ő részét, és majd a többit megbeszéljük. Nagyon boldog volt, mikor közöltem vele ezt az ötletemet és egyből meg is ölelt. Elmentünk a közelben lévő plázába, ott kikerestük azt a filmet, amit meg szeretne nézni, de volt addig egy csomó időnk, így elkezdtünk nézelődni. Kintről néztük az üzleteket, míg meg nem ragadta a kezemet és be nem rángatott az egyik boltba és kérte, hogy próbáljak fel valamit. Mondta, hogy múltkor Yixinggel voltak itt és talált egy nagyon jó összeállítást, és szeretné, ha felpróbálnám. Addig győzködött, míg bele nem mentem, amíg győzködött fel sem tűnt, de végig a kezemet fogta és mikor elengedte csak akkor tűnt fel. Elkezdtem nézegetni a ruhákat, míg ő kereste azt az összeállítást. Találtam egy csomó jó cuccot, csak túl nagy voltam hozzájuk, viszont Chennek remek lenne. Leszedtem némelyiket, megnéztem más felsővel vagy nadrággal és mikor megtaláltam a megfelelő összeállítást az illető keresésére indultam. Egy fehér farmert, szürke ujjatlan felsővel és egy fekete bőrdzseki. Remekül fog állni rajta. Épp körültekintettem a bolton, mikor valaki nekem jött. Lepillantottam az illetőre, és láss csodát, akit kerestem ott állt előttem, kezében rengeteg ruhadarabbal.

- Találtam neked néhány ruhát. –mondtam neki mosolyogva.

- Én is megtaláltam… meg mást is. –mondta mosolyogva és elindultunk a próbafülkékhez. Megcseréltük a ruhákat és öltözni kezdtünk. Ahogy elkezdtem felvenni a ruhákat, akkor döbbentem rá csak igazán, mit is vettem fel. Egy ujjatlan fehér póló, hozzá egy szürke csőnadrág, és egy fehér zakó. Teljes mértékben az én ízlésem volt. Mikor megnéztem magamat a tükörben, teljesen magamra ismertem. Kiléptem a próbafülkéből és JongDaet kerestem, épp be akartam nézni a mellettem lévő fülkébe, mikor kilépett elém. Pontosan úgy állt rajta, ahogy elképzeltem.

Mosolyogva nézett, mire leesett, csak azért, mert jól állt rajtam a ruha, amit választott. Végül elhülyéskedtünk még egy kis időt az üzletben és utána mentünk a moziba. Megvettük az üdítőt és a popcont, majd megkerestük a helyünket.

Leültünk egymás mellé, betettük az italokat a helyükre és vártuk, hogy kezdődjön a film. A film nagyon érdekes volt, legalábbis nekem. Úgy nem volt olyan nagy durranás, de nem is volt unalmas. Ott ültünk egymás mellett, nevettünk és... én nagyon jól éreztem magam. Egyszer-kétszer, vagy talán többször is volt, hogy hirtelen beleüvöltöttek a főszereplő fülébe, vagy megijesztették, és ilyenkor Jongdae is megijedt, aminek a nagy többségeben, azzal járt, hogy vagy megragadta a kezemet, vagy a karomba kapaszkodott, vagy esetleg még a vállamba is fúrta az arcát és várta, mikor is lesz vége. Eléggé meglepődtem ezeken a reakciókon, de leginkább akkor lepődtem meg és éreztem, hogy valami megmozdult bennem, mikor már hozzám bújt. Itt meg is állt bennem a levegő. Nem értettem, mi ez az egész, de nem is akartam. Itt valami nem stimmelt. Nem... erre nem is akarok gondolni.

Mikor kisétáltunk a moziból, úgy döntöttünk, hogy még mászkálunk a plázában, majd ott eszünk valamit, és még utána is nézelődhetünk vagy elmehetünk még valahová. Nagyon tetszett neki az ötlet, így be is rángatott egy boltba, ahol ismételten megkért, hogy próbáljak fel pár ruhát. De ez kölcsönös volt, mivel ameddig ő nekem keresett ruhát, addig én is neki, de gondoltam, kissé megviccelem, így olyan ruhákat kerestem, amik elégg viccesek, vagy egyáltalán nem illetek hozzá. Ezzel is elpoénkodtuk az időt, és csak akkor hagytuk abba a viccelődést, mikor mind a kettőnk gyomra megkordult. Ekkor jót nevettünk, és kerestünk egy kajáldát, hogy elnémítsuk a gyomrunkat, mert eléggé hangosak voltak. Az ebéd nagyon jól esett, főleg, hogy alig tudtam enni valamit, mert Jongdae végig nevetetett. Mindenféle hülyeséggel elődrukkolt, én meg nem bírtam ki, hogy ne nevessek rajta. Nagyon vicces egy gyerek és jól esik, hogy meg tudott nevettetni. Rég volt, hogy ennyit nevettem egy húzamban, már a be is könnyeztem tőle. Épp alább hagyott a nevetőgörcsöm, és letöröltem a könnyeimet, mikor a szemem sarkából láttam, hogy Chen eléggé nézett. Nem értettem miért, inkább nem tettem szóva, nehogy elrontsam ezt a remek hangulatot. Mikor végeztünk ismételten a boltokban kötöttünk ki, de nem voltunk ott annyira sok időt, mert mikor az órára pillantottunk, észrevettük, kissé elszaladt az idő.

Elkezdtünk hazafelé sétálni, vagyis jobban mondva hozzám, de az egész hazafelé vezető utat végig poénkodtuk és hülyültük. Jól éreztem magam vele. Jól esett a társasága. Úgy éreztem vele mindent megbeszélhettem, számíthattam rá. Olyan lett ezalatt a pár nap alatt, mint Suho, vagy több. Nem tudom. Csak azt éreztem, hogy szükségem volt rá. Nálunk összepakolta minden cuccát, láttam, hogy nem nagyon akart hazamenni, de holnap suli és biztos az anyukája aggódik érte. Én is aggódnék a gyerekemért, aki csak úgy elrohan otthonról, és nem tudom hol is töltötte az éjszakát, de legalább felhívta tegnap és beszélt vele. Ez kissé megnyugtatott.

Mikor végzett, elindultunk hozzá, de ezen a hosszú úton nem igazán beszéltünk egymással. Vagyis én próbáltam, de ő csak egy szóval, vagy tőmondatokkal válaszolt. Nagyon furcsa volt. Lehet, azért mert haza kellett mennie? Vagy nem akart az apjával találkozni? Ezt értettem, de az anyja elől mégsem bújhat el örökké. Felőlem maradhatna, de az anyukája miatt kell hazamennie. Nagyon féltheti. Hallottam, ahogy tegnap nyugtatni próbálta, és eléggé elhúzódott, szóval nagyon aggódott Chenért.

Ahogy megérkeztünk a házuk elé, mintha megfagyott volna a levegő kettőnk közt. Ott álltunk egymás mellett, egyikünk sem szólt semmit. Nagyon kínos volt ez a csend. Valamit tennem kéne. De ehelyett Chen tett valamit, amire nem is számítottam... 

Chen pow

Olyan jó érzés volt reggel mellette ébredni. Meg tudnám szokni, hogy amikor felkelek ő az első, akit megláttok. Komásan nyitottam ki szemeimet, majd körülnéztem, hogy vizuáljam hol is vagyok. Yifannál. Kikeltünk az ágyból, és adott valami ruhát, bár ez nehéz feladat volt, méreteinket nézve. Öhm... most a férfiasságára gondoltam… Képzeletben arcon csaptam magamat, hogy péniszére gondolok. Lementünk reggelizni, majd a beadandóval is foglalkozni kezdtünk. Aztán beültünk a tévé elé és videojátékoztunk, és körülbelül el is ment ezzel az egész nap. Nem bírtam ki, hogy ne érjek hozzá vagy öleljem meg. De amikor rám mosolygott csak pirulni tudtam. Filmet is elkezdtünk nézni, de én bealudtam rajta, és a külvilágból csak annyit éreztem, hogy Fan felvisz a szobába, majd befekszik mellém. Innentől képszakadás.

Másnap reggel ismét lementünk reggelizni.

- JongDae nem megyünk eleste szórakozni? – kérdezte hirtelen.

- Mm elmehetünk. Most van egy film a mozikba amit szívesen megnéznék.

- Mi?

- Vicces horror.

- A címére gondoltam.

- A boritorol felismerem. – nevettem.

- Fel kéne hívnod anyukádat.

- Igen tudom. Mindjárt meg is teszem.

Előkotorásztam telefonom, és felhívtam édesanyámat. Egy szavas válaszokat adtam neki, mire közölte, hogy apa elutazott kéthétre. Aztán még váltottunk pár szót, és leraktam. Öltözködni kezdtünk, de nálam egy fillér se volt, és ezt Yifannak is megemlíttetem, aki csak annyit mondott kifizeti az én részemet. Nagyon hálás voltam neki, ezért megöleltem őt. Elindultunk a közeli plázához, és megkerestük azt a filmet. De látva mikor kezdődik…. egy csomó időnk volt. Elkezdtünk sétálni, és megláttam az egyik kedvenc boltomat. Black Jackpot. Szegény Kris konkrétan berángattam oda. Nem is olyan rég voltam itt Xinggel, és találtam egy nagyon jó összealítást Yifannak. Egy szürke csőnadrág, fehér ujjatlan póló, és egy fehér zakó. Ebben szívdöglesztően fog kinézni. Mikor megtaláltam ezeket, Yifan keresésére indultam, de nekiütköztem valakinek. Mikor felnéztem megláttam őt.

- Találtam neked néhány ruhát. –mondta mosolyogva.

- Én is megtaláltam… meg mást is. –mondtam mosollyal az arcomon.

Elindultunk a próbafülkék felé, és bementünk. Egy fehér farmert, egy szürke ujjatlan feslő, és egy fekete bőrdzseki. Mikor kész lettem kiléptem a fülkéből, de addigra már ő is kész volt. Tökéletesen állt rajta. Még egy kicsit hülyéskedtünk, majd indultunk a mozihoz. Kris vett popcornt, és üdítőt, majd beültünk a helyünkre, és vártuk a film kezdettét. A filmben néha voltak olyan jelenetek, ahol megijedtem, és ilyenkor vagy megragadtam a kezét, vagy a vállába kapaszkodtam, esetleg az arcomat is a vállába fúrtam. Aztán már csak annyit vettem észre, hogy hozzá bújtam. Amikor vége lett úgy döntöttünk eszünk itt valamit, hogy majd utána még nézelődhessünk. Aztán ismételten betévedtünk egy ruhaüzletbe, és egymásnak választottunk ruhákat. Yifan elégé vicces hangulatában volt, mivel olyan ruhákat választott nekem, amik viccesek voltak, és nem illetek hozzám. Ezzel is elütöttük az időt, majd pocink megkordult, ezért elmentünk enni. Persze nem bírtam ki hogy ne mondjak, vagy csinálja hülyeségeket, de aztán csak nézni tudtam. Majd nemsokára ismét a boltokat róttuk. Aztán Yifan mondta, hogy ideje lenne mennünk, mert igen csak elszaladt az idő. Elkezdtünk visszafele menni hozzájuk, ahol összepakoltam cuccomat, és elindultunk hozzám. Ő próbált beszélgetést kezdeményezni, de egy szavas válaszokkal válaszoltam. Megérkeztünk házunk elé, és néma csend uralkodott közöttünk. Most vagy soha JongDae. Már úgy sem bírod tovább. Egyszer csak vettem egy nagy lendületet, és elé lépek, majd ajkára nyomtam sajátomat. Kris egy kicsit megfeszült, és levegőt sem vett.

- Szeretlek. – váltam el tőle, majd befutottam a házba. Amint a biztonságot nyújtó falak közt voltam, felsóhajtottam, és könnyezni kezdtem.

Felfutottam szobámba, és az ágyra vettem magam. Párnámba nyomtam arcomat, és sírni kezdtem. Ez így ment percekig, majd amikor valamelyest megnyugodtam, felültem, és az óriásmacimat vettem a kezembe.

- Ez egy nagy hiba volt, de már nem bírtam tovább magamba tartani. Tudom, hogy ezzel lehet mindent elrontottam, de egyszerűen… nem ment. – beszéltem hozzá.

Nem mintha válaszolna, vagy valami. Végül álomba sírtam magamat. 

**** 

Reggel duzzadt, kisírt szemekkel ébredtem. Elvégeztem szokásos teendőimet, és már indultam is az iskolába. Amikor be értem le ültem helyemre, és lehajtottam a fejemet, a padon heverő kezeimre. Nem mertem Yifanra rá nézni. Nem mertem, ezek után megszólítani sem. Ahogy az idő telt úgy szállingóztak be a diákok is, és kezdődött el a tanítás. Volt, amikor azt hittem újra elsírom magamat, de tartottam magam. Néha hátra nézett, de csak azt láthatta, hogy pár könnycsepp legördül az arcomon, majd letörlöm őket. Az utolsó órának is vége lett mikor valaki megérintette a vállamat.

- JongDae, ma tovább csináljuk a beadandót? – kérdezte egy számomra túl ismerős hang.

- I-Igen csinálhatjuk. – fordultam vele szembe.

Ő csak annyit láthatott leginkább rajtam, hogy a szemeim iszonyat pirosak – ez azért volt, mert egyszer felmentem a tetőre sírni - és duzzadtak.

- Akkor menjünk a könyvtárba.

- Rendben. – mondtam halkan.

Amint be értünk kerestünk egy asztalt, majd könyveket kezdtünk keresgélni. Én éppen egy igen fontos könyvet kerestem, amit meg is találtam csak nem értem fel a könyvespolcot. Bárhogyan is nyújtózkodtam nem ment. Aztán egy másik kart is megláttam, mire megijedtem, és hátráltam. De amilyen szerencsétlen vagyok, csak ráestem valakire. Arccal előre estem, ami annyit jelent, hogy fejem egy mellkason pihent. Orromba kúszik az a jellegzetes illat, és pont, ezért féltem felnézni.

Kris POV

Mi a fene történt itt? Most komolyan az történt, amit nem akartam? Tényleg, odaért??? Jól hallottam, amit mondott? Kimondta? Komolyan gondolta? Mi a fene folyik itt? Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben ott álltam Chenék háza előtt és csak bámultam a bejárati ajtót. Jongdae... most tényleg... megcsókolt...

Kezemet egyből ajkamra tettem és csak bambultam. Nem álmodtam. Ez tényleg megtörtént. De mégis hogy? Hogy szerethet engem? Mondjuk, néha a lányok a suliban megjegyzik, milyen jól nézek, de nem nagyon érdekelt. De egyetlen srác sem mondott még nekem ilyet. Csak Suho, de ő róla tudom, hogy csak barátként gondolt rám. Nem fogok neki többet jelenteni, mint barát, és ez így volt rendjén. De Jongdae... Ő mióta gondolt, így rám? Mióta? Vagy ez csak egy hirtelen fellángolás volt? Nem! Túlságosan komolyan mondta, és... akkor ezért volt idefele úton ennyire hallgatag. Most már értem.

Megfordultam és hazafelé vettem az irányt. Végig azon gondolkodtam, amit Chen mondott, meg amit tett. Ösztönösen nyúltam állandóan a számra, de még mindig éreztem, ajka érintését. Próbáltam valahogy elfelejteni, de nem ment. Egyre jobban gondoltam rá, és éreztem, hogy a szívem gyorsabban kezdett verni. Mi történt velem? Mit tettél velem Jongdae? Hazaérkezve egyből bezárkóztam a szobámba, és levágodtam az ágyra. Miért történt ez? A fenébe! Mi van velem, hogy képtelen vagyok ésszerűen gondolkodni? Mi történik velem?

E gondolatokból a telefonom csörgése zökkentett ki és mikor megláttam Suho nevét a kijelzőn, egyből rosszabb lett a kedvem. Biztos fel fog tűnni neki, hogy valami bajom van, de mégis felvettem. Elmesélte, milyen jó volt a hétvégéje Yixinggel, és hogy úgy érzi szereti, de amiatt az idióta miatt még mindig nem tudja mi a helyzet. Komolyan mondom, azt az ember legszívesebben eltűntetném a Föld színéről, és ki is törölném Suho emlékeiből, de sajnos nem tehettem. Legalább Yixing jó hatással volt rá, nem úgy, mint rám Chen. A franba! Nem gondolhatok most rá. Szerencsére Suho egyből folytatta a mesélést, egészen este tízig, míg nem kaptam egy üzenetet Taotól, hogy szeretene velem beszélni meg a többiek is, így szóltam, hogy beszéljük kamerán keresztül, mert épp JoonMyunnal beszélgetek. Elmondtam JoonMyunak és egyből a gép elé ültünk mindannyian. Jó volt végre ezeket az idiótákat látni és beszélni velük. Mint régen. Beszéltük, hogy jó lenne találkozni végre, és ekkor toppant be Suho anyukája és egy kis beszélgetés után felajánlotta, hogy mehetünk hozzájuk. Ennek a többiek nagyon örültek, de én is, hogy végre láthatom őket.

Nem tudom mikor hagyhattuk abba a beszélgetést, mert mikor épp meséltek a többiek valamit, általában egyből Jongdae és a csók, jutott az eszembe, és ilyenkor az agyam teljesen kikapcsolt. Ezt meg is jegyezték, hogy nem is figyelek, de inkább nem mondtam semmit. Majd végül jó későn elmentünk aludni, mondván másnap suli. Egész éjjel nem aludtam. Akárhányszor lehunytam a szememet mindig a csók lebegett előttem, éreztem, ahogy puha ajkát ajkamhoz érintette és... Ne már! Nem hiszem el! Én nem vagyok meleg! Nem!

Másnap reggel hulla fáradtan kullogtam a suli felé, ezt Suho észre is vette rajtam -biztos vagyok benne- de nem tette szóvá. A suliban mikor beléptünk a terembe, Chen már ott volt, de nem néztem rá. Mit mondjak, majd neki? Hogy fogjuk egyáltalán megcsinálni a beadandót? Hogy fogunk beszélgetni? Mi a fene bajom volt? Egész álló nap, amikor csak lehetett Jongdaet néztem, de ő végig csak a padot bámulta maga előtt, vagy épp Yixinggel beszélgetett. Muszáj beszélnem vele. De mit mondjak? Mikor kicsöngettek az utolsó óráról, elhatároztam magamat és odamentem az asztalához. Nem nézett felém, így megfogtam a vállát és megszólítottam.

- JongDae, csináljuk ma tovább a beadandót? -kérdeztem tőle. Ez volt az egyetlen egy dolog, ami miatt beszélhettünk egymással.

- I-Igen csinálhatjuk. – fordult velem szembe és ledöbbentem.

A szemei olyan vörösek voltak, mint a paradicsom, duzzadtak, az orra is vörös volt. Mennyit sírtál Chen? Miért sírtál? Miattam?

- Akkor menjünk a könyvtárba.

- Rendben. – mondta halkan.

Elindultunk a könyvtár felé, ahol kerestünk egy szabad asztalt és keresni kezdtük a könyveket, amik kellettek. Mikor beszéljek vele erről? Egyáltalán megemlítsem? Megkérdezzem miért ilyen vörös a szeme? Megkérdezzem, hogy miért sírt? Hogy miattam sírt? Épp letettem az egyik könyvet az asztalra, mikor figyeltem Chent, ahogy egy könyvet keresett. Teljesen semleges arccal nézte a könyvek címét, hogy melyiket is vegye le. Nem mutatta ki, hogy mennyire összetört, de tudom, hogy az. Elindultam felé, pont a fallal szemközti könyvespolccal szemben állt és nyújtózkodott, hogy elérje az adott könyvet, de nem érte el. Mögéje álltam és kinyújtottam a kezemet, hogy levehessem neki, de hirtelen megfordult és akkora erővel jött nekem, hogy hátra lökött így a padló felé vettem az irányt testemmel. Éreztem, ahogy a hátam a falnak csapódik, majd lecsúszok a padlóra és egy kisebb súly volt még rajtam. Kezemmel megfogtam tarkómat, mert kissé fájt, miközben kinyitottam a szememet. Jongdae feküdt rajtam, ahogy belém kapaszkodott és nem emelte fel a fejét. Hirtelen elfelejtettem, hogy fáj a fejem és kezemet Jongdae fejére tettem.

– Jól vagy? - kérdeztem tőle.

Csak bólogatott mellkasomba. Megfogtam arcát - már ahogy tudtam- és felemeltem fejét. Úgy fordítottam, hogy láthassam arcát, de mindig el akarta fordítani, így mind a két kezemet arcára helyeztem.

- Ha kérdeznek valamit, akkor illik rá válaszolni. - mondtam neki – Jól vagy? - kérdeztem meg ismét. Elfordította tekintetét.

- Igen. - mondta ki végül.

Annyira aranyos volt. Egyszerűen... nem tudtam már ésszerűen gondolkodni. Nem, gondolkodni sem tudtam már. Elkezdtem óvatosan simogatni arcát és kissé elmosolyodtam, mikor elvörösödött arca - vagyis jobban, mint eddig.

- Tudod Chen... ami... - el kellett mondanom neki - tegnap történt...

- Felejtsd el, ami történt, és amit mondtam. - mondta határozottan és ki akart szabadulni kezeim közül.

- És ha én nem akarom? - kérdeztem meg tőle.

- Tessék? - nézett rám értetlenül.

- Mi van, ha én nem akarom elfelejteni, ami tegnap történt? Mi van, ha emlékezni akarok rá? Nem tudom, mióta érzel így Chen, de... nem is érdekel. Nem mondom, azt hogy nem lepődtem meg, és ijedtem meg tegnap, mikor... megcsókoltál... - itt kissé elhalkult a hangom, de ugyanolyan határozottan beszéltem- Miután elmentem tőletek, csak ezen gondolkodtam, egész álló éjjel nem aludtam semmit, mert mikor lehunytam a szememet, a csók jutott az eszembe, hogy mit éreztem közben és... féltem... - mondtam beismerően - Féltem, hogy nem tudom, mit érzek pontosan. Mi miért történik. Mi történik velem, meg a többi. Egyszerűen képtelen voltam gondolkodni és fogalmam sincs most, miért mondom el ezeket, de... –és itt egyenesen a szemébe néztem és kissé megsimogattam arcát, miközben elmosolyodtam- Chen nem tudom mit is érzek irántad, de... ez már több, mint egyszerű barátság. Ez már sokkal több annál. - mondtam mosolyogva.

Mintha Chen tudta volna miért mondtam mindezt, mert amint elhagyta számat az utolsó szó, és várt néhány másodpercet, egyből ajkamra hajolt és megcsókolt. Átkarolta nyakamat és mosolyogva csókolt. Elmosolyodtam a tettére, és kezemet átvezettem arcáról derekára és onnan hátára. Egyre közelebb húztam magamhoz, de még mindig furcsa volt számomra ez az egész, hogy én ezeket mondtam ki egy fiúnak, ezért ez a csók nem is tartott olyan sokáig.

A délutánt a könyvtárban töltöttük, leginkább a beadandóval foglalkoztunk, de néha úgy adódott, akkor Jongdae az asztalon megfogta a kezemet, ami nagyon jól esett, de még mindig volt bennem egy kis félelem és valami furcsa érzés. Annyira ismeretlen volt ez az egész számomra, hogy nem mertem ránézni. Nem azért, mert nem akartam, hanem nem tudtam, pontosan mit is éreztem. Teljesen vadidegen volt ez az egész. Nem akarom elrontani a barátságunkat, ami már több mint az. Féltem. Mi lesz, ha valamin összeveszünk, akkor már nem is leszünk barátok és elveszítem. Ezt meg nem akartam. Nem akartam semmit sem elsietni. Mit sietnék el egyáltalán? Annyira hülye vagyok. Mikor végeztünk a könyvtárban ismételten hazakísértem és a kapuban állva, nem tudtam mit is tegyek. Nem tudtam, mi volna a helyes. Nem tudtam gondolkodni. Azt vettem csak észre, hogy Chen elém lép és egy apró csókot nyomott számra, majd elpirulva tűnt el a szemem elől. Mi a fene bajom volt? Nem tudtam mit tegyek. Mi folyik itt?

És ez ment egész héten. Egyszer sem voltam képes kezdeményezni, nem mertem hozzáérni. Ha véletlenül sikerült is, akkor teljesen bepánikoztam és kikészültem. Miért vagyok ilyen? Jongdae biztos észrevette ezt az egészet, mert mikor vasárnap átjött hozzánk, mert kértem csináljuk ott a beadandót, akkor is hozzáértem a kezéhez, és meg akarta fogni, de én egyből elvettem onnan kezemet és kissé kikelt magából.

- Yifan, mi van veled? Én ezt nem értem! Mikor a könyvtárban... Megcsókoltalak, nem húzod tál el tőlem, de most csak azért elmész a közelemből, mert akartam fogni a kezedet. Mi bajod van? Én szeretlek és már egy csomószor mondtam ki és ezt nem viccből teszem. Én komolyan gondoltam Yifan! De ha te nem így érzel, akkor kérlek, ne adj hiú reményeket, mert azzal, csak még jobban rontod a helyzetet. - mondta és elfordult tőlem.

Mégis mi a fenét csinálok én? Mekkora egy seggfej vagyok! Csak mondanom kéne, hogy nem használom ki, csak... Mi az a csak ott, amit állandóan oda teszek? Éreztem, ha most nem teszek valamit, akkor elveszítem, így egy dolgot találtam csak helyesnek. Megragadtam karját és egyenesen az ágyamhoz húztam, ahol lenyomtam őt a matracra. Fölötte helyezkedtem el, láttam a tekintetében az értetlenséget, a rengeteg kérdést és a félelmet. Egyetlen egy határozott mozdulattal, ajkamat ajkára nyomtam. Minden érzelmemet, -amik nem tudom mik voltak pontosan- belevittem ebbe a csókba, hogy érezze, nem használom ki és nem akarom hiú reményeket adni neki. Egyre erőteljesebben csókoltam, és mikor megéreztem, hogy visszacsókol csak még bátrabb lettem. Nyelvemet teljesen öntudatlanul vezettem ajkához, és mikor elértem hozzá, végighúztam az alsó párnákon, hogy bebocsátást kérhessek. Egyből meg is kaptam, így szabadon folytattam utamat, míg meg nem találtam az övét, és uralmam alá nem vettem. Nem akartam, hogy ez a csók abbamaradjon, mert annyira tökéletes volt, hogy azt hittem csak álmodom az egészet, de mikor elváltam tőle és a szemébe néztem, ráébredtem ez a valóság. Nem álom. Mosollyal az arcomon, simítottam végig arcán, végül ajkán hüvelykujjammal. Elmosolyodott és egy apró puszit adott ujjamra. Elvigyorogtam a tettén és egy piciny csókot leheltem ajkára.

- Most már elhiszed, hogy nem akarlak hiú reményekben ringatni?

- Igen. - mondta karjával átfonta nyakamat. Egyre lejjebb és lejjebb húzott egészen ajkaihoz.

Másnap reggel mikor felébredtem, teljesen beleborzongtam a tegnap történtekbe. Vigyorogni kezdtem és így indultam a suliba. Most már tudtam mit éreztem eddig. Boldogan sétáltam a szokásos kereszteződés felé, ahol is nem mindennapi látványban volt részem. Legeslegjobb barátom épp nagyon el volt foglalva Yixinggel és nem is akárhogy. Úgy tűnik, hogy boldog és ez engem tesz boldoggá, de leginkább az, hogy láthatom Chent, ahogy ott állt és kikerekedett szemmel nézte őket. Olyan aranyos volt. Ahogy haladtam feléjük, mikor Suhoék abbahagyták a csókot, odaálltam mögéje és vállára tettem a kezemet.

- Látom összejöttetek. - mondtam mosolyogva, és meg sem várva a reakcióját, egyenesen Jongdae felé vettem az irányt. Ő csak kíváncsian nézett engem, amin én elmosolyodtam. Ahogy odaértem hozzá, megragadtam arcát és megcsókoltam. Nem törődve azzal, ki is láthat minket, csak az volt a fontos, hogy itt volt velem. Mikor elváltam tőle, mosollyal az arcomon mondtam ki a szót, amire várt.

- Rájöttem mit is éreztem eddig. Szeretlek Chen. 

Chen pow

Kérdezgetet, hogy jól vagyok-e. De az arcom olyan vörös volt, hogy ránézni is féltem. De aztán megadtam magamat, és engedtem neki, hogy felemelje fejemet.
- Tudod Chen... ami... - kezdte - tegnap történt...
- Felejtsd el, ami történt, és amit mondtam. – mondtam, majd szabadulni szerettem volna.
- És ha én nem akarom?
- Tessék? – néztem rá hitetlenkedve.
- Mi van, ha én nem akarom elfelejteni, ami tegnap történt? Mi van, ha emlékezni akarok rá? Nem tudom, mióta érzel így Chen, de... nem is érdekel. Nem mondom, azt hogy nem lepődtem meg, és ijedtem meg tegnap, mikor... megcsókoltál... – kicsit elhalkult, majd folytatta - Miután elmentem tőletek, csak ezen gondolkodtam, egész álló éjjel nem aludtam semmit, mert mikor lehunytam a szememet, a csók jutott az eszembe, hogy mit éreztem közben és... féltem... – ismerte be - Féltem, hogy nem tudom, mit érzek pontosan. Mi miért történik. Mi történik velem, meg a többi. Egyszerűen képtelen voltam gondolkodni és fogalmam sincs most, miért mondom el ezeket, de... –nézett szembe, és megsimogatta arcomat, elmosolyodott - Chen nem tudom mit is érzek irántad, de... ez már több, mint egyszerű barátság. Ez már több annál. – mosolygott tovább.
Több, mint barátság. Több, mint barátság. Több, mint barátság. Kételyek nélkül hajoltam újra ajkaira, s nem volt ellene. De minden jónak vége szakad egyszer. Elváltunk egymástól, majd felálltunk, és folytattuk a beadandót. Néha megfogtam kezét, s látszott zavarban van. Miután végeztünk hazakísért. Én egy csókkal váltam el tőle. Látszott rajta, hogy nem tudja, hogy most mit tegyen. Pirultan mentem be a házba, s rögtön szobába siettem, ahol ágyamba vetettem magamat, majd fangörcsöltem egyet. Apa nem volt otthon, de anya nem hagyott békén. Folyton kérdezgetett, mi volt, hogy volt. Aztán elmondtam neki mindet. Örült, hogy találtam valakit, de aztán…
Eltelt egy hét. Nem ért hozzám, s nem is kezdeményezett. Aztán vasárnap átmentem hozzá, hogy folytassuk a leckét. Meg akartam fogni a kezét, de elhúzta. Itt telt be a pohár.
- Yifan, mi van veled? Én ezt nem értem! Mikor a könyvtárban... Megcsókoltalak, nem húzodtál el tőlem, de most csak azért elmész a közelemből, mert akartam fogni a kezedet. Mi bajod van? Én szeretlek és már egy csomószor mondtam ki és ezt nem viccből teszem. Én komolyan gondoltam Yifan! De ha te nem így érzel, akkor kérlek, ne adj hiú reményeket, mert azzal, csak még jobban rontod a helyzetet. – fordultam el tőle. Megfogta karomat, és az ágy felé kezdett el húzni. Lenyomott a puha matracra, és felém tornyosult. Aztán megcsókolt, mintha ezzel akart volna, üzeni nekem. Erőteljesen csókolt, s én a kezdeti sokktól viszonoztam. Felbátorodva csókolt tovább, majd nyelvét megéreztem alsóajkamon, ahogy végigsimított rajta, s bejutást kér. Készségesen megadtam neki, s vad táncba hívta enyémet. Elvált tőlem, s hüvelykujjával végigsimított ajkamon, mosolyogva. Én puszit nyomtam ujjára, amin kuncogott, majd egy puszit, nyomot számra.
- Most már elhiszed, hogy nem akarlak hiú reményekben ringatni?
- Igen. – mondtam, és visszahúztam magamhoz, hogy ízlelgethessem még húsos ajkát.
Másnap reggel mosollyal az arcomon keltem fel, és indultam az iskolába. Útközben találkoztam KyungSooval, majd a szokásos kereszteződésnél Yixingel. De amikor Suho is megérkezett, majd igen mély, s nyelves csókot váltottak előttünk, meglepődtem, de örültem annak, hogy barátom boldog. Aztán megláttam szerelmemet.
- Látom összejöttetek. - mondta aztán felém kezdet sétálni. Kíváncsian néztem rá. Amikor elém ért megfogta arcomat, és megcsókolt. Számomra az idő megállt, s csak mi ketten léteztünk.
- Rájöttem mit is éreztem eddig. Szeretlek Chen.
Amint kimondta ezeket a szavakat a nyakába vettetem magamat, majd a fülébe súgtam: - Én is Fan. – mormogtam.
Persze barátaink ezt nem hagyták szó nélkül, és elkoboztak minket egymástól, majd jött a vallatás része. Mindent elmondtunk. Örültek nekünk, majd folytatjuk utunkat, az iskolába. Yixing és Suho kézen fogva, és nálunk is ez volt a felállás. Szegény Soo meg szingliként tenget.
A nap további része számomra boldogsággal teli volt. Yifan bátrabban ért hozzám, és khm néha le is tapizott. Sokszor csókolt meg.
- Átjössz suli után? – puszilt arcon.
- Ha nem zavarok. – kuncogotam.
- Nem, mert ha ott vagy nálunk, akkor mások zavarna. – nevetett.
Így hát elindultunk hozzá. Persze az egész utat végigbeszéltük, és a fenekemre is markolt, a ki piszok!
- Éhes vagy? – segítette le kabátomat.
- Igen. Rád! – csókoltam meg. Yifan levezettte kezeit fenekemre, és erősen belemarkolt. Egy nyögést nyögtem a csókba, amin ő elmosolyodott, s átdugta nyelvét. Olyan vehemenciával marta ajkaimat, hogy lábam megremegett. Hátrálni kezdtünk, míg nem, elértem a falhoz. Kris azonnal neki nyomott, és tépte számat. Közben keze nem mozdult fenekemről, és ismételten belemarkolt.
- Y-Yifan á-ájunk le – váltam el tőle.
- JongDae mióta tetszem neked? – nézett a szemembe.
- Mm e-egy é-éve. – motyogtam.
- Mióta vágsz rám szexuáliasn is? – passzírozott még jobban a falhoz.
- R-Rég óta.
- Itt vagyok JongDae. – csókolt meg.
- D-De ez neked, gyorsnak számit! – toltam el magamtól. -Minden értelemben érezni akarlak téged, szeretlek Fan, de ez neked túl gyors lenne.

Kris POV

Amikor elmondtam neki mit érzek, egyből a nyakamba ugrott és mondta, ő is. Ennek nagyon örültem. Boldog voltam. Amint elengedtem Jongdaet, Suho egyből elkapta a karomat, odébbrángatott és elkezdte a vallatást, amiből az lett, hogy halálra csikiztem, mivel tudta jól allergiás vagyok arra, ha valaki elrontja a hajamat, de ő nem vigyázott. Amikor végül megkíméltem neki, elengedtem és elindultunk az iskola felé. Egész végig Jongdae kezét fogtam, míg a suli területére nem értünk. Viszont, mikor a suliban leültünk a helyünkre, egyből faggatni kezdet Suho és...
- ... és így jöttünk össze. -meséltem neki, és épp becsöngettek. Jonnmyun eléggé lepődötnek látszott, de mosolygott.
- Hát... -mondta mosolyogva -Nagyon örülök neked Kris. Nem gondoltam volna, hogy...
- Én sem gondoltam volna. -mondtam mosolyogva, majd Jongdae asztala felé pillantottam, épp Yixinggel beszélgetett és mosolyogott. Elkuncogtam magamat, majd visszafordultam Suho felé.
- De az a lényeg, hogy boldog vagy, nem?
- De. -mondtam beismerően és zavaromban idiótán kezdtem vigyorogni. Mit teszel velem Chen?
- De abban biztos vagy, hogy te nem vagy me...
- Ebben száz százalékig biztos vagyok. Én senkit sem szeretek Chenen kívül, vagyis... érted, hogy gondoltam, ugye?
- Igen értem. -mondta mosolyogva. Mi fenét teszel te velem, Chen?
A nap további részében, mintha egyre bátrabb lettem volna, mert többször értem hozzá és hát... letapiztam a fenekét és tetszett. Ez jelentené azt, ha valakit szeret az ember? Annyira furcsa volt ez az egész, de mégis élveztem. Bátrabbá tett. Az utolsó óra után odállatam Jongdae mellé.
- Átjössz suli után? -pusziltam meg arcát.
- Ha nem zavarok. -kuncogott. Olyan édes. Az a két kis gödröcske az arcán, még aranyosabbá tette.
- Nem, mert ha ott vagy nálunk, akkor mások zavarnak. -nevettem el magamat.
El is indultunk hozzánk, egész úton beszélgettünk, és hát letapiztam a fenekét párszor.
- Éhes vagy? -segítettem le róla a kabátot, mikor megérkeztünk és felakasztottam a helyére.
- Igen. Rád! -mondta és megcsókolt. Kezeimet egyből fenekére csúsztattam és markolászni keztem. Jongdae egy nyögéssel díjazta tettemet, amin elmosolyodtam. Reakciója kiváltotta belőlem, hogy nyelvemet elindítsam felé. Olyan erővel csókoltam és tépni kezdtem ajkát, miközben a tolni kezdtem, míg a falhoz nem préseltem. Nem érdekelt, hogy esetleg valaki itthon volt, vagy nem az előszobában kéne ezt tenni, de nem bírtam már gondolkodni. Egyszerűen képtelen voltam ésszerűen gondolkodni. Megszűnt minden, ami csak létezett, csak Chent láttam és éreztem. Semmi mást. Kívántam, hogy minden porcikáját érezhessem, az enyém lehessen. Ismételten erősen belemarkoltam fenekébe.
- Y-Yifan á-álljunk le. -vált el tőlem. Ne tűnj el!
- Jongdae, mióta tetszem neked? -kérdeztem és a szemébe néztem. Miért érdekelt ez engem?
- Mm e-egy é-éve. -motyogta.
- Mióta gondolsz rám szexiálisan is? -egyre jobban passzíroztam neki a falnak. Mit kéreztem én?
- R-Régóta.
- Itt vagyok Jongdae. -mondtam és megcsókoltam. Érezni akarom.
- D-De ez neked gyors! -tolt el magától -Minden értelemben érezni akarlak! Szeretlek Fan, de ez neked túl gyors lenne. -mondta és éreztem hangján, mekkora akarat kellett, ahhoz hogy megállítson.
Teljesen igaza volt, ha most megtörténne... Mi? Mi történt volna? Én egyáltalán képes lennék rá? Még csak most ébredtem rá, mit is érzek iránta, és most csókoltam meg úgy, hogy akarnék is tőle valamit, de. De én még azt sem tudom, ez az egész hogy zajlik. Mi a fene történik velem?
Elengedtem Jongdaet és hátrálni kezdtem, leroskadtam a lépcsőre és fejemet kezemnek támasztottam. Mi van velem? Nem értek már semmit. Mi a fenét műveltem az előbb? Én ennyire akartam, vagy miért? Nem értem magamat. Nem értek semmit.
- Yifan, mi a baj? -kérdezte Chen és megéreztem kezét karomon. Elvettem fejemet kezemből és felnéztem, egyenesen Jongdae ragyogó szemébe.
- Nem tudom. Fogalmam sincs mi bajom van. Még csak msot ébredtem rá, hogy szeretlek és egyből letámadlak. Ez normális? -kérdeztem és megfogtam kezét.
- Yifan, voltál már valaha szerelmes?
- Tessék?
- Voltál már valaha szerelmes? -kérdezte ismét.
- Nem tudom. Biztos.
- És akkor is ezt érezted?
- Nem. Akkor nem volt ennyire intenzív, vagy... nem tudom. -mondtam és arcomat a tenyerembe temettem. Chen megfogta a karomat elhúzta arcom elől, majd arcomra helyezte kezeit és lágyan megcsókolt. Épp hogy csak hozzáért ajkamhoz, de mégis sokkal érzékibb és intenzívebb volt, mint az előbbi csókunk. Egyik kezemet óvatosan arcára helyezem és lágyan simogatom.
Ezek után sokat beszélgettünk, meg csókoloztunk és persze volt itt-ott tipi-tapi, de nem mentünk túl a határakon. Chen ráébresztett, beszélgetés közben, hogy én eddig sosem voltam igazán szerelmes, csak az akartam lenni, és ezért érzem így magamat. Most már értem mi is az a szerelem és miről beszélt Suho nekem állandóan. Már mindent értek. Köszönöm neked Chen, hogy ráébresztettél erre és, hogy veled ismerhettem meg ezt az új érzést. Szeretlek.

Már egy hónapja voltunk együtt Jongdaeval, és a lehető legboldogabbak voltunk. Voltak kissebb-nagyobb vitáink, de megoldottuk őket. Ma voltunk egy hónapja együtt és gondoltam ezt megünnepelhetnénk, így a mai napra kiürítettem a házat, senki sem lehet otthon kettőnkön kívül. Mikor anyáéknak elmondtam egy barátom van kissé sokkolta őket, apa egyből közölte ne várjam az áldását, és el is tűnt, azóta alig beszélt velem. Ez rohadt szarul esett, de legalább anya mellettem állt. Ő elfogadott olyannak, amilyen voltam, mondta kissé sokkolta, de elfogadja a helyzetet, mert ő akárhogy is, de szeret. Elintézte nekem valahogy, hogy apával ne legyenek itthon és ezért nagyon hálás voltam neki. Áthívtam Jongdaet este hétre, hogy aludjon itt, addigra mindennel el kell készülnöm. Anya még segített annyiban, hogy elkészítette nekünk a vacsorát. Imádom. Egyszerűen tudta mire volt szükségem és mondta is, csak másnap este jönnek, ha esetleg történne valami. Ilyenkor meg, megőrjit! A vacsit a tűzhelyre tettem, hogy ne hűljön ki, és elkezdtem teríteni.
Közben azon gondolkodtam, mivel is lehetne különlegesebbé tenni ezt az estét. Egyre tudtam csak gondolni, de nem akartam elsietni semmit, így majd ha mind a ketten készen álltunk rá, akkor lehet róla szó. Nem akartam, hogy elrontsam az estét, egy hülyeséggel. Tökéletesnek kell lennie. Mikor elkészültem mindennel, gyorsan a fürdőbe mentem, hogy rendbe szedjem magamat. Beállítottam a hajamt, megmostam az arcomat és elgondolkodtam. Meg fog ma történni? Mi van ha igen? És ha nem? Mi lesz, ha elrontok valamit? Ha fájdalmat okozok neki? Meg fog utálni, ha elrontok valamit? Egyáltalán ő is akarja? Mostanában kissé furcsa volt, mintha titkolt volna valamit és nem értettem miért. Valami baja lenne? Vagy otthon történt valami? Talán... már nem szeret? Nem. Amikor hozzám ért vagy megcsókolt, nem ezt éreztem. Egyre idegesebb és idegesebb lettem, ahogy közeledett a hét óra. Már nem bírtam egy helyben ülni, így fel s alá sétáltam a házban. Miért idegeskedtem? Miért görcsölt a gyomrom? Miért nem bírtam magammal? Miért gondoltam ilyenekre? Gondolataimból a csengő zökkentett ki, ami annyit jelentett, megérkezett Chen. Nagy levegőt véve, gyorsan a konyhában megmostam, majd megtöröltem az arcomat és mentem is az ajtóhoz.
Mikor az ajtóhoz értem még egyszer s utoljára vettem egy nagy levegőt és kinyitottam az ajtót. Amint kinyílt Chen mosolygós, kipirult arcával találtam szembe magamat. Egyből elmosolyodtam, és mindent elfelejtettem, ami eddig aggasztott egyedül csak azt nem tudtam kiverni a fejemből, hogy esetleg valami baj történhetett otthon és ezért ilyen furcsa velem mostanában, vagy más lenne az oka? Beljebb invitáltam, elvettem tőle táskáját, lettem a fal mellé és amint már nem volt rajta a cipője és kabátja, magamhoz húztam és megcsókoltam. Automatikusan fonta karjait nyakam köré, és húztam egyre közelebb magamhoz. A csókunk eléggé elhúzódott, de nem bántam, legalább nem gondoltam semmire, csak rá. Mosollyal az arcomon váltam el tőle és homlokomat homlokának támasztottam.
- Boldog egy hónapot! -mondtam és egy kis puszit nyomtam. Egy hatalmas mosoly terült el az arcán.
- Ezért hívtál át? -kérdezte és homlokát mellkasomnak nyomta.
- Ezért is... -mondtam beismerően.
- Mi a másik ok vagy okok? -nézett rám kíváncsian.
- Majd megtudod. -mondta és csókot hintettem homlokára. Megfogtam kezét az étkezőbe vittem, ahol már minden elő volt készítve, már csak a vacsora hiányzik. Leültettem a helyére és már mentem is az ételért. Vigyorogva figyelte minden tettemet és mikor szedtem az ételből, egyből neki is láttunk. Jóízűen fogyasztotta a vacsorát és a végén meg is jegyezte, mennyire finom és milyen finomat főztem. Erre elmosolyodtam és közöltem, anya készítette, és majd neki mondja ezt.
Mikor befejeztük az evést kivittem a tányérokat a mosógatóba, és a hűtőből elővettem a meglepetést. A kedvenc tortáját vettem meg, amit az anyukájától tudtam meg. Oroszkrémes. Vágtam belőle neki és magamnak egy-egy szeletet, majd visszamentem hozzá. Letettem elé a tortát, mire mosollyal az arcán lehúzott magához egy csókra. Édes ajka épphogy hozzáért ajkamhoz, majd el is húzódott és már csak a tortának szentelte minden figyelmét. Nah szép. Egy torta fontosabb, mint én. Jobban leköti egy torta, mint én, lehet bekenem magam tortával, hogy magamra vonzam a figyelmét. Amint végzet vele, kérte a következő szeletet, így kimentem a konyhába, hogy vágjak neki, mire a hűtőben kutakodva, valaki átölelt hátulról.
- Köszönöm. -mondta és arcát hátamba temette.
- Érted bármit. -mondtam és a tortát letettem a pultra. Megfordultam ölelésében és kezemet derekára tettem. Mosolyogva tekintett rám, mire azt éreztem itt az idő.
Kezemet arcára tettem, lágyan simogatni kezdtem, mire belefúrta arcát tenyerembe. Egyre jobban eluralkodott rajtam a vágy, de tűrtőztettem magam. Egyre közelebb húztam magamhoz és végül ajkunk találkozott. Lágyan érintettem, mintha egy szűzies csókot akarnék küldeni neki. Jobban vontam magamhoz, egyik kezem derekán pihent, míg a másik arcán pihengetett, majd tarkójára tettem, hogy még közelebb legyen. Elfordítottam kissé fejemet, hogy elmélyíthessem a csókot, és elindítottam nyelvemet feléje. Amint hozzáértem alsó ajkához, egyből folytathattam utamat, míg meg nem találtam a nyelvét, az uralmam alá vontam. Chen kezeit felvezette mellkasom, ahol kissé elidőzött, majd nyakam köré fonta és került közelebb.
Mind a két kezem a derekán állapodott meg, és lassan hátráltatni kezdtem. Ügyeltem rá, hogy ne ütközzünk neki senkinek és egyből a nappali felé toltam. Nem akartam elválni tőle, egy pillanatra sem, és ha a szobámba mennénk, akkor el kellene válnom tőle. Nem akartam. Mikor a nappaliba értünk, egy laza mozdulattal a kanapéra döntöttem. Figyeltem, nehogy ránehezedjek és megriasszam. Kezeim oldalára vándoroltak és simogatni kezdtem, néha pólója alá nyúlva is. Jóleső sóhajok hagyták el száját, és tudtam nem tettem rosszat. Eddig. Kicsit szenvedélyesebbre vettem a csókot, majd elváltam tőle és nyakát kezdtem kényeztetni. Lágyan csókoltam végig minden egyes millimétert rajta és ha kellett egy ponton elidőztem kicsit. Chenből egyre több sóhaj szökött ki és ezek ösztönöztek arra, hogy ne hagyjam abba. Kezem egyre többet tévedt pólója alá, mire azt vettem észre, hogy egyre följebb és följebb húzom, már szinte a nyakánál jártam. Jongdae elvette kezét nyakamról, ezzel jelezve vehetem le róla a pólót. Elmosolyodtam, egy pillanatra elváltam tőle, kissé felemelte a felsőtesét, hogy könnyebb dolgom legyen, és amint eltűnt a pólója, visszatértem nyakához. Elkezdtem lejebb és lejebb haladni, de nem túl gyorsan. Inkább legyen órákig tartó és kellemes, mint gyors és fájdalmas folyamat. Kezemmel kényeztettem oldalát, hasát és mellkasát, miközben keze hátamra tévedt és egyre jobban húzott magához. Éreztem, ahogy nyakamnál a pólóm alá nyúlt és bőrömhoz ért. Egyre lejebb és lejebb haladt, de mikor véletlenül -ami nem volt az- megszívtam nyakát, ujjait hátamba vájta, miközben kissé felszisszent. Elmosolyodtam, minden ilyesfajta reakcióján, de egyszer sem álltam le. Mikor pólóm keresztül éreztem, ahogy egyre feljebb húzza rajtam, abbahagytam az addigi tevékenységemet, és levettem magamról a pólót és ismételten egy csókra hajoltam hozzá. Keze most már csupasz hátamat járta be, de így még édesebb volt minden perc.
Közelebb férkőztem hozzá és most már meztelen mellkasunk ért egymáshoz, és szinte biztos voltam benne, éreztem, ahogy a szíve hevesen vert. Kezem önmagától mozgott fel s alá Chen testén, míg le nem tévedt csípőcsontjára. Itt kissé megdermedtem, de nem törődtem vele, így elkezdtem alhasát simogatni, cirógatni. Kisebb nyögés került a csókunkba, de ettől csak jobban akartam. Oldala mentén a nadrágja alá csúsztattam kezemet és kezdtem lefelé tolni róla. Mikor már valahol combja közepénél járhatott a nadrág, elváltam ajkától, a lehető legóvatosabban levettem róla a nadrágot és visszamásztam rá, vagyis ajkaira. Ez egészen addig volt aktuális, míg kezét fenekemre nem tette és belemarkolt. Egy morgás tört fel torkomból, amit még magam sem értettem. Elkezdte ő is letolni rólam nardágomat, és valamiért az ő lassúsága nagyon zavart, így lemásztam róla, lehúztam magamról nadrágomat és föléje tornyosultam. Most már csak boxerünk választott el egymástól, de mikor valamilyen oknál fogva Chen fölemelte csípőjét, akkor ágyékunk egymásnak nyomodott és mind a kettőnkből egy nyögés tört ki. Egyikünk sem volt már nyugalmi állapotban, de mondjuk érthető is volt, mégis tartottam ettől az egésztől.
Egy pillanatra elváltam ajkától és mélyen a szemébe néztem. Kerestem félelmet vagy riadságot, ami talán megakadályozna, de semmi ezekhez hasonlót nem találtam. Csak szeretetett, önbizalmat, bizalmat, szenvedélyt, vágyat és szerelmet.
- Biztos... akarod? -halkult el egyre jobban a hangom. Kezét nyakam köré fonta és elmosolyodott.
- Szerinted, ha nem akarnám most itt lennék? -vigyorodott el és lehúzott magához. Igaza volt. Ha nem akarná akkor már rég eltolt volna magától. Mekkora hülye vagyok!
Édesen ízlelgettem ajkát, néha megharaptam, ezzel is fokozva a vágyat. Kezemet derekára helyeztem és ott is maradt. Egyre jobban akartam, kívántam, de nem akartam siettni. Nem két percre akarom, hogy az enyém legyen, hanem egy örökkévalóságra. Simogatni kezdtem alhasát és már boxere szegélyénél jártam mikor kissé megremegett a kezem. Már a szegély ott volt a ujjaim közt, de képtelen voltam lejebb húzni. Miért fostam be? Mitől féltem ennyire? Végül erőt vettem magamon és elkezdtem lefelé húzni a zavaró anyagot. Mikor lehúztam róla, nem mertem lenézni inkább a szemét kémleltem. Nem értettem, a reakciómat még magam sem. Lehet, hogy még mindig furcsa volt, hogy egy fiút szerettem, akivel éppen készülök lefeküdni? Végül megunta tétlenkedésemet, megragadta csuklomat és kezemet merevedésére tette. Ijedtem néztem szemébe, mire csak elmosolyódott.
- Ne... nézz ilyen... bambán... -mondta és elvigyorodott- mert sosem fogunk végezni... abba meg beleőrölök. -mondta és kissé rászorította tenyeremet merev tagjára, mire egy kisebb nyögés hagyta el száját. Bizonytalanul, de elkezdtem mozgatni kezemet, de nem túl erősen, mert nem tudtam hol vannak a határok. Mikor kezdtem "ráérezni az ízére" kissé erősebben szorítottam kezemet össze, így könyörgő nyögéseket hallhattam Chentől. Ilyen állapotban sem láttam még. Lehajoltam ajkára, hogy megköszönjem neki a bizalmát, a szenvedélyét, a türelmét és a szerelmét. Így ment ez egy ideig, míg nem Chen egyik kezét rá nem tette merevedésemre, amitől egy nagyobb nyögés hagyta el torkomat. Önelégült mosoly terült el arcán, majd elkezdte lejebb tolni rólam a boxert, mire gyorsan lekaptam magamról és ismételten ajkára hajoltam. Elengedtem merevedését és arcát fogva csókoltam meg a lehető legszenvedélyesebben. Karját hátamra vezette és ujjait hátamba mélyesztette, mert merevedésünk összeért, mire mind a ketten felnyögtünk.
Azt éreztem, itt az idő. Az utóbbi időben utána olvastam, hogy is zajlik ez az egész, de annyira képtelenségnek tartottam, hogy mindig nevettem rajtuk. Képtelenség, hogy én oda... betegyem... Képtelen voltam elképzelni az egészet, még akkor is, mikor tudtam, akarom, de valamiért mégis... annyira távol állt tőlem. Nem tudom, jól fogom-e csinálni, fájdalmat okozok neki, vagy élveztetet, mert a kettő közt hatalmas különbség van. Nem akarok, fájdalmat okozni. Nem akarom, hogy sírjon. Nem akarom, hogy...
- Elkezdjük valaha? -hallottam meg Chen sürgető hagngját. Rá emeltem a tekintetmet és szemében csak úgy lángolt a vágy.
- Biztos, hogy...
- Kris! -mondta ki a nevemet határozottan -Ha nem lennék biztos benne, akkor nem lennék itt, nem engedtem volna eddig fajulni. Nem is tudod, mióta várok már erre a pillanatra, de nem akartalak sietetni, mert tudom nem lehet könnyű. Azt akartam, hogy te tedd meg az első lépést, te akard annyira, amennyire én. Szeretlek és ez nem fog változni. Tudom, hogy vigyázni fogsz rám. Megbízok benned. -mondta, mosolyogva átkarolta a nyakamat és a szemembe nézett. -Szeretlek. -lehúzott magához. Ajka egyből vadul falta az enyémet. Ennél szebb szerelmi vallomást még sosem hallottam. Mosollyal az arcomon csókoltam vissza, és öleltem magamhoz, szorosabban a kelleténél, mert merevedésünk összeért, így nyögésünk belerontott a romantikus pillanatba. Elnevetjük magunkat és felkészülök, hogy most tényleg meg fog történni. Nem hagyhatom abba, mert akkor Chen mérhetetlenül dühös lenne, egyrészt. Másrészt én is meg utálnám magamat, hogy nem tettem meg. Ha megfutamodom, akkor sosem fogom megtudni, milyen érzés is. Kezemet lejebb vezettem oldalán egészen fedetlen fenekére, mire Jongdae elvált tőlem.
- Amúgy... -kezdet bele, mire kíváncsian néztem rá -van sikósító és óvszer a táskámba. -mosolygott rám. Ekkor rudatosult benne, azokra tényleg szükségünk lesz, de... most komolyan azt akarja, hogy ekkora merevedéssel odasétáljak az előszobába és hozzam ide? Nagy sóhaj hagyta el számat és lemásztam róla. Hát ennél nagyobb kínt még sosem éltem át. Egy kínszenvedés volt ez a rövid út. Mikor visszértem hozzá, föléje tornyosultam, a cuccokat letettem a kanapé mellé tisztes távolságba.
- Kim Jongdae... -kezdtem bele mosolyogva.
- Igen? -kérdezte.
- Ezt még nagyon meg fogod bánni. -mondtam egy sejtelmes mosoly keretében és nyakát vettem kezelésbe, mire egy kisebb nyögés hagyta el száját.
Fokozni akartam a hangulatot, feszegetni a határaimat, és csak utána megtenni. Mikor azt éreztem, eléggé fokoztam a hangulatot, elváltam ajkától, elővettem a sikósítót, egy keveset nyomtam a közzépső ujjamra, és bejáratát kezdtem ingerelni. Felszisszent a hideg anyagtól, de egy pillanat alatt megszokta, és nagyon lassan beléje toltam ujjamat. Egy kisebb nyögést hagyott el ajka, vártam, hogy kissé megszokja, majd elkezdtem benen mozgatni ujjamat. Mennyire szűk és forró itt minden. Jongdae ajkai egyre több nyögést és könyörgő sóhaj hagyta el, majd lassan betársult még egy ujjamat. Addig nem mozgattam tovább, míg nem láttam arcán, hogy ez kellemes. Lassan mozgattam benne két ujjamat, kissé oldalra is mozgattam ujjaimat, hogy tágítsam, de nem akartam, hogy hirtelen legyen. Mikor egyre több és hangosabb könyörgő sóhaj hagyta el csodálatos ajkát, betárult a harmadik ujjam, itt már egy nagyobb felszisszenést hallottam, így ilyedten kaptam rá tekintetemet, de csak megsimogatta arcomat és biztatott, hogy folytathatom. Nem akarok fájdalmat okozni. Ezzel sokkal több időt töltöttem el, hogy semmiféle képpen ne okozak egy fikarcnyi fájdalmat sem. Azt nem élném túl. Mikor Chen egy hangosabban nyögött, de ezek olyan könyörgő nyögések voltak, akkor kihúztam belőle ujjaimat. Most fog jönni a neheze csak.
Felvettem a kanapé mellől az óvszert, kibontottam és felhúztam férfiasságomra. Megfogtam a sikósítót nyomtam egy nagyobb adagot a kezembe melyet végig kenek férfiasságomon, majd a maradékot a bejáratához teszem, elkenem rajta és benne. Felszisszent a hideg anyag érintésére, majd egy jól eső sóhajt hallottam. Lábai közé férkőztem, egyre közelebb hozzá. Egy kezemmel kissé megemeltem derekánál fogva, míg másikkal merevedésemet bejáratához tettem. Sóhajtottam egy nagyot, még utoljára ránéztem Chenre, hátha meggondolta magát, de nem.
Beszívva a levegőt helyezkedtem el, és lassan érintettem bejáratodhoz merevedésemet. Először csak ingereltelek, majd csak makkomat toltam be. Egy kisebb nyögés hagyta el ajkadat, mire lehajoltam hozzád és megcsókoltalak. Bólitottál, hogy folytathatom, és megtettem. Féltem, hogy fájdalmat okozok, így lassan toltam beljebb magamat, csak addig, míg meg nem láttam fájdalmat mutató arcodat. Egyből megálltam és vártam. Egy centit sem mozdultam, míg meg nem szoktál és azt nem mondtad, mehetek tovább. A fenébe! Ezért nem akartam! Nem akartam fájdalmat okozni, de mégis megtettem. Szeretlek Chen. Mikor egy kisebb sóhajt hallottam és ismételten bólintottál, beljebb férkőztem és végül majdnem teljes hosszom benned volt. Ekkor már én álltam meg. Nem tudtam meddig mehettem tovább és megláttam arcát, amitől nagyon rosszul éreztem magamat. Szemeidet összeszorítottad, görcsösen kapaszkodtál a kanapéba, miközben a fogaidon keresztül vetted a levegőt. Fájdalmat okoztam neked. Miért történik ez? Tudtam, hogy fájdalmat okozok neki. Tudtam.
- Meg ne... próbáld... kivenni... -hallottam meg ziháló hangját. Rákaptam a tekintetemet és figyeltem. -Én tudtam... hogy fájni fog... de nem vészes... -mosolygott rám -Most már nem is érzem, csak a te szeretetedet. Kérlek, folytasd! Kérlek! -kérlelt én meg nem tudtam mit mondnai. Lehajoltam hozzá, megsimogattam arcát és megcsókoltam homlokát.
- Sajnálom...
- Ne sajnáld, mert nincs mit. Ez jól esik Kris. Mindig, mindenben az első a legrosszabb, de nekem nem. Mert te vagy az akivel megteszem, ezért nem érzem a fájdalmat. -mosolygott rám és megcsókolt. Egyre közelebb húztál magadhoz, miközben egyik kezedet fenekemre tetted és ott is toltál lejebb. Ellenkeztem, de nagyon lassan engedtem neked. Mikor majdnem teljesen benned voltam egy teljesen új és kellemes érzés járta át a testemet. Annyira szűk és forró vagy, szinte könyörőgsz, hogy ne hagyjalak itt. Annyira csodálatos ez az érzés. Hihetetlen. Sosem éreztem még ilyet. Felsóhajtok e érzés miatt, majd rád nézek. Nem tudtam elhinni, hogy ami nekem ekkora öröm és csoda volt, az neked pont az ellenkező. Nem akartam fájdalmat okozni. Nem akarom, hogy fájjon.
Simogatni kezdtem arcodat, csókokkal hintettem minden egyes porcikádat, amit csak értem és egy csókot nyomtam ajkadra. Nagyon szeretlek Chen. Elváltam tőled és a lehető leglasabban kezdtem el mozogni benned, de amint meg ki és be mozdultam, egyből egy csodálatos érzés fogott közre és majd bele őrültem, hogy ne akarjam még érezni. Figyeltem végig Jongdae arckifejezését, hogy mikor fájt neki vagy volt kellemes. Egyre jobban nyögött, valamikor a kisebb fájdalmakkor, de inkább, mert kellemes érzés fogadta. Elkezdtem kissé gyorsabban mozogni, mire a következő pillanatban két kar volt nyakam körül és húzta feljebb magát. Lábával átfonta derekamat, így már teljes hosszom benne volt és egy hangosabb nyögés hagyta el ajkát. Rátapadtam ajkára, és a kanapéba préseltem. Elkezdtem ismételten mozogni benne, de kissé gyorsabban, mint az előbb. Elvált ajkamtól és egy hangosat nyögött. Egyre jobban ölelt magához és egyre bátrabb lettem. Ahogy ölelt magához és lökte fel hozzám csípőjét, úgy fokoztam a tempót.
Egyre hevesebb lett a tempónk, alig tudtam a szemébe nézni, mert fejét hátravetve, vonaglott alattam, miközben fejét hátravetette, hangosan nyögött, miközben kezével hátamat simogatta, vagyis inkább markolta. Mikor éppen olyan szögben löktem, úgy tűnik megtaláltam Chen érzékeny pontját, a gyönyörtől felsikított, és ezzel egy lépéssel előrébb vitt az orgazmushoz. Egyre jobban karmolta össze hátamat, miközben nyakát kényeztettem.
Szép lesz holnapra a hátam. Mondjuk, ezt ő is elmondhatja majd a nyakáról. Annyira jól esett, hogy én okozhattam neki ezt az örömöt, leírhatatlan.
Mikor éreztem, hogy közeledett a csúcshoz, egyik kezemet, mellyel épp nem épp öleltem, megfogtam merevedését, és kezdtem kielégíteni. Egyre hangosabb nyögések hagyták el ajkát és éreztem neki már nincs messze a végállomás, de nekem ezektől a hangoktól már épp a végállomásnál jártam. Mikor erre gondoltam, épp abban a pillanatban Chen elélvezet, miközben a nevemet nyögte. Egy pillanattal később követtem őt, és én is a nevét nyögtem, miközben elélveztem.

El sem tudnám mondani mennyire is csodálatos érzés volt. Olyan gyönyörű volt az arca. Leírhatatlan volt. Mikor véget ért az orgazmushullám, lassan kihúzódtam belőled, hogy ne okozhassak fájdalmat. Lehúztam magamról az óvszert, összekötöttem a végét és a kanapé mellé tettem. Majd reggel kidobom. Anyák úgyis későn jönnek. Felvettem a földről a boxereinket, rá adtam a sajátját, majd felvettem a sajátomat, és egy zsepi keretében letöröltem hasadat. Vegül felemeltelek a kanapéról és felmentem vele a szobámba. Letettem az ágyra, gyorsan rendett tettem lent, felvittem két pohár vizet és befeküdtem mellé. Mellkasomra húztam, átölelte derekamat és arcá nyakamba fúrta, végül magunkra húztam a takarót.

- Szeretlek Chen. -mondtam és megcsókoltam feje búbját.

- Én is szeretlek Yifan! -mondta, megcsókolt és elaludtunk.

Másnap reggel mosollyal az arcomon nyitottam ki a szememet. Boldog voltam. Észrevettem, hogy valami jóleső keményen feküdtem. Megmozdítottam kezemét, egy bőrt éreztem meg. Éreztem, amint megmozdult valami alattam és ekkor tudatosult bennem, hogy Chenen feküdtem, vagyis őt használtam párnának. Felemeltem a fejemet és Jongdae komás fejét pillantottam meg.

- Jó reggelt. -mondtam neki és melléje feküdtem.

- Jó reggelt. -fordult felém és megcsókolt. Nem tartott sokáig, mert hirtelen megszakította. -Van számodra egy meglepetésem. -mondta mosolyogva és már ki is pattant az ágyból. Milyen meglepetésről beszélt? Felültem az ágyban és vártam, hogy visszatérjen. Nem telt el kis idő és már ott ült előttem kipirult arccal, és a háta mögé rejtett valamit. Elővette háta mögül és átnyújtotta. Egy kisebb doboz volt az, nem volt nehéz, inkább túlságosan könnyű. Mi lehetett benne?

- Miért kapom? -kérdeztem.

- Nyisd ki és megtudod. -mondta és én követtem utasítását.

Kibontottam a kis dobozt és egy kép volt benne, amin én voltam. Ez mikor készült? Kérdően néztem Chenre, mire megfogta magát és megcsókolt. Sokkos állapotban fordítottam meg a fényképet és ott virított egy dátum. 2013. 09. 02. Felnéztem Jongdaera ismét.

- 2013. 09. 02.? Mi történt akkor?

- Azóta szeretlek... -mondta alig hallhatóan.

- De miért kapom?

Nem mondott semmit csak ismételten megcsókolt, miközben lenyomott a matracra.

-Boldog szülinapot Kris!