Help me... please 10.rész

~LuHan pow~

Miután napvilágot látott, hogy babák lesznek a háznál, és még esküvő is lesz... a többiek elégé bezsongtak. Voltak napok mikor nagyon rosszul voltam, lemenni is alig bírtam. A srácok nagyon kedvesek voltak, és volt, hogy mindannyian feljöttek a szobámba és beszélgettünk. De persze elmaradhatatlan volt az is, hogy babaholmikat vegyenek, pedig még azt sem tudtuk,, hogy fiuk vagy lányok, vagy mindkettő. Most éppen kocsiban ülünk, és az orvoshoz megyünk. Ma fog kiderülni minden. Karácsony óta eltelt kéthét, és én egyhónapos lettem, és én minden egyes nap kövérnek érzem magamat.
- LuHan figyelsz te rám? – simította kezét combomra vőlegényem.
- Kövér vagyok. – néztem ki az ablakon.
- Én arról beszéltem, hogy nem vagy-e éhes, de hogy jön ez ide? Nem vagy kövér szívem. Még így is sexy alakod van, és szívesen ágytornáznák veled. – fogta meg kezemet.
- Perverz vagy. – szorítottam meg kezét.
- Te meg sexy. – húzta szájához, s hint készfejemre egy csókot.
Több szó nem esett közöttünk, s meg is érkeztünk az orvoshoz. Dr. Tael az ajtóban várt minket.
- Ön az apa? – kérdezte egyből, majd kezet fogott SeHunnal.
- Igen, Oh SeHun. – rázta meg.
- Dr. Kim Taeil.
- Örvendek. – mosolygott.
- Szintúgy. Nocsak LuHan mi az az ujjadon. Csak nem? – csipte meg arcomat.
- Eljegyzett. – pirultam el.
- Oh gratulálok.
- Köszönjük. – mosolyogtunk.
- És mikor lesz? – sétálunk be a vizsgálóba.
- Még nem tűztük ki, de miután meglesznek a babák, csak akkor. – ültem le helyemre, s húzom fel pólómat. - Már nagyon jól megy neked. – mondta Dr. Taeil, és már ultrahangozott is. Sehun mellém ült, és megfogta a kezemet. Az orvos ismét csak hümmögőt, majd felém fordult.
- Mit szeretnétek tudni? – kérdezte.
- A nemét. – vágta rá Hunnie.
 - Hát az egyikőjük biztos, hogy fiú. – mondta, majd és ismét a képernyő felé nézett – Viszont a testvére háttal van nekem minden értelemben, így nem tudom az ő nemét. Szépen nőnek. De szerintem lehet előbb fognak megjönni.
- Három hónapnál előbb? – tágultak ki szemeim.
- Az apa teljesen farkas, míg te félvér vagy. És ez egy igen nagy ritkaság, hogy két baba van. Akikkel eddig találkoztam csak egy volt. És igen különleges helyzetben is vagytok. Míg mások úgy jöttek hozzám, hogy félvérek, vagy teljesek, addig ti nem. Gyorsan fejlődnek… szerintem ez nem három hónap, hanem kettő és fél, vagy csak kettő.
- Gyorsan fejlődnek? És az baj? – Sehun hangja aggódó volt.
- Nem. Ez teljességgel normális. De, mint említtetem, különleges helyzetben vagytok, hogy mind a kettőtök más. Más az erő, és a gyógyulási folyamatotok. Akikkel eddig találkoztam, mindannyian három hónap alatt hordták ki. És LuHan te most vagy az első hónapban. Fel kell arra készülnünk, hogy lehet egy hónap múlva szülni fogsz. És a hasad is nagyobb, mint egy egyhónapos terhes nőnek, vagy más férfinak. Olyan, mintha már a hatodik-hetedik hónapban lennél. De inkább azt mondom, hogy öt. Ne aggódjatok minden rendben lesz. – mosolygott ránk biztatóan – Akkor készen is vagyunk. Egy hét múlva találkozunk újra.
- Köszönjük. – mondtam.
SeHun, és az orvos kezet fogtak, és már indultunk is.

****

- Na, na, na,na? Naa – támadt le Baekhyun, amint beléptünk a házba.
- Minden rendben volt. – mosolyogtam.
- És…?
- És…? – húztam fel szemöldökömet.
- Fiú, vagy lány?
- Az egyikőjük biztos, hogy fiú. – mondta SeHun, és nyomott egy puszit arcomra.
Baek beharapta alsóajkát, és arcán látszott az izgatottság. Mintha egy fan lett volna, és egy nagy fangörcsre készülne.
- Minden rendben? - kérdeztem.
- ChanYeol! Szoba. Most! – kiálltotta le magát.
ChanYeol úgy rontott ki a konyhából, mint ha az élete múlna rajta. Gyorsan felkapta BaekHyunt, és rohant fel vele az emeletre.
- Most komolyan? Pont most kell nektek azt csinálni? – kelt ki magából JongIn.
Jah igen, JongIn szobája pont ChanYeol szobája mellett volt, és BakeHyunnal inkább ott szoktak lenni…. Van ilyen.
- Éhes vagy LuHan? – jelent meg KyungSoo.
- Igen, az vagyok. – mosolyogtam.
- Akkor gyere. – ment be a konyhába. Én is így tettem, viszont amikor leülök az asztalhoz, egy tál gőzölgő étel elé, még is inkább turkáltam, minthogy egyek.
- Minden rendben? – kérdezte.
Gyorsan körülnézek, hogy ki van lent, vagy ki nincs.
- SeHun. – mondtam sóhajtva.
- Mi van vele? – ült le mellém.
- Sokszor megy el itthonról mostanság. Vagyis mióta elmondtam neki, hogy terhes vagyok. Amikor hozzám ér, olyan mintha undorodna… tőlem. – haraptam be alsó ajkamat.
- Tényleg sokszor megy el itthonról.
- És amikor megölelem női parfüm szaga van a ruhájának. És múltkor egy rúzsfolt volt a nyakán is. – gyűlnek könnyek a szemembe – Megcsal...
- Nem, SeHun nem ilyen!
- Akkor adj valami ésszerűbb magyarázatott! - rivaltam rá. Soo megszeppenve nézett engem, de megszólalni sem bírt.
- Bocsánat. – néztem rá megbánóan.
- Nem, semmi baj. Érhető volt a kiborulásod.
Nem válaszoltam, csak felálltam, és a szobámba mentem.

****

A napok csak úgy teltek, és SeHun egyre furcsább lett. A következő ultrahangra is eljött, és az orvos még nem tudta megmondani a másik baba nemét. Ezáltal letelt az egy hét, és mire észbe kaptam már a második hét is, és már majdnem a harmadik is. SeHun a másodikra is eljött. Ezután még furcsább lett. Sokkal többet járt el, nem csókolt meg, alig ölelt, és már az ágyban sem ölel már úgy át.
A többiek felvettetek az ötletet, hogy menjünk el valahova pihenni. Persze vőlegényem valami ürüggyel nemet mondott. A háztól nem messze volt egy kis nyaraló odamentünk. A srácok nem kíméltek… Beszélgettünk, hülyültünk, valakik még ittak is. Én fáradságra hivatkozva bementem a nekem szánt szóbába, és kimásztam az ablakon. Még jó hogy földszintes a ház. Szépen visszasétáltam észrevétlenül. Természetesen nyitottam be az ajtón, de azonnal könnyek gyűltek a szemembe. SeHun, és egy nő voltak a nappaliban. És csókolóztak.
- SeHun. – mondtam remegő hangon.
- LuHan? – vált el a nőttől.
- Gyühlölek! – mondtam sírva.
- Ne! Meg tudom magyarázni!. – jött közelebb.
- Ne gyere a közelembe! Még is mit csinálsz? – keltem ki magamból.
- Meg tudom magyarázni!
- Te elméletileg meleg vagy, nem? Akkor ő ki? Ha? Ki az a kurva?
- Tudod ki a kurva! – szólt vissza a nő.
- Takarodj a lakásomból, te ribanc!
- LuHan, figyelj... –kezdett bele SeHun.
- Tudod, mit mondott a drága vőlegényed? Azt, hogy ő nem is akarja a babákat. – nevetett gúnyosan.
- Nem én voltam az, aki nem védekezett! Nem én voltam az, aki felcsinálta saját magát! És még van bőr a képeden azt mondani nekem, hogy szeretsz? Miközben kitudja, mióta csalsz, te szemétláda!?
- Ez nem igaz! Én szeretném őket… Szeretlek téged - kezdett el ő is sírni.
- Tudod mit? Nem kell engem elvenned, és a babákat sem kell nézned, nem hogy felnevelned! Tessék itt a szaros gyűrűd, seggfej! – vettem le újamról, és dobtam mellkasának.
- LuHan kérlek ne... – kezdett zokogni.
Kikerülve őt indulok meg a lépcső felé, de hasamba nyilalt a fájdalom. Szédülni kezdtem, és meginogtam. Már felkészültem, hogy hátra esek, de valaki elkapott.
- Luhan mi történt? – láttam meg SeHun aggódó tekintettét.
- Enhgedj e- ahh – kaptam hasamhoz.
- LuHan.
- LuHan itt vagy? – rontott be az ajtón Kris – Mi történt? – sietett oda hozzánk.
Nem kellett sok, hogy mindenki itt legyen, és körém gyűljenek.
- Ahh – kiáltottam fel ismét hangosan.
- Mit öntöttetek ki? – kérdezte Tao.
- Semmit. Miért? – kérdezett vissza SeHun.
- Akkor mi az a nagy pocsolya LuHan lába között? – kérdezte Chen.
- Magzatvíz. – mondta KyungSoo.