~ SeHun pow~
- Nem foglak elvenni! – üvöltöm a szemébe, majd kiviharzok az ajtón.
Felöltöm farkas énemet, és csak futok. Még is mit hittem?! Ha elveszek egy lányt, akkor már nem leszek meleg? Vagy boldogabb leszek? Én… boldogabb lennék más mellett, de ezzel a személlyel még nem találkoztam… Még… Az erdő sötétségbe burkolózik, és ezáltal a vihar is előbukkan. Elkezd esni az eső, én pedig menedéket keresek. Megpillantok egy barlangot, így oda veszem az irányt, de valaki megelőzött… Egy fiú van ott, aki szakadt ruhákban, összeverve, és sírva üt a fal mellett, összegömbölyödve. Észrevesz, így még jobban remegni kezd. Én nem hátrálok. Egyre közelebb megyek hozzá. Lábához bújok, majd a hasához. Sírva borul oldalra, nem kell neki sok, és elájul. Visszaváltozom, és óvatosan karjaimba veszem. Olyan könnyű, és törékeny. Még ha arcán zúzódások vannak, akkor is, gyönyörű. Nem tétlenkedem. Rohamos tempóban futni kezdek haza. Nem akarom, hogy bármi baja essen. Én… meg akarom védeni, szeretni akarom. Mint egy őrült, úgy rúgom be az ajtót.
- SeHun hányszor megmondtam, hogy… - jön felém BaekHyun, de benne ragad a szó, mikor meglátja a fiút a kezembe. – Mi történt? –siet hozzám, és jobban szemügyre veszi.
- Nem tudom, egy barlangba találtam. – fújom ki a levegőt.
- Szólok Laynek, addig vidd fel a vendégszobába. – adja ki a parancsot.
Gyorsan szedem lábaim, hogy minél előbb oda érjek. Óvatosan rakom le az ágyra, majd Lay jön be.
- Mi történt? Ki ő? – halmozz el kérdésekkel.
- Nem tudom, és nem tudom, csak lásd el, kérlek. – nézek rá kétségbe esetten.
Nos, innen kezdődik, a Mi történetünk. A fiút LuHannak hívják. Akibe menthetetlenül bele szerettem. Örülök, hogy aznap felbontottam az eljegyzést, és hogy bementem abba a barlangba. Viszonozta érzéseimet, ami még boldogabbá tett. Eddig még nem kérdeztem meg, hogy lenne-e a barátom, de attól függetlenül minden nap elhagyja a szánkat egy szó. Szeretlek. Minden nap mondtuk egymásnak, minden nap csókolóztunk, és bevallom, néha volt egy kis fenék tappi is. Már egy ideje itt van nálunk, és már nem is fog elmenni tőlünk. Falka tag lett.
Egyik reggel viszont egyedül kell neki kelnie. Hülye feladat. Kai-jal el kell mennünk, ellenőrizni az erdőt, és elmegyünk a nagymamájához. Nem volt szívem őt egyedül hagyni.
- Biztos jól van, ne parázz – mondj nyugodtan barátom.
- Te nem aggódsz KyungSooért mikor te, vagy ő van távol? – teszem fel a kérdést.
- De-de aggódók. De mi már elég rég óta együtt vagyunk, miközben te LuHant csak kb. egy hete ismered, és már most elcsavarta a fejedet. – kacsint rám.
- 3 nap alatt csavarta el – motyogom.
- Huu 3 nap? Mi lett a kemény, rideg, fagyos, Oh SeHunnal, akit én ismerek? – üt bele játékosan vállamba.
- Az, az Oh SeHunt, akit te ismertél, és ismersz, most szerelmes. – mosolygok.
- Akkor komoly lehet, hogy ha mosolyogsz is hozzá. – nevet.
4 órába telik mire körbe járunk, nem is futunk az erdőben, és végre mehetünk JongIn nagyihoz sütit enni.
- Szia, nagyi – köszönti unokája.
- Áh szervusztok – az idősödő nő meleg mosollyal fogad minket.
- Jó napot. – hajolok meg illedelmesen.
Leülünk az asztalhoz és elkezdünk semleges dolgokról beszélgetni. Család, barátok, szerelmek.
- SeHun szívem csiripelték a madarak, hogy van valaki az életedben. – néz rám sokat sejtető mosollyal.
Én meg csak JongInra néze.
- Igen van – ejtem ki a szavakat.
- Egyszer szívesen megismerném.
- Mi… - mondatomat telefonom csörgése zavarja meg. – Elnézést.
Miért nem JongInt hívja Soo?
- Hello –köszönök.
- Haza kell jönnötök! – támad le egyből.
- Miért? Mi történt? – kérdezek vissza egyből.
- LuHan… – neve hallatán meghűl a vérereimbe.
-10 perc és otthon vagyunk. Nem, legyen 5. – meg se várom válaszát, rögtön kinyomom.
- Mi történt? – kérdezi Kai.
- Haza kell menünk. Most! Viszontlátásra – hajolok meg, és már kint is vagyok az ajtón. Rohamtempóban kezdek szaladni, majd átváltozok. Ha bármi baja esett… Nem, nem gondolhatok a legrosszabbra. Ahogy megígértem, 5 perc alatt haza értem. Csak úgy feltépem az ajtót.
- Hol van? – kérdezem idegesen.
- Fent. Xinggel. – Baek hangja halk, szinte suttog.
Elindulok a lépcső felé, de SuHo megragadja a karomat.
- SeHun figyelj…
Kirántom karomat szorításából és felsietek. Gyors léptekkel sietek LuHan szobájához. Mielőtt bemennék, valaki megkocogtatja a vállamat.
- SeHun figyelj... – kezdi úgy, mint Hyung - Mi… eltüntettük a nyomokat, hogy az, az alak ne találjon LuHanra. Mindent megtettünk. De megtalálta… –D.o-nak szemében egy könnycsepp gördül le, majd elmegy.
Halkan, óvatosan nyitok be, majd Layhez megyek.
- Mi történt? Hogy van? Bántották? - támadom le rögtönk.
- Elrabolták – felel halkan.
- Tessék? – arcomra teljes aggodalom ül. – Bántották?
- SeHun – hallom meg hangját.
Kikerülöm Xinget, és az ágyhoz megyek. Felém másszik, majd nyakamba borul.
- Bambi –karjaimat körré fonom – Istenem – suttogom.
Visszafektetem az ágyba. Szegény remeg, és jobban bújik hozzám. LuHan mesélni kezd.
- Megölöm. Megölök mindenkit, aki csak hozzád mer érni, vagy csak bántani mert, vagy mer. – álkapcsom megfeszül.
- Ne menj el többet. Kérlek.
- Megígérem.
- Szeretlek.
- Nagyon, nagyon szeretlek. – megfogom állát, magam felé fordítom, majd összeérintem ajkainkat. Egy hosszú szájra puszi. Amint elválunk visszahajtja fejét mellkasomra és azonnal álomba szenderül.
Ha megtalállak, megöllek, darabokra téplek, Te átkozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése