Egy házi dolgozat által... 1. rész

Suho POV

Ez a nap is, úgy telt, mint a többi. Reggel felkeltem, elvégeztem a napi teendőimet, majd felöltöztem, megreggeliztem, anyától elköszöntöm, ha otthon volt, majd suliba mentem, ott a talpnyalóimat hallgattam, de nem nagyon érdekeltek, onnan haza, mikor végeztem, elvégeztem otthon a házimunkát, készítettem anyának vacsorát, majd tanultam, ha kellett, lefürödtem, néztem valami filmet, olvastam, és végül elmentem aludni. Mindig csak ugyan az.

Egy körforgás az életem. Semmi sem történt benne. Ugyan azt a megszokott, berögzült dolgokat tettem, mint eddig. A reggelekkel, nem is volt gond, csak, hogy anya szinte sosem volt otthon, már idegesített. Jó, tudom, hogy egy cég igazgatójának nagyon sok a munkája, de akkor is szánhatna rám egy kis időt. Nem kell sok. Napi egy-két óra és máris jobb kedvvel mennék suliba. Utálok suliba járni. Mindig ugyanazok az arcok, emberek, kissé már unalmasak. Minden egyes ember, akit látok csak ki akarja nyalni a seggemet. Ezek nem is barátaim, vagyis ők ezt nem tudják. Utálom őket. Akkora hülyék. Észre sem veszik, hogy csak kihasználom a barátságukat. Itt egyedül Kris az igazi barátom. Őt már évek óta ismerem, gyerekkorunk óta barátok vagyunk, meg a többiekkel, csak ők más iskolába mentek. Tao, Xiumin, LuHan, SeHun, Kai, Baekhyun és Chanyeol. Mind elhagytak minket, de amikor csak lehet, találkozunk. Általában focizni szoktunk az egyik közeli pályán, vagy elmegyünk bulizni, ahol felszedünk egy vagy több csajt. Nagyon jókat múlatunk, és szívatjuk a másikat. Nagyon hülyék tudnak lenni néha, ilyenkor mondom mindig azt nekik, hogy letagadom őket. Nem ismerem egyiküket sem, de azért néha benne vagyok én is a buliba. Nagyon hiányoznak. Amikor általánosban egy osztályba jártunk azok voltak aztán a jó napok. Visszasírom néha azt az időt. Bárcsak egy osztályba járnánk, akkor nem lennének ilyen unalmasak a mindennapok, mikor nincsenek mellettem.

Minden egyes napom így telt. Minden nap, kivéve ez.

Ma a szokásos időben ébredtem, végeztem néhány torna mozdulatot, hogy ne gémberedjenek el az izmaim, majd a fürdőbe vettem az irányt. Megmostam az arcomat, beállítottam a hajamat, majd anya cuccait, kissé rendbe szedtem, mert úgy tűnt megint rohant reggel. Szokásához híven. Mikor elkészültem, visszabandukoltam a szobámba, a szekrény elé állva kezdtem el ruhát keresgélni. Végül egy fehér póló és farmer mellett döntöttem, meg persze hozzá a bőrdzsekim is. Összepakoltam a cuccaimat a mai napra és lementem, hogy egyek valamit. A konyhába érve, leraktam a földre a táskámat, a hűtőbe süllyesztettem a fejemet és úgy kerestem valami reggelit. Elkészítettem egy szendvicset, majd a mosogatóba pakolva –mondván, hogy úgyis mikor hazajövök, elmosogatok – és felkapva a táskámat a földről, elindultam a suliba.

Haladva a suliba, azon gondolkodtam, hogy vajon mikor hazaérek, mit készítsek anyának vacsorára. Otthon, ha jól láttam elfogyott a hagyma, és anya múltkor olyan célozgatósan mondta, hogy annyira enne már egy finom rántottát. Ezen csak mosolyogni tudtam, mert akkor szokott csak válogatós lenni, ha nagyon vágyik valamire. Szerinte az én rántottám a legjobb. Mi tagadás, imádok főzni és sütni. Ha már anya, nem akkor én tudjak valamit. Jó, neki inkább ideje nincs rá. Volt már olyan, hogy egyik reggel arra ébredtem, hogy ott áll a konyhában és reggelit készít nekem. Ritka pillanatok egyike volt, de sosem felejtettem el. Majd hazafelé be kell ugranom a boltba, csak el ne felejtsem. Remélem Kris nem akar, majd sehová sem elrángatni, mert akkor biztos nem fogok hazakeveredni sosem.

És épp csak rá kellett gondolnom és megjelent. Mintha pontosan tudná hol is lettem volna. Ilyenkor kissé félek tőle, mert nem egyszer játszotta el ezt. Amikor megpillantottam barátomat, ami nem volt nehéz, mivel eléggé kitűnt a tömegből a maga 188 cm-vel. Mellette mindig kicsinek éreztem magam, de mit csináljak, ha nem nőttem magasabbra? Én nem nőttem magasabbra, mint 173 cm. Ahogy haladt felém barátom, úgy tűnt elő egész alakja. Mint most is remekül felöltözött, mint mindig. Mennyi időt tölthet el a szekrénye előtt, hogy így nézzen ki? Csak mosolygok mikor odaért mellém és megveregette vállamat.

- Jó reggelt! –mondta mosolyogva és folytatjuk utunkat a suli felé.

- Jó reggelt neked is! –mosolyodtam el. –Tudsz valamit a többiekről? –kérdeztem meg, mert Kris volt inkább az ilyen kapcsolattartó kettőnk közül.

- Taoval beszéltem tegnap, utána rögtön Chanyeol hívott. Úgy tűnik, Xiumin becsajozott. –vigyorodott el.

- Komolyan? –csodálkoztam –Nah, végre. Azt hittem, ameddig csak élünk arról fog beszélni, hogy ő sosem fog találni senkit, de végre csoda történt.

- Ne legyél ennyire gonosz. –mondta Kris és viccelődve meglökte a vállamat.

- Nem vagyok gonosz, csak közöltem a tényt. Mi a helyzet LuHannal és SeHunnal?

- Megvannak. Azt tervezik, hogy esetleg valamelyik hétvégén összejöhetnénk valakinél és tarthatnánk egy kis beszélgetős estét. –mosolygott rám és rám nézett. Jobban mondva, lenézett.

- Megint beszélgetős estét akarnak? Már elegem van belőle! Miért nem isszuk le magunkat teljesen és hülyülünk? Úgy, mint régen! –mondtam szomorúan.

- Csak ugrattalak, te kis buta! –mondta és összeborzolta hajamat. Éreztem, ahogy egy pillanatra elpirulok. Ezt nem akartam!

- Ezt ne csináld többet. –mondtam neki és elnéztem a másik irányba. Kris pontosan tudta miről beszéltem. Ő tudja. Elvette kezét fejemről, majd zsebre dugta.

- Bocsi. –mondta és folytattuk utunkat a suliba. Tudta, miért vagyok ilyen. Tudta, miért pirultam el. Tudta. Pontosan tudta. Egyedül csak Kris tudta a srácok közül, hogy mi a helyzet.

Ő tudta, hogy más vagyok. A lányok iránt érdeklődöm, de valamiért a fiúk iránt is. Amióta barátok voltunk, Krisnek mindent elmeséltem. Ő volt az első, akinek elmondtam, hogy így érzek. Első reakciója annyi volt, hogy „Öhm…”. Ezen kissé kiakadtam, majd mondta, hogy egy kis időt szeretne kérni, hogy megeméssze. Nem sietettem semmit. Hagytam, neki egy csomó időt, de ami furcsa volt, hogy még akkor is mellettem sétált, mikor még nem tudtam a válaszát, vagyis a reakcióját és ez boldoggá tett. Igaz, hogy a fiúk iránt is érdeklődtem, de Kris nem volt az esetem. Sosem tudtam rá, úgy tekinteni. Igaz, nagyon jól nézett ki, meg is néztem párszor, de nem vonzódtam hozzá. Eddig csak egyszer voltam együtt egy fiúval, akivel együtt is voltam egy kis időre. Kris volt az, aki átsegített a szakításon, mikor egy másik srác miatt dobott. Teljesen összetörte a szívemet, mert én szerettem. Azóta válogatom meg a barátaimat, és hogy kikkel kezdek kapcsolatot. Azóta ilyen a természetem. Kris kérdezte, nem is egyszer, hogy mikor akarom elmondani a többieknek. Na, ha ez rajtam múlik, akkor sosem. Kris nagyon erőszakos tudott lennie, ezért megígértem neki, hogy el fogom mondani, de még nem tudom mikor.

Majdnem a sulinál voltunk, mikor Kris megszólalt.

- Sikerült már találnod valakit? –kérdezte meg.

- Hogy érted? –kérdeztem vissza, mert nem tudtam mire is gondolt.

- Sikerült már mást találnod, mint barát? Tudod, tetszik most valaki? –bökte ki végül.

- Nincs. Sajnos, de mondjuk, most nincs is szükségem senki másra. –mosolyodtam el –De köszönöm, hogy aggódsz értem.

- Erre valók a barátok, nem? –nevette el magát és mind a kezét széttárta, mire én nem bírtam magammal –még szerencse, hogy nem volt senki sem a közelünkben – és magamhoz öleltem Krist. Éreztem, ahogy kissé megfeszült, de csak ki akartam fejezni, hogy mennyire is vagyok hálás neki. Mosollyal az arcomon engedtem el és látszott rajta mennyire meglepte a tettem, mert nem nagyon szoktam ölelgetni az embereket.

Mikor a sulihoz értünk, rögtön felvettem a maszkomat. A szokásos emberek gyűltek körém, és úgy tettem, mintha a barátjuk lettem volna. Egyiküket sem szerettem. Utálom őket. Mind csak azért barátkoztak velem, hogy minél népszerűbb legyenek és esetleg valamelyik csaj beléjük zúgjon. A csajokról ne is beszéljünk. Mind azt hitték, hogy esélyük volt nálam, de nekem egyikük sem kellett. Mostanában inkább csak a fiúkra figyeltem, természetesen úgy, hogy ne tűnjön fel senkinek. A csajokat már nem is néztem, egyáltalán nem tetszettek, már. Úgy tűnik kezdtem csak a fiúk után érdeklődni. Úgy látszik meleg lettem.

Azzal a hamis mosolyommal áltattam mindenkit, egyedül Kris tudta, hogy elegem van mindegyikükből. Előre is ment, hogy az előadóban helyet foglaljon nekünk, mert az első óránk töri és tegnap közölte a tanár, hogy oda menjünk ma. Biztos filmet fog nézetni velünk, mert csak akkor mentünk az előadóba. Ahogy haladtam a talpnyalóimmal, úgy ment el a kedvem mindentől. Nem is a suli fárasztott le eddig, hanem ők. Erre miért nem jöttem rá hamarabb???

Beérve a terembe, rögtön kiszúrtam Krist, nem volt valami nehéz az ő magasságával. Szokásosan középen foglalt helyet, mert elől általában azok ültek, akik okosak és figyeltek. Leghátul ültek, azok, akiket teljesen hidegen hagyott az óra. Örültek, hogy nem a könyv felett kellett gubbasztaniuk, hanem esetleg aludhattak. És akkor voltunk mi, akik csak úgy voltak. Engem érdekelt a töri, nem volt semmi gondom vele, de nem volt ínyemre ez az első óra. Lehuppantam Kris mellé, aki nagyban bambult ki az ablakon, nem értettem, miért néz kifelé, mikor semmi érdekes nem volt kint. Olyan elgondolkodó fejjel nézett kifelé. Talán valami baj történt, amin gondolkodnia kell? Mi történhetett?

A talpnyalóim természetesen nem hagytak békén, csöngetésig, ott voltak mellettem. Kérdeztek, beszéltek hozzám, ami egyáltalán nem kötötte le a figyelmemet, de nem küldhettem el őket, mert akkor én voltam a bunkó. Mondjuk nem nagyon volt kedvem hozzájuk, így szépen megkértem őket, hogy most hagyjanak magamra. Nehéz győzködés után elmentek és már épp fordultam Krishez, hogy megkérdezzem tőle, mi baja, mikor belépett a tanár. Jobb pillanatot nem is választhatott volna természetesen. Durcásan álltam fel, majd miután megvolt a jelentés leültünk és a tanár el is indította a filmet. Nem nagyon akartam a filmre figyelni, inkább Krishez fordultam, aki természetesen figyelt. Kitéptem egy kis papír fecnit a füzetemből és írni kezdtem.

„Mi a baj?”

Átcsúsztattam neki a padon, majd megböktem és úgy tettem, mint, aki figyelte a filmet. Láttam, amint maga elé húzza a papírt és elolvassa. Egy pillanattal később jött is a válasz.

„Semmi baj. Csak elgondolkodtam. J”

„Biztos, nincs semmi baj?”

„Biztos. Ne aggódj!”

Írta és viccesen oldalba bökött. Kissé megnyugodtam, de akkor sem hagyott nyugodni a gondolat, hogy hátha valami baja van. Az óra többi részében a filmet néztem. Arról szólt, hogy milyen volt az élet ötven éve, vagy lehet több is volt. Valamiért nagyon unalmas volt. Lehet túlságosan lefárasztottak és ezért voltam, ennyire nyűg. Mikor a film a végéhez ért a tanár felállt és elkezdett magyarázni.

- Mindenkinek írnia kell, majd egy esszét. Minimum három oldalnak kell lennie. A címe mi volt ötven éve. Nem használhatod az internetet, sem a tévét, csak a saját kútfődből kell megírnod a fogalmazást. Könyvek segítségét kérheted, de akkor írd oda, melyik könyvből volt a forrás. Kérheted esetleg a szüleid, nagyszüleid segítségét is. Megkérdezheted tőlük mi volt, akkor, mikor ti még nem éltetek. Párokban fogtok dolgozni. Mind a kettőtöknek meg kell írnia, nem adhatok be csak egyet. Leírjátok a végére, hogy a társatok mennyit segített, ő mit gyűjtött össze, meg a többi. Egy hónapuk van megírni. És akkor a párok. –vette maga elé a listát.

Mi a fene? Házi doga? Komolyan mondja? Könyörgőm! Krissel legyek együtt, mert akkor nem lesz semmi bajom! Könyörgőm!

Ahogy haladt a nevekkel, úgy fogytak az emberek is. Szerencsére még Kris mellé nem mondott, semmit, de már csak olyan öten-hatan maradhattunk. Rajtunk kívül mindenkinek volt már párja.

- Kim Jongdae és… -tartott egy kis hatásszünetet –Wu Yi Fan. –mondta ki végül az ítéletet. Ne!!! Fejemet a padba vertem. Én ki a fenével lesz akkor???

- Nyugodjon meg Kim JoonMyun, önnek is van párja.

- Igen? –kaptam fel a fejemet –És ki az? –kérdeztem. Remélem valami normális ember és nem valamelyik talpnyalóm.

- Az ön párja Zhan Yixing. –mondta és az illető felé fordult. Arra fordultam, amerre a tanár is tekintett és akkor megpillantottam. Barna haja, tökéletesen jobb oldalra fésült, hogy ne lógjon szemében. Keskeny arccsontja, sugározta határozottságát, de volt benne valami, ami miatt aranyosnak találtam. Talán a szeme. Jesszusom!!! Mikre nem gondolok!? Én meghibbantam!!! Gyorsan eltereltem a gondolataimat, mert kicsöngettek és mindenki ment ki, plusz, mindenki a párjához ment, hogy megbeszéljék a dolgokat. Nekem is oda kellene mennem. Felálltam a helyemről, észrevettem, hogy Kris, Chenhez odament, hogy megbeszéljék a dolgokat, de volt Krisben valami furcsa nekem. Valamit eltitkolt. Elhatároztam magam és egyenesen Yixing felé vettem az irányt. Mikor melléje értem.

- Szia. Van időd, hogy megbeszéljük az esszét? –kérdeztem és próbáltam egy hamis mosolyt küldeni felé.