Egy házi dolgozat által... 7.rész

Suho POV

Én mekkora egy köcsög vagyok! Komolyan! Itt volt előttem, akit talán még szerethetek is, erre én elrontottam mindent. Most biztos, ki fog akadni és megüt, mert egy köcsög voltam vele. Már vártam, hogy megüssön, de helyette ajkát éreztem meg ajkamon. Olyan szenvedéllyel csókolt, hogy minden, amiért aggódtam, elfelejtettem és egyből viszonoztam csókját. Kezemet derekára tettem, míg ő a nyakam köré fonta karjait. Olyan hév és szenvedély volt köztünk, egyből mondtam menjünk hozzám, mert kellett nekem.

Rohanva tettük meg az utat hozzánk, ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó, egyből nekinyomtam és falni kezdtem ajkait. Combját és oldalát simogattam, lekerült mind a kettőnkről a zakó, majd felkaptam és lábát csípőm köré fonta. Úgy csókoltam, mint még soha. Annyira heves volt, hogy a csípőmet akaratlanul is, de neki löktem és ezáltal mind a ketten a csókba sóhajtoztunk, egészen… egészen addig, míg anya le nem jött. Teljesen kiment a fejemből, hogy anya itthon volt, pedig innen indultam el. Hülye voltam! Gyorsan letettem Layt a földre, de a derekáról a kezemet nem vettem el, ahogy ő sem nyakamról. Anyát lehordtam, miért nem volt ágyban, majd meglátta Layt, felajánlotta, hogy maradjon vacsorára. Boldog voltam, hogy itt volt ismételten Lay. Velem. A vacsora jó hangulatba telt, egymásra mosolyogtunk sokszor, majd felmentünk aludni. Látni akartam. Nem tudtam miért, de látni akartam a fenekét. Adtam neki egy kicsi pólót, ami pont, hogy eltakarta a fenekét és egy alsót, gatyát, direkt nem. Mikor megláttam benne, akaratlanul, de megnyaltam szám szélét. Annyira jól nézett ki.

Befeküdtünk az ágyba és egymással szembe fordultunk. Csak néztük a másikat, majd nem bírtam magammal és magam alá gyűrtem. Egyből ajkára hajoltam, de csak lassan csókoltam, mint őt, akkor. Átfonta nyakamat karjával és közelebb húzott magához, mint ő… Nem! Nem! Ő nem lehetett itt… Eltávolodtam tőle és csak néztem. Úristen! Mit csináltam? Összeszorítottam az ajkamat és lehajtottam fejemet.

- Te csak játszol velem!- lökött le magáról, és kimászott az ágyból.

- Ez nem igaz! –ellenkeztem mikor feléje fordultam. Dehogy játszottam veled!

- Olyan arcot vágtál az előbb, mint aki megbánta, vagy, mint aki másra számított! Te nem is engem csókolsz, hanem valaki mást képzelsz a helyembe! Reményekkel tömsz, hogy talán lehet több! De te valaki másra gondolsz!

- Yixing, ez nem igaz! – emeltem fel hangomat.

- Akkor mondj egy nyomos indokot, hogy most miért ne kezdjek el öltözni, és hogy miért ne menjek el az éjszakaközepén. – emelte fel mutatóujját, és láttam, hogy már a sírás szélén állt. Ne sírj, Yixing. Főleg ne miattam! Kérlek! Ő már a múlt, de még mindig itt élt bennem, azért mert…

- Azért, mert magam mellett akarlak tudni! – mentem közelebb hozzá.

- Ki az? Ki az, akit a helyembe képzelsz? – hátrálni kezdett. El kellett mondanom neki. EL kell! Most!

- Az első barátom. - vallottam be - De már rég volt.

Addig ment, míg a falnak nem ütközött és én követtem őt. Azokat a könnyek, melyek eddig elő akartak bújni, most megtették és végigszántották arcát. Ne sírj! Nem akarlak elveszíteni, mint őt.

- Nem akarom, hogy elmenj. Nem akarom, hogy haza menj. Nem akarom, hogy KiBum a közeledbe legyen. Nem akarom, hogy távol legyél tőlem. Nem akarom. – nyomtam egy puszit ajkaira, és megöleltem.

- Sajnálom. –szipogta és visszaölelt. Istenem! Köszönöm.

- Én sajnálom. – pusziltam meg homlokát.

Sokáig álltunk így ebben a pózban, míg el nem fáradtunk, vagyis, míg Lay el nem bóbiskolt. Lefektettem az ágyra, melléje bújtam, lágy csókokkal hintettem arcát, majd én is az álmok birodalmába léptem. Természetesen ő volt az álmomba ismételten. El kellene már felejtenem, de mintha most már jobban érezném magam. Lay az oka? Vagy mi?

Reggel mosollyal az arcomon ébredtem, mert ott feküdt mellettem, egy lágy csókot nyomtam ajkára, mire a következő pillanatban fel is ébredt. Rá mosolyogtam, majd megcsókoltam. Lementünk reggelizni, ahol anya már várt minket. Jobban nézett ki, és jól is volt, de azért mondtam, hogy pihenjen, mert kitudja, mi baja volt. Layjel a reggelinél sokszor néztünk a másikra és mindig elmosolyodtunk. Istenem, mennyire örültem, hogy itt volt.

Mikor végeztünk, hazakísértem, valamiért nagyon zavarban lehetett, így nem tudtam megállni, hogy ne nevessem el magam. Az utcájukba érve, mintha lassított volna a tempón, de gondoltam csak nem akart sietni.

Elővette a telefonját, de kikötődött a cipője, így megfogtam. Miután végzett tovább sétáltunk, a kapuig.

- Sajnálom a tegnapit. – álltunk meg a kapujuk előtt, s felém fordult.

- Nem én sajnálom. – mentem közelebb. Nem az ő hibája volt, hanem az enyém, mert mindig rá kellett gondolnom. Én hülye!

Arcát két kezem közé fogtam és megcsókoltam. Kellett, hogy érezze, szeretem. Nem voltam tolakodó, sem vad, csak szerettem.

- Szia – mondtam neki végül.

- Szia.

Végül nyomtam még egy csókot ajkára és bement a házba. Elindultam hazafelé. Megtettem négy-öt métert, mikor a zsebembe nyúltam és egy telefont halásztam ki belőle. Basszus! Gyorsan visszafordultam és már a bejárati ajtónál voltam, mikor egy mély hangot hallottam bentről. Nem értettem, mit mondott, de utána Lay sírós hangját véltem felismerni.

Egyből kinyitottam az ajtót és nem hittem a szememnek. Szerintem a mobilt is kiejtettem a kezemből, annyira sokkolt a látvány. Layt pillantottam meg a földön, nem volt rajta a felsője, így látszódtak a sérülései, melyektől kirázott a hideg, a nadrágja már félig letolva, és bőgött. Fölötte egy félig letolt nadrágban lévő pasast véltem felismerni. Ahogy megpillantottam, rögtön tudtam, hogy ő bántotta eddig Layt. Ez az állat! Hallottam, ahogy Lay segítséget kért, de erre az-az állat megszorította, ő pedig fájdalmasan felkiáltott. Több sem kellett nekem. Itt elgurult a gyógyszerem, ahogy szokták mondani. Mint egy idióta, mentem egyenesen a pasas felé, egy akkorát behúztam neki, hogy szerintem a csuklóm húzta a rövidebbet. Szerencsére a pasas a földre került, de azért erőteljesen meglöktem, hogy lekerüljön Layről. Annyira dühős voltam, hogy csak néztem, ahogy ott feküdt a földön, hátha magához tér, és akkor megölöm.

- J-JoohMyhun. –hallottam meg hangját.

Feléje kaptam a fejemet és letérdeltem hozzá. A nyakamba vetette magát és hangos sírásba kezdett. Görcsösen szorította pólómat, a hátamon, de ez a legkevésbé sem érdekelt. Meg kellett védenem.

- JoonhMyyuhn. – sírta nevemet. Nem hittem el, hogy ez történt vele. Éreztem, ahogy könnyek gyűltek a szemembe.

Eltoltam magamtól, majd arcát kezem közé fogtam.

- Most már itt vagyok, nem bánthat. Már nem kell félned. Itt vagyok.

Törökülésbe ültem, majd az ölebe húztam és nyugtatni kezdtem. Csupasz hátát kezdtem simogatni, ami tele volt karcolásokkal, amik végig szántották egész hátát. Mit tett vele ez az állat? Hátára terítettem a felsőjét, hogy ne fagyjon meg.

- Itt meg mi történt? – hallottam meg egy rémült női hangot.

Odakaptam a fejemet a hang irányába, és Lay anyukáját véltem ott látni, ha jól gondoltam. Megakadt a szeme rajtam, majd az ölemben ülő fián, végül a pasason. Ő lenne Lay apja? Milyen apa az ilyen? Ki bántalmazza a fiát? Meg fogom ölni!

- Lay… mi… -kezdett bele Lay anyja.

- A férje bántotta Lay, én meg leütöttem. –feleltem neki, teljesen semleges arckifejezéssel és éreztem, ahogy Yixing megfeszült a karjaim közt. Simogatni kezdtem a hátát, hogy megnyugtassam.

- Micsoda? Mégis… Lay ez igaz? –kérdezte az anyja és már láttam, hogy a kiborulás szélén állt ő is.

Lay nem válaszolt, csak bőgve bólogatott és fejét mellkasomba temette. Lay anyja tátott szájjal nézett ránk, majd a következő pillanatban mellettünk termet és szorosan ölelte magához Layt, ezzel kivéve karjaim közül.

-Annyira sajnálom… -mondta bőgve –Sajnálom Lay! Sajnálom! Borzalmas anya vagyok! Sajnálom! Sajnálom! –bőgte végig és vagy még ezerszer elmondta mennyire sajnálta. Lay csak kapaszkodott belé, de mikor egy kicsi meg is mozdultam, rögtön kezével megragadta karomat és nem engedett sehova.

Kibontakozott anya ölelő kezei közül és ismételten hozzám bújt. Örültem neki, hogy szüksége volt rám, de az anyját nagyon sajnáltam. Az anyja, még egy picit ott ült velünk szembe csak nézte Layt, ahogy épp nyugtatni próbáltam, majd elkotorta a mobilját és felhívta a rendőrséget. Végig bőgte az egész beszélgetést. Mint megtudtam Lay anyját Haneulnek hívták.

Nem sokkal a telefonhívás után kiértek a rendőrök. Lay édesapját betették a kocsiba, még ájult volt, így több ember kellett. Mikor elvitték mellettem, szívem szerint, bemostam volna neki még egyet, de Lay miatt nem tettem. Be akartak vinni az őrsre, hogy kihallgassanak minket, Layre ráadtam a pólóját, majd magamhoz ölelve, miközben Haneul a másik oldalról támogatta, beszálltunk a kocsiba. Lay egész végig a kezemet szorongatta, meg az anyjáét is. Az én kezemet görcsösen fogta, míg anyja vállára hajtotta a fejét, aki simogatta arcát. Hüvelykujjammal cirógattam kézfejét, mire egy halvány mosoly jelent meg arcán. Már ennek örültem.

Mikor beértünk az őrsre, bevittek minket a kivallatóba, de először egyedül Layt akarták kihallgatni, aki nem akarta, meg Haneul és én sem. Így kéntelenek voltak, mind a hármunkat bevinni. Lay leült a középső székre, még mindig görcsösen szorította kezemet, szerintem vér nem volt benne. Bejött kettő rendőr, leültek velünk szemben és elkezdődött.

- Mi történt pontosan Yixing? –szólalt meg az egyikük. A hangja lágy volt, így biztos nem ijeszthette meg Layt. Yixing felemelte a fejét, a szemei vörösek voltak, a sok sírástól és fel is duzzadtak kissé.

- Az édesapám szexuálisan bántalmazott. –e szavak hallatára megszorítottam a kezét.

- Hogyan bántalmazta?

- Megerőszakolt, különböző eszközökkel is megtette és megvert, mindennel, ami a keze ügyébe akadt. –felelte Lay. Összeszorította ajkát a mondat végén. Biztatásképp simogatni kezdtem a kézfejét. Rám pillantott és halványan elmosolyodott. Észrevettem, hogy Haneul, sír, de próbálja visszafogni magát. Borzalmas lehetett végighallgatni ezt. Fogalma sem volt róla, mit tett a férje a fiával.

- Mióta bántalmazta, az édesapja?

- Tizenöt éves korom óta. –válaszolta Yixing semlegesen. Kikerekedett a szemem és rá néztem. Három éve bántalmazta? Azóta tűrte? Istenem, Lay! Összeszorult a szívem.

- Miért nem szólt az édesanyjának vagy hívta a rendőrséget?

- Mikor először megtörtént megfenyegetett, hogy ha bárkinek is szólók erről, akkor bántja anyát. Én meg azt nem akartam… Tizenöt éves voltam, mikor ezt mondta és persze, hogy nem ellenkeztem. Mit tehettem volna? –kérdezte bőgve. A lehető legerősebben szorította meg kezemet, én csak cirógattam bőrét, hogy nyugtassam.

- Értem. –felelte a rendőr, majd Haneul felé fordult –Ön nem sejtett semmit? Nem tudott róla, hogy a férje a fiát bántalmazta?

- Nem. –felelte –Fogalmam sem volt róla. Lay, sosem mutatta ki, hogy most épp valami bántja. Nem láttam rajta. És ezért gyűlölöm magamat, amiért nem vettem észre. Egy anyának észre kellett volna vennie ezeket. Én meg nem! –mondta és eleredtek a könnyei. Lay a kezét az anyáéra tette és megszorította.

- Nem a te hibád! Nem szólhattam, mert különben bántott volna…

- De téged bántott! –mondta bőgve Haneul. –Bántotta a fiamat, és ezt nem bocsátom meg neki, se magamnak, hogy nem vettem észre. Annyira sajnálom Lay. –mondta és a fia nyakába vetette magát. Figyeltem, ahogy Haneul sír és ölelte magához a fiát. Látszott, mennyire felelősnek tartja magát a történetek miatt, de nem az ő hibája volt. Csak az-az állat a hibás!

- Hölgyem, nem tudta, hogy a férje ült már börtönben, mert kisgyerekeket bántalmazott?

- Tessék? –kérdezte hitetlenkedve Haneul –Nem tudtam róla.

- Értem. –felelte és végül felém fordult –És te mit tudsz erről?

- Épp Yixinget kísértem haza, de nálam maradt a telefonja, visszaakartam vinni, de ekkor pillantottam, hogy épp az apja bántja, így leütöttem. –feleltem.

- Mivel ütötted le?

- Az öklömmel.

- Rendben. Köszönjük szépen. Nincs több kérdésünk. –mondta a rendőr, majd felálltunk. –Hölgyem, velem tudna jönni egy kicsit? –nézett Haneulre. Ő rám pillantott, bólintottam neki, hogy minden rendben lesz. Megpuszilta Yixing arcát, majd követte a rendőröket.

Layjel kimentünk a váróba, ahol leültettem az egyik székre, melléje ültem és magamhoz húztam. Simogattam hátát és csókokkal hintettem be arcát. Amikor megérkezett Haneul, beszálltunk egy taxiba és hozzájuk mentünk. Mikor megérkeztünk, Haneul megköszönte, hogy közbeavatkoztam és segítettem. Szorosan magához ölelt, én pedig visszaöleltem. Éreztem, ahogy még mindig zokogott, pedig már órák teltek el azóta. Yixing sem sírt már, csak összekuporodott a kanapén és nézett ki a fejéből.

Haneul mondta, nyugodtan hazamehetek, de mikor ezt Lay meghallotta, egyből megtiltotta, hogy én elmenjek. Meghökkentem a kijelentésén, végül az anyja is beleegyezett. Még a konyhában voltunk egy ideig, megvacsoráztunk, leginkább Yixingre fért rá, mert annyira fal fehér volt, hogy féltem itt fog össze esni nekem. Mikor végeztünk az evéssel, felmentünk Lay szobájába, és egyből befeküdtünk az ágyába. Szorosan magamhoz húztam, fejét a mellkasomba temette, én átöleltem a derekánál és vontam magamhoz.

- Jól vagy? –kérdeztem meg egy kis idő elteltével.

- Igen, most hogy itt vagy mellettem. –mondta és még jobban magához húzott.

- Biztos?

- Igen. –mondta és felnézett rám. A szemébe sugárzott a szeretett és a hála. Nem bírtam megállni. Megsimogattam arcát és lágyan megcsókoltam. Hosszú ideig tartottam ott ajkamat, de nem voltam vad vele. Mikor elváltam tőle visszafejezte fejét mellkasomra.

- Suho…

- Igen?

- Mesélnél nekem a volt barátodról? –kérdezte alig hallhatóan. Meséljek róla? Meséljek arról a személyről, aki összetörte a szívemet? Aki megölt belülről…

- Biztos hallani akarsz róla? –kérdeztem, megfeszült a kezem derekán és hátán.

- Igen. –mondta és jobban bújt hozzám.

- Rendben. –vettem egy mély levegőt és mesélni kezdtem. –Taeilnek hívták. Fél évvel ezelőtt szakított velem, mert talált valaki más helyettem. Tökéletes volt. –emlékeztem vissza rá –Az érzés, mikor megpillantottam, ragyogó arcát, ahogy rám mosolygott, ahogy láttam a csillogást a szemében. Amikor már a távolból kiszúrt és üvöltötte a nevemet. Amikor magához ölelt, minden porcikám bizsergett, a szívem vadul vert, a lélegzetem is elállt egy pillanatra, és a lábaim remegni kezdtek. Mikor először értem, úgy bőréhez, hogy már szerettem. Mikor először öleltem őt, szerelemből. Mikor… először mondtam ki neki azt a szót. Ő napokig került, majd egyik nap, magához ölelt, kimondta a várt szót és megcsókolt. Ahogy az a puha, édes ajka az enyémhez ért, minden megszűnt körülöttem. Nem volt semmi, csak ő. Ahogy ajka mozogni kezdett, én később reagáltam, de utána már képtelen voltam elengedni. Amikor megfogta derekamat és közelebb vont magához, én azt hittem a mennyországban voltam. Képtelen voltam, elvonatkoztatni tőle. Amikor már tényleg együtt voltunk, mindent együtt csináltunk. Mindent. Amikor csak lehetett megölelt, megcsókolt, bókokat súgott a fülembe. Boldog voltam. Nem csodálatosan voltam. Tökéletes volt minden. Egészen addig, míg nem szakított velem. Közölte, ő már nem szeret és talált valaki mást. Nem hittem a saját fülemnek mikor meghallottam azokat a szavakat. Teljesen sokkos állapotba kerültem, mozdulni nem tudtam. Valamit mondani akartam, de nem jött ki hang a torkomon. Utána akartam nyúlni, de nem mozdultak végtagjaim. Valamit tenni akartam, de nem ment. Csak sírtam. A könnyek, persze nem akartak abba maradni. Mikor megfordult és elindult volna, akkor léptem hozzá, öleltem magamhoz, szorítottam, és vagy százszor mondtam el neki, mennyire is szeretem. Kértem, hogy maradjon, de ő nem tágított. Még egyszer, s utoljára megcsókolt, majd kisétált az életemből. Szerettem. Szeretem. De… -itt szünetet hagytam és felemeltem fejét, hogy láthassam arcát –mióta veled találkoztam, mióta megcsókoltalak, mióta rájöttem mi ez az egész, nem tudok rá gondolni. Csak te vagy előttem Lay. Szeretlek. –mondtam ki ezt a szót, azóta először, de úgy hogy a szerelmemnek. Yixing szeme könnyektől csillogott, amiket csókjaimmal eltüntettem, majd megcsókoltam. Percekig csókoltam lágyan, közben szorosan magához ölelt és végül a karjaim közt aludt el. Boldog voltam, hogy összehozott a sors Yixinggel. Boldog voltam, hogy minden a helyére került. Boldog, hogy szerelmes lettem. Köszönöm neked Yixing.

Mikor reggel kinyitottam a szememet, próbáltam átfordulni a másik oldalamra, de nem ment. Letekintettem mellkasomra és Lay alvó arcát pillantottam meg. Ahogy ott aludt a mellkasomon, miközben kezeivel szorosan ölelt magához, megdobogtatta a szívemet. Mosolyogva simogattam meg arcát, mire mocorogni kezdett és nagy nehezen kinyitotta a szemét. Elmosolyodott én még jobban vigyorogtam.

- Jó reggelt. –mondtam és kissé közelebb húztam fejét.

- Jó reggelt. –mondta álmosan. Olyan aranyos volt, ahogy az álmos szemeivel nézett rám. Kis édes. Muszáj volt, hogy kimondjam, hogy tudja.

- Szeretlek. –mondtam és már épp összeért volna ajkunk, mikor elhúzódott. –Mi a baj? –kérdeztem meg és simogatni kezdtem arcát.

- Hogy szerethetsz engem… -mondta suttogva.

- Tessék?

- Hogy tudsz egy olyan roncshalmazt szeretni, mint én? Mocskos vagyok, szétvertek, össze-vissza vagyok törve! Én…

- Ezt azonnal hagyd abba! –mondtam és úgy fordultunk, hogy alattam legyen. Kezemmel a feje mellett támaszkodtam, két lábam közt a teste és csak néztem bele a szemébe. Egyik kezemet felemeltem és arcára helyeztem. Simogattam, majd hüvelyujjamat végighúztam ajka vonalán. –Tudod, nem azért szeretlek, ahogy kinézel. Engem nem érdekel, hogy tele van a tested horzsolásokkal, véraláfutásokkal és karmolásokkal… Persze, érdekel, de tudom, hogy nem tehetsz róla és elfogadlak olyannak, amilyen vagy. Nem a külső a fontos. Ezt jegyezd meg. Lehet, mocskosnak érzed magadat, de majd én elveszem ezt a fajta mocskosságát tőled. Elfelejtettem veled őt! Nem engedem, hogy többé rá gondolj! Csak én leszek előtted! Meg foglak védeni mindentől és mindenkitől. Fontos vagy nekem Yixing. És, ami nekem fontos, azt megvédem, bármi is legyen az ára. Szeretlek. Ez az, ami fontos. Ne hidd azt, hogy téged nem szerethet senki, a múltad miatt. A múlt az veled együtt él, de csak te tudod, mennyire tartod fontosnak. –homlokomat homlokának érintettem és ajkunk szinte összeért –A múlt, az adja a jelent és a jelen a jövőt, mert minden egyes perc, ami előttünk áll, az a jövő és én ezt veled szeretném megismerni. Az ismeretlent. Szükségem van rád, Yixing. Te kellesz nekem, hogy ne gondoljak a múltra, hanem előre tekintsek. Fontos vagy nekem. Előttünk áll az egész élet, hogy megtapasztaljuk, kiismerjük. Én veled szeretném megismerni. Szeretlek Zhan Yixing. –suttogtam ajkára és megcsókoltam. Láttam, hogy már könnybe lábadt a szeme, és ahogy megcsókoltam ajka már sós volt, könnyeitől, de így még édesebb volt. Lágy voltam, nem akartam elsietni semmit. Nem akartam, elijeszteni magam mellől. Mellettem kell maradnia. Szerintem, mikor tudatosult benne, én tényleg szeretem, akkor azért ölelte át nyakamat és vont közelebb magához. Teljesen belemerültem a csókjába, egyre jobban mélyítettem el, míg el nem indítottam kezemet.

Levezettem kezemet oldalára és simogatni kezdtem, mire megfeszült egész teste. Azonnal elvettem kezemet onnan és elváltam ajkától.

- Sajnálom… -lihegtem –Nem akartam…

- Semmi baj… -mondta és megsimogatta tarkómat –Ezen felül kell, majd kerekednem. Ahogy mondtad. El kell felejtenem és te elfelejtetted velem. Köszönöm. –suttogta a szavakat és egy puszit nyomott ajkamra –Szeretlek –suttogta egyenesen bele a csókba, mire a következő pillanatban elmélyítette.

A nap hátralévő részét Haneullel töltöttük. Felelősnek érezte magát azért, ami Layjel történt. Semmit nem vett észre, hogy a fiát épp bántalmazták. Semmit. Össze volt törve teljesen, látszott rajta a fájdalom, hogy ilyennek tette ki a fiát és, hogy az, aki bántotta a férje volt. Szerintem, ez volt a legnagyobb sokk számára. Próbáltam elterelni a figyelmét, hogy ne gondolhasson rá, de nem sikerült.

Este volt, mire hazaindultam, mert anya nem tudta hol is voltam ilyen sokáig, tegnap csak egy üzit küldtem neki, hogy Laynél alszom, de ma muszáj volt hazamennem. Yixinggel az ajtóban búcsúztunk el. Szorosan magamhoz öleltem, édes és nyugtató szavakat suttogtam a fülébe, majd megcsókoltam. Ahogy sétáltam hazafelé, írtam neki egy üzenetet, hogy nyugodtan hívjon, ha valami baj van, vagy csak egyedül érzi magát. Hazaérkezve, anyának elmeséltem pontosan miért is hiányoztam. Nagyon sokkolta a hír, de valamit sejtette, hogy Lay az apjával nincsen valami jó kapcsolatban, mert ugye hallgatott a témával kapcsolatban, de nem hitte, hogy ezért. Mondta, hogy ha Lay itt akar aludni valamikor, akkor nyugodtan. Megköszöntem anyának a kedvességét, majd elmondtam, hogy Layjel együtt vagyunk, vagyis úgy nézett ki. Ennek nagyon megörült és egyből magához ölelt. Örült, hogy végre sikerült találnom valakit, aki nem használ ki, és hogy ez a személy Lay. Nagyon szimpatikus volt neki Yixing, már az első pillanatban tudtam és anya tudta, hogy mi össze fogunk jönni, vagyis sejtette. Örültem, hogy anya elfogad minket és támogatott is, ez fontos volt nekem. Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy anya esetleg elutasít vagy undorral nézne rám, valamiért nem tudtam elképzelni. Nagyon szeretem anyát. Mielőtt aludni mentem volna, még küldtem egy üzenetet Yixingnek, hogy jó éjt és szeretem. Nem jött válasz. Gondoltam már aludt, így befeküdtem az ágyba és álmodtam, Layjel.

Másnap áthívtam Layt, hogy ne érezze egyedül magát, meg Haneulnek meg kellett mennie az őrsre, valami papírt aláírni vagy tudom is én. Lay egész nap nálunk volt, majd az anyja is megjelent. Anyával nagyon jól elbeszélgettek, mi meg felmentünk a szobámba és elvoltunk. Fent ültünk a szobámban, ölelgettem, simogattam és próbáltam elfelejtetni vele az apját. Valami sikerült, valamikor nem. Ha egy pillanatra nem figyeltem és túl erősen öleltem vagy simogattam meg oldalát, egyből megfeszült és én tudtam, hogy rossz volt. Ilyenkor nagyon utáltam magamat, hogy lehettem ennyire figyelmetlen. Próbáltam a kedvére tenni, hogy ne gondoljon rosszra, így általában kapott egy puszit az arcára, a homlokára vagy épp a szájára. Annyira szerettem, de mikor már este felé járt, és anya szólt, ideje menniük Yixingéknek, kissé elszomorodtam. Mintha Yixing észrevette volna, egyből rám vetette magát és szenvedélyesen megcsókolt. El sem akartam engedni annyira szerettem, végül nagy nehezen –de tényleg nehezen –elengedtem. Tudtam, hogy másnap a suliban láthatom és ez boldoggá tett. Ahogy vártam, hogy az álmok az uralmuk alá vegyenek, csak Lay mosolygós arca lebegett előttem és ezzel a képpel léptem az álmok mezejére.

Hétfőn, majd kicsattantam az energiától, de nem azért mert suliba kellett mennem. Kipattantam az ágyból, elvégeztem a reggeli teendőimet, majd felöltöztem és lementem reggelizni. Anya már nem volt otthon, így nem tudtam elköszönni tőle. Reggelizés közben eszembe jutott, hogy a hétvégén nem is hallottam Krisről, pedig szokott hívni. Valami történhetett vele? Nem. Akkor is szólni szokott. Furcsa. Kris nagyon furcsa volt mostanában. Ha Chen szóba került, akkor kerülte a témát. Láttam, ahogy Chent nézte a szünetekben, és Chen is furcsán viselkedett. Ezek közt történ valami, csak nem mondják el, vagy nagyon félre értek valamit.

Összepakoltam a cuccaimat és elindultam a suli felé. Ahogy haladtam gondolkodtam. Nem tudom min, de valamin nagyon kattogott az agyam, míg el nem értem, ahhoz a kereszteződésig, ahol Krisszel szoktam összefutni. Felpillantottam, merre is lehet drága barátom, de helyette Layt pillantottam meg, amint Chennel és KyungSooval beszélgetett. Odaosontam mögéje, Chen és KyungSoo, már észre vettek, de nem szóltak Laynek, így sikeresen át tudtam ölelni hátulról. Ugrott egyet a karjaim közt, de mikor látta, hogy csak én voltam, egyből megütött.

- Nah! –mondtam és simogatni kezdtem az ütés helyét –Ez fájt! –mondtam neki szomorúan.

- Kellett neked, megijeszteni. –mondta mosolyogva szerelmem.

- Igazad van. –mondtam mosolyogva és átöleltem a derekát, miközben közelebb vontam magamhoz –Bocsánat.

- Megbocsátok. –mondta és közelebb hajolt. Egyből rávetettem magamat ajkára, nem érdekelt, hogy látnak minket. Csak ő volt a fontos. Mikor ebből a kellemes csókból kibontakoztunk, egy kezet éreztem meg vállamon.

- Látom összejöttetek. –hallottam meg, drága barátom hangját. Egyből fordultam felé, de ő elsétált mellettem egyenesen Chen felé. Megállt előtte, elmosolyodott és…

MI A JÓSÁGOS ÉG TÖRTÉNT ITT??? Kris, mióta… mióta meleg??? Micsoda? Jól látok? Kris megcsókolta Chent? Mikor? Hol? Hogyan? Miért? Te mióta… Nem! Tudtam volna, ha az lenne. De várjunk csak egy pillanatot! Akkor ezért nézett úgy Chenre, és Chen ezért nem nézett Krisre, mert… Úristen! Végig a szemem előtt volt minden, csak nem vettem észre! Én hülye! Ezt mégis… Atya! Úr! Isten! Öhm… most, mégis mit kellene tennem. Layre pillantottam, aki ugyanúgy döbbenten figyelte az esemény, ahogy én.

Mikor Krisék abbahagyták az enyelgést, kérdően néztem drága barátomra, aki még mondott valamit Chennek, aminek úgy tűnik nagyon örült, az előbb említett, mert egyből Kris nyakába ugrott. Mégis mi történt itt?

Miután Chen elengedte Krist, Yixinggel szinte egyszerre nyúltunk, ki-ki a maga barátjáért és félre húztuk őket. Megállítottam magam előtt Krist és vártam, hogy beszéljen. Ő csak értetlenül nézett rám.

-Suho…

- Mikor akartad elmondani, hogy te is meleg vagy? –kérdeztem meg, ami egyből az eszembe jutott.

- Én nem vagyok meleg Suho. –mondta a szemembe.

- Mi? Akkor miért csókoltad meg Chent? –kérdeztem értetlenül.

Sóhajtott egy nagyot, majd a kezét tarkójára tette és szégyenlősen elmosolyodott.

-Én Chent szeretem. Rajta kívül más szóba sem jöhet. Nem szeretek más férfit rajta kívül, csak őt. Ezért nem vagyok meleg. –válaszolta. Ledöbbentem. Krist még sosem hallottam így beszélni.

- Értem. –mondtam –Hát… -vigyorodtam el, amitől megijedt.

- Mit akarsz? –kérdezte aggódva. Tudta, hogy csak akkor mosolygok így, ha valami rosszban sántikáltam. Mint egy idióta öleltem magamhoz, amitől éreztem, ahogy minden izma megfeszült. Nem bírtam, nem elengedni. Nagyon boldog voltam, mert végre ő is talált valakit maga mellé. Mosolyogva néztem fel rá, mire látta mennyire örültem, így játékosan összeborzolta a hajamat, amit jól tudott, hogy utálom, de ő is. Így fölnyúltam hajához, hogy összeborzolhassam és sikerült, mert épp Chenre pillantott. Természetesen leszidott, hogy mit tettem, de nem tudtam félni tőle.

- Egy dolgot árulj el, mielőtt megölnél! –mondtam mosolyogva, mert tudtam, hogy most meg fog ölni.

- Miből gondolod, hogy megöllek? –vetette rám ijesztő vigyorát –Mit kéne elárulnom? –tett felém egy lépést.

- Mert mindig azt csinálod, ha elrontom a hajadat. –mondtam nevetve és hátráltam –Hogy jöttetek össze Chennel? –mondtam és megálltam.

- Jól ismersz Suho. –mondta nevetve, majd megállt. Elvigyorodott és gyorsan rám vetette magát. Halálra csikizett és szadízott, de megérte. Mikor lenyugodtak a kedélyek, végre a suli felé vettük az irányt, ahol egyből az osztályba érve, leültettem magam mellé faggatni kezdtem.

- Mindent mesélje el! –utasítottam és kíváncsian vártam. Kris elnevette magát, majd kissé közelebb ült.

- Hát az úgy volt, hogy…