Black darkness

Cím: Black darkness ( Fekete sötétség)
Szavak száma: 3 182
Szereplők: BaekHyun, ChanYeol főszerepben, de feltűnik Kris, Kai, KyungSoo ( mind EXO tag)
Figyelmeztetések: Yaoi, trágár beszéd, esetleges szexuális utalások.
Műfaj: fantasy
Ezt a történetet versenyre írtam. Most vettem először ilyenen részt. Jó olvasást! ^^

Black darkness

Egy átlagember számára ez csak egy szín. Fekete lehet egy póló, autó, és még sorolhatnám. A Sötétség mond valamit? Sötétségben élnek az elveszettek, és a Démonok. Byun BaekHyun is ebben élt. A túlvilágról figyelték, hogy lelke mikor veszik el teljesen. Várták, mikor következik be, mikor vihetik le magukhoz a feketeségbe. Mert Park ChanYeol már várta ezt a pillanatot. Kínozni akart valakit. Sokszor látta, hogy BaekHyun megpróbál magának fájdalmat okozni. Legtöbbször elővesz egy pengét, és csíkokat húz karjára, amiből lassan csordogál ki az éltető nedű. ChanYeol már két hete figyelte őt, és várta a pillanatot mikor lelke fekete lesz, és végleg elveszik. Mind a ketten tudták, nemsokára eljön ez a nap.

- Szerintem előbb neked kéne lépned, mint megvárni mikor veszik el – szólt oda neki Kai

- Mm lehet – gondolkozott el.

-  Jobb lenne így mind a kettőtöknek. Ő nem szenvedne tovább, te pedig… mindegy – szállt be a beszélgetésbe D.O. is.

- Tulajdonképpen te mit is akarsz kezdeni azzal a fiúval? – Kris mély hangja is feltűnt.

ChanYeol sejtelmesen elmosolyodott. Beharapott ajkakkal fordult társa felé.

- Hát, van egy két öltetem. – mutatta meg fogas, ördögi mosolyát.

Kris csak megrázta a fejét, és leült.

- Végül is, te vagy a főnök – sóhajtott.

ChanYeol végelegesen eldöntötte, elmegy érte. BaekHyun már várta mikor hal meg. Nem akart tovább élni. Hisz minek? Nem volt értelme ennek az egésznek.

Egyik este szokásosan a Tv-t nézte, mikor zörgést hallott a konyhából. A lámpából áradó fény pislákolni kezdett, s a zajok is erősödni hallatszottak. BaekHyun félt. Mi van, ha betörő? – gondolta magában. Ahogy a bejárati ajtóhoz pillantott, egy alakot vélt felfedezni a sötétben.

- Byun BaekHyun? – kérdezte egy mély, rekedtes hang

- Ki vagy te, és hogyan jöttél be? – kezdett el hátrálni a barna.

- Velem kell jönnöd. – indult el felé az idegen.

Baekhyun próbált menekülni, de mindhiába. Az összes menekülési út el volt zárva előle. A férfi megragadta kezét, amitől felszisszent, és testében fájdalom áradt szét. Szédülni kezdett, majd minden elsötétült előtte.

Mikor felébredt egy ismeretlen helyen találta magát. Kezeit láncok akadályozták meg a mozgásban. Egyszer csak kinyílott egy ajtó, és belépett rajta egy fiú.

- Látom felébredtél – szólalt meg. –Tudod-e, hogy hol vagy?

- Nem – érkezett a halk, erőtlen válasz.

- A Pokolban vagy – jelentette ki.

-  Egyszerűbb, ha azt mondod, hogy elraboltál és megláncoltál – vetette oda neki.

- Nem hiszel nekem?

BaekHyun nem felelt, semmit csak a padlót fixírózza. Az idegen oda sétált hozzá, és ujjbegyeit végighúzza a fiú arcán.

- Milyen kis tudatlan. – kuncogott fel.

ChanYeol már elképzelte maga előtt a szenvedő testet. Akarta, hogy könyörögjön az életért, akarta, hogy szenvedjen. Csak kínozni akarta.

Egyre csak teltek a napok, és BaekHyun testén a sebek száma folyamatosan csak nőtt. ChanYeol beváltotta saját magának tett ígéretét. Nem hagyott nyugtot a fiúnak. Kiss vágásokkal kezdte karocskáján, majd egyre mélyebb sebeket ejtett. A testén haladt tovább, míg végül elérkezett combjához. BaekHyun minden egyes vágásnál sírt, sikított, könyörgött… ChanYeol pont ezt akarta… Szenvedést. Azt akarta, hogy valaki szenvedjen miatta, fájjon a másiknak…  

Baekhyun még mindig meg volt láncolva, s nem csak testét fedték a vágások, kék-zöld foltok, zúzódások, hanem arcán is megtalálhatók voltak. Mivel a magas fiú azt akarta, hogy sokáig itt legyen, s éljen, ételt, és vizet is adott neki. Többnyire ő maga etette meg, de volt, amikor valamelyik szolga jött helyette.

Viszont egy pénteki nap ChanYeolban történt valami.….. Még aznap lement BaekHyunhoz, és alapos munkát végzett, brutálisabb volt, mint eddig bármikkor, s bárkivel. ChanYeol ahogy lenézett a vérben fürdő testre, kiejtette a kést kezéből, s térde rogyott.

Attól függetlenül, hogy ChanYeol mit tett vele, Baekhyun mindig megpróbált vele beszélni... Kérdezte hogy van, evett-e, aludt-e? ChanYeol nem értette miért kérdezte ezeket, miért, mikor ő bántja? Lelke mélyén jól estek neki ezek a kérdések, és végre ezek igaziak voltak. Nem pedig kényszerűek. ChanYeol végig nézett a sérült testen, és most először érezte magát szörnyetegnek.  Megbánta, hogy ezt tette, s szíve is belesajdult a látványba. Miért? Miért érzett így? ChanYeol oda kúszott a fiúhoz, és megnézte, hogy lélegzik-e. Igen… Karjaiba vette, majd elindult egy titkos útvonalon, hogy szobájába vihesse.

ChanYeol most, életében először aggódott. BaekHyun testét csak egy fekete alsónemű, és egy fehéring fedte, amit már a vér színe borított. Amint belépett szobájába, a fürdőbe sietett. Levetkőztette a még mindig ájult fiút, és alaposan megmosdatta. Kezére tusfürdött nyomot, s óvatosan simogatta végig a testet, majd mosta le róla a habot. BaekHyunt becsavarta egy törölközőbe, majd visszavitte a szobába, és lefektette az ágyra. Keresett neki alsót, meg egy vörös inget. A sebeit gondosan leápolta, közben be is kötözte azokat. Felöltöztette, majd ágyba dugta a puha, meleg paplan alá.

Ő is mellé feküdt, s vele szembe fordult. Arca nyugodt volt, ahogy szuszogása is egyenletes. ChanYeol ujjbegyét végighúzta BaekHyun arcélén, homlokán, a szeme alatt, orrán, és ajkán. ChanYeol nem érti, hogy tudta bántani ezt a fiút? Hogy volt képes? Mikor ő többet törődött vele egy hét alatt, mint bárki más egy ÉV alatt? És ő képes volt bántani… BaekHyun nyugodt arcát nézve, csak egy szó jutott eszébe: Gyönyörű; na meg a Tökéletes. ChanYeol is megfürdött, átöltözött, majd bebújt az alvó fiú mellé. Még nézte egy darabig, majd átölelte a vékony testet, és ő is elaludt.

BaekHyun reggel próbálta kinyitni szemeit, de a nap fénye miatt nehezen ment neki. Meg akart fordulni, de nem tudott. Szemei azonnal kipattantak, és körülnézett. Puha ágyban ébredett, és nem egyedül. Hogy került ide? Láthatólag a másik fiú még aludt, nem akarta felébreszteni. Visszadőlt az ágyban, és nézte a másikat. Arcán a felismerés futott végig. Rájött ki van mellette. BaekHyun annyit szenvedett, sírt, könyörgött, hogy hagyja abba, de ő nem tette. A tegnap estére is tisztán emlékezett, hogy mit művelt vele, de… akkor miért van itt? Rengeteg kérdés merült fel benne. A lelke mélyén tudta, hogy az a fiú, aki ott fekszik mellette, van neki szíve. Tud szeretni, törődni, érezni… Csak nem mutatja meg neki ezt az oldalát. De rá veszi! BaekHyun simogatni kezdte karját, amelyikkel átölelte öt. A fiú pár perc múlva mocorogni is kezdett. ChanYeol komótosan nyitogatta szemeit, amik találkoztak egy másik szempárral. Hihetetlenül sexynek találta így BaekHyunt.

- Jó reggelt – köszönt halkan, és erőtlenül.

- Jó... reggelt – ChanYeol reggeli hangja mély, rekedtes volt.

Ő... sose mondhatott ilyet senkinek se, ahogyan még senki nem feküdt mellette. Miért nem borul ki, hogy itt van a közvetlen közelében? Ez a fiú valamit megmozgatott ChanYeolban, amit még eddig senki. Csupán csak egy hete, és négy napja van itt.. BaekHyun nem tudta, hogy mit szabad, és mit nem szabad tennie. Nem tudta, hogy kimehet-e a mosdóba vagy megmozdulhat-e…

- É-Én k-k-ki meh-hetek a m-mosdóba? – már szorította össze szemeit, hátha megüti öt. De nem tette.

- Ha akarsz, kimehetsz. – amint ChanYeol kiejtette ezeket a szavakat, BaekHyun úgy pattant fel mellőle, mintha puskából lőtték volna ki.

ChanYeol ezen jót kuncogott, majd kikelt az ágyból, és öltözni kezdett. BaekHyun elvégezte dolgát a fürdőben, majd a mosdókagylóhoz sétált. Fölötte egy tükör volt, és ahogy belenézett, csak akkor vette észre, hogy sebei be vannak kötve, s át van öltöztetve.

BaekHyun visszament a szobába, ahol már étel, s ital fogadta. ChanYeol épp nyakkendőjét kötötte, vagyis csak próbálta. BaekHyun oda sétált hozzá. Elütötte a magasabb kezeit a hosszú anyagtól, majd ő kezdte el megkötni azt. A nyakkendő végébe egy név volt bele hímezve aranyszínnel. ChanYeol.

- ChanYeol – suttogta, ahogy felolvasta a nevet – Ő kicsoda?

- Én vagyok ChanYeol. – nézett le a kisebbre. – Köszönöm, hogy megkötötted. Én az ilyenekben béna voltam.

- N-nincs mit. – hajtotta le fejét. 

BaekHyun gyomra megkordult, ezzel jelezve, hogy üres.

- Hozattam ételt, nyugodtan ehetsz.

ChanYeol kézen fogta, majd az asztalhoz vezette, és leültette. Elé rakott öt darab pirítóst, és vele szembe foglalt helyett. Baekhyun nem mert enni. Inkább elnézett máshova, csak ne keljen néznie az ételt.

- Gyere ide! – ChanYeol hangja határozott.

BaekHyun szót fogadott neki, és odament hozzá. ChanYeol lerántotta magához, és a jobb combjára ültetette, míg a bal combjával érintette BaekHyun térdeit. A magasabb kezébe vett egy pirítóst, majd BaekHyun szája elé tartotta. Félve, de beleharapott, és nyammogni kezdett vele. Még egy harapás, majd még egy, s még egy… Ez így ment, amíg meg nem ette az összest. ChanYeol az utolsó falatig simogatta hátát, hogy nyugodtabb legyen.

- B-bocsánat n-neked n-nem maradt. – hajtotta le a fejét, közben ujjaival babrált.

- Én öltözködés közben ettem. De most feküdj vissza az ágyba, és pihenj.

Baekhyun felállt a colos öléből, majd az ágyhoz ment, és bebújt a takaró alá. ChanYeol oda sétált hozzá, s paplanon keresztül megsimogatta karját.

- Nekem most el kell mennem. Aludj. Ha bármi kellene, mondd hangosan a nevemet – mondta, majd az ajtóhoz ment, és kilépett rajta.

ChanYeol neki vetette hátát az ajtónak, közben kifújta a tüdejében rekedt levegőt. Ő... ő most kedves volt. Ő megetette BaekHyunt, simogatta, lágyan beszélt hozzá. Jó érzés volt. Most először szabadult fel igazán valaki társaságában. ChanYeol most boldog? Nem érti magát, nem érti, miért csinálja ezeket...

A paplan alatt lévő fiú sem nagyon értette a dolgokat. Először bántja őt, majd reggel, mikor egy brutális verésből ébred fel, itt fekszik egy ágyban mellette. Hosszas gondolkozás után végül elaludt...

ChanYeol körülbelül öt órát volt távol BaekHyuntól. Már az utolsó tárgyalásán volt. Nem tudott arra figyelni, hogy mit mondanak neki, miről is van szó. Ő folyton az órát leste a szabadulása érdekében. Még egy órán át ült ott, mire ténylegesen vége lett ennek az egésznek. ChanYeol felpattant székéből, és nagy léptekkel haladt vissza házába BaekHyunhoz. Benyitott a lakásba, majd felment az emeletre hálószobájához. Halkan, óvatosan nyitott be. Lassan körül nézet, de valami az orrának csapódott. Gyorsan a fájó területre rakta kezét, s felnyögött.

- Úr isten, é-én s-sajnálom  a-azt hittem v-valaki más az. – rohant oda hozzá BaekHyun, s kezét ChanYeol kezére rakta.

ChanYeol ellökte őt, úgy hogy földre esett. Már emelte jobb kezét, hogy megüsse, de ekkor BaekHyun arcára… szemébe nézett, amiben könnycseppek csillogtak. A kisebb már felkészült arra az ütésre. Magzatpózba kuporodott ősze a földön. ChanYeol végül leemelte kezét, majd oda sétált hozzá, és leguggolt elé.

- Miért ütöttél meg?  - nézett rá kíváncsi tekintettel.

- É-Én azt hittem m-más vagy – hüppögte.

Baekhyun könnyei végigfolytak arcán egyenesen állához, majd le a földre.

- Ide rajtam, és a kijelölt szolgán kívül nem jöhet be senki, csak engedéllyel.

ChanYeol BaekHyun arcához nyúlt, s hüvelykujjával letörölte a nedvességet róla.

- Bocsánat. – Baekhyun nem nézett a magasabb szemébe. Egyszerűen nem mert.

- Nézz a szemembe, és úgy mondd! – ChanYeol hangja ismét határozottan csengett.

BaekHyun kifújta a tüdejében rekedt levegőt, majd lassan a magasabbra nézett.

- Bocsánat. – nézett rá.

- Ne kerüld a tekintetem BaekHyun – sóhajt.

- T-te t- tudod a nevemet? – lepődött meg.

- Persze, hogy tudom – nevetett ChanYeol - Szeretném, ha szétnéznél a házban.

- E-ez egy ház?

- Igen. Ez egy különálló ház a palotától.

- Palota?

- Majd megtudod.

ChanYeol felállt, majd kezét nyújtotta BaekHyunnak. Ő félve, de elfogadta azt. ChanYeolt, amint megérezte kezében a másik kezet, testét valami furcsa bizsergető érzés járta át. Puha keze volt... Olyan nőies, de még is férfias. ChanYeol tenyerébe formásan beleillett BaekHyun apró kezecskéje.

 ChanYeol végig mutatta a házat. Elmondott mindent, amit fontosnak talált. Azt is elmondta, hogy kijöhet a hálóból, főzhet, aminek ChanYeol nagyon örülne. Minden berendezést használhat. Már a kanapén ültek, egymás mellett, és tévét néztek.

- ChanYeol – töri meg a csendet – Miért lehetek itt veled? És miért engeded meg, hogy használjam a dolgaidat? – nézett rá kíváncsian.

- Hát – ez az ChanYeol. Két heted volt kitalálni, hogy mit mondj neki, hogyha felteszi ezt a kérdést. – mondta magának fejben. ChanYeol gyorsan kitalált valami szöveget - majd idővel megtudod.

- Remélem, hamar eljön a „majd megtudod” idő. – mosolygott rá először.

- Félsz tőlem? – ChanYeol már rég tudni akarta erre a választ.

- Igen. Félek. De már nem annyira, mint a kezdetektől. – bújt hozzá egy kicsit.

ChanYeol átemelte a kisebb válla fölött karját, s átölelte. ChanYeol most már végkép nem érti magát. Átöleli? Örül annak, hogy már nem fél tőle annyira? Miért élvezi a közelségét? Miért akar még többet a közelébe lenni? Miért érez késztetést arra, hogy megölelje, megcsókolja? Csókolja? ChanYeol soha nem akart senkit se csókolni, vagy hozzá érni. Akkor miért akarja ezt BaekHyunnal?

Kéthét telt el mióta BaekHyun felkerült ChanYeolhoz. Sokkal több időt töltöttek együtt, s nevettek, jól érezték magukat. ChanYeol most már biztos volt benne. Boldog. Méghozzá a legboldogabb. BaekHyunnal sokkal többet ölelkeztek, sőt! Puszikat is adtak egymásnak. ChanYeol nem küldte el BaekHyunt egy másik szobába. Mióta felhozta magához, azóta együtt aludtak, együtt keltek. ChanYeol mindig szorosan magához ölelte, miközben BaekHyun fejét a másik mellkasába fúrja. Nélkülözhetetlenek voltak egymás számára. ChanYeol mikor meglátta a másikat fürdés után, ahogy a vízcseppek végigfolynak mellkasán… Szíve eszeveszettül kezdett dobogni, s pillangók repkedtek gyomrában. Ilyen lenne a szerelem? De amit nem tudott ChanYeol az-az, hogy BaekHyun szerelmes lett-e belé.

BaekHyun sebei is gyógyulgattak, de egyes érintésekre érzékeny. ChanYeol már elvitte őt pár tárgyalásra, összejövetelre. Mindig úgy mutatta be őt, mint a párját. Az egész alvilágban végig söpört a hír, hogy BaekHyun, ChanYeol szeretője, ágyasa. Tudták, hogy ő tabu.

- ChanYeol! – kiált  BaekHyun.

- Háló! – ordított vissza az említett.

ChanYeol hallotta, ahogy a kisebb feltrappol a lépcsőn, majd ki is vágódik az ajtó.

- Yeolie. - ölelte meg hátulról.

- Mondjad Baekkie. – fordul meg, hogy szembe álljanak egymással.

BaekHyun időközben sokkal bátrabban beszélt ChanYeolall, s viccelte is meg őt.

- Kérdezhetek valamit? – nézett fel rá.

- Ezen kívül? Persze – nevetett fel.

- Te ki vagy? Már, mint itt lent, ki vagy?

- Én? A Főnők. Az uralkodó.

BaekHyun sokat kérdezett a magasabbtól, hogy milyen érzés uralkodónak lenni. Még beszélgettek egy ideig, majd mind a ketten mentek a dolgukra. BaekHyun főzött, ChanYeol meg a ruhákat válogatta. ChanYeolban már egy ideje mozgott valami. Valami... más. BaekHyunt egy hónapja ismeri. Egy és fél hétig kínozta, bántotta, majd felhozta magához. Boldog volt, hogy már nincs egyedül, nem magányos. Van mellette végre valaki, akit tudna szeretni… akit már szeret. Egy hónap ChanYeol számára sok idő, nagyon sok. Szeret BaekHyunnal lenni, szeret vele dolgokat csinálni, de már egy ideje más vele. Nem rossz értelemben, hanem jó értelemben. ChanYeol szerelmes lett belé…

A napok ismételten csak teltek, s ChanYeol egyre jobban beleszeretett. De aztán jött egy végzetes nap.

ChanYeol nem volt még otthon, egy hosszú tárgyaláson kellett részt vennie. Általában ilyenkor későn jön haza, és addigra BaekHyun már aszik. De ma nem így volt. Baekhyun meg akarta várni ChanYeolt. Érzéseik még mindig titkosak voltak egymás iránt. Egyikőjük se tudta, hogy a másik viszont szereti. BaekHyun épp tévét nézett, mikor hallotta a bejárati ajtó nyílását. Gyorsan felpattant, hogy üdvözölhesse barátját, de… nem ő állt az ajtóban. BaekHyun számára ismeretlen alak volt jelen.

- Tényleg szép vagy – ejtette ki a szavakat száján.

- Ide tilos bejönnöd! Ki vagy te egyáltalán? – a kisebben csomó kérdés halmozódott fel.

- Hogy kivagyok én? A legrosszabb rémálmod – mondta, majd BaekHyun felé kezdett menni.

BaekHyun gyorsan elfutott előle, mielőtt elkapta volna karját. Felfutott az emeletre, s egyenesen a fürdőbe futott, majd bezárkózott oda.

- Azt hiszed, egy ajtó megállít engem? – kérdezte gúnyosan.

A kemény falap betört, s egy kéz nyúlt a remegő test felé, majd kihúzta a fürdőből. Egyenesen a lépcsőhöz vitte, és lelökte rajta. BaekHyun fájdalmasan nyögött fel mindenegyes lépcsőfoknál, és találkozott a taposóval lefedett földdel. A rajta lévő ruhát a férfi szaggatni kezdte, de amit felpillantott a fiúról, arca fehérré válik. BaekHyun is oda nézett, még a lélegzete is elakadt.

ChanYeol fején fekete szarvak díszelegnek, hátán pedig fekete szárnyak, és fekete láng vette őt körül.

- Vedd le a mocskos kezedet Róla! – hangja még mélyebb, s sötétebb.

- C-ChanYeol…é-én meg tudom mag- az ismeretlen hangosan csapódott neki a falnak.

ChanYeol a nyakánál fogva felemelte őt.

- Hogy mertél hozzá érni?! – szorította még jobban.

A lángok körülötte még sötétebbek lettek. A lángok átterjedtek a férfire, aki üvöltözni kezdett, s könyörgött az életéért. Végül élve égett el.

- ChanYeol – nyöszörgött BaekHyun.

ChanYeol már normális emberként nézett ki, és gyorsan a földön fekvőhöz sietett, majd szorosan megölelte.

- ChanYeol – zokog fel a kisebb.

- Shh semmi baj, már i-itt vagyok... – csuklott meg a hangja, s ölelte szorosabban.

BaekHyun arcát sós könnycseppek borították, de nem csak az övét - ChanYeolét is. ChanYeol karjaiban vitte fel BaekHyunt, és lefektette az ágyra. Ő még lement a földszintre elpakolni egy kicsit, meg bezárni az ajtót. Mire ChanYeol visszaért a szobába, addigra BaekHyun már átöltözött, és már az ágyban feküdt. Szemei a sírástól pirosak, és duzzadtak. ChanYeol odasétált hozzá, majd megsimogatta arcát. Csókot hintett homlokára, szemére, orrára. Végigpuszilta az arcát, de szája előtt megállt. BaekHyun szeme félig le volt hunyva, s titokban várta a megváltást, hogy megcsókolja.

- BaekHyun – lehelte a másik szájára – É-

- Az isten szerelmére, csak csókolj meg! – mondta, majd a másik szájára tapadt.

ChanYeolt először meglepte BaekHyun mondata, és tette. Miután felocsúdott a kezdeti sokktól viszonozta a csókot. A kisebb átkarolta a másik nyakát, majd beletúrt hajába, s úgy vonta közelebb magához. ChanYeol Baek derekáért nyúlt, és fonta körbe karjaival. A csók kezdett egyre szenvedélyesebbé válni. ChanYeol csak úgy mart BaekHyun húsos, puha, kívánatos ajkaira.

ChanYeol vágyik a másik érintésére, csókjára, azokra a puha ajkakra, amik el-eljátszadoznak nyakán, néha-néha nyelvét kidugva, s magára az emberre… Nem csak vágyott rá, hanem ő is meg akarta tenni vele ugyan ezeket. Érinteni, csókolni akarta azokat a húsos, telt ajkakat... vigyázni akart rá,szeretni akarta. Elképzelte maga előtt, hogy egy forró szenvedélyes éjszakát töltenek együtt, s ahogy ott vonaglik alatta az a gyönyörű, karcsú test…

ChanYeol ledöntötte a kisebbet az ágyra, fölé mászott, s úgy csókolta tovább. Óvatosan megérintette nyelvével a másik száját, aki engedélyt adott a bejutásra. Nyelvük azonnal megtalálta a másikat, és vad táncba hívták azt.  ChanYeol ráfeküdt BaekHyunra, így ágyékuk összeért. Mind a ketten a csókba fojtották sóhajukat. Az idő megállt számukra. Csak ők léteztek… Levegőhiány miatt váltak el. Egymás elől szívták el az éltető oxigént. Egyikőjük sem távolodott el. Csak nézték a másikat.

- Yeolie – suttogta Baekhyun – Emlékszel mikor ide hoztál engem? Váratlanul bealítottál hozzám, és lehoztál ide. Az első hét volt a legkritikusabb az én részemről. Bántottál. Majd mikor egyszer felébredek, a karjaid közt vagyok. Felhozatsz magad mellé. Veled élek, veled kelek, veled ébredek. Én tudtam, hogy van szerethető éned.

- Eddig még senki iránt sem éreztem így. Sőt! Még, úgyse, ahogy most. Eleve azért hoztalak le, hogy bántsalak, de aztán valami megváltozott bennem. Megváltoztattál. Te lettél az életemben a legfontosabb dolog. Akiért bármit képes lennék megtenni, bármeddig képes lennék elmenni… Egy hónapja ismerjük egymást, és tudod mi történt? Beléd szerettem. Totálisan.

- És tudod mit történt velem? Annak ellenére miket tettél… Szerelmes lettem beléd. – kuncogta el magát.

Összeérintették homlokukat, és együtt nevettek.

- Szeretlek te nyomi! – csókolta meg ChanYeol.

- Szeretlek te Démon! – viszonozta a csókot BaekHyun.

ChanYeol életéből eltűntek a sötét napok, s helyüket BaekHyun mosolygós, vidám arca vette át. Boldogabb volt, mit valaha bármikor. BaekHyun megtanította öt rendesen szeretni, érezni, törődni… Hálás volt neki, hogy annak ellenére milyen szörnyűségeket tett, hitt abban, hogy ChanYeol tud jó is lenni. Mind a ketten örültek annak, hogy a másik is viszont szereti.

- Megpróbáljuk BaekHyun? – tette fel a nagy kérdést.

- Próbáljuk meg Yeolie – adott puszit arcára.

ChanYeol arcáról levakarhatatlan volt mosolya. Végre boldog. Befeküdtek az ágyba, és szorosan egymáshoz bújva tértek az álmok mezejére.

Köszönöm, hogy kitartottál mellettem. Köszönöm, hogy szeretsz. Köszönöm BaekHyun, hogy vagy nekem. Te vagy az életem legfontosabb embere, a szerelmem, s a tudat, hogy most már az enyém vagy… Leírhatatlan.