Help me... please 2.évad 2.rész

LuHan pov~

- Miért törtél össze? – kérdeztem elhalló hangon – Miért tetted velem azokat? Miért hanyagoltál el? Miért nem törődtél velem? Miért hagytál szenvedni? Miért nem foglalkoztál a gyerekeinkkel? – folytak végig arcomon könnyeim – Miért? – suttogtam.

- Hercegnőm, mindent elmondok. Nem direkt csináltam, kérlek, higgy nekem! Nem akartalak elhanyagolni, nem akartam a gyerekeket sem! – mindkét kezemet a fejem fölé helyezte, majd egyik kezével ott tartotta – Beszéljük meg, költözz vissza hozzám. Hozzánk a gyerekekkel. 2 éve nem láttalak titeket. Mekkorák lehetnek? Biztos sokat nőttek, LuHan – hintett csókot arcomra.

- SeHun! – hallottam meg ChanYeol hangját.

- Mama! – és gyermekeimét is.

Oldalra fordítottam a fejemet, SeHun is ezt tette.

- Ő-Ők a-azok? - nézett hitetlenül.

- Ők… - mondtam halkan – Engedj el SeHun.

Lassan elengedett és lemászott rólam. Nyöszörögve felálltam, majd gyermekeim irányába mentem és mind a kettőjüket a kezembe vettem. Átölelték nyakamat, s fejüket is elrejtették. SeHun szintén lassan indult el felénk, majd érintette meg arcomat, és mind a hármunkat sírva ölelt magához.

- Ők nem tudják ki vagy.

- Én tudom kik ők, ez a lényeg nem?- szipogott - Legyünk család, Bambim.

- Nem tudom SeHun. Megint azt hiszed, könnyen megkaphatsz. Nem adom magam ilyen könnyen, te puhány seggfej.

- Imádom, amikor becézgetsz.

- Kihúzod a gyufát.

- Én nem kihúzom, hanem berakom.

- Perverz dög!

- Kettőnk közül mindig te kéretted magadat és mutogattad a formás fenekedet – csapott az említett testrészemre.

- Te szemtelen! – mondtam felháborodva

- Most találkoztatok és még ugyanolyan hullámhosszon vagytok – nevetett Yoda.

- Gyere vissza hozzám – váltott gyengéd hangnemre.

- Utállak.

- Imádsz.

- Már nem szeretlek.

- Menthetetlenül belém szerettél és én is beléd.

- Hazudsz.

- Költözz vissza. Nagyon örülnék neki és a többiek is.

- Nem.

- Akkor a ma estét töltsétek nálunk.

- Meggondolandó.

- Ne kéresd magad.

- Ha szeretsz, szereted, ha kéretem magamat és nem csak az ágyban.

- Imádom, amikor egy szál alsóban kéreted magadat és azt a formás kis fenekedet is.

- Itt vannak a gyerekek!

- Mama - emelte fel kislányom fejét.

- Mondjad kicsim – nézett rá.

- Ő a papa? – kérdezi félénken.

- Igen - sóhajtottam - Ő az apukátok, akit utálok.

- Akit imádsz - vette el tőlem TaekWoont.

- H-Hé!

- Kiköpött olyan, mint én – mosolygott – Boldog vagyok Bambi. Aludjatok ma nálunk, csak ma – nézz rám.

- Jó... - egyeztem bele végül.

Nagyjából csendben mentünk vissza a farkas lakra, csak ChanYeol jártatta a száját. SeHun TaekWoont, míg én édes kislányomat vittem a karjaimba. Indulásunk után 5 perccel később merte csak megfogni a kezemet, amit én hagytam neki, végül összekulcsolta az ujjainkat. Hazudnék, ha azt mondom, már nem szeretem, és nem tudom már eltaszítani magamtól sem. Hagytam, hadd csinálja azt amit 2 évvel ezelőtt is csinált, mert nem akarok ellenkezni, azt akarom, hogy hozzám érjen és csókoljon.

- Szeretlek – emelte kezünket szája elé és kézfejemre csókot hintett.

- Utállak – dünnyögtem.

- Tudom – mosolygott – Nagyon fognak nektek örülni – értünk a házhoz.

Yoda ment előre, majd SeHun és Tae, utána meg én és leánykám.

- LuHan!! – vetődött a nyakamba BaekHyun – LuHan.. – csuklott el a hangja.

- Ya! Én nem láttam két éve nem te! – lökte el JongDae és ő borult a nyakamba.

- Vigyázzatok már! Sérülései vannak! - förmedt rájuk SeHun – Ő az enyém, az én kicsi Bambim, a Hercegnőm, tűnjetek onnan, sokk pótolni valónk van – kapott a karjaiba

- Yah, Oh SeHun! Tegyél le, de most rögtön, te seggdugasz! – ütöttem meg a mellkasát.

- Most a papával fogtok szerelmeskedni, mama? – kérdezte TaekWoon.

- Ya, Oh TaekWoon! – néztem rá rosszallóan.

- Ügyes vagy kicsim. Ő az én fiam – nevetett fel hangosan SeHun.

- Ne dicsérd meg ezért! – néztem rá mérgesen.

- Menjetek legyetek kettesben, majd mi vigyázzunk rájuk, így megismernek minket - mosolyogott JoonMyun.

- Ez jó ötlet! Babázzunk! – kiáltott fel Baekhyun.

- Két évesek! – mondtam.

- De már remekül beszélnek.

- El akartok választani a gyerekeimtől! – nyöszörögtem.

- Önállósodniuk kell, LuHan  - jegyzi meg Hun.

- Inkább maradjunk lent és beszélgessünk – váltotta témát.

- Visszajössz hozzám, drága egyetlenem? – tett le a földre SeHun.

- Nem tudom SeHun. Nem.

- Megint kéreted magad – mosolygott.

- Nem is! – mondtam durcásan.

- Kérlek, Bambim – ölelt meg – Nem tudok nélküled élni. Kész kínszenvedés volt nélküled ez az időszak – mormolta fülembe.

Köpni, nyelni nem tudtam. Egy hang se jött ki a torkomon. Némán álltam karjai között és csak gondolkoztam. Az agyam járt, kattogott. Már vagy 10-15 perc is eltelt a hangunk nélküle, mire elhúzódott és ajkaimra nyomot egy hosszú puszit és újra a karjaiba vett.

- SeHun, tegyél le! – morgolódtam.

- LuHan – szólított meg JunnMyon – Üdv újra itthon – mosolygott rám.