Do you exist ? +18 (HunHan)

 Nos, megérkeztem a következő kéréssel is. EZt az egyik írótársamnak/társunknak írtam Elizabetnek.  Szerintem sokat kellett erre várni, de.. tudjátok mi a helyzet velem mostanság. Ahogy megígértem ez egy HunHan sztori és a következő is az lesz, majd utána jön egy ChanYeolos yaoi és azután pedig egy HunHan. nem is húzom tovább az időt, jó olvasást. ^^


Cím: Létezel?

Szereplők: LuHan, SeHun ( EXO)

Műfaj: Yaoi

Figyelmeztetés: +18

Hópelyhek száza hullt alá a szürke égboltból, ezáltal befehérítve a tájat szemeim előtt. Ablakom a párás, s jéghideg. Forró ujjaim hozzáérintettem az átlátszó üveghez, és csak néztem kifelé.

Egyedül az élet, nem volt jó.

Magányos voltam, nagyon magányos. Soha nem volt senki sem az életemben, és most sincs. Egyedül tengettem mindennapjaimat, egy szinte majdnem romos épületben. A szobához – amit elfoglaltam – egy fürdő tartozott. Nem volt se konyhám, nappalim, étkezőm… semmim. 

A napjaimat azzal töltöttem, hogy az ablakpárkányon ültem, és néztem a kinti világot. Néztem, ahogy leesnek az első hópelyhek, a tavasz első bimbói megjelennek, a nyarat, amikor minden olyan életteli, majd az őszt, mikor minden különböző színekben, árnyalatokban pompázik. Aztán minden kezdődött elölről…

Ha pedig nem az ablaknál voltam, a kis rozoga ágyamon feküdtem, és a repedezett plafont bámultam. Gondolkoztam. Nincs munkám, és már pénzem is alig, s a kevés étel híján bordáim már kilátszanak. Az egészségem sem az igazi. Bőröm fehér, sápadt színű, arcom beesett, és csúnyán köhögök. Közel állok a csontsoványsághoz, a betegségekhez, amik talán elvisznek e világról. Minden ruhadarabom, ami egykor kecsesen simult a testemhez, most lóg rajtam. Minden egyes darabba négyszer beleférnék. Az alsónadrágjaim is majdnem leesnek rólam.

Most is éppen a plafont nézem, de… ehhez most nincs kedvem. Lassan felültem ágyamban, majd felálltam, és a szekrényemül szolgáló kis komódhoz sétáltam, amiről már pattogott le a festék.  Elővettem egy fekete csőfarmert, ami egykor feszült rajtam, és kiemelte fenekemet, de most csak lomhán „lebeg” testemen. Előkerestem még egy bordó, enyhén V kivágású pólót.  Lábaimra nem húztam zoknit, se pedig cipőt.

Így, mezítláb nyitottam ki az ajtót, majd kezdtem el sétálni. Szinte mindenhol bomladozott a fal, de legalábbis megrepedt. Az ablakok vagy be voltak törve, vagy pedig meg voltak repedve. A tél kacér hidege ezeken keresztül becsörtetett az egész épületbe, ezzel fagyossá téve mindent. Meleg talpam csattanása töltötte be az egész helyet, ahogyan a hideg betonnal találkozik.

A szürke képződményen szilánkok hevertek szerte széjjel, felsértve a talpamat, ha belelépek, ezzel piros színt hagyva magam után. Ujjbegyeimmel a falat érintve haladtam előre, céltalanul. A csípős hideg néhol beszökött, megfújta hajkoronámat, s ezzel arcomat még hidegebbé tette.

Minden csendes volt.

Csak az én lépteimet lehetett hallani valamennyire, és a szél süvítését…

Már nemcsak ujjaim hegye érintette a falat, hanem nekidőlve haladtam előre.  Aztán a szokásos migrén tört rám, és elsötétült egy időre minden.

Újra egy sötét helyen találtam magamat, s előttem egy feketébe öltözött, tejfehér hajú fiú állt. Tekintetét rám emelte, én meg mozdulni sem tudtam. Lépkedni kezdett felém, s nem állt meg, amíg szorosan hozzám nem simult, miközben átölelte derekamat.

- Gyönyörű vagy – suttogta fülembe. Mindig. Ezt mondja mindig.

Ezután hevesen esett nekem, és valahogyan egy szobában termettünk, és szeretkeztünk…

De csak az elmémben. Nem tudom, ki az a fiú. Ahogyan azt sem tudom, hogy miért vágyakozok ennyire utána. Még ha csak a képzeletem szüleménye is a szeretkezésünk, és ő maga, miután magamhoz térek, érzem az érintését, csókjait. Egész testem bizsereg és forr.

Ezt nem értem… miért? Miért reagál így a testem, ha még sosem láttam, sehol?

Mikor kinyitottam a szememet, egy fal mellett térdeltem a porban és koszban. Legbelül éreztem, hogy ő nem ilyen. Olyan, mintha csak sexre vágyna, semmi töbre. Mint egy démon. Hisz csak játszik velem!

Játszik az érzéseimmel, amik meghalni készülnek.  Ő maga nem létezik, csak a tudatomban.  Csak beképzelem magamnak azt az embert… Egyszerűen lehetetlen, hogy ő létezzen. 

Mindezek után erőtlen voltam, és alig bírtam visszamenni a szobámba, ami menedékként szolgált számomra. Fejemet fogva, lehunyt szemekkel, nehézkesen felálltam s megtámaszkodtam a fal mellett.  Szemeimet kinyitva néztem bele egy másik szempárba.

Az én démonom állt velem szemben.  Meg kéne lepődnöm, nem?  Hogy itt van álmaim szereplője, az orrom előtt, és engem néz.  De...  Valamiért nem tudok meglepődni.

Igéző szemeivel végigmért, majd megnyalta száját. Hozzá akartam érni, megölelni, megcsókolni, de a józan eszem mindenre nemet mondott. Érezni akartam őt, mindennél jobban - viszont ő nem létezik, és csak a levegőt ölelném, csókolnám.

Ismételten behunytam a szemeimet, és mély levegőt vettem, majd megfordultam, és visszasétáltam a szobámban.

Éreztem.

Éreztem, ahogy egy szempillantás alatt mögöttem termett. Ahogyan szorosan hátamnak simult, így mellkasa nekem nyomódott. Próbáltam nem foglalkozni vele, de szívem annál is jobban ellenkezett vele. Olyan hevesen vert...

Már félúton járhattam, mikor kezeit derekamra helyezte. Nagy tenyere volt.  Az érintésére összerezzentem, mivel váratlanul ért. Egyre gyengébbnek éreztem magamat, és kábának. Azt sem tudtam, hogy mi történik, vagy mi fog történi; úgy hullottam a földre, mint egy báb, melynek a bábjátékos eleresztette a zsinórjait, és lecsukódtak szemeim.

Ezek szerint, ő igazi lenne?

Tényleg létezik, és nem csak beképzeltem magamnak?

Minden olyan kusza. Hisz nem is ismerem, de mégis megveszek érte. Csak álmaimban láttam, de akkor is szenvedélyesen csókolóztunk, és szeretkeztünk. Én ezt… a valóságban is akarom?

Olyan régóta vagyok egyedül… Nincs senki, akit barátnak, rokonak, szerelmemnek hívhatnák. Teljesen egyedül vagyok. Arról nem is beszélve, hogy gyengén, védtelenül élem mindennapjaimat; egy ütéstől eltörne valamim, vagy esetleg én magam törték ketté.

Mióta lehetek eszméletlen? Vajon az ágyamba fogok ébredni? Most is éreztem az érintését, ahogy végigsimított meztelen karomon, majd felfele haladva kulcscsontomon, nyakamon, végül arcomon. Ajkaimhoz érintette egyik ujját, s többször is végigsimított rajta. Szám résnyire elnyílt, hogy levegőhöz jussak. Szemeimet apróra nyitottam, hogy megnézzem őt.

Ekkor már háttal állt nekem. Válla megemelkedett, ahogy sóhajtott egy aprót, és lehajtotta fejét. Kezemet nyújtottam felé, hogy megérinthessem, de ekkor elindult a nagy feketeségbe, és addig menetelt, míg el nem tűnt szemeim elől. Annyi kérdés halmozódott most fel bennem, de még is csak egyet tudok kérdezni…

Hol vagyok?

Mert nem a „saját otthonomban”. Itt minden fekete, vagy bordó színű. Ugyanolyan volt minden, mint az álmaimban. A selyemtakaró komfortosan simult csupasz testemhez, amit nem fedett semmi.

Én teljesen meztelen vagyok.

Minden ugyanolyan.

Fehér, vékonyka testem kitűnt a bordó ágyneműből. Kezemmel a takaró széléért nyúltam, hogy feljebb húzzam magamon, de amikor elértem, egy kéz simult az enyémre. Ez a kéz nagy, és meleg. Szívem hatalmasat dobbant, és gyorsan kezdett verni.

Igazi.

Ujjai vándorútra indultak testemen. Mindenhol megérintett, ahol lehetséges. Simogatott, cirógatta a bőrömet, néhol puszit is adott. Már biztos voltam benne, hogy ez a valóság, és hogy ő létezik.

- A neved. Mi a neved? Soha nem mondtad – hangom halkan csengett, és erőtlenül.

- Szeretnéd tudni a nevemet? – kérdezte rekedtes, mély hangon.

- Igen.

- SeHun. A nevem SeHun – karjaival vállam mellett támaszkodott meg, és belenézett szemeimbe.

- SeHun – suttogtam kábultam, miközben elvesztem szempárjában, ami egy külön univerzumot tárt fel nekem.

- Ezt a nevet fogod nyögni ez elkövetkezendő órákban. Most megteszem veled azt, amit eddig csak a fejedben csináltam – a szavakat suttogta, és egyre lejjebb hajolt arcomhoz, míg végül ajkaink között csak pár milliméter maradt.

Ajkaimon éreztem forró leheletét. Szája éppen súrolta enyémet – egy ellopott érintés, melyet olyan gyöngéden, és hibátlanul loptak el, hogy soha nem indulok keresésére.

Én… vágynék rá? Miért? Hisz… eddig csak fejben láttam, de mégis… Minden porcikám kívánta, üvöltött érte.

- Miért kívánlak ennyire? – kérdeztem halkan, miközben már oldalamat cirógatta.

- Én is kívánlak – lehelte hasamra, majd csókot nyomott rá.

- Nem is láttalak soha életemben, mégis...

- Mégis őrülten kívánsz, és azt akarod, hogy hozzád érjek – fejezte be mondatomat.

- Igen...

- Én teszek róla, hogy ma mindent megkapj! – emelkedett el bőrömtől, és fölém hajolt.

Nem válaszoltam, csak bámultam tökéletes arcát. Én… tényleg ezt akarom? Hogy az övé legyek? S valamiért ezekre a kérdésekre már meg is volt a válaszom…

Kezeim maguktól mozogtak. Megfogtam pólója alját, és felfele kezdtem el húzni, míg elém nem tárult csupasz felsőteste. Hasán kockák díszelegtek, s mellkasán egy tetoválás, ami egy démont ábrázolt. Ujjbegyeimet véguhuztam a festésen, s ezzel megéreztem hideg bőrét.

- Ez vagyok én... Remélem így is elfogadsz – mondta halkan.

Mire azonban válaszolhattam volna neki, ajkait enyémekre tapasztotta. Egész testemen libabőrös lettem, s végigfutott rajtam valami ismeretlen. Mellkasom fel-le emelkedett, s szaporább lett a szívverésem.

Alsó ajkamat ajkai közé vette, majd egy kicsit megszívta azt. Eme tettére ajkaim elnyíltak egymástól, s ezt kihasználva csókolt meg rendesen, és dugta át nyelvét. Belesóhajtottam a sóhajtottam a csókba, mire felkereste nyelvemet, majd száját kezdte el mozgatni.

Soha életemben nem csókolóztam, így ügyetlenkedve próbáltam lemásolni azt, amit csinált és ennek a következménye az lett, hogy egy aprót kuncogott. Övé az első csókom, persze hogy ügyetlen vagyok!

Kezeim időközben hátára csúsztattam, és bejártam az egész területet. Végig simítottam, gerince vonalán mire belemorgott a csókba, és lábaim közé furakodott. Viszont engem csak a takaró fedett, s így csupasz péniszemet megcsapta a hideg levegő.

Jobb tenyeremmel ismételten gerincén simítottam végig, de most lefele, és kezem a fekete nadrágjába csúszott.

- Te kis huncut – vált el ajkaimtól, és nyakamat kezdte el csókolgatni.

Számból sóhajok szöktek ki, közben lehunytam szemeimet. Kezem viszont nem állt meg. Továbbra is nadrágjával küszködtem, míg végül fel nem fújtam arcomat.

- Mi az szívem, nem sikerül? – hallottam hangján, hogy mosolyog.

- Vedd már le! Nem fair, ha csak én vagyok meztelen! – dünnyögtem.

- Milyen türelmetlen vagy – mormolta fülembe, majd eltűnt mellőlem a súly.

Hallottam azt a jellegzetes ruhasusmogást, majd újra besüppedt mellettem a matrac. Egyenesen a lábaim közé mászott, s már merev tagjaink összeértek, mire hangosan felsóhajtottam.

Mikor lett nekem ilyen merev a férfiasságom?

Alhasamtól kezdve egészen államig nyalt fel, maga után hagyva egy hosszú nyálcsíkot.  Államra lágy csókot hintett, majd ajkamra tapadt és egy érzelmes csókba vont.

Mintha ezzel azt akarta volna közölni, hogy szeret engem… bár kitudja… lehet, tényleg szeret, de ez butaság...

Mindkét tenyerével térdhajlatom alá nyúlt és felhúzta a lábaimat, ezzel még közelebb jőve hozzám. Lábaimat dereka köré kulcsoltam, addig ő kezeivel oldalamat simogatta, vagy megfogta csípőmet.  Számtól elvált, és két ujját dugta vissza, amit alaposan körbenyaltam és benyálaztam. Amint elég nedvesnek érezte kihúzta számból, majd a nyílásomhoz vezette ujját és ingerelni kezdte.

- Lazulj el, és nyugodj meg. Vigyázok, rád amennyire csak tudok – térdemre csókot hint, majd egyből betolta két ujját.

Hangosan felszisszentem, vagyis inkább felsikoltottam. Egyből mozgatni kezdte és ollózni. Rettentően fájt, könnyeim is kibuggyantak, amit lecsókolt arcomról és számra tapadt.

Szerintem nem akar velem túl sokat vacakolni. Két ujjnál tovább már nem megy, és azonnal be fogja nekem rakni.

De aztán megéreztem magamban a harmadik ujját. Mi a…? Ő komolyan megtette ezt, vagy csak olvas a gondolataimban?!

Bár tényleg nem vacakolt annyit tágításommal. Kihúzta belőlem ujjait és egy perc sem telt el, már bennem volt a tagja amitől hangosan felkiáltottam és sikítottam. Oldalamat kezdte el simogatni, közben bőrömön apró csókokat hintett, minden egyes szegletére.  Néhol megszívta, harapta a húsomat fedő, érzékeny bőrömet, ezzel nyomot hagyva maga után.

Közben kezei derekamra markoltak és csípőjét mozgatni kezdte.  Egy hangos és egyben fájdalmas sóhaj, nyögés hagyta el számat.  Feszített, fájt, de mégis… ezek ellenére kívántam őt. Kezeimet megmozdítottam és nyaka köré fontam, eközben ő sokkal nagyobb terpeszbe nyitotta szét lábaimat és az egyiket alkarjára vette, majd úgy lökött tovább.

Hasamban gombóc keletkezet, de nem a rossz értelemben mikor félünk valamitől, vagy valakitől... Ez egy jól eső gombóc volt, és fogalmam sincs hogyan került a hasamba.  De minden egyes lökésével ez a gombóc bizseregni kezdett bennem, ahogyan a péniszem nedves hegye is. A fájdalom helyét kezdte át venni az élvezett és ettől sokkal gyakrabban nyögtem, ő meg gyorsítani kezdet tempóján. Egy pillanatra abba hagyta és feltérdelt, majd a térdeire húzott csípőmnél fogva, nem kihúzódva belőlem, majd fojtatta kényeztetésünket.  

Untam a kiszolgáltatott ember szerepét, ezért hullámozni kezdtem alatta, mire egy férfias morgás, nyögés hagyta el száját és mélyebbeket kezdet el lökni.  Aztán kezeimet lefejtette nyakáról és a fejem fölé nyomta őket, közben a fenekem az ágyra hullott és már nem térdelt. Térdhajlataim már combjánál voltak s ő már sokkal gyorsabban mozgott.

- Miéhr mindigh ő-ként gonohlsz ráhm – kérdezte nyögve, és hüvelyujjával kézfejemet kezdte el simogatni.

- Mih? – nyitottam ki pilláimat résnyire. Honnan tudja?

- Ahhh, ah nevehm, ahhh nyögdh ah nevehm – ejtette ki nehezen a szavakat és még gyorsabban kezdett el mozogni.

- Ah, S-seH-hun – nyögtem ki akadozva.

- Méhg – kezdte el nyakamat csókolni.

- S-Se, ahh – sikítottam fel, mikor eltalált bennem egy pontot.

Innentől kezdve csak sikítani tudtam. Mindig eltalálta bennem azt a bizonyos pontot, amitől a hasamban lévő gombóc még jobban bizseregni kezdett. Egy kisebb erőfeszítést tettem, hogy újra nyakát tudjam karolni, de valami megváltozott.

Mikor átöleltem, valami puha, mégis érdes anyagba ütközött kezem.  Jobb kezecskémmel végig simítottam rajta, mire ő - vagyis SeHun megremegett és felnyögőt.  Éreztem a csontot, majd a tollakat…

Mi?

Hirtelen nyitottam ki pilláimat, majd SeHunt kezdem el szuggerálni. Igaz, hogy pont felettem volt, és egymás szemébe néztünk, de akkor sem tudtam nem észrevenni, hogy háta mögött valami fekete tollas valami van. Meg akartam nézni, hogy mi az, ezért nyújtózkodni kezdtem érte.

- Lu – nyomta tövig magát bennem, amit egy nyögéssel díjaztam.

- Hun – kezdtem el lábammal kicsit kapálózni, és nyújtózkodni felfele a hátán, mire megéreztem a tollakat.

- Lu, én – látszólag elakadt és nem tudta, hogyan is folytassa – én, nem vagyok ember – nézett mélyen a szemembe.

- Tudod, nem tudok meglepődni, mert az, hogy a fejemben látlak, pedig nem is ismerlek, és nem is találkoztunk… Elég furcsa volt, hogy a fejemben vagy, és ráadásul szexeltünk is. Ez mind olyan… szürreális.  Mi vagy te? Mert az biztos, hogy nem angyal.

- Démon – sóhajtotta – Ezek szerint hiszel a természetfeletti erőkben. Akkor azt is elhiszed, hogy démon vagyok… – tárta ki hatalmas szárnyát, amit fekete tollak fedtek – Mindent tudok rólad LuHan, mindent. Mindig figyeltelek és az álmaidba is bemerészkedtem.

- Vettem észre – motyogtam.

- Én… ezért mondtam az álmaidban, hogy más vagyok, más leszek... De tényleg gyönyörű vagy.

- Nem vagyok az – néztem bele íriszeibe.

- Ha azt mondom, hogy gyönyörű vagy, akkor az is vagy.

- Ezt csak azért mondod, hogy ágyba vigyél… megint.

- Most is az ágyamban vagy, én meg benned – száján egy huncut mosoly jelent meg -  És többször is lesz ilyen alkalom, de úgy, hogy te is akarni fogod.

- Nem hiszem, hogy majd miattam fogsz a Földre lejárni.

- Ki mondta, hogy visszamész? – lökött egyet csípőjével, mire hangosan felnyögtem – Uh, baby, ezt majd megbeszéljük később, most te vagy a fontos – folytatta tovább gyönyörtől kába hangon.

Most sokkal mélyebbeket lökött, és gyorsabban mozgott.  Fogalmam sem volt, hogy most nappal van, vagy éjszaka. Fogalmam sem volt róla, hogy hány óra, milyen nap, hónap… Fogalmam sincs, hogy meddig szeretkeztünk, de azt kívántam... bárcsak öröké tartana. Olyan gyengéd volt, érzelmes.. Kezeivel óvatosan simogatott, fogott, markolt. Minden olyan tökéletes volt.

Izzadtan, fáradtan, lihegve feküdtem az ágyon, derekamon egy kéz, ami tűzforró, mint a testem jelen helyzetben.  Világosbarna tincseim most gyöngyöző homlokomhoz tapadtak, míg szemeim lehunyva. 
Az élvezetig hajszolt mind a kettőnket. Míg én körülbelül négyszer élveztem el, addig SeHun háromszor. Ez egy szexfüggő démon.

- Nem vagyok szexfüggő – mormolta fülembe – Hallom a gondolataidat.

- Ezt… csak úgy gondoltam magamban – sóhajtottam, majd nagy erőfeszítések árán az oldalamra fordultam, hogy egymással szembe legyünk.

- Csak úgy, mi? – vonta fel szemöldökét.

- Most mi lesz? – kérdeztem halkan.

- Nem értelek.

- Most hogyan tovább? Visszaviszel a Földre, vagy vissza a házamba, vagy nem is tudom, hova és több menetnek elkönyvelsz engem, majd egyedül hagysz, aztán mindenki éli az életét?

- Hé, hé, hé! Állj le, Bambi, nyugi! Nincs itt szó több menetről és, hogy ennek tudlak be téged.  Nyugodj le, oké? Nem akarom, hogy visszamenj, azt akarom, hogy velem maradj.

- Honnan tudjam, hogy nem hazudsz?! Hisz Démon vagy.

- Való igaz, hogy az vagyok. Mi inkább a hazugságunkról vagyunk híresek, de az nem hazugság, hogyha azt mondom neked, hogy szeretlek.

- M-mi? – kerekedett ki a szemem.

- LuHan, én a kezdetektől fogva figyellek téged. Mindent tudok rólad. Tudom, mik történtek veled, és hogyan, miért... Mindent tudok rólad… és ez idő alatt... beléd szerettem. Részben ezért voltam az álmaidban, mert ott érintkezhettünk. Igaz, most is azt tesszük, csak eddig nem mertem lépni.

- É-én – kezdtem el dadogni – nem tudom, hogy most mit mondjak, mert ha azt mondanám, nem szeretlek, vagy nem érzek irántad semmit, akkor hazudnék. Én… érzek irántad valamit, valamit, ami nagyon erős és számomra megmagyarázhatatlan... Vonzódok hozzád, minden értelemben.

- Remélem tisztában vagy azzal, hogy itt maradsz lent velem és nem engedlek el sosem – magasodott fölém, miközben én a hátamra gurultam.

- Nem is akarom, hogy elengedj – nyaltam végig alsó ajkamon, majd a hajába túrtam és lehúztam magamhoz egy csókra.

Nem érdekelt akkor már senki. Lehet, a szüleim eldobtak maguktól és egyedül kellett felnőnöm, lehet, hogy loptam az életben maradás érdekében, lehet, hogy megvertek egy csomószor... de ez mind arra buzdított, érdemes várni, valamire - vagy az én esetembe valakire -, aki mostantól mindig mellettünk lesz.