Be mine 2. rész

Soo

- Egy cipőben járunk. Nem csak te vonzódsz a férfiakhoz.

Nem reagáltam semmit. Néhány perc múlva jutott el tudatomig, hogy mit is mondott. Meglepődve néztem fel rá.

-  És… te ezt nem - halk szavaim tőrként hasítottak a köztünk beállt csöndbe. Feszülten várta, hogy befejezzem a mondatot – szégyelled?

JongIn megütközve nézett emelte rám tekintetét.

-  Nem. Miért kellene?

-  Ühüm… vagyis nem tudom.

Kai

-  Te szégyelled? – néztem rám.

-  Én… um… - habogott össze-vissza, miközben feltűnően kerülte tekntetemet.

-  Történt valami régen? – simítottam kezeimet térdére.

-  Régen… - suttogta, mintha valami varázsige lenne.

-  Figyelj, én nem tudom, hogy mi történt, hogy miért nem mered felvállalni ezt az egészet… De ha nekem lenne egy olyan barátom, sőt párom, mint te, én biztosan nem tagadnám le. Inkább még jobban szeretném. – ahogy a következő pillanatban felnézett rám könnyes szemekkel, ahogy hallgattam szívszorító zokogását… valami összetört bennem.

Soo

Meglepődve, nedves szemekkel bámultam rá. Ahhoz képest, hogy először bunkónak gondoltam, egészen kedves. Sőt megható volt, és különösen jól esett, amit mondott. De… ezzel régi sebeket tépett fel.

-  Azt hiszem, jobb, ha megyek. – álltam fel sietve.

Kai

-  Mi? Dehogy mész! Kint szakad az eső, és még jobban megfáznál! Megágyazok neked a vendégszobában, addig menj el fürdeni! – húztam fel a kanapéról.

-  - De… - kezdett volna bele az ellenkezésbe.

-  Nincs apelláta! Itt maradsz estére! – jelentettem ki magabiztosan, majd a nekiálltam a fürdő felé tolni. – Használhatsz mindent, ruhát meg adok másikat – vigyorogtam rá, és becsuktam az ajtót.

Még hallottam, ahogy megengedi a vizet, aztán elindultam megágyazni.

Soo

-  De… én nem akarok itt maradni! – dünnyögtem halkan a csukott ajtónak, mely helyén az előbb még JongIn állt.

Tehetetlenül álltam be a zuhanykabinba, majd megnyitottam a csapot. A zuhanyrózsából langymeleg víz folyt, ami jóleső bizsegést váltott ki belőlem. Lassan nyúltam egy tubus felé, majd felpattintva azt beleszagoltam. Erős, férfias illat áradt belőle, amitől kissé elémelyedtem. Gyorsan kerestem valami mást, és befejeztem a fürdést.

Találtam egy törölközőt, amit magam köré csavartam. Beletúrtam nedves hajamba, mikor nyílt az ajtó és JongIn esett be rajta, kezében száraz ruhával.

Kai

-  Hoztam szá… - nyitottam be, de arra nem számítottam, hogy törölközővel derekán törölközővel fog előttem állni. – raz ruhát. Bocsi, én, izé… - nem mondtam semmit, inkább kimentem. A látványtól már szűkösebb lett a nadrágom… Intenem.

Próbáltam nem fehér bőrére, és tökélets ajkaira gondolni, de…

JongIn! Ne! Gondolj! Rá!

Végül ő is kijött, igencsak vörös arccal.

-  Én… köszönök mindent – dadogta alig érthetően.

-  Megmutatom a szobádat! – simítottam végig hátán. – Szembe van az enyém, ha bármi kell – néztem rá mosolyogva.

-  R-rendbem…

-  Nem lenne kedved ismerkedni kicsit? – öhh, ez elég perverzül hangoztt… - És ha gondolod, elmondhatnád, hogy mi történt.

Soo

-  Köszönök mindent! – fordultam felé, ignorálva előző mondatait. – Én tényleg köszönöm! – mosolyogtam rá.

-  Igazán nincs mit… De akkor van kedved ismerkedni, vagy nem?

-  Öhh… legyen – bólintottam rá.

Kimentünk a nappaliba, ahol helyet foglaltunk a kanapén. JongIn várakozás teljesen nézett rám.

-  Hol is kezdjem? Az elején kéne, igaz? Egészen kis korom óta tudom, hogy más vagyok. Így már középiskolás koromban is tisztában voltam vele… ahogy mindenki más is. A többit gondolom kitalálod – sóhajtottam egy hatalmasat egy bánatos félmosoly kíséáretében. Bár a valódi okot még nem mondtam el – és nem is terveztem – lelkem megkönnyebbült.

Kai

-  KyungSoo-yah, tudom, hogy még nem bízol meg bennem ennyi ismeretség után, ezért nem is kérem, hogy mondd el az igazat – mosolyogtam rá. Hangsúlyából és elfancsalodott arckifejezéséből éreztem, hogy nem bökött ki mindent, ami nyomta a szívét. – Kérsz egy kis bort?

-  Én… nem tudom, hogy ez jó ötlet-e. – nézett rám.

-  Nem fog csinálni semmit, nyugi!

Kimentem a konyhába és töltöttem magunknak, majd visszamentem.

-  Köszönöm – mosolygott rám, mikor kezébe nyomtam a poharat.

-  Tudod, én tizenöt éves korom óta tudom, hogy a férfiakhoz vonzódom. Engem a szüleim kitagadtak emiett, és így a nagyszüleimhez költöztem. A barátaim is tudták, hogy meled vagyok, de nem törődtek vele. Azt hiszem szerencsés vagyok, hogy ilyen barátaim vannak, mint ők… - kortyoltam bele italomba.

Soo

-  Barátok… nekem sosem voltak. Azaz egy barátom volt, de ő is… áhh, inkább hagyjuk! – kóstoltam meg boromat. Lelki szemeim előtt felrémlett egy mosolygós arc, amit kétségbeesetten próbáltam elhessegetni. – A lényeg, hogy nem volt túl jó gyerekkorom…

JongIn elbambult. Nem reagált semmit, én pedig nem törtem magam, hogy megismételjem szavaimat. Inkább újból számhoz emeltem poharamat.

-  Ahhoz képest, hogy nem nagyon akartál belemenni, most úgy nyakalsz, mint aki kiszáradt!

-  Csak… jólesik. – pirultam el zavaromban.

Kai

-  Akkor jó – húztam le az egészet. – kérsz még?

-  Igen! – nyújtotta felém poharát.

Sokat beszélgettünk, úgy mindenféléről. KyungSoon már látszott a bor hatása. Kissé megizzadt és kipirosodott arccal lovallta bele magát egyre inkább az aktuális témába. Néha belezavarodott mondatába, vagy elfelejtette, hogy mit akart mondani.

-  Tudod, nem értem, hogy egy olyan embernek, mint neked, miért nincsenek barátaid.

-  Félénk vagyok - adta az egyszerű választ, amiből sikerült mindent leszűrnöm.

-  És mondd csak, én az eseted vagyok?

-  Öhm… talán – elég kétértelmű válasz. Most mit gondoljak?

Ekkor hozzám bújt, és belecsókolt nyakamba. Tettei kivilágosították szavait, és csak remélni tudtam, hogy nem az alkohol miatt ilyen.

Soo

Közel bújtam hozzá. JongIn elfeledtette velem JongDaet, és mindent problémámat. Viszont azt nem értem, hogy miért viselkedek így, és miért talánnal válaszoltam kérdésére… Hiszen nem is az esetem!

Enyi alkohollal szervezetemben nem bírtam normálisan gondolkodni. Agyamra köd telepedett, és kissé üveges szemeimen keresztül minden kedvezőbben hatott. Részeg voltam. Felpattantam a kanapéról. Ereimben keményen dolgozott az a néhány csepp alkohol is. Egy rejtett gondolat azt sugallta, hogy kezdjek táncolni.

-  Gyere te is! – szóltam rá, miközben próbáltam leutánozni valami híres koreográfiát, de nem nagyon sikerült.

Kai

Le akart utánozni valami mozdulatot, de inkább abbahagyta. Le akart utánozni valami mozdulatot, de inkább abba hagyta, és hozzám simult.

- Érints meg – fogta meg kezemet, és arcához emelte. – Vágyom az érintésre.

-KyungSoo ez nem jó ötlet. Részeg vagy. – húztam volna el, de nem engedte. Szívem szerint hagytam volna, de szöget ütött fejembe utolsó szava… Érintésre. Csak egy érintésre vágyik, nem pedig az én érintésemre.

- Nem igaz! – karolta át nyakamat, és ajkamra gyors puszit nyomott.

- Inkább lefektetlek. - vettem karjaimba, és bevittem a szobába.

Lefektettem óvatosan az ágyra, majd betakartam, s homlokon csókoltam.

- A számra is kérek! –húzott közelebb magához.

Soo

Lassan fölém hajolt. Ösztöneim diktáltak. Átkaroltam nyakát, és lehúztam magamhoz. Számat szájára tapasztottam. Érzelemmentesen mozgattam ajkaimat. Nem volt a csókban semmi, csak vágy. Vágytam rá, hogy valaki mellettem legyen, hogy valaki szeressen.  JongIn elszakadt tőlem, szemeiben valami különös csillogott. Nem szólt semmit, csak ki ment. Csodálkozva néztem utána, majd erőt vett rajtam a fáradtság és álomba szenderültem.

Kai

Megcsókolt Mi csókolóztunk! Amint ajkaink elváltak egymástól kimentem a szobából. Ha tovább maradtam volna, lehet leteperem ,és magamévá teszem. Számhoz értem, és végig simítottam rajtuk.  KyungSoo telt ajkai annyira kívánatosak.

 Végül én is lefeküdtem aludni. Olyan éjfél körül lehetett, mikor valaki kinyitottam az ajtómat.

- JongIn – szólított meg halkan.

- Hmm mi az? Baj van? – kérdeztem kómásan.

- Aludhatok veled?

Válaszul csak felemeltem takarómat, majd be is mászott mellém. Arcát mellkasomba fúrta.

Soo

Álmosan nyitogattam szemeimet. Egy izmos mellkassal találtam szembe magamat. Egy pillanat alatt beugrott az egész éjjel. Te jó ég, mit tettem?

- Ááááá! – egy sikítás kíséretében lefordultam az ágyról, és fenekemre huppantam.

Sziszegve dörzsölgettem a fájó területet, mikor JongIn arcán észrevettem egy vigyort. Szóval ébren van… Vajon ő is emlékszik?

- Aissh…

Kai

- Ennyire azért nem vagyok ijesztő. – mosolyogtam rá.

- Sajnálom, én nem akartam.

- Semmi baj. Gyere, csinálok reggelit. Mit kérsz?

- Mindegy.

Akkor meglepi lesz! Döntöttem el magamban. Kimentem a konyhába és elkezdtem készíteni a reggelit.

- Rántotta jó lesz? – fordultam hozzá.

- Persze.

Hamar készen lett, és leültünk enni.

- JongIn – töri meg a csendet. – te emlékszel a tegnapra?

- Igen emlékszek – mosolygok rá.

Soo

Emlékszik... Bassza meg!

- JongIn… az éjjel – sóhajtottam egy hatalmasat. – az nem én voltam. Az alkohol volt.

A fiú arca elkomorult.

- JongIn, én…

- Ne! Valahogy éreztem – mosolyodott el szomorkásan.

- Köszönöm – motyogtam tojásrántottámba.

Amint befejeztük az evést, elkezdtem készülődni, hogy végre haza menjek.  Kiléptem az ajtón, JongIn elkísért a kapuig.

- Hát akkor, szia! – búcsúztam el tőle, mikor megragadta kezemet, és magához rántott.

Karjai szorosan fonták át testem. 

- Fogunk még találkozni? – dörmögte.

- Igen…

Kai

- Rá érsz ma?

- I-Igen.

- Eljönnél velem ebédelni? – néztem le arcára.

- Mm... én.. Igen – nem nézett rám, inkább a mellkasomat bámulta.

- Beírtam a számomat a telefonodba. Mit szólnál pontba délben a Strome éteremhez?

- Az nagyon drága!

- Nem baj.

- De…

- Ne ellenkezz! Nagyon makacs vagyok. – emelem fel fejét.

Szeme alá adok egy csókot búcsúzásképen.

Soo

- Szia! – búcsúztam el véglegesen.

Fáradtan estem be lakásomba. Nem csináltam semmit, csak ledőltem az ágyamra, és elaludtam. Utálok másnapos lenni!

Kómásan nyitogattam pilláimat. Tekintettem az órára esett, és elborzadtam. Négy óra múlt öt perccel. Lekéstem JongInt… Telefonom ekkor megcsörrent. Félve pillantottam a kijelzőre,majd felvettem a készüléket.

- Haló,.. – szóltam bele.