Be mine

Soo

Valaki. Csengetett. Az. Ajtón. Ki merészel zaklatni engem hajnalban? Álmosan kikászálódtam az ágyból. Felkaptam magamra egy elnyűtt pólót, lábamat pedig hörcsögös mamuszomba bújtattam. Kómásan az ajtóhoz csoszogtam, majd kinyitottam. A küszöbön azonban nem állt senki. A mellettem lakó hölgy ajtajánál viszont egy fiú tapadt a csengőre. Az idős hölgy nem sokkal később ajtót nyitott, mire a srác levágott neki valami dumát, miszerint ő szerelő és a villanyóra cserélésére jött.

- Ez az első emelet hatos lakás?

- Honnan jött? – kérdezte gyanakodva a kedves ahjumma.

- A földszintről! – nevetett fel a fiú.

De bunkó!

Kai

Annyira utálom, ha reggelre vagyok beosztva! Míg én az első emeletre lettem küldve, addig társam, Taeil a második emeleten. Hatos lakás, hatos lakás... Odasétáltam egy zöld ajtóhoz, és remélni mertem, hogy ez az a lakás. Kezemet emeltem és megnyomtam a csengőt. Hosszú ideig nem érkezett semmilyen reakció, ezért gyorsan továbbálltam a következő ajtóhoz, és ott is megismételtem az előző cselekvéssorozatot.

- Jövök már, jövök már! – kiáltott ki valaki.

Az ajtó kinyílt és egy idős, ámde fitt nő bukkant elő.

- Jó reggelt! Kim JongIn vagyok, és villanyórát jöttem cserélni – mutatktam be, és hajoltam meg illedelmesen.

Ekkor a szomszédja bukkant elő saját ajtajában, és elég szúrósan nézet rám. Hozzá csengettem be elsőként… lehet rájött. Messziről ijesztőnek tűnik.

- Ez az első emelet hatos lakás? – kérdeztem meg végül.

- Honnan jött? – kérdezett vissza bizalmatlanul.

- A földszintről! – nevettem fel.

Az idős nő is elmosolyodott, majd bólogatni kezdett.

- Elismerem, ez jó volt. –nézett rám.

Laza egy ahjumma.

- Áh KyungSoo-yah, édesem gyere ide! – intett a fiúnak.

Soo

Ezt nem hiszem el! Ez a gyerek itt bunkózik a kedvenc ahjummámal, erre ő csak röhög rajta!

- Áh KyungSoo-ah! Édesem gyere ide! – intett felém.

Mosolyogva elindultam feléjük, bár a mosolyom inkább szolt az idős néninek, mint a szerelőnek.

- Segíts a fiatalembernek, és mutasd meg neki, hogy hol van a villanyóra! De előtte egyél egy kis sütit! –tűnt el, majd tért vissza egy angyali mosollyal, na meg egy tál süteménnyel, és a számba nyomott egyet.

Kai

Ahogy egyre közelebb jött a fiú, úgy állt el a lélegzetem is. Nagy szemek, telt ajkak, fehér bőr, alacsony termet, vékony alkat. Egyszerűen Tökéletes. A fiú elbeszélgetett az idős hölggyel, majd felém fordult, de ekkora már süti volt a szájában.

- Aho menhjünk. – beszélt teli szájjal.

Én csak bólintottam egyet, és követtem. Nem szóltunk egymáshoz. Öt perc alatt oda értünk.

- Itt van – mondta majd arrébb áll.

- Umm akkor ezt kell cserélni, ugye? – kérdeztem önmagamtól, miközben KyungSoora néztem, mintha tőle várnám a választ költői kérdésemre. Azok a szemek.

Több szó nem esett közöttünk. Nekiláttam munkámnak. Egész végig itt volt velem. Nem csak az idős hölgyét cseréltem ki, hanem akkor az övét is.

- Kész vagyok. Köszönöm, hogy megmutattad. – hajoltam meg előtte.

Ő is így tett.

Soo

Még mindig unszimpatikus… naaaaaagyon unszimpatikus! És ahogy rám nézett! Ahogy végigmért a szemeivel… ijesztő. Miután elvégezte a dolgát el is ment. Én még beszélgetem egy kicsit az ahjummával, majd realizálódott bennem, hogy munkába kéne menni.

Mikor éppen léptem volna ki a panel ajtaján, szembejött velem egy alacsony srác. Ahogy közelebb ért, láttam, hogy szerelőruhát visel.

-              Szia, TaeIl vagyok! – vigyorgott rám angyalian. Egész aranyos…

-              Én KyungSoo vagyok – viszonoztam egy gyenge mosoly kíséretében a bemutatkozást.

-              Nem láttál egy buzi gyökeret errefelé ugyanilyen ruhában? Kábé ilyen magas volt! – mutatott jóval feje felé.

-              Áhhh, ő volt az a bunkó az ahjummánál… már elment.

-              Igen, ő az! De most komolyan itt hagyott az a köcsög? Aigoo, Kim JongIn, nem hiszlek el!

Mégis hogy lehet egy ilyen srácnak olyan bunkó munkatársa, mint az a JongIn gyerek?

Kai

Helyes srác volt, de szerintem nem voltam szimpatikus számára. Telefonom eszeveszett csörgése ébresztett gondolataim közül. TaeIl hívott.

-              Mi van? – vettem fel.

-              Te paraszt, itt hagytál! – ordított velem.

-              Nyugi, ne szarj be! Nem hagytalak ott, lent vagyok a parkolób… - bontotta a vonalat, mielőtt befejezhettem volna mondatomba.

Öt perc múlva meg is láttam, amint kilép a főbejáraton.

Soo

-              Aiish! El fogok késni! – szitkozódtam a járdán állva, mivel nagyjából ötödszörre kaptam pirosat.

A lámpa az autókat is visszafogta, így egész csinos kis dugó alakult ki. Végignéztem a tömött kocsisorokon, és szemem megakadt egy autón, aminek ablakából a bunkó srác kandikált ki. Első ijedtségemben felhúztam ingem gallérját, és kapucnimat, majd az anyagok takarásában küldtem feléjük néhány rejtett pillantást, hogy még véletlenül se ismerjenek fel. Végszóra a lámpa zöldre váltott, én pedig átrohantam a zebrán.

Munkahelyemről öt percet késtem, amiért kaptam néhány rosszalló fejcsóválást és morgást. Jobbnak láttam rájuk hagyni a dolgokat és beálltam mosogatni.

Kai

-              Gyerünk! Mi lesz már!? – nyomtan indulatosan a dudát. Szép nagy dugóba keveredtünk.

-              Na, nyugi JongIm! Ne üsd szét az autót! – nyugtatott barátom.

-              Én nyugodt vagyok… - sóhajtottam fel.

-              Ja látom, csak szimplán mindjárt eltöröd a kormányt! – korholt. – De beszélgessünk most valami másról.

-              Uhmm. – hümmögtem beleegyezésem jeléül.

-              Illik hozzád az a fiú – mondta tök nyugodtan.

-              Ki?

-              Hát az a fiú a panelből. Tudod, aki majdnem felnyársalt a szemeivel!

-              Ja… a nagy szemű mogorva srác. De várj, te mikor láttad, hogy felnyársalt? – néztem rá hitetlenkedve. – Meg egyáltalán, ez most hogy jött ide? – néztem ki az ablakon.

Megláttam a reggeli fiút, és ahogy elnéztem ő is észrevett. Két másodpercre találkozott tekintetünk, de gyorsan elkapta rólam, és ruhái mögé bújva ment tovább.

-              JongIn! JongIn!

-              M-mi az?

-              Mit néztél ennyire? – húzta fel szemöldökét.

-              S-semmit. – fordultam vissza.

Fáradtan estem be lakásom ajtaján, és vettem le kabátom. Egy órán át álltam a dugóban, mire elértem egy rohadt körforgót. Istenem!

-              Nincs kedvem főzni… - morogtam.

Elővettem telefonom, és felhívtam a kedvenc éttermem. Egy csirke menüt rendeltem házhoz.

-              Köszönjük a vásárlást!

-              Visszhall’! – tettem le.

Felmentem szobámba, és átvedlettem munkaruhám helyett valami kényelmesbe.

Soo

-              KyungSoo-yah, kiszállítanád ezeket helyettem? – szólított meg egyik munkatársam.

Egy étteremben dolgoztam, ahol ráadásul új fiúnak számítottam, így a hagymapucolástól kezdve, a szállításon át, egészen a mosogatásig minden alja munkát rám bíztak.

-              Persze! – mosolyogtam rá kedvesen, majd átvettem tőle a kiszállítandó ételeket és a lakcímeket.

Felpattantam az étterem motorjára, és elindultam az első vevő felé.

-              Bassza meg! – rúgtam dühösen a robogóba, ami ettől elterült a földön. Szerencsétlenül járt járgányom egy saroknyira robbant le úti célomtól, ezzel jelentősen felborzolva idegeimet.

A maradék utat futva tettem meg, majd kissé zihálva rátapadtam a csengőre. Hamarosan egy fiú nyitott ajtót. Rám nézett, és szemeiben felismerés csillant.

-              KyungSoo… te mit keresel itt?

-              Meg jött a csirke? – tűnt fel hirtelen mögötte egy félmeztelen srác. Ajkai duzzadtak voltak, haja pedig művészi összevisszaságban meredezett. – Óóóó…

-              MinSeok? JongDae? Ti… együtt vagytok? – néztem rájuk csodálkozva. Végül vonásaim megkeményedtek, és szenvtelen hangon folytattam. – 10 000 won lesz!

-              KyungSoo, mi…

-              Kérem uram, fizessen! – nyújtottam felé tenyeremet, amibe kelletlenül helyezte bele a kívánt összeget. – Köszönjük a vásárlást.

Egyszerűen faképnél hagytam őket, és elindultam a másik címre. Kénytelen voltam gyalog megtenni az utat. A nap megkoronázása kép, még az eső is eleredt.

-              Aish, ez nem lehet igaz! – néztem fel kétségbeesetten az égre. A fentről érkező vízcseppek összekeveredtek könnyeimmel, és lassan folytak le arcomon.

Kai

Amíg nem érkezett meg a csirkém, hasznosítottam magamat. Kicsit rendet raktam a nappaliban, meg elmosogattam. Épp az utolsó villát töröltem el, mikor az ajtón kopogtattak, majd csöngettek is.

-              Jövök! – kiabáltam.

Az ajtóhoz caflattam, és kinyitottam azt. A túloldalon egy ázott, kisírt szemű KyungSoo állt.

-              Hey, KyungSoo, minden rendben? – kérdeztem aggódva, miközben behúztam a lakásba. Ő csak szipogott.

Óvatosan nyúltam karjához, hogy lehámozzam róla ázott gönceit, azaz vékony kabátját és pulcsiját.

-              Lépj ki a cipődből! – utasítottam halkan. Ellenállás nélkül tett meg mindent.

Mi történt?

Soo

Hagytam, hogy azt tegyen velem, amit akar. Nem ellenkeztem, és még azon sem akadtam fenn, hogy honnan tudja a nevemet. Csak megtörve meredtem magam elé.

Végül a kanapén kötöttem ki, kezeim között pedig egy bögrényi forró tea gőzölgött. Csak fásultam meredtem a pirosas folyadékra, melyből kisebb-nagyobb torzításokkal saját arcképem nézett vissza rám.

-              Tudod, én… más vagyok. – kezdtem halkan beszélni. Agyamba emlékképek kergetőztek, újabb könnycseppeket csikarva ki belőlem.

-              Hogy érted ezt?   

-              Én… a férfiakhoz vonzódom – jelentettem ki suttogva. Lelkem megkönnyebbült, hogy végre kimondhattam az igazságot, melyet oly régóta próbálok rejtegetni. Viszont ez az aprócska mondat egy egész lavinát indított el, és úgy éreztem, hogy ez a lavina hamarosan betemeti a mellettem ülő fiút. Évek óta elnyomott gondjaim most kitörni készültek

Kai

Meleg... Ezt ő most szégyelli?

- Ugye tudod, hogy nem csak te vonzódsz a férfiakhoz? - néztem rá, de még mindig a poharat fixírozta. - KyungSoo - szólítom meg, és közben álla alá csúsztattam két ujjamat, majd felemelem fejét.

Szemei vörösek és duzzadtak voltak. Arcán látni lehetett, hogy mindjárt sírni fog.  Nem érdekelt, hogy szinte nem is ismerjük egymást, szorosan magamhoz öleltem. Fejét mellkasomba fúrta, s meleg könnyei landoltak pólómon. Hátán körkörös mozdulatokat tettem, hogy megnyugodjon.

- Egyébként JongIn vagyok, Kim JongIn.  - hallom halk kuncogását - Jobban érzed magad?

- Igen, köszönöm, és a ruhát is - néz fel rám.

- Tudom, hogy hivatalosan egy perce ismerjük egymást, de szeretnék neked segíteni. Kérlek, mondd el… - simítom meg arcélét. - Nyugtatás képen elmondok valamit!

- Mit?

- Egy cipőben járunk. Nem csak te vonzódsz a férfiakhoz.