Svindler - 1

Na, hát sziasztok! Tudom, kicsit sokáig tartott, és rövid is lett, de meghoztam az első részt! :) A későbbiekben sem lesznek hosszabb részek, mivel ez egy minifiction - így a részek is elég minimálisak lesznek. Remélem, hogy tetszeni fog, és jó olvasást kívánok mindenkinek!
Felhívom minden kedves olvasó figyelmét, hogy bármiféle kis nyúlfarknyi véleménynek is örülök, tehát tessék leírni mi járt a fejetekben, miközben olvastátok! A végén fogok feltenni pár nagyon egyszerű kis kérdést, ha gondoljátok, hogy úgy könnyebb, akkor azokra válaszolva is egy igen jó kis kommentet fogtok tudni összehozni - én meg nem harapok, tehát írjatok bátran!
Ui.: Aki nem olvasta a prológust, mert nem szokott erotikus tartalmakat olvasni, de érdekelné a történet, nyugodtan olvassa el, nem lesz benne több szex - illetve nem maradtatok le semmiről a prológussal, csupán egy röviden bemutattam a párokat és a karakterek jellemét (amik, ha ügyes vagyok, a történet során éppen olyan jól ki fognak bontakozni).


Cím: Svindler
Szereplők: History (KyungIl x YiJeong, JaeHo x DoKyung), bár most még csak JaeHo tűnik fel
Műfaj: fantasy, vígjáték, pár ijesztőbb elemmel megtoldva 
Figyelmeztetések: fiú x fiú szerelem

Sötétség vett körül. Az utolsó dolog, amire emlékeztem, hogy az eső hideg cseppjei arcomat mosták, mintha legördülő, bánatos könnyek lennének. Majd valami csörgött – a dúló vihar függönyét erős marokkal húzta szét az oda nem illő hang; telefonom vadul rezgett zsebemben. Szitkozódva felvettem a hívást. Gondatlanul emeltem fülemhez a készüléket. Fél kézzel a kiterített, immár átnedvesedett ruhákat hajigáltam a földön heverő kosárba. Eközben a mobilt erősen fülemhez szorítottam.

Az ég dörgött. Fölnéztem. Egy fényes villám cikázott át az eső sötét függönyén. Egyenesen felém vágtatott. Barátom hangja akadozva ért el hozzám a telefonból. Ledermedve, tátott szájjal szemléltem az egyre csak felém közeledő villámot. Mire felocsúdtam, már késő volt…

Ezen túl már csak a sötétség volt… Lebegtem az üres semmiben…

A nevem Kim JaeHo. Csaló médiumként kerestem kenyeremet az emberek felültetésével. Semmitmondó ígéreteket tettem nekik, azt mondtam, amit hallani akartak. Mindig is jó szemem volt az ilyesmihez; könnyen átvertem a jósdámba betévedő kuncsaftokat. Nem éltem tisztán… Nem játszottam az ártatlant…

Aznap délután, belém csapott egy villám. Én pedig… én pedig…

***

A kulcs őrjítő lassúsággal forgott a zárban – szándékosan húztam el ilyen sokáig a mozdulatot. Több előnye is van annak, ha az ember jós; nincs főnök, végtelen számú szabadnap, ízlés szerinti jósda. Viszont nem feledkezhetünk el a hátrányokról sem; sokat kell belefektetni, könnyen becsődölhet, saját költség. Na meg, manapság már nem hisznek annyian a médiumoknak, mint régen. Hiába, nincs mit tenni – határozottan rossz korba születtem.

 Éppen azon gondolkodtam, hogy van-e bármi értelme kinyitnom ma. Úgyis kevés a vendég, hiába van az egyik legnagyobb áruház közepén elhelyezkedő, patkánylyuk méretű helyen az üzlethelyiség, aminek a bérlése így is horribilis összegekbe kerül – a mellettem lévő ruhaüzletet valamiért klasszisokkal jobban kedveli a sok gazdag tyúk. Ráadásul Koreában vagyunk, ahol az embereknek igazán nincsen szükségük jósokra – minek is segítenének szegény, vállalkozó szellemű, lusta, a társadalmi réteg alján álló, csaló fiataloknak, vagy éppen öregeknek, akik restek rendes munkát keresni, ezért inkább jóslásnak nevezett átveréssel csalják ki a pénzt az emberekből és tartják el magukat?

De Koreában? Ahol ha bármi történik veled, egyszerűen ráfogják a vértípusodra? Szakítottak veled? Ez azért van, mert ’B’ típusú vagy, ők pedig mindig szerencsétlenek a kapcsolatokban – és rengeteg ehhez fogható marhaság. Hiába – nagyon úgy tűnik, még rossz országba is születtem.

Nagyot sóhajtva végül elfordítottam a kulcsot, és belépve kiakasztottam a táblát, mely nagy betűkkel hirdette; nyitva vagyok. Unalmas arccal néztem körbe – a sok lógó függöny, a kristálygömb, a több pakli tarotkártya, és más, az iparban maradáshoz elkerülhetetlen, valójában hasznavehetetlen eszköz már ismerősen köszöntött. A bejárati ajtóval szembeni nagy, faragott keretű tükör előtt egy kisebb doboz állt, teledobálva ruhákkal.

Elfintorodva sétáltam oda, és gyorsan átöltöztem, remélve, hogy nem nyit rám senki. Utcai ruházatomat átcseréltem lila alapon arany holdakkal és csillagokkal tarkított flitteres öltönyre, és hozzá illő fekete nadrágra, egy csokornyakkendőre és egy cilinderre. Nos, egy picit elkapott egy olyan érzés, mintha a Csodaországból jött fehér nyúl lennék. Bármennyire is szívből jövő a gyűlöletem ez iránt a maskara iránt, hordani kell; a vizuális hatások nagyot lendíthetnek a dolgokon… mellesleg, elég jóképű is vagyok, tehát azért naponta egy-két párját kereső kishölgy betéved, és kér egy jóslást, ha másért nem is, hát azért, hogy utána nyugodtabb szívvel elkérhesse a telefonszámomat.

Végül leültem a kristálygömb nyughelyéül szolgáló asztal mögé, és csak vártam.

És vártam.

Még tovább vártam.

Órákat vártam.

Dél felé közeledett már az idő, én pedig unalmamban már a telefonom játszva is csak tovább vártam.

Éppen föl-alá járkáltam, és hangosan motyogva gondolkodtam, mikor a kis csengő halkan felcsendült, jelezve; vendég érkezett.

Elegánsan meghajoltam, és végigmértem a betoppanó hölgyet. Márkás ruhái alapján valami újgazdag liba lehetett, de nincs mire panaszkodnom; az ügyfél az ügyfél.

-    Miben segíthetek hölgyem? Szerelmi jóslást kérne esetleg, vagy az egészségével kapcsolatban kíváncsi valamire? – kérdeztem meg mézes-mázas hangon.

-    Nagyon sajnálom, de nem jóslásért jöttem. Valójában csak azt akartam megkérdezni, hogy föl tudna-e nekem váltani egy kis pénzt? – Szavait hallgatva egyre gyorsabban fagyott arcomra a mímelt mosoly.

-    Elnézést, de…

-    Áh mindegy is, majd fölváltatom máshol… De mondja csak – bámult rám kíváncsian – maga egy igazi médium?

-    Igen, mint látja – morogtam rosszkedvűen.

-    És tényleg látja a jövőt?

-    Ha nem hiszi, próbálja ki! Nem drága egy jóslás! – próbálok csábos, kihívó vigyorommal lelkére hatni.

-    Én nem, nekem nincs szükségem rá… De a nővéremnek… Khm, gondok vannak a szerelmi életével. Tudna esetleg neki is jósolni? – nézett rám nagy, reménykedő szemekkel.

-    Hát persze, de ahhoz a kisasszonynak is ide kéne fáradnia…

-    Rögtön jövünk! – ragyogott fel arca, majd elviharzott.

Valóban pár perc múlva visszatért egy idősebb nővel az oldalán. Amint rápillantottam azonnal jobb kedvem lett – hiszen a legrosszabb megfigyelő is észrevehette rajta, hogy milyen rossz állapotban van. Egy ideig csak bámult rám az ajtóban állva, majd nagyot horkantva sarkon fordult, és elsietett.

-    Jajj, ez nő! – csóválta meg fejét a másik, majd bocsánatkérően rám pillantott. – Nagyon sajnálom, de nem nagyon hisz az ilyenekben! – hajolt meg illedelmesen, majd nemes egyszerűséggel átnyújtott egy köteg pénzt. – Ezt kárpótlásul a kellemetlenségekért! Ne utasítsa vissza, kérem! Még egyszer nagyon sajnálom, és további sok sikert kívánok önnek!

-    Visz... – köszöntem el, de már nem is figyelve rám, nővére után eredt. – lát. Eszem ágában sem volt elutasítani! – Majd mintha valami különösen illatos virág lenne, orrom alá dörzsöltem, és szagolgatni kezdtem a markomba nyomott wonokat.

Végül úgy döntöttem, hogy fölösleges mára tovább maradnom, hiszen vélhetőleg nem lesz több kliensem. Így hát visszaöltöztem, bezártam a boltot, és hazaindultam.

***

A mosógép pittyegése ébresztett fel álmomból. Fárasztó napok után gyakorta előfordult velem, hogy álomba szenderültem egy szem kopott, barna bőr kanapémon. Kómásan ültem fel. Ökleimmel próbáltam kidörzsölni szemeimből az álmot, miközben körülnéztem. Egy szegényebb negyed emeletes lakásában leltem otthonra, így szerény otthonom nem bővelkedett szobákban; a tér közepén kanapém állt, vele szemben egy kis tévé, a kettő között egy asztallal (amin egy félig megevett tányér rámen árválkodott), a háta mögött egy mosogató helyezkedett el (mely tele volt mosatlan bögrékkel, tányérokkal és egyebekkel), két oldalt a ruhás szekrényeim, az egyik sarokban pedig egy állólámpa.

Összesen két ajtón lehetett közlekedni apró lakásomban. Az egyik ajtó a fürdőszobával egybekötött illemhelyiségbe vitt – a mosógép is itt kapott helyet. A másik pedig kivitt a ház folyosójára, ahonnan a lépcsőházba és a több lakásba vezetett út.

Nagyot sóhajtva keltem föl, hogy azon nyomban hasra is essek egy földön heverő alsógatyában. „Ezt vajon miért nem mostam ki?” - rántottam vállat, miközben felkecmeregtem. Utam közben magamhoz ragadtam egy üres kosarat, és azzal indultam el, hogy kipakolhassak a mosógépből. Csípőmhöz szorítottam az immár telepakolt kosarat, és így indultam el a tetőre, ahol többnyire teregetni szoktam.

Miután végeztem, visszatértem lakásomba, és próbáltam a lehető leggyorsabban visszaaludni. Valamelyest sikerült is – álom nélküli pihenésbe süppedtem, és csupán az ébresztett fel, mikor az eső verni kezdte kicsiny ablakomat, és egy villám cikázott át az égen.

Kapkodva ültem fel – hiszen a ruháim kint áznak a tetőn az esőben! Sürgősen össze kell szednem őket! Azzal a lendülettel beleugrottam mamuszomba, és az üres kosarat felkapva, futólépésben indultam el a tető felé.

Hanyagul, sietve dobáltam az átnedvesedett ruhadarabokat a műanyagkosárba, mikor telefonom rezegni kezdett a zsebemben. Idegesen vettem el, és homlokomra tapadt, nedves tincseim között próbáltam meg megnézni, hogy ki hív. Egyik legjobb barátom keresett – kelletlenül és dühösen, de fülemhez emeltem a készüléket, miközben fél kézzel továbbra is a ruhák leszedését folytattam.

-    Szevasz JaeHo! Képzeld mi történt ma velem! – kezdett lelkesen mondandójába.

-    Nem lehetne, hogy később visszahívj? Éppen nem nagyon érek rá! – Egy nagy fejrázással próbáltam eltávolítani arcomba tapadó tincseimet, hogy jobban ki tudjam venni az elém táruló dolgokat.

Az ég dörgött egy hatalmasat. Újabb villám hasította keresztül az égboltot, és egyesen felém tartott. Csak álltam ott, ledermedve. Mire megmozdultam volna, már késő volt. Az éles fény vakítva közeledett felém.

  

 A nevem Kim JaeHo. Csaló médiumként kerestem kenyeremet az emberek felültetésével. Semmitmondó ígéreteket tettem nekik, azt mondtam, amit hallani akartak. Mindig is jó szemem volt az ilyesmihez; könnyen átvertem a jósdámba betévedő kuncsaftokat. Nem éltem tisztán… Nem játszottam az ártatlant…

Aznap délután, belém csapott egy villám. Én pedig… én pedig…

Meghaltam.

Na akkor, a beígért kérdések:

Mit gondoltok JaeHo karakteréről?

Szimpatikus JaeHo?

Szerintetek hogyan fog bekapcsolódni a többi tag?

Szerintetek visszatér még a két nő?

Elvállalnátok egy ilyen munkát?

Esetleg kérnétek magatoknak egy jóslást?

(Vagy egy jóslást, aztán telefonszámot JaeHótól?)

Nem tudom, a következő rész mikor fog jönni, de addig is, várom a véleményeiteket (akár a kérdésekre válaszolva, akár azok nélkül). Minél többen írtok nekem, annál nagyobb lesz a motiváció.

Flóra