BaekYeol

Elsö yaoim szóval........izé...jah.  Nézétek el nekem ha rossz vagy valami.
Klau †~

                                                          Szeretlek

Nehezen nyitottam ki csipás pilláim, valószínűleg azért, mert csipásak. Ökölbe fogtam a kezeimet és elkezdtem dörzsölni őket. Egy újabb nap még több fájdalommal. Órámra pillantottam, és egy sóhajtással konstatáltam, hogy reggel fél hat van. Van még időm suliig.

Byun Baekhyun vagyok , 22 éves és főiskolás. Ja és meleg. Igen, az vagyok. A baráti társaságom tudja, hogy az vagyok, kivéve egy embert… őt. Park ChanYeol-t.

 A főiskolán úgymond „bandákban” vagyunk.  A mi kis csapatunkba tizenketten tartozunk.  Bele értve Őt is. Minden napom fájdalommal teli. Amikor rám mosolyog, megölel, hozzámér, vagy csak egy pillantást küld felém, annyira… fáj. De Ő ezt nem tudhatja, nem tudhatja, hogy mekkora fájdalmat okoz nekem ezzel. Ő semmit sem sejt, és szerintem jobb is így. Félek, ha megtudná, undorodna tőlem, és a barátságunk kárba veszne. Én… ezt... nem akarom. Nem.

Kikeltem a puha ágyamból, és a fürdőbe mentem. A tükörbe pillantva egy meggyötört arc nézett vissza rám. Sajnos elég gyakori volt azt, hogy sírva aludtam el. Szinte minden estém ilyen volt. A szemeim pirosak, és duzzadtak. Remek! Megmostam arcom, majd kihúztam fekete szemceruzával.

 Imádtam! Így legalább nem nagyon veszik észre - vagyis de. KyungSoo. Ő mindig észrevette a kihúzott szemem ellenére, a piros és kisé duzzadt igazságot.

 Mikor ki értem a fürdőből mér félhét volt. Egy órát voltam bent. Fel se tűnt. Felvettem egyenruhámat, és lementem a konyhába. Anya már ébren volt.

            - Jó reggelt, kicsim – üdvözölt. Bárcsak Ő mondaná.

            -  Jó reggelt.

            - Ma késő estig maradok bent az irodában. – közölte velem a tényt

            - Valahogy sejtettem. Apa?

            - Korán reggel elment, mert kiderült, hogy el kell utaznia egy üzleti útra.

            - Értem.

A beszélgetésünket a csengő szakította meg. Mint mindig, anyu ment kinyitni az ajtót. Kis neszezést halottam, majd KyungSoot véltem felfedezni a konyhában.

            - Hali – mondtam alig hallhatóan.

            - Baek… – kezdte – már megint?

Tudtam, hogy észrevette a duzzadt, kipirosodott szememet, meg azt is, hogy a sírásomra gondol.

            - Minden éjjel, Soo – a végét már csak suttogtam, nehogy eluralkodjon rajtam a sírás - ismét. – Menjünk,jó?

Ő csak bólint egyet és elindultunk az iskolába. Út közben a csapat többi tagja is hozzánk csapódott. Így láttam újra Őt. Szívem heves dobogása kezdett, de a fájdalom is társult hozzá. Annyira... fájt. Piszkosul.

            - Hé Baek, hallasz? – lengette előttem kezét Tao.

            - M-mii? – kaptam észbe.

            - Már vagy tíz perce neked dumálok – durcizott be.

 Nem válaszoltam. Nem volt mit mondanom. Ahogy láttam, Tao feladta a próbálkozást, miszerint hozzám beszél. Inkább Krishez fordult, és neki mondta.

Csendes voltam. Túl Csendes. A gondolataimba merülve már csak azt vettem észre, hogy a sulihoz értünk. Nem jártunk egy osztályba. Voltak, akik egyel felettem voltak,vagy pont az osztálytársam lettek. Mint Ő.

 Míg én Soo mellett ültem, addig Ő Yixing mellett. Mind a ketten a szélén foglaltunk helyet. Csak a padok közötti részek választottak el minket… Istenem. Rám néz, majd közelebb hajol.

            - Baekhyun, minden rendben? Amikor jöttünk olyan csendes voltál – suttogta, nehogy meghalja a tanár.

            - Minden…oké – válaszoltam szintén halkan.

 ChanYeol furán nézett rám, épp szólásra nyitotta száját, ám a csengő megakadályozta. Se szó, se beszéd felpattantam és elviharzottam. A suli unalmasan telt, kivéve az ebéd szünetet. Mindenki fel volt villanyozva, rajtam kívül.

            - Hé Chan, fertőzd meg Baekhyunt a boldogságoddal és mosolyoddal! – szólalt meg JongIn. Na, kösz pont ez hiányzott a mai napból! Hogy piszkosul fájjon...

ChanYeol ide jött hozzám mosolyogva, és elkezdte húzkodni az arcom, mint az öreg nénik. Ettől a cselekedetétől általában elkezdek nevetni, de most… Miután elengedte az arcom és ugyan olyan fapofával néztem vissza rá. A mosolya kicsit lankad.

            - Nagy gáz lehet, hogy ha még ezen a cselekedeten sem nevetsz, pedig ezen mindig szoktál. – osztotta az észt LuHan.

            - Baek… - kezdi el JongDae.

Meg se vártam, míg befejezi. Egyszerűen felálltam, és elmentem. Szerencsére nem volt több órám, így elhagytam a sulit. Egyenesen a parkba vettem az irányt. Kerestem egy padot és leültem rá. A kezeimet az arcomra raktam. Hozzám ért. Megfogta az arcomat. Rám mosolygott. Miért csinálod ezt?! Miért ölsz meg már a puszta érintéseddel?

Eltört a mécses.

 Ennyi volt. Nem bírtam tovább. A sós cseppek rohamtempóban szántották végig az arcomat, és nedvesítették be. JongIn tudja, hogy szeretem és erre, egy számomra fájdalmas dologra ösztökélte. A vállaim elkezdtek rázkódni. Legszívesebben ordítottam, tomboltam volna.

 A park üres volt. Az eget most sötét felhők borították be, és hoppá, elkezdett szakadni. Nem zavartattam magam. Ráérősen sétáltam haza. Így legalább nem lehet észrevenni a könnyeimet. Szarul festettem. A ruhámból szakadt a víz, ahogyan a hajamból is. Az arcomról ne is beszéljünk. Egy kereszteződésnél álltam, mikor valaki a nevemet kiabálta.

            - BaekHyun ! – Ez az Ő hangja.

Hátra fordultam és ott ált Ő. Fájdalmas arccal néztem rá. Ő is úgy nézett ki, mint én. Bőrig ázott, mint én. Elindult felém. A hosszú lábai miatt nem futott, négy öt lépés alatt előttem termett.

            - Baek – mondta ki a nevemet.

Nagy tenyereit az arcomra helyezte, majd hüvelykujjaival a szemem alatt kezdett el cirógatni a bőrt.

            - Vörösek és duzzadtak a szemeid. Sírtál, igaz? –suttogja a szavakat. – Mi a baj?

Újra eltört a mécses. Annyira fájt már. Az érintése égetett, de legfőként az a tudat, hogy ismét hozzámért.

            - H-hogy mi a baj?! – szemeimből újra előbukkantak a sós cseppek és villámgyorsasággal szántották végig arcomat. – HOGY MI A BAJ?!!? Én vagyok a baj, hogy ilyen nyomorék  vagyok…

            - Baek..

            - NEM! Te ezt nem értheted. Mióta találkoztunk, mióta megláttalak… azóta szeretlek te idióta! Minden este sírva alszom el, és azzal a tudattal, hogy közöttünk nem lesz semmi, SOHA! Mert te nem vagy olyan mint én. Te a nőket szereted, nem a férfiakat. Minden nap szenvedek, minden nap fáj, ahogy rám nézel. Amikor megölelsz vagy csak hozzámérsz egy kicsit; piszkosul fáj.

Ő csak hallgatta a kirohanásomat. Nem szólt egy szót sem. Cselekedtem. A nyakánál fogva lehúztam, hogy homlokaink összeérjenek. Mélyen a szemébe néztem.

            - Én szeretlek, de nagyon. De te n… - nem tudtam befejezni.

 Megcsókolt. Istenem!

Tenyerei ismét megtalálták arcomat és közre fogták azt. Lehunytam szemeimet, és én is közre fogtam tenyereimmel arcát, majd visszacsókoltam. Finoman kóstolgattuk egymás ajkait. Időközben egyik keze levándorolt a derekamra, a másik pedig a fenekemre, majd belemarkolt.

 Erre a tettére belesóhajtottam a csókba. Kezdte mélyíteni a csókot, ahogyan kezdte bevetni nyelvét is a játékba. Nyelvével végig simított alsó ajkamon a bejutásért, amit én kétségesen megadtam neki. A csók kezdett egyre szenvedélyesebb, és egyre mélyebb lenni. Levegő hiányában elváltunk egymástól, de nem ment hátrébb. Homlokunk ugyan úgy összeért.

           

 - Miből gondolod, hogy én nem érzek úgy, mint te? Miből gondolod, hogy én nem játszadoztam azzal a gondolattal, hogy Te és Én Mi legyünk. – a szavakat ajkamra suttogta, meg nem szakítva a szemkontaktust. Szemeimből még mindig folytak a sós cseppek.

Egy utolsó hosszú szájra puszit adott, majd megfogta a kezemet, és maga után húzott. Nem mentünk sokat, és a házuk előtt voltunk, majd benne. Kacsómat elengedte, míg levette cipőjét, így én is így tettem. Ismét megfogta kezemet majd felvitt az emeletre, egyenese be a szobájába.

            - Vedd le a ruháidat, adok másikat! – mondta majd eltűnt.

Szépen lassan kezdtem vetkőzni. Próbáltam minél kevesebb vizet kiverni a ruhámból. A nadrágomat vettem le, mikor ChanYeol visszatért száraz ruhákkal a kezében. Ahogy láttam Ő már átöltözőt. Arcom rögtön lángba borult mikor tudatosult bennem az a tény, hogy én most félmeztelenül állok ellőtte. A nadrágomnak az övét csatoltam ki, vele együtt nadrágom gombja és a sliccem is lent volt, így ki látszódót a fekete bokszerem. Egy perverz vigyor csúszott arcára. Közeledni kezdett. Pont az ágya előtt álltam…

 Megállt előttem, majd derekamra helyezte azokat a nagy tenyereket. Közelebb vont magához és a szemembe nézett. Mélyen. Pillanatok alatt ajkaimon volt, és egy igen szenvedélyes csókba vont. Csókunk közben az ágyra fektetett így ő volt felül. Konkrétan nem csináltunk semmit.

 Drága Yoda az oldalamat kezdte el simogatni, míg én a hajába vezettem kezemet majd belemarkoltam és közelebb húztam magamhoz. Hirtelen áttért nyakamra és finom csókokkal lepte el.

            - ChannhYehohl – sóhajtoztam nevét. -  Nehh kérlek….hagydhh…abbah – a nagy sóhajtozások középpete sikerült ezt kipréselnem magamból.

Leállt. Felegyenesedett, majd megsimogatta az arcomat.

            - Ne haragudj egy kicsit túlmentem a határon. – mondata végén lehajolt hozzám egy csókra. Elvált, és végül elkezdte lehúzni a nadrágom. Keze után kaptam és kicsit rémülten néztem rá.

            - Nyugi nem csinálok semmit… csak átöltöztetlek. – sunyin vigyorgott.

            -E-egyedül i-is m-megy – dadogtam össze vissza.

            - Ne légy szégyenlős nekem is olyanom van, mint neked – megint egy perverz vigyor kúszott ajkára.

Sóhajtottam egyet, majd elengedtem a kezét és a falat kezdtem bámulni. Addig lehúzta a nadrágomat, a zoknival együtt. Kis szöszölést hallottam, mikor oda néztem egy rózsaszín(?!) bokszer volt a kezében.

            - Nincs valami másik szín? – kérdezem reménykedve.

            - Neked szerintem sokkal jobban áll, mint nekem. – és ezzel befejezte a „vitánkat”

 Újból felém tornyosult, és adott egy nyelves puszit ajkaimra. Eltávolodott tőlem. Az egyik ujját beakasztotta a fekete anyagba majd elkezdte lefele húzni. Közben a szemembe nézet. Az arcom mostanra már biztos olyan vörös volt, mint egy rózsa.

 Komolyan. Mikor már nem tudta tovább húzni kezdet egyre lejjebb csúszni. Kezeimet Férfiasságom elé helyeztem, hogy takarni tudjam valamennyire. Ő csak ezen mosolygott, majd kezeimre rakott egy párnát.  Azonnal oda szorítottam azt a párnát mintha csak az életem múlna rajta. ChanYeol jót kacagott rajtam, aztán teljesen levette a nadrágom. Félre hajította, és rögtön elkezdte felhúzni azt a rózsaszín izét rám. Sikeresen felata rám a párna ellenére, és nem ért a büszkeségemhez. Hála istenek!

            - Jól áll a piros – kezdte el csipkedni arcomat, majd felültett.        

Nem szólok semmit. Előkerül egy törülköző is. Hajamra rakta, majd elkezdte dörzsölni. Vizes tincsim már meg is száradtak. A következő percekben felöltöztetett, miközben csókokkal halmozott el, itt-ott egy kis puszi.

            - Megtartottam pár olyan ruhát, amit kinőttem, hátha szükség lesz rá.

            - Hát mit ne mondja még ezek is nagyok rám, rohadtul.

            - Ha ez megnyugtat még így is kib*aszottul sexy vagy. Főleg az én ruháimban.

Ismét megcsókolt, de ez sokkal másabb volt,tele érzelemmel.

            - Itt alszol? – kérdezte azzal a mély dörmögős hangjával. Végig futott rajtam a hideg.

            - Ühüm. – majd adtam neki egy cuppanós puszit.

A nap háta lévő részét a tv előtt töltöttük, és filmet néztünk, összebújva... Magához ölelt, puszilgatott, csókokkal halmozta el ajkaimat. Mint az álmaimban.

Egyszer csak maga felé fordított, majd kezei közé vette arcomat.

            - Amikor kint az esőben ordítoztál velem… komolyan mondtad? Azt, hogy szeretsz? – szinte ajkaimra suttogja a szavakat.

Bólintottam.

            - Szeretlek – mondta majd ajkaim után kapott.

            - Én is szeretlek – válaszoltam a csókok között.

Egy jó bő 10 perc nyálcsere után pihegve elváltunk egymástól.

            - Akkor… te is – szakítottam meg a csendet.

            - Igen meleg vagyok, ahogyan te. – mosolygott. – Ahogy azt is tudtam, hogy hogyan érzel irántam. – na puff! Kikerekedet szemekkel néztem rá.

            - KyungSoo mindent elmondott. Minden nap láttam, hogy a szemeid pirosak és duzzadtak.

Félve rá néztem.

            - Byun Baekhyun, lennél a barátom? – félve teszi fel a kérdését.

            - Már mint..?

            - A pasim te buta! – kezdett el mosolyogni.

Nem válaszoltam. Most ÉN vontam csókba őt. Beleültem ölébe, átkaroltam a nyakát és csak csókoltam.

            - Igen te óriás! – suttogtam ajkaira. Még egy utolsót adtam neki, majd eltávolodtam.

            - Menjünk aludni, jó? Már este 10 van. – kezdett el húzni a szobába.

            - Jó.

Elengedtem a kezét és a szó szoros értelemben rohantam a szobájába, hogy bevetődjek az ágyba. Így is tettem. Amikor bejött, elkezdett nevetni, majd befeküdt mellém. Egymással szemben voltunk. Átkarolta derekamat úgy volt közelebb magához. Én is átkaroltam, és fejemet mellkasába fúrtam.

            - Jó éjt édes – suttogta, majd puszit nyomott arcomra.

            - Neked is – mondtam majd még jobban bele fúrtam fejemet mellkasába.

                                                           ***     

Reggel boldogan ébredtem, mert itt volt velem Ő. Még aludt, így próbáltam óvatosan kikelni mellőle… sikertelenül. 

            - Hova ilyen sietősen? –olyan sexy reggel a hangja. Mély, és rekedtes.

            - Öltözni. Mivel iskolába kell mennem!

            - Még egy picit – kérlelt, és vissza is húzott maga mellé.

Kb. fél órát lustálkodtunk még, és elkezdtünk öltözni.

            - Várj! – kapott kezem után.

Szembe fordítót magával, és ismét megcsókolt. Hosszan, és szenvedélyesen. Cuppogva váltak el ajkaink.

            - Úgy érzem, sokkal többet fogsz itt aludni. – kacsintott vigyorogva.

Lementünk az emeletre, de nem volt túl sok időnk, így egyből indultunk is. Amint ki léptünk az ajtón, ChanYeol összekulcsolta ujjainkat, és sétának eredt. Amint ki léptünk a kapun szembe jött velünk a mi kis társságunk, és egyből elkezdtek tapsolni és „huu”-zni.

            - Azt hittem sose jöttök össze! – veregette hátba Kris Chant.

            - Tudtátok, hogy nem ti vagytok az egyetlenek? – kérdezni SuHo

            - Tényleg? – kérdezek vissza.

            - Jah. Ott van például SeHun és LuHan , KyungSoo és JongIn ,Tao és Kris, Minseok és JongDae,  és végezetül én és Yixing. – fejezi be a mondatát Suho.

            - Tényleg? - kérdezem ismét.

            - Nem tudsz mást kérdezni Baek? – szólalt meg Sehun.

            - De csak most így hirtelen… - ismét kaptam egy csókot drága Yodátol.

            - Mehetünk? – kérdeztem.

A társaság csak kacagott. Mindenki megkereste párját, és kézen fogta. Így mentünk iskolába. Azóta szeretem az esős napokat.