Egy házi dolgozat által... 8.rész

Lay POV

- Itt meg mi történt? – hallottam meg édesanyám hangját. Én csak menthetetlenül szorítottam magamhoz, és bújtam JoonMyunhoz. Nem akartam mást, csak hogy hyungal legyek valahol kettesben.
-Yixing … mi… - kezdett bele anya.
- A férje bántotta Yixinget, én meg leütöttem. –mondta hyung. Megfeszültem karjai közt, ahogy eszembe jutottak az előbb történtek, és a többi... Elkezdte simogatni hátamat.
- Micsoda? Mégis… Yixing ez igaz? –kérdezte anya. Én csak sírva bólogattam, és fejemet JoonMyun mellkaséba temettem. Anya mellénk lépdelt, és magához ölelt, ezzel hyung öleléséből kiszedve. Nem akarom... Én csak is őt akarom most ölelni. Senki mást…
-Annyira sajnálom… - mondta sírva –Sajnálom Xing! Sajnálom! Borzalmas anya vagyok! Sajnálom! Sajnálom! –zokogott, és vagy még ezerszer elmondta mennyire sajnálja. Tehetetlenül kapaszkodtam belé, de amikor Suho megmozdult, pánikolva kaptam keze után, s nem engedtem.
Kimásztam anya ölelő kezei közül, és visszamásztam hyung ölébe, s karjai közé. Anya még ott guggolt mellettünk egy darabig, majd a mobiljához nyúlt, és telefonálni kezdett. Pár perc múlva hangos sziréna hasított végig az utca csendjén, és egyre jobban közeledet hozzánk. Az ajtóban rendőrök jelentek meg, s vitték el apámat. Apámat? Én még ezek után is apámnak hívom öt? Be akartak vinni az őrsre, hogy kihalhassanak, de én nem akartam semmi mást, csak JoonMyunnal ágyba bújni, és aludni. Végül felálltunk, s rám adta pólómat. Hyung magához ölelt, míg anya másikoldalamon támogatott. Beszálltunk egy autóba ahol, Joonma kezét szorosan fogtam, s édesanyámét is. De hyungét jobban.
Amikor odaértünk, bevittek minket egy szobába, majd nemsokára két rendör is jött.
- Mi történt pontosan Yixing? –szólalt meg a feketehajú. Hangja nem volt erőszakos, inkább együtt érző.
- Az édesapám szexuálisan bántalmazott. – Joonma megszorította kezemet. Itt volt mellettem.
- Hogyan bántalmazta?
- Megerőszakolt, különböző eszközökkel is megtette és megvert, mindennel, ami a keze ügyébe akadt. –mondtam ajkamat összeszorítottam amint befejeztem. Hyung simogatni kezdte kézfejemet. Ekkor rá néztem és egy halvány mosolyt küldtem felé.
- Mióta bántalmazta, az édesapja?
- Tizenöt éves korom óta. –mondtam semlegesen.
- Miért nem szólt az édesanyjának vagy hívta a rendőrséget?
- Mikor először megtörtént megfenyegetett, hogy ha bárkinek is szólók erről, akkor bántja anyát. Én meg azt nem akartam… Tizenöt éves voltam, mikor ezt mondta és persze, hogy nem ellenkeztem. Mit tehettem volna? –kérdeztem sírva.
- Értem. –felelte a rendőr, majd anya felé fordult – Ön nem sejtett semmit? Nem tudott róla, hogy a férje a fiát bántalmazta?
- Nem. –felelte –Fogalmam sem volt róla. Yixing, sosem mutatta ki, hogy most épp valami bántja. Nem láttam rajta. És ezért gyűlölöm magamat, amiért nem vettem észre. Egy anyának észre kellett volna vennie ezeket. Én meg nem! –mondta és eleredtek a könnyei. Anya kezére raktam kezemet, és megszorítottam.
- Nem a te hibád! Nem szólhattam, mert különben bántott volna…
- De téged bántott! –mondta sírva –Bántotta a fiamat, és ezt nem bocsátom meg neki, se magamnak, hogy nem vettem észre. Annyira sajnálom Yixing. –mondta és megölelt.
- Hölgyem, nem tudta, hogy a férje ült már börtönben, mert kisgyerekeket bántalmazott?
- Tessék? –kérdezte hitetlenkedve –Nem tudtam róla.
- Értem. –felelte és végül Suho felé fordult –És te mit tudsz erről?
- Épp Yixinget kísértem haza, de nálam maradt a telefonja, vissza akartam vinni, de ekkor pillantottam, hogy épp az apja bántja, így leütöttem. –mondta.
- Mivel ütötted le?
- Az öklömmel.
- Rendben. Köszönjük szépen. Nincs több kérdésünk. –mondta a rendőr, majd felálltunk. –Hölgyem, velem tudna jönni egy kicsit? –nézett anyára és ő hyungra pillantott. Megpuszilta arcomat, majd elment a rendőrökkel.
JoonMyunnal kimentünk a váróba, és leültünk. Magához húzott, simogatta hátamat, és csókokkal hintette be arcomat. Amikor anya megérkezett beszálltunk egy taxiba, és hazamentünk.
Én otthon a kanapéra kuporodtam, és néztem ki a fejemből, és próbáltam feldolgozni a történteket. Anya megköszönte Joonmanak, hogy segített, és itt volt. Azt is mondta nyugodtan hazamehet, de én...:
- Nem!. – vágtam rá rögtön.
Hyung kicsit megilletődőtt, de anya azt mondta, rendben. Bementünk az ebédlőbe, és ettünk egy kicsit. Miután végeztünk felmentünk a szobámba, és lefeküdtünk. Magához húzott, és én azonnal mellkasába temetkeztem, addig az egyik keze derekamat, és közelebb vont magához.
- Jól vagy? –kérdezte.
- Igen, most hogy itt vagy mellettem. –mondtam és még jobban hozzábújtam.
- Biztos?
- Igen. –mondtam ránéztem. Megsimogatta arcomat, és megcsókolt. Hosszúidéig nem váltunk el egymástól, majd amikor ezt megtettük visszahelyezte fejemet mellkasára.
- Suho…
- Igen?
- Mesélnél nekem a volt barátodról? –kérdeztem halkan.
- Biztos hallani akarsz róla? –kérdezte.
- Igen. –mondtam és jobban bújtam hozzá.
- Rendben. –vett egy mély levegőt és mesélni kezdett. –Taeilnek hívták. Fél évvel ezelőtt szakított velem, mert talált valaki más helyettem. Tökéletes volt. Az érzés, mikor megpillantottam, ragyogó arcát, ahogy rám mosolygott, ahogy láttam a csillogást a szemében. Amikor már a távolból kiszúrt és üvöltötte a nevemet. Amikor magához ölelt, minden porcikám bizsergett, a szívem vadul vert, a lélegzetem is elállt egy pillanatra, és a lábaim remegni kezdtek. Mikor először értem, úgy bőréhez, hogy már szerettem. Mikor először öleltem őt, szerelemből. Mikor… először mondtam ki neki azt a szót. Ő napokig került, majd egyik nap, magához ölelt, kimondta a várt szót és megcsókolt. Ahogy az a puha, édes ajka az enyémhez ért, minden megszűnt körülöttem. Nem volt semmi, csak ő. Ahogy ajka mozogni kezdett, én később reagáltam, de utána már képtelen voltam elengedni. Amikor megfogta derekamat és közelebb vont magához, én azt hittem a mennyországban voltam. Képtelen voltam, elvonatkoztatni tőle. Amikor már tényleg együtt voltunk, mindent együtt csináltunk. Mindent. Amikor csak lehetett megölelt, megcsókolt, bókokat súgott a fülembe. Boldog voltam. Nem csodálatosan voltam. Tökéletes volt minden. Egészen addig, míg nem szakított velem. Közölte, ő már nem szeret és talált valaki mást. Nem hittem a saját fülemnek mikor meghallottam azokat a szavakat. Teljesen sokkos állapotba kerültem, mozdulni nem tudtam. Valamit mondani akartam, de nem jött ki hang a torkomon. Utána akartam nyúlni, de nem mozdultak végtagjaim. Valamit tenni akartam, de nem ment. Csak sírtam. A könnyek, persze nem akartak abba maradni. Mikor megfordult és elindult volna, akkor léptem hozzá, öleltem magamhoz, szorítottam, és vagy százszor mondtam el neki, mennyire is szeretem. Kértem, hogy maradjon, de ő nem tágított. Még egyszer, s utoljára megcsókolt, majd kisétált az életemből. Szerettem. Szeretem. De… -itt szünetet tartott és felemelte fejemet –mióta veled találkoztam, mióta megcsókoltalak, mióta rájöttem mi ez az egész, nem tudok rá gondolni. Csak te vagy előttem Lay. Szeretlek. –mondta. Szeret engem. Szemem megtelt könnyel, s lassan csordogálni kezdtek. A sós cseppeket lecsókolta, majd tényleg megcsókolt. Lágyan csókolt, közben szorosan magamhoz öleltem, és végül karjai közt aludtam el.
Reggel egy kellemes simogatásra ébredtem, és mikor kinyitottam szememet JoonMyunnal találtam magamat szembe.
- Jó reggelt. –mondta és közelebb húzta fejemet.
- Jó reggelt. –mondtam álmosan.
- Szeretlek. –mondta. Már épp megcsókolt volna, mikor hirtelen elhúzódtam –Mi a baj? –kezdte el simogatni arcomat.
- Hogy szerethetsz engem… - kérdeztem halkan.
- Tessék?
- Hogy tudsz egy olyan roncshalmazt szeretni, mint én? Mocskos vagyok, szétvertek, össze-vissza vagyok törve! Én…
- Ezt azonnal hagyd abba! –mondta és maga alá fordított. Egyik kezét felemelte és arcomra helyezte, majd hüvelykujját végighúzta ajkam vonalán. –Tudod, nem azért szeretlek, ahogy kinézel. Engem nem érdekel, hogy tele van a tested horzsolásokkal, véraláfutásokkal és karmolásokkal… Persze, érdekel, de tudom, hogy nem tehetsz róla és elfogadlak olyannak, amilyen vagy. Nem a külső a fontos. Ezt jegyezd meg. Lehet, mocskosnak érzed magadat, de majd én elveszem ezt a fajta mocskosságát tőled. Elfelejtettem veled őt! Nem engedem, hogy többé rá gondolj! Csak én leszek előtted! Meg foglak védeni mindentől és mindenkitől. Fontos vagy nekem Yixing. És, ami nekem fontos, azt megvédem, bármi is legyen az ára. Szeretlek. Ez az, ami fontos. Ne hidd azt, hogy téged nem szerethet senki, a múltad miatt. A múlt az veled együtt él, de csak te tudod, mennyire tartod fontosnak. –érintette össze homlokunkat –A múlt, az adja a jelent és a jelen a jövőt, mert minden egyes perc, ami előttünk áll, az a jövő és én ezt veled szeretném megismerni. Az ismeretlent. Szükségem van rád, Yixing. Te kellesz nekem, hogy ne gondoljak a múltra, hanem előre tekintsek. Fontos vagy nekem. Előttünk áll az egész élet, hogy megtapasztaljuk, kiismerjük. Én veled szeretném megismerni. Szeretlek Zhang Yixing. –suttogta, majd megcsókolt.
Most már értem, hogy hogyan tudtam belészeretni. Amiket mondott, ahogy mondta. Egyrészt az igazságot mondta, másrészt, szerelmet vallott nekem. Ahogy kimondta: Szeretlek. Minden érzelme benne volt. Örülök, hogy én lehetek az, akinek először mondta Taeil után, hogy Szeretlek.
Mikor tudatosult bennem minden, átkaroltam nyakát, és közelebb húztam magamhoz. Egyre jobban faltuk a másikat, de amikor megéreztem kezét oldalamon és simogatni kezdett, akaratlanul is megfeszültem. Rögtön elvette kezét, majd el is vált tőlem.
- Sajnálom… - lihegte –Nem akartam…
- Semmi baj… - mondtam és megsimogattam tarkóját –Ezen felül kell, majd kerekednem. Ahogy mondtad. El kell felejtenem és te elfelejtetted velem. Köszönöm. – nyomtam puszit ajkára–Szeretlek –suttogtam egyenesen bele a csókba, mire a következő pillanatban elmélyítettem.
A nap további részét itthon töltöttük. Anyát nagyon megrázták a történtek, és ez látszott is rajta. JoonMyun próbálta elterelni a figyelmünket, de nem nagyon ment neki. Már igen késő volt mikor hazaindult, és kettesben maradtunk szülőmmel. Nem szerettem volna beszélni vele, inkább egyedül akartam most lenni, ezért visszamentem a szobámba. Tudom, hogy ezt meg kellene beszélnünk, és azt, hogyan tovább, de ez egyszerűen jelen pillanatban nem ment nekem. Aztán valahogy elaludtam.
Másnap, anyának be kellett mennie az őrsre, és párom is áthívott. Ah ezt meg kell szoknom. Jonnma kedves volt, és törődő. Ölelgetett, simogatott, puszilt ahol csak tudott, de.., néha kicsit erősebben szorított magához, és ilyenkor megfeszültem. Szerintem magától is rájött, hogy most rosszat csinált, ezért az arcomra, homlokomra, vagy éppen számra kaptam tőle puszit. Közben anya is megérkezett, és elkezdett hyung anyukájával is beszélgetni. Remekül kijöttek egymással. Aztán szóltak, hogy megyünk. Ekkor JoonMyun elszomorodott, és én már nem bírtam magammal, ezért a nyakába vettetem magamat, és szenvedélyesen megcsókoltam őt. Nehezen elváltunk egymástól, majd hazaindultunk. Útközben elmondtam, hogy együtt vagyunk, aminek anya nagyon örült. Ezeket után nem hoztuk fel témát, inkább hagytuk, hogy a neve, és a létezése elhomályosuljon elménkben. Aznap boldogan aludtam el, puha ágyamban.
Hétfőn konkrétan rózsaszín felhőkkel egyetemben keltem, és csak mosolyogtam. Gyorsan felöltöztem, lementem reggelizni, és elindultam az iskolába. A szokásos kereszteződésnél jártam ahol általában KyungSooval és JongDaecal találkozni szoktam, és most is találkoztam velük.
- Miért mosolyogsz ennyire? – kérdezte Soo kuncogva.
- Hát...- mosolyogtam. Mind a ketten elkezdtek mosolyogni, majd két kart éreztem meg derekam körül.
Az ijedtségtől ugrottam egyet, de mikor megláttam szerelmemet, mellkason ütöttem.
- Nah! –mondta és simogatni kezdte az ütés helyét –Ez fájt! –mondta szomorúan.
- Kellett neked, megijeszteni. –mondtam kuncogva.
- Igazad van. –mondta mosolyogva és átölelte derekamat, és egyre közelebb vont magához. –Bocsánat.
- Megbocsátok. –mondtam és közelebb hajoltam. Egyből rám vetettem magát, és csókolózni kezdtünk. Annyira jó érzés, és annyira boldognak éreztem magamat, hogy az leírhatatlan volt.
Mikor cuppogva elváltunk egymástól megláttam Yifant.
- Látom összejöttetek. – mondta, majd JongDae elé sétált, és...
OMG! Mikor jöttek ezek össze? Konkrétabban mikor is, hol, hogyan? Ők most előttem csókolóznak.
Mikor abba hagyták Suhoval szinte egyszerre nyúltunk barátunkért, és húztuk félre őket.
- Kim Jong Dae azonnali magyarázatott követelek!. – estem neki.
- Hát... izé - pirult el.
- Mikor jöttetek össze? – kérdezte KyungSoo nagy szemekkel.
- Mióta vagy melege?
- Ahh túl sok kérdés egyszerre. – vörösödött el még jobban.
- Oké a legfontosabb kérdés… Mikor jöttetek össze és hogyan? – Sooval egyetemben araszoltunk hozzá közelebb.
- Hát az úgy volt, hogy...