Egy házi dolgozat által... 4.rész

Lay POV

Oly annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy észre sem vettem mikor hozzánk értünk. Amint ezt tudomásul vettem, kicsit a jókedvem is oda lett. Hálát adok az Istennek, hogy nincs itthon. Megálltunk a kapu előtt, majd felé fordultam, és rámosolyogtam.

- Köszönöm, hogy haza kísértél. – mondtam.

Már fordultam volna a vaskapuhoz, de megragadta a kezemet.

- Ah. – nyögök fel fájdalmasan. Kezemet kezére kaptam.

- Sajnálom. – mondta, majd magához ölelt. - Nem akartam fájdalmat okozni. – szorított még jobban magához. - Ha nem köszöntem el, akkor miért mész el?- temette fejét nyakhajlatomba.

Hirtelen megéreztem ajkát nyakamon, majd igen erősen megszívta az említett területet. Felemelte fejét, s a szemembe nézett. Elégé meglepetten néztem rá, de ő csak rám mosolygott, és megsimogatta arcomat. Olyan nagy tenyere van.

- Csak visszakaptad, amit adtál. – mondta, majd a nyakamra mutatott. Én csak elnevettem magamat, s elvörösödtem.

- Akkor holnap találkozunk, JoonMyun. –mosolyogtam rá.

- Suho, maradjunk ennyiben.

- Rendben.

- Holnap találkozunk, Yixing. –mosolyodott el ő is.

- Lay, maradjunk ennyiben. –idéztem tőle, mire elvigyorodott.

- Rendben. –mondta és elengedett – Szia.

- Szia. –mondtam.

Én a kapu felé fordultam, és kinyitottam, bementem rajta, majd a házba. Addig nem mozdult, míg bementem a házba.

- Megjöttem. – kiáltottam el magam.

- Szia, szívem. – köszönt anyám, majd homlokon csókolt. - Milyen napod volt?

- Jó. Ma igazán jó. – mosolyodtam el, mikor eszembe jutottak a ma történtek.

- És… ki volt az a fiú, akivel jöttél? – húzogatta szemöldökét.

- Ő… ő… vele írok tőriből egy esszét. – néztem félre.

- Yixing, olyan rég volt barátod, s rég láttalak boldognak. De mikor bejöttél az ajtón sugároztál, és mikor a kapuban beszélgettél azzal a fiúval még jobban.

Igen ő az anyám, aki tudja, és elfogadja, hogy az egyetlen fia meleg, s így is szereti őt. Neki mondtam el először, hogy a fiúkhoz vonzódom, vele tudtam ilyenekről beszélgetni.

- Hogy hívják? – kérdezte, ezzel kizökkentve a kis világomból.

- JoonMyun. – feleltem.

- Mi az a nyakadon? – jött közelebb hozzám.

Gyorsan oda kaptam a kezemet, majd próbáltam előle menekülni.

- Yixing, ne menekülj előlem! – mondta nevetve. – Mutasd a nyakadat.

- Nem! – ellenkeztem.

Az arcomba dobta a konyharuhát, s ezért kezemet elvettem nyakamról. Anyám ebben a pillanatban döntötte el, hogy lépni fog. Gyorsan megfogta fejemet, elfordította jobbra, majd szemügyre vette azt a „valamit”.

- Miért van kiszívva a nyakad? – nézett rám.

- Hát… öhm… izé… mert?

Édesanyám sóhajtott egyet, s elengedett.

- Ő csinálta?

- I-igen, de én kezdeményeztem. – hangom egyre halkult.

- Tetszik neked? – kérdezte meg. Az anyák mindent tudnak, igaz? Akkor erre is kell tudnia a választ.

Az arcom, ami eleve fehér színű volt, most vörösben pompázik.

- Nem tudom, lehet… Nagyon szimpatikus, kedves, segítőkész, aranyos. Bele tudnék szeretni. – motyogtam.

- Szerintem ez össze fog jönni, édesem. – simított végig karomon.

- Nem hiszem. Szerintem ő nem olyan, mint én. Meg barátnak tekint, csak.

- Hidd el, ez meg fog változni.

Még beszélgettünk egy ideig, majd mentünk a dolgunkra. Én felmentem a szobámba tanulni, anya meg csinálta a dolgát. Tetszik nekem? Nem tudom biztosan. Az esetem? Igen. Miből gondolom, hogy ő nem olyan, mint én? Nem tudom. Ez csak egy megérzés. Mi van akkor, ha utalásokat, tetteket fog tenni, amivel tudtomra akarja adni, hogy tetszek neki? Először megbizonyosodok róla, hogy tényleg így van-e, és ha igen, akkor válaszolok a tetteire. Tényleg bele tudnék szeretni? Halálosan bele tudnék szeretni… Ezekkel a gondolatokkal tértem nyugovóra, s aludtam el. Szörnyű éjszakám volt. Össze-vissza forgolódtam, levert a víz, nyöszörögtem, halkan sírtam, rémálmaim voltak.

Ezáltal a reggelem szar volt. A szemem piros, s duzzadt, karikás volt. Reggel ébredés után rögtön a fürdőbe mentem. A tükörbe nézve elszörnyedtem a látványtól. Gyorsan elvégeztem a teendőimet, majd visszamentem a szobámba öltözni. Felkaptam magamra az egyenruhámat, elpakoltam táskámba, majd lementem a konyhába, Anya ma már dolgozott, még egy cetlit is írt ki. Kivettem a hűtőből egész napos kajámat, s a bejárati ajtóhoz mentem. Felvettem cipőmet, s útnak indultam. Az iskolába menet csak egy kérdés volt a fejembe.

Mi lenne, ha szeretne? Ha szeretne, én lennék a legboldogabb ember a világon. Ő lenne az, aki kihúz a fekete lyukból, aki megmentene a magánytól, akibe kapaszkodnék, aki mindig felsegítene, mikor újra a szakadék szélén állnék. De ez… Lehetetlen. JoonMyun nem meleg, mint én. Ő az iskola sztárja. Én más vagyok, és ő is. Ha beleszeretnék, és elmondanám neki, vége lenne a kezdetleges barátságunknak, nem beszélnénk, kerülnénk a másikat, a legrosszabb pedig… undorodna tőlem.

Annyira el voltam merülve a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy már az iskolánál voltam.

- Xing hallasz? – hallottam meg KyungSoo hangját.

- Mi? – tértem észhez.

- Már vagy öt perce hozzád beszélek. Minden rendben?

- Persze, minden rendben.

Még váltottunk pár szót, majd mentünk az osztályteremben. Amint beléptem megláttam Hyungot aki igencsak feszült volt.

- Sziasztok – köszöntem nekik mosolyogva.

- Szia Lay. – köszönt nekem Kris. Biccentettem felé.

- Jól vagy, Suho? – kérdeztem.

- Igen jól vagyok. – mosolygott rám.

- Akkor jó. – mosolyogtam rá. – Ezért jöttem, hogy szóljak, ma nem tudunk találkozni, mert el kell intéznem valamit.

- Rendben. Arra gondoltam, hogy esetleg hétvégén átjöhetnél hozzám. Persze ha van kedved nem kötelező. – mosolygott rám

Elégé meglepett. Gondolkoznom kellett a válaszon, szerintem még a nyelvemet is kidugtam a nagy erőfeszítések középpete. Megszabadulni az otthon mocskától, maga a mennyország.

- Örömmel átmennék. - mondtam vigyorogva.

- Ennek örülök. Akkor holnap gyere át valamikor, csak ne korán reggel, mert akkor még alszom. –nevette el magát…

- Inkább reggel menj, mert akkor sosem fog felébredni. –szólalt meg Kris. Felé fordult Hyung és mellkason bokszolta. –Hé! Ez fájt! Még fáj a tegnapi szorításod. –mondta és elkezdte simogatni az ütés helyét.

- Bocsi. –mondta JoonMyun és összeborzolta a magas fiú haját… Kris lefogta a kezét. Biztos utálja. Hyung visszafordult felém.

- Akármikor jöhetsz. Ahogy neked jólesik. –mondta.

- Rendben. Akkor olyan dél körül átmegyek.

- Oké. Add meg a számod, hátha mégsem ébredek fel addig. –nevette el magát.

- Oké.

Leírtam neki egy kis fecnire, majd oda adtam neki. Még egy kicsit beszélgettünk, majd leültem a helyemre, közben mosolyogtam. Hogy miért? Talán boldog voltam, hogy megadtam a számomat? A nap további része átlagosan telt. Mint kicsöngettek haza vettem az irányt. Őszintén nem volt semmi dolgom, csak otthon akartam lenni, egyedül. Amint hazaértem ettem egy kicsit, majd felmentem a szobámba, s ledőltem az ágyamra. Becsuktam a szememet, s akaratlanul is eszembe jutottak a tette. Ahogy megver, pofon vág, előkerülnek éles eszközök, és ahogy kényszerít… Próbáltam szép dolgokra gondolni. Szép tisztás, virágok, JooMyun, ruha… Mi?! JoonMyun? Én rá gondoltam? A szép szemire, ajkára, testére, mosolyára, érintésére, hangjára? O baszki Xing. Suhot én… szépnek tartottam? Nem, inkább férfiasnak. Elképzeltem, ahogy a nagy tenyerével közre fogja arcomat, s megcsókol, ahogy az izmos karjaival megölel, ahogy megvédd apámtól, ahogy szeretkezünk… Ezek gondolatára kicsi Xing kezdet feléledni. Basszus. Nem tudtam másra gondolni csak rá, s ez még jobban beindított. Ilyenkor még a hideg zuhany sem segít. Hátamra fordultam, s felhúztam lábaimat. Nincs itthon senki. Kezemet a hasamra csúsztattam, onnan pedig be a nadrágomba. Mikor hideg ujjaim már merev tagomhoz értek, sóhajtottam. Mindjárt szétrobbanok… Körbefontam férfiasságomat ujjacskáimmal, majd mozgatni kezdtem.

- Ah. – tört fel belőlem egy nyögés.

Miközben kényeztetem magamat, addig hasamat is simogatni kezdtem, majd mellbimbómra simítottam.

- Gggr. – morogtam.

Makkomat kezdtem izgatni. Először finoman értem hozzá, majd hüvelykujjammal kezdtem jobban dörzsölni. Megremegtem a bizsergő érzésre. Kezemet visszavezetem egész hosszomra, majd elkezdtem közepes tempóban mozgatni rajta a bőrt.

- Ah-h-h – nyögtem fel ismét.

Még gyorsabb tempóra váltok. Légzésem szaporább lett, ahogy szívverésem is. Érzem, hogy mindjárt itt a vég… JoonMyun arcára gondolok, és arra, hogy ő segít át a túloldalra. Ahogy szájával kezd kielégíteni, majd nyelvét bevetve izgatni. Én a hajába markolok, és hangosan nyögdécselek. Az élvezettől már-már nem láttok tisztán. Biztat, hogy még hangosabb legyek. Eldönt az ágyon, majd lábaim közé fekszik, és kényeztet tovább. Feje mellé húzza lábaimat, s combomat fogja, cirógatja. Nem is kellett sok, hogy átlépjem a gyönyör kapuját.

- Ah!. – élveztem el egy hangos nyögéssel.

Nedvem kezemre folyt, majd útját folytatja lefelé. Én… most… tényleg ezt, csináltam… az… ő arcára, érintésére? Egy papír zsebkendőért nyúltam éjjeliszekrényemhez. Magamhoz vettem, majd letöröltem ondómat kezemről, s már ernyedt tagomról. Hangosan sóhajtottam egyet, majd felkeltem, s kidobtam a kukába a zsebit. Még késztetést éreztem, hogy még egyszer csináljam, de inkább elvetettem az öltetett. Visszafeküdtem ágyamra, majd álomba szenderültem. Mikor legközelebb felkeltem már este tizenegy volt. Mit csinálhattam volna? Semmit, ezért visszaaludtam.

Legközelebbi ébredésemnél az óra reggel tízet mutatott. Ma megyek Suhohoz. Felkeltem, fürödtem, fogat mostam, felöltöztem, elköszöntem anyától, majd elindultam felé. A bejárati ajtóhoz mentem, majd megnyomtam a csengőt. Mosolyogva nyitott ajtót, s invitált beljebb. Találkoztam anyukájával, aki nagyon kedves. Rögtön megtaláltuk a közös hangot. Hyung türelmetlenkedett, ezért a lépcső felé terelt, majd feltolt az emeletre. Elmondta melyik az ő szobája, menjek be, ő is mindjárt jön, csak anyukája akart még vele beszélni. Kérésének eleget téve mentem be birodalmába, s az egyik polcot kezdtem el nézegetni.

Suho váratlanul termet mellettem, s bökte meg vállamat, Ijedtemben ugrottam is egyet. Ő ezen csak nevetett. A nap többi részét nevetéssel, viccekkel, beszélgetésekkel töltöttük. Jó volt vele leni. Mellette felszabadultabbak éreztem magamat.

- Ki tette? –kérdezte.

- Tessék? – reméltem, hogy nem kérdezi meg újra.

- Ki tette ezt? –kérdezte ismét és óvatosan megfogta csuklómat. Kihúztam kezemet kezei közül.

- E-erről… nem akarok beszélni… - mondtam, s elfordítottam a tekintettemet.

Szerintem érezte, hogy nem kéne tovább kérdezgetni erről, s ezért hálás voltam neki. Mielőtt kínossá vált volna a csend anyukája szólt, hogy ebédidő van. Óvatosan megfogta kezemet, és levezetett az étkezőbe.

Hangulatos volt az egész. Az anyukája elkezdett kérdezgetni dolgokról, amire én válaszoltam is. De mikor édesapám került szóba lefagytam. Most mit mondjak? Suho anyukája megérezhette ezt, s elterelte a témát. Mikor végeztünk, JoonMyunnal elmosogattunk… volna. Ugyanis ebből nem lett semmi, mert inkább fröcsköltük és szappanoztuk össze. Csikiztük, piszkáltuk a másikat. Kezeimbe fogtam jó sok habbot, és az arcára kentem, de ő meg, felemelt engem. Próbáltam ellenállni, de egyre erősebben szorított, s ez már nem volt olyan jó. Felszisszentem mikor oldalamba nyilallt a fájdalom. Lazított szorításán, de nem tett le. Ezért elkezdtem csikizni az oldalát. Elengedett, s meg kellett kapaszkodni a mosogatóban, hogy össze ne essen. Végül csak elmosogattunk, s Suho még a fenekemre is rácsapót a ronggyal. Na ezt már neeem. Odakaptam kezemet, és szúrósan néztem rá. Ő csak nevetett. Kikaptam a kezéből azt a rongyot, s odasóztam neki én is egyet. Elégé kihívóan nézett rám ezután, ezért jobbnak láttam, ha elfuttok. Már a nappaliban voltam mikor megfogta a könyökömet, nagyon vihette a lendület, én meg megbotlottam valamiben, így a padlón landoltunk. Éreztem, ahogy rajtam fekszik. Feltápászkodott, de pont annyira, hogy lásson. Keze a fejem mellett volt, egyik kezem karján, míg a másik a derekán. Kikerekedett a szemmel nézett rám. Miért?

Óvatosan feltápászkodott rólam, majd kezét nyújtotta felém, amit elfogadtam, s felhúzott. Ezek után a kapaéra telepedtünk le, és filmet kezdtünk nézni. Gyorsan elment popcornért, majd leült mellém. Volt, hogy közben beszélgettünk valamiről a filmmel kapcsolatban, vagy épp nevettünk. Szerintem már a harmadik filmet nézhettük, mikor elbóbiskoltam, és Hyung vállára dőltem. Éreztem, ahogy egyik kezét hátamra, a másikat térdhajlatomba tette, és felemelt. Felvitt szobájába, majd óvatosan letett ágyára. Levette rólam pólómat, s nadrágomhoz nyúlt. Nee…

- Ne! Hagyj békén! –mondtam és összegömbölyödtem az oldalamon, mint egy kisgyerek.

Gyorsan átöltözött, és befeküdt mellém az ágyba. Simogatni kezdett. Az előbb felvett pózomat, felcseréltem egy nyugodtabbra. Próbált kissé közelebb húzni magához. Engedtem neki, s átöleltem derekát és fejemet mellkasába fúrtam. Óvatosan simogatta hátamat.

Reggel remegve, könnyes szemmel ébredtem. Még jobban bújtam Suhohoz, aki meglepetésemre szorított ölelésén. Halk pityergésbe kezdtem.

- Yixing. – szólított meg halkan.

- Védj meg – kértem suttogva. – Védj meg, kérlek.

- Nem bánthat már senki.

- Nem akarok vele újra találkozni. – fúrtam fejem mellkasába.

- Nem hagyom, hogy bárki bántson Xing.

Hátamat kezdte el simogatni nyugtatáskép. Végül újra elaludtam, sírva JoonMyun karjaiban. Álmomban nem volt sötétség, se ő. Minden különböző színekben pompázott. Ott volt édesanyám, JongDae, KyungSoo, és még kilenc másik ember, akit nem ismertem. De! Krist ismerem belőle. Egy panda szemű srác, magas manófülű, kicsi, s mégis szép, meg még sokan mások. Köztük JoonMyun. Mosolygott rám, elkezdett felém sétálni. Amint elém ért szorosan megölelt, majd megcsókolt, amit viszonoztam. Testembe szétáradt a melegség. Szívem gyorsabban kezdett verni… Ennyire tetszene?

- Yixing. – hallottam meg nevemet. – Yixing. – hallottam újra.

Simogatta hátamat, karomat, derekamat, fejemet, még a fenekemet is. Csókot hintett nyakamra, vállamra, arcomra. Én nem JoonMyunnál aludtam? Hirtelen felültem, s konstatáltam, hogy igen nála aludtam el. Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet, majd visszabújtam hozzá. Ő csak elkuncogta magát, s simogatott tovább. Mellette biztonságba éreztem magamat. Az illata számomra már bódító. Felkönyökölt, majd puszilgatni kezdte arcomat. Szívem hatalmasat dobban. És csak kuncogni tudtam, és mosolyogni.

- Ideje lenne felkelni. – mondta, majd egy hosszú homlok puszit adott.

Úgy éreztem magamat, mint egy szerelmes tini, aki most jött össze élete pasijával.

- Mennyi az idő? – kérdeztem, közben szememet dörzsöltem.

- Reggel tíz.

- Én még úgy lustálkodnék egy kicsit.

- Én is, de már éhes vagyok. – nevetett.

Még feküdtünk egy kicsit, majd lementünk a földszintre, ahol már édesanyja csinálta a reggelit.

- Jó reggelt fiúk. – köszönt nekünk.

- Jó reggelt. – mondtuk egyszerre.

A reggeli kellemesen telt. Sokat mosolyogtunk, de legfőbbként én. Hyung anyukája most nem engedte meg, hogy elmosogassunk mivel tegnap is csak fröcsköltünk. Visszamentünk a szobába, majd átöltöztem.

- Köszönöm a vendéglátást. – hajoltam meg anyja előtt.

- Máskor is gyere. – mosolygott rám.

- Hazakísérem, mindjárt jövök. – mondta Hyung.

Felvettük cipőnket, majd kiléptünk az ajtón. Hozzám menet is csak beszélgettünk.

- Xing… Holnap… nincs… kedved… velem… ebédelni… a… suliban? – makogott össze-vissza, és elpirult kérdésén.

- Hidd el JoonMyun nem szeretnéd azt, hogy én veled ebédeljek. – sóhajtottam.

- De miért? Mindig ezt mondod, hogy nem szeretném. Pedig én szeretném ha velem ebédelnél. – fogta meg kezemet.

- Hyung…

- Yixing ebédelj velem. Ha nem is a suli étkezőjében, akkor legalább a tetőn.

- Biztos? – néztem fel rá.

- Biztos. – szorította meg kezemet.

- Rendben. – mosolyogtam rá.

JoonMyun nem engedte el a kezemet, s úgy sétáltunk tovább. Néha jött velünk szembe egy-két ember, akik megnéztek minket, de ez jelen pillanatban nem érdekelt. Szívem hevesen vert, majd’ kiugrott a helyéről. Zavarban éreztem magamat a helyzet miatt. A levegőt is szaporábban vettem.

Már az utcánkban voltunk mikor egy ismerős alakot véltem felfedezni a kapunk előtt. Ahogy egyre közelebb értünk, felismertem a személyt. Összekulcsoltam ujjainkat JoonMyunnal. Miért van itt?

- Hogy kerülsz ide? – kérdeztem köszönés nélkül.

- Neked is, szia. – morogta - Hozzád jöttem.

- Hozzám? Hozzám? Meny ahhoz a kurvához! – sziszegtem.

- Yixing… Sajnálom. Hiba volt.

- Hát ez az, hiba volt. Hiba volt, hogy egyáltalán szóba álltam veled! – keltem ki magamból.

- Szerintem ezt ne itt beszéljük meg… És ő ki? – nézet JoonMyunra.

- KiBum, ő itt JoonMyun, a barátom.