Egy házi dolgozat által... 5.rész

Suho POV

Mégis mi a fene történhetett vele, hogy így reagált mindenre. Ki azaz állat, aki bánthatta? Megölöm azt az embert, ha egyszer a szemem elé is kerül. Esküszöm, kinyírom.

Lay, egész éjjel beszélt álmában, nyöszörgött, verte a víz, görcsösen szorított magához és néha valamiféle rángása is lehetett, mert arra lett figyelmes egyszer-kétszer, hogy belém rúg. Egész éjjel nem aludtam, egy másodpercet sem. Vagy ha sikerült is, akkor meg Lay ébresztett fel valahogy. Nem haragudtam rá. Egyszerűen annyira végtelenek és sebezhetőnek tűnt, nem tudtam nem őt figyelni az éjjel. Ahogy ott a karjaim közt feküdt, meg akartam védeni őt mindentől. Nem tudtam, mi válthatta ki belőle ezeket, de egyszerűen nem tudtam szemet hunyni feledte. Meg kell őt védenem valahogy. Bármi áron.

Miért éreztem így magamat? Miért éreztem ezt néhány nap után? Mi történt velem? Nem akartam ezt érezni. Nem akartam, ismételten csalódni, de… valami azt súgta, nem lenne egyoldalú ez az érzés. Már a könyvtárban éreztem, hogy itt valami volt köztünk. Annyira furcsa volt ezt ismételten érezni, hogy ki akartam magamból valahogy űzni, mert tudtam mi a vége az ilyen kapcsolatoknak. Pontosan mivel jár, egy azonos neműt szeretni. Ezért próbáltam mostanában nem beleszeretni senkibe, mert nem akartam megint átélni ugyanazt, mint vele. Elegem volt már ezekből az érzésekből, de most, hogy Lay itt feküdt mellettem, másképp gondoltam a dolgokat. Miért változtatott meg ilyen rövid idő alatt? Beszélnem kéne Krisszel hátha tud segíteni, mondjuk, nem tudom, miben tudna segíteni, de meg kell próbálnom. Még mindig nehéz elfogadnia a tényt, hogy a fiúkat szeretem, de elfogad olyannak, amilyen vagyok, és ezt nagyon szeretem benne. Bármikor számíthattam rá. Mellettem volt mindig. Örültem, hogy ilyen barátom volt, meg persze a többiek. Akivel még ilyenekről el tudok beszélgetni –mondjuk, nem említem neki, hogy biszex vagyok- az Kai. Vele is pontosan el tudtam beszélgetni a problémákról, de az már rég volt. Mióta máshova járnak a többiek, mintha megszűntek volna. Találkoznom kellene velük, mert hiányoznak. Kris, mintha említette volna, hogy valamikor eljönnek és meglátogatnak minket vagy valami hasonló. Nah, akkor én nem fogok aludni és három napon keresztül leszek másnapos. Anya nem fog ennek örülni, de tudja milyenek a fiúk.

Mire ismételten észhez térek és nem Lay alvó arcát figyelem, feltűnik, hogy már reggel van. Jobban mondva, nyolc óra. Halkan suttogtam nevét, hogy felébresszem, mire szorosan hozzám bújt és azt kérte, védjem, meg és hogy nem akart találkozni vele. Kivel nem akart találkozni? Kitől védjem meg? Mi történhetett veled Lay? Hagytam, hogy visszaaludjon, miközben hozzám bújt. Nagyon féltettem. Nem tudom mitől vagy kitől, de féltettem. Meg akartam védeni.

Olyan tíz óra körül lehetett mikor azt éreztem, ideje lenne már felkelni, mert gondolom az anyukája nem tudta hol is aludt, mert ez nem volt benne a tervben. Elkezdtem simogatni hátát, oldalát, és kezem valahogy letévedt fenekére. Még szerencse, hogy volt rajta nadrág. Ha nem lett volna… Úristen! Nem! Erre nem gondolhatok! Nem szabad. Egyáltalán, miért csúszott a kezem a fenekére? Meghibbantam vajon? Ezzel csak elijesztem. Elkezdtem csókokkal hinteni bőrét, a nyakát, vállát és arcát. Istenem! Mennyire jó érzés. Annyira hiányzott, hogy valakihez így érhessek hozzá. Annyira rég volt már. Kell nekem! Nem akarom elengedni! Miért tudtam ennyire gyorsan kötődni valakihez és miért voltam képtelen őket elengedni.

Sikeresen felkelt Lay, lementünk reggelizni, ott anyával találkoztunk. Hangsúlyozom ANYÁVAL. Ritka, hogy egy teljes hétvégét itthon töltsön, de úgy tűnt kivett egy kis szabadságot. Meg is érdemelte, mivel állandóan dolgozott. Kár, hogy most nem töltöttem vele annyi időt, mint szerettem volna, de ha Layt hazakísértem, akkor utána csak az övé leszek. A reggeli végeztével, felöltöztünk, mondtam anyának, hogy hazakísérem Layt és utána itthon is leszek. Ahogy haladtunk feléje, csak beszéltünk és beszéltünk, fogalmam sem volt róla, miről volt szó, csak mondtam, ami eszembe jutott. Vele akarok lenni. Több időt akartam vele tölteni. Mit tegyek?

- Xing… Holnap… nincs… kedved… velem… ebédelni… a… suliban? – makogtam össze-vissza, és szerintem el is pirultam. Hogy voltam képes ezt kérdezni?

- Hidd el JoonMyun nem szeretnéd azt, hogy én veled ebédeljek. – sóhajtotta. Már megint ezt mondta!

- De miért? Mindig ezt mondod, hogy nem szeretném. Pedig én szeretném, ha velem ebédelnél. – fogtam meg kezét. Nem akartam, hogy eltűnjön.

- Hyung…

- Yixing ebédelj velem. Ha nem is a suli étkezőjében, akkor legalább a tetőn. –kérleltem.

- Biztos? – nézet fel rá.

- Biztos. – szorítottam meg kezét.

- Rendben. – mosolygott rám.

Nagyon örültem neki. Nem is engedtem el kezét, míg a házukhoz nem értünk. Nem érdekelt, hogy az emberek megnéztek minket, túlságosan boldog voltam, hogy erre figyeljek. Ahogy egyre jobban közeledtünk Layhez, feltűnt egy alak a házuk előtt, gondolom ott lakik Lay.

Mikor már eléggé közel értünk, hirtelen Lay összekulcsolta ujjainkat, mire kissé megdermedtem. Miért?

- Hogy kerülsz ide? – kérdezte Lay, köszönés nélkül. Kicsoda ez az alak?

- Neked is, szia. – morogta az idegen, legalábbis számomra idegen- Hozzád jöttem.

- Hozzám? Hozzám? Menj ahhoz a kurvához! –szólalt meg Lay. Szinte érezhető volt hangjából, hogy nem kívánatos személlyel volt előttünk.

- Yixing… Sajnálom. Hiba volt.

- Hát ez az, hiba volt. Hiba volt, hogy egyáltalán szóba álltam veled! – kelt ki magából Lay. Mi folyik itt?

- Szerintem ezt ne itt beszéljük meg… És ő ki? – nézett rám az alak. Én ki vagyok? És te ki vagy egyáltalán?

- KiBum, ő itt JoonMyun, a barátom.

Micsoda? Kikerekedett a szemem Lay kijelentésén. A barátja? Én? Mi van? Várjunk csak egy pillanatot! Azt mondta a barátja vagyok, akkor ő talán… a volt barátja… KiBum akkor… talán… vissza akarja szeretni Layt… Akkor Lay ezért… Aha, most már értem miért is vagyok a barátja.

- A barátod? Ne nevettess. –mondta KiBum és Lay felé lépett.

- És ha mégsem vicc? –szólaltam meg és én is tettem feléje egy lépést, közben Layt kissé hátrébb szorítottam. KiBum sokkal magasabb volt, mint én, így kissé megdermedtem, hogy én ezt, hogy is fogom most megoldani. valamit ki kellett találnom.

- Tényleg a barátja vagy? –kérdezte KiBum.

- És ha az vagyok? Talán valami bajod van vele? –kérdeztem és kihívóan néztem rá. valahogy el kellett tüntetnem innen. Lay, nagyon ideges volt már. KiBum Layre tekintett, nem láttam Lay arcát, de volt egy olyan érezésem, hogy a háta közepére nem kívánta ezt a beszélgetést. KiBum elmosolyodott.

- Szóval sikerült találnod valakit, aki kinyalja a seggedet? Helyes. –mondta vigyorogva.

- Mit mondtál? –szóltam hozzá. Most már nagyon felidegesített a viselkedése. Ahogy lenézte Layt, az rohadtul szarul esett. Mit képzel ez magáról?

- Semmit. Remélem, élvezed ezt a kis anyámasszony katonáját dugni. –kérdően néztem rá –Jah, hogy még nem dugtad meg. Lay, csalódtam benned, azt hittem már az első adandó alkalommal széttártad neki a lábaidat. Úgy tűnik a belevalós kis Lay megváltoztál. –mondta és felemelte a kezét. Egyenesen Lay felé nyúlt, de egy határozott mozdulattal, megragadtam karját és ott tartottam.

- Szerintem jobb, ha elmész. –mondtam neki. Nagyon felidegesített. Mit képzel ez magáról? Undorító.

- Jól van. Nem kell ennyire parázni. –mondta és húzta el a kezét. Elengedtem, de még mindig nem tágítottam Lay elől. A közelébe nem engedem ezt az idiótát. Lay görcsösen szorította kezemet, szerintem mióta meglátta KiBumt, de csak most tűnt fel. Annyira el voltam foglalva KiBummal, hogy észre sem vettem, hogy még a pólómat és megragadta. Szerintem akkor, mikor KiBum feléje nyúlt. Undorító egy alak.

- Nah, úgy tűnik zavarok. Cső. –mondta és ezzel megfordult és egy gúnyos mosollyal az arcán elment. Figyeltük, ahogy eltűnt az alakja az utcában. Mikor már nem láttam, sóhajtottam egyet és Lay felé fordultam. Csak bámult maga elé. Teljesen le volt sokkolva.

- Yixing. –szóltam hozzá lágyan. Nem reagált. –Yixing. –szólítottam meg ismét. Nem reagált semmit. –Lay. –kissé határozottabban mondtam és kezemet vállára tettem, erre felkapta a fejét és nézett rám.

- JoonMyun? Mi…

- Elment. –mondtam neki. Gondolom azt akarta kérdezni, mi történt.

- Értem… -mondta alig hallhatóan. –Én… köszönöm…

- Nem kell mit. –mondtam mosolyogva és megsimogattam arcát.

- Sajnálom… hogy belerángattalak… -mondta és leszegte a fejét.

- Ne mondj semmit. –mondtam és magamhoz húztam. Megcsókoltam feje búbját és szorosan tartottam karjaim közt.

Addig álltunk, így míg Lay lassan el nem tolt magától. Megköszönte, hogy itt voltam vele, majd bement a házba.

Elindultam hazafelé, de sokszor visszanéztem a házra, hogy véletlenül sem bukkan fel KiBum. Ha meglátom Lay közelében nem állok jót magamért. Egyre idegesebb lettem, ahogy Layre és KiBumra gondoltam. A fejem is fájni kezdett. Csak most ne boruljon el az agyam. Nem akarok ismételten olyanná válni. Kris nincs most itt, hogy leállítson. Pihennem kellett. Igen. Az talán segít.

Ahogy hazaértem anya mosolygós arcával találtam szembe magamat. Egyből jobban éreztem magamat, de most nincs kedvem semmit sem csinálni. Talán, ha filmet nézek anyával, akkor jobban érezhetem magamat. Anya örült az ötletemnek és máris nekikezdett a filmezés előkészítéséhez. Készített némi harapnivalót, meg innivalót is, és leültünk a kanapéra. Anya egyik kedvenc filmjét kezdtük el nézni, amit én nem szerettem, de anya kedvéért mindig megnéztem vele. Tudta, jól, hogy utálom, de mindig megnéztem vele, ha akarta. Ezen a filmen mindig elsírta magát, mert a főszereplő meghalt, de mindig azt mondta, imádja, mert egyszerűen csodálatos a film. Nekem sem volt vele semmi bajom, csak számomra unalmas volt. Jók a színészek, a történet is, de engem nem fogott meg. Már kívülről fújtam a szereplők szövegét, mert annyiszor láttam.

Anyában most sem kellette csalódnom, amikor is a főszereplő meghalt, elsírta magát és szorosan hozzám bújt. Átöleltem, simogattam a hátát, tudtam, hogy imádta, ha csinálom. Átölelte a derekamat és elzokogott egy köszönömöt. Nem tudtam, miért mondta, de megpusziltam arcát, mire elmosolyodott és nevetni kezdett.

Imádtam ezeket a perceket, melyet anyával töltöttem, mert ilyenkor semmire sem tudtam gondolni, csak rá. Nagyon hiányzott már egy kis együtt töltött idő. Mikor a filmnek vége volt, anya kifújta az orrát, majd mosolyogva felém fordult és megpuszilta arcomat. Megköszönte, hogy megnéztem vele a filmet. Én csak elmosolyodtam a kijelentésén, majd magamhoz öleltem. Imádtam anyát. Mindent megtett, azért hogy nekem jó legyen, még ha ezért huszonnégy órákat is kellett dolgoznia. Már ezerszer elmondtam neki, hogy ne hajszolja magát a kimerültségig, mert egyszer baj lesz belőle. Ő erre mindig csak legyintett, és mondta, az ő szervezete már hozzászokott ehhez. Még így ültünk néhány órán át, majd megebédeltünk és végül anya mondta, hogy be kell ugrania az irodába, mert másnap megbeszélése lesz és át akarta még nézni a dolgokat. Azzal elment én meg otthon maradtam egyedül. Gondoltam, hogy ne csak punyadjak egész nap, így tanultam, ami nálam nagy szó volt, majd kimentem a kertbe, hogy rendbe tegyem kissé.

Este hat felé gondoltam, már bemegyek, mert kezdett sötétedni, meg a hátam se bírta a sok hajolgatást. Anya, ezt hogy bírta? A derekamat nyomkodtam kissé, hogy ne fájjon annyira, majd bementem, lefürödtem, anyával megvacsoráztam, ő eltűnt a papírjaival együtt én meg a szobámba mentem és gondoltam felhívom Krist.

Egészen este tízig beszéltünk, közben a többiek is be akartak kapcsolódni, így a gép elé ültem és a web kamerán keresztül beszélgettünk kilencen. Jó volt végre látni őket és hallgatni a hülyeségeiket. Annyit nevettem és kissé hangosan, még anya is hallotta és szólt legyek kissé csendesebb, de mikor meglátta, hogy a fiúkkal beszélgetek ő is csatlakozott egy kis időre, mert nagyon szerette őket. Mindenkit megkérdezett, hogy volt, mi volt vele, meg a többi. Mondta, hogy valamikor látogassanak meg minket, mert szívesen látja őket, és tudta mennyire hiányoltam őket. Érdekes módon, egyből elfogadták a meghívást, és mondták, hogy majd jelentkeznek ez ügyből. Anya, ezzel el is ment a dolgára, én meg ezekkel a hülyékkel beszélgettem hajnali háromig, mikor mondtam menni kéne aludni, mert suli és Krisnek így is le volt már csukva a szeme. Elköszöntem tőlük, majd az ágyba vetettem magamat. Érdekes módon, egyből elnyomott az álom, de rémálom zavart egész éjszaka.

Reggel mikor felébredtem, teljesen emlékeztem az álmomra. Próbáltam elfelejteni, de nem ment. Az álmomban Lay szerepelt, amit egy arc nélküli alak bántalmazta. Próbáltam neki segíteni, de mintha nem lett volna testem, képes voltam átnyúlni dolgokon és személyeken. Nem volt testem, így segíteni nem voltam képes. Mikor vége volt az egésznek, Lay elém állt. Sírt. Azt mondta nekem, miért nem segítettem rajta, miért csak néztem. Próbáltam megszólalni, de hangom sem volt. Ekkor bőgni kezdett és elrohant, annak a karjai közé, aki az előbb bántalmazta és ekkor megláttam az arcát. KiBm volt az. Ekkor riadtam fel.

Egész álló nap az álom volt a fejemben. Suli előtt Layhez mentem, hogy vele mehessek suliba. Féltem egyszerűen, hogy az álmom valóra válik. Nem akartam egy percre sem magára hagyni. Mondtam neki, hogy mindennap velem fog suliba menni, és haza is fogom kísérni. Kikerekedett szemmel nézett rám mikor ezt elmondtam neki, de beleegyezett. Némán sétáltunk a suliba, közben Kris is csatlakozott hozzánk. Gondoltam, feltűnt neki a viselkedésem, de nem akarta Lay előtt megkérdezni, de mikor ketten maradtunk, mert Lay Chenhez ment, akkor megkérdezte minden rendben van-e. Elmeséltem neki nagy vonalakban mi történt a hétvégén és az álmomat. Teljesen meglepődött rajta, de megértette miért éreztem így. Mikor leültünk a helyünkre, észrevettem, hogy Kris eléggé sokszor sandított Lay és Chen padja felé. Óvatosan én is hátranéztem és láttam, hogy Chen elpirult és leszegett fejjel ült. Mi történhetett köztük?

Ez a nap nagyon szar volt. Egyedül a közös ebédelés Layjel az jó volt. Megnevetettet.

És ilyen volt a következő is.

Minden reggel Layhez mentem, majd suli, aztán hazakísértem Layt, haza és végül aludtam, majd kezdődött elölről. Egyik este anya korábban ért haza, mint szokott. Ezen meg is lepődtem, de mikor megláttam, megijedtem. Nagyon rosszul nézett ki. Meggyötört volt az arca, alig bírt rendesen járni. Odarohantam hozzá és egyből a szobájába vittem, ahol befektettem az ágyba.

- Jól vagyok… Suho… -mondta és már szállt volna ki az ágyból, de egyből visszafektettem.

- Egy fenét vagy jól. Alig tudsz beszélni. Azt felejtsd el, hogy holnap bemész dolgozni. Ki nem kelhetsz az ágyból és ne is próbálkozz. –mondtam neki határozottan, miközben a telefonját vettem elő, hogy felhívjam a titkárnőjét.

- Suho… erre semmi szükség… -nyúlt a telefon felé.

- Nem vagy jól, anya. Vedd észre, kérlek. Azért van ez, mert mindig túlhajszolod magadat és ez lett belőle. Itthon maradsz, és nem vagyok hajlandó vitázni erről. –mondtam neki és már hallottam is a titkárnője hangját a vonal túlsó végén. Megmondtam, hogy anya nagyon rosszul van, így holnap biztos, hogy nem fog bemenni, így mindent mondjanak le, ami aznap van. Sikeresen megegyeztünk, mert ő is látta, hogy anya nem volt ma valami jól. Lementem a konyhába, készítettem neki egy forró levest és teát. Felvittem neki, és míg evett elővettem a lázmérőt, ártani nem árthatott.

Miután anya megette a levest, elmentem fürdeni, de mielőtt aludni mentem volna, még benéztem hozzá és láttam, hogy az igazak álmát alussza. Megpusziltam a homlokát és én is aludni mentem. Még gyorsan írtam Laynek, hogy holnap ne várjon reggel, mert nem megyek, mivel anya beteg. Jobbulást kívánt anyának, és ezek utána aludtam is.

Reggel mikor felébredtem, gyorsan elvégeztem a reggeli teendőimet, betelefonáltam a suliba, hogy nem fogok menni, mert anya beteg. Majd ránéztem anyára. Jobban nézett ki, mint tegnap, de még mindig láza volt. Felvittem neki egy kis lázcsillapítót, majd rendbe tettem a házat. Takarítottam, ha már itthon voltam egyszer, elvégzem azt a feladatot, amit délután akartam.

Egész nap Lay járt a fejembe, hogy vajon mit csinálhatott. Gondolkodtam azon vajon, ki fogja hazakísérni, mi történhet, hogy nem vagyok mellette. Féltem, hogy KiBum fel fog bukkanni. Féltem, hogy a rémálmom valóra fog válni. Oda akartam menni a sulihoz, hogy lássam semmi baja nincs, de anyát nem hagyhattam itt. Most ő a fontos. Meg kellett, hogy gyógyuljon. Végezve a takarítással felmentem anyához, aki láthatólag jobban volt. Felvittem neki az ebédjét, meg a lázmérőt, megnézzük, hogy is állunk. Lement kissé a láza, de még mindig nagyon forró volt a feje. Beléje kényszerítettem egy lázcsillapítót, majd én is megebédeltem, így fél háromkor.

Anya mellett maradtam, beszélgettünk, de állandóan az órát lestem. Most kellett hazaindulnia.

- Valami programod lesz, hogy ennyire nézed az órát? –kérdezte anya. Ránéztem.

- Nem… csak… -kezdtem bele.

- Csak?

- Lay, most fog hazaindulni és…

- Akkor menjél.

- Tessék? –kérdeztem meg.

- Menjél. Van egy olyan érzésem, hogy amikor itt volt, történt valami kettőtök közt…

- Anya! –mondtam, miközben felálltam –Nem történt semmi, csak… -elmondhatom neki a sérüléseket Layen? Vagy inkább ne? Mit csináljak most?

- Jó, akkor nem történt semmi, de akkor is menjél.

- De beteg vagy…

- Felnőtt nő vagy, Suho. És egy kis pihenésre van szükségem. Biztos vagyok benne, hogy nem akarsz végig itt ülni az ágyam mellett és ápolni. Fel fogok épülni. Ez csak egy kis láz. Szóval, utoljára mondom. Öltözz és menjél. Ne akard, hogy meggondoljam magam. –mondta mosolyogva.

- Köszönöm anya. –mondtam neki és mosollyal az arcomon öleltem magamhoz. nagyon hálás voltam neki. Megpusziltam az arcát és már rohantam is, hogy öltözzek.

Szinte rohanva tettem meg az utat Lay házáig. Boldog voltam, hogy anya elengedett, de furdalt a lelkiismeret, hogy otthon hagytam. Végig bennem volt, hogy Layjel nem történt semmi baj, jól volt és már otthon a szobájában ült.

Mikor az utcájukba értem, lassítottam. itt már sétáltam, mert elfáradtam a futástól. Ahogy haladtam feléje, egyre közeledve a célomhoz, úgy kezdet a szívem egyre jobban verni. Izgatott voltam. Látni akartam. Meg akartam győződni róla, hogy tényleg jól volt. Látnom kellett, magamhoz akartam ölelni. Érezni akartam. Mi volt velem? Miért éreztem ezt?

Mikor már majdnem a háznál voltam, megpillantottam Layt, de mikor láttam kivel volt, megállt bennem az élet. Lay nevetett. Nevetett. Mintha valami nagyon szórakoztató lenne. Elkezdtem közeledni feléjük és ekkor vettem észre, hogy a nem kívánt személy megfogta Lay kezét. Lay döbbent volt és csodálkozva tekintett KiBumra. Mit akarhat? Egyre jobban féltem. Gyorsítottam kissé a lépteimen és ekkor az történt, amit nem akartam, hogy megtörténjen. KiBum lehajolt Layhez és megcsókolta. Erősen tartotta magához Lay, mert ő, ellenkezni kezdett. Próbálta ellökni magától KiBumot, de nem ment, még én sem tudtam volna ellökni. éreztem, hogy valamilyen új érzés átjárja egész testemet. Düh? Nem, az nem ilyen. Mi ez? Éreztem, ahogy az érzés átveszi testem felett az irányítást. Egyenesen KiBumnak estem, mikor hozzájuk értem. Ellöktem tőle Layt és ökölbe szorított kézzel ütöttem arcon. Éreztem, ahogy a kemény csontjának csattan az öklöm, de a legkevésbé sem érdekelt. Mikor a földre került, rögtön megragadtam Lay csuklóját, nem érdekelve, hogy fájdalmat okozhattam neki és elrángattam onnan. Futottam vele, egészen a legközelebbi parkig. El akartam tűnni onnan. Miért tettem, azt, amit? Nem értettem ezt az egészet. Mi volt velem? Miért jutottam el idáig? Eddig sosem történt ilyen. Mi történik velem?

Mikor a parkba értünk, Lay erőteljesen kirántotta csuklóját szorításomból és simogatni kezdte a szorítás helyét. Csak néztem, mit tett. Mikor már rám figyelt, felnézett rám és ekkor láttam, hogy könnyes a szeme. És ismételten elborult az agyam. Éreztem, ahogy azaz érzés megint a markában tart és átveszi felettem az irányítást. Közelebb léptem Layhez, kezemet arcára akartam helyezni, de ellökte onnan. Újból próbálkoztam és sikerült. Elkezdtem letörölni a könnyeit és közben rám emelte a tekintetét. Istenem, de gyönyörű szemei vannak, mint neki. Még egy lépést tettem feléje, és arcomat kezdtem közelíteni feléje. Láttam, hogy szemével végig fürkészi arcomat, és keresi a válaszokat, pont, ahogy ő is tette. Ismételtem közeledtem feléje és végül…

Miért történik ez velem?

Ajkamat ajkához érintettem. Milyen kellemes érzés. Lágyan értem, azokhoz a puha, édes párnákhoz. Istenem, de hiányzott ez az érzés. Kezemet hátravezettem tarkójára, miközben kissé erőteljesebben tapasztottam ajkamat ajkára. Elfordítottam kissé a fejemet, hogy azokat az édes ajkakat, még jobban érezhessem. Kell nekem! Ahogy mozgattam ajkaimat, éreztem, hogy az övéi is megmozdulnak. Ahogy ajkai neki csapódtak az enyémnek, úgy keltette fel bennem a régi emlékeket. Mikor őt csókoltam. Ő ért így hozzám. Ő… és ekkor eltoltam magamtól Layt. Én… őt képzeltem Lay helyére. Én… hogy lehet ilyen? Teljesen értetlenül nézett rám. Mit tegyek? Én…

-Lay… felejtsd el, ami az imént történt… kérlek… -mondtam neki és lehajtottam a fejemet.

Én mekkora egy köcsög vagyok!